Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-08 / 186. szám
8 ^Űmíoo 19S6. AUGUSZTUS 8., PÉNTEK mHí rek MA: 1986. augusztus 8. Péntek. László napja. A Nap kél 5.30 — nyugszik 20.10 órakor. A Hold kél 8.08 — nyugszik 21.35 órakor, ■ TÁMHAto IDOJATTi'sl Egy-két helyen alakulnak ki helyi záporok, zivatarok. A mérsékelt, változó irányú szél csak a zivatarok idején erősödik meg. A hőmérséklet hajnalban 15 és 20 fok között, délután 30 fok körül lesz. Téglamúzeum I.. :/ TégtUanm eu mot nyitottak Veszprémben, a vár egyik ka- zamaitapmcéjében, ahol a különböző korok bélyeges építőanyagait őrzik. A gyűjtemény legrégebbi darabjai a kétezer éves római korból származó téglák. Ezekét az egykor itt átvonuló katonák készítették táborhelyük kiépítéséhez. Később nem jelölték a téglákat. Ez a szokás csak az 1500-as években tért vissza. KITÜNTETÉSEK Az Elnöki Tanács Barta János akadémikusnak, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem nyugalmazott tanárának tudományos életműve. valamint oktatói-nevelői tevékenysége elismeréseként, 85. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendjét adományozta. Az Elnöki Tanács dr. Szakos Gyula székesfehérvári megyéspüspöknek a magyar állam és a katolikus egyház közötti jó viszony erősítésében kifejtett eredményes tevékenysége elismeréseként, 70. születésnapja alkalmából ugyancsak a Magyar Népköz- társaság Zászlórendjét adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. FOGADÓÓRA Vágvölgyi József, a Pest Megyei Tanács általános elnök- helyettese augusztus 11-én, hétfőn 10 órától 12 óráig és 16-tól 18-ig hivatali helyiségében fogadóórát tart. ELHUNYT MOLDVÁN GYÖRGY Moldván György, a Tápió- szentmárton és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke 60 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatására augusztus 14-én, csütörtökön 10.30 órakor kerül sor a kecskeméti köztemető (Kecskemét, Béke fasor) ravatalozójában. A takarékszövetkezet saját halottjának tekinti. Szépművészeti Múzeum Telten ért betörő Bohrán Tamás 18 éves foglalkozásnélküli esztergomi lakos augusztus 6-án, szerdán este betört a Szépművészeti Múzeumba. A polgári fegyveres őrök tetten érték, elfogták, s az oda érkező rendőröknek átadták. — Szünnap a strandon. A lepencei fürdő technikai szünnapot tart augusztus 11-én, JOSEPH HAUZINGER KÉTSZÁZ ÉVE halt meg Joseph Hauzinger (1728—lifcb) osztrák lestümű- vész. Bécsben született, s egész művészi pályafutása ehhez a városhoz kötődik. Tehetsége már egész korán megnyilvánult; a bécsi képzőművészeti akadémián T. Gran és P. Troger tanítványa volt. Elsősorban művészi mennyezetfreskókat, továbbá oltár-, arc- és életképeket ffestett. Mint mesterének, Trogernek a segédje, részt vett a brixeni (Bressa- none) dóm kifestésében. Művei Európa sok városában fellelhetők. így freskói találhatók Salzburgban, Bécsben, Dreieichenben, Nagyszombaton és Alteiiburgban; oltárképei Emmsbrnnnban, Gerasban, Dreieichenben és — egyebek közt — Szegeden is. Művészeti stílusa mestere, P. Troger stílusát követte. Aszimmetrikus kompozícióira a Iátszatarchitektúrák és a pompás kosztümök gazdagsága, valamint a művek festő iségét nagyban emelő fantasztikus tájrészletek a jellemzőek. A moszkvai rádióban Pályázati felhívás A moszkvai rádió pályázatot hirdetett a nemzetközi békeév alkalmából. A háború megelőzésével és a béke megszilárdításával kapcsolatos kérdéseket vitatják meg nyílt fórumon, s kérik hallgatóikat, írják meg, milyennek szeretnék látni a közeljövőt. Gondolatokat várnak, hogyan érhetnénk el, hogy az emberi elme nagyszerű alkotásait az élet és a közjó, s ne agresszív imperialista tervek szolgálatában használják fel, s hogy mit tehetnek ezért a szocialista országok lakói. Címük: Moszkva, Rádió, magyar osztály. A borítékon kérik feltüntetni: rádiófórum. A leveleket a moszkvai rádió felhasználja, a részt vevő hallgatóknak emléktárgyat küld. Gyűji ik, hely reá 11 itjú k Mezőgazdasági régiségek A Mezőgazdasági Múzeum szakembereinek irányításával országszerte jól halad a szakmatörténeti emlékek gyűjtése és javítása, helyreállítása. A hivatásos kutatók tevékenységét jól kiegészíti a Mező- gazdasági Múzeum barátainak köre, amelyet 1927-ben alapítottak, majd 1973-ban újjászerveztek. A baráti körnek jelenleg 31 helyi csoportja van, és több mint 3500 tag kapcsolódott be a munkába. Mezőgazdasági dolgozók, pedagógusok, ipari üzemek dolgozói, tanulók vesznek részt a kör életében; mindazok, akik vonzódnak a mezőgazdasági régiségekhez és kedvük telik az értékek felkutatásában, mentesében. Rendőrségi vizsgálat üalálos áramütés Villanyszerelés közben halálos áramütés érte Veleg Zoltán 19 éves villanyszerelő, cs-e.pregi lakost. A Pesti Építőipari Szövetkezet XVII. kerület, Táncsics u. 52. szám alatti lakatosműhelyében történt baleset körülményeinek tisztázására a rendőrség — szakértő bevonásával — vizsgálatot indított. Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből POZSONYI TV 18.00: Budapesti Tavaszi Fesztivál. Magyar dokumentumfilm 18.30: Mezőgazdasági magazin 19.30: Híradó 20.00: A nílusi krokodil. Kanadai természetfilm 20.30: Törvényszéki szakértő halála. Angol tévéfilm. 2. rész 22.20: Kígyóméreg. Cseh pszichológiai film 23.55 : Dzsesszzene 2. MŰSOR 18.30: Női kosárlabda vb: Kína —Csehszlovákia mérkőzés 20.00: Fiatalok tévéklubja 21.00. Szlovák kerékpáros körvei seny HADÍÓIÉS tv műsorából KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.15: Kulturális programok 8.25: Északi kalandozások 8.55: Régi híres énekesek 9.15: Népdalkörök pódiuma 9.40: Az egyfejű sárkány 9.5,3: Lottósorsolás 10.00: Hírek. Időjárás 10.10: Zinának 10.15: Zenekari muzsika 10.59: Lottóeredmények 11.00: Iránytű 12.00:, Déli krónika. Lottó 12.30: Ki nyer ma? — Balatonfü- reden 12.45: Görömbeá András: Sütő András 12.55: Zenés séták a természetben 13.5«: Műsorajánlat 11.00: Hírek. Időjárás 14.10: Operett- és daljátékfelvételek 14.40: Üj kórusfelvételek 15.00: Erről beszéltünk . .. ^ 15.30: Népzenei együttesek 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Teliszájjal 17.00: Vizsgálatok nyomában 17.30: Idősebbek hullámhosszán 18.15: Hol volt, hol nem volt. • • 18.25: Könyvajánlat 18.30: Esti magazin 19.15: Magyarország »86 20.15: St. Martin-in-the-Fields Kamarazenekar játszik 20.45: örökzöld dallamok 21.30: 2000-ben már más gondunk lesz? 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Igen is, nem is 23.00: Edwin Fischer zongorázik 2^.53: Scheidt: Benedicamus Dominum 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája 8.20: Klasszikus operettekből 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.00: Hírek, időjárás. Útközben 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Spielhaus: Vidám apróságok — szvit 12.25: Étles anyanyelvűnk 12.30: Népi muzsika 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.08: Popzene sztereóban 13.45: Időjárás- és vízállásjelentét 14.00: Péntektől — péntekig 16.58: Műsorismertetés 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben 17.09: Fiatalok popzenei műhelye 17.30: ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak! 19.40: öttusa-világbajnokság (úszás) 19.50: Egészségünkért! 20.00: Régi nóta, híres nóta 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.06: Molnár Ferenc: Az ismeretlen lány 22.06: Slágerről slágerre 22.46: Dzsesszfelvételek 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Most érkezett 0.15: Éjfél után 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás 9.05: Kiállítótermek programja 9.08: Kamarazene 9.50: Operahármasok 10.10: Csak fiataloknak! 11.05: Századunk zenéjéből 12.14: Lemezbörze helyett 13.00: Hírek. Időjárás 13.58: Fiatalok muzsikálnak 14.24: A kamarazene kedvelőinek 15.44: Charpentier: Olasz impressziók 16.20: Operafelvételek 16.50: Paul Tortelier gordonkázik 18.18: Zenetörténeti érdekességek 18.50: Görömbei András: Sütő András 19.00: Hírek. Időjárás 19.03: Beethoven: Fidelio 21.31: Bartók-hangverseny 22.53: Vizsgarendezés — 1986 — Ivánka Csaba 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 8.20: Tévétoma 8.25: Szünidei matiné 10.00: Nyugdíjasok délelőttje 10.30: A nyugdíjasnak sosincs ideje 10.33: Feleki Kamill és vendégel 12.25: Koreai látnivalók 12.55: Forma—1 (hivatalos edzés) 14.10: Képújság 13.40: Hírek 13.45: Három nap tévéműsora 15.50: öt évszázad festészete 16.05: Női kosárlabda-világbaj- nokság: Magyarország- Ausztrália 17.35: Képújság 17.40: Tévétükör 17.55: Reklám 18.00: Ablak 19.00: Reklám 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 1. 20.00: Reklám 20.05: Kisfaludy Károly: Kérők 21.25: Betűreklám 21.30: ördög bújt a vonóba 22.00: A hét műtárgya 22.05: Hogy kik vannak 22.33: Híradó 3. 22.45: Himnusz 2. MŰSOR 19.05: Képújság 19.10: Kelet—Nyugat rockrandevú 20.00: Félistenek párviadala (Karpov—Kaszparov) 20.35: Etűdök plakátokra 20.55: Színek a homályban 21.10: Híradó 2. 21.30: A törvény 23.25: Képújság 21.15: Portréfiira 22.10: T. Mann: Trisztán. Tévéjáték A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL Magyar Idő szerinti 6.00: Híradó 6.40: Hangverseny 7.39: Dokumentumfilmek 8.10: A kis pimasz 9.05: A világ és az ifjúság 9.40: Hírek 12.50: Dokumentumfilmek 13.50: Orosz beszéd 14.20: Hírek 14.23: G. Murzaj énekel 14.55: Nyolcvan nap alatt a világ körül. Rajzfilm. IX—X—XI. rész 16.00: Dokumentumfilm 16.45: Világhíradó 17.00: Rajzfilm 17.10: Élet és tudomány 17.40: Hírek 17.43: Operett, operett 19.00: Híradó 19.40: A személyzet. I—II. rész A szünetben: Világhíradó Befejezésül: Sakk világbajnoki visszavágó Forma—1 futam, Sok képpel, a legfrissebb információkkal, három nap alatt háromszor jelenik meg a Pest Megyei Hírlap különkiadása a Forma—1-es verseny idején. Négy nyelven — angolul, németül, oroszul és magyarul — számol be az eseményekről a ma, holnap és holnapután. Kapható a helyszínen és az újságárusoknál. Piacokon járva Gyengül a felhozatal A nagy szárazság miatt rendkívül gyenge a felhozatal és ezzel együtt emelkedő árak jellemzik a hét végi piaci kínálatot. A Tolbuhin körúti csarnokban a sárgarépa csomójáért a magánkereskedők 16—18 forintot, a tsz-órudák 10—12 forintot kérnek, ez utóbbiak azonban kilónként 15 forintos áron is hoztak forgalomba gyengébb minőségű sárgarépát. Zöldhagymát csak a magánkereskedők árudáiban láttunk, csomónként 8 forintért. Saláta is csak a magánárudáknál került forgalomba, fejenként 10—20 forintos áron. Emelkedett a paradicsom ára is. A magánkereskedőknél 16—29 forint, a tsz-árudákban 8 forint és 12,80 között vásárolható. A zöldpaprikáért a magánkereskedők 18—36 forintot kérnek, a tsz-eknél azonban láttunk 9.80-ért is. A salátának való uborka a magánárudákban 8—20 forint között, a tsz-nél 6—7.80 közötti áron kapható. A fejes káposztáért 6, a vörösért 12, a kelkáposztáért 24 forintot kértek kilónként. Egy cső tengeri a magánkereskedőknél 4—5 forint. A görögdinnye kilója 8 és 9,80 között mozog. Az őszibarackért a tsz-árudákban 16.80-at kértek, a nagyobb szeműért kilónként 25 forintot. A szőlő átlagára a magánárusoknál 48 forint, a tsz-nél 23,80 és 24,80 között ingadozik. A szilváért a mgánkereskedők- nél kilónként 18—34 forintot kértek. a tsz-árudákban 9,80-ért árusítják. A Fény utcai piacon a termelők csomónként 12 forintot kérnek a zöldségért, a magánkereskedők 14 forintot. A zeller a termelőknél és a magánkereskedőknél egyaránt darabonként 10 forint. A fejes káposzta a termelőknél és magánkereskedőknél 10, a tsz- árudákban 8 forint. A rendkívül kevés kelkáposztát kilónként 30 forintért kínálják. K. Z. Fényes égitestek Augusztusi csillaghullás Augusztus első felében a csillagos égbolton az átlagos nál gyakrabban bukkannak fel néhány másodpercre fénycsíkok, amelyek nem mások, mint apró meteorok a Föld légterében. Ezekben a napokban éri el a Földet a Perseidák elnevezésű meteorraj, amely az évente meg' jelenő csaknem 100 meteorraj közül a legsűrűbb. A csillaghullásként számon tartott hirtelen felvillanó je Súlyos sérülések Felelőtlenség az utakon Autónak motorozott. Budakeszin Szabó Zsolt 19 éves szobafestő, aki jogositvány- nyal nem rendelkezik, ittasan, nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel motorkerékpározott. Nekiütközött egy, az úttest szélén álló személygépkocsinak és súlyosan megsérült. Felborult. Nagytarcsán Csiszár József 41 éves gépkocsi- vezető figyelmetlenül haladt személygépkocsijával és felborult. A gépkocsi vezetője, valamint utasa, a 30 éves Fazekas István megsérült. Szabálytalanul. Veresegyházon Gubó Antal 62 éves nyugdíjas személygépkocsijával szabálytalanul kanyarodott balra. Nekiütközött az öt előzni akaró Kenyó László motorkerékpárosnak. A motoros és utasa, Szűcs Bertalan 15 éves tanuló megsérült. Veszélyes bal kanyar. Nagy- kátán Madaras József 82 éves nyugdíjas, kerékpárján szabálytalanul akart balra kanyarodni és egy személyautónak ütközve megsérült. Nem adott elsőbbséget. Szi- getszentmiklóson ‘Simon József 45 éves nyugdíjas, kerékpáron haladva nem adta meg az elsőbbséget egy személyautónak, melyet a 39 éves Rády András vezetett. Mindketten megsérültek. Kerékpáros baleset. Cegléden Szentkirályi Gyula 28 éves vízműszerelő tehergépkocsival nem adta meg az elsőbbséget Ócsai László 65 éves éjjeliőr kerékpárosnak. Az ütközés során a kerékpáros megsérült. Figyelmetlenül. Nagykőrösön Viszkok Mihály né 42 éves állatgondozó figyelmetlenül haladt segédmotoros kerékpárral és egy személygépkocsinak ütközve megsérült. A rendőrség tovább vizsgálja a balesetek körülményeit. lenségek voltaképpen apró porszemcsék vagy kődarabkák, amelyek az üstökösökről szabadulnak el. Ezek a gom- bostűfejnyi szemcsék bolygónk légterébe másodpercenként 10—70 kilométeres sebességgel csapódnak be. A Földet körülvevő légréteg levegőmolekulái az óriási sebességű kozmikus törmelékkel ütközve felgyorsulnak, ionizálódnak és néhány másodpercre elektromos vezetővé válnak. Az így fényesre gerjedt levegőréteg átmérője az egy kilométert is eléri, hossza pedig több tíz kilométer lehet. Ez a látványos fénycsa torna figyelhető meg időnként a tiszta éjszakai égbolton. A meteorok bolygónk légterében rendkívül rövid idő alatt elégnek, hamuvá válnak. A finom hamu néhány hét alatt leszáll a Földre, s bekerül a természet körforgásába. A legtöbb meteort az idén az augusztus 11-ével kezdődő héten lehet majd látni. Az idén augusztusban a szokottnál jobban megmutatja magát néhány bolygó. Az éjszakai égbolton szabad szemmel is jól kivehető lesz a Venus, a Mars és a Jupiter. A Venus már közvetlenül napnyugta után feltűnik a nyugati égbolton. A Mars 22 és 24 óra között a déli égbolton, a Jupiter pedig éjfél után, ugyancsak a déli égbolton lesz a legfényesebb. A természeti jelenség magyarázata az, hogy a bolygók ezúttal egyszerre kerülnek szembe a Nappal.