Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-23 / 172. szám

1986. JI?LIUS 23., SZERDA A kristály nö vesztésre! Konferencia í Kedden Budapesten, a TOT /Bdttlő- és oktatóközpontjában megkezdődött a IV. magyar fcristálynövesztési konferencia. A négynapos tanácskozást az Eötvös Loránd Fizikai Társu-t lat kristályfizikai szakcsoport- íja rendezi. Ma már mesterségesen elő­állított- félvezető kristályok felhasználásával készül a mikroelektronika sok milliárd eleme, a lézerek és optikai rendszerek sokasága, a mes­terséges drágakövek, valamint ® tudományos és ipari beren­dezések számos típusa. A mű- jvi úton létrehozott kristályok sora az egy métert meghala­dó „szilícium egykristályok­tól” az elektronok hullám­hosszával mérhető vékony ré­tegekig terjed. A kutatásban és az új kristályok előállításá­ban a magyar kutatók nem­zetközileg is elismert eredmé­nyeket értek el. A nemzetközi szimpóziumon nyugat-európai országok, kutatói, szovjet, amerikai, japán és csehszlo­vák tudósok is részt vesznek. Melegítők nyugati cégnek A Váci Kötöttárugyár kazárt gyáregységében az első félév­ben az előző év hasonló időszakához képest húsz százalékkal többet, összesen mintegy 48 millió forint értékű terméket gyártottak az NSZK-beli Adidas cég számára. Senior márka­néven az idén háromszázhúszmillió forintot meghaladó érté­kű sportruhát terveznek gyártani. Termékeik mintegy 49 szá­zalékát tőkés piacokon értékesítik Készletezni és selejtezni egyszerre? Segítenek a postások, boltosok A műszaki szerkentyűk vi­lágában járatlan honpolgár bizony rettegve figyeli a ci­vilizáció áldásait: jaj, csak meg ne vaduljanak egyszer ezek az otthonát ékesítő, ké­nyeimét szolgáló masináik. Mert akikor beborul az ég, kezdődhet az idegtépő vára­kozás a szerelőre, jön, nem jön, mennyit kér, tisztességes lesz-e vagy átvág. Az igazat megvallva hálaimában sosem dúskált a jó magyar szolgál­tatóipar, elkelt hát a korsze­rűsítés. A kormány döntött: legyen a mamutvállalatként funkcionáló Gelka, helyett sok kicsi,' a 'helyi lakosság igé­nyeihez jobban igazodó, ön­magát eltartó, így; a színvona­las munkában érdekelt szer­vezet.' S létrejöttek a taná­csok alapításában a fogyasz­tási szolgáltató kisvállalatok; Pest megyében szám szerint tíz. Ennek már három éve. Illő és pénz is Jarui!t-e azóta a helyzet? Eoldogu’nak-e, s ha igen, közmegelégedésre dől goznak-e ezek a kisvállalatok? Válasz- szunk lei a tíz közül, egyet és názük meg közelebbről. Mond­juk a Szvelkát. pontos nevén a Százhalombatta Városi Elektromos Karbantartó Ta­nácsi Kisvállalatot. Országos mércével mérve a középme­zőnyhöz tartoznak, a kép ked­vezőbb megyei összehasonlí­tásban. — Egyszer karácsonykor romlott el a tévém, de csak újévkor jött ki a szerelő. Ilyen volt a régi Gelka — mondja Búzás László tűzoltó. — A mostaniak fürgébbek és rendesebbek. — Behoztam a rádió-mag­nót behangolásra, rögtön meg­csinálták — így Sevella Ist­ván műszerész-technikus. — Gyorsabbak, moderneb­bek és intelligensebbek — fo­galmaz tömören Nidermann István nyugdíjas. — Panasz nincs is ránk a városokban, mert ott minden­nap, szombaton is dolgozunk. Sőt Budaörsön rövidesen új kirendeltségünk lesz — tájé­koztat Mayláih Endre igaz­gató. — De miénk a volt bu­dai járás területe, több nrnt 20 település. Pillantson a tér­képre. egy hegyesszögű há­romszög csúcsában és nem a közepén van telephelyünk. Rettentő nehéz tisztességes szolgáltatást nyújtani ilyen hatalmas térségben. A hely­beli iparcikkboltokban vagy a postákon jegyzik föl a be­jelentéseket. A túranap reg­gelén tőlük szerzi be embe­rünk a címeket, ami egyszer kevés, másszor annyi, hogy lejárása nem fér bele a nap­ba. Persze hogy bosszankodik az, aki hiába maradt otthon. Jogosan várnák el tőlünk, hogy mindig megtaláljanak bennünket. De mi csak he­tente kétszer vállalhatjuk a kiszállást ugyanazon helység­be, különben a bevétel több­szörösébe kerülne a benzin­költség, amire nincs elég anyagi fedezetünk. Nehéz így konkurálni az ottani kisipa­rosokkal. Gyártók dömpmgje Változatlanul körülményes tellát a kistelepülések ellátása. De vajon jobb-e a műszere­zettség, amióta önállóak? — Kisvállalat képtelen sú­lyos milliókat áldozni a föl­szerelések korszerűsítésére, tíz év alatt sem térül meg az áruk. Iszonyú drágák a mo­dern híradástechnikai termé­kek javításához szükséges mű­szerek. Talán ha a gyártók jobban segítenének... Egyet azonban mégis elér­tek, tavaly lekörözve társai­kat az országban, számítógép­re vitték a teljes ügyvitelt. Ma már bérmunkában prog­ramkészítést is végeznek kis­vállalatoknak; több százezer forintos bevételt remélnek ebből, ha partnereiknek lesz elég pénzüli az ár megfize­tésére. Nem csak nekik gond az, ami ezután szóba került: — Egyrészt korlátozott a lehetőségünk a készletek nö­velésére, másrészt viszont egyre több alkatrészigényes készülék kerül hozzánk javí­tásra — folytatja az igazgató. — Kell nekik a hely. Mit dobjunk ki? Lehet, hogy amit kiselejtezünk, holnap éppen arra lesz szükség. A gyártó­cégek dömpingszerűen dobják piacra az alkatrészeket, ha akkor nem vesszük meg tő­lük, két nap múlva már hiánycikk lesz. Behozzák az országba a külföldi készülé­keket. és nincs hozzájuk al­katrész. — Ezek is mind arra vár­nak — mutat körül az erős­áramú műhelyben Parokai Pál műszerész. — Ehhez a garan­ciális szovjet gyártmányú mo­sógéphez például az egész or­szágban nincs egy négyállású programkapcsoló. — Jó fenne, ha a műsze­részt azonnal kiszolgálhatnám, de gyakran c=ak a fejemet rá­zom — mondja Pannonhalmi L ászióné raktáros. — időst például a tévéhez szükséges sorkimenőt nem tudtam adni. Megrendeltük, várjuk, bele­telik három hát is, mire meg­jön. Januártól beindítják a téte­les raktári számítógépes könyvelést, ez leegyszerűsíti majd a nyilvántartást, igény­lést. A gépkocsivezetőjüket átminősítették anyagbeszerző­vé, saját kocsiján járja az országot, de a nincset ö sem tudja vanra változtatni. És remélik, a tavaly november­ben több mint 60 kisvállalat összefogásával megalakult ér­dekképviseleti szervük, ez Elektroszerviz Társaság ered­ményesebben harcol majd a szolgáltatási színvonal javí­tásáért. Az alapítás óta minőségileg is átalakult a gárda, most 35-en főfoglalkozásban, 5— 10-en mellékfoglalkozásban dolgoznak náluk. Többet nem vehetnek fel, mert felhígul a fizetés, hiszen teljesítmény­bérben dolgoznak. Ez persze ösztönöz a jobb munkára és az anyagtakarékosságra, de a boríték vastagsága függ a megrendelésektől is. Most, nyár lévén, a hűtőgépszerelők járnak jól. A csak műhely­ben dolgozók elesnek a borra­valótól, így inkább vállalnak szállítást is. Pusztán a lakos­sági szolgáltatásokból nem él meg a vállalat, ezért dolgoz­nak közületeknek, végeznek karbantartást és felújítást is. Minden háztartási és hír­adás-technikai berendezést ja­vítanak, csak a Videoton új típusú színes tévéjére nem kapták meg a jogot, pedig nagyon szeretnék. A Ccior Star vége — Ha lejár a jótállásuk, úgy­is átpasszolják, nekünk meg se javítási tapasztalatunk, se alkatrészünk nincs hozzá. És nagyon kellemetlen visszauta­sítani a hozzánk fordulókat — jegyzi meg az egyik tévésze­relő. Bevételük 25 százaléka az átalánydíjas javításokból szár­mazik, ám ahogy öregszenek a készülékek, úgy válik szá­mukra gazdaságtalanná e for­ma fenntartása. Mostanában mondják fel ezt a szerződést a Color Starra, aminek nem örülnek majd a tévétulajdo­nosok. — Először terveztünk 1 mil­liós nyereséget az idén. árbe­vételünk 13 százalékkal ha­ladja túl a tavalyi első félév teljesítményét — mondja az igazgató. — Bővítjük szolgál­tatásainkat iparcikk-kölcsön­zéssel, bizományi értékesítés­sel. Gondjaink azonban olyan természetűek, melyeket egye­dül megoldani nem tudunk. Valahogy állami szinten kel! megoldani a szolgáltatás hely­zetének javítását. T. A. Elfogult bírák vagyunk A részvényesnek kötelessége Valamitől mindig óvják a szocializmust Minden hasonlat sántít, ám most engedjünk ebből, s te­kintsük társadalmi-gazdasági berendezkedésünket egy olyan szervezetnék vagy gépezet­nek, amely életszínvonalat termel. E szervezet, gépezet működtetésében — lévén szó szocialista társadalomról, szo­cialista gazdaságról — vala­mennyi állampolgár érdekelt. Lorikai botlás Ezt az érdekeltséget, azaz az életszínvonal termelésében való részvételt ki így, ki úgy értelmezi. Akad, aki legszí­vesebben és kizárólag csak az osztalékok fizetésekor len­ne jelen — elfeledve, először a részvények tulajdonjogát kall munkával megszereznie —, s persze szép számmal vannak olyanok is, akik már értik és gyakorolják jogok és kötelességek egységét. E két nagy csoport arányának alakulásától, kedvező módo­sulásától függ végső soron az életszínvonal emelkedése. At­tól tehát, vajon a részvénye­sek mit, mikor, hogyan tet­tek annak érdekében, oszta­lékuk legyen, s ha lesz, évről évre lehetőleg gyarapodjék. A megyében a hatodik ötéves terv időszakában — 1981 és 1985 között — a szocialista szektorban összesen hatván- milliárd forintot fordítottak fejlesztésre. Ennek a renge­teg pénznek valójában min­den forintjia — végső ered­ményét tekintve — az élet- színvonal emelését szolgálta, hiszen az új gyár, a korsze­rűbb berendezés a földeken, a zavartalanabb közlekedést nyújtó út is része életkörül­ményeinknek és ezzel életszín­vonalunknak. S természete­sen az is alkotóelem ez utóbbiban — ki gondol ve­le? —, hogy általánossá vált ebben az időszakban az ötna­pos munkahét, azaz megnőtt ■azoknak az óráknak a száma, amelyekkel belátásunk sze­rint rendelkezhetünk. Gyakori logikai botlásunk: pénzben mérjük az életszín­vonalat, amennyit kitesz a jövedelműnk, akkorának ítél­jük életszínvonalunlzat. Az összegzéskor mellőzünk olyan lényeges tényezőket, amelye­ket viszont a hétköznapok egymást követő sarában na­gyon is fontosnak érzünk. Például: a megyében ma 330 négyzetméternyi bolti alap­terület jut ezer lakosra, ami tíz százalékkal több az öt év­vel korábbinál. Ez a tágulás nem tágította mindennap­jaink eszköztárát? Nem tet­te könnyebbé a vásárlási kö­rülményeket s vele msgkímél- tebbé idegrendszerünket? Nem teremtett lehetőséget arra, hogy^ nagyobb választékból keressük ki a nekünk szük­séges árukat? A kérdésekre egyértelmű igen a felelet, de érdekes módon az ilyen és a sok-sok hasonló tétel, ténye­ző nem kerül bele az egyéni, a családi számadásba, mond­Az elmaradt térségeken Iparfejlesztési célok Kedden az Ipari Minisz­tériumban sajtótájékoztatót tartottak az elmaradt térségek iparfejlesztési feladatairól. Áz Ipari Minisztérium, a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium, valamint a Bio-Innocord közös vállalat vezetői bejelentették: megál­lapodtak, hogy az év végéig létrehozzák a területfejlesztési koordinációs irodát, amely­nek feladata a helyi iparte­lepítés megszervezése, az ipa­ri és a mezőgazdasági part­nerek kapcsolatainak egyezte­tése. A felmérések szerint jelen­leg hét megye 574 települése elmaradott, s ezeken mintegy félmillióan élnek. Több mint négyszáz településen semmi­féle ipari tevékenység nincs, s a terület 160 mezőgazdasá­gi nagyüzeme rendkívül gyen­ge adottságú. E helységekben hosszú távon csak úgy lehet megtartani a népességet, csök­kenteni az elvándorlást és az ingázók számát, ha az ipar és a mezőgazdaság összefogá­sával konkrét terveket dol­goznak ki az iparfejlesztésre. ván, ezzel nem mi gyarapod­tunk. Hanem akkor kicsoda?! Ismét egy fogódzó: a me­gyében fél évtized alatt a tervezettnél majdnem még egyszer annyi gyermekorvosi körzetet alakítottak ki, de ez már nem téma a munkahelyi beszélgetésekben, falugyűlése­ken, tanácsüléseken, ifjú választók fórumán .... csak addig tartott a sürgetés, a méltatlankodás, amíg hiányzott a gyermekor­vos. Addig: mire van az ál­lam, mit csinál a tanács?! Ahogy megvan: nem érdekes. Ennek a furcsa — de kellő szociológiai figyelmet még nem kapott — állampolgári magatartásnak gyakran ma­guk a társadalom szervezetei is kimeríthetetlen táptalajjal szolgálnak, például a meglevő, nagy pénzen teremtett intéz­mények — azok hálózatának — gyatra működtetésével, az új beruházások néhány esz­tendő alatti leromlásának, színvonalvesztésének tétlen szemlélésével, tűrésével. Amint testvérként találkozik össze az egyén és a testületi tag­ság szemléletének egyoldalú­sága abban is, amikor csak­is és kizárólag a fejlesztésre, a bővítésre, beruházásra for­dítható pénz A Pénz, a töb­bi pedig ...' holott a megyé­ben — vékony metszet a mik­roszkóp alatt — a tanácsok­nak 3700 általános iskolai tanterem fenntartásáról, an­nak anyagi fedezetéről kell gondoskodniuk. A fenntartás­ban a festés éppúgy benne van, mint a fűtés, a világí­tás, de mindez semmiség ah­hoz képest, ha sikerül négy, hat, nyolc új tanterem épí­tésére fedezetet teremteni, társadalmi munkát szervez­ni, céltámogatást elnyerni. Ez utóbbi: eredmény. Előbbi: te­her. Ki érti ezt?! Ki érti azt a kápráztató átváltozást, ami­kor a nagy ünnepélyességgel felavatott, átadott iskola, mű­velődési ház, vízmű, út, áru­ház egyszeriben terhe, gond­ja lesz a közösségnek, mert fenn kell tartani?! Amíg épí­tették, nem gondoltak rá? Kát kézzel Egyénekre, közösségekre egyaránt értve: nincsen sem­mi baj, ha mindkét kezét nyújtja a javak osztásakor az. aki cselekedni is így, két kézzel cselekedett. Sajnálkoz­va tapasztalhatjuk azonban — egyének, közösségek eseté­ben egyformán — azt, a munkamegosztást, mely ter­jedőben van, s mely az egyik­nek a két kézzel való cse­lekvést, s a másiknak pe­dig az osztáskor való két kéz­zel nyújtózást osztja ki sze­repként, feladatként, sőt, már-már kizárólagos lehető­ségként. A megyében a hetedik öt­éves tervben — azaz 1986 és 1990 között — 34—35 ezer új lakás megépítését tartják le­hetségesnek a szakemberek. Nagy kérdés azonban, mit tartanak lehetségesnek az érintették, az építeni szándé­kozók, s még inkább az arra kényszerülők?! A családok egy részénél ugyanis — és ez már mai tapasztalat, nem holnaipi lehetőség! — a la­káskölcsön törlesztése olyan mértékben köti le a jövedel­met. hogy hónapról hónapra a fizetésképtelenség határán állnak. Mégis, saját otthont kellett építeniük, mert lakó­helyükön — holott az egy családtagra jutó jövedelem alapján erre jogosultságuk van — nincsen bérlakásépí­tés, azaz nem juthatnak ilyenhez. S ha tudjuk, hogy a megyében az idén és a kö­vetkező négy esztendőben az összes lakásépítésnek a há­rom százalékát teszi ki csu­pán a bérlakásépítés, akkor arra is következtethetünk, az érintett családok egy részénél rákényszerülnek: az életszín­vonal megnyomarítása árán, a létminimum hosszú időre tör­ténő prolongálásával teremt­senek fedelet a fejük fölé. Sokféle módon szólhat és szól is bele a társadalom in­tézményrendszere abba, a no­minális keresetekben, a pénz­beli és természetbeni társa­dalmi juttatásokon túl mi­ként alakulhat az egyén, a család életszínvonala, pél­dául olyan döntésekkel, hogy — amint az előbb érzékeltet­tük — a településeket hierarchikus rendbe állítja és megszabja, itt épít, ott nem épít bérlakásokat... Ilyen döntésekre nemcsak a lakás­politika körében kerül sor! Magyarán: az esélyegyenlősé­gek sokat hangoztatott elvé­re ma még gyakran mond kontrát az ellentmondásokkal átszőtt, s az’ ellentmondások­kal nehezen szembenéző gyakorlat. Ne hallgassuk el azt sem, hogy az életszínvonal diffe­renciálódásának vannak ked­vezőtlen kísérőjelenségei. A fölös fogyasztás, szükségletté avatása, a családok jövedel­mét jóyal meghaladó befek­tetések szaporodása stb. fel­tételezhetően átmeneti mozza­natok, de szó nélkül elsikla- ni fölöttük hibának bizonyul­na. Volt idő, amikor a szo­cializmust mindig valamitől óvó széplelkek a jelképpé emelt hűtőszekrénytől féltet­ték a holnapot. Most, ami­kor a megyében száz ház­tartásra az 1970. évinek a háromszorosa, több mint száz darab jut e tartós fogyasztá­si cikkből, mosolyogtató em­lék, őskori kövületként ható valami az egykori vita. Meg­győződésünk’, >a mai hasonló vitáknak sem lesz más a sor­sa. Nem ott a baj, hogy gya­rapszik a javak egy-egy csa­ládra jutó mennyisége, hogy sokan birtokolnak üdülőtel­ket, gépkocsit, öröklakást, él­nek saját házukban, hanem az a baj, ha mindez minden áron elérendő céllá és nem tisztességes munkával ötvö­zött eszközzé formálódik a tudatban és a cselekvésben. Eszközzé az emberibb élet szolgálatában, s nem is kizá­rólagos tényezőként. Mellé­jük társulnia kellene a műve­lődési igényeknek, a pihente­tő szórakozásnak, az olykor megfoghatatlanhak látszó, de nagyon is fontos javaknak, mint a csend, a tiszta levegő. S itt bizony még sok a ten­nivaló. mert a részvényesek osztalékuk növekedését bi­zonyos esetekben úgy értel­mezik egyéni és közösségi körben egyaránt, mint az ész­szerűben költekezésre is mó­dot nyújtó forrást. Koránt­sem dédelgethetünk olyan illúziót, hogy a népgazdaság, a családok megnehezedett helyzete arányosan magával hozta a népgazdaságban, a családokban a célszerű költe­kezés — kiadás, befektetés — gyakorlatának felerősödését Olyanok ők maguk Másként, jobban a kárunk élni, s ez természetes em­beri vágy. Mivel azonban részvényesek vagyunk az élet- színvonalat termelő bonyo­lult szervezetben, dolgoznunk is másként, jobban kell(ene). Mert minden út innét indul és ide vezet. Ezért amikor az életszínvonalról beszé­lünk, azt tervezzük — akár közösségi, altár egyéni mé­retekben —, mindenkor ah­hoz kell tartani magunkat, amit Marx így fogalmazott meg: „Ahogyan az egyének életüket megnyilvánítják, olyanok ők maguk. Az tehát, hogy mik, egybeesik térmélé- sükkel, mind azzal, amit ter­melnek. mind pedig azzal, ahogy termelnek. Hogy tehát az egyének mik, az termelé­sük anyagi feltételeitől függ.” Mészáros Ottó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents