Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-25 / 199. szám

Wat .

MEGYEI

1986. AUGUSZTUS 25. HÉTFŐ

3

Ennek az autónak nincs rendszáma, de mégis engedéllyel közlekedik.

Rendőrök az M7-esen

Csúcsforgalomban az autópályán

5 A hét végén került sor — mint az 1. oldalon jelez- ^ zük — Pest, Fejér és Somogy megye rendőreihek koor- S dinált közúti ellenőrzési akciójára az RI7-es autópályán.

^ Késő estig cirkáltak a kék-fehér autók és motorosok,

^ keringett a helikopter, ellenőrizve a Balaton felé ha- % ladó forgalmat.

Éjszaka a diszkókban

Ellenőrzések zenekísérettel

^ Mint az 1. oldalon közöljük, péntek éjszaka elkí- § sértük Vidacs Istvánt, a megyei tanács kereskedelmi y felügyelőjét, Németh Ferenc főhadnagyot és Sebestyén ^ Gábor hadnagyot a megyei rendőr-főkapitányságról a ^ Dunakanyarba, ahol kereskedelmi ellenőrzést tartottak az éjszakai zenés szórakozóhelyeken. A körút így zajlott le.

Integetnek a stopposok

Elkísértük útjára Pánczél József rendőr századost és Arany László rendőr főhadnagyot. Már az első. félórában feltűnt, hogy mennyi elromlott gépjármű parkol a leállósávban. Mint megtudtuk, nagyon sok bajt okoz, hogy a vezetők rossz műszaki állapotú gépjárművekkel indulnak útnak az autópályán. A baleseti okok között egyébként gyakori. hogy ilyenkor figyelmetlenül szállnak ki a KRESZ-t nem ismerő utasok, és sétálgatnak a Sebesen háladó gépjárművek között.

Találkoztunk más gyalogosokkal is. Hátizsákos, bátyus fiatalok integetnek, s amikor hiába próbálják megállásra bírni a vezetőket, be merészkednek a pályára. Egy-egy ilyen akció során átlag harminc autóstoppost jelentenek fel a rendőrök, de legalább tízszer annyi a figyelmeztetés és a bírságolás.

Arany László elmondta, hogy a múltkor értesítést kaptak: álló teherautó akadályozza a forgalmat a belső sávban. A vezető derékig kilóg a vezetőfülkéből, feltehetően rosszul lett a kánikulában. Am ez alkalommal nem a nagy hőség okozta a bajt. . A gépkocsivezetőt — akit természetesen szigorúan megbüntettek — kiütötte az ital.

Balesethez sietünk

Rádión kaptuk a hírt, hogy baleset történt Pákozdnál, párszáz méterre az autópályától. Azonnal a helyszínre siettünk, ahol sokan vették körül az erősen összeroncsolódott — egyébként alig több mint kétezer kilométert futott — piros Wartburgot. A másik kocsi, az ugyancsak piros Lada, csak kevéssé horpadt be.

És sajátos módon csak ekkor derült ki, hogy eddig még senki sem értesítette a mentőket. A Wartburg utasa, egy fiatalasszony, akin nem látszott sérülés, rosszullétről panaszkodott. Pánczél József azonnal értesítette a mentőkét, akik percek alatt a helyszínen voltak. A fiatalasszonyt a székesfehérvári kórházba szállították.

A rendőrök közben a karambol körülményeinek tisztázásán dolgoztak. A baleset földúton, szűk kanyarban történt. Egyesek szerint a Lada vezétőjé úgy száguldott, mintha versenyző lenne. Mások szerint csak relatív gyorshajtás volt, de az is éppen elég. (Egyébként egyik gyakori okozója a közúti baleseteknek.)

Utunkat folytatva egy rendszám nélküli személygépkocsira lettünk figyelmesek. Az igazoltatásnál kiderült, ezúttal rendben' volt a dolog, ugyanis az autót egyik Mer- kur-telepen vásárolták, és a tulajdonosoknak engedélyük volt arra, hogy hazaszállítsák. Mint figyelmeztetésként elhangzott, nem feltétlenül autópályán kellett volna közlekedniük. •

Elromlott gépkocsik

Több alkalommal is találkoztunk a haladást akadályozó vontatott gépjárművekkel. A rendőrük minden alkalommal figyelmeztették a vezetőket, hogy az első leágazásnál hagyják el az autópályát. S e sok vontatás megint csak arra Utal: a gépjárművek műszaki állapota gyakran nem megfelelő.

Több helyen működött a Trafipax, folytak a szondázások az ittas gépjárművezetők kiszűrésére. Ez is az ellenőrzéshez tartozik, annak érdekében, hogy zavartalan, s lehetőleg balesetmentes legyen csúcsforgalomban a közlekedés.

Gál Judit

Autópályán tilos gyalogolni. A fiatal lányt is felszólították távozásra.

(Hancsovszki János felvételei)

Vezetők sehol

A visegrádi Sirály bejáratánál becsülettel leperkáljuk a harmincforintos belépő árát, s tudomásul vesszük, hogy jegy nem dukál a pénzünkért. Ezután belevetjük magunkat a harsogó zenére táncoló. sokadalomba. A fiatal pincér térül-fordul, s máris asztalunkon a rendelés: vodka, konyak, Unicum, Martini.

— Fizetnénk is azonnal — szólal meg Vidacs István.

— Száznyolcvan forint — a válasz villámgyorsan érkezik, a számla viszont késlekedik. Oda se neki, fizetünk mi anélkül is, ha egyszer errefelé ez a módi. Mikor leleplezzük magunkat, az ifjú felszolgáló megszeppenve méred a táskából előkerülő mérőedényre, láthatóan nem volt még része ilyesmiben. Tavasszal végzett, azóta dolgozik itt, még nincs 18 esztendős. Szó nélkül fut az ellenőrzési naplóért, aztán megbűvölten figyeli, ahogy Vidacs István egyenként leméri az italokat.

— Hát ezek bizony nem stimmelnek. Négyféle rövidital, a féldeci tűrési határa 47 milliliter lehet. Meg sem közelítik: a vodka 38, a konyak 38, az unicum 41 milliliter. És akkor még nem beszéltünk a Martiniról, amit jéggel együtt hozott, így ellenőrizni sem tudom. Itallapot nem kaptunk, árlap sincs. Hol az üzletvezető?

— Nincs benn.

— És a helyettese?

Fejrázás a felelet.

— Akkor a kalkulációnak sem tudunk utánanézni. Viszont hamis mérés történt, és ez szabálysértés. A számlát bemondásra fizettük. Kérem a személyi igazolványát.

— Nincs nálam... A főnök itt volt egész nap, csak most ugrott háza a családjához egy fél órára. Tizenegyre igéidé magát.

— Rendben van, akkor majd visszajövünk.

Átsétálunk az előkelő Flo- renc névre hallgató — valaha Őrtoronyként titulált — diszkóhoz, ez is a Pest Megyei Vendéglátóipari Vállalathoz tartozik. Kulturált, ízléses hely, a zene kifejezetten színvonalas. Udvarias felszolgálónőnk, Németi Beáta, kilétünk felfedése után természetes mozdulatokkal kalauzol bennünket a hátsó traktusba, tálcán hozva utánunk érintetlen italunkat. Csöndben várjuk a mérés eredményét.

Többet mértek

— Azt hiszem, itt nem lesz gond, a vodka 51, az unicum 48 milliliter. Nézze a Martinit, már túl vagyunk a 100 milliliteren, és még mindig van a pohárban. Maga eladja a boltot — tréfálkozik ellenőrünk.

Közben befut a szerződéses üzlet gazdája, Sóvágó Endrénél

— A kisfiámat altattam, 16 hónapos. Amióta bölcsibe jár, felsír éjszakánként. Csak akkor nyugszik meg, ha mellette vagyok.

— Mindegyik ital több volt, ez a jobbik megoldás — fordul hozzá Vidacs István. — Most összehasonlítanám a számlánkat az itallapon levő árakkal. Hát, itt egy forinttal többet számoltak a kárunkra — csóválja fejét, majd a kalkulációt, a beszerzési bizonylatot kéri, aztán Fischer Péter diszkós működési engedélyét. Csak. a külföldi csoki és a rágógumi vámárunyilatkoza- ta hiányzik.

— Otthon tartom, nem tudtam, hogy rá kell vezetni a vámnyugta számát az ellenszámlára. Holnap pótolom —- fogadkozik az üzletvezető —, nehéz az eligazodás a sok utasítás között.

— Akkor végeztünk is. Soha rosszabb ellenőrzése ne legyen — búcsúzik a kereskedelmi felügyelő.

— így van, én is azt mondom — sóhajt megkönnyebbülten Sóvágóné.

Hullámos antenna

Ballagunk vissza a Sirályhoz, elmúlt már 11 óra, hátha most szerencsénk lesz az üzletvezetővel. Közben felfedezzük, hogy a parkolóban hagyott kocsink külleme kissé megváltozott: az antenna hullámosra hajtogatva mered a sötét égre. Alighanem hasonló sors vár az út túlsó oldalán levő autókra is, mivelhogy négy fiatal éppen szorgosan munkálkodik rajtuk. Rendőr kísérőink utánuk erednek.

— Nem csináltunk mi semmit — tiltakozik az egyik csapzott kinézetű ifjú —, csak ezt a gyereket visszük haza, mert berúgott — mutat tüskehajú társára. Kideríthetetlen, melyiküknek rossz az egyensúly- érzéke.

— Nekem ne beszélj, láttam, hogy tekergettetek valamit azon a kocsin — vált szigorú hangra Németh főhadnagy.

— Nem volt itt semmi te- kergetés — vitatkozik most már a tüskehajú, punkfazonú is. akiről kiderül, hogy lány

— éppen csak megfordítottam az ablaktörlőt.

— És miért nyúltál hozzá?

— Mert így jobban néz ki.

— No, add csak ide a személyidet.

Kalkulációhiány

Sebestyén hadnagy gyorsan jegyzetel, néhány feddő szó, s az incidensnek vége. Vizitelnénk most már a Sirály üzletvezetőjénél, csakhogy ő ezen az estén nagyon család- szerető lett. Vidacs István úgy dönt, beidézteti a megyei tanácsra. Indulunk tovább Tahiba, a Szentendre és Vidéke Áfész Vöröskő éttermébe. Itt este fél nyolcig szolgálnak fel ételt, de a konyha sem a legjobb formáját mutatja: piszkos edények hevernek szerte. Ászt János helyettes vezető számára újdonság az ellenőrzési napló léte, de azért sikerül megtalálnia. Nem boldogul viszont a beszerzési bizonylatokkal és a kalkulációval. Nincsenek meg. Hasonló eredményre jut az időközben megérkező Pálmai László üzletvezető is.

— Most alakítjuk át az épületet, nagy a felfordulás — szabadkozik —, egy hölgy készíti a kalkulációt, biztos eltette valahova. Az építkezés az oka mindennek, bár bele se fogtam volna, úgyis rajtavesztek — gyújt rá idegesen egy Marlboróra.

— A kalkulációnak mindig itt kell lennie — szögezi le Vidacs István. — Az italárakról sem láttam tájékoztatást a pultnál.

— Az előtérben ott van.

— Gondolja, hogy a vendégek kiszaladgálnak, ha kíváncsiak az árakra? Merthogy az asztalokon sincs itallap.

— Mit csináljak, ha a felszolgálók nem teszik ki.

— Nos, a próbavásárlásnál nem találtunk hibát, ugyanakkor 13,30 forinttal többet fizettünk kollégájának a kelleténél — szögezi le a felügyelő. A látogatás vége: az üzletvezető kétezer forint helyszíni bírságot fizet. Ászt János pedig postán kapja majd meg a tanácsi határozatot.

Hát, ilyen egy péntek esti éjszaka a Dunakanyarban szezon végén. Kicsit csöndesebb már, mint néhány hete

— ez Nádaski Lászlóné kereskedelmi felügyelő véleménye. Ö a másik csoportot vezette, Koleszár Miklós főtörzsőrmesterrel és Vass László törzsőrmesterrel a Ráckevei- Duna-ágat járták végig. Két helyen fedeztek fel szabálytalanságot: a szigetszentmiklósi Halászkertben — a Csepel Vendéglátó Vállalat szerződéses üzletében —. valamint a Ráckeve és Vidéke Áfész- hoz tartozó Fekete Hollóban: hiányzott a kalkuláció. Ügy tűnik, a feledékenység ezen a tájon sem kíméli meg jelenlététől a vendéglősöket.

Tóth Andrea

Az alig egyéves Wartburg személyautó erősen összeroncsolódott

Erről olvastam

Ehhez is kell tehetség

A

dódott egy jó alkalom, hadd szóljak végre erről is. A Nők Lapjában Nemes Nagy Ágnessel készült beszélgetést olvastam. A kérdésre, milyen az ideális olvasó, így válaszolt: tehetséges, s folytatta ekképpen: „Valljuk be végre: a versolvasók rétege viszonylag szűk, nem szélesebb, mint a kamarazene barátaié. Lehet valaki nemcsak rendes ember, de irodalomértő ol- i'asó is attól, hogy nincs különösebb affinitása a versekhez. Valljuk be végre... Nem tudhatom, miért ezzel kezdte magyarázatát Nemes Nagy Ágnes. Magam úgy gondolom, egy tévhittel való leszámolás igénye mondatta vele. Ez a balhiedelem egyike azoknak, amelyek közvetlen elődeink világmegváltó szándékainak gyakorlati megvalósításának kezdetén kaptak lábra.

Hozzáláttak egy új társadalmi, hitük szerint új világrend megalapozásához, amelyben magától értetődően mindenki művelődik, . pallérozza eszét élete hajnalától a végéig. S mivel eme társadalomépítők többnyire humán érdeklődésű és beállítottságú emberek voltak, kiknek a istene a könyv, miben bíztak volna, mint abban, hogy példájukra és segítségükkel szép lassan mindenki kezében ott lesz az, ami nélkül ők értelmetlennek, sőt elképzelhetetlennek tartották az életet.

Mint közvetlen utódjuk az időben, követőjük eszméikben, jó ideig szintén így gondoltam. S noha nem sok pedagógiai hajlammal halmozott el a sors, egyszer tanítói munkálatokba fogtam. A következő nemzedék egyik tagját akartam rávenni az olvasásra. Mégpedig úgy, hogy részleteket olvastam föl az általam oly gyönyörrel átélt ifjúsági regényből. Magyarázatokat is fűztem hozzá, mint egy igazi tanító. A fiú látszólag érdeklődéssel, de mindenképpen türelemmel hallgatta a fejezeteket és a fejtegetéseket,

még valamit dünnyögött is, igen, igen, tetszett. A népművelők elképzelte olvasóvá mégsem vált. Ellenben a motorokhoz nagyon ért. A szakmája szerelés^ valamilyen műszaki középiskolát is elvégzett. A költészethez képest ugyancsak könnyebb műveket is el-elolvas, könyvmolynak azonban semmiképpen nem mondható.

S ez nem baj. Magam, aki pedig könyvvel fekszem, könyvvel kelek, borzasztónak tartanám azt az emberi közösséget, amelynek minden tagja csak olvasna, olvasna. Ezért is hallgatom szemrebbe- mésnyi sajnálkozás nélkül a könyvtárosok sirámait, hogy a lakosságnak csak ennyi meg annyi százaléka iratkozik be hozzájuk, számít rendszeres olvasónak. Hát aztán ? Annyi mindent kell még csinálnunk ebben az életben. S mennyi mindent lehet még a kevés szabad időnkben. Kinek ehhez van tehetsége, kinek ahhoz.

S

okkal nagyobb bajnak tartom, hogy az iskolában csak a szerencsések találkciznak magas fokon elhivatott irodalom-, matematika-, fizika-, kémia-, ének- és tornatanárral, noha természetesen azt is tudom, hogy ez is a nagy számok törvényéből adódik. Mégis baj, mert az ilyen tanárok képesek az ifjakban szunnyadó valamilyen tehetséget felébreszteni, kibontani és fejleszteni. Mert végül is az volna a legfontosabb, hogy mindenki fölismerje hajlamait, képességeit, s azok szerint alakíthatná életpályáját. Ehhez nyújthatnak pótolhatatlan segítséget szülők és tanárok. Mert mindenhez tehetség keil, de a legnagyobb talán ahhoz, hogy képességeinket fölismerjük és kibontakoztassuk.

Nem tragédia, ha valaki nem olvas verseket, ha nincs hozzá affinitása. Az már igen, ha azért nem, mert az iskolában megutáltatták vele a versolvasást.

Kör Pál