Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-02 / 128. szám

Vakítóan fehér a vászoning. Frissen vasalva a sötétkék nadrág, a sötétkék szoknya. Viselőjének arcán rózsák virítanak az izgalomtól, magában számolja: még három, még kettő, még egy — aztán én következem, az én nyakamba kötik a vörös nyakkendőt, amire már oly nagyon vágytam. Végre! Felavattak. Jóleső érzés volt az is, amikor a kisdobosok kék nyakkendőjét viselhettem, de ez valami egészen más. Talán több valamivel. Egy lépéssel előbbre jutottam az élet kanyargós útján, a felnőttkor felé. De jó is volna, ha már nagy lehetnék!

Száz és száz kisgyerek gondolataiban játszódott le mindez az elmúlt napokban, az úttörőavatások alkalmával' Ezrek és százezrek emlékeiben jelennek meg hasonlóan ünnepélyes pillanatok a múltból. Olyanok emlékeiben, akik már régen átlépték a valaha oly nagyon áhított felnőttkor köszöbét, akik negyven esztendővel ezelőtt az elsők közt hordták büszkén-boldogan a vörös nyakkendőt, a háromszög alakú vászon — vagy selyem — darabot, amely szívet melengető jelképpé nemesedett. A valahová tartozás, a közösség jelképévé is, olyanná, ami a tiszta szándékot, az őszinte tenniaka- rást jelenti örökre.

Az úttörőcsapatokba önként tömörült gyermekek tábora az évtizedek során egyre népesebb lett. Sorra nyíltak az úttörőházak, amelyek kellemes, kulturált színterét adták — s adják — a gyermekek hasznos, egyben szórakoztató elfoglaltságainak. Az úttörőszervezet — megalakulása óta töretlenül — teljesíti feladatát. A párt iránti hűségre, a munka szeretetére, kötelességtudásra, a nép iránti tiszteletre neveli tagjait, olyan módszerekkel, eszközökkel, amelyek közel vannak a gyermeki lélekhez, a gyermeki befogadóképességnek megfelelőek, Az őrsök, a rajok, a csapatok lelkesen vállalnák részt azokból az akciókból, amelyek megmozgatják az úttörők fantáziáját, amelyek valamely mérhető eredménnyel végződnek.

S a táborok! A semmihez sem hasonlítható hangulat, ami az erdei barangolások alatt, az esti tűzrakásnál, (laltanulásnál, új játékok kieszelésénél lengi körül a kis Csapatot, egy,.falatén át fölsejlik az emberben. »Együtt fedezi föl a világot a pajtásokkal, az úttörővezetőkkel, pótolhatatlan, örökké megmaradó élményt jelent. S e fölfedezőutak során kerül közelebb a gyermek a földhöz, természeti kincseinkhez, megismeri, megszereti, s tisztelni is megtanulja mindazt, ami ebben az egyetlen szóban testesül meg: hazánk.

Jó látni a vörösnyakkendősök csapatát. Jó tudni, hogy akik utánunk következnek, majd nálunk is többre lesznek képesek.

Sehol sincs nyugtunk. Beülünk a tanáriba — ránk nyitnak. Átmegyünk egy másik terembe — onnan is kiűznek. Letelepednénk a könyvtárban — nincs szék. Azután mégis előkerül kettő. A zaj azonban oda is beszűrődik: popzenét harsog a magnó, lábak dobbanása a folyosón. Hát igen, fordított nap van a monori Kossuth általános iskolában. Ez a nap fordított. És a világ mekkorát fordult? Negyven esztendeje c falak közölt alakult meg Pest megye első úttörőcsapata. Velem szemben egykori vezetője, Hunyadi Lászlóné élesztgeti emlékeit.

Romos termek

Kellemes a csalódás. Gondokban megőszült, tipegő nénikét várnék, helyette egy korát meghazudtoló, fiatalos, mosolygós asszony a beszélgetőpartnerem. Alig hihető: nyolc éve már nyugdíjban. S most is tanít, szükség volt rá, hát beugrott az utolsó két hónapra. Erről a mosolyról ismerni meg a képeken is. Albumokat lapozgatunk, van belőlük bőven. Hunyadi Lászlóné ebben az iskolában kezdte és fejezte be pályafutását. Tanító, csapatvezető, igazgatóhelyettes, majd igazgató. Az első időkről sokat elárul egy megsárgult fotó. Amolyan csoportkép, amely évente készül egy-egy osztályról. Középen Hunyadi Lászlóné, körülötte soványka, élénk szemű gyerekek, szedett, vedéit ruhában." " Wien»' mindenkinek a lábán van cipő.

— Még bennünk élt a háború, amikor a falu demokratikus erői, közöttük régi 19- es kommunisták új politikai akcióba kezdtek. Lelkes, bátor kiállásuk engem, az iskolal

pádból éppen kikerülő nevelőt is magával ragadott. Augusztus 20-án tartottuk az első ünnepélyes tanévnyitó értekezletet. Akkor még csak ho- mányosan történt említés egy új ifjúsági mozgalom szervezéséről. Szeptember 1-én kellett volna kezdődnie a tanításnak, de rengeteg akadályba ütköztünk, öt tantermünk romokban állt, sok felszerelés elpusztult. A meglévő termekben szovjet katonai kórház működött. Végül 1946 januárjában vehettük teljes egészében birtokba az iskolát. A hábor s helyzet miatt a gyerekek elszoktak az oktatástól, s a szülők is szívesen otthon fogták őket, mert az emberi élet megteremtéséhez még az ő munkájukra is szükség volt.

— Nehezen ment az úttörőcsapat szervezése, mert még a ■ nemzétí bizottság tagjai körében is élt a konzervatív klerikális pedagógiai szemlélet. A szülők is bizalmatlanok voltak az új mozgalommal szemben. Mégis sikerült megalakítani egy fiú- és egy leánycsapatot. A Dobó Katalin leánycsapat vezetője én leltem.

— Mikor érezte úgy, hogy csatát nyertek?

— Hihetetlenül hamar, már az első év végén látszott, hogy menni fog a dolog. Eleinte sok szülő szorongott a foglalkozásokon, azt figyelve: mi is lesz most az <" gyerekével? Ebből is éreztük, hogy nagy a felelőss 'günk, hogy be kell bizonyítanunk: a mozgalomra szükség van. Ahogy játékosabbak, színesebbek lettek az együttlétek, úgy maradtak el a szülők. Egymás után alakultak a báb-, tánc-, ének-, sakk- és színjátszó csoportok. De úgy képzelje el, hogy még egy háromfelvonásos operát is betanultunk. Fölültünk a szekérre, faluról falura jártunk a műsorokkal. A szállításért azzal fizettünk, amivel tudtunk. Mindenki hozott valamit otthonról, egy cső kukoricát, három szem krumplit vagy más egyebet. Persze egyenruhánk nem volt. A sötétkék szoknyát és a fehér blúzt szorgalmaztuk. A selyem nyakkendőt nem ismertük, de a piros kendőt már igen. Az első zászlónkat az én rajzom alapján a szülők varrták.

— Ma már könnyű megítélni: a csapat életre hívása politikai tett volt.

— Akkor minden cselekedet politikai színezetet kapott. Ez is, hiszen újtól, a régitől gyökeresen eltérőről volt szó. Érdeklődőkből nem volt hiány. Emlékszem, amikor berendeztük az első csapat- otthont. Olyan gyönyörűen dekoráltuk, hogy megcsodálták a község vezetői, a KMP titkára is. A környező falvak iskoláiból pedig jöttek tapasztalatcserére. A csapat azonban nemcsak puszta létével, hanem tevékenységével is politizált. A fordulat évében részt vettünk a választási munkában. Csoportjaink sok helyen adtak műsort, még a választás napján is. Mondhatni: agitáltak.

Egy emlék

Hunyadi Lászlóné 1916-tól 1952-ig vezette a csapatot. Több kitüntetés birtokosa, mint ahogy a csapatnak is kijutott az elismerésekből. Az iskolamúzeumban fényképek, tablók, különböző dokumentumok mesélnek a 40 esztendő eseményeiről. De hát végül' is nem ezek számítanak igazán, hanem az a megannyi élmény, amit a megszámlálhatatlan gyereknek adott a mozgalom. Hunyadi Lászlóné egyre különösképpen emlékszik:

— Apró-cseprő pénzeket gyűjtögettünk, akkor még nem volt anyagi támogatás. Valahogy kiszorítottunk belőle égy négynapos táborozást. Tizenöten, ha lehettünk, mert a szülők nagyon idegenkedtek tőle. Szóval ültünk a vonaton és egyszer csak az ég összemosódott a vízzel.... Előttüiik a Balaton ... Ma is úgy gondolom: drámai pillanat volt.

Börzsöny, Morgó patak, kicsi vasút. Kiváltképp hétvégeken, szabad szombatokon és víg vasárnapokon gyerekzsivajtól hangos a vidék. Mint fürge hangyák, özönlenek a Budapest felől Nagymaros felé igyekvő vonatról a gyerek- csapatok. Tízesztendős idestova, s mégis fogalom Pest megye látványossága, érdekessége, a börzsönyi úttörővasút.

Fogalom. Erdőn-réten, megállótól megállóig zakatoló fogalom, mesés valóság. Felnőttek nézik mosolyogva a kis szerelvényt megrohanó hajrácsapatokat.

Felnőttek nézik a tenyerüket. Ez a tenyér, ez a tenyér ... Tíz esztendeje micsoda vízhólyagok voltak rajta, a körömágyakon mekkora fájdalmas lila foltok — amikor ők, a ma már egészen igazán harmincon felüli és negyvenes akkori fiatalok ösz- szefogtak, az úttörőknek rengeteg társadalmi munkával vasutat építeni.

Visz a kicsi vasút Verőcemarostól Királyrétig. Pompás tájak maradnak mögötte. Rövid múltja marad mögötte, jövője előtte. 1976 áprilisában az úttörővasút építését KISZAz úttörövasút különleges élmények forrása volt létrehozása óta, ma is jutalomként fogják föl a gyerekek, ha utazhatnak rajta.

Az utasokon kívül a kis vasutasok is szívükbe zárják az erdők között kanyargó apró szerelvényt, hiszen olyan munkával ismerkednek itt meg, ami a felnőttek számára sem mindennapi.

Egy cső kukorica, három szem krumpli

A piros kendőt már ismerték

Zakatoló fogalom, mesés valóság

építkezéssé mondták ki, a KISZ IX. kongresszusa tiszteletére. Parkosítás, kőhordás, talpfák elhelyezése, faültetés, járműparkolók kialakítása, jelzőtáblák készítése, vasúti objektumok — mozaikként csak néhány a feladatokból. Kommunista szombatok. Felajánlott forintok. Építőket a megye más részeiből és más megyékből is ide hordó ingyenbuszok. KlSZ-szervezé- sek, gyári, termelőszövetkezeti segítségek. Mind ez a kicsi vasút múltjához tartozik.

1976. június 6. Üttörővasút- avatás. Verőfényes nap, köszöntő beszédek, daloló gyerekek, egyenruhás úttörővasutasok.

Társadalmi összefogás élteti a Börzsönyi Üttörővasutat, üzemeltetője az Ipolyvidéki EFAG, pártfogolója a KISZ Pest Megyei Bizottsága.

A múltkor Csemőbe voltam hivatalos. Akácos mellett kanyargóit az út. Az akácos másik oldalán sáv: itt zakatolt valamikor a hantházi vonat, melynek megszűntekor o talpfákat — értékes anyagot — a Börzsönybe szállították. Találkoztam egy lakatossal. Nevetve említette:

— De szép világ volt, amikor a börzsönyit építettük! Akkor totyogós volt, most pályaválasztó a fiam. Pálya- választó. Lakatos szeretne lenni. Igaz is: emlékszik még az első börzsönyi vasutasok nótájára? A fiam is tudja.

„Fut a vonat, vezeti az úttörő, úttörő. Királyréten bólogat a zöld erdő, zöld mező. Fut a vonat sebesen, mint a szél, mint a szél, Királyrétre egy-kettőre odaér, odaér."

Köszöntő