Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-02 / 128. szám
8 1986. JtNIUS 2„ HÉTFŐ \ Felejthetetlen pillanat A pátyi gyerekekre is sok meghatározó élmény vár még életük során. Ilyen volt az iskolába lépés pillanata, ilyen lesz a ballagás, az érettségi, az esküvő vagy gyermekük születése. No, és ilyen a kisdobos- és úttürőavatás is. A pátyi iskolások különösen emlékezetes napként fogják emlegetni az úttörőavatást, hiszen nem más, mint Farkas Bertalan űrhajós ezredes csomózta meg nyakkendőjüket pedig Budapest népe nélkülözött és sokszor még a legszükségesebb élelmiszerekben is hiány volt. Az úttörők nem haboztak. Alig pár nappal a hír érkezése után 300 fiú és leány indult el Kartalpusztá- ra, hogy leszedje a borsót, fel- küldje Budapestre. Kartalpusztán az úttörők vállalták az igen mostoha körülményeket, az alig kitakarított, addig ki tudja mire használt, sötét, fészerszerű helyi- , ségtoen való lakást, alvást a puszta földre szórt szalmán, a silány kosztot, s az igen nehéz munkát. A derekuk fájt a görnyedéstől, a hátukat felégette’ a perzselő nyári nap, a kezüket véresre sebezte a borsó sokszor borotvaéles száraz levele. A gyerekek mindaddig folytatták a munkát, míg csak az utolsó tábláig be nem takarították a borsót, amíg csak az utolsó, zsákokkal megrakott szekér el nem indult Budapest felé. A közösen végzett munka: egymásért mindent megtenni kész közösséggé kovácsolta őket össze. Ez történt a „kar- tali'’ gyerekekkel, akik hazatérve, végig a csapat lelkes magvát képezték. Az úttörők kartali munkájának híre azonban túljutott Pest megye határán. Alig ért haza a 300 fiú és leány, már Almásfüzitőről jött a k»rés: segítsenek az ottani Perjés- pusztán a beérett gyümölcs leszedésében, a zöldség begyűjtésében. Oda 100 fiú ment le, akiknek zöme már Kartalon megedzctt, munkához szokott gyerek volt. Ekkor, július közepén a harctéri helyzet már igen komolyra fordult. A román király hadserege már elérte keleten a Tisza vonalát, északon Salgótarján környékén folytak a harcok, nyugaton pedig a csehek 1 már Szob előtt voltak, Perjés- puszta pedig közel fekszik Komáromhoz. A fiúk fájó szívvel hagyták .’ ott Perjóspusztát, mintha érez- 5 ték volna, hogy ez volt a Marx úttörőcsapat utolsó nagy . tettének színhelye. Pedig hát- így volt. Pár nappal hazaérke- zésük után bekövetkezett az,- amitől rettegtek. A Tanács- i köztársaság elbukott, s a csa- r pat talaját vesztve feloszlott. Úttörőelnökökkel beszélgetünk a mozgalom megújulásának lehetőségeiről, útjairól, az úttörővezetők VIII. országos konferenciája előtt kiadott vitaanyag és az új tervek, javaslatok fogadtatásáról. Cseke Miklós Dunakeszi, Fürjész József- né Ráckeve, Gazdik István Dabas, Horváth Ferencné Monor, Kutasi János pedig Budaörs úttörőelnöke körzetük csapatvezetőinek véleményét tolmácsolja: Krónika Százharminc oldal — 15 esztendő. Bele lehet-e sűríteni ennyi lapra ekkora idő történéseit? Ezt a kérdést tettem fel magamnak, amikor átlapoztam az Űt- törőévek Pest megyében című kiadványt, amely az utóbbi 15 év krónikáját tartalmazza. S bármilyen meglepő: igen a válasz. Ezzel a kiadvánnyal szép születésnapi ajándékot kaptak a megyei úttörői, kisdobosai. Ha a polcon mellé állítják, vagy együtt forgatják a mozgalom 25. évfordulójára megjelent Negyedszázad című könyvecskével, akkor átfogó képet kaphatnak az elmúlt négy évtizedről. Mindarról, ami elvezetett a máig, és amelynek alapján fejlődhet, megújulhat a gyerekmozgalom. Ügy, ahogy már számtalanszor tette története során. Ügy gondolom, e könyv elolvasása után nagyobb becsülete lesz a piros, a kék nyakkendőknek, mint annak előtte. Más úgy kézbe venni, megcsomózni, ha tudjuk; milyen események, történetek tartoznak hozzá. A lapokat forgatva értesülhetünk a gyermekmozgalom kezdeteiről. Arról, hogyan álltak helyt az 1848—19-es szabadságharc idején Damjanich vörös sipkás kis legényei. Meg arról, hogy 1919-ben miként segítették, milyen tettekkel támogatták a Tanácsköztársaságot a Marx csapat úttörői. A kiadvány az utóbbi 15 esztendőt tárgyalja részletesebben. Ha valaki azt hinné, hogy ez az időszak már nem volt olyan érdekes, izgalmas, mint a hőskor, akkor meggyőző cáfolatot kap. Országjárások, túrák, különböző akciók sokasága elevenedik meg a szemünk előtt. Olyan események, amelyekre mindig szívesen emlékszünk. Mint ahogy a mai úttörők és kisdobosok is elraktározzák magukban élményeiket, amelyekhez foghatót más szervezet nem tud adni. Talán valamikor azokból is könyv lesz, hogy a későbbi nemzedékek. megismerhessék: milyen volt az úttörőmozgalom a nyolcvanas években. A legkevesebb, amit leírhatunk: az Úttörőévek Pest megyében című kiadvány nem hiányozhat egyetlen úttörőcsapat könyvespolcáról sem. — Igen heves vitákat váltott ki nálunk — mondja Horváth Ferencné — az alapszabály- és működési szabályzat- tervezet néhány új pontja. így például nem tetszett, sőt, a pedagógus úttörővezetők egyenesen sértőnek is találták, hogy tegyenek fogadalmat. Hiszen ők a diploma megszerzésével esküt tesznek hivatásuk. gyakorlására. Ugyancsak heves indulatokat váltott ki a tagdíjemelés. Egyöntetű vélemény, hogy nem a tagdíjak sokszoros emelésével, hanem munkaalkalmak megteremtésével kell nagyobb bevételekhez juttatni az úttörőcsapatokat. És a fogadalomhoz hasonlóan nehezményezték a pedagógus úttörővezetők, hogy a tervezet szerint ezentúl nekik is tagdíjat kellene fizetni. Húsz forintot azért, hogy ezt a nem kis lekötöttséget jelentő társadalmi munkát végezhessék. Nem az összegen, hanem az elveken van vita. Néhányan már sarkítottan fel is tették a kérdést, hogy mi történik, ha egy' úttörővezető nem fizet tagdíjat? Talán megfosztják a társadalmi munkájától? Régi vita — Szó esett arról is, hogy nehezen lehet egyforma mércével mérni az egyes csapatok tevékenységét., hiszen az iskolák munkafeltételei között rendkívül nagy különbségek lehetnek, s elsősorban az oktató jelleget kell erősíteni. Viszont az iskolavezetés gondjait, a pedagógusok túlterheltségét a mozgalom érzi meg — mondja Cseke Miklós. — Érdekes kérdést fogalmazott meg egy idősebb úttörőéezétö, hogy el kellene dönteni, mozgalom vagy szervezet vagyunk, mert tapasztalata, hogy a szervezeti jelleg erősödésével gyöngül a népmozgalmi jelleg. Helyeselték a vezetők a minőségi munkára való törekvést, amelynek egyenes következménye, hogy ennek érdekében magasabb követelményeket kell támasztani az úttörő címet megszerezni akaró gyermekekkel szemben. — Régi vita tárgya az egy osztály — egy raj keret léte — magyarázza a Ráckeve környéki úttörővezetők véleményét tolmácsolva F.ürjész József né. — Egyszerűbb ugyan ez a felállás, de nem biztos, hogy a mozgalom számára is ez a legelőnyösebb szervezeti forma. Megoszlanak a vélemények arról is, hogy mikor avassunk kisdobosokat, úttörőiket. Korcsoportok — Nálunk az előbbieken kívül elhangzott — veszi át a szót Gazdik István —, hogy a pályázati rendszer nem lett túl népszerű, a gyermekek életkori sajátosságainak is jobban megfelelt az a forma, ahol versenyezhettek. Az ugyancsak gond, hogy a csapatok sem tudnak mit kezdeni az új próbázási rendszerrel. Felvetődött, hogy az oktatási törvény egyáltalán nem, vagy csak nagyon átvitt értelemben foglalkozik az úttörő- mozgalommal, amely pedig elválaszthatatlan a gyermekek komplex nevelésétől. Egyetértésre talált az a javaslat, hogy ezután az ifivezetőket külön kezeljék, velük külön foglalkozzanak. Ennek a mozgalom csak hasznát látja. Hiszen eddig ők mindenben azonos elbírálás alá estek, mint a pedagógus, a felnőtt úttörővezetők, ugyanakkor az elvárásoknak már fiatal koruk, tapasztalatlanságuk miatt sem tudtak minden esetben megfelelni. Nem kis vitát váltott ki a kérdés, hogy maradjon-e egységes az egyenruha, vagy csapatonként más és más lenne a jobb? Maguk a gyerekek is a praktikum oldaláról fogták meg a kérdést, hogy most sem túl olcsó, de mennyibe kerülne ezután? Véleményünk szerint egységes mozgalom vagyunk, s ennek már a külső jegyekben is érezhetőnek kell lennie. Ez is az összetartozás egyik megjelenítője. Ugyanakkor javasoltuk, hogy szitanyomással a nyakkendőn, vagy egyedi kiegészítőkkel lehetne jelezni a csapathoz tartozást. Sokan törtek lándzsát amellett, hogy meg kell szüntetni a mozgalomban a kampányjelleget, amely csak kapkodó, felszínes munkát eredményez. Ezért jobban szét kell húzni időben a különféle úttörőrendezvényeket, akciókat. — Nehezen áthidalható az az ellentét — beszél ismét Cseke Miklós —, hogy a gyermekek érettsége, életkori sajátosságai a három korcsoportban szerveződő mozgalmat kívánná, ugyanakkor az oktatás két részre, alsó és felső tagozatra osztódik. Ugyanakkor figyelemre méltó javaslat, hogy második osztályban és nyolcadikban már nem kellene az őrsi keret, mert a kicsik még nem elég érettek hozzá, s ebben az időszakban alakulnak ki a majdani csoportok magjai, a nagyok pedig már nem igénylik az őrsi formát. De túl kellene lépni az egy raj—három őrs felépítésen is. — Még mindig az egyenruhánál maradva — tér visz- sza az előző témára Kutasi János —, nálunk is az országosan egységes öltözékre szavaztak, de elhangzott, hogy miért ér véget az egyenruha az úttörőingnél? Elég a hideg, esős május elsejékre gondolni, még nézni is rossz, hogy egy szál ingben futnak a dísztribünre a virágcsokros úttörők. Ha már vitázunk az egyenruháról, beszéljünk a téli uniformisról inkább. Partnerként Sok minden szóba kerül még a gyermekek munkára nevelésétől a csapatok pénzszerzési lehetőségéig. Kiderül, hogy mindenhol általános tapasztalat, a felnőttek által oly lenézett hulladékgyűjtés az a terület, amelyre a gyermekek mindig örömmel kaphatók. Ezzel a tevékenységgel nagyon sokat tehetnek lakóhelyük tisztaságáért, a szebb környezetért. S vitathatatlan ennek a munkának a szemléletjavító hatása. Az úttörőcsapatok tehát jó partnerei lehetnek a községek, városok vezetőinek e kérdésben, de nem úgy — ez több helyen is megtörtént —, hogy a tanácselnök kirendeli a gyermekeket szemetet szedni, parkba, folyópartra, útszélre. Mint ahogy az úttörőmozgalom társadalmasítása sem azt jelenti, hogy — kis túlzással élve — még virág helyett is pirosnyakken- dős kis úttörőket állítunk az ünnepi emelvényre. Az úttörővezetők helyi tanácskozásaink lényegét, végkicsengését Kutasi János fogalmazza meg: — Az egész mozgalom sorsa,' jövője rajtunk, úttörővezetőkön múlik. Azon, hogy képesek vagyunk-e kilépni az automatizmusokból, s alkalmazkodni a változó világhoz, az alakuló feltételekhez. Országos találkozót rendeznek Víz hátán a flctfia A vasárnap mindig az evezésé A váciak ébredtek fel elsőként. A Duna a közelben, sportolni vágyó srácok az iskolában — hát megalakították a Búvár Kund vízi úttörőcsapatot.-Ez az ötvenes évek közepe táján történt, s a példa hamarosan követőkre talált Pest megyében és az ország más vidékein is. Kiskunlacházán 1961-ben fogtak először lapátot a gyerekek. Az úttörő flottilla az Ister nevet kapta, ahogy a Dunát nevezték egykoron. Harminc gyerek, három ladik, víz és napfény — más se kellett. Sok víz lefolyt azóta a Dunán, s a flottilia megerősödött az évek során. Kisebb és nagyobb túrák élményei, emlékei kavarognak a fejekben. No és a versenyek ... A lacházi kenusok, kajakosok mindig ott vannak az országos döntőkben. De nemcsak elindulnak, hanem maguk is rendeznek vetélkedőket. Eddig három alkalommal — 1971-ben, 1976-ban és 1981- ben — az úttörőmozgalom jubileumi éveiben gyűltek össze az ország vízi úttörőegységei - nek küldöttei Kiskunlacházán. Hogy ez a szép sorozat ne szakadjon meg, az idén június 5- töl 9-ig ismét ők rendezik meg az országos viziúttörő-lalálko- zót. Az úttörőmozgalorrt 40. születésnapján, tehát megint jubileumi évben. Negyvenéves az úttörőmozgalom, 2ö éves az Ister vizi- ultörő-ílotta. A kettős évfordulót méltóan ünnepük meg a lachaziak. Eddig a parton, különböző helyeken tárolták járműveiké most csónakházat kapnak ajándékba. A helyi tanács átalakíttatott egy partmenti régi csárdaépületet, ahol jó körülmények közé kerül az időközben alaposan földuzzadt hajóhad. Mindehhez már csak egy jó szereplés hiányzik az országos találkozón. — Edzésben vagyunk, nem akarunk semmit a véletlenre bízni — mondja Gulyás László flottillaparancsnok, a kiskunlacházi iskola pedagógusa. — Embert próbáló napok elé nézünk. A bonyolult feladatokat tartalmazó versenyen kiderül, melyik a legfelkészültebb, legügyesebb őrs. Az első nap mindjárt egy kétezer méteres túraevezéssel kezdődik, fa őrsi hajóval. Azután műanyag csónakokkal kell végigsiklani a szlalompályán. Majd a négyszemélyes kenuk vágnak neki az 500 méteres távnak. A négy nap alatt lesz úszó-, futó- és lóvészver- seny, horgászat és kislabda- dobás, be kell számolni a hajózási szabályzatból, az elsősegély-nyújtási ismeretekből. De ezeken kívül sem lesz hiány a vidám, szórakoztató programokból. — Esélyek ? — Ne tippeljünk, ahogy Papp Laci is szokta mondani a nagy versenyek előtt. Reménykedünk a jó szereplésben. Meg abban is, hogy esetleg még többen kapnak kedvet az evezéshez. — Tavasszal már vízközeiben vagyunk. Két-három napos, 30—4u kilométeres túrával készülünk a nagy tavaszi kirándulásra. Összeállítjuk a legénységet, begyakoroljuk a sátorverést, s mindazt, ami a táborozáshoz kell. A nyári túrákon 3-400 kilométert evezünk. Sokat hajóztunk a Dunán. a Tiszán és megcsináltuk a 720 kilométeres nagy kört is. Az idén nyáron megint nekiindulunk. De erről még ne beszéljünk. Egyelőre az országos víziúttorő-találkozó versenyeire koncentrálunk. Konferenciára készülve Ahogy az úttörővezetők látják A magyar úttörőmozgalom gyökerei 1919-ig, a Magyar Tanácsköztársaságig nyúlnak vissza. Az első úttörőcsapatnak Budapesten a Rottenbil- ler utcai iskola adott otthont, s tagjai az iskola közelebbi és távolabbi környékéről való fiúk és lányok voltak. A történelmi időkre így emlékszik vissza Surányi Pál, az egykori Marx csapat őrsvezetője: — A Marx úttörőcsapat életének két, s talán legdöntőbb eseménye a megye területén, levő Szentjakabpusztához s az akkori Kartalpusztához kapcsolódott. 1919 tavaszán a Marx csapat szervezése nagyjából már befejeződött. Megalakultak az őrsök, a rajok es a szakaszok. Az első es felejthetetlen szabad május elsején megtörtént a csapat első, nyilvánosság előtti bemutatkozása, felvonulása a Margitszigetre. Ekkor a csapat vezetői elhatározták, hogy megvalósítják minden úttörő legnagyobb vágyát, a nyári táborozást. A tábor helyéül a Gödöllő közelében levő Szentjakab- pusztát választották. Megtörténtek az előkészületek. A táborozáshoz szükséges felszerelést t Vörös Hadsereg utalta ki a csapatnak, s így 1919 júniusának első napjaiban már Szentjakabpusztán verhették fel sátraikat. Ezek a gyerekek megtanulták a természet szerétét, megszokták a tábori élet rendjét és fegyelmét. Felejthetetlen élményt jelentett számukra a tábor romantikája, az első tábortűz, a vidám játékok, s mindaz, amit csak a táborozás adhat a gyerekeknek. Kartal egészen más volt. Mint tudjuk, a Tanácsköztársaságot a környező országoknak az imperialista hatalmak által felbérelt hadseregei támadták.. Nem akarták eltűrni, hogy Európa szívében egy olyan ország legyen, ahol a hatalom a munkások és parasztok kezén van. Az úttörők elhatározták, hogy fogadalmukhoz híven segítenek a nélkülöző főváros gondjain. Júniusban híre érkezett annak, hogy Kartalpusztán beérett a borsó, s ha nem érkezik segítség a termés betakarításához, akkor a földeken rothad majd el. Ugyanakkor A Tanácsköztársaság idején Messze szállt a hírük
