Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-08 / 186. szám

V IVvilatkoznak a csapatok lendülő Forma—1 Edzés előtti utolsó simítások Nelson Piquet Williams—Honda kocsiján A gondolkodó Alain Prost Formába (Folytatás az 1. oldalról.) például »Spanyol Nagydíj szín­helye, Jerez — egy ismerkedő tréningleh'eíőséget kapnak a versenyzői?, hogy jobban meg­barátkozhassanak a számukra még ismeretlen kanyarokkal. Igaz, Keke Rosberg, 1982. vi­lágbajnoka tavaly decemberi budapesti látogatásakor azt mondta e sorok írójának, hogy egy F—1 -pilóta egy óra alatt magtanul egy pályát, dehát volt ebben egy kis vagány túl­zás is. S egy plusz edzés bizonyára kifizetődő. Nézőt egyelőre nem enged­tek a Hungaroringre, de a sajtó képviselői ellepték a pá­lya és a boxok környékét. Szinte úgy éreztük, hogy máris több tízezren vagyunk ... ’ S a boxokban — ezek kis garázsok, ahol a kocsikat sze­relik, javítják, beállítják — is megkezdődött az élet és sze­relők hada igyekezett már az eiső napon a megfelelő gumi­val feliszerelt kereket feltenni, a lehető legjobban beállítani a turbófeltöltést, a hűtést, a gumikban a levegőnyomást, hogy minél kevesebb marad­jon holnapra és holnaputánra. Az első Forma—1-es autó- versenyző, aki a Hungaroring­re kanyarodott a mindig is szorgalmas dr. Jonathan Pal­mer, a Zalcspeed pilótája volt. Az ő piros-fehér autója ment először körbe a pályán. Aztán kikanyarodott a boxutcából márkatársa, Huub Rothengat- ter is, s sorra a többiek. Aki már látta száguldásukat más, pályákon, az észlelhetett némi különbséget a tempót illetően, de,,lehet, hogy ez csak bele- magyarázás. A csütörtöki szabadedzést végül is a mindig villámgyors Ayrton Senna nyerte meg, s ez igazán nem meglepő, nem az első ilyen tette ez a brazil fiúnak. A Langines-OUvetti időmérő társaság adatai sze­rint Senna 1 perc 35 egész 494 ezred másodperc alatt repesz- tett a rajtvonaltól a célvona­lig. Ez 151,3 kilométer/órás át­lagsebességnek felel meg, de lesz ez még jóval gyorsabb is. A második legjobb időt a világbajnoki pontversenyben vezető brit Nigel Mansell tel­jesítette. ö 1.35.670 perc alatt ment körbe. Márkatársa a brazil Nelson Piquet állhatott fel a képzeletbeli dobogó har­madik fokára (1.36,182). Az első esemény is Senna nevéhez fűződik, az egyik ka­nyarban átment fűnyíróba, amikor kicsúszott. Szerencsé­re nem történt semmi baj, visszakászálódott az aszfaltra és folytatta az ismerkedést a Hungaroringgel. Az edzés érdekessége, hogy félidőben még második helyen állt Alan Jones, a Lala-Ford csapatból (1,38.702) ők ugyanis idén még nem jutottak fel semmiféle értékelésben a do­bogóra. vei megkérdeztük Eosberget, Alboretót és Johanssont, ki nyeri szerintük a Hungaro- ring első versenyét. Íme a válaszok: Rosberg: — Egy McLaren vagy egy Williame. Albweto: — Kérdezd meg vasárnap este! Johansson: — Remélem, az illetőt Johanssonnak hívják! ★ Az Átrium Hyatt kapuja előtt 1980 világbajnokával, Alan Jones-szal futottunk össze. Kértünk egy autogra.m- mot és megkérdeztük, hogyan érzi magát hazánkban. Így felelt: — Szép ország az önö­ké és eddig nagyon jól 1986. AUGUSZTUS 8. Gépátvétel a Ligier—llenault- csapatnál, a háttérben közé­pen Margó György, a váci Autójavító Kisszövetkezet igazgatója, a MAMSZ techni­kai bizottságának vezetője (Barcza Zsolt és M. Nagy Pétey felvételei) érzem magam. Most In­dulok a versenypályára, na­gyon kiváncsi vagyok. — Beült bordó, bécsi rendszámú Ford Scorpiójába és elindult. Később utolértük a Népköz- társaság útján. Megkérdezte, merre vezet az út a Hunga- roring felé, útbaigazítottuk és kölcsönösen úgy búcsúz­tunk: viszlát a versenyen! Roóz Péter T©ráa a világbajj noknak Program. Péntek? 10.00—11.30 ó: első szabadedzés. 12.00—12.25 ó: veterán autók felvonulása. 13.00—14.00 ó: első időméréses edzés. 14.40—15.10 ó: Formula Easter-verseny szabadedzése. Szombat: 10.00—11.30 ó: második szabadedzés. 13.00—14.00 ó: második időméréses edzés. 14.40—15.20 ó: veterán autók ver­senye. 16.00—17.10 ó: kerékpárverseny. Vasárnap: 10.30—11.00 ó: melegítő szabadedzés. 12.20—13.00 ó: légiparádé. 13.20—13.40 ó: ünnepélyes megnyitó. 14.30 áj eíő- start zöld zászlóval (1 kör). Kb. 14.33 ó: MAGYAR NAGYDÍJ ("7 KÖR). Kb. 16.25 ó: ünnepélyes díjkiosztó. Kb. 17.10 ó: Formula Easter-verseny. Kb. 18.20—19.20 ó: futóverseny a né­zőknek. A magrar A rsapat jó pozícióban Ráckevei kupafolytatás 5 A Forma—1-es autós világ- s bajnoki futamok előtt meg- s szokott, hogy az „istállók”, a S gumigyárak, a szponzorok § egymás után tartják sajtóér- ^ tekezléteiket. A vasárnapi ^ Magyar Nagydíj kapcsán teg- nap a Marlboro invitálta az s újságírókat az Átrium nyalt S különtermébe. Az elnöki asz- n tálnál a francia Alain Prost ej és a finn Keke Rosberg a ^ McLaren, valamint az olasz ^ Michelé' Alboreto és a svéd ^ Stefan Johansson a Ferrari versenyzője kapott helyet. A s beszélgetést Barrie Gill, a § BBC Tv-társaság koramentáto- v ra vezette. A kérdezz-feleiek megkez­dése előtt a Világbajnoki cím­védő Pros tot tortával köszön­tötték, abból az alkalomból, mert ez lesz a 100. világbaj­noki futama. — Sokáig nem gondoltam arra, hogy elérem a bűvös százas határt, de re­mélem, hogy még jó néhány GP-n rajthoz állhatok — mondta az ünnepelt, aztán arról beszélt, hogy nem meg­lepő a nagy várakozás, mert egy olyan országban kerül sor az idei .világbajnokság ti­zenegyedik futamára, ahol még egyszer sem rendeztek Forma—1-es grand prix-t. Keke Rosberg azt fejteget­te. hogy minden új r.agydíj nehéz feladat elé állítja a pi­lótákat, mert a verseny előtt csak kevés információjuk van a pályáról. így érthető, hogy a szokottnál nagyobb izga­lommal várják a vasárnap Orvosi jó tanács: gyakori roiszulléti ok a napszurás. Ajánlott, nogy a nézők kellő — 1,5—2 liter — folyadékmeny- nyiséget fogyasszanak. Hasz­nos a napernyő, a sapka a tűző n:ip ellen, célszerű jól szellőző, nem műszálas ruhát felvenni. A dímbes-dombos lelátók bokaficammal fenye­getnek ezért hasznos tanács: kényelmes gyaloglásra alkal­mas cipőben jöjjenek ki a Hungaroringre.a nézők. A pá­lyán kivé! egyébként — a nézők egészségügyi ellátása érdekében — hat konténert telepítettek szakorvossal, ápo­lóval mentőautóval. A bete­gek fogadására a kerepestar- csai. a hatvani és a budapes­ti kórházak egy része készüli lel. délutáni rajtot. — Szeret­ném, ha a búcsúévemben fu­tamgyőzelmet aratnék — mondta. — Nagyon szép len­ne, ha a nevem mint a Hun- garoring eiső győztese ma­radna meg az évkönyvekben. Tudósítónk is tett lel kér­dést a McLaren két sztár­pilótájának: — A tavalyi egész szezonban rendre tech­nikai problémák sújtották Laudát, idén pedig Rosberg- nek ugyanez a sorsa, a csa­pattárs, Prost rendre célba fut. Nincs emögött valami machináció? Prost válasza így hang­zott: — Én, nem tudok sem­mi ilyenről, dehát én, mint mondta, célba is érek. Talán Keke tud erről valamit mon­dani, mert, ha vannak prob­lémák, azok az ő problémái, Keke Rosberg lakonikusan csak ennyit tett hozzá: — Ala.in szerencsés. Ez az egész. Ám őszintén szólva, nem­igen hisszük, hogy ez ilyen egyszerű lenne. Igaz viszont, hogy mindig és mindenhol ezt nyilatkozták — diploma­tikusan —, így tehát ebben a kérdésben nem hozott újat az első Magyar Nagydíj. Az MLSZ-ben elkészítették az 19813 87. évi Magyar Népköztársa­sági Kupa sorsolását. Az első for­duló 64 mérkőzéséből kettőt augusztus 13-án, a többit augusz­tus 20-án rendezik. Az előrehozott ISslieiipi liipiiiilibitii Megyei totó Augusztus 17-én indul a labdarúgó-bajnokság őszi idé­nye, s ez^el párhuzamosan folytatjuk sportrejtvény-pá­lyázatunkat. Az első szelvény! a pályázati tudnivalókkal együtt holnapi számunkban közöljük. Mint arról korábban hírt adtunk, tegnap szünnapot tar­tottak Ráckevén, ahol ezen a héten zajlik az idén' im­már hatodik alkalommal meg­rendezett Aranykalász Kupa nemzetközi ifjúsági labdarú­gótorna. Két játéknapon jutottak túl a csapatok és a csoportok­ban a következő a helyzet. Az A csoportban biztosan ve­zet a magyar A csapat 4 pont­tal, második Jugoszlávia 2 ponttal, míg a 3—4. helyen Svájc és az NDK osztozik, 1-1 ponttal. A B csoportban a Bajor válogatott, áll az élen az ed­íordulóban a Pest megyeiek NB I-es ellenfelet fogadnak. Ugyan­csak legmagasabb osztályban ját­szó csapat látogat Kakucsra és Nagykőrösre. Egyébként megyénket a selej­tező legjobb nyolc csapata, vala­mint a PLSZ állal javasolt há­rom együttes, tehát összesen ti­zenegy csapat képviseli. A műso­ruk : Augusztus 13. (18.30): Esze Ta­más SE Vác—Vasas, Dabasi Fe- hérakác SE—Ferencváros. Augusztus 20. (16.30) : Nagykőrö­si Kinizsi—Békéscsaba. Iíakuesi KSK—MTK-VM, Nézsai Tsz SK— Váci Izzó, Kártali Medosz— Ganz- MAVAG. Törökbálinti TC—Buda­fok, Dunavarsán.y—BVSC, Galga- völgye SE Piispökhatvan—ríagvbá- tonyi Bányász, Véresegyházi KSK —BKV Előre. Sallai SK Iváncsa— Ráckevei Aranykalász Tsz SK. de ..ugyanennyi pontot gyűj­tött be a II. helyen tanyázó Szovjetunió is. Harmadik Csehszlovákia 2, IV. Magyar- ország B 1 ponttal. Ma tehát folytatódnak a küzdelmek és végérvényesen eldől, hogy kik játsszák vasár­nap a 9 órától kezdődő hely­osztókat és kik kerülnek a végső fináléba. Ez utóbbira a legnagyobb esélye a magyar A csoportnak van, amely az 1 pontos Svájc ellen lép pályá­ra Ráckevén 18.15 órakor. Eb­ben a csoportban a tavalyi döntős NDK már nem szólhat bele a végküzdelmeAbe. A második csoportban két együttes esélyes a döntőbe jutásra, a Bajor válogatott és a Szovjetunió. Előbbiek a csehszlovákok ellen lépnek pályára Szigetújfalun 17 óra­kor, míg az utóbbiak Kiskun- lacházán a magyar B csapat ellen játszanak. Holnap ismét szünnapot tartanak. Folytatás vasárnap délélőt 9 órától. Bó. I. IIiWíou ilélníán Ligáit lés Hétfőn 16.30 órakor tartja idei évadnyitó ligaülését a Pest Megyei Labdarúgó Szö­vetség. A helyszín az V. ke­rületi Steindl Imre u. 12. Ide várják a megye I. és II. osz­tályú, valamint a körzeti lab­darúgócsapatok, illetve szö­vetségek képviselőit. A sajtótájékoztató végezté- dig megszerzett 3 pontjavai, N IB I-es vendégük Bahason a Ferencváros •VT'--.!;'* ‘ APRÓHIRDETÉSEK Eladó 1,5 kW-os áram­fejlesztő és 14 éves 250 köbcentiméteres MZ. Érdeklődni egész nap: Törteli üt mel­lett, Nagykőrös, Víz­állás gátér _dűlő 23. Na gykőrös VII. kér., Baross Gábor 3. sz. családi, kertes ház, eladó. — Érdeklődni mindennap 6 óra után. Japán, négyszálas, kéttűs Caianda (Over- lock) 710-es összevar­rógép eladó. Érdek­lődés: Vác, Sirály ut­ca 4. II. 5. 2600, esti órákban. Üjvári. Hagyatékból sürgősen eladó régi. nagyon szép, intarziás háló­szobabútor. — Érd.: Nagykörös, Kossuth L. 43., szombat, va­sárnap. 9 órától 17-ig. Eladó ház, Nagykő­rös X.. Abonyi út 83. sz. 1 szoba, konyha, előszoba, mellékhe­lyiségek, 140 n.-öl portával. Érdeklődni egész nap._____________ Az onnal beköltözhető, kertes háe eladó, Nagykőrös IV., Bá­thory üt 14. Érdek­lődni : VI., Helmeczi u. 7. __________________ Pl atós munkagép el­adó Nagykőrös, Rá­kóczi utca 26. Érd.: 4 óra után. Szoba, konyha, spáj- zos házrész, udvarral, melléképülettel azon­nal beköltözhetően el­adó. Nagykőrös, Baj­za u. 13. Bűzné. Lassú jármű, Robur, háromszögre vizsgáz­tatva eladó. Cegléd, Felház u. 60. sz. Vu- kovics. MTZ—80-as eladó. ~ Nyársapát, József At­tila u. 13. KÖZLEMÉNYEK ORVOSI HÍR. Magánrendelésem szabad­ság után újra elkezdtem, hétfőn 18—20, csütörtök 17—19, kedden és pénteken 8—10 óra között. DR. LAKATOS ANDRÁS, a bőr-, nemi- és kozmetológiai betegségek szakorvosa. CEGLÉD, Béke u. 1, A Pest Megyei Volán Vállalat, Zay utcai üzemigazgatósága, versenytárgyalást hirdet Skoda és ZIL billenős gépkocsi-oszlopainak szerződéses üzemeltetésére. Jelentkezni le­het írásban. A jelentkezési laphoz három hónapnál nem rége.bbi erkölcsi bizonyít­ványt mellékeljenek. A gépkocsikra — a versenytárgyalás előtt 8 nappal — 30 000 fó­tiját óVadékot kell befizetni, a Budapest III., Zay u. 24, sz. alatt leVő pénztárba, munka­napokén 9-től 14 óráig. A versenytárgyalás •szeptember 8-án, 15 órakor, közjegyző je­lenlétében lesz, helye: SZigetszentmikiós. Csepel Autógyár. 9-es kapu, a Pest Megyei Volán Vállalat telepe. További felvilágosí­tást adnak a 889-126-os telefonon. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapám, gyerme­kem, Balog József temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mélysé­ges bánatunkban velünk együtt éreztek. Külön megköszönjük a Városi Rendőrkapi­tányságnak segítségét és megemlékezését. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik Istráb Károly temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik Sebők Ferenc temetésén részt vettek, sírjá­ra koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. Átadjuk Ocsán 1 kh, 98 négyszögöl alap­területen levő Ingat­lanra vonatkozó ke­zelői jogunkat. Az ingatlan 420 nm üzemi épületből. 120 nm rak­tárépületből és por­taépületből áll. Ér­deklődni : Weiser Ká- rolyné, 552-337 vagy 550-611. _____________ Ny ársapáton, erdő­ben levő tanya, be­kerítve, 830 n.-öl föld­del, kb. 100 nm-es cserepes épülettel el­adó. — Érdeklődni: Nagykőrös. Balia G. 15. sz. Boltban. Tel.: 303. 7—12-ig. Dog, június 1-jén szü­letett, fekete, német dog kan kiskutyák, fülvágva eladók. Gö­döllő, Esze Tamás u. 29. 2100. Vác, Dózsa György út 84. szám alatt kétszer 612 négyzetméteres, dunai kert eladó, négyzetméterenként 700 forintért. Továbbá Verőce előtt, két kilo­méterre, dunai kilá­tással, 1677 négyzet- méter zártkert, 125 ezer forintért eladó. Sürgősen, áron alul, beköltözés előtt eladó Dunakeszin, zöldöve­zetben, 300 négyszög­ölön épült 4 lakásos társasházban, 65 nm- es 2 és fél szobás la­kás, 6 nm-es erkély- lyel 4* 20 nm-es szu- terénnel, 650 ooo Ft készpénz + OTP-át- vállalással. Levélcím: Budapest, PL: 147. 1631.___________ Pesterzsébet központ­jában levő, 2 szoba, étkezőkön yh ás. erké- lyes. gázfűtéses, 76 nm-es, I, , emeleti bérlakást cserélünk, kisebb öröklakás­ra. — Szigetszént- miklós és Csepel előnyben. ' Érdeklőd­ni munkaidőben. 317- 509, munkaidőn kívül, 373-819. Eladó Cegléd X. kér.. Túzok* u. 7. szám alatti, négyszobás, fürdőszobás, mellék­épületes, kertes ház, műút mellett. PS rendszámú Lada 1600-as szgk., vonó­horoggal, frissen vizs­gáztatva eladó. Ér­deklődni lehet, a déli és esti órákban, Ceg­léd. Tömörkény u. 20. Nagykőrös, 2. járás, Bántosi Bánom 47. sz. alatti tanya eladó, 1200 n.-öllel, ebből 800 n.-öl szőlővel, be­kerítve, fúróit kút, villany van. mellék- épületbe a víz beve­zetve. Érdeklődni a helyszínen lehet. Kol- lárné. Tanyát vennék, lehe­tőleg nagy területen kis épülettel. Állattar­tásra alkalmas, épület nélküli terület is ér­dekel. — Ajánlatokat ..Göd közelében” jel­igére, váci hirdetőim- dába (Jókai utca 9.) kérek. Ház eladó, Rákóczi u. 16. sz. Érdeklődni: ott du.: 13—16, este 20 után. _________ Na gykőrösön eladó beköltözhető ház, 730 n.-öl kerttel, 2 szoba, konyha, spájz, üve­ges nyárikonyha és melléképületekkel. — Vihari u., Abonyi út sarok, a felvásárló­telep mellett. Kút, ipari áram van. Eladó Pilisen. Bence utca 7. szám alatt, kö­ves út mellett, 4. sz. főúthoz, állomáshoz közel 350 négyszögöles telken befejezés előtt álló 3 szoba, összkom­fortos családi ház, melléképület, műhely, ipari áram, pince, ga­rázs. Érdeklődni: Ceg­léd. 84. sz. ABC veze­tőjénél (állomás mel­lett). __________________ Ve csés központjában, a piactérnél eladó 4 szoba összkomfortos családi ház, sok gaz­dasági épülettel, köz­ponti fűtés, olaj, föld­gáz. Abonyi József, Eötvös u. 18. ____ VW 1200-as, CT frsz.-ú lejárt műszaki vizsgá­val, jó üzemképesen eladó. Gödöllő, Thö- köly u. 15._______• Má riaudvaron, Váctól négy kilométerre, jó termő földdel, építésre alkalmas 668 négyszög- öles telek — megoszt­va is — sürgősen el­adó. Villany biztosít­va ! ’ Érdeklődni lehet ; Vác. Kép utca 8. 2600. Rusovszkl Lászlón é (este hét órától).: „ Üzlethelyiség eladó, 11 nm, Nyársapát, Jó­zsef A. u. 12. Érdek­lődni: Nagykőrös, P at a y út 14. sz. Ház eladó” Nagykő­rös, Schweidel u. 10. sz. alatt. Érdeklődni: Kossuth L. utcai presszóban. _______ El adó Bokroson 600 n.-öl zártkert, beke­rítve, kunyhóval. Fe­le szőlő, gyümölcs­fákkal, másik fele szántó. Víz, villany van. — Érdeklődni: Nagykőrös, Niklosz János u. 1. Pintér Sándornál. Nagykőrös, Losonczy u. 37/A. sz. alatti két szoba, fürdőszobás, kertes ház eladó. Ér­deklődni: Ifjúság u. 5. Barta. Nagykőrös városköz­pontban II. em. lakás eladó. Nagykőrös, Bá­rány, u. II. em. lakás, kedvező áron eladó. Érdeklődni: Nagykő­rösi Várost ügyvédi Munkaközösség, dr. Folrlmámr Lívia. Gázfűtéses, háromszo­bás családi ház, nyu­godt, csendes helyen eladó. — Érdeklődni: Gödöllő, Esze Tamás utca 17. Magas kereseti lehető­séggel felveszek, épü­letlakatos szakmában jártas szakembereket Cím: Gyömrő, Sinko- vics út 8. ESKÜVŐI JHAKOLCSÖNZ Bp. XIV.. 02M György u. ^Városligetnél jj Eladó kifogástalan ál­lapotban lévő PB rendszámú 1200-as Lada gépkocsi Cegléd Dugovies u. 6. szám. Gödöllőn 250 n.-öles, beépítési telek eladó. Érdeklődni: Gödöl­lő, Légszesz út 13.. szombat, vasárnap egész nap. Hétköznap 18 órától. Fiadó 330 V-os, 2,2 kW-os szivattyú. Ér­deklődni: Nagykö­rös, Mintakert 19. Kádáripari-tanulót fel­veszek. — Csibrán, Nagykőrös, Ceglédi út 38. Esküvöiruha-külön- legességek kölcsön­zése a Délinél, szom­bati nyitya tartással. Budapest XII., Gre- guss Nedves épületek utó­lagos szigetelése ga- ra n ci á val: Lás zik Fe­renc, Dunakeszi, Ka­tona utca 6. ______ Re dőnykészítés j „Mi­ni” kivitelben is! Színválasztás, garan­cia! Bordás Géza, Göd alsó, Kodály Zol­tán utca 18. sz. 2131. Strand közelében. __ Mi ndennemű gépírást vállalok. Váróczi Gá- borné. Nyársapát, Rá­kóczi u. 9.____________ Irhabunda tisztítását, festését, javítását, alakítását, bőrkabát festését, bélelését, ja­vítását rövid határ­időre vállalom. Bőr­kikészítés ugyanitt. Fejesné szűcsmester. Kecskemét. Mikes K. u. 13. Tel.: (76)­25-251._________________ Mi ndennemű építő­anyag, nyílászáró szerkezetek, fürdőszo­bai berendezések, csempe, mettlachi és más burkolólapok nagy választékban. Iparművészeti csem­pék — mintapéldány alapján — a helyszí­nen megrendelhetők. Várhldiné, Rákoscsa­ba, Pécell út 155. Te­lefon: 486-440. Minden vasárnap délelőtt AUTÓPIAC Kiskunlacbázán, a BGH autószerviznél. 51-es főút 42,3 km. A szervizben műszaki átvizsgálást és tanácsadást biztosítunk. Rács-ponyva-reluxa helyett segít önnek a SnHrmtPr 477-ona Lakótelepi, 35 nm-es lakást cserélnék Du­nakeszin nagyobbra vagv családi házra. — ..Készpénz, PMH 35 640” jeligére a ki­adóba. Vizes házak, nedve9 épületek utólagos S7i- getelése. gyorsan. ol­csón. garanciával. — Tel.: 134-975. Bodor­kos Károly. Rd.. Fa­zekas u. 8. 1057. ­___ Az .Egyesített Szociá­lis Intézmény, Nagy­kőrös. Ady E. u. 16. sz., szakképzett sza­kácsot keres. Kossuth L. lakótele­pen lakást bérelnék, hosszabb idői';. kis- gyei niekkel. N i g.y s ő- rös, Ceglédi út 15. IV. em. II. Barnán4. Padló- és központ i- f ütés-szerelést, anyag- beszerzéssel is válla­lok. Kovács Ferenc, Vác, Postafiók: 227, 2601. A Fáy András ^LgtsZ, Gomba, Monoéi úti baromfitelepén augusz­tus 15-étöl szeptem­ber 1-jéig tyúkeladús lesz, mi nd enn a p 8— 14 óráig, kivéve augusztus 20-árj>. Ar: 70 Ft db. mely a hely­színen fizetendő.

Next

/
Thumbnails
Contents