Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-26 / 200. szám

1986. AUGUSZTUS 28., KEDD Szovjetunió-Egyesült Államok: hadászati paritás Fékezni a fegyverkezés ütemét A hadászati paritás az Egyesült Államok és a Szov­jetunió között továbbra is fennáll, annak ellenére, hogy tisztán katonai szemszögből az Egyesült Államok bizo­nyos előnyre tett szert azzal, hogy a szovjet moratórium időtartama alatt 18 kísérleti atomrobbantást hajtott végre — jelentette ki héttőn Moszk­vában Szergej Ahromejev marsall, a honvédelmi mi­niszter első helyettese, a szov­jet, fegyveres erők vezérkari főnöke. A szovjet moratórium meg­hosszabbításával kapcsolatban tartott sajtóértekezleten Juli) Voroncov, a külügyminiszter első helyettese azt hangsú­lyozta, hogy a világ közvéle­ményének túlnyomó része a kísérleti atomrobbantások be­tiltása mellett foglal állást. A brit kormánynak a szovjet hosszabbítással kapcsolatos sajnálkozása fölött csak saj­nálkozni lehet — mondotta. Szovjet részről szeretnék, . ha az atomkísérletek tilalmá­ról folytatott tárgyalásokhoz Nagy-Britannia is csatlakozna és kívánatos volna, ha Fran­ciaország is kezdeményező lé­pést tenne e téren. Voroncov lehetségesnek ne­vezte, hogy rövid határidőn belül megállapodás szülessen az Egyesült Államokkal az atomkísérletek átfogó ellen­őrzéssel egybekötött tilalmá­ról. Szergej Ahromejev kérdésre válaszolva megerősítette: a Szovjetunió valóban korsze-' rűsíti a rakétatámadásokat előre jelző rendszerét. A kor­szerűsítés szigorúan a raké­taelhárító védelmi rendsze­rekről kötött szovjet—ameri­kai megállapodás korlátozásai­nak és lehetőségeinek figye­lembevételével történik. Szergej Ahromejevnek fel­tették azt a kérdést is, hogy az amerikai űrfegyverkezési program megvalósítása ese­tén a Szovjetunió milyen vá­laszintézkedéseket fog tenni. Kifejtette, hogy az Egyesült Államoknak nincs monopó­liuma a kutatásokat és a mű­szaki fejlesztést illetően. A Szovjetunióban sok irányban folynak alapkutatások, közöt­tük olyanok is, melyek segít­ségével az amerikai tervek időben és hatékonyan ellen- súlyozhatók. Julij Voroncov a Reagan- levél tartalmával kapcsolatos amerikai kiszivárogtatásokra utalva kijelentette, neki sze­mély szerint az a véleménye, helyesebb volna nem játsza­dozni a kiszivárogtatásokkal, nyilvánosságra kellene hozni mind Gorbacsov főtitkár, mind pedig az amerikai elnök levelét, hogy a világ közvé­leménye megismerhesse az üzenetváltás tartalmát. Hoz­zátette azonban, hogy a nyil­vánosságra hozatalról a két vezetőnek kell döntenie. ★ Szerdán Washingtonban kétnapos tárgyalást kezdenek a Szovjetunió és az Egyesült FronkenhaHéban tartja kongresszusát az SPD Hatékony békekezdeményezést A nürnbergi Frankenhallé- ban hétfőn megkezdődött a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kongresszusa, ame­lyen körülbelül egymillió nyugatnémet szociáldemokrata képviseletében 439 szavazati jogú és 181 tanácskozási jo­gú küldött öt napon át meg­vitatja a nemzetközi béke és biztonság időszerű kérdéseit, az SPD gazdaságpolitikai el­képzeléseit, ezek sorában a tömeges munkanélküliség eny­hítésére vonatkozó javasla­tait. Napirendre kerülnek a je­lenlegi kormány reprivatizálá- si tervei is. Élénk vita vár­ható olyan általános érdeklő­désre számot tartó kérdések­ben, mint az atomtenergia hasznosítása, valamint a zöl­dek pártjával való kapcsolat problémaköre. A szociálde­mokraták tanácskozni kíván­nak az NSZK-ban tapasztal­ható konzervatív-nacionalista eszmeáramlatokról is. A kongresszust megnyitó Hans-Jochen Vogel, az SPD helyettes elnöke emlékezte­tett arra, hogy Nürnberg fon­tos szerepet játszott a mun­kásmozgalom történekében, t az SPD immáron ötödször tartja itt a kongresszusát. A kongresszuson részt vesz Ingvar Carlsson svéd mi­niszterelnök, Wim Kok, a Holland Munkapárt parla­menti csoportjának új vezető­je, Fred Sinowatz volt oszt­rák kancellár, Cyril Rama- phosa, a Dél-afrikai Bányá­szok. Országos Szövetségének (NUM) főtitkára, valamint Bayardo Arcé, a nicaraguai sandinista Nemzeti Felszaba- dítási Front képviselője. Elő­ször van jelen a Német Szo­cialista Egységpárt (NSZEP) küldöttsége, amelyet Günter Rettner, a központi bizottság póttagja, a KB osztályvezető­je vezet. A tanácskozáson az MSZMP-t Tabajdi Csaba al­osztályvezető képviseli. Vogel kiemelten hangsú­lyozta, annak jelentőségét, hogy megjelent az NDK ál­landó bonni képviseletének küldötte. A két német állam — mondotta Vogel — külön­leges felelősséget visel a bé­ke szavatolásáért. Vogel méltányolta azt is, hogy a Varsói Szerződés or­szágaiból sok megfigyelő kö­veti a helyszínen a tanács­kozást. Ez konstruktív ténye­ző, és hozzájárul a kölcsönös jobb mefértéshez ‘Wőriffót- ta. A kongresszus első napján szólalt fel Willy Brandt, az SPD elnöke. Szembeszállva a konzervatív köröknek, min­denekelőtt a CDU—CSU-poli tikusoknak azokkal a jóslatai­val, amelyek lekicsinylik az SPD választási esélyeit, Brandt lehetségesnek mondotta a szo­ciáldemokraták választási győ­zelmét, s utalt több korábbi tartományi, illetőleg helyható­sági választási sikerükre. Az SPD elnöke beszédében hiányolta a Kohl-kormány ha tékonyabb békekezdeményezé­seit. A szónok szerint a kon­zervatív Bonn nem helyez­kedik szembe kellő határo zottsággal az atomfegyver-kí­sérletek folytatásával. Brandt általában is úgy vélte, hogy a bonni kormányzat nem érvé­nyesíti megfelelően az NSZK és Nyugat-Európa közös érde­keit az Egyesült Államokhoz, legfőbb szövetségeséhez fűző­dő viszonyában. Egyben eré­lyesen elutasította azokat a vádakat, amelyek szerint az SPD Nyugat- és Amerika ellenes. Brandt sürgette, hogy a dél-afrikai apartheidrendszer megszüntetésének kérdésében a nyugatnémet álláspont le gyen egyértelműbb, kifogá solta a Kohí-kormánynak a gazdasági szaknkciók megté­telétől tartózkodó politikáját A szociáldemokrata vezető — Vogelhez hasonlóan — tilta­kozott a Nicaragua megfojtá­sára irányuló különböző ak­ciók miatt, de ezzel párhuza mosan helytelenítette az af­ganisztáni kormánycsapatok tevékenységét támogató szov­jet alakulatok harci cselek ményeit is. Hamisítók Csak csekk Nemzetközi csekkhamisító banda nyomára jutott a belga rendőrség: a hat őrizetbe vett személy között van a banda feltételezett vezetője is. A szélhámosok az NSZK, Fran­ciaország és Belgium külön­böző bankjaitól és pénzintéze­teitől egy év alatt összesen mintegy 22 millió belga fran­kot vettek fel, hamisított csekkekkel és hamis személyi igazolványokkal. Államok vezető szakértői re­gionális kérdésekről. A megbeszéléseket ez al­kalommal miniszterhelyettesi szinten tartják meg. A témák között-szerepelnek a különbö­ző feszültséggócok, regionális válságok kérdései, amelyek kihatnak a két ország kapcso­lataira. Amerikai részről azonban olyan kérdéseket is meg akarnak vitatni, amelyek a Szovjetunió és harmadik ál lamok kapcsolatait érintik. Második találkozó Genfi konzultáció Második találkozóját tartot­ta meg hétfőn Genfben az atomveszély csökkentésével foglalkozó szovjet—amerikai előzetes konzultációk szovjet, illetve amerikai szakértői cso­portja. A szovjet szakértők csoport­ját Alekszej Obuhov nagykö­vet, az amerikait pedig Ri­chard Perle amerikai hadügyi államtitkár és Robert Lin- hard, az elnök nemzetbizton­sági kérdésekkel foglalkozó különleges tanácsadója vezet­te. Az IAEA rendezésében Szakemberek az atomenergiáról Az atomenergia pótolhatat­lan, a feladat az, hogy a le­hető legbiztonságosabbá te­gyék termelését. Ezt hangsú­lyozták egybehangzóan nyu­gati és szovjet szakemberek hétfőn, a nukleáris biztonság­gal foglalkozó világkonferen­cia megnyitóján. Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügy­nöksége (IAEA) által rende­zett ötnapos tanácskozáson ötszáznál több szakember vesz részt a világ minden ré­széből. A 28 tagú szovjet küldött­ség vezetője, Valerij Legaszov, a Kurcsatovról elnevezett atomenergiai intézet igazgató- helyettese reményét fejezte ki, hogy a tanácskozás, ame­lyet — a csernobili szeren­csétlenséget követően — Mi­hail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Hans Blix, az IAEA vezérigazgatója kezde­ményezett, építő légkörben zajlik majd le. A Szovjetunió­ban az atomenergia békés felhasználása terén több mint három évtized tapasztalatait birtokolják, s jóllehet, az or­szág bővében van más ener­giaforrásoknak, az atomener­gia hasznosítása mellett dön­töttek. Nukleáris balesetek más országokban is előfordultak, s nem bizonyult hibátlannak a nem nukleáris technika sem, emlékeztetett a szovjet tu­dós. Valerij Legaszov kijelentet­te, hogy a szovjet küldöttség kész minden kérdésre vála­szolni, kész megvitatni a ja­vaslatokat azzal kapcsolatban, hogy miként lehet megakadá­lyozni baleset esetén a su­gárzást, miként lehet felszá­molni a sugárszennyezést. A bécsi tanácskozáson ma­gyar szakemberek is részt vesznek. Faluvégi Lajos pekingi tárgyalásai Fejlődő gazdasági kapcsolatok Csao Ce-jang kínai minisz­terelnök hétfőn Pekingben fogadta a hivatalos, baráti látogatáson Kínában tartózko­dó Faluvégi Lajos miniszter­elnök-helyettest, az Országos Tervhivatal elnökét. A foga­dáson jelen volt Iván László, Magyarország pekingi nagy­követe. Faluvégi Lajos a kínai gaz­dasági és pénzügyi élet szá­mos vezető képviselőjével folytatott eddig Kínában tár­gyalásokat. Fogadta őt Jao Ji-lin miniszterelnök-helyet­tes, aki fontosnak mondotta a két ország közötti gazdasá­gi és kereskedelmi kapcsola­tok továbbfejlesztését. Faluvégi Lajos és vendég­látója, Szung Ping államtaná­csos, az állami tervbizottság vezetője tájékoztatta egymást a két ország ötéves tervének főbb célkitűzéseiről. Foglal­koztak azzal, miként tehetők rendszeressé a jövőben a kí­nai és a magyar tervező szer­vek közötti kapcsolatok. A Cseng To-pinnel, a kül­földi gazdasági kapcsolatok és a külkereskedelem miniszteré­vel folytatott tárgyalásokon a két ország között tavaly kö­tött hosszú távú kereskedelmi megállapodás teljesítését te­kintették át a többi közt. Szung Csien államtanácsos­sal, az Állami Tudományos és Műszaki Bizottság vezető­jével a két ország műszaki és tudományos együttműködésé­ről, a szakképzési együttmű­ködésről tárgyaltak. Csen Mu- huával, a Kínai Központi Bank elnökével áttekintették a bankközi kapcsolatokat. Faluvégi Lajos hétfőn Pe- kin.gből vidéki látogatásra in­dult. Hasznot hajtó kínai műholdak Előnyben a meteorológia A kínai űrprogram súly­pontja a belátható jövőben a közvetlen gyakorlati hasznot hajtó műholdak előállítása és Tudósok öt világrészből Pszichoterápiái kongresszus Zágrábban megnyílt a Nem­zetközi Pszichoterápiái Egye­sület IX. kongresszusa, ame­lyen öt világrészről mintegy másfél ezer tudós és szakem­ber vesz részt. öt napon át a következő kérdésekre keresnek választ: hogyan alkalmazkodjon az emberiség a gyors fejlődéshez és az életében ; végbemenő változásokhoz? Az egészség- ügyi világszervezet adatai szerint az összes megbetege­dések mintegy 25 százaléka pszichés eredetű. A neurózis korunk leggyakoribb megbe­Csak röviden... SOÖS ISTVÁN, Magyar­ország rendkívüli és meghatal­mazott managuai nagykövete augusztus 20-án átadta meg­bízólevelét Daniel Ortega Saa- vedrának, a Nicaraguai Köz­társaság elnökének. MANAGUÁBÖL kilenc eu­rópai, afrikai és ázsiai orszá­got érintő körútra indult Dá­niel Ortega nicaraguai állam­fő. Ortega részt vesz az el nem kötelezett országok szep­temberben kezdődő hararei csúcsértekezletén. ANKARÁBA UTAZOTT Herman de Croo belga köz­lekedési és postaügyi minisz­ter hétfőn, hivatalos látogatás­ra. Tárgyalásaitól Törökország és a Közös Piac kapcsolatá­nak javulását várják, főként Ankarában. HAFEZ ASSZAD szíriai ál­lamfő vasárnap a líbiai fő­városba érkezett, hogy Moa- mer el-Kadhafi líbiai vezető­vel folytasson eszmecserét. A BELGIUMI NAMURBAN megnyílt hétfőn a kiberne­tikusok 11. nemzetközi kong­resszusa. PRÁGÁBAN MEGNYÍLT a nemzetközi audiológiai társa­ság 18. kongresszusa. A négy­napos tanácskozáson részt vevő mintegy 500, haliástannal fog­lalkozó szakember véleményt cserél a tudományág legújabb kutatást eredményeiről. tegedésévé lépett elő, a neu­rotikus megbetegedések hátte­rében pedig úgyszólván min­den esetben alkalmazkodási zavarok, az ezekből eredő konfliktusok okozta feszültsé­gek állnak, amelyek leggyak­rabban szív- és érrendszeri, emésztőszervi zavarokat, megbetegedéseket váltanak ki. a hordozórakéták tökéletesíté­se lesz — írja Szun Csia- tung kínai űrkutatási minisz­terhelyettes a Beijing Review című hetilap hétfőn megje­lent legfrissebb számában. Az ország szűkös gazdasági lehetőségei miatt egyértel­műen meg kellett határoz­nunk, mely fejlesztési irá­nyoknak adunk elsőbbséget — hangsúlyozza a miniszter- helyettes, majd felsorolja a kiemelt részprogramokat. Eszerint Kína elsősorban me­teorológiai, távközlési és geológiai kutató műholdak előállítására szándékozik köl­teni. Ezen felül erőfeszítése­ket tesz nagyobb teljesítmé­nyű hordozórakéták és embert szállító űrrepülőgépek előállí­tására isír Kameruni gyilkos tó Öldöklő hidrogénszulfidgáz Legkevesebb kétezer halá­los áldozata van már a ka­meruni mérgesgáz-szivárgás- nak, s az adatok még csak ideiglenesnek tekinthetők -r- közölte hétfőn Georges Ngan- go, a kelet-afrikai ország tá­jékoztatási minisztere. Mint már jelentettük, az északnyugat-kameruni, vulka­nikus eredetű Nios-tó térsé­gében pénteken észlelték a gázszivárgást. A legújabb hí­rek szerint néhány órával ko­rábban robbanás történt a tó medrében. Mint a szakemberek meg­állapították, a környező tele­püléseket hidrogénszulfidgáz árasztotta el. A további ve­szély miatt a környéket va­sárnapra kiürítették, de a mentóosztagok — megfelelő szűrőberendezések hiányában — még hétfőn sem tudták megközelíteni a tó közelében fekvő falvakat. Paul Biya kameruni köz- társasági elnök vasárnap Ba­1/ ereken tíz évvel ezelőtt döntött úgy az ENSZ Namíbia-tanúcsa, hogy min­den esztendő augusztus 26-át Namíbia napjává nyilvánítja. A Délnyugat-afrikai Felsza- badításf Szervezet, a SWAPO ugyanis 1966. augusztus 26-án intézte első fegyveres támadá­sát a megszálló dél-afrikai csapatok ellen. Bár az ENSZ ritkán szokott katonai akciók évfordulójá­nak megünneplésére felszólí­tani, most mégis ez történt: ha úgy tetszik, a Namíbia-ta- nács ezzel jogosnak ismerte el a megszálló dél-afrikai ka­tonák elleni fegyveres harcot. A volt német gyarmat fölöt­ti védnökséget egykor maga a világszervezet juttatta a Dél-afrikai Köztársaságnak, de később ugyanez a világ- szervezet szólította fel Preto­riát csapatai kivonására, a namíbiai függetlenség garan­tálására. Az egymást váltó dél-afri­kai kormányok azonban sü­ketnek tettették magukat, s erre jó okuk volt. A fajüldöző rezsim urai jókora hasznot húznak Namíbia természeti Namíbia napján A függetlenség felé tartva kincseinek kiaknázásából, az itt levő mélyvízi kikötők for­galmából. Ráadásul felhasz­nálják az országot a környező frontállamok, így Angola, Botswana, Zambia és Zim­babwe elleni „büntető hadjá­rataikhoz”. A világ figyelme most első­sorban a Dél-Afrikában ját­szódó véres eseményekre irá­nyul. Az apartheid fennállása óta nem volt ekkora össztűz­nek kitéve, mint most. Belül egyre harciasabb fekete töme­gek tüntetnek az utcákon, s a mérsékeltnek ismert veze­tők is radikális megoldást sürgetnek. Kívülről — az Egyesült Államok és néhány más vezető tőkés ország kép­mutató politikája ellenére — mind súlyosabb gazdasági és politikai szankciók elfogadá­sáról számolnak be a hírköz­lő eszközök. A kettős nyomás alatt álló Boífta-kormányt rá­adásul még a szélsőjobboldal is támadja állítólagos erély- telensége miatt. Namíbia és a Dél-afrikai Köztársaság belpolitikai válsá­ga , között szoros az összefüg­gés: alig hihető, .hogy a feke­te többség hatalomra kerülé­se után sokáig kellene majd várni a jelenlegi legnagyobb gyarmat függetlenné válására. Addig azonban továbbra sem pihenhetnek a SWAPO fegy­veresei, alak jelentős pretoriai erőket kötnek le, ezáltal Is segítve Dél-Afrikában harco­ló sorstársaikat. Namíbia problémája nem ^ ’ oldható meg elszigetel­ten, különválasztva a dél-af­rikai kérdéstől. De ahogy kö­zeledik, feltartóztathatatlanul közeledik az apartheid utolsó órája, úgy kerül egyre köze­lebb a függetlenséghez Na­míbia népe is. H. G. mendába, az északnyugati tar­tomány székhelyére érkezett, s katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a Nios-tó kör­nyékét. Egyben segítséget kért a világ kormányaitól a további következmények meg­akadályozásához, többek kö­zött a járványveszély elhárí­tásához. Hírügynökségi jelen­tések szerint már hétfőn a helyszínre érkezett egy külön­leges francia tűzoltóegység, valamint egy orvosokból és ápolónőkből álló 17 tagú iz­raeli mentőcsoport. Anglia, az Egyesült Államok és az NSZK kormánya szintén ígéretet tett, hogy sürgős segítséget nyújt. Szíriái űrhcjósjelöltek Közös útra készen Az első szovjet—szíriai űr­repülésre a tervek szerint a jövő év derekán kerül sor — közölték damaszkuszi sajtóér­tekezletükön Munir Habib és Muhammed Farisz szíriai űr­hajósjelöltek. Hozzáfűzték, hogy a végleges időpontot a felkészítés teljes befejezése után tűzik ki az illetékesek. Hazai és külföldi újságírók számára tartott tájékoztató­jukon a szíriai űrhajósjelöl­tek kitűnőnek nevezték együttműködésüket a prog­ramban részt vevő szovjet tudósokkal, kozmonauta-kollé­gáikkal és felkészítő oktatóik­kal. DOMPINGVAM Az európai közösségek bizott­sága hétfőn ideiglenes jelleggel 15,8 százalékos dömpingvámot vetett ki a Japánból importált fénymásológépek többségére, néhány típus esetében pedig ennél valamivel kisefob vámot rótt ki. A dömpingvám a túlontúl ol­csón kínált japán berendezések közös piaci importjának lefé­kezését és a hazai gyártók túl­élését hivatott szolgálni. A brüsszeli bizottság szóvivője szerint a dömpingvám csaknem 1 milliárd dollár értékű japán exportot sújt, s valamennyi szigetországi gyártóra vonatko­zik. Az augusztus 27-től ér­vénybe lépő dömpingvám elő­reláthatólag négy hónapig tart.

Next

/
Thumbnails
Contents