Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-05 / 131. szám

■ Abonyi krónikái Honismerők találkája Fénykép az utódoknak Kedves vendégel voltak a közelmúltban az abonyi falu­múzeum krónikaíró csoportjá­nak. A Hazafias Népfront Honismeret című folyóiratá­nak szerkesztői és a megyei népfrontbizottság honismere­ti albizottsága a nagyközség­ben tartotta esedékes ülését. A két különálló tanácskozás után a részvevők megtekintették a település nevezetességeit, első­sorban a műemlékek és mű­emlék jellegű épületek érde­kelték a többséget. Útjuk elő­ször az egykori kis Vigyázó- kúriához vezetett, amelynek pincéjében pillanatnyilag is egy kisplasztikái tárlat lát­ható. Győré Pál múzeumvezető, aki ezúttal az idegenvezető szerepét vállalta, elmondta a látogatóknak, hogy a ház min­den részletét szeretnék felújí­tani, majd ide kerülne az Abony történetét bemutató ki­állítás. Innen az Abonyi Lajos úton található iskolához ko- csikáztak. Erre azért voltak kiváncsiak a vendégek, hogy a műemléknek nyilvánított épü­letet milyen tökéletesen sike­rült felújítani. (Tegyük hoz­zá: a lakosság közreműködé­sével.) Távozáskor mindany- nyian elismerően nyilatkoztak az összefogás eredményéről. Érdeklődéssel szemlélték a strand területén található Si­vó- és a szociális otthonhoz tartozó Kazinczy-kúriát. Figyelmet olvashatott le az arcokról a kísérő a Deák Fe­renc úton található volt zsi­nagógánál is, csakhogy itt a tekintetek többnyire komorak maradtak. Bizony az Alföld egyik legszebb műemlék épü­letét — amelyet ugyanaz a mester épített 1825-ben, aki a neves óbudai zsinagógát — alaposan megviselte az eltelt több mint másfél évszázad. Noha raktárként működik, fa­lai kívül-belül omladoznak és lassan-lassan csak a rajta el­helyezett emléktábla hirdeti majd értékeit. Sokáig tanakod­tak, mi módon lehetne az utó­kor számára megmenteni, de a magas költségekre való tekin­tettel a társadalmi összefogás­nál jobb ötlet nem született. Délután a tanácsháza dísz­termében a környékbeli és a helyi krónikaírókkal találkoz­tak a testületek tagjai. Az egész napos program után Győré Páltól először azt kérdeztük, hogy az abonyi helytörténészek számára mit jelent, vagy jelent majd a ta­lálkozó. — Szerintem az utóbbi esz­tendők során kicsit lanyhult a helybéli krónikások írásked­ve — szögezte le. — Ha többet nem nyújtott ez a találkozó, mint hogy egy kicsit ösztön­zött bennünket, és felébresz­tette a helytörténészek lelki­ismeretét, már elérte célját. Sok-sok feldolgozatlan téma és esemény szunnyad a község­ben. Egyben bíztatást kap­tunk településünk utcáinak, házainak fényképezésére, ami­hez hasonlót jó egy évvel ez­előtt hirdetett meg a HNF Országos Tanácsa több más szervezettel együtt. Az akció arra lesz jó, hogy 10, 20, 50 vagy 100 év múlva utódaink láthatják majd, milyen volt Abony 220 utcája és milyen házakban éltek az itteni embe­rek. Ezt a mozgalomnak is te­kinthető munkát néhány lelkes helyi fotós közreműködésével mielőbb szeretnénk elkezdeni. Gy. F. Változik az adó A mentességet kérni kell Az abonyi tanács Is elké­szítette és elfogadta a nem la­kás céljára használt épületek adóztatásával kapcsolatos ren­deletét. Eszerint az adó mér­téke, ha az épület alapterülete nem nagyobb 40 négyzetméter­nél, 500 forint, ha az alapte­rület nagyobb 40 négyzetmé­ternél, de a nyolcvanat nem haladja meg, akkor 500 forint és a negyven négyzetméter fe­letti rész után négyzetméteren­ként 20 forint fizetendő és a nyolcvan négyzetméter feletti- rész után négyzetméterenként 50 forint. Az építményadó fizetési kö­telezettség alól mentességet kapnak műhelyeik után azok a kisiparosok, akik hiányszak­mában (cipész, férfi- és női fodrász, női és férfiszabó s.tb.) dolgoznak, a három- és több gyermekes családok, va­lamint azok a nyugdíjasok, akiknek jövedelme 3000 forint alatt van, ha építményadózás alá eső épületük van. A men­tességet minden esetben kér­ni kell, és az elbíráláshoz kör­nyezettanulmányt végeznek, valamint igazolást vonnak be a jövedelemről. Amennyiben a mentességben részesülő sze­mélyek vagyoni helyzete meg­változik, harminc napon belül kötelesek az adóhatóságot tá­jékoztatni. Ünnepeltek az úttörők Számítógép és lovas kocsi Nem vette kegyeibe az idő­járás az úttörőket sem. Az elmúlt hétvégen rendezett körzeti úttörőtalálkozót nagy érdeklődés előzte még, a bo- rongós idő miatt azonban so­kan távolmaradtak. A vasár­nap délelőtt úgy indult, hogy minden fényesen sikerül majd. A Lenin park körül lo­vas kocsi hurcolászta a jóked­vű úttörőket, bizonyára volt köztük olyan gyerek is, ki lo­vat is csak ritkán lát. A színpadon megjelentek a bohócok, a tréfás műsorvezető a fiúkat és a lányokat állítot­ta egymással szembe — verse­nyezzenek, ki az ügyesebb. A gyerekek a csokoládéevő-ver- senynek örültek a legjobban — megértem őket. A torna- csarnokban a művészettel ka­cérkodó és a sportot kedvelők gyűltek össze, egymást és a vendégeket szórakoztatni. Kér­dezzük csak meg, mit is gitá­rozott Tóth Éva negyedikes pajtás. Tóth Éva La Fariától játszott, P. Szabó Zoltán ta­nítványa nagy tapsot kapott. Hogy a gyerekek átérzik-e a negyvenéves úttörőmozgalom jelentőségét, nem tudni. Ne is várjunk tőlük nagy szavakat! Ök MOST vannak itt, s nem­igen sejtig a hajdanvolt ro­mantikát. Viszont igen jól érzik magukat a Várkonyi is­kolában, ahol a rendezők szá­mítógépes játékokat és videót biztosítottak a gyerekeknek. Itt érezhető legjobban a meg­újulás. A fantasztikus masi­nák gazdái — a helyi vállala­tok számítógépes szakemberei — olyan játékokkal lepték meg az úttörőket, hogy min­denkinek leesett az álla. Szá­guld a képernyőn a verseny­autó, a háttérben fák, zöld mező, irtóztató kanyarok, ne­ked meg a kezedben egy kar, azzal irányítod a turbót vagy a McLaren t. A srácoknak csillog a szemük egy-egy pa­rádés versenysorozat végén. Ebéd után érkezett a zápor meg a hűvös szél. A Vasutas- pályára hirdetett sportbemuta­tó elmarad, az ifjú sportolók behúzódnak a csarnokba, a színjátszók a Várkonyiba. Az abonyi színjátszók Robin Hoodja még ölelgeti kicsit Marianne of Doncastert, az­tán csak úgy, mellesleg le­szúrja a félelmetes Guy of Guisborne lovagot, s amikor megérkezik Oroszlánszívű Ri­chard, hogy rendet teremtsen, addigra véget ér a videofil­mek vetítése is. Elcsendesül­nek a körzeti gyermektalálko­zó helyszínei, az úttörők ha­za vagy az állomás felé ve­szik az irányt... r. 1. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 131. SZÁM 1986. JÚNIUS 5., CSÜTÖRTÖK Sárga növényvédő A helikopternek sem mindegy Unalmas lehet ott fönn a le­vegőben. Csíkot csík után húz­va megemelkedni, átbukkan­ni a feszülő villanyvezeték fölött, hőkölve, helyben for­dulni, megemelkedni, átbuk­kanni a feszülő villanyveze­ték fölött, alább süllyedni, permetfelhőt eresztve a búza­táblára, csíkot csík után húz­va torpanni, megfordulni a fehér falú tanya mögött, s megint a búzaföld tükrében. Nem unalmas — mondja a pilóta. m Állunk a zuhogó esőben, a jó ég tudja hol, jobbról tér­dig érő kukorica, balra a sí­neken vasúti műhelykocsi, odébb a KGYV, valahol a tá- piószelei határban. Egyre sű­rűbben esik, jégszemek ugrál­nak az autók fedelén, a pilóta int, megfeszülve pörögnek a rotorlapátok, csuromvizes a gép. A főszerelő kiegyenesített hüvelykujjával a felhőkre bök, jel az indulásra, a helikopter eloldódik az ázó gyeptől, föl­szökken a magasba, az eső­cseppek átláthatatlan szőnye­get tapasztanak a szélvédő üvegre. A KA 26-os, sárga növény­védő helikopter úgy tíz esz­tendővel ezelőtt, egy földi ha­landó számára bonyolult szer­ződés kíséretében került a ceglédi Lenin Tsz portájára. Eleinte úgy volt, hogy a CÁT- tal meg a Magyar—Szovjet Barátsággal kalákában állják a költségeket, aztán a Lenin maga vállalta. Akkoriban 10 millió forintra taksálták a ma­sinát, s alighanem mindenki igen nagy bizalmat érezhetett iránta, mert megvásárlására a szövetkezet 5 millió forint ál­lami támogatást kapott. Utó­lag kiderült, jobb is, hogy egy a gazda, hiszen nem kell há­rom cég között folyton-foly- vást rangsorolni a feladatokat. Nagy az idegesség az egész vonalon. Ez az átok veresnya­kú árpabogár szokatlanul nagy mennyiségben ütötte fel n fejét. Nem válogatós, az ár­pát, búzát, kukoricát egyaránt kedveli, hát persze, hogy min­denkinek kellene a helikop­ter, és mindenkinek azonnal. Ilyen helyzetben sok múlik a növényvédő szakemberek hi­degvérén, nyugodtságán. De hát ki a csoda tud csöndben maradni, s várni a sorára, mi­kor mind erőteljesebben tá­mad a veresnyakú, más né­ven vetésfehérítő, ami kez­detben csak a tábla szélén kezd lakmározni. s aztán egy­re beljebb és beljebb húzódik. A tsz éppen most próbál egyezkedni a Repülőgépes Növényvédelmi Állomással: küldenének kisegítőül még egy légi berregőt. mert ez így nem mehet tovább, vészesen fenye­get a veresnyakú. A szántóföldek hátára mű­trágyát szóró, gyomirtó szert hintő helikopter szerfölött hasznos eszköze a korszerű nö­vényvédelemnek. Az idő min­dig rövid, a munka mindig sok, s ezt csak repülővel győz­ni. Ráadásul olyan időben sem hagyja cserben a mező­gazdákat, mikor földi gépek­kel legfeljebb letipornák a vetést. Nem véletlen, hogy a sárga KA 26-ost egymás kezé­ből kapkodják ki a Lenin Tsz­szel szerződéses kapcsolatban álló gazdaságok, szám szerint lehetnek vagy húszán, a Lász- tófalva, Törökszentmiklós, Mo- nor és Farmos által határolt négyszögben. Esztendőnként összesen 45—50 ezer hektár­nyi földtestről gondoskodik a helikopter. Korántsem olcsó. Egy légi óra után 23 ezer fo­rintot kap a Lenin Tsz, igaz ennek csupán 10 százaléka marad a szövetkezet pénztár­cájában, a többi az imént em­lített Repülőgépes Növényvé­dő Állomás tehetősségét gya­rapítja. Hiába, a szerződés ér­telmében ő a tulajdonos, ő fizeti a benzint, az alkatrészt, a pilótát, a szerelőket. A Le­nin Tsz konyhájára még így is évi 1,2 millió forintot hoz a helikopter, ami nem meg­vetendő összeg a mai nyere­ségínséges időkben. A szabály szerint, hogy le­hetőleg a legnagyobb pontos­sággal ömlessze ki vegyi ter­hét a gép, zászlós jelző em­bereknek kellene állniuk a táblák szélén. Csakhogy nine? az a merész honpolgár, aki minden további nélkül ott fe­szítene a partvonal mentén, miközben erős méreg hull a gabonára. Annyi baj legyen! Ügyesek, rutinosak a pilóták, addig szórják a matériát, ameddig kell, általában pár­huzamosan (így optimális), és nem merőlegesen repülnek a szántó fölé. W A helikopternek nem mindegy, miféle légáramok éledeznek odafönn. A teljes szélcsend például kifejezetten kedvezőtlen. Azért kedvezőt­len, mert olyan finom porlasz- tású, apró szemcséjű a kiszórt permet, hogy a keletkező mik- rocseppek megülnek a levegő­ben, s a világ minden kin­cséért sem szédülnek le a földre. Ott ácsorognak egy helyben, míg csak egy kósza fuvallat el nem tereli őket va­lahová, ahol semmi, de sem­mi szükség nincs rájuk. Az erős szél megintcsak nem jó, mert úgyszintén elhessegeti, il­letéktelen területre sodorhatja a vegyszert. Tavaly a Kossuth Tsz kukoricását reglonozta a helikopter. Ez a tengeriföld történetesen határos volt a Gyümölcs- és Dísznövényter­mesztési Fejlesztő Vállalat csemetekertjével, így aztán a Régióné néhány fácskát is megérintett. Persze, rögvest jöttek a szakértők, de kiderült, hogy a csemeték sokkal in­kább az akkori aszályt, mint­sem az égi anyagot sínylették meg. A repülőgép is működő, idő­vel megkopó szerkezet, követ­kezésképpen alkatrészellátása nem jobb, mint bármely más masináé. A minap elromlott a generátor. Kerestek alkatrészt Budaörsön: sajnos... Keres­tek Kenderesen: sajnos ... Nyíregyházán találtak. Egy tel­jes nap ment rá. Varga Sándor Az illetékes az illetékről Az idén bevezetett új ille­tékkiszabási rendelet jószeré­vel az állampolgárok jelen­tős részét illeti, hiszen a kü­lönféle ügyletek révén az emberek zsebéből számottevő összeg vándorol az állam­kasszába. Éppen ezért mindannyiunk érdeke, hogy pontosan ismerjük az ezzel kapcsolatos rendelkezéseket. A Hazafias Népfront vá­rosi bizottsága június 12-én, csütörtökön délután három órakor az 1/1986. számú ille­téktörvényről rendez ismerte­tőt a városi tanács nagyter­mében. A Pest Megyei Ille­tékhivatal vezetője, dr. Vá­mos Szabolcs ad részletes tá­jékoztatást. Az összejövetelen bárki részt vehet, kérdéseket tehet fel, tanácsot kérhet, el­mondhatja véleményét, észre­vételét, javaslatát. Óvodai felvétel A városban az 1986,'87-es óvodai tanévre június 9. és 13. között lehet jelentkezni. Azok az édesanyák, akik a gyes, il­letve a gyed letelte után év közben szeretnék óvodába já­ratni gyermeküket, szintén jú­nius 9. és 13. között írassák be. A jelentkezéshez a felvé­teli űrlapot kitöltve az óvoda vezetőjének kell átadni. Jú­nius 27-én minden óvoda ki­függeszti a felvett gyerekek névsorát. Az új óvodai év kezdete szeptember 15. Azok­nak a szülőknek is jelentkez­niük kell, akiknek a gyermeke előzőleg bölcsődés volt. Új menetrend, jelzőtáblák Június elseje lényeges ese­mény volt a buszközlekedés­ben, ekkor lépett érvénybe az 1986—87. évi menetrend. Ebből az alkalomból kerestük fel Gál Andort, a Volánbusz ceglédi üzemigazgatóját. . — Június elsején nulla órától kezdve valamennyi közforgalmú helyközi és helyi járat az új menetrend szerint közlekedik. Többféle tájékoz­tatás segíti "az utasokat. Az autóbuszállomáson és meg­állóhelyeken indulási jegyzé­keket helyezünk el. Ugyan­akkor jelzőtáblákat raktunk ki, melyek a megállóhelyek nevét mutatják. így könnyen ellenőrizhető, hogy a megfe­lelő jegyzék van-e kirakva. Ugyancsak a tájékozódást könnyítik a különböző me­netrendkönyvek. szórólapok és a helyi buszközlekedést tar­talmazó menetrendek. A megörökített pillanat Az OFOTÉRT Vállalat 40-es számú ceglédi boltja nemcsak a helyi vásárlók igényeit elé­gíti ki színvonalasan, hanem a környező településekről be­érkező összes SZTK szemüveg- és keretmegrendelésnek is ele­get tesz. Poszeki Mária bolt­vezető így beszélt a jelenlegi ellátottságukról: — Bőven kínálunk ORWO és AGFA színes filmeket 24 és 36 felvételre alkalmas kivitel­ben. A régi 6X9-es méretűt már kevesen keresik. Igaz, eh­hez való gépünk csak egy tí­pus van, ez a Ljubitelj. Néha kapunk Yashica Mat-ot, de ezt szinte mindig a hivatásos fotósok veszik meg. Egyre jobban terjed a 'színes fény­képezés, és az áruválaszté­kunkat ennek megfelelően ál­lítjuk össze. Az idei 7—10 szá­zalékos forgalomnövekedés is jórészt ebből adódott. — Milyen újdonságok fo­gadják a betérő vásárlókat? — Elsőnek az expressz ki­dolgozást említem meg. A ná­lunk ■ beadott színes filpiről 3—4 nap alatt kész fényképe­ket készítünk. Igaz, ezért né­mi felárat kérünk, de mégis kedvelik a megrendelők. Most májustól profilbővítést kezde­ményezünk. Vámkezelt fotó­felszereléseket, számoló- és számítógépeket fogunk vásá­rolni és eladni bizományosi rendszerben. Reméljük, hogy a külföldi munkáról hazatérők és a felesleges műszaki cik­kel rendelkezők szívesen fo­gadják ezt a vállalati kezde­ményezést. — A nyári szezoncikkekből milyen a választékuk? — Bőséges a készlet nap­szemüvegekből. Többféle szí­nű, fazonú és anyagú közül lehet választani. Most a fém­kereteseket keresik a legjob­ban. — Melyik fényképezőgép-tí­pus a legfelkapottabb? — Első helyen a japán gé­pek állnak, amelyeket automa­tizáltságuk, a beépített vaku és a megbízható minőségük miatt kedvelnek a fotóamatő­rök. — Említette, hogy emelke­dett a bolt forgalma. Győzik ezt? — Jól képzett munkatárs­nőimmel mindig ellátjuk a teendőket. Az optikai szem­üvegek vállalási ideje olyan­kor hosszabb, ha valamelyik kolléganőm kisgyereke meg­betegszik, illetve ha valami­lyen járvány beüt. A boltunk és a raktárunk kicsi, ezért nagy a zsúfoltság. A vállalat vezetői keresik egy nagyobb, kényelmesebb bolt létrehozá­sának a lehetőségét. Remél­jük, nem kell hosszú évekig várni erre. Mi pedig addig is mindent megteszünk, hogy elé­gedetten hagyja el minden vásárló a boltunkat. K. S. Fafaragó a múzeumban Június 6-án, pénteken, 15 órakor nyílik meg a Kossuth Múzeumban Berényiné Szi- lády Sarolta fafaragó kiál­lítása. Megnyitót mond Biha­ri József, a Pest Megyei Mú­zeumok igazgatója. — A szórólapokat vaz elő­vételi pénztárakban 1 forin­tért lehet megvásárolni. A ceglédi és nagykőrösi helyi buszmenetrendek 5 forintba kerülnek. 1. Volánbusz-telep, autó­buszállomás, vasútállomás, 2. Volánbusz-telep, autóbuszál­lomás, vasútállomás, Közgép, 3. Volánbusz, autóbuszállo­más, cipőgyár, 4. autóbuszál­lomás, kóéháZj. ’ÉVIG, 5. Vo­lánbusz-telep, Közgép, vasút­állomás, 6. autóbuszállomás, állatkórház, 8. autóbuszállo­más, gépállomási lakások (Budai út, téglagyár), 9. autó- buszállomás, Középút (Pesti út, benzinkút után), 10. autó­buszállomás, Fehér Pál da­ráló (Ugyeri úton lévő határ). — Nagykátán, Abonyban, Nagykörösön is változik a helyi járati szakaszhatár Egy-egy határon belüí a me­netdíj egységesen 4 Ft. A havi bérletjegy ára egy vo­nalra Cegléden, Nagykátán és Nagykörösön 70, míg az összvonalra 120 forint — korlátlan számú utazással Felmutatásra szóló bérietje gyek válthatók 360 forintér — ezek üzemek és intézmé nyék számára előnyösek. — A 14 éven aluli tanulók akiknek még nincs diákiga zolványuk, a havi bérietje gyet csak akkor használhat­ják, ha fényképes bériet- igazolványuk van. A 14 éven felülieknek viszont elég a személyi és diákigazolván’ együttes bemutatása, neki'- nem kell bérleti igazolvány A diákok és a nyugdíjasok havi bérletjegye 30 forint. — Új járatot tervezünk a közeljövőben. Az útvona’ Nagykőrös, Cegléd, Nagykátr Jászberény, Gyöngyös, Mát­ra) üred. Párád, Gályáiét' lenne. A kialakításnál gon dőltünk az iskolákra, termé­szetjáró szakosztályokra, a jó levegőre vágyó nyugdíja­sokra és majdan a téli spor­tok kedvelőire. Egyelőre csak hét végén, de kellő érdeklő dés esetén hétköznapokon is rendszeresítenénk ezt az utat Ezzel kapcsolatos észrevétele­ket a Szabadság téri utazási irodánkba várjuk. — S-ínos egyre gyakoribb a vandalizmus, a rongálás a buszokon. Felszapgatott ülé­sek, szemétkupacok árulkod­nak erről. Nem kímélik a bu­szon található feliratokat sem. A menetrendváltozássá! kapcsolatos tájékoztató esz­közök kihelyezésé közéi 1 millió forintba került, ame­lyek megóvása mindannyiunk érdeke. F. F. ISSN 0133—2600 (Ceglédi HírUr

Next

/
Thumbnails
Contents