Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-05 / 183. szám

XXVIII. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM 1986. AUGUSZTUS 5., KEDD Nehéz napok a Mezőgépnél Kazánból kevesebb készül majd Százados normák Mi ad tekintélyt a felnőttnek? A felnőtteknek maguknak kell megszerezni — Igen nehéz helyzetben kezdtük 1986-ot — , mondja Joó Ágoston, a monori Mező­gép Vállalat ceglédi gyáregy­ségének igazgatója. — Ugyan­is 1985 decemberében nemcsak azt nem tudtuk, hogy az idei első negyedévben mit és meny­nyit gyártunk, de még a dol­gozók januári foglalkoztatása is kérdés volt számunkra. Bár úgy tűnt, hogy a központi ren­delés képes megoldani indulá­si gondjainkat. Hisz minősítés után szalonnahűtő kocsit és kétfajta kazánt kellett volna készítenünk. Végül is miután a kocsiból egy darabra volt igény, a kazánokból pedig any- ■nyira, amennyi reálisan érté­kesíthető, az egyéb rendelések bizony csak' alig több mipt egy hónapos elfoglaltságot ad­tak szakembereinknek. Közben kopogtattak — Nem féltek attól, hogy munka nélkül maradnak es le kell állniuk? — Hát a leállás gondolata fel sem merülhetett, de két­ségtelen, hogy idegtépő napo­kat éltünk át. Egyébként ösz- szeállítottuk -azt, hogy milyen termelésre lennénk képesek, ha megfelelő termékek gyár­tásával köthetnénk le kapaci­tásunkat. Időközben kopogtat­tak nálunk megrendelőink. Ugyan több lett a munkánk, de ez még így is csak közel fele volt a célkitűzéseinknek Ennek ellenére a központunk 25 százalékkal emelte a mi tervszámaihkat. — Nem volt ez irreális? — De igen. A félév végére beigazolódott. Az árbevételi tervünk úgy készült, hogy 25 ezer órának megfelelő munkát kooperációban végzünk, s olyan termékeket készítünk, amelyek lehetővé teszik ezt. Ugyanakkor legalább szerény kazánforgalmat reméltünk. Et­től függetlenül is lemaradá­sunk van, mert a tartószerke­zetek mellett sok prototípust csináltunk, amelyeknél koope­rációra nem nyílt lehetőség. Ha a kazánok értékesítése el­képzeléseink szerint alakult volna — nem voltak merész álmaink —, akkor az első fél­éves tervünket ugyan minimá­lisan, ám túlteljesítettük vol­na. — Milyen egyéb gondjaik vannak? — Talán a legtöbb problémát az anyagellátás okozza. Saj­nos nemcsak az importanya­gok, a hazaiak éppúgy. Mivel A filmkedvelők körében az idei nyáron igen népszerű a gyömrői Strand kertmozi. A múlt héten vetített A Sárkány közbelép című hongkongi ka­ratefilmre kilencszáznegyven- két néző váltott jegyét. Ez volt az idei nézőcsúcs, de könnyen, elképzelhető, hogy még ezt is túlszárnyalják majd ebben a hónapban. A Pest Megyei Mo­ziüzemi Vállalat műsorosztá­lya ugyanis meglehetősen ke­resett filmeket állított össze augusztusra. E héten csütör­töktől szombatig — a főváros­sal egy időben vetítik az In­diana Jones és a végzet temp­loma című színes amerikai ka­landfilmet. amely iránt már­is nagy az érdeklődés. Bemu­tatják A lovakat lelövik ugye? című színes szinkronizált ame­rikai krimit, a Hátsó ablak című szintén amerikai filmet Ezt követi augusztus 14-én csütörtökön a Bombajó bök­ném tudjuk előre, hogy egyes gyártmányainkból mennyit kérnek tőlünk, ezért a'hozzá- juk szükséges dolgokat sem igényelhetjük felelőtlenül. Vi­szont közismert, hogy a ren­delést 90 nappal korábban kell leadni, az importalkatrészekről nem is beszélve. Például 72 darab, külföldről beszerezhető csapágy kései leszállítása miatt egy köze! 1 millió forin­tos berendezést csak késve tudtunk átadni a vevőnek. Nem mehetnek el — A nehézségek milyen vál­tozást követeltek? — A munkaidőalap jobb ki­használását. Már a tanácsi in­tézkedés előtt megszigorítot­tuk a kilépéseket, csak na­gyon indokolt esetben lehet napközben a gyárból elmenni. Azoknak, akik a munkafegyel­met megsértik, azonnal külön­böző szintű vezetői figyelmez­tetést adunk. Az eddigiek alapján mondhatom, hogy kedvező az eredmény, érezhe­tően változott a kollektíva munkamorálja. — Gondolom, hogy export­ról nem i^s álmodoztak. — Valóban nem, mivel a terv készítésének időszakában termelésünk termékösszetétele szinte teljes egészében isme­retlen volt. Ennek ellenére volt exportunk, sőt, amit eddig teljesítettünk, az jó osztályza­tot érdemel, remélhetőleg a II. félévben se lesz rosszabb. Ugyanis osztrák megrendelés­re elkészültek a kazánok pro­totípusai. — Volt-e lehetőség fejlesz­tésre, felújításra? — Fejlesztési lehetőségünk mind vállalati, mind gyáregy­ségi szinten korlátozott, mert vállalatunk az elmúlt évben érdel^eltségialap-hiányos volt. Ezért csupán egy használt Ika­rus—211-es autóbuszt vásárol­tunk, amellyel dolgozóinkat munkába szállítjuk. A felújí­tási költségeinkkel is jól kell sáfárkodnunk, hisz az amúgy is nehezen növekvő eredmé­nyünket terhelik. Csak a leg­szükségesebbre tudunk áldoz­ni, így a belső üzemi út egy részére — amit külső kivitele­ző készített el —, valamint 1 darab emelővillás targonca motorcseréjére. — Fizetöképesek-e? — Igen. Kötelezettségeink­nek eleget tudtunk tenni. — Milyen a szakmunkás- gárdájuk? — Létszámváltozást nem szoló című színes szinkronizált olasz kalandfilm. Ezután a következő filmek kerülnek műsorra: Maradok hűtlen hí­ve. Egy bolond százat csinál, Maraton életre halálra, Táma­dás a Krull bolygó ellen. King, kong. Sárkányölő, Háborúban nőttem fel. Nászút féláron. Végső megoldás A mallorcai ember. Lenni vagy nem len­ni, Lövöldözés. Vasárnap es* tőnként folytatódik a filmmú­zeumi esték sorozat. Ennek keretében augusztus 10-én lát­hatják a nézők a Nastíville című — 1975-ben készült — színes amerikai zenés filmet. Egy héttel később a Piknik a sziklánál című ausztrál bűn­ügyi film kerül vászonra. Az augusztusi előadások egysége­sen este 9 órakor kezdődnek a gyömrői Strand kertmozi­ban. — ér I­tervezünk. persze ez nem je­lenti azt, hogy egyregy jó szak­embert ne vennénk fel. Hisz az utánpótlást, csak részben oldhatjuk meg gyáregységünk­nél felszabadult ipari tanulók­kal. Viszopt náluk még bizo­nyos szakmai bizonytalanság érződik, mivel nincs kellő gyakorlatuk, s ez egyelőre a teljesítményükön is érződik. Létszámcsökkentés, illetve át­csoportosítás nem volt. — Az elsó félévből mit tart igazán eredményesnek? — A készletgazdálkodásun­kat. 23 millióról sikerült le­csökkenteni 24 millió forintra a készleteinket. Szigorúan ügyelünk arra, hogy ez az év második felében se legyen rosszabb. Új típussal — Mivel kisebb a kazánok iránti kereslet, elképzelhetö-e, hogy váltani fognak? — Igen. A korábbi években termelésünk 65 százalékát a kazánok tették ki. Ezt körül­belül 25/ százalékra kívánjuk módosítani. Ennek ellenére a fejlesztésünkről nem mond­hatunk le, jövőre új típussal szeretnénk jelentkezni a pia­con. F. F, ültessünk nemes nyárfát Az ország sík területein az erdősítésben fontos feladatot töltenek be a nemes nyárfák. A szárazabb körülményeket is jól tűrő fehér nyárfák tömeges szaporítása a legutóbbi idő­kig meglehetősen körülményes volt. Ennek a problémának megoldására vállalkozott az Erdészeti Tudományos Kuta­tóintézet sárvári kísérleti állo­mása. A kutatók a fehér nyár­ra is kidolgozták a vegetatív szaporítás intenzív módsze­rét. A nemesített, kedvező tu­lajdonságokat mutató egye- dekről szedett hajtásokat zölddugványozással gyöke­reztetek, majd lyuggatott ol­dalú konténerben növényházi körülmények között nevelik. Sajnos, még napjainkban is gyakori, bogy valaki akár ön­hibájából, akár más miatt nem végezte el az általános is­kolát, holott ez ma már alap- követelmény. Országos tapasz­talat. hogy nő a negyven év alatti nők és a negyvenöt év alatti férfiak száma, akik nem fejezik be az íltalános iskola nyolc osztályát. Az ő számukra szerveződnek évről évre azok az esti isko­lák, amelyekben póiotm ’ehe' a mulasztást. Minden lehető­ség adva van számukra, mégis kevesen élnek vele. mert szé­Ecseren kedden 17 órakor a művelődési házban karatetan­folyam. Gombán az autós kertmozi­ban 21 óra 15 perckor: Do­nald kacsa nyári kalandjai (amerikai összeállítás Walt Disney rajzfilmjeiből.) Gyomron az úttörőházban 8-tól 17 óráig nyitott ház, vi- deomozi, játéklehetőség, alko­tó foglalkozás, 14 órakor cso­ELÖSZÜR CSAK az iskolák háza tájáról érkezett a panasz, hogy a gyerekeink közt terjed a tiszteletlen magatartás, ke­veset adnak szüleik és neve­lőik szavára, rohamosan csök­ken a felnőttek tekintélye kö­rükben. Pedagógusok teltek szóvá, hogy az idősebb, nem­zedék és a fiatalok kapcsola­tában a hagyományos érték­rend megingott. A jelenseg ma már mindennapos. Ki-ki a saját bőrén észlelheti, hogy az életkor, a társadalmi státus önmagában nem ébreszt tisz­teletet az ifjúságban, azt a felnőtteknek maguknak kell megszerezniük, ha igényt tar­tanak rá. Nem sajátosan magyar je­lenségről van szó, hiszen ez az együttélési zavar megfi­gyelhető bármelyik gazdasá­gilag fejlett országban. A tár­sadalmi kapcsolatok százados normáinak meglazulásá nem a fiatalok váratlan „lázadásá­nak’’ a következménye. A vál­tozás meglehetősen sokrétű társadalmi okainak egyike: a nevelés általános válsága a huszadik században. Pedig so­ha annyi elméleti szakember nem foglalkozott az ifjúság nevelésével, mint korunkban, s lám, a fiatalság neveltségé- nek- szintje — sokak szerint — sohasem süllyedt olyan ala­csonyra, mint ma. A pedagó­giai könyvtárakban hosszú polcokat töltenek meg azok a kötetek, amelyek az oktatás és nevelés világválságának elem­zésével foglalkoznak. Mi a magyarázatok közül ezúttal csupán egyetlen tényező sze­repére mutatunk rá, azéra, amelyet a pedagógiai és a pszichológiai szakirodalomban a nevelési inga kifejezéssel je­lölnek. Mit értenek a szakemberek a nevelési ingán? Egy meta­forát. amely szerint a nevelés ősidők óta olyan, mint az in­ga, amely folyton lengésben van a két távoli véglet, ese­tünkben a túlzott szigor és a nagyfokú engedékenység kö­zött. Persze nem az inga ál­landó lengésével van a baj, hanem a szélsőségekkel, ami a nevelésben kiváltképpen nem vezet jóra. Köztudomású, hogy a kelleténél keményebb szigor előbb-utóbb óhatatlanul lazaságba csap át. ami aztán esetenként pedagógiai zűrza­vart okoz. A megfigyelés egyébként fordítva is igaz: a nemtörődömség, a túlzó enge­dékenység következményei „az erős kéz” pedagógiáját tolják előtérbe. Széles körben fölkapott né­zet, hogy a tanárok, illetve a felnőttek tekintélyének csök­kentésével lehet fejleszteni a leghatásosabban a gyerekek önállóságát. Ez a tévhit a negyvenes évek angolszász pszichológiájából indult ki, s nálunk az utóbbi másfél évti­gyenlik vagy egyszerűen nem találják fontosnak. Mások munkahelyi és családi elfog­laltságukra hivatkozva térnek ki a beiratkozás elől, Sajnos szemléletbeli okok is -közre­játszanak, hiszen a tudás sze­repe ma koránt sem örvend olyan társadalmi tekintélynek, mint régebben. A maglódi általános iskola az 1986—87-es tanévben is in­dít estj tagozatot, amelyre je­lentkezni lehet naponta 8-tól 16 óráig az oktatási intéz­ményben. cso-bajnokság. nevezés a hely­színen. Maglódon a művelődési házban 16.30-kor és 18.30-kor filmvetítés: .Balekok (szinkro­nizált francia filmbohózat). Mendén a művelődési ház­ban 18 órakor az ifjúsági klub összejövetele. Monoron a filmszínházban 18 és 20 órakor Gyermekrab­lás Caracasban (színes vene­zuelai krimi). \ zedben kapott lábra bizonyos rétegek, családok gyakorlatá­ban. Következményei ismere­tesek: azok a félrenevelt tia- talok, akik — enyhén szólva társadalmi beilleszkedési zavarokkal küszködnek. FÉLREÉRTÉS ne essék: a gyermeki önállóság növelése, a cselekvőkészség és a krea­tivitás kiterjesztése nagyszerű nevelési cél a szocialista pe­dagógiában is, de ezeknek a törekvéseknek összhangban kell állniuk az ifjak valódi ér­dekével, a szocializációval. Régi neveléstörténeti igazság, hogy igazi önállóságra csak tekintéllyel rendelkező tanítók és felnőttek tudják nevelni gyerekeinket. , De mi ad tekintélyt a fel­nőtteknek modern korunkban a gyerekek előtt? Tisztel vala­miféle tekintélyt a mai ifjú­ság? Lehet érdemi választ, ad­ni ezekre a kérdésekre, vagy csupán verítékszagú magyará­zatokat? Lehet, és nem is kell mesz­szire nyúlni értük, csak a jó családok nevelési szokásaiból és a pedagógia klasszikus ha­gyományaiból kell meríte­nünk. szem előtt tartva, hogy tekintélyt nem lehet besze­rezni. megvásárolni vagy kap­ni ; az életkor, a beosztás, a cím önmagában nem rang kri­tikus fiataljaink előtt. Hanem a felnőttek jó példája, az em­beri minőség, az igen. Például a derekasan végzett munka, a szaktudás, a becsületesség, a következetesség. Aztán a szó és a tett, a külszín és a belső tartalom egysége. A pedagó­gusok a megmondhatói, az if­júság fenntartás nélkül igen­nel szavaz ezekre az értékek­re, és amikor elmarasztal bennünket, ezeknek a hiányát kifogásolja magatartásunkban. Manapság hamar megkövez­nék azt, aki a presztízst a ne­velési szigorral merné össze­kapcsolni, holott a szigornak is helye van az emberformálás eszköztárában, nem is kicsi. Persze csak az okos. a szere- tetet is magában foglaló szigor­nak. Nemrégiben egy érettségi találkozón jegyeztem föl a kö­vetkező vélekedést. Egy orvos Tavaly sikere volt a süly- sápi Tápióvölgye SC által ki­írt labdarúgótornának, ame­lyen négy csapat vett, részt. Annak idején a döntőbe a monori és a gyömrői együttes jutott be, ahol az előbbiek diadalmaskodtak. Az idén a sülysápi sportegyesület ismét kiírta a tornát, ezúttal a he­lyieken kívül a Monort, a Gyomrot és a Tápiószecsőt . hívták meg. A rekkenő káni­kulában a csapatok nem ját­szottak túl jól, kivéve a he­lyieket, akik valósággal elgá­zolták a szomszédvár együtte­sét. Gyömrő—Monor 1-1 (1-1) 4-3. Sülysáp, kétszáz néző, ve­zette: Szarka Gy. A több mint 30 fokos me­legben sok hibával játszott mindkét csapat. Az első 45 percben a kapuk alig-alig fo­rogtak veszélyben, a monoriak többet támadtak, de a hely­zeteket nemigen dolgozták ki. A 34. percben a kapujából fe­leslegesen kinn tartózkodó gyömrői kapus feje fölött Os- walda átívelte a labdát, s az a bal sarokban kötött ki. A félidő lefújása előtt egy jól ívelt szöglet után Csirkó J. fejese a jobb oldali kapufá­ról vágódott a hálóba. Szünet után kiegyenlítettebb lett a küzdelem. A gyömrőiek előtt több helyzet is adódott, de azokat rendre elhibázták a csatárok. A lefújás előtt mégis majdnem a monoriak szerez­ték meg a győzelmet — egy védelmi megingás után —, de Pokornyik hat méterről a ka­pus lábát találta el. Mivel a rendes játékidő nem hozott döntést, büntető­rúgásokra került sor. Először fogalmazta meg, miközben a többiek egyetértőén bólogattak hozzá: „Nem ám az a jó ta­nár, aki mindenáron tanítvá­nyai kedvében akar járni, aki a népszerűséget hajhassza, ha­nem az, aki úgy becsüli őket, hogy következetesen kemény munkát és fegyelmet követel tőlük. Aki a tanításban sem­milyen körülmények között sem ismer megalkuvást". íme, egy előítélet lepleződik le ily módon, mely , szerint a szigorú tanár, a szigorú fel­nőtt embertelen és igazságta­lan. A szigorú embernek ugyanis az a legjellemzőbb vonása, hogy követel, önma­gától is, gyerekétől is, tanít­ványától is. Rendet és mun­kát. , , A SZEMÉLYISÉG értékei­vel megszerzett tekintély vé­gigkíséri az embert egész élet- útján, az olcsón szerzett nép­szerűség viszont gyorsan elil­lan. Sokan mégis megeléged­nek az utóbbival. Akik a gye­rek pillanatnyi óhajának en­gednek, szem elől tévesztik, hogy annak egyetlen igazi ér­deke van a serdülés idősza­kában : a dolgos életre való felkészülés. Túlzó engedékeny­ségükkel nagy kárt okoznak a gyereknek, ráadásul kicsinyke tekintélyüket is eljátsszák előtte. P. K. I. ß hétvégen Strandrekord 'A hétvégi kánikula strand­rekordot hozott a gyömrői tó­fürdőben. Szombaton és. va­sárnap összesen több mint két és fél ezren kerestek menedé­ket a hűs hullámokban. Bár hűsnek’ aligha nevezhetjük a gyömrői strand vizét, hiszen vasárnap délelőtt 28 fokosra melegedett fel. 1 Ugyancsak a gyömrői strand­hoz kapcsolódó lrrii-, hogy au­gusztus 20-án, alkotmányunk .napján ismét megrendezik a megyei vízisportnapot, amely­nek előkészületei a végéhez közelednek. a gyömrői Kécskei hibázta el a 11-est, de a többi fehér me­zes értékesítette. A monoriak közül Pokornyik és Ohát U-esét is hárította Csató, a gyömrői portás, így a gyöm­rőiek jutottak a döntőbe. , Sülysáp—Tápiószecső 5-0 (3-0), Sülysáp 300 néző, vezet­te: Oláh T. Nehezen született meg a helyiek vezető gólja, amelyet Dinnyés vágott óriási erővel a sarokba. Ezt követően Merczel cimbalomszögből növelte az előnyt a félidő vége felé. A bátortalanul támadó vendégek sorra elhibázták a lehetősége­ket a hazaiak kapuja előtt. Sokat egyénieskedtek játéko­saik, így nem mentek sokra. A második félidőben egyre nagyobb fölénybe került a Sülysáp. Bérest felvágták a 16-oson belül, a megítélt — jogos — 11-est a sértett érté­kesítette. Ezután Turcsik egy jól beívelt szögletet bólintott fejjel a hálóba, majd nem sokkal a hármas sípszó előtt Békési már ötre növelte a ha­zaiak előnyét. A négy részt vevő csapat ve­zetői megegyeztek abban, hogy az eredetileg vasárnapra tervezett helyosztókat — a Forma—1 Magyar Nagydíj té­véközvetítése miatt — augusz­tus 9-re, szombatra hozzák előre. Tehát a most követke­ző szombaton délután fél 4- kor a Monor a Tápiószecsővel játszik a harmadik-negyedik helyért, s fél 6-kor kezdődik a döntő a Sülysáp és a Gyömrő együtteseinek részvételével. G. J. ISSN 0133—2651 (Monort Hírlap) A fővárossal egy időben Sikerfilmek a kertmoziban A felnőttek iskolájába Jelentkezőket várnak Kulturális programok —■Spobthírek— Szombaton lesznek a helyosztók Döntőben: Sülysáp-Gyömrő

Next

/
Thumbnails
Contents