Pest Megyei Hírlap, 1986. szeptember (30. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-30 / 230. szám
1986. SZEPTEMBER 30., KEDD Megkezdődtek B.üssielhen A magyar-belga tárgyalások (Folytatás az 2. oldalról) Wilfried Martens és Lázár György kölcsönösen bemutatta egymásnak kísérete tagjait. Mindjárt a fogadást követően megkezdődtek a hivatalos magyar—belga tárgyalások. Lázár György és Wilfried Martens előbb mintegy félórás négyszemközti eszmecserét folytatott, majd — a tárgyalások egyik eredményeként is — a két kormányfő jelenlétében aláírták azt a jegyzőkönyvet, amelyik a Magyar Népköztársaság és a Belga—Luxemburgi Gazdasági Unió közötti gazdasági, ipari és műszaki együttműködés fejlesztéséről 1973-ben kötött egyezmény hatályát hosszabbítja meg újabb tíz évvel. A gazdasági kapcsolatainknak további tíz esztendőre keretet adó megállapodás kifejezésre juttatja a felek szándékát, hogy a kölcsönös előnyöknek megfelelően tovább bővítik kapcsolataikat, s ennek elősegítésére biztosítják egymásnak a legkedvezőbb elbánást az együttműködés egyezményben is megjelölt területein, mindenekelőtt a vegyi-, gyógyszer-, elektronikai, gép- és Az Egyesült Államok hivatalosan bejelentette, hogy kedden — helyi idő szerint a reggeli órákban — újabb kísérleti föld alatti nukleáris robbantást hajt végre nevadai atomkísérleti telepén. A robbantás feltehetőleg nagy hatóerejű lesz, mert a nagy távolságban levő Las Vegas vá- í(-;ros magasabb épületeinek lakóit figyelmeztették, számítsanak kisebb kilengésekre az épületek felső szintjén a várható földmozgás következtében. Ez lesz idén a tizedik bejelentett amerikai nukleáris kísérlet, de mint szovjet részről közölték — s amerikai részről később elismerték — három kisebb robbantást bejelentés nélkül hajtottak végre. Közben az amerikai televíziós hálózatok vasárnap terjedelmes helyszíni tudósításokAz NSZK-beli Bremerhaven kikötőjében 1300-an tüntettek az Iowa amerikai hadihajó látogatása ellen. A nukleáris rakétákkal is felszerelhető csatahajó néhány napra érkezett az északi-tengeri kikötőbe, miután részt vett a NATO északi szárnyának hadgyakorlatain. A faként a Zöldek és a békemozgalmak híveiből álló tömeg eltorlaszolta a hajóra vezető hídfeljárót. A hatóságok egy tucat tiltakozót őrizetbe vettek. A hét végén a nyugatnémet rendőrség 50 tüntetőt vett őrizetbe a mutlangeni haditámaszpontnál, ahol több hete élelmiszeriparban és a szolgáltatásokban. A jegyzőkönyvet Török István és Herman de Croo látta el kézjegyével. Ezután a teljes üléssel folytatódó tárgyalásokba bekapcsolódtak a két küldöttség, tagjai is: Bányász Rezső, Szabó Imre, Török István, Kovács László és Németh József, illetőleg Leo Tindemans külügyminiszter, Hermán de Croo közlekedési és külkereskedelmi riniszter, Willy Ti- lemans buda^^sti nagykövet és Frans Baekelandt, a kül- üp-minisztérium politikai főigazgatója. A tárgyalásoknak megkülönböztető fontosságot kölcsönöz már maga az a tény is, hogy Lázár György személyében magyar miniszterelnök felszabadulásunk óta első ízben tesz látogatást a Belga Királyságban. A két kormányfő kedvező légkörben ülhetett tárgyalóasztalhoz, hiszen mindkét részről már több ízben kinyilvánították: a magyar—belga kapcsolatok problémamentesek, a két eltérő társadalmi rendszerű ország viszonyát nem terhelik zavaró tényezők. ban számoltak be arról, hogy a Szovjetunió külföldi újságírókat vitt el látogatásra legjelentősebb kísérleti telepére, ahol a moratórium bevezetéséig a föld alatti atomrobbantásokat hajtották végre. A riportok arra a következtetésre jutottak, hogy újabb kísérleti robbantásra nincsenek semmiféle előkészületek s a telep állapota mutatja, hogy huzamosabb időnek kellene eltelnie ahhoz, hogy egyáltalán megkezdhessék egy újabb föld alatti robbantás előkészítését. Az ABC amerikai televíziós hálózat tudósítója azt a következtetést vonta le, hogy a Szovjetunió ezzel a gesztussal is bizonyítani kívánta: komolyan veszi saját ígéretét és azt az ajánlatát, hogy az Egyesült Államok is csatlakozzék a fegyverkísérletek beszüntetéséhez. nagyszabású megmozdulásokat tartanak tiltakozásul a Pershing—2-es rakéták telepítése ellen. ★ Az ausztráliai Sydney kikötőjében a békemozgalom hétfőn mintegy száz kishajó, jacht, surf és vitorlás segítségével próbálta megakadályozni a feltehetően nukleáris fegyverekkel felszerelt amerikai és brit hadihajók kikötését. A hatóságok nagy erők bevonásával biztosították a hajók, köztük egy brit repülőgéphordozó, egy amerikai csatahajó és egy romboló szabad bevonulását az öbölbe. Wilfried Martens és felesége .este az Egmont-pglotában díszvacsorát adott Lázár György és felesége tiszteleReagan amerikai elnök Kansas Cityben, egy republikánus választási gyűlésen hétfőn bejelentette: Nicholas Danilojf újságíró elhagyta a Szqvjetuniót és repülőgépen úton van az NSZK-ba, feleségével együtt. A hirt a hír- ügynökségek, rádió- és televízióállomások is azonnal bejelentették. Reagan nem fűzött semmiféle megjegyzést a közléshez, nem ismertette a létrejött megállapodás részleteit. Mint ismeretes, az amerikai újságíró ellen a szovjet hatóságok kémtevékenység miatl vádat emeltek csaknem egy hónappal ezelőtt. Majd a hatóságok. hozzájárultak, hogy Daniloff az Egyesült Államok nagykövetségének őrizetére legyen bízva, de még nem engedélyezték számára, hogy elhagyja az ország területét. Hivatalos közlés szerint az újságíró ellen elegendő terhelő bizonyíték állt a szovjet nvomozóhatóságok rendelkezésére ahhoz, hogy ügyében bírósági tárgyalást tartsanak. A.merikai részről azt bizonygatták, hogy Daniloff nem folytatott kémtevékenységet. Az ügy — mindkét fél véleménye szerint — egyérFidel Castro kubai állam- és kormányfő megerősítette, hogy a szigetországban folytatódni fog az a néhány hónapja megkezdett kiigazítási folyamat, amely a szocialista társadalom építése során a2 utóbbi időben felmerült hibák kiküszöbölését célozza. A politikus a forradalom védelmére alakult bizottságok (CDR) III. kongresszusának zárónapján mondott beszédet. Fidél Castro részletesen beszélt az ország objektív gondjairól, arról is, hogy az Egyesült Államok agresszív politikája következtében kényszerűen magas védelmi kiadások igen komoly terhet jeAz Haute-Garonne megyében rendezett nemzetgyűlési pótválasztáson nem rendült meg a francia kormány csekély parlamenti többsége, a szenátusi választásokon tovább nőtt a jobboldal fölény? a csekélyebb jogkörrel rendelkező felsőházban — ez a vasárnap rendezett két választás eredménye. Látogatás az NDK-ban Parlamenti delegáció Hétfőn megérkezett Münchenbe, az NSZK Bajorország tartományának fővárosába az a magyar parlamenti küldöttség, amely Sarlós Istvánnak, az Országgyűlés elnökének ve-' zetésével a szövetségi gyűlés (Bundestag) meghívására látogatást tesz az NSZK-ban. telműen akadályt jelentett a szovjet—amerikai csúcstalálkozó, az esetleges megállapodáson előkészítésének útjában, éppúgy, mint egy szovjet EiNSZ-alkalmazott, Gennagyij Zaharov hasonló vád alá helyezése New Yorkban, illetve az az amerikai követelés, hogy a Szovjetunió ENSZ- képviseletének 25 beosztottja október elsejéig hagyja el az országot. A problémákról Eduard Sevardnadze szovjet és George Shuitz amerikai külügyminiszter több ízben folytatott egymással tárgyalásokat. Az elmúlt héten három alkalommal találkoztak már New Yorkban, a világszervezet székhelyén, majd Shultz Washingtonban folytatott a hét végén megbeszélést. A Dani- loff-ügyre — és feltehetően más kérdésekre is — vonatkozó megállapodást a miniszterek vasárnap esti, mintegy háromórás tárgyaláson dolgozták ki végleges formában. Szovjet részről kezdettől fogva arra az álláspontra helyezkedtek, s ezt minden alkalommal leszögezték a nyilvánosság előtt is, hogy a Dani- loff-ügy ..megfelelő amerikai magatartás esetén könnyen megoldható”. lentenek Kuba számára. Ugyancsak igen hátrányosan érinti a szigetországot az elhúzódó világgazdasági válság. Fidel Castro méltatta Kubának a szocialista országokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval meglévő gazdasági kapcsolatait. Kiemelte azt is, hogy a honvédelemhez szükséges fegyvereket a Szovjetunió ellenszolgáltatás nélkül szállítja a szigetországnak. A kubai vezető fokozott hangsúllyal szólt arról, hogy a szocialista országokkal fennálló viszony biztosíték a kubai gazdaság jövőbeni fejlődése számára. elnökválasztások közeledtével nagy tanulság, hogy egymással vetélkedő tagpártjai sok helyütt eljátszották a mandátumnyerést a chiracista párt, vagy éppen a szocialisták javára. Két áj miniszter mmCsAK röviden...wm Robbantásra készülnek A tizedik kísérlet Nevedében A Pershingsk ellen Antinukleárís tüntetések téré. Reagan elnök bejelentése Denilofí elhagyta a Szovjetuniót Fidsl Castro beszéde Havannában A kiigazítási folyamatról Pótválasztás Franciaországban Csekély kormánytöbbség Sevardnadze az ENSZ székhelyén Külügyminiszteri eszmecserék Több mint három órán át tanácskozott vasárnap este a Szovjetunió New York-i ENSZ-képviseletének épületében Eduard Sevardnadze szovjet és George Shultz amerikai külügyminiszter. A tanácskcj- zást követően Sevardnadze az épület elé kísérte amerikai kollégáját, akitől kézfogással búcsúzott, de sem ö, sem Shultz nem nyilatkozott . a megbeszélésről. Előzetesen feltételezték, hogy a két külügyminiszter a vitás kérdések rendezéséről tárgyait s egyúttal a csúcstalálkozó esetleges előkészítésével is foglalkozott. Shultz a hét végét Washingtonban töltötte, azonban nem közölték, találkozott-e Reagan elnökkel, tett-e jelentést neki a szovjet külügyminiszterrel folytatott tárgyalásairól. Gera- szimov sajtókonferenciáján elmondotta: Sevardnadze kedden New Yorkból Ottawába utazik hivatalos látogatásra, s a szovjet szóvivő szerint ,.ez bizonyos fajta határidőt” szab a tárgyalásoknak. Eduard Sevardnadze, a Szovjetunió külügyminisztere vasárnap az ENSZ székhelyén megbeszélést folytatott az afganisztáni, az algériai, az ausztráliai, a kuvaiti és a zimbabwei külügyminiszterrel. A Sah Muhammed Doszt afganisztáni külügyminiszterrel tartott találkozón a felek hangsúlyozták Mihail Gorbacsov vlagyivosztoki beszédének jelentőségét az ázsiai helyzet normalizálódása szempontjából. Ahmed Táleb Tbrahimi algériai külügyminiszter és Eduard Sevardnadze találkozóján hangsúlyozták: gyakorlati lépéseket kell tenni a minden térséget — így a Földközitenger medencéjét is magába foglaló mégbízható, átfogó nemzetközi biztonsági rendszer megteremtése érdekében. Eduard Sevardnadze és Witness Magunda Mangwende zimbabwei külügyminiszter nagyra értékelték az el nem kötelezett országok Hararéban tartott 8. csúcsértekezletének eredményeit. A béke és biztonsági rendszer megteremtésének, valamint a feszültséggócok — így a közel-ke’.eti és öböl menti feszültséggócok — felszámolásának szükségességét hangsúlyozták Eduard Sevardnadze és Szabah El-Ahmad El-Dzsá- bir Esz-Szabah kuvaiti külügyminiszter megbeszélésein. Eduard Sevardnadze William Hayden ausztrál külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén felhívta tárgyalópartnere figyelmét az ázsiai és csendes-óceáni térség biztonságának megszilárdításává; kapcsolatos szovjet állásfoglalásra. Egy reaktor munkában Csernobilt újraindították Hétfőn elindult újra a láncreakció a csernobili atomerőmű 1. számú reaktorában. Az április 26-án történt szerencsétlenség nyomán a csernobili erőmű mind a négy blokkját teljesen leállították, s azok az eltelt öt hónap alatt nem üzemeltek. A balesetet szenvedett 4. blokk megfékezéséért hosz- szas küzdelem folyt. Az elmúlt napokban sikerült végleg bonyolult hűtő- és ellenőrző rendszerekkel ellátott „betonszarkofágba’’ zárni. Az 1. reaktort hétfőn reggel ellenőrzött minimális energiaszintre állították. A következő lépés ipari indítása lesz, amikor már „ áramot termel. Mint Vitalij Szkljarov, Ukrajna energetikai és villamosítási minisztere kijelentette: a köztársaság áramszolgáltató hálózata kész felvenni az erőmű által termelt áramot. Jaruzelski Pekingben Kínai—lengyel megbeszélések Pekingben tárgyal Wojciech Jaruzelski. A képen: a lengyel vezetővel találkozott Teng Hsziao-ping, a legbeíolyásosabbnak tartott kínai vezető is A hétfőn megjelent kínai központi lapok vezető helyen számolnak be Wojciech Jaruzelski pekingi munkalátogatásának első napjáról. Csao Ce-jang vasárnap este díszvacsorát adott Jaruzelski Ülést tartott a szejm ROBBANÁS rázta meg hétfőre virradóra Brüsszel belvárosát: a robbanószerkezet egy szabadkőműves-páholy székháza előtt okozott károkat. Két személy könnyebben megsérült. A rendőrség megállapította, hogy merényletről van szó, de jelentése szerint eddig semmilyen szervezet sem vállalta azt. VÁDAT EMELT az izraeli legfőbb ügyész hétfőn az ukrán születésű Ivan („John”) Demjanjuk ellen. A vádirat szerint Demjanjuk azonos „a treblinkai hóhér”-ral. A fasiszta Németország treblinkai koncentrációs táborában csaknem egymillió embert semmisítettek meg. PARLAMENTI pótválasztásokat tartottak vasárnap Törökországban. A Turgut özal miniszterelnök vezette kormánypárt. a „Haza pártja” a szavazatok 31,8 százalékát kapta meg, s ezzel összesen 237 hellyel rendelkezik a 400 fős parlamentben. TŰZ ÜTÖTT ki vasárnap éjjel a Moszkva közelében fekvő híres zagerszki pravoszláv egyházi akadémia és szeminárium épületében. A tűznek áldozatai is vannak. A zagorszki kolostor történeti kincsei és műemlékei nem sérültek meg. PLOVDIVBAN hétfőn megnyílt a 42. műszaki vásár. Az október 6-ig nyitva tartó áru- bemutatóan a házigazdákon kívül 35 ország 2178 kiállítója vesz részt. A magyar vállalatok termékeit 16 külkereskedelmi, illetve külkereskedelmi jogú vállalat mutatja be mintegy 800 négyzetméteres kiállítóterületen. Az alig 70 százalékos részvétel mellett lezajlott nemzet- gyűlési pótválasztáson a kormánypártok közös listája és a szocialista ellenzék listája egyenlően osztozott meg az elnyerhető 8 mandátumon, mint ahogy márciusban az általános választás is egyenlőséget alakított itt ki. A pótválasztás azért vált szükségessé, mert a választásokon ebben a körzetben szabálytalanságok történtek. A két kisebb erő, a szélső- jobboldali Nemzeti Front és az FKP egyaránt teret veszített: 7 százalék alatt maradt mindkettő, s most sem jutott mandátumhoz. A nagy nyertes Chirac miniszterelnök pártja, az RPR, amely egyedül szerezte meg a baloldal elvesztett 17 mandátumát. Az UDF számára az A lengyel gazdaság és a gazdasági reform volt a fő téma ' a szejm őszi első ülésén hétfőn Varsóban. A gazdasági reform megvalósulásáról és jövőjéről szóló képviselők mindenekelőtt azt hangsúlyozták, hogy Lengyel- országban a reform nemcsak a politikai vezetés és a társadalom teljes támogatását élvezi, de egyben olyan vállalkozás is, amelynek semmilyen alternatívája nincs, kényszer és szükségszerűség is. A szejm határozatban foglalt állást a gazdasági reform folytatása mellett és két új minisztert választott. Az új kulturális és oktatási miniszter Aleksander Krawczuk, az új bányászati és energetikai miniszter pedig Jan Szlachia lett. Biztonságosabb atomreaktorok Már október 27-én életbe lép az atomerőmű-balesetek jelzéséről kötött nemzetközi megállapodás, miután eddig 50 állam csatlakozott hozzá. Ezt közölte hétfőn az ENSZ Nemzetközi atomenergia Ügynöksége (IAEA) közgyűlésén Hans Blix, a szervezet vezér- igazgatója. Blix az IAEA munkájáról számolt be a szervezet rendes évi tanácskozásán. tiszteletére. Itt mondott pohárköszöntőjében a kínai kormányfő hangoztatta: Jaruzelski pekingi látogatása fontos mérföldkő a kínai—lengyel kapcsolatok történetében. A lengyel vezető pohárköszöntőjében nagyra értékelte a lengyel—kínai kapcsolatok és együttműködés fejlődését és mindkét fél arra irányuló eltökéltségét, hogy kiterjesztik és meggyorsítják az együttműködést. Wojciech Jaruzelski hétfőn találkozott és megbeszélést folytatott Teng Hsziao-ping- gel, a KKP központi tanácsadói bizottságának elnökével, első számú kínai vezetővel és Hu Jao-panggal, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárával.