Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-23 / 198. szám
MA:-----------------------------A k öserköks és gazdálkodás (3. oldal) Ejnye, ezek a magyarok.,• (5. oldal) Árokba borai! gépkocsik (12. oldal) Szívszorító látványt nyújtanak országszerte a kukoricacsövek. A nagy károkat okozó aszály megyénket sem kerülte el; a búza után szinte megtizedelte ezt a másik fontos gabonafélét is. Az ez évi szárazság az utóbbi évek legsúlyosabb- ja,, a talaj vízkészlete egy § méter mélységben is csu- 5) pán 35—40 százalékos. Kü- ig lönösen mutatkozik a baj ^ ott, ahol rosszabb a talaj állapota. Pest megyében először a homokos földek termését károsította a csapadék hiánya; Dabas és Cegléd térségében kellett számolni nagyobb kieséssel. Azóta sajnos növekedett a veszteség; a kötöttebb talajú Zsámbéki-medence is megsínylette az eső tartós hiányát. A megyében egyre növekszik az a terület, ahonnan csak silókukoricát takaríthatnak be. Szemes terményből tehát jóval kevesebbre számíthatunk, mint amit tavaszRáckevén az Aranykalász Termelőszövetkezetben is lesilóznak egy tábla kukoricát. (Hancsovszki János felvétele) szál a vetések ígértek. Ez exportkiesést, következésképpen, jövedelemcsökkenést jelent a termelőknek, mert a takarmányellátás az elsődleges. Szocialista városokból Küldöttek találkozója Leninvárosban pénteken megkezdődött a szocialista városok népfront- és KISZ-ve- zetőinek találkozója. A városi pártbizottság székházában rendezett megnyitón Török Alfréd, a leninvárosi KISZ- bizottság titkára köszöntötte a résztvevőket, a testvérvárosok: Ajka. Dunaújváros, Kazincbarcika, Komló, Oroszlány, Paks, Százhalombatta, Tatabánya és Várpalota képviselőit, és tájékoztatta őket a le- ninvárosiak életéről, a város fejlődéséről. Ezután Pozsgay Imre, a HNF Országos Tanácsának főtitkára tartott előadást A Hazafias Népfront tevékenysége a VIII. népfrontkongresszus után címmel. Tartalékosok Kerepestarcsáa Rendőrtisztek avatása Tartalékos rendőrtiszteket avattak pénteken Kerepestar- csán. Az ünnepségen Péter János rendőr vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes mondott beszédet. Mint többek között hangsúlyozta, a Belügyminisztérium kerepestarcsai tartalékostiszti iskolájának végzős hallgatói, a most fogadalmat tett 177 tiszt egyetemi, főiskolai végzettségének megfelelő szinten készült fel a tartalékos tiszti feladatok ellátására, az állam- és köz- biztonság, népünk békés életének, nyugodt termelőmunkájának megbízható védelmére. Lesz tehát elegendő abrak és táp, s a jövő évi termést adó vetőmag is, ezt garantálják az aszálykárok hatásának mérséklését szolgáló intézkedési tervek, központi segítő intézkedések. A csörgő szárú tengeri betakarítása idén két héttel korábban, már a jövő hét végén megkezdődik. A kukorica magtárba hordása után a talajmunkák következnek, próbára téve embert, gépet egyaránt. (Cikkünk az aszályról az 5. oldalon.) Az Országos Béketanács a Magyar Televízióval együttműködve Hét vegén a békéről címmel nemzetközi békenapokat szervez augusztus 30—31-én Budapesten és az ország több településén. A kétnapos rendezvénysorozat alkalmat kínál arra, hogy a magyar békemozgalom széles körben bemutatkozzék, s tovább gyarapítsa hívei s a programjaiban részt vevők számát. A békenapok szorosan kapcsolódnak az ENSZ által meghirdetett és az Országos Béketanács által támogatott nemzetközi békeév magyarországi programjaihoz, s egyben nyitórendezvénye az őszi békemozgalmi-leszerelési akcióknak. Kezdetét jelenti annak az eseménysorozatnak is, amely a jövő év elejére tervezett országos békekonferenciához vezet el. A béke-hétvége kapcsolódik a nemzetközi szakszervezeti békenapokhoz, az antifasiszta világnaphoz, s az ugyancsak szeptember 1-jén kezdődő szolidaritási hónaphoz. A főváros mellett Agárdon, Fertőrákoson, Gödöllőn és Sopronban rendeznek programokat idősek és fiatalok részvételével. Az Országos Béketanács az eseményhez kapcsolódóan felhívással fordult az érintett települések lakosságához. Ennek lényege, hogy szeretnék ösz- szegyűjteni egy Nicaraguának szánt mentőautó árát, összesen mintegy 250 ezer forintot. Mivel az akció részesei lesznek a gödöllőiek is, a város vezetői kérik a vállalatok és intézmények szocialista brigádjait, dolgozóit, hogy legkésőbb augusztus 28-ig — tehát csütörtökig — a szakmaközi bizottság 20-044-es telefonszámán jelentsék be felajánlásaikat. Nyitó plenáris ülés Rákkutatók kongresszusa Plenáris üléssel kezdték meg munkájukat a XIV. nemzetközi rákkongresszus részvevői pénteken a Budapesti Nemzetközi Vásár területén. Pártvezetők megbeszélései Gáspár Sándor, a SZOT elnöke, tegnap megbeszélést folytatott Marcelino Cama- chóval, a Spanyol Munkásbizottságok Szakszervezeti Szövetsége főtitkárával a közeljövőben rendezendő szakszervezeti világkongresszus előkészületeiről. Berecz János, az MSZMP KB titkára pénteken találkozott Vasco Cabrall-lal, a Bis- sau-Guineai Függetlenségi Párt Politikai Bizottságának Az ünnepség a felavatott tartalékos tisztek díszmenetével ért véget. Kerepestarcsán, hat hónap alatt, olyan diplomás, többségében jogi, közgazdasági, tanári, mérnöki pályán dolgozó fiatalokat képeznek tartalékos tisztekké, akik már letöltötték a katonaidejük egy részét. Az iskolán a legkorszerűbb audiovizuális berendezések, technikai felszerelések segítik, hogy valóban hatékonyan gyarapít- hassák mind a szakismereteiket és rendőrtiszti felkészültségüket, mind pedig az általános műveltségüket. tagjával, a KB titkárával. Áttekintették a nemzetközi élet több időszerű kérdését, valamint a pártjaink közötti kapcsolatokat. Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára fogadta Luigi Co- lojannit, az Olasz KP vezetőségének tagját, a Szicília megyei pártbizottság titkárát. Áttekintették a nemzetközi élet időszerű kérdéseit, illetve a két párt kapcsolatait. A tudósok, a gyakorlati szakemberek meghallgattál; dr. Frederic Vande-Woude amerikai professzor előadását a rák keletkezésében szerepet játszó, úgynevezett onkogén kutatásban elérjt legfrissebb eredményeiről. Az ülést megelőzően 57 hazai és külföldi cég részvételével orvosi műszer- és gyógyszerbemutató nyílt. A kiállítást dr. Lapis Károly, a kongresszus elnöke nyitotta meg. Délelőtt 18 szimpóziumon vitatták meg a daganatok biológiai és biokémiai, molekuláris biológiai tulajdonságait, foglalkoztak a kémiai rákkeltő anyagokkal, valamint immunológiai, endokrinológiai, epidemiológiai kérdésekkel, továbbá a diagnosztika, a rákbetegségek sebészeti és sugárterápiás gyógyításával. Járőr a Dunakanyarban A csónak felszerelését és az igazoló okiratokat ellenőrzi a járőr a Dunakanyarban. (Várkonyi Péter felvétele) FAKANÄL R égi történet, klasszikusként emlegetett példa. A hivatásról, a foglalkozással együtt Járó lehetséges — mai ésszel persze azt mondjuk, végletes — következményről szól. Krisztina svéd királynő 1652-ben, amikor szakácsa megnősült, békességgel, de gyorsan megvált tőle. Az uralkodónak ugyanis meggyőződése volt, most már a szakács teljes figyelme nem > a konyhára jutna, hanem megosztana a kettő, a konyha és a család között... Nem tudjuk persze, mit gondolt, miként vélekedett a szakács, az azonban bizonyos, o munkaügyi bíróságtól nem remélhetett számára kedvező ítéletet. A jelképpé emelt fakanál — annak elvéteie a szakácstól — tudakozásra késztet: van-e ma jogosultsága a hivatással, az állással kapcsolatba hozott összeférhetetlenségnek? Az összeférhetetlenséggel logikai láncot alkotó alkalmatlanságnak? Számít-e manapság, kinek mire jut a teljes figyelme? összeforr-e hivatás, alkalmazás, fegyelem? Egy év alatt a megyében összesen három olyan ügy akadt, amely perré vált, bíróság elé került, s amely összeférhetetlenség címén kezdődött. Valóban ennyire összefér- hetőek lennének manapság a keresők keresetének körülményei? Az alkalmazás: bizonyos korlátozások tudomásul vétele, ugyanakkor bizonyos jogok birtoklása is. Jut-e ma még figyelem a korlátozásokra, avagy szabad a vásár? Kiket mire kötelez, nem kötelez a fegyelem? Kérdéseink sokaságát az esetek, ügyek sokasága téteti fel. összefér-e, hogy az iskolaigazgató kistraktorá- val — a díj megállapodás kérdése — szántást, kapálást, permetezést vállal nemcsak tanítványai szüleinek zártkertjében, hanem kollégái, beosztottjai kicsiny birtokain úgyszintén? Összefér-e — mert a teljesített munka valód sá- gát nem vonjUK kétségbe, azt megfogható tervek bizonyítják —, hogy a vállalat műszaki irányításának első embere a beosztottja által szervezett, formailag ugyan nem általa vezetett gazdasági munkaközösségnek, egyedi megbízások alapján terveket készít? Ha vállalati gmk-ról lenne szó, egyértelműnek bizonyulna a helyzet, de így?! Jó dolog-e az, ha a kereskedelmi munka irányítójának mindhárom családtagja szerződéses üzlet vezetője? összefér-e az alkalmazás követelte fegyelemmel, ha a kiváló hírű ácsbrigádnak teljesítik o követelését, s nem kell péntekenként megjelenniük a munkahelyükön, mivel a hétvégekre felvállalt maszek megbízásaikat péntek, szombat, vasárnapi munkával tudják csak forintokra váltani? Egyetlen esztendő alnita megye összes munkaadója — amiben benne vannait az intézmények, ax hivatalok is — 526 személlyel kapcsolatban látta indokoltnak a legnyomatékosabb büntetést, a fegyelmi okból történő elbocsátást. Azt, mennyire kell komolyan venni az adatot és a mögötte rejlő valóságot, egyetlen ténnyel érzékeltetjük. A megye építőipari cégei tizenkét hónap alatt nyolc, igen nyolc — hat fizikai foglalkozású és két más beosztású — alkalmazottjuknak mondták azt, le is út, fel is út... Rös- telljük leírni a kérdést, annyira tudott a felelet, reális adat ez? Fedi a tényleges helyzetet? Vannak cégek, ahol csak a tizen-- hatodik napi igazolatlan hiányzás után kérdezik meg, miként gondolja a továbbiakat az illető, S olyan — minden bizonnyal „kiLesz azért takarmány és vetőmag is Lábon szárad a kukoricacső A gödöllőiek is gyűjtenek Hét végén a békéről váló” — helyek, ahol a legutóbbi öt évben nem volt egyetlen fegyelmi eljárás sem, nemhogy elbocsátás ... Mire megyünk az ilyen, gyermeteg önbecsapással?! A ráadásul, az önbecsapás közben zeng a felháborodás mindenütt, mi minden megtörténhet, hová jutottunk, elképesztő a fegyelmezetlenség, s így tovább, a végtelenségig. Ha szavakról kell bizonyságot adni, tele vagyunk elszánt melldöngetőkkel. Ha cselekedni kell, elképesztően megritkulnak a soraik. S okféle ráolvasást próbáltunk hivatás, foglalkozás, fegyelem szentháromsága bajainak orvoslására, de annyit értek ezek, mint általában érnek a ráolvasások. Semmit. Akikre érvényes a kárhoztatás, legtöbbször meg sem hallják a ráolvasást, akik meg ráolvasnak — közöttük az újságíró is ott van —, azok a lelkiismeretüket nyugtatják, hiszen bárki láthatja, hallhatja, írnak, bőszéinek ők... Ráolvasások helyett inkább az érdekek tárházában kellene kutakodni. S nem fakanál után. A vasvilla célszerűbb lenne, takarításhoz minden esetre kézhez ál- lóbb. M. O. VSZ-gyakorlat Bsrátság-SS A Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői éves kiképzési tervének megfelelően szeptember 8—12. között a csehszlovák néphadsereg, a magyar néphadsereg és a szovjet hadsereg kijelölt csapatai és törzsei részvételével Barátság—86 elnevezéssel közös harcászati hadműveleti gyakorlatot tartanak a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területén,. amelyen mintegy 25 ezer katona vesz részt. A gyakorlat célja a törzsek és csapatok összehangolt tevékenységének további tökéletesítése védelmi hadműveletek során. Az egymiífiomodik A napokban került az cgymil- liomodik palackba a mogyoródi fehér, a Rákpsvölgye Termelőszövetkezet nemrégiben átadott borkombinátjában. Mogyoródon. (Barcza Zsolt felvétele) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XXX. ÉVFOLYAM, 198. SZÁM Árn: 2,20 forint 1986. AUGUSZTUS 23., SZOMBAT