Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-19 / 169. szám
FFJiT , MhMYH 1986. JŰLIUS 19., SZOMBAT 4 Kenyér: élet M ióta az ember ismeri a búzát, s amióta kenyér készül a lisztté őrölt szemből, mindenhol és minden korban istentől valónak kijáró tisztelettel tisztelték a kenyeret. Megszelni a családfő joga volt, s aljára szeges előtt szinte láthatatlan keresztet rajzolni úgyszólván kötelező. Morzsáit tányérra söpörte a háziasszony, de ez a maradék sem került soha szemétre. A kenyér az élet — hitték, vallották elődeink. Jólétben felnevelkedő, néha cinikus gyermekeink bizonyosan úgy fogalmaznának, azért tartották így, mert az állandó szegénységben már ünnepnek számított, ha só és kenyér került az asztalra. Valóban, ki olvasott már régi korokat idéző könyvekben olyat, hogy a gazdagok asztalánál megcsókolták vagy kereszttel rajzolták volna a kenyeret? Messzire kerültünk mára mindettől. Naponta tonnaszámra kerül kenyér akár a szemétbe is, a tegnapinak nincs becsülete. Az ünnepek előtti kenyérvadászat után napokig egész vekniktől dagadnak a kukák. H a a kenyérnek már nincs is meg a hajdani nimbu\ sza, az aratásnak még van. Tisztelettel figyeli egy ország ilyentájt ezt a gigászi munkát, amely még az óriás kombájnok korában is embert próbáló feladat. Rendszerint ilyenkor jut eszünkbe az előbb is említett mondás, a kenyér — élet. Szigorú a minőségi ellenőrzés / Őrlik az ú] búzát A múlt hét közepén kezdődött a búza átvétele Vácott , a Budapesti és Pest Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat malmában. Reggel hattól folyamatosan érkeznek este Síig a környék termelőszövetkezeteiből és állami gazdaságaiból a búzával megtöltött teherautók. Az idén először minden egyes szállítmányt megvizsgálnak, s ellenőrzik a szemek fizikai és beltartalmi tulajdonságait, hiszen ezek alapján fizetnek majd a termelőszövetkezetekben. A szállítmányok beérkezésével szinte egy időben megkezdték az új búza őrlését is, de egyelőre még az óbúzával keverve szállítják a sütőipari vállalatoknak. „Ég a napmelegtől...” Tisztsége: vezérkombájnos Harmattól harmatig jár a motolla Egyetlen, hatalmas, azúrkék lepedőként feszül fejünk fölött a júliusi ég: pupillaszű- kitő fény ott fenn, s itt alant, a'tárnoki határban a sárgásbarna búzamezőt közeli sötétzölddel, távolba vesző szürkével peremezi a láthatatlan piktor, S amott, a kenyérmező peremén a Sasad Termelőszövetkezet kombájnjai — öt E- jelű arató-cséplőgép sorolnak felénk. Tarlá születik Erősödik a dübörgés: közelednek a monstrumok. Nyomukban por- és pelyvafelhő hömpölyög, s hogy szétoszlik a szürkeség, csak akkor látszik az immár tarlóvá tarolt föld. Egy-egy forduló alatt harmincöt méter szélességben fogy a búzatábla és születik a tarló, s mire vállunkra nehezül a nap, már csak egy menet marad hátra., Az utolsó ezen a húszhektáros táblán. Mintha erőt gyűjtenének, leállítják gépeiket a kombáj- nosok, szusszannak egyet. Van, aki rágyújt, mások hűsítő teát hörpintenek, törölge- tik szemükből a port, arcukról s nyakukról a verejtéket. Meleg van, rekkenő. A tarlón harmincöt, gépközeiben negyvenöt fok melegről beszélnek az aratók. Póder József — az öttagú aratóbrigád vezetője — is lejön gépe vashágcsóján az immár kopár, tarlós földre, kezébe vesz egy villáskulcsot s kibontja kombájnja oldalát. — Megnyúlt a magfelhordó ékszíja — adja a magyarázatot s a gép alá bújik.. Néhány perc múltán bukkan elő ismét, porosán, csatakosan, hiába, még ott, a gép árnyékában is nagy a hőség. Megsokszorozza azt a fölhevült csapagyak . kisugárzása.. — Sok porcikája megérett már a cserére — ütögeti tenyerét kombájnja burkolatához a férfi. — Hat éve „nyúzom”, ő is engem, s ez a dim- bes-dombos talaj mindkettőnket. Amúgy kezessé szelídült nálam ez a gép, ismerem minden sóhaját-zaját, csak lelke nincs, egyébként akár beszélgetni.is tudnánk egymással... Társai közben cihelődnek, ki-ki elfoglalja helyét gépe nyergében. Póder József, az „első kaszás”, gyorsan föllép hát ő is a vezetőfülkébe s a fordulóhoz kanyarítja gépét. Beáll a maradék tábla legszélébe. Szól valamit az emeletnyi magasból, nem hallom, nagy a dübörgés, végül megértem. szavait: menjek, üljek föl mellé, a fülkébe. Egyszemélyes ez a ,.kalitka”, a sebváltókar mögött szorítok helyet magamnak. — Húzza be az ajtót! — int a férfi. — Inkább a meleget tűröm, mint a port. Póder József, az öttagú aratóbrigád vezetője Ezernyi kalász Meglódul a gép. Vágóasztala leereszkedik, motollája előtt fejet hajt s eltűnik a dobban ezernyi kalász. Mondják, Napóleon egyidőben hatfelé tudott koncentrálni, de hát ő császár volt s „mellesleg” kiváló hadvezér. Póder Józsefnek — harminckét éves, növénytermesztő-gépész szakmunkás, A zsákokba már az új búzából is kerül két gyereklány apja — aratás közben legalább tucatnyi dologra kell ügyelnie egy adott pillanatban. Szeméből, keze mozdulataiból olvasom: a majd’ hét méter széles vágóasztalra, a talaj egyenetlenségére, a piagtartályra, a vizes mlajmu-tatókra, a • kalász* visszábordó szerkezetre... Soroljam? Keze odanött a kapcsolókhoz, a kormányhoz, a sebváltókarhoz, a vágóasztal-emelőhöz... Hogyan csinálja T- Nem tudom, hiszen neki is csak kettő van a legfontosabb szerszámból, a kézből. Szaggatott kérdéseimre úgy felel, mintha önmagának adná a választ. Miért lettem kom- báj nos? Hányadik aratásom ez az idén? Megfizetik nekem ezt az embert, gépet próbáló munkát? — A Fejér megyei Tordason lakom, onnan járok be Sasadra. minden reggel, ilyenkor, nyáridőben minden hajnalon. Saját kocsival — Trabantnak nevezném inkább — ingázok, nem sajnálom az üzemanyagot: ez az első munkahelyem. Itt szeretnek, megbecsülnek. s ami ennél több: nagyon sok barátom van. Ezért a hűség... Az idén sovány a búza, jó, ha meglesz a hektáronkénti harmincöt mázsa. Az áprilisi hőség elvitte a termés felét, amúgy ez a gép learatna naponta akár hatvan tonna gabonát is. Akkor kapnánk napi hatszáz forintot. De számításunk szerint így sem járunk rosszul, a napi, harmattól harmatig munkáért megkapjuk azt az 5—600 forintot... Ezen a nyáron csaknem ezer hektár gabonát kell learatnunk, aztán megyünk gépeinkkel a napraforgó- és kukoricatáblákra. A műszer jelez: megtelt a tartály. Póder József leállítja gépét s bekapcsolja a sárga jelzőlámpát. Amonnan lentről egy pótkocsis IFA közelít, s hogy mellénk ér, a magszálliíó csövön máris ömlik a teherautó platójára a kenyérnek- való. Fölöttünk néhány riadt gerle száll, fecskék cikáznak, s porhomályba burkolódzik az erejét egyre inkább csökkentő nap. Á laoályban szorgosan araszol a többi aratógép. Póder József abbahagyja szót — most minden idegszálával gépének mozdulataira összpontosít. Zúg, dübörög a gép, forog a motolla, kékes füst gomolyog mögöttünk. Kész, vége. Fölpörög a dob megmerevedik a motolla. Ezen a táblán nincs több dolga, elfogyott az aratni való búza Póder József kitörli szeme sarkából a port s az égre néz. hol születő felhők között apró víztükör lebeg. — Eső lesz — mondja hozzáteszi: hál’ istennek... B. I. A. Hidegen tárolva Gabonaszárítás gazdaságosan A learatott gabona gyakran nedves és ezért kevés kivételtől eltekintve szárítás nélkül a környezeti levegő hőmérsékletén nem raktározható. A szárítóberendezésekben a gabonát meleg levegővel felmelegítik, így csökkentik a szemcsék nedvességtartalmát. A szárítók általában olajtüzelé- sűek. Svájci kutatók szerint a raktározás energiaigénye jelentősen csökkenthető, ha a gabonát lehűtik vagy hidegen tárolják. A lehűtött gabonának ugyanis lényegesen nagyobb lehet a nedvességtartalma, de egyébként is, lehűtve a nedvességtartalom csökken. A kísérleti berendezésben a gabonát plusz 10 Celsius-fok- ra vagy annál alacsonyabb hőmérsékletre hűtötték le. Előnye az energiamegtakarítás mellett a 80—90 százalékkal kisebb raktározási veszteség, a biztosítható minőségi enntar- tás, a feleslegessé váló átrakodást és gondozási tevékenység, továbbá a gabona védelme a rovaroktól, a mikrobáktól, a gombás kártevőktől és az önfelmelegedéstől. Szovjet tudósok is kidolgoztak egy új, energiatakarékos szárítási módszert, amely az úgynevezett hajszálcsövesscg törvényszerűségén alapszik. A gabonát alumínium-szilikát porral keverik, amely szomjasan magába szívja a környezetében levő nedvességet, s gyorsan kiszárítja a gabonát, amely így sokkal rövidebb idő alatt éri el a megfelelő állapotot, mint a szokásos szárítási eljárással. A port azután az ismert gabonatisztítási eljárásokkal könnyen el lehet különíteni a szemektől (ez a módszer egyébként más mezőgazdasági termékek — burgonya. zöldségek, egyebek — szárítására is alkalmas.) Az oldalt írták: Besze Imre, Máza Katalin. Fotó: Bar- cza Zsolt. Tábori Edina mintát vesz a frissen érkezett szállítmányból Stefkovics Lajosné laboráns ellenőrzi a búza vízlelvevö képességét Kész, vége — Két öcsém is dolgozik most az aratásban — mutat a kombájnok felé a férfi. — Egyikük itt, Tárnokon lakik, a másik Martonvásáron. ök is hűségesek a Sasadhoz ... Kiürült a magtartály, indulunk. Fogynak a méterek, közeledünk a tábla pereméhez. Kiss Benedek bácsi nem volt annyira ügyes ember, nvnt a Nagy Józsi bácsi. Eszközöket kifaragni például sose tudott. Nem is volt őneki szekercéje se, fúrója se. Bizonyára ezért volt rossz a híd a háza előtt. Persze, ez csak masináláskor adott gondot, mert a traktornak azon a hídon kellett bevontatnia a cséplőgépet. A cséplőgép óriásinak látszott, mikor az udvarba ért. Gergő ezért félt minden évben, hogy majd a híd leszakad, ezért a padlásra ment, hogy kismadaras szívdobogása közben onnan nézze, sikerül-e szerencsésen behú- zatni a gépet. Sikerült hát! —- és megjött a huszonegy masináló is. Két kévehányó, egy kévevágó, egy etető, aztán négy tö- rekes lány, két szalmavágó suhanc, négy nyársaló, egy szalmakazalrakó, egy mázsáló, négy zsákoló, aztán a gépész a segédjével. A legszorgalmasabb férfiak nekiláttak, hogy a kévéskazal — az asztag — mellett a gépet lerögzítsék. Föltették a hatalmas szíjat a traktor meghajtó kerekére és a cséplőgép főtengelyére, és máris elindult a traktor, adogatni kezdték a gépbe a kévéket. Hatalmas porfelhő szállt a levegőbe, a zsákokba ömlött a szem, hátul pedig okádta a szalmát a szalmarázó. A zsákolok vitték a termést a padlásra. Leapadt a kévéskazal, óriásira nőtt a szalmakazal, a kévehányók lopkodták a körtét a fáról. törekes lányokkal a percnyi szünetekben a nyársalok incselkedtek, Bözsi néni pedig a legfinomabb paprikáscsirkét főzte a gépésznek. Gergő a padláson abban gyönyörködött, hogy öntö- gették a zsákokból az erős férfiak a gabonát. Az árpát, a búzát és a rozsot. Neki kellett megmutatnia, hogy mit hova. Mikor a gép kifelé szerencsésen átment a hídon, Gergő megkönnyebbülve jött le a padlásról. Csont Ferkó is elégedetten nézett a gép után. — Támasztottam alul a hídgerendát — mondta Gergőnek büszkélkedve. — öreg kandisznó csontjából készítettelek, azért vagy ilyen erős! Aztán mentek Bözsi nénihez a konyhába, hogy meg- ehessék a paprikáscsirke maradékát. — Idesanyám — mondta boldogan Gergő —, Csont Ferkó támasztotta alul a hídgerendát! Takács Imre: maáind (dó
