Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-05 / 157. szám

1986. JÜUUS 5., SZOMBAT 7 Trencsényi Imre: Mérleg V égül Is az életkedv köny­velési kérdés — morfon­dírozott: a jubiláns. Alig néhány nap telt el a szü­letésnapja óta, s a fegyvemyugvás pihentető percei máris irdatlan messzeségbe kerültek. Azért is volt ez , most különösképpen fájdalmas ügy, miért noha hősünk önértékelé­sének esúcspi'llanataiban higgadt el­mének tartotta magát, a kerek szá­mok bűvöletétől azért ő sem tudott teljesen elzárkózni. Tény és való, hogy ritkán ünnepli önmagát. Utoljára negyedszázados fennállása alkalmából tette, akkor sem annyira az örömtől és a büsz­keségtől eltelve, hanem inkább afféle hagyományból, amit valame­lyik barátja teremtett talán még a kollégiumban vagy az első eszten­dőkben, Mondhatni gondtalan fia­talok voltak akkoriban, egyébként is sok bort ittak, a huszonötödik szü­letésnap abban különbözött a hét­végéktől, hogy nem a világot vál­tották meg, hanem az élet múlásá­ról filozofáltak. Legtöbbjük albér­letben lakott még akkor, de ez nem okozott gondot, hitték, hogy minden megjön a maga idején. Egy komolyabb gondolkodású ba­rátja a harmadik iksznél sóhajtott föl: — Kész. Leszámoltam az ál­maimmal. Teljesen átlátom a lehe­tőségeimet ... Ö csak mulatott ezen. Hogy lát­hat az ember előre néhány évtize­dét? ... A maga részéről o negyedik iksznél sem érzett semmit. Igaz, a karrier szót csak elítélő értelemben ismerte. Sikerről, igaz, ő is álmo­dott,rdé az álmát soha nem kap­csolta össze kenyérkereső munkájá­val. Kiegyezett, a becsületes kuli szerepével a reklámszakmában, ha már a rajztanán pályáról letért. Idővel pontosan föl tudta mérni minden okát annak, miért nem fog najgy pénzek , Áramlásának* útjába' tévedni, nem is erőlködött ennélfogva. Abban azonban köröm-, szakadtáig hitt, hogy egyszer egy kiállítás közönségében elvegyülve végighallgathatja majd, miként íté­li a tömeg a korszak legzseniálisabb kifejeződésének valamelyik alko­tását. Csak az nyugtalanította lelke mélyén, hogy bár több korszak­ban és műfajban voltak eddig ki­sebb. sikerei.. nem tudta határozot­tan eldönteni, a grafikánál. • a fotó­nál vagy a fafaragásnál kössön ki végérvényesen, holott egyre jobban belátta: három dolgot tudjon, aki ma keresni akar valamit az életben! Dönteni, dönteni és dönteni... A sikerkék elegendőek voltak ahhoz, hogy fönntartsák hitét a művészet értelmében, de a művészkedés költ­ségeit nem ellensúlyozhatták. Ez pedig más gazdasági folyamatokkal összefüggésben családi életének megromlásához vezetett... H ogy hősünk életének ez a szférája mindeddig ho­mályban maradt, az épp­oly természetes — talán jellemző is —, mint hogy őserejű hit­vesének színreléptétől kezdve minden a családról szól. Az asszonyka már a háború után született, s azok közül való, akikben fenntartás nélkül mű­ködik az ösztön, melyet a biblia „Szaporodjatok és sokasodjatok!" jelszóval szentesített, s amelyet csak nagyon rossz vagy nagyon jó körül­mények közt élő nemzedékek tesz­nek megfontolás tárgyává. Az ener­giaválság előtti tűnő verőfényben a hirtelen szellemi növekedés lázába zuhant világhafozsoiló propagandista­lány a kölcsönös becserkészés ka­landjába keveredett a szomorkás — kjs beleéléssel bölcsnek is képzel­hető — tekintetű érettebb kollégá­val, s néhány szép víkendjüket há­zasság, majd három jól sikerült gye­rek követte. Lakás volt, kocsi is volt, minden összevágott hát a sze­rencsés indulásihoz... A következő másfél évtizedet azonban tekintsük egy maratoni fu­tóverseny középső szakaszának, mely tudvalevőleg általában kevés­bé látványos, mint a start, és fő­képpen a célba érés. De talán még jobban érzékeltethetjük a valóságot, ha ama másik futósport hasonlatá­val élünk amelyiknél a tájékozódó- képességnek legalább akkora szere­pe van, mint az izommunkának. Vagy talán akkor találjuk legjob­ban fején a szöget, ha valami olyas­féle verseny képét vázoljuk föl, amelynek résztvevői maratoni me­zőnyként indultak az idők kezde­tén vagy valamivel később, aztán közben összezavarodtak a verseny- szabályok, kit ennek, kit annak vagy amannak a sportágnak a kö­vetelményei szerint pontoznak ta­lán nem is ugyanazok a bírák. így tailán mi is vehetjük magunknak a bátorságot, hogy kinevezve magun­kat valaminek, hirtelen felbukkan­junk hőseink útjában, s pártatlan­ságunk biztosítékaként mindenféle szubjektív ítélet mellőzésével — a további versenyzés lehetőségét a vi­lágért sem érintve —, a célfotó technikájával pillanatképet készít­sünk róluk egy önkényesen válasz­tott, vagy a véletlen kínálta idő­pontban. A z ötvenedik születésnap eléggé sűrített pillanatnak látszik. Elméletben. Ese­tünkben azonban lénye­gileg semmi sem emelte ki a hét­köznapok egyhangúságából. Le is maradtunk az eseményről, csak egy Bosch-album és egy papírlap tanús­kodik arról, hogy túl vagyunk raj­ta. A család minden tagja által alá­írt levélke két jókívánságot tartal­mazott: 1. derűt a depresszió he­lyett; 2. első díjat a „Levegő és napfény" című pályázaton. Nyoma­tékül sárga napocska ragyogta be az egész papírt. Egyéb — mint pél­dául munkahelyi — megemlékezés nyomait nem találhattuk hősünk környezetében. így nem maradt más hátra, mint várni, várni, hogy vég­re mégis történjen már valami... Egy vagy két napig kellett csak Várakoznunk. Máris csattant az asz- szonyka hangja: — Hát hová az úr­istenbe tettél egy hét alatt hatezer forintot?! — Hogyhogy hatezer forintot? — horkant a férfi — s hogyhogy egy hét alatt? Ma már, ha nem tévedek, tizediké van, és én hoztam lisztet, cukrot, krumplit meg kávét..., meg még... Meg még?! -—csapott le har­ciasán az asszony. — A bánat Kid ja!... — nyögte hősünk. — Legközelebb könyvelni fogok!... Azt hittem, egyelőre töb­bet lendítek, ha dolgozom. De várd ki a sorát, tíz év múlva már csak az lesz a dolgom, hogy bevásárol­jak és pontosan elszámoljak ... Csak félek, hogy akkor nem lesz mit elszedegetni tőlem... — Nem magáimnak szedem! Itt gyerekek vannak! Nekem nincs egy télikabátom, hát ne legyen, de a gyerekeimnek tíz körömmel is ki­kaparom! ... — Kapard! — fordította ki hő­sünk üres zsebeit. Csak az egyikből esett ki valami bizományi-számla, azt fölkapta, és hanyagul vissza­gyűrte, majd szétmorzsolta. — Ka­parhatod — dünmyögie —, majd az apjukat a föld alól. ha itt az isten pénze is elfolyik ... ... és már ment is a szokásos li­citálás, hogy ki fog előbb kikészül­ni, ha a másik nem változtat a szo­kásain. — Neked minden sarokban ég egy cigarettád!... — Te meg összevásárolsz minden­féle hülye szerkentyűket!... — Aztán nekem sírsz, hogy tapé­tázni kell!... — Aztán ott lepi a por, eszi a rozsda meg a fene... — Te meg veszed a narancsot, amikor ott rohad az alma!... <— Nem magamnak veszem! — Hanem a kukának!... Csak hogy forogjon a pénz! Neked min­dent el lehet adni! Mintha nem lát­nál a kulisszák mögé! Te vagy az ideális fogyasztó! A megtestesült piac!.., — Te meg a megtestesüli igény­telenség! ... — Mondod te! Mert nekem van értékrendem... — A felhőik fölött lebegsz, közben meg minden rohad szót körülöt­tünk !... — Szerencsére te sort sorra rak­va igyekszel mindent összetartani... — Legalább a gyerekeidre gon­dolj! Mit látnak tőled? Csak ránco­lod a homlokod, meg nyaklasz ide- oda! Ck ebből már nem fognak megélni! — Talán azért még én is dolgo­zom itt-ott valamit... Jó, jó, tu­dom. az kevés. Vannak zsenik, akik lihegni is tudnak, és ezzel megte­remtik maguknak a lehetőséget, hogy kiélhessék a zsenialitásukat... — Most nem a Hajósról van szó — legyintett az asszony. — Te min­dig azt hiszed, ha szólók, hogy a Hajósról van szó. Már régen nem a Hajósról van szó, hanem egyedül terólad. Arról, hogy ötvenéves ko­rodra úgy elhagyod magad, mint a mosogatórongy! — Tíz éve ezt hajtogatod! Leg­alább néha igazíts utána valameny- nyit!... — Ne gyere nekem mindig a ko­roddal! örülj, hogy friss vagy és egészséges! De akkor tessék is úgy élni, ne ezt a teszetoszaságot lássák állandóan a gyerekeid! — Majd ha te keresel többet, ak­kor taníts dolgozni, addig meg tö­rődj magaddal! — mordult a férfi, aztán vailahOigy csönd is lett, mert ő is érezte, hogy övön alul ütött, meg a nő is tudta már sokéves tapasztalatból, hogy itt van a határ, melyen túllépve soha nem gyógyuló sebeket adnak és kapnak mindket­ten. Hordoztak már néhányat ezek­ből ... /■ É rdekes lenne talán még töb­bet megtudni hőseinkről, hogy egyéni vonásokkal je­lenhessenek meg lelki sze­meink előtt, s másfél évtizedes ver­senyfutásukat a kérlelhetetlen idő­vel, légszomjukat, holtpontjaikat, erőrekapásaikait ne csak esetleges saját élményeink felidézésével si­kerüljön elképzelnünk a magunk okulására és gyönyörűségére: fellé­legezvén, hogy hál’istennek mégsem rólunk van szó. De mit tegyünk, ha csak ennyi hallatszik át a szomszéd­ból?... De ki lehet vajon az a Hajós? Annyi világos, hogy hőseinknek va­lami módon szerencsésebb pályatár­sa. De mi módon lehet szerencsés­nek lenni? Ez a, nagy kérdés! Mint­hogy azonban az említett férfiúról a vezetéknevén kívül semmit nem tu­dunk — amit sejtünk, azon pedig nem lenne illő csámcsognunk —, e kérdésre nem tudunk érdembeli vá­laszt adni. Ezért inkább visszatérünk jobb híján választott hősünk mor- fondírozására az életkedvről. Kép­zeletünk hatalmánál fogva megpró­báljuk továbbgondolni bölcselkedé­sét. — Az életkedv könyvelési kér­dés — bámul a minden szóváltással sötétülő hideg űrbe. — Az egyik ol­dalon a nélkülözés, betegség, meg­alázás, sérülés, kudarc; a másikon a siker, gyengédség, tavasz, termé­szet, fizetésnap és így tovább ... Ahogy elnézem őket az utcán, egyelőre tűrhetően állhat a „mér­leg”. A férfinak ugyan egyre előbb­re esik a válla, de még frissen sze­di a bakancsait a gyerekei mellett. Az asszonyon meg épp a napokban teljesen új kabátot láttam. A tóná Tapodi Ilona rajza Benkö Károly: Toronyház Éjjel 23 óra: a kilencedik emeleten üvölt egy gyerek. A hato­dikon kalapáccsal verik a gázcsövet (később majd lefestik): Csend legyen! A hetediken újra működésbe lép a Hi-Éi-torony, teljes hang­erővel előre! A tizedikről a nyugdíjas váltó- és pénzügyőr vissza­megy a földszinti presszóba. Abbahagyja a gyerek a bömbölést. Gabi ekkor csönget nálam. Zsoltinak fáj a foga. Higgyem el, soha nem kap édességet. Reggel viszi a fogorvoshoz. De hát megőr­jíti éjjel a házat. Róla nem is beszélve. Az orvosság láttán is hisz­tizik. A férje külszolgálaton van. Csináljak már valamit! Hívom a fe­leségemet, barátnők Gabival, de látom, a kispárnámat már a fülé­re tette. Tehát én következem. Zsolti ötéves, a haverom. így elfogadja, hogy az ágya szélére üljek. Tréfálkozom: — Az egész ház részvétét küldi. Mindenki vir- raszt és együtt érez veled. Még nevetni is tud a tíz emelet magasságnyi együttérzésen. — Az a gyanúm, Zsolti, hogy a fogadban (na, nem kell meg­mutatni!) egy csomó borzasztó picike, láthatatlan ember van és ott éppen ütik, verik egymást, s ez neked is fáj. Ebben a tablettában pedig, amit nem akarsz bevenni, szintén sok pici emberke van, de ezek olyanok, mint a rendőrök és arra valók, hogy a fogadból a rossz emberkéket kikergessék. De hogyan jutnak oda? Nézd meg a kezeden a bőröcskédet! Látod alatta ezeket a kék ereket? Ezek csupa kis vasútvonalak, amelyek keresztül-kasul szaladnak benned. Azok az ici-pici rendőrök, akiket most bevehetnél ebben a tablet­tában, ezeken a kék vasútvonalakon addig utaznak, amíg eljutnak a fogadig. Zsolti engedelmesen bevette a gyógyszert, azóta is jó ba­rátságban vagyunk. Azt mondta Gabi: csodált műveltem a gyerekkel. Dehogy, hát nem ti vettetek neki karácsonyra villanyvasutat? Különben is Lakner bácsinak, a hajdani gyermekszínház igazgatójának köszön­jétek a dolgot: valaha ő adta be így gyógyszert a kislányának, Noéminek. Egyébként a hatodikon már újrafestették a gázcső levert olda­lát. a hetediken a Hi-Fi-torony azóta is szünet nélkül működik, a ti­zedikről nyugdíjas öreg barátom, a váltó- és pénzügyőr rendszere­sen jár a presszóba. Igaz, neki műfogsora van. Matáz Gábor: Nagy kő... Idilli kép a magyar tenger partján. A csodálatosan szép nyári napsütésben nyugtalan óvatossággal apró tajtékokat vet a fürdőzők óriási tömege, ahogy az ezer és ezer ember az idő más-más pillanatában moz­dul. Be a vízbe, ki a vízből, araszolás lángosért, sö­rért, halért. A betonszegéllyel körülvett homokozóban komoly képű kisgyerekek a már felépített várat szépítgetik, néhányan pedig az eljövendő csatára készülődve had­rendbe sorakoztatják katonáikat, fegyvereiket. Három-négyéves fiúcska, a szegélyen kívülről, mű­értő gondosságával szemléli az erődítményt, enyhe ter­peszben, összehúzott szemekkel ingatja fejét, az orrát piszkálja. Megfordul, fiatal, csinos, jó alakú nőhöz szalad. — Anya! Éhes vagyok. — Most nem érek rá, kisfiam! Menj szépen játsza­ni! Vagy fürödjél! De nagyon vigyázz magadra! A kisfiú a víz felé veszi útját, néha lehajol, bele­markol a forró homokba, szétszórja a szélben. A nő harminc körüli barna férfival társalog, aki ed­dig az egyik büfé előtt állt sorban, most ért vissza, kezében virsli és üdítő. Az anya talán már el is felejtette a hirtelen elkomo­rult gyermekarcot, kacéran rázza hátra hosszú, feke­te haját, nevet. A kisfiú bánatosan vonszolja kicsi testét a hullá­mokban, néhány könnycseppet dörzsöl maszattá aka- ratosan arcán, nem akar sírni. Az asszony nagyon jól szórakozik új Ismerősével, már megbeszélték, este együtt vacsoráznak, utána tán­colni mennek. — Mi lehet ott? — mutat a férfi a part egy pont­jára, ahol ötven-hatvan ember ijedt hullámzása töri meg a Balaton nyugodt játékát. A nő megdermed egy pillanatra, aztán felugrik, ro­hanni kezd, furakszik, taszigálja az előtte állókat. Az összetorlódott emberek a szülői felelősségről mondják a magukét. — Engedjenek! Engedjenek! Fiatal fiú gyalogol kifelé a vízből, a karján tehe­tetlenül csüngő, puffadt hasú gyermek nem több négyévesnél. A nö ájultan esett össze. Többen oda­ugrottak, felemelték, és egy padra fektették. Hamaro­san előkerült a strand orvosa. A gyereket nézte meg először. Nem szólt semmit, felemelt egyet a parton heverő fürdőlepedőkből, és betakarta vele a gyermek holttestét. A nő, akit sikerült gyorsan életre keltenie, még emlékezhetett rá, mi történt, mert rögtön körülnézett, és meglátva a fürdőlepedőn keresztül kidomborodó alakot, görcsös zokogásban tört ki. Felállt, a halotthoz lépett, leemelte róla a lepedőt. Néhány pillanatig kővé meredten állt, majd bolond nevetésbe fulladva felsiköltött: — Ez nem az én gyerekeml

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents