Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-22 / 197. szám

Mss! fete! válogatni Mi* ei bb, mlüf később Talán még sokakban él a két évvel . ezelőtti zord tél emléke, amikor bizony a tü- zeiőeilótás erősen akadozott. S ebben jórészt — véleked­tek a Tüzép illetékesei — a fogyasztók voltak a hibásak, akik nyáron hagyták a szén­hegyeket a telephelyen állni, esetenként begyulladni, széfr^ porladni. A keserű tapasztalatok a jelek szerint önbírálatra kész­tették a fogyasztókat. Pilla­natnyilag ugyanis a tüzelő­nek nincs ideje halomban várakozni a váci Tüzép-tele- pen. Amint azt Paluska Fe­renc, a Tüzép vezetője el­mondta, az idén folyamatos a szállítás, bőséges a válasz­ték. — Január óta a tavalyi for­galommal közel azonos meny- nyiséget, több mint 242 ezer mázsát, körülbelül 33 millió forint értékben adtunk el. Kínálatunk mégsem azonos az' előző évivel. Most min­denféle szénből, kokszból sokkal bőségesebb a válasz­ték. Csupán a német brikett szállítása akadozik, körülbe­lül egy hónappal máradt el eddig a tervezettől. .Pótolja azonban hiányát a sokféle jó minőségű külföldi j és hazai szén. A tűzifaellátással Js elége­dettek, mind az erdőgazda­ság, a mind a termelőszövet­kezetek a szerződéseknek megfelelő ütemben és minő­ségben szállítanak. — Mi az oka annak, hogy a mindennapos szállítás el­lenére sem halmozódott fel az idén nyáron tüzelőkészlet a telepen? Lehet, hogy meg­tanultunk az időnkkel és az energiahordozókkal gazdál­kodni? — Egyrészt valóban igaz, hogy egyenletes bb a nyári kereslet, kiegyensúlyozottabb a forgalom, mint a korábbi években. De ez nemcsak a lakosság előrelátásának, ha­nem a telepünk központi fek­vésének, jó technikai felsze­reltségének is köszönhetjük. Szívesebben járnak ugyanis hozzánk a fuvarozók a kör­nyékbeli településekről, hi­szen a gépi rakodás napi több fuvart tesz lehetővé. Forgalmunk tehát nagyobb, mint amekkorát a helyi lé- lekszám indokolttá tenne. Ennek ellenére most még nyugalom honol a váci Tü- zép-telepen. Nincs tumultus, sorban állás,’ a napi szállítá­sok nagyjából fedezik a ke­resletet. Aki tehát nem vá­sárolta még meg a télire- valót, jobb ha ezt előbb, mint később teszi. Most ugyanis van miből válogatni. Mr. A. A gyerekek bánatára szep­tember elsején — ha esik, ha fúj — elkezdődik a tanítás. Az iskolák megvannak, nem kö­töttek szalonnát a sarkaik­ra... Legalábbis Máté József, a gamesz műszaki vezetője ezt tapasztalta kőrútján. Ke­vés kivételtől eltekintve befe­jeződtek a nyárra tervezett munkák: festés, parkettacsi­szolás, -lakkozás, a táblák új­rafestése. Egyes esetekben na­gyobb munkáiét is végeztek, ezekről külön szólunk. Augusztus 18-án minden óvoda kinyitotta kapuját. A tervezett és minden nyáron' elvégzendő munkákat egytől egyig mindenhol befejezték. Ezeken kívül a Diófa úti óvo­dában hozzákezdtek a lyukas zoknihdz hasonló kerítés újra­építéséhez. A gyerekeknek nem sok hely kell, hogy ki­férjenek egy-egy résen; nos, itt már nem is kicsik voltak, hanem jókorák. Betonalapra helyezett zárt szelvényekből álló kerítésre cserélik a régit, aminek háromnegyede már áll is. A hátralevő, részt is folya­matosan készítik. Az általános iskolákban már takarítanak vagy teljesen el­tüntették a munkálatok nyo­mait. Sajnos volt ahol a rég­óta hiányolt nagyfelújítást az idén ismét hiába várták. így nem kezdteic hozzá, csak a terveit készítették el az Árpád úti iskola konyhafelújításának. Még ennyi biztatást sem kan­ták a Petőfi iskola tanulói. Náluk a világítás korszerűsí­tése maradt el a többitől évekkel. Ígéretet nem egyet kaptak már. Reméljük viszont, hogy a Radnóti iskolában megszűnnek a radiátorok csö­pögéséről szóló rendszeres pa­naszok. A gamesz szakem­berei ugyanis a hajósváriak társadalmi munkája segítségé­vet .közösen kicserélték a kor­rodált fűtőtesteket. Nyári feladatukhoz és tu­lajdonképpen még mindig a ■gyerekekhez kapcsolódik a könyvtár, az úttörőház és az úttörőtábor karbantartása. Ez utóbbit még a nyár elején működőképessé tették, s idő­közben megtoldották egy már régóta szükséges mosdóblok­kal a napközis tábor területén. A könyvtár festése szeptem­berben lesz, így állapodtak meg az ottani vezetőkkel. D. Z. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 197. SZÁM 1988. AUGUSZTUS 22., PÉNTEK Nem volt lemaradás az áruszállításban Több utas, Javuló körülmények Az első félév tapasztalatai azt mutatják, hogy a . vasút­nál nem volt gond a feladott áruk. szállításával, és megállt az utasforgalom évek óta tar­tó csökkenése is. Többek kö­zött erről hangzott el tájé­koztató a napokban azon az értekezleten, melyet Vácott tartott a rákosrendezői körze- ti üzemfőnökség. Kihasználatlanul ' A város és a környező tele­pülések gazdasági egységeinek szállítási osztályvezetőjét Kuf- fart Andrásné, a körzeti üzemfőnökség fuvarozási osz­tályának szervezője köszön­tötte. Ezt követően Kőhegyi István, a váci vasútállomás főnökhelyettese adott számot az áruszállítás eredményeiről. Többek között hangsúlyozta, hogy 228 ezer 511 tonna árut szállítottak a vagonok az év első felében. Ez a mennyiség 0,22 százalékkal több a terve­zettnél, A körzetben minden szállí­tási igényt ki tudtak elégíte­ni. Jó szervezéssel elérték, hogy a kocsik itt tartózkodási ideje huszonhárom óráról ti­zenkilencre csökkent. Ennek ellenére gondot jelent, hogy a fuvaroztatók többnyire csak hét közben rakodnak, ami miatt aránytalanul sokat áll­A csapatvezetők részvételé- i vei három alkalommal tartot­tak ligaértekezletet a körzeti bajnokság kezdete előtt. Ezt követően megkértük Kovencz Antalt, a Vác városi és kör­zeti labdarúgó-szövetség el­nökét, tájékoztassa olvasóin­kat a szezon indulásáról. Az elnök elmondta, hogy a körzeti bajnokságban szerep­lő csapatok számára csak egy hónapig tartott a nyári szü­net. Ugyanis 19 csapat jelent­kezett az MNK körzeti selejte­ző mérkőzéseire. Három csa­pat — Esze Tamás SE, Oalga- györk és Vámosmikola —.me­het tovább a megyei selejte­zőbe. Harminchat csapat indul a körzeti bajnokságban, 12—12 együttes az I. osztályban, a II. osztályban, illetve a serdülők csoportjában. Az előző szezon­ban nyújtott teljesítménye alapján a Kosdi TS tizenegye feljutott a II. osztályba, az on­nan kiesett három csapat: Esze Tamás SE, Márianosztra és Nagymaros — visszakerülé­se viszont színesíti, növeli a Kedves, családias esemény­re került sor a napokban á váci Híradástechnikai Anya­gok Gyára kis tanácskozóter­mében. Ott volt Pádár Sándor vállalati igazgató. K'opil Gyu­la ézb-titkár, a közművelődé­si bizottság társelnöke gs ott voltak azok a brigádvezetők, akik az elmúlt években segí­tették a kulturális vonatkozá­sú események szervezését, ren­dezését a Zrínyi utcai üzem­ben. Kopál Gyula megköszönte a Jelenlévő és nyugdíjaséveit most kezdő Petővári Gyulá­nak több évtizedes fáradozá­sát. Napi munkája mellett könyvtárosként működött, or­szágos visszhangot keltő iro­dalmi esteket szervezett. Munkásművelődés címen kis kötetet szerkesztett a HAGY szocialista brigádmozgalmának 20. évfordulója tiszteletére, szorgalmazta a Váci KlSZ-kó- rus és a Vox Humana kórus jubileumi emlékkiadványainak a megjelenését. Segítette az üzemen belüli, s a városi jel­legű könyvheti megnyitók, ün­nepségek rendezését. Pádár Sándor is az elisme­rés hangján szólt Petővári Gyula tevékenységéről és át­nyújtotta a vállalati Kiváló Dolgozó kitüntetést. körzeti bajnokság mérkőzéseit. A koráföban visszalépett Rád és Vácrátót ismét jelentkezett játékra. Az I. osztályban augusztus 24-én, a II. osztályban 30-án és 31-én, a serdülőknél a tan­év kezdete után, szeptember hatodikén kezdődnek a mér­kőzések. A szombati időbeosz­tás nem szerencsés, kevesebb szurkolóra számítanak. A két­napos beosztás oka a játékve­zetők hiánya, sajnos ez a gond krónikussá válik, a meg­hirdetett tanfolyamokra kevés a jelentkező, a bírói csapat mindjobban öregszik. A labdarúgó szövetség tech nikai bizottsága megvizsgálta a pályák helyzetét. Sok helyen panasz: kevesebb a szükséges­nél az anyagi támogatás. A művelődési és a sportosztályok összevonása után nem szabad mostoha gyermekként kezelni a sportot. Az is szembetűnő, hogy -a községekben egy-két lelkes vezető, sokszor minde­nesként viszi a labdarúgás ügyét. Nehezen alakulnak ki szélesebb társadalmi hátterek. Bíznak abban, hogy a né­zők száma — a világbajnok­ság eredményét követően — csak átmenetileg csökken, ör­vendetes, hogy a váci bajnok­ságba 34 csapat nevezett be üzemek, utcák, terek részéről. A mérkőzések a 35. héten kez­dődnek. A már elkezdődött* NB Il-es mérkőzésekkel kap­csolatban Kovencz Antal el­mondta, hogy optimista. Vác jó közepes helyet elfoglaló csapatként vesz részt az őszi évadban, remélhetőleg keve­sebb lesz az idegeskedés, mint a tavaszi hónapokban. P. R. Köszönetnyilvánítás. Hálás szív­vel mondok köszönetét mind­azoknak- a rokonoknak, barátok­nak és ismerősöknek, akik sze­retett férjem, Balogh Ferenc te­metésén részt vettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek és fáj­dalmamat enyhíteni igyekeztek. Ozv« Balogh Ferencné, nak kihasználatlanul a vagp nők hétvégeken. A kocsiállásért a vállalatok összesen 3 millió 797 ezer fo Tint késedelmi díjat fizettek. Ebben élen jár a DCM, pél­dául a kocsik leadásáért 464 ezer, a feladásáért pedig 1 millió 400 ezer forint bünte test fizettek. Nagyobb össze­get fizetett a Tungsram Rt váci gyára és a HAGY is. Jó példával járt elöl a Forte és a Gabonaforgalmi Vállalat. Kalmár János, az üzemfő­nökség kereskedelthi osztályá­nak helyettese üzemi szinten is kedvező tapasztalatokról számolt be. A vasútra fel­adott áru mennyisége az első ■félévben 842 ezer 669 tonna volt. A belföldinél jóval ked­vezőbben alakult az export forgalom, a vagonok több árut, szállítottak külföldre, mint tavaly az első félévben. Az import áruforgalom is el­érte a tervezettet, a tranzit­áru-szállításoknál azonban to vábbra is a már hosszú idő óta tapasztalható , csökkenő tendencia érvényesült A kocsigazdálkodásról el mondta az előadó, hogy a for­galomban lévő vagonok állaga évről évre romlik, azok újjal való pótlására szűkös az anyagi fedezet. Jól érzékelteti ezt például az, hogy 1970—80- ig 22 ezer 400, míg az utóbbi öt esztendőben csak 1400-va­gont .vásároltak. A meglévő kocsipark ele­gendő a jelenlegi áru szállítá­sára. Hiszen még mindig van­nak kihasználatlan tartalékok, a körzeti üzemfőnökségen hétvégeken esetenként száz kocsi is * áll kihasználatlanul. Ma még meglehetősen lassú a kocsiforduló ’ideje, gyakran másfél hét is eltelik, amíg egy szállítás után ismét árut pakolhatnak a vagonokba. A jövőben sokat javulhat, a kap­csolat a MÁV és a fuvarozta­tók között a pontosabb infor­mációcserével. Mérlegelés nélkül Az előadó röviden tájékoz­tatta a jelenlévőket a sze­mélyszállítás eredményeiről is. Többek között elmondta, hogy az elért eredményekben nem kis szerepet játszottak a korábban bevezetett üzletpoli­tikai kedvezmények: elsősor­ban' a rövidebb szakaszokon növekedett az utazási kddv. A személyszállítás árbevétele elérte az 54 millió forintot. Nem javultak, viszont számot­tevően az utazás minőségi mutatói. A vonatok többsége pontosan érkezett, annak el­lenére, hogy több vonalon is nagy ütemben folynak az építési, felújítási munkálatok. Bár nem szembeszökő, de valamelyest kulturáltabbá vál­tak az utazási körülmények. A vasútnak ugyan nincs ele­gendő pénze a minőség javí­tására, ám a korábbiaknál szigorúbban követelik meg a vasutasoktól a fegyelmezett munkát A tájékoztatót követő vitá­ban többen szót kértek. A fel­szólaló szállításvezetők a ■munkaszervezés javítása ér­dekében is hiányolták a pon­tosabb tájékoztatást. A szobi, áfész képviselője többek ne­vében szólt, amikor a mérle­gelés hiányát tette szóvá. Ugyanis emiatt gyakran kell átvenni úgy az érkező árut, 'hogy nem tudják ellenőrizni a mennyiségét. Gond van a csereraklapok­kal is, hiszen a vállalatok oly­kor 200—300 darab göngyöleg tárolására kényszerülnek. Gyakori a meghibásodott rak- lag, amelyek használhatatlan­ságát csak akkor állapíthatják meg, ha már elfogyott róla az áru. A rossz, törött göngyöle­gek javításáról pedig a fogadó vállalatnak kell gondoskodni. Nagyon hiányolják a partne­rek a verőcemarosi állomáson a telefont. Nehéz megszervezni A gazdasági egységek akár anyagiakkal is hozzájárulná­nak egy készülék beállításá­hoz. A kisvállalatok gondjai közé tartozik többek között, hogy az árut hozó vagonokat összegyűjtik és egy időben több is érkezik a fogadó állo­másra. A vagonok száma meghaladja a rakodási kapa­citásukat, s emiatt csak késve tudják kiüríteni a kocsikat. Ráadásul a kocsik áltálában a délutáni órákban érkeznek és ilyenkor már nehéz megszer­vezni a kirakodást. Burányi János Brigádok a DCM-ben Társadalmi munka A DCM munkaverseny-bí- zottsága a közelmúltban el­készítette az idei kommunista műszakok értékelését. Eszerint az első félévben a dolgozók csaknem hetvennégy százaléka vett részt a különböző társa­dalmi munkákon, összesen közel hatezer munkaórát tel­jesítettek. Á munkabér hetven százalékát már átutalták, a fennmaradó harminc .százalé­kot pedfg a gyári bizalmi tes­tület döntése alapján a gyulai üdülő bérleti díjára fordítják. Az üzemek közül százszáza­lékos volt a kommunista mű­szakokon a kemence és a mészüzem dolgozóinak a rész­vétele. Legkevesebben a tran- zítüzem dolgozói vették ki a részüket a társadalmi mun­kából. A nem fizikai állományban dolgozók összesen több mint ezer órát dolgoztak a gyár ■területének szépítésén és az üzemekben. S. J. Kultúr filmszínház (Lenin út 58.): augusztus 22-től 24-ig csak fél 4 órakor a Noé bár­kája című színes magyar ter­mészetfilmet vetítik a gyere­keknek a vakációakció kereté­ben. — Este fél 6 és fél 8 órakor III. helyáron játsszák a Zsaroló zsaruk című fran­cia krimit. írta ,és rendezte: Claude Zidi.' Főszereplők: Philippe Noiret és Thierry Lhermitte. Váci kertmozi (a városi könyvtár szomszédságában): augusztus 22-től 24-ig este 9 órai kezdettel megtekinthető a Szerelem első vérig című magyar film, a szabadtéri filmszínházban, Il-es hely­áron. Író-rendező’: Horváth Péter és Dobray György, Földvári téri, másfél szobás, ' I. emeleti, szövetkezeti lakás, kp. + OTP eladó. — Érdeklődni: 4 után, Vác, Kert u. 2. Kaj­likné. _________ Fi atal házaspár kiadó lakást, illetve külön bejáratú albérletet ke­res. leveleket „Hosz- szabb időre” jeligé­re a váci hirdetőiro­dába (Jókai utca 9.) kérnek. Fiatal házaspár vagy két lány részére kü­lön bejáratú szoba kiadó. — Leveleket „Csendes otthon” jel­igére váci hirdetőiro­dába, __________________ Vá cott, Duna-parton, családi ház, beköl­tözhetően eladó. ■ Ér­deklődni: Vác, Hor­váth Mihály utca 17. (Délután 3—7 óráig). Pianínóc bérelnék. Ajánlatokat levélben „Sürgős, 188 584” jel­igére váci hirdetőiro­dába (Jókai utca 9.) kérem._________________ Eladó egy jó állapot­ban levő Csepel var­rógép, egy 50 köb­centiméteres Simson (Swalbe) motorke­rékpár, egy nagykép- ernyős és egy mini (Junoszt) televízió. — Érdeklődni naponta 20 órától;/ Kalácska László, Vác, Diadal tér 13. _______________ Sz oba kiadó fiú ré­szére, szeptember el­sőiétől: Marx tér 3. A Tejipari Szállítási Vállalat felvesz gya­korlott gépkocsive­zetőket, garázsmes­tert, autószerelőt. — Érdeklődni lehet: Vác, Deákvári fasor 8. Fiatal házaspár, 400 ezer forintért lakást , keres vagy élet jára­dékot kötng. Leve­leket „Bizalom” jel­igére. váci hirdető­irodába (Jókai u. 9.) kérnek. 150 ezer forintot adok annak a sze­mélynek, aki egy szoba, egy konyha, egy éléskamrából ál­ló főbérleti lakást ad Vácott egy idős há­zaspár részére. Ha­vonta pontos lakbér- fizetés ! Címem: Mó- cher István, Drégely- palánk, Felszabadu­lás _u. 85^ 2046. Felvétel: a Vas- és Műszeripari Szövet­kezet (Nagymaros. Bajcsy-Zs. u. 45—49.) szobi és nagymarosi részlegébe 4—5 fő női betanítóit munkás­nak. Munkaidő: egy műszakos (minden héten szabad szom­bat). Bér: megegye­zés szerint, a gya­korlati éveket figye­lembe véve. Jelent­kezni lehet: személy- zeti vez.-nél vagy munkaügyi ea.-nál. Eladó: 43 négyzetmé­teres, másfél szobás szövetkezeti örökla kás, azonnali beköl­tözéssel. Ugyanott garázs is. Érdeklőd­ni a helyszínen: Vác, Haraszti Ernő utca 51„ I. 4., vagy a (27) -13-625-ös telefon­számon, 17 és 19 óra között. Törzskönyvezett, drót­szőrű foxikölykök el­adók. Vác. Haraszti Ernő utca 69. Tele­fon: (271-13-824. Vác mellen, Máriaud- var vasútállomástól 300 méterre, 200 négy­szögöles szőlő, gyü­mölcsfákkal, kis ház­ijai eladó. Víz. villany van! Érdeklődni: Vác, Eöwy Sándor utca 24. Telefon: (27) 10-746. Felújított házrész (.53 négyzetméter) eladó: Vác. Burgundia utca 14. sz .(Konecsni). - Érdeklődni lehet: esti órákban. A Vác Városi Tanács V. B. GAMESZ kony­hai dolgozót-—Jceros. — Jelentkezni lehet: Vác, Zrínyi utca 5. sz. alatt. Ónálló komfortos vagy összkomfortos lakást bérelnék egy évre, sürgősen. Aján­latokat „Három kis­lányom van” jeligé­re váci hirdetőiro­dába (Jókaf u. 9.) kérek. Elcserélem zuglói. II. emeleti, 33 négy­zetméteres, gázkon­vektoros. jő belső el­osztású. telefonos, ta­nácsi lakásomat bu­dapesti vagy környé­ki. kertes kis házra. Budapest—Vác vona­lon. Érdeklődni váci (27)-i3-i68-as telefon­számon. naponta 9—15 őrá között A kftznonttől öt nerc­re levő. váci. máso­dik emeleti, másfél szobás. tehermentes öröklakásomat (nem panel), garázzsal, el­cserélném deákvári, két-három szobás, kertes házra. OTP- törl esetést vállalok. Leveleket ..Anyagi háttér” jeligére a váci hirdetőirodába (.Tők**! .utón Q > 1?iSrom Aífó-abJak "" javítás, 1 érszigetelés! Tele­fon: (27)-12-355 (bár­mikor). Vác-Deákváron, más­fél- kétszobás lakást vagy .Házrészt bérel­nénk körülbelül más­fél évre. Egy évre előre fizetünk! Le­veleket „Szeptember 185 997” jeligére a vá­ci hirdetőirodába (Jó­kai utca 9.). ármeg­jelöléssel kérünk. A Pest Megyei Köz­úti Építő Válalat 2. sz. fő-építésvezetősége felvesz teljesltmény- elszámolót, mélyépí­tési művezetőt és fő- gépészt. Jelentkezni''/ lehet a fő-építésveze­tőségen: Vác-verőcei el ágazásnál. ________'__ IN-es Wartburg 353, lejárt forgalmival el­adó. — Érdeklődni: Vác, Sas utca 6. IV. 12. 2600 , (délytán). A PENOMAH Váci Gyára felvételre keres az alábbi munkakft- rö k be dolgozókat: műszaki osztályveze­tő, felsőfokú gépész végzettséggel, leg­alább ötéves fenntar­tás — beruházás vo­nalon szerzett 'SZcTk- mai gyakorlattal. — Tmk-részlegbe — víz­vezeték-szerelő, la­katos, autószerelő szakmunkásokat, se­gédmunkásokat. Kész­áruraktárba: készáru- raktárost, kiadókat. A gyár egyéb területeire takarítónőket, álta­lános segédmunkáso­kat. Újonnan induló, gépházunkba hűtőgép- kezelőket. — Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személye­sen, a gyár munka- Öpvt osztílván Váctól öt kilométerre, Kútvölgyben 900-n.-öl. bekerített, vegves gyümölcsös, pincé­vel, kis házfal, kút- tal eladó. Érdeklődni: Vác, Bimbó u. 1. (16 órától). Vácott, Dunához kö­zel. háromszobás csa­ládi ház eladó. Tele­fon (18 órától): (27)- 11-010 fC'HMffvinéV Tessék felhívni! Kész­pénzért megvásáro­lom felesleges búto­rát: Pullal Károly használtcikk-keres- kedő. — Vác. Löwy Sándor u. 6. (Piac­nál). 17 órától? 12-859. A Dunai Tömegcikk­ipari Vállalat (Vác, Köztársaság űt 62— 64.) felvesz statisz­tikus munkakörbe, közgazdasági érett­ségivel és néhány éves szakmai gya­korlattal rendelkező munkatársat. Jelent­kezés személyesen, a vállalat munkaügyi osztályán. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) > Kezdődik a szezon Ke legyen mostohagyerek Kitüntetés' családi körben Szellemi ezermesterünk Az iskolákban takarítanak fiz óvodák már kinyitottak

Next

/
Thumbnails
Contents