Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus (30. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-12 / 189. szám

Ma A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 189. SZÁM 1986. AUGUSZTUS 12., KEDD Ahol a Mira víz fakad Bőven buzog a gyógyító forrás A századfordulótól kezdő­dően világszerte elismert honi geológus kutatók dolgoztak hazánkban. Munkájuk ered­ményeit jelzik többek között a feltárt ásványkin-cslelőhe- lyek és a gyógy-ásványvizes kutak. 1920-ban Liffa Aurél vezetésével glaubersós vizet találtak Jászkarajenő határá­ban, a községtől 6 kilométerre, ahol a tengerszint feletti ma­gasság 85 méter. Mint Liffa megfigyelte, le­folyástalan területen alakult ki a kedvező sófelhalmozási réteg. Az összegyűlt víz ugyan­is megtámadja az iszapot, á homok ásványait, s a piritből származó kénessavak a talaj magas fémkationjai révén ke­serűsök képződéséhez vezet­nek. A fontos ásványi anyag, a páti éleség neve plagioklász. Változatos összetétel A földtani, talajtani rétege- ződés a következőket mutat­ja: 70 centiméterig szikes agyagot talál az ásó, 30 centi vastagságú a mészkonkréciós agyag. A vöröses, sárgás ho­mok (szűrő) réteg ugyancsak 30 centiméteres, ez alatt 40 centi vastagságú gipsz, illetve karneolos agyag helyezkedik el. 1,70—2,70 méter mélység­ben szürke gipszet, lipsonit, mirabellittartalmű agyagot rejt a karai föld. 3,70 méterig limonitfoltos, gipszes kék agyag zárja a Mira vizek geo­lógiai rétegsorát. Mindez Liffa Aurél 1923-ban megjelent köz­leményéből származik. A kutak mélysége 3—4 méter között mozog, általában a nyugalmi vízoszlop 150—250 centiméter között változik. A Mira víz geológiai alapja a holocénben alakult ki, tehát amikor a Duna—Tisza közi homokhátság homokja. Az agyagszemcsék közti nagymér­tékű duzzadást is megfigyelték a geológusok Karán, ezért a vizes években sem sokkal jobb a vízellátás a kutaknál. Csomós ebír, sóvirág Ennyi adat birtokában ke­restem fel Vincze Ferenc te­lepvezetőt a Vikuv tiszajenői telepén. Forróságot lehel az Árpád magyarjai látta szurok- föld; bájos úton lehet meglel­ni az üzemépületet, a kutakat és a raktárépületeket. Egy an­gol részvénytársaság 21 kutat épített itt 1920—22-ben, de ezek közül 3 üzemel, mert a többiben a sótartalom lecsök­kent, ugyanis kioldódott azon a részen a talaj glaubersós ré­tege. A lelőhelyet azonban a kimerülés, veszélye nem fenye­geti, mert gazdag sóréteget ta­láltak újabban. A tószegi Petőfi Tsz az üzem szomszédja, mintegy 50 hold területet kerítés zár el a vegy­szerezéstől, szerves és szervet­len trágyahatásoktól. A fű is alig nő errefelé, ami van, az néhány olajfűzbokor, szamár- kóró, szamárkenyér, mogyorós lednek, csomós ebír, réti és sziki csenkesz és a máris vi­rító sóvirág. Ezen az érintetlen területen a szivattyú naponta 12—13 ezer liter gyógyvizet szippant a műanyag tartályokba. Az üvegek töltése előtt alapos tisztítást végeznek a gépsorok; forgódobos áztatóba kerülnek, majd 40—50 Celsius-fokos szó- dás vízzel mossák át, az üve­gek belsejét ezután savazzák. Az utóöblítéssel zárul az üveg- tisztítás. A háromfázisú mo­sógép munkáját átvilágítással ellenőrzik. Ha fizikai szennye­zőket találnak, az üveget ki­emelik. Töltés és címkézés után 16-os rekeszekbe kerül a gyógyvíz, amely kétféle kisze­relésben készül: Mira glauber­sós gyógyvíz és Mira Baby. Földanyánk ajándéka Tizenegy személy végzi a palackozást, két férfi a gön­gyölegmozgatást; az egész üzem 30 fős kollektíva. A téli munka is folyamatos, mert a gyógyvíz mínusz 6—7 Celsius- fokot is elbír, a raktárokat pe­dig fűtik. A dolgozók ragasz­kodnak az üzemhez, mindenki törzsgárdatag, innen szokás nyugdíjba is menni, így felvé­tel csak nyugdíjazás révén történhet. Jövedelmező a Mira-üzem tevékenysége, évek óta tisztes nyereséget mondhatnak magu­kénak, s mivel a felszínközeli rétegekben még bőségesen „te­rem” a glaubersó, a környe­zet pedig nem romlott, sokáig szolgálhatják e kutak a gyó­gyulásunkat. A Mira vizek főleg az emésztési, anyagcsere-betegsé­gekre alkalmazhatók, epe-, máj-, emésztési problémákra, még a cukorbetegek állapota is javul a víz kúraszerű fo­gyasztása révén. Orvosi ja­vaslatra minden rászorulónak Mezőgazdasági célokra Motoros sárkányrepülő Megkezdődött a motoros sárkányrepülők sorozatgyár­tása a Kódgép vállalatnál. A múlt év végén elkészült min­tapéldányt eddig az ország­ban hét helyen, Jugoszláviá­ban pedig két helyen mutat­ták be a számításba jöhető megrendelőknek. A javaslatok, a tapasztala­tok, a felmerült igények alap­jár a sárkányok három tí­pusát alakították ki. Az egyik a kezdeti, mintegy alaptípus­nak tekinthető, sport- és ok­tatási célokat szolgáló váltor zat, a második típusnál a gépre különféle kiegészítő műszerek, készülékek kerül­nek, amelyek megkönnyítik a légi fotózást, videófelvételek készítését, határszemléket, geológiai kutatásokat. A harmadik típust mező­gazdasági célokra tették al­kalmassá : kétféle permetező­szórószerkezettel látták el. A sárkányrepülő üzemköltsége egyhatoda a hagyományos nö­vényvédő repülőkének, alkal­mazási területük azonban más: nem a sokezer hektáros táblák permetezésére valók — ezt könnyebb is, gyorsabb is, repülővel, helikopterrel el­végezni —, hanem a helyen­ként, foltokban mutatkozó gomba- és rovarfertőzések fölszámolására, kisebb ültet­vények növényvédelmére. Az első harminc sárkány- repülő a harmadik negyedév­ben készül el, az eddigi érdek­lődés alapján évente kétszá­zat terveznek gyártani hazai és külföldi értékesítésre. javasolható, mely kapható a nagyobb élelmiszerboltokban, gyógyszertárakban, sőt a Fi- totéka-üzletekben is néhol. A Mira-kutak, a megyehatár megváltoztatásával, elkerültek Szolnokba, de a karai ember ma is magáénak tudja, hisz lényegében ősi földjükből fa­kad a gyógyító víz, föld­anyánk ajándéka. Surányi Dezső Öreg masinák Különös kedvtelésnek hó­dol Cegléden Kozleff Pé­ter, a Pevdi tmk-csoport- vezetője. Régi motorkerék­párokat gyűjt. Eddig tizen­hat öreg masinára tett szert. Condosan rendben tartja valamennyit, való­ságos házi múzeumot ala­pított. A tulajdonában le­vő legrégibb veterán jár­mű az 1920-as évekből va­ló. A legkedvesebb 1936- ban hagyta el a gyárat. Megértő családtagjai tisz­telik a motorgyűjtő szen­vedélyét. Jelentkezhetnek A ceglédi Április 4. Köz- gazdasági Szakközépiskola igazgatósága értesíti a tovább­tanulni szándékozó dolgozó­kat, hogy augusztus folyamán még lehet jelentkezni a dol­gozók közgazdasági szakkö­zépiskolája levelező tagoza­tára, illetve az érettségizettek­nek a kétéves kiegészítő tago­zatra. A beiratkozás és az el­ső tanítási nap szeptember 1- jén 14 óra. Nem szakadt el telük Hogy a kerekek jól guruljanak — Nincs olyan nap, hogy ne menjek le a műhelybe, ahol annak idején villamossági mű szerészként dolgoztam. Sze vasztok srácok! Hogy vagytok Mi a gond? S nemcsak azért mutatom meg nekik magam, mert információra van szűk' ségem: hol tart a gépkocsi ja^ vitása, nehogy a fuvaroztató partnert az erdőbe vezessem, mondjuk odaígérem a járgányt és kiderül, vajmi kevés esély van arra, hogy még abban az órában elkészül. Szóval, nem kimondottan ezért járok le hozzájuk. Nálam ez valamiféle belső kényszer. Hisz éveken keresztül együtt hajtottunk, sőt amikor a helyzet úgy hoz­ta, hülyéskedtünk és tréfál­koztunk egymással. Mért sza kadnék el tőlük? Nem váltó zott semmi, csupán a beosztá som és egy kicsit talán a szó bám lett más. Nincs lehetetlen — Mióta van a cégnél? kérdezem Bárány Józsefet, Pest Megyei Volán ceglédi üzemigazgatóságának fődiszpé- cserét. — A leszerelés után, 1971 ben jöttem ide, mint gépjár mű-villamossági szerelő. Igen ambiciózus fickó voltam. Egyet már az elején megtanultam, Történetesen azt, hogy ne is merjek lehetetlent. Ezt a mű­vezetőm akaratlanul belém ol tóttá. Ugyanis éppen egy el­romlott gépet babráltam, és sehogy se ugrott be, mi lehet a baja. Végre, hiába, nem megy: feladom. Erre megszó lal a főnök: Józsikám! Egyet ne felejtsen el, hogy ezt a ma sinát ember csinálta, akkor pedig maga miért ne találhat ná meg a hiba okát. Ez azóta is eszembe jut, amikor nehéz helyzetben vagyok. — Közben eltelt 15 év... — ... és csupa hétköznapi dolgok történtek velem. Dől goztam, kitüntetést kaptam, 73-ban megnősültem, majd KISZ-titkár lettem. Aztán ki öregedtem a KISZ-ből. S gon doskodtam arról, hogy évekig ne unatkozzam. Felvettek Győri Közlekedési és Távköz­lési Műszaki Főiskola autógé­pész szakára. 1983-ban végez­tem. Rajtam nem múlott — Üzemmérnök lett. — Igen. És ez év szeptembe rében megválasztottak párttit­Új búzából sütnek a pékek Már egy hónap­ja őrlik az új bú­zát a Körösi úti malomban Ceglé­den, s azóta fo lyamatosan szál­lítják az új ga­bonából készített lisztet a sütőipar­nak és a kereske delemnek. Rózsa Sándorné minőségellenőr — felső képünkön — az úgynevezett Pékár-próbát, a liszt összehasonlí­tó színvizsgálatát végzi. Dudás István a Dél-Pest Megyei Sütőipari Vállalat gépkocsivezetője 97 mázsa lisztet visz a malomból — alsó képünkön. (Apáti-Tóth Sán­dor felvételei.) kárnak. De a frissen szerzett diplomával még továbbra is szakmunkásként dolgoztam néhány hónapig. Aztán 84-ben a forgalminál főnökségvezető­helyettes lettem. Ez így na­gyon egyszerűen hangzik, ám a valóságban ... Ott a mű­helyben azt mondják: javítsd meg ezt,' vagy azt és ... raj­tam nem múlott, volt bennem annyi szakmai rátartiság. Megállapítottam a hibát, s ami ezután következett, az már természetes dolognak tűnt. A magam kis területén törhettem a fejem és semmi több ... Nem kellett intézked­nem, ügyfelekkel tárgyalnom. Úgyhogy amikor a forgalom­hoz kerültem, képletesen szól­va mindent megtanulhattam, a telefonálástól kezdve a társal­gásig. Még abban az évben kineveztek fődiszpécsernek. — Ez remekül hangzik. De miből áll a munkája? — Korábban többek között a fuvarfeladatok feltárásával és az ehhez szükséges eszkö­zök csoportosításával foglal­koztam. — Tehát egyszerűbben, fel­hajtotta a fuvart. — így is mondhatjuk. Ma már erre egyébként külön cso­portunk van, amelyet én irá­nyítok. Egyben a szerződéskö­tések és megállapodások inté­zése is rám vár. 86-ban bővül­tek a fődiszpécseri teendőim, mivel megalakult a Bevell (a bevétel-elszámolási és ellen­őrzési csoport), ök végzők a menetlevél kódolását, számító- gépes rögzítését, az inkasszó­benyújtást, és az esetleges rek­lamációkat is orvosolják. Egy- gyel több a gondom, hisz az indulás nem volt könnyű. Köz­ben beiratkoztam a marxista— leninista egyetem politikai gazdaságtan szakosító tagoza­tára. — Miért? — Látja, ez nehéz kérdés. Igazából nem is gondolkoztam még rajta. — Kinek jó ez? — Azt. hiszem, a munkám­ban hasznosítani tudom majd az ott tanultaltat, s talán párt­titkárként is másképp látom a dolgokat. Eggyel több gond — Ha el akar fogadtatni va­lamit, azt hogyan éri el? Mennyire tudja átvinni az el­képzeléseit a kollégáira? — Ennyi év után már nagy­jából ismerem a gépkocsit. Nemcsak azt tudom, hogy hol az eleje és a hátulja. Van, amiben a munkatársaim a profibbak, más dolgokban én. Az megint más káposzta, hogy ha valami szúrja az orrom, azt mindig nyíltan megmondom. Viszont, amikor vannak épkéz­láb ötleteik, örömmel fogadom. Hisz ahhoz, hogy a kerekek jól guruljanak, szükségünk van egymásra. F. F. napja Augusztus 18-án, hétfőn a népművelők napja alkalmá­ból ünnepség lesz a ceglédi Kossuth Múzeum termeiben. A program a következőkép­pen alakul: 15 órakor nyílik meg az időszaki kiállítóte­remben Apáti-Tóth Sándor fotóművész Emlékek című kiállítása. 15 óra 30 perckor az emeleti nagyteremben kö­szöntik a körzet és Cegléd népművelőit, majd szavalat hangzik él, amely után Sza­bó Alfréd, a városi művelődé­si osztály vezetője mond kö­szöntőt. Ezt követően kitünte­téseket adnak át, és ismerte­tik a Ceglédi művelődés arany­könyvét. Végül az esemény ünnepi műsorral fejeződik be. köszönetnyilvánítás, kö­szönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett, drága édesapánk, GÁL HENRIK temetésén megje­lentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban ve­lünk éreztek. BÖCZÉN LAJOS- NÉ és GÁL LÁSZLÓ családjaikkal. A Munka- és Védő- ruházati Ipari Szö­vetkezet varrodai rész­legébe felvételre ke­resünk, aü órás mun­kahétre, egy műsza­kos beosztásra, gya­korlattal rendelkező varrónőket, valamint varrni nem tudó nő­ket betanítunk gép­munkára. Betanulási idő egy hónap. Je­lentkezés: Cegléd, Horváth József u. 23—25. szám. Hétfőtől- csütörtökig, 8 órától 16 óráig. * 4 Családi ház eladó. — Cegléd, Túzok u. 1. szám. ____________ A Törteli Dózsa Mgtsz, új ceglédi' háztáji in­tegrátora Dely András. Cegléd, Wesselényi u. 4. Fogadóóra: péntek 16—18 óra között. Szol­gáltatásaink : malac­előleg 800 Ft/db táp­előleg 1500 Ft/db. Táp­házhozszállítás 20 Ft/mázsa leadáshoz fuvarszervezés 50 Ft/db. Vemheskoca- kihelyezés, tenyészkan­kihelyezés. Kössön szezödést velünk. A Ceglédi Városi Ta­nács V. B. hatósági osztálya elrendelte dr. Zakar József tu­lajdonában levő, Ceg­léd, Középúton talál­ható ingatlanok ta­nácsi értékesítését. Az ingatlanok részletes leírása a hatósági osz­tály hirdetőtábláján megtalálható. 73 éves férfi, lehető­leg magányos, közép­korú eltartót keres Saját lakással rendel­kezem. Csak komoly, megfontolt személy levelét várom „186 371’ ieligére a Hírlapki­adó Vállalat kiren­deltségére, Cegléd Teleki u. 30. Vendéglátó-ipari szak­mával rendelkező női dolgozót .felve­szünk. Cegléd, Ma­lomtó szél 25. sz. Sport presszó. Cegléden eladó vagy elcserélhető, a város központjában levő, szobás, komfortos, külön bejáratú ház­rész, nagy melléképü lettel. — Érdeklődni mindennap, a Bercsé­nyi úti fodrásznál, az ABC-vel szemben. ÜG 1200-as Zsiguli és háromkerekű. kézzel hajtós rokkantkocsi eladó. Érdeklődni 17 óra után, Cegléd, Dc­hány u. 2. _______ Ház eladó 800 négy­szögöl szőlővel, Cse- mő, Lángi dűlő ll. Villany van. Busz, műút 10 perc. Érdek­lődni lehet: Csenő, postahivatal. Kádárné. Tanya eladó Csemő II. kér.. Bállá dűlő 17. sz. alatt, 1200 négy­szögöl területtel, fele szőlő-gyümölcsös, má­sik fele puszta. Ér­deklődni: Cegléd II. kér.. Virág u. 7. Két szoba összkom­fortos, központi fűté- ses, kertes családi ház, beköltözhetően eladó. Csere is érde­kel, Cegléd, Pásztor 5. Új teherutánfutó ponyvával, olcsón el­adó. Cím: László Sán­dor, Cegléd, Köztár- saság u. 12. II. 1. Kis ház eladó, Cegléd, Méhész utca 8. szám. Érdeklődni lehet: Cegléd. Nyárfa u. 10. szám. Gvura Gábor. Családi ház eladó. Cegléd. Hársfa u. 9. Bútorozott szoba, konyha, fürdőfüike, fűtéssel kiadó. Ceg­léd, Bezerédi u. 33. Albertirsán eladó egy­szobás ház, 300 négy­szögöl telekkel, azon­nal beköltözhető. Víz, villany van. Irányár: 250 ezer Ft. ÉrdeKlőd- ni lehet: Albertirsa, Szondi u. 13. Szokj- láné. Eladó 600 négyszögöl szőlő, a Csengeri kö­zép dűlőben, épület­tel, Norton-kút van Értekezni, Cegléd 31. kér.. Virág utca 10. Telek és két család részére is alkalmas családi ház, beköl­tözhetően eladó, Ceg­léd, Somogyi B. u. 10. Érdeklődni: Cegléd, Alszegi út 65. alatt. Kis családi ház és bontási anyag eladó. — Érdeklődni lenet: Cegléd, Túzok köz 9. szám. Eladó Cegléd, Rét u. 34. sz. alatt 2 szoba, konyhás ház, 240 négy­szögöl portával. Ér­deklődni lehet a hely­színen minden szom­baton 15—16 óra kö­zött _____ Fű tött garázs, üzlet­nek, kiadó, a Kossuth Ferenc utcában. Te­lefon: 11-778. Kiadó külön bejáratú szoba, konyha, spájz. Érdeklődni 19 órától, Cegléd, Ságvári Endre u. 19. szám. Tanya eladó, érdek­lődni lehet, özv. Tóth Pálnénál, Cegléd, XII. kér., Marosi dűlő 2i8. szám. ■ Görbe utca 10. számú kis ház eladó. ÉrdeK- lődni lehet, Barcsi- kéknál, Cegléd, Nép- dai u._2. szám. Eladó kétszobás, II. emeleti, OTP-lakás, garázzsal, Cegletl, Kozma Sándor u. 11/A, II. lh. II. em. 7. 400 négyszögöl hoboi- telek eladó, Ugyer, 6. dűlő. Érdeklődni le­het, Cegléd, Ősz u. 13. sz. _____________ Kő műves állványpíl- lók, kádhordók, vss- hordók, japán perme­tezőhöz, új tömlő, ti­adó. Cegléd, Kossutli F. u. 40. II. 1-ház, I. em. 4. ______ Sü rgősen eladó Ceg­léd, Bokréta u. 8. számú, 8 helyiségből álló, komfortos csa­ládi ház + mellék- épületek. A mellék­épületekből kialakít­ható, garázs, műhely, állattartási helyiség. Nagy telek van, gyü­mölcsfa, szőlő. Alkal­mas konyhakerti véle­ményre, virágterme­lésre. A ház belülről korszerűsítve, kívül­ről szorul bepucolás- ra. tatarozásra. Ve­zetékes víz van -f fúrott csőkút. Irány­ár: 590 ezer Ft. Ér­deklődni a helyszí­nen. Az Örkényi úton, a Cegléd jelzőtáblánál 800 négyszögöl föld­terület, lakható érzü­letekkel eladó. Érdek­lődni lehet, Cegléd, Szolnoki út 9/A szám. Külön bejáratú búto­rozott szoba kiadó. Cegléd, 11. sz. Besnyő utca Garázs kiadó. Cégi id. Kazinczy u. 13. Zöld csengő. Szemészeti magán- rendelésem szabadsá­gom után, szeptem­ber 15-től folytatom, kedden és csütörtökön 17.30^19.30-ig. £r. Kárteszi Márta, Ceg­léd, Bercsényi 3. ISSN 0133 2600 (Ceglédi Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents