Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-25 / 199. szám

Javulást remélő vizsgálat A belső ellenőrzés helyzete Ma délelőtt eligazító (vizs­gálatot indító) megbeszélést tart a Monori Népi Ellenőrzé­si Bizottság a monori tanács­házán. A téma a belső ellen­őrzés helyzetének utóvizsgála­ta és hatékonysága az ipari és fogyasztási szövetkezetekben című vizsgálat. Hegedűs Fe­renc, a Monori NEB elnöke — rendhagyó módon — szerkesz­tőségünket is meginvitálta er­re az értekezletre, de már előtte kifejtette, hogy nagyon fontos lesz a mostani vizsgá­lat több szempontból is. Házon belül Egyrészt azért, mert — s ez köztudomású — korántsem ki­elégítő a belső ellenőrzés helyzete egyes szövetkezetek­ben. Több helyen formális a belső ellenőrzés, másutt a ve­zetőktől nem kapják meg a szükséges támogatást az ezzel foglalkozó személyek. Pedig a hibákat legjobb házon belül és idejében feltárni s kikü­szöbölni. Mert ha már a PM bevételi főigazgatóságának re­vizorai szállnak ki a hely­színre, akkor könyörtelenül végigvizsgálnak mindent, s a legapróbb hibákat is jegyző­könyvezik. De visszatérve a népi ellen­őrök mai megbeszélésére: az ellenőrzés célja annak megál­lapítása, hogy az (ipari szö­vetkezeteket érintő 1980. évi, illetve az áfészekre vonatkozó 1984. évi) alapvizsgálat óta — a vizsgált egységek vezetői milyen intézkedéseket tettek a belső ellenőrzési munka színvonalának emelésére, az ellenőrzések tapasztalatainak hasznosítására és a feltárt hiá­nyosságok, mulasztások, jog­sértések kapcsán a gazdálko­dási felelősség rendszerének következetesebb érvényesítése­re. Többek között vizsgálják majd, szabályozott-e a veze­tői ellenőrzés, hogyan valósul ez meg a gyakorlatban és mi­lyen rendszeresség érvénye­sült az alapvizsgálat óta. A gazdasági-műszaki folyama­tokba épített ellenőrzést rög­zítették-e, illetve módosítot­ták-e? Aztán: hogyan funk­cionálnak a választott ellen­őrző (felügyelő) bizottságok, megfelelnek-e a törvényes elő­írásoknak, s nem utolsósor­ban kedvezőek-e a személyi összetételek? A belső ellen­őrök rendelkeznek-e az elő­írt szakmai (iskolai) végzett­séggel? Kitér majd a vizsgálat az ipari és fogyasztási szövetke­zetekben arra is. hogyan mű­ködik a belső ellenőrzési me­chanizmus. Demokrácia A korábbi vizsgálatok alap­ján megállapítható volt, hogy a gazdálkodó szerveknél a bel­ső ellenőrzés színvonala gyak­ran elmaradt a követelmé­nyektől. Eme sommás megál­lapítás nyomán a vizsgálatba bevont népi ellenőrök kíván­csiak lesznek arra, tapasztal­ható-e javulás ezen a téren. Aztán olyan kérdésekre is választ keresnek, hogy hány személlyel kapcsolatban kez­deményeztek felelősségre vo­nást? Volt-e kártérítési eljá­rás, szankcionálás, ez utóbbi­ak arányban vannak-e a fele­lősségek nagyságával? A szö­vetkezeti demokrácia érvénye­sülésére is kíváncsiak lesznek a vizsgálatot végzők — ezzel együtt a szocialista törvényes­ség betartására. Nem hiányozhat Kikérik majd a belső ellen­őrök véleményét, akiktől őszinte, helyzetfeltáró, érdemi válaszokat várnak. Az ipari és fogyasztási szö­vetkezeteket tehát nem érheti váratlanul a napokban meg­kezdődő vizsgálat. Mint a NEB elnöke hangsúlyozta, nem árt, ha rendbe teszik a széná­jukat, ezzel is kevesebb mun­kát adnak majd a vizsgálatot végzőknek. Természetesen az lenne az igazi, ha adminiszt­ratív és gyakorlati téren is mindig minden rendben len­ne. Ez talán maximalizmus, de igenis helyes lenne, s a közösségek — ezen túl a nép­gazdaság — hasznára válná­nak. Mert az önkontroll nem hiá­nyozhat egyetlen ipari és fo­gyasztási szövetkezet műkö­désének palettájáról sem. G. J. Kulturális programok Ecseren hétfőn 18 órától filmvetítés: Földrengés. Gombán, az autós kertmo­ziban 21-től: BMX banditák (szinkronizált ausztrál ka­landfilm). Gyomron a művelődési ház­ban filmvetítés 16.30-tól: Vas­kos tréfa (olasz film), a Strand kertmoziban 20.30-tól: Sár­kányölő (színes, szinkronizált amerikai sci-fi). Maglódon 16.30-tól és 18.30- tól: Akit Bulldózernak hívtak (szinkronizált olasz kalandfilm, főszerepben Búd Spencer). Mendén 17-től KRESZ-tan- folyam, 18-tól a népi együttes próbája. Monoron a filmszínházban 18-tól és 20-tól: Zsaroló zsa­ruk (színes, szinkronizált francia krimi), a Park kert­moziban 21-toI: BMX bandi­ták (színes, szinkronizált auszt­rál kalandfilm). Sülysápon 16-tól a nyugdí­jasklub foglalkozása. Vecsésen Tanfolyam Gépkocsivezetői tanfolya­mot indítanak Vecsésen, a Jó­zsef Attila Művelődési Ház­ban. Jelentkezni lehet ma, to- yábbá 27-én, szerdán és 29- én, pénteken 13-tól 18 óráig a művelődési ház irodájában Napraforgó és búzacsíra A gabonaipar új terméke a Nio ízesítőpor, amely napra­forgóból és búzacsírából áll; a dió ízhatását kelti, ebben a félévben kerül forgalomba. A Kellemetlen sarok Helyettes a helyettes? A tizedik sikertelen kí- sérlet után kénytelen voltam magamnak felten­ni a kérdést: mikor he­lyettes a helyettes? Az üzem, a kirendeltség, a vezérigazgató, az osztály- vezető helyetteséről jutott eszembe ez az első pillan­tásra képtelen kérdés. Mert ugye, mindenkinek van helyettese. Hogy amikor a szükség úgy hozza magá­val. a helyére álljon, s tel­jes értékű munkát adjon. Nyáridőben, a szabadságok idején, vagy amikor nyug­díjba megy. Csakhogy az utóbbi eset­ben mindenki várja, hogy helyettesből vezetővé vál­hasson, őt nevezzék ki. Vi­szont a szabadságok ide­jén? Azt már nem! Vigye csak az ügyeket, akire rá­akasztották a táblát: osz­tályvezető, üzemvezető, ve­zérigazgató. Nemcsak az ügyeket, esetleg azt a bal­hét is, ami az intézkedés nyomán netán kitör, vagy fenyegethet. Mert bizony a helyettes igen óvatos ember. Minden alapvető kérdést elodáz, míg a vezető visszajön. A kellemetlent éppúgy, mint az esetleg kellemest. Ki merem jelenteni? Ki bizony! Egyetlen esetben tapasz­taltam, hogy az első számú vezető helyettesét jelölte meg: távollétében minden kérdésben hozzá fordulja­nak. Hisz mint mondta, azért helyettes, azért kap több fizetést is, mint má­sok. A távollevők, szabadsá­gukat töltők véleményét eb­ben a kérdésben nem is­merem. Bár bízom benne, ugyanígy vélekednek. S a Helyettesek: hát bizony azt tanácsolták, várjam ki azt a négy-öt napot, netán fél hónapot, míg az élső szá­mú vezető hazajön. Mégis­csak jobb. ha ö nyilatko­zik. Más az még egy lap­nak is... Más? Nem is tudom. Egy biztos, hogy az élet nem áll meg. Alapvető tör­vényszerűsége, hogy a ki­esők helyére újak állnak. Nem vagyunk nélkülözhe­tetlenek, bármennyire is szeretnénk — környezetünk kényelmességből bármeny­nyire is ezt sugallja. Míg dolgozunk, míg nem me­gyünk nyugdíjba. Az utób­bi esetben bizony kelle­metlenül, kényelmetlenül kiderül, értésünkre adják: né'külünk jobban megy minden. Fenn és lenn egy­aránt. Végignéztem már egy párszor ezt a procedúrát. Éppen ezért, ha elsőszá­mú vezető lennék, azt hi­szem, egyetlen dolgot szi­gorúan megkövetelnék: ne csak a fizetését vegye fel a helyettes, távollétemben ne halmozza fel nekem a munkát. Ne féljen attól, hogy nem marad! A felelősségvállalásból is ** vegye ki, részét. Mint­egy bizonyítva: képes a helyettesítésre, az önálló feladatkör betöltésére. S nemcsak akkor helyettes, amikor bólogatni, helyesel­ni kell. s a helyettesi cí­mért járó több bért, ma­gasabb juttatást a pénz­tárban felemeli. Már csak úgy megbecsülésből neki sem ártana ez! V. E. nagyközönség először a nyári szegedi vásáron ismerkedhet meg az Unikorn-termékcsalád három új tagjával: a bejgli­porral, a fehérlinzer-porral és a tejeskai ács-porral. Bejelen­tették, hogy hamarosan olyan töltöttpaprika- és töltöttká- poszta-gombócot hoz forga­lomba a Baranya Megyei Ál­latforgalmi és Húsipari Válla­lat, amelyet növényi fehérjék­kel dúsítottak és a diétázók­nak ajánlanak. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 199. SZÁM 1986. AUGUSZTUS 25. HÉTFŐ A betegek javára Változik az ellátás rendje A körzet egészségügyi ellá­tásában gyakran történnek változások, ezek azonban el­sősorban a lakosság érdekeit hivatottak szolgálni. Gyakran kényszerűségből kell módosí­tani a rendelések időpontját vagy az ügyeleti rendet. Kedvező hírhez — a gyömrői központi gyermekorvosi ren­delő létesítéséhez — kapcso­lódik ez a tájékoztatás is, amelyet dr. Csernus J. Alán­tól, a monori szakorvosi ren­delőintézet igazgató főorvo­sától kaptunk. Eszerint szeptember 8-tól, a szabadságolások lezajlását kö­vetően a gyermekkörzeti or­vosi rendelések — a környék településein élő gyerekek számára is —, valamint a gyömrői csecsemő- és terhes­tanácsadások egyaránt az új gyömrői gyermekegészségügyi központban (Steinmetz kapi­tány u. 1.) lesznek. Dr. Kovács László gyer­mekkörzeti orvos hétfőn 8-tól 12-ig, kedden 13.30-tól 16.30- ig, szerdán 8-tól 11-ig, csü­törtökön 13.30-tól 16.30-ig, pénteken (csak páratlan hé­ten) 13 órától 16 óráig ren­del. Dr. Herceg Sándor hétfőn 12.30- tól 16.30-ig, kedden 8.30- tól 11.30-ig, szerdán 12.30-tól 16.30- ig, csütörtökön 8.30-tól 11.30- ig, pénteken pedig (csak páros héten) 13 órától 16 óráig fogadja gyermek bete­geit. Pénteki napokon 8-tól 13 óráig a gyömrői gyerekek ellátása sürgős esetben a gyermekszakrendelésen törté­nik. Ennek időpontjai a hét más napjain: hétfőn 13-tól 16-ig, kedden, szerdán és csü- törtkön 8-tól 14-ig. Táppénzes felülvizsgálatok a páros hetek csütörtöki napjain lesznek 10 órától. A csecsemőtanácsadási moz­gó szakorvosi szolgálatot, akárcsak a már említett gyer- mekszakrendelést, továbbra is dr. Kemény Erika látja el, minden hétfőn 8-tól 13 óráig. Az első héten Ecseren, Magló­don, a második héten Süly­sápon, a harmadikon Men­dén, a negyedik héten Úri­ban rendel. A gyömrői cse­csemőtanácsadások keddi na­pokon lesznek; délelőtt 8-tól 12 óráig, dr. Kovács László, délután 1-től 4 óráig dr. Her­ceg Sándor rendel. A gyöm­rői terhestanácsadások, ame­lyeket a helyi nőgyógyász szakorvosok látnak él, szer­dai napokon 8-tól 10 és 13- tól 15 óráig lesznek. Megváltozik szeptember 1-jé- től a gyömrői központi ügye­let (Steinmetz kapitány u. 62.) működési területe is. Et­től az időponttól hét közben és hét végén is innen látják el Maglód s csak hét végén (péntek, szombat, vasárnap), illetőleg munkaszüneti napo­kon Ecser körzeti orvosi ügyeleti szolgálatát is. A köz­ponti ügyelet hétköznapokon — pénteket is beleértve — 18 órától a következő nap 8.00 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napon pedig 8.00 órától másnap 8 óráig tart. Az ügyeletet felkeresni nem tudó betegek, illetve hozzá­tartozóik a segélykérő tele­fonok segítségével a gyömrői telefonközponton keresztül hívhatják fel a központi ügyeletet, ahol folyamatosan egy orvos, egy szakképzett egészségügyi dolgozó és egy gépkocsivezető teljesít szolgá­latot. Az ügyeleti gépkocsi és a központ között egyébként állandó URH-kapcsolat lesz, így az utóbbi helyen tartóz­kodó szakdolgozó bármikor kapcsolatba tud lépni az or­vossal, az pedig a hívások sürgősségét elbírálva haladék­talanul a betegek vagy sérül­tek segítségére siet. Ez utóbbi változás — tá­jékoztatott dr. Csernus J. Alán — különösen a magló- diak és ecseriek számára ked­vező hír, mert a két község­ben eddig, ha az ügyeletes or­vos épp betegnél járt, rend­kívül nehéz volt kapcsolatot teremteni vele. Ecseren egyébként hétfőtől csütörtö­kig felváltva az - ott dolgozó két körzeti orvos tart ügye­leti szolgálatot. A gyömrői központi ügyelet vezetője dr. Halmai Géza. A monori szakorvosi ren­delőintézet igazgatójától meg­tudtuk azt is, hogy részben az évi rendes szabadságok el­húzódása, részben bizonyos személyi változások miatt a gépjárművezetői és munkaal­kalmassági, valamint a sport­egészségügyi ellátás rendje is megváltozott. A .gépjárművezetői alkal­massági vizsgálatok Monoron hétfőtől csütörtökig 8-tól 13 tóráig lesznek a rendelőintézet első emeleti 114-es számú szobájában, ahol dr. Kűrösy Gábor általános felülvizsgáló orvos rendel. Vecsésen a bel­gyógyászati rendelőben dr. Mikó Kálmán csoportvezető főorvoshoz fordulhatnak a helybeliek és az üllőiek. Ked­den és pénteken 8-tól 10 óráig, szerdán 14-től 16 óráig végzik a vizsgálatokat. Ve­csésen egyébként szeptember 15-től a rendelések időpontja ismét változni fog, erről az illetékesek időben tájékoztat­ják az érdekelteket. Gyomron az alkalmassági vizsgálatok rendje változatlan marad. A sportorvosi rendelések Monoron az ide tartozó köz­ségek lakosai részéré kedden és csütörtökön 16-tól 19 óráig lesznek, szintén a ren­delőintézet 114-es szobájában, dr. Kőrösy Gábornál. Gyom­ron a szakrendelőben dr. Ke­mény Erika tartja a sportor­vosi vizsgálatokat hétfőn 16- tól 18-ig és csütörtökön 14- től 16 óráig. Vecsésen a sportorvosi rendelések idő­pontja változatlan marad. V. J. Az üres kéz útja Az eszes győz, de nem tobzódik Hol volt, hol nem volt, élt egyszer — még a világ kezde­tén — egy kínai császár, Huang-Ti, a Sárga Császár. Az égből jött le, hogy a földön rendet teremtsen, s lakhatóvá tegye az emberek számára. A császár uralkodása idején tá­madt a világra CH 1H YU, egy kígyótestű, bikafejű hatal­mas szörnyeteg. A császár óriási küzdelemben legyőzte a szörnyet, megszabadítva tőle az emberiséget. A legenda sze­rint a szörny elleni csatában alkalmazott harci technikákat tekintjük a Kung-fu, vagy KEMPO gyűjtőnevű harci mű­vészet első formáinak. |5i| Az 1600-as évektől kezdő­dően virágozni kezdtek Japán­ban is a különféle harci küz­dőművészetek, átalakultak, és új formában, az 1900-as évek elején karate néven kezdték meghódítani a világot. A KARA-TE-DO japán ki­fejezés. A lehető legegysze­rűbb értelmezése: „üres kéz útja”, vagy üres kéz útján va­ló küzdelem. Megannyi kér­dőjel utal a karate néven is­mert küzdőművészet megíté­lése körüli bizonytalanságra. Valóban nehéz eligazodni és szinte lehetetlen pontos vá­laszt adni a felvetődő kérdé­sekre. A karate küzdőművé­szet múltja ködbevész, jelene több ágon fejlődik a ma még nem pontosan körvonalazható jövő felé. Annyi azonban bizonyos, hogy a karate különböző stí­lusirányzatai hihetetlen gyor­sasággal terjedtek el az egész világon, így hazánkban is. A világban létrejött új küzdő­rendszerek valamennyi ága már meghonosodott Magyaror­szágon is. Természetesen elsősorban a fiatalok körében népszerű ez a sportág, amellyel bizonyít­hatják ügyességüket, állóké­pességüket, küzdeniakarásu­kat. Egy kínai bölcs szerint: aki teste-lelke egységét meg­őrzi, azt a kétség nem bontja meg. Ec seren, a Rábai Miklós Művelődési Ház karateklub­jára lehetetlenség nem oda­figyelni. Láttuk a lányokat, fiúkat, fiatalokat és idősebbe­ket, amint töre.tlen lelkese­déssel vettek részt az edzése­ken. Hetente háromszor talál­koznak, patrónusuk Popovics Tamás, egydanos mester, se­gítői Csizmadia Zoltán zöld- öves, a Hunyadi SE volt ver­senyzője, valamint Korpádi Attila kéköves, aki a Kőbá­nyai Petőfi SE karaíása. An­nak ellenére, hogy az edzések — hetente háromszor — na­gyon kemények, ez a küzdő­sport rövid idő alatt sok hely­beli fiatal és idősebb kedvenc időtöltésévé vált. Már több bemutatón vannak túl, és egyre több jelentkező van az edzéseken. A művelő­dési háztól állandó teremhasz­nálati lehetőséget kaptak, az idén nyári táborozáson is vol­tak, igyekeznek bővíteni kap­csolataikat. A helybeli általá­nos iskolával, illetve annak igazgatójával is felvették a kapcsolatot, hogy a téli idő­szakban lehetőségük legyen tornatermi edzésekre. A szomszéd községbeli Bala Ferenc KISZ-klub karatéseivel is barátságot kötöttek, amely­nek eredménye: a Maglód— Ecser barátságos karatever­seny volt. A vendégeknél Ba­bák Tibor, Állaga Zoltán, Vo­gel István, Bobák József és Varga Gábor, míg az ecseriek- nél Dékány István, Csizmadia Zoltán, Fiilöp Attila, Korpádi Attila és Morvái József lépett színre. w Zúgott a fergeteges biztatás, amikor a mérkőzések kétszer hét perces meneteiben össze­csaptak a versenyzők. Láttunk csodálatosan végrehajtott ma- washa-gerit (körkörös rúgás), és nagyszerű ashi-barait (láb­söprést), de felvonultatták a versenyzők repertoárjukban a karate szinte valamennyi tech­nikai elemét. Az ecseri csapat — kihasz­nálva a „hazai pálya'’ előnyét — 3-2 arányban győzött. A két legtechnikásabb versenyző Korpádi Attila, illetve Állaga Zoltán lett. A művelődési ház igazgatónője, Papp Margit szép jutalmakat és érmeket adott át a résztvevőknek. Elé­gedetten nyilatkozott az össze­csapásról Szűcs Sándor, az Ecseri Tanács elnöke, valamint dr. Kóspál Lajos, a csapat or­vosa is. Xrs? A tanácselnök további sike­reket kívánt mindkét község- beli, csapatnak, s Lao-cs sza­vaival fejezte be: „Az eszes győz és megtorpan, / nem tob­zódik diadalban, / győz és nem magasodik, / győz és nem cifrálkodik, j győz és nem ke- vélykedik, / győz, mert győzni kényszerítíetik, / győz, de so­hasem erőszakoskodik.” Bölcs szavak, ennek a szellemében igyekeznek az ecseri és a mag- lódi karatésok is cselekedni, sportolni. Marczi Ferenc Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, jó szomszédoknak. ismerősöknek, akik drága .ió édesanyánk, özv. Kovács Dániel né temetésén Mo­noron részt vettek, utolsó útiára elkísérték, sírjára koszorút, virá­got hoztak, fájdalmunkban osz­toztak. Gyermekei. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett édes­anyánk. Csiló Istvánná temeté­sén Monoron megjelentek, sír­jára koszorút, virágot helyeztek.' fájdalmunkat részvéteikkel eny­híteni igyekeztek. Gyászoló gyer­mekei. ISSN 0133—2S5X (Monori Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents