Pest Megyei Hírlap, 1986. július (30. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-12 / 163. szám

r 1SS6. JÚLIUS 12., SZOMBAT Népességünk jövője B eszélgetésekben, újság­cikkekben, komolyabb publikációkban is újra meg újra felerősödnek az olyan hangok, hogy nem­zetünk lassan, de biztosan elfogy egyszer. Kiérezni ezekből a megnyilatkozá­sokból őszinte féltést is, de nemritkán csak hangu­latköltést. Máskor társada­lompolitikánk vélt vagy valóságos hibáira, fogya­tékosságaira akarják fel­hívni a figyelmet, aggasz­tónak beállítva a népesség csökkenését. A tényekkel persze ne­héz vitába szállni. Márpe­dig a számok azt igazol­ják, hogy a hazánkban élő magyarság száma valóban — ha lassan is — csök­ken. Pontosan tudják ezt azok is, akik a szo­ciálpolitikai döntéseket hozzák. S az sem véletlen, hogy az utóbbi években egy sor olyan változás kö­vetkezett be ezen a téren, amitől éppen a népesség gyarapodását várják. A közelmúltból hozva a példákat, elég a gyermek­gondozási díj bevezetését említeni, vagy a családi pótlékok emelésére utalni. Ezek természetesen nem csodaszerek, s főleg nem olyan intézkedéseit, ame­lyek egyik napról a másik­ra gyors változást hoznak. Jótékony hatásuk legfel­jebb több év után jelent­kezhet. Bevezetésük azon­ban olyan szándékról ta­núskodik, aminek kedvező voltát senki sem vitatja. Mindezek mellett azt sem lehet tagadni, hogy nehezebben élünk ma, mint mondjuk egy évti­zeddel ezelőtt. S a növek­vő terhek fokozottabban sújtják azokat, akik két- három vagy még ennél- is több gyermek fölnevelését vállalják. Nem véletlen te­hát, hogy éppen a nagy- családosok állnak szociál­politikai intézkedéseink középpontjában, amelyek azonban még mindig nem kellően differenciáltak. Sokszor azok is részesül­nek bizonyos kedvezmé­nyekben, akik erre nem igazán szorulnak rá. Más­kor viszont hátrányba ke­rül az, aki sok gyermeket vállal. Mint az a családfő, aki kevés jövedelméből, nagy áldozatok árán hat­szobásnál nagyobb családi házat épített tíztagú csa­ládjának — a gyermekek között örökbefogadott is volt! —, s ezért luxusadót vetettek ki rá, mondván: a törvény nem válogat. A példákat persze lehetne szaporítani, pro és kontra egyaránt. M egkíséreljük bemutatni, hogyan élnek azok, akik a nehezebb körülmé­nyek között is több gyer­meket vállalnak, akik ak­kor érzik magukat boldog­nak, ha gyermekzsivaj tölti be a lakást. És azo­kat, akik most tervezge­tik a jövőt, készülnek a gyermeknevelésre. S nem feledkezünk meg azokról a kislányokról, kisfiúkról sem, akik ilyen vagy olyan okok miatt kénytelenek nélkülözni az igazi családi otthont, s nevelőszülőikről, kik megkísérlik pótolni azt. Végül fényképeink is a mi gyerekeinket ábrázol­ják, ha nem is azokat, akikről riportjaink szól­nak. Tudják, mire vállalkoztak Szerintem ikrek lesznek... Valamit nagyon Irigyelek tőle. No, nem azt a húsz eszten­dőt csupán, melyet magáénak mondhat, hanem határozott­ságát, mellyel terveiket, elképzeléseiket körvonalazza. S op­timizmusát, mely minden mondatából kicseng.^ Megfontoltan, meggondoltan tervezték férjével együtt a jövőt, öt év ud­varlással a hátúit mögött — s negyvenkét nappal az esküvő után — jól mérték fel erejüket, s talán nem elhamarkodott véleményem: tudják is, mire vállalkoztak együtt, váll vall mellett. Hivatásszerűen nevelő szülők Állami pénzen vett szeretet? Nem tudom eldönteni, a meggyőződés, vagy az irigy­ség mondatta beszélgetőpart­neremmel: „Ezek azt hiszik, hogy állami pénzen szeretetet lehet venni a rossz családi kö­rülmények miatt állami gon­dozásba adott gyerekeknek? Az elején simulékonyak, ked­vesek a pénzen vett szülők, de várja csak ki a végét! Fe­je tetejére állított világ az, ol Jljfgsmit elképzelnek!” Hogy rhirol is van szó? Ar­ról'az 1984-ben napvilágot lá­tott minisztertanácsi határo­zatról, mely szorgalmazza: mi­nél több, édesszülök nélkül maradt gyerek családban ne­velkedjék. Egy kísérlet ez, melynek során a nevelőszülők fizetség fejében hivatássze­rűen nevelik a rájuk bízott állami gondozottakat. Mégpe­dig havi flix fizetésért. Léte­zik ilyesmi, hogy valakit fő­állásban ezért fizessenek? — fordulok a kérdéssel beszél­getőpartnereimhez, a Pest Megyei Tanács pomázi Gyer­mek és Ifjúságvédelmi Inté­zetében Simái Antal és Kul­csár János igazgatóhelyette­sekhez, Soós Jánosnéhoz, a megyei tanács művelődési osztálya főelőadójához. Egész embert kíván — Miért is ne? — hangzik szinte egyszerre a visszakér- dezés. — Komoly, felelősség- teljes, egy ember életét meg­határozó momentum a neve­lés. Ha sokan ezt nem is ér­tik. mert úgymond „észrevét­lenül felnőtt mellettük a gye­rek.” — szól közbe Soós Já- nosné. — Nem könnyű pénz­kereset öt gyereket például a meglevő négy mellé vállal­ni, gondoskodni róluk, s a sze- reteten kívül mindazt meg­adni, amire szükségük van. Egy ekkora család egész em­bert kíván! Nem lehet eljárni dolgozgatni! Ezért ha ma még csak kísérleti jelleggel is. de a hivatásos nevelőszülői fel­adat vállalása havi fizetést von maga után. Igaz. csak két fix fizetéssel bíró nevelőszü­lőnk van: Gödöllőn s Aszó­don — adja meg a szükséges információt egy-egy jellemző adalékkal kiegészítve mindhá­rom beszélgetőpartnerem. S tévedés lenne azt hinnem, hogy csak azért van két hiva­tásos nevelőszülő, mert alkal­mas jelentkezőben hiány van. Nem. Jelentkező szép szám­mal akadna, csakhogy évente eddig Pest megye egy-egy le­hetőséget kapott a hivatásos nevelőszülői megbízatásra. Azért, hogy a szeretette vá­gyó, szomjazó gyerekek csa­ládban, otthonra találjanak. Nehéz lenne mindazt öt mon­datban visszaadni, ami ehhez kapcsolódik. Egy azonban tény, az állam, s az intézet fel­ügyelői nagyon megnézik, el­lenőrzik a rájuk bízott gyere­kek sorsának alakulását. De a két hivatásos nevelőszülőnél nincs is erre szükség. A vér nem válik vízzé? Szeretet, megértés, s újia szeretet — ez keH gyerekeink­hez. S hogy .bányán .maradnak enélküi? Sokan, nagyon só­iban. Azok közül is, akik nem kerülnek állami gon­dozásba! De maradjunk az intézet hatáskörébe tar­tozóknál. Újdonság: a hi­vatásos nevelőszülők megjele­nése. Igaz, ma még csak kí­sérleti jelleggel. Ám mégsem szabad megfeledkeznünk a nevelőszülőkről: Pest megyé­ben 524 családnál 792 gyerek él. Igaz, ahogy beszélgetésünk során kiderült, öt-hat évvel ezelőtt még számuk csökkent, gazdasági körülményeik a fia­talabbaknak (például lakásvá­sárlás!) éppúgy közrejátszot­tak ebben, mint a nevelőszülő hálózat elöregedése. Az 1985. év azonban ebben változást hozott. Főleg Cegléd, Abony, Sülysáp térségében vállalkoz­tak egyre többen a hagyomá­nyos nevelőszülői feladatkör ellátására. Arra. hogy a rájuk bízott gyerekekről gondoskod­nak, segítőtársként várják az intézetből őket rendszeresen felkereső, ellenőrző felügyelő­ket. A harmincnégy közül va­lamelyiket ... Van, akit örökbe fogadnak. Évente majd száz gyerek ta­lálja meg azt a házaspárt, ki többet jelent majd számára, mint az „édesszülő”, ök a sze­rencsések a többiek szemében. Hogy milyen gyerekek az in­tézetlek? Szeretnénk egy tőv- hiedelmat eloszlatni, azt, amely úgy fogalmaz: a vér nem válik vízzé. Nem-e? Segítő üzemek Segítőtársakként szegődnek az üzemek is. Pedig nem ér­dekeltek a deviáns gyerekek foglalkoztatásában, a baiok magukra vállalásában. De a szentendrei Márka üzem. a gyömrői, a szigetszentmiklósi TÖVÁL, a Ceglédi Állami Tangazdaság, a Nagykőrösi Konzervgyár állást, elhelyez­kedést biztosít nekik. A nagy­kőrösi tanács ezt még meg­Az oldalt Írták: Fiedler Anna Mária, M. Nagy Péter, Varga Edit Fotő: Erdőst Agnes, Veres Jenő toldotta azzal, hogy lakást is lehetővé tesz a náluk letele­pedőknek. Miközben szaporodik azok száma, akiket nagykorúságuk küszöbén — annak betöltése előtt öt-hat hónappal — az édesszülők állami gondozásba vetetnek. Mert nem bírnak velük... S egy hét múlva ott a telefonjuk: megjavult-e már az a lány vagy fiú? Ki job­ban érzi magát az intézet fa­lai között, mint a jól beren­dezett lakásban, abban a csa­ládban, ahol a pénz az úr. A műszakváltásig még van egy kis időnk, s arról beszél­getünk ifj. Eszik Istvánné szö­vőnővel, a Lenfonó- és Szövő­ipari Vállalat budakalászi Gyárában, mit várnak a hol­naptól férjével, akinek két szakmája van, s aa Fővárosi Gázműveknél dolgozik. S a (fiatal pár lakása, azaz szoba­ija Budakalászon, a férj szü- lleinél van. Hogy is mondja Mária? — Nagyon szerettünk volna Pomázon egy kis »házat meg­venni. Csak nem volt elég pénzünk. Próbáltam a válla­lattól lakásvásárlási hitelt kapni, de sajnos mire én je­lentkeztem, kimerült a keret. Hogy mennyi kellett volna? Nem száz, csak ötvenezer fo­rint. De nem volt ennyi sem. Eladták-e már? Biztos, hiszen egy nagyon kedves házaspár kínálta, de a feleség betegsé­ge miatt mielőbb költözniük kellett. S igazán, nem kértek sokat. — A pénz? Mindkettőnk­nek van ifjúsági takarékbetét­je, amire 30 ezerforintos bú­torvásárlási kölcsönt is kap­hatunk. Kell is majd ez a kölcsön a berendezkedéshez. Igen, optimista vagyok, meg­vesszük mi még az idén a .magunk házát, otthont terem­tünk. Ám addig nagyon kell spórolni. Havi négyezret ra­kunk félre. Keresünk is. Én eddig két műszakban dolgoz­tam, az átlagom 6300 körül ivan. Július utoljától három műszakba megyek, akkor úgy számítom, a 7500—8000 meg­lesz. A férjem is hazahozza a 6300-at. Nagy segítséget je­lentett lánykoromban a taka­rékosságban az, hogy a gyár leányszállisán lakhattam.- Ha­vi százhúszért. Kényelemben, ß hogy ennek mekkora az ér­téke? Budakalászon egy albér­letért 2500-at is elkérnek! Baj­iban is van az, aki valamiért kikerül a leányszállásról, s ezt az összeget kell fizetnie. — Hogy akarok-e gyereket? Hát az természetes. Három nővérem van, no meg egy fiú Ikertestvérem. Nagy család­iban nőttem fel, nem vagyok az egykék pártján! Szerintem ikreim lesznek. Körülöttem a családban, még a férjemében is van ikerpár. Remélem, egy­szerre letudom azt, amit sze­retnék, ami a családot jelenti a mi életünkben. S utol kell érnem magam, hiszen éveken át azt kérdezték a kolléga­nőim, mikor házasodunk már össze. Most mag? Mikor lesz .már baba? S a kelengyéje is adott: a nővéreim, azaz a csa­lád két szekrényre való sta- fírungot gyűjtött össze a jö­vevényeknek. Nem félek én a szüléstől. Egy a fontos, egész­ségesek legyenek, fejlettek, életrevalóak. Nélkülük a spó­rolásnak, a pénznek, a ház­nak nem lenne értéke. Csak a pénznek nem is tudok örülni! Arra szükség van csupán, hogy a család semmiben se lásson majd hiányt. Törékeny alakja, hatalmas szeme, meggyőző kézmozdu­latai, határozottsága elkísért. S az a makacs akarat, mely ebbe a kedves teremtésbeszo­rult, úgy vélem, a siker,, zá­loga lesz. S azok a meleg sza­vak útitársamul szegődtek hazafelé, melyek kolléganőiről emlékeztek meg, hiszen a sta- fírungot ők is kiegészítettéle Most is esküvőre készülnek, Ahogy mondták, a kubai kis­lányt adják férjhez. Illő mó­don, ahogy őt-is útnak bo­csátotta a családi' életbe a szűk kis kollektíva. _ Négy gyerekkel egy bérházi lakásban Akkor sem lennék boldogabb... Ugyanolyan bérház, mint a többi százhalombattai lakóépület. Panelfalainak szürkeségét a falakon dí­szelgő hirdetések és éktelenkedő irkafirkák oldják csak fel. Az első emelet egyik lakásának ajtaja előtt macska bóbiskol, ám lépteim zajára álmosan felemeli fejét és arrébb ballag kényelmesen. Az ajtón cédula, rajta felirat: Bártfai Szilvia, Zsadon Béla, Zsadon An­na, Zsadon Flóra, Zsadon Sára, Zsadon Abel — az aj­tó mögött élők névsora. ötmilLiárd ember él a föl­dön, sőt, pont a napokban ha­ladta meg a föld népessége ezt a számot (bár az ENSZ ada­tai szerint erre a pillanatra csak októberben kerül sor). Ebből az 5 milliárd emberből (majd 1 milliárd Kínában él, ‘a többinek nagy része a har­madik világban. Európában, az Amerikai Egyesült Alla- 'mokban, sőt már Japánban Is •egyre kevesebb gyermeket vállalnak a szülők. Jöttek sorban Embermilliók küzdenek ha­zánkban is a mindennapok gondjaival, így nem csoda, 'hogy a többgyermekes család­modell csak modell maradt, ■nem pedig valóság. Egy-két gyermeket vállalnak a magyar családok, kevesebb a három, és még kevesebb a négy és annál több. Százhalombattán nem sok ilyen család van, ám közöt­tük az egyik a Zsadon famí­lia. A két és fél szobás lakás konyhájában beszélgetek az édesanyával, Bártfai Szilviá­val, ciki rövidre vágott hajá­val, farmerben, trikóban, sportcipőben inkább tűnik egy a szabadidejét hasznosan el­tölteni készülő fiatal lánynak, mint négygyermekes család­anyának, aki jóformán egy pillanatra sem tud megállni a sok munka miatt. — Miután a férjem elvégez­te a műszaki egyetemet, Össze­házasodtunk, és a következe esztendőben ide, Százhalom battára költöztünk. Eredetileg 3 gyermeket terveztünk, hi­szen nekem csak egy nővérem van, a férjemnek pedig egyál­talán nincs testvére. S jöt­tek sorban a gyerekek. Az el­ső Sára, 1980 márciusában, Anna ’81 áprilisában, Flóra ’83 áprilisában érkezett a vi­lágra. — És miért lett végül négy gyerek, Ábel is? — A férjem a Műegyetem népi zenekarában muzsikált. 1984-ben már egyéves volt Flóra, és nagyon kétségbe es­tünk, hogy nem lesz többé kisbabánk, apró csecsemőnk, ha Flóra is felnő. Ekkor ren­deztek a régi barátok, zené­szek a Műegyetemen egy Gyi- mesi-bált, ahol minden isme­rősünk, barátnőnk, vagy ter­hes volt. vagy éppen egy új­szülött kisbabának az édes­anyja. Talán meg aznap, de lehet, hogy a következő hu­szonnégy órában döntöttünk úgy, hogy legyen még egy gyermekünk. Akkor se fogunk jobban élni, ha három helyett négy van. Tudományos kutató — S ötödik lesz? — Ha csak nem nyerünk a lottón egy ötöst, vagy a fér­jem belátható időn belül fel nem talál valami hasznos dol­got. Ö ugyanis vegyészmérnök, a Magyar Tudományos Aka­démia Központi Kémiai Kuta­tó Intézetében tudományos se­géd-munkatárs. Miint a tudo­mányos kutatóknak általában, neki sem túl sok a fizetése. Körülbelül havi 12 ezer fo­rintból gazdálkodunk, ami gyakorlatilag a legfontosabb kiadásokra elég, a rezsire és az élelmiszerre. Itt ülünk a konyhaasztal­nál, ahonnan az ablakból egy kivételével mindegyik gyerek nyomon követhető. Sára, a legnagyobb, piros-fehér csí­kos kis edzőnadrágban, fehér trikóban, egy görkorcsolyával hadakozik. — Most kapta a görkorit — mondja magyarázólag az édesanya, kifelé pillantva az ablakon, a járdán korcsolyá­zó leány mozgását követve. — Már alakul, de még időn­ként fenékre huppan. — Alig mondja ki ezeket a szavakat, máris Annára figyel, aki ép­pen benyit az ajtón. A játszó­térről szaladt fel vizet Inni. Odahajol a magas gyermek­ülőkében forgolódó Ábelhez, s míg édesanyja vizet tölt ne­ki a pohárba, finoman meg­puszilja testvérét. Kis kedvenc — Van-e kedvenc testvéred a három közül? — Ábel — mondja szégyen­lősen mosolyogva. Hiába, a legkisebb mindig kedvenc marad. Így vannak ezzel a testvérek, a férj, aki este 11-ig angol nyelvvizsgára készül, az édesanya, aki időn­ként fáradt. Néha elmenne egy hét szabadságra. Kocsi, utazás, telek? Valószínű, hogy soha nem lesz, hiszen mire felnőnek a gyerekek, jön­nek az unokáit, akiknekszln- tén segíteni kell. — Ha két gyermekem len­ne. s kicsit több pénzem, biz­tos nem lennék boldogabb... — morfondírozik Bártfai Szil­via.

Next

/
Thumbnails
Contents