Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-30 / 152. szám

1986. JÜNIUS 30., HÉTFŐ Óvatosabbak idén a kistermelők Málnaszüret biztató reményekkel Zeneszóra ébredt Albertirsa Juniális a közösség hasznára (Folytatás 1. oldalról) menyével és az idegekben ott bujkáló feszültséggel kezdő­dött el az idei szezon. — Elég volt hallgatni ta­valy ismerőseink hosszan ko­dását, tanultunk belőle. Most érik először a málnánk s biz­tos, ami biztos, mi a hűtő­házhoz szerződtünk Dunake­szire. , Hét mázsára, de ha több lesz, azt is átveszik: a gurulósat 33 forintért, az éret­tebbet 30-ért. És mindig ka­punk csereládát — így véle­kedik az alsónyulasi háztáji gazdája, Eigen József és fe­lesége. Feltűnt a konkurencia Mások még óvatosabbak voltak. A Nagymaros határá­ban termelő hobbikertes, Krizsán István úgy döntött:' húsz mázsát ad a Szobi Áfész- mk, húszat a gödi Dunámén ti Tsz-nek. De nem a termés legjavát. — Oda viszem, ahol a leg­többet kapom érte. Legyen meg a haszon, ha már az ember reggel 5-től este 6-jg nyűvi magát ebben a meleg­ben. Megjelentek itt, a kós- pallagi út elágazásánál az Albertirsai PHGT Hűtőház emberei. Kilójáért megadnak 31 forintot is —, az Áfész 28-at fizet ugyanezért —, és nem fölényeskednek senkivel. — Mért tartsam be én a szerződést, ha az Áfész szint­úgy megszegi — védekezik a pár száz méterrel arrébb dol­gozó Heffentréger Antal. — Mindig találnak kifogást, hogy kevesebb pénzt adjanak. A hűtőháziak meg nem sző­röznek, hanem fizetnek. Majd rákényszerül most már az Áfész is. hogy változtasson a taktikáién, itt a konkurencia. No, lám -csaVr.-vríMit szól mindehhez a cseppet sem kö- rülhízelgett Szobi Áfész? — Rosszul leszek, ha a málna szóba kerül — fogja a feiet Gubacsi Sándor árufor­galmi főosztályvezető —. csak nyűg a nyakunkon. Nekünk kutya kötelességünk szerződni, hogy biztonságosan termelje­nek tagjaink. És akkor jön­nek ezek a „partizánok”, s annyit kínálnak, amennyit mi képtelenéit vagyunk megadni! Nem ők pátyolgatják egész évben azt az 1200 kisterme­lőt: szaporítóanyaggal egye­bekkel mi segítünk raituk. És nézze meg, a szerződéseket mindenütt védőárral kötöttük, az extráért most 30 forintot adunk. Csak egy forinttal ka­punk többet érte a konzerv­gyárakban. Higgye el, képzett átvevő van mind a 12 telepen, alaposan ismerik a követel­ményeket. Vita a rekesz körül Hát, így zajlik errefelé a málnaszüret. Göngyöleggond viszont nincs, amióta átálltak a műanyag rekeszekre. De, ugorjunk csak más vidékre. Vác környékén még ma is rettegnek a gazdák, nehogy megismétlődjön a tavalyi eset. — Általában csak 30 vagon- nyi málnával foglalkoztunk korábban, de amikor egy éve megszorultak a termelők, át­vettünk tőlük még 50 vagon­nal — mondja Lajtai István ipari és mezőgazdasági főosz­tályvezető a Vác és Vidéke Áfésztól. — Meg is hálálták az idén, hozzánk pártoltak. Most 80 vagon rekeszes és lé­málnára számítunk, előbbit 26 forintért, az utóbbit 23-érl vesszük át, és 1—1,50 forin­tért visszük tovább a kon­zervgyárba, a léüzembe meg új' partnerünkhöz, a Győri Áfészhez. Naponta hat 10 tonnás ko­csi indul a 13 telepre begyűj­teni. az addig, leadott málnát Nyomukba eredünk mi is No- votni Lajosné áruforgalmistá­val, kinek tiszte a minőség ellenőrzése. — Már 230 mázsát bocsá­tottam útra — fogad Hátai Pál a rádi telepen. — Jobbá­ra csak lémálnát hoznak, azt nem kell válogatni, rakható vödörbe1, kényelmesebb a ter­melőknek. — Nekem megéri így is, jó kis nyugdíjkiegészítő ez a pénz — szól idősebb Rajcsá- nyi István. — Szorgalmazzuk mi a re­keszes málnát, de az idősek mag a munka után szüretalők nem bajlódnak a szortírozás­sal. Pedig van göngyölegünk — bizonygatja Novctniné. Az ostrom elmarad Aznap este Pencen is, Cső­váron is csak lémálnával „ta­lálkoztunk”. Nem így a fóti Vörösmarty Tsz rádi portáján. — Nincs láda — sóhajt Termán László buszvezető. Mosolyog a málna, nevet a gazda — Mázsánként 5 rekeszt ad­tunk indulásként a termelők­nek, és ez elég is. Aztán, ahogy emelkedik a mennyi­ség, úgy ígérték a váci kerü­letből az újabb szállítást. Na­gyon várom már a kocsit — tájékoztat Konorát István te­lepvezető. —. Még van egy kis tartalékom, de este jön a ro­ham, mit adok az emberek­nek? Jó lenne, ha délben mindig behoznák az addig le­szedett mennyiséget, akkor megrakodhatnánk az autót és sámán visszaérne az üres re­keszekkel. — Nekem meg az lenne jó, ha volna otthon elegendő lá­dám. Napközben dolgozom, és csak másnaponként megyek a málnásba.. — Persze, a termelő tarta­lékolni szeretne. Ha folyama­tosan szedné, hozná, kapna elegendő rekeszt — halljuk ezt már a tsz váci kerületé­ben Kurucz Kálmán ágazat- vezetőtől. — Éppen, hogy el­kerüljük a tavalyi göngyöleg- hiányt, létesítettünk egy köz­ponti telepet Kosdon. És ösz- szesen 96 ezer ládával gazdál­kodunk. Éjszakánként a Magyar Hű­tőipari Vállalat Dunakeszi Gyárának udvara egy török bazárhoz hasonlít leginkább. Ilyenkor pakolja le batyuját a legtöbb málnázó. — Eddig 500 tonnát kap­tunk. zömmel a fóti tsz-től — jegyzi meg Krima János igazgató. — Körülbelül 40 gazdával szerződtünk, hozzá­vetőleg 100 tonnát remélünk tőlük. Szép gyümölcsöt hoz­nak, tudják, hogy az áru 80 százaléka tőkés piacra megy, ami 2,5 millió dollár bevé­telt jelent. Még mindig van egy féléves készlete a szobi Gyümölcsfel­dolgozó Szövetkezeti Közös Vállalatnak a tavalyi ostrom után. — Reméljük most nem dön­getik majd kapuinkat bebo­csátásért — neveti el magát Hoffer Frigyes általános igaz­gatóhelyettes —, inkább eleve több ipari lémálnára szerződ­tünk. Egy bizonyos hányadát kiadtuk b.árhűtésre és meg­próbálkozunk a tőkés export­tal: az USA-b.a és Ausztriába szállítunk mintegy 150 ezer dollár értékben. Jó a málna kilátás az idén! Tóth Andrea (Folytatás at I, oldalrólJ vidám forgataghoz. A sátrak­ban vásárfiának valót kínál­tak: a mézeskalácsot és a ke­leti édességeket, a bizsukat és a divatárut. A legkedvesebb portékát a két na.pra Hatvan­ból ide települt Kollár Jó- zsejné kisállat-kereskedő sát­rában találtuk: színes, hangos papagájokat, szapora arany­hörcsögöket és lusita tengeri­malacokat. Látványosságot szombaton délelőtt a Magyar Autóklub Pest megyei szervezetének ceglédi aktivistái rendezte autós ügyességi verseny nyúj­tott a nagyérdeműnek. (Vasár­nap tudtuk meg, hogy a leg­ügyesebb úrvezetőnek Füzes Dénes bizonyult, a hölgyek közül pedig Zatykó Pálné vitte el a pálmát.) A színpa­don pedig a ceglédberceli ha­gyományőrző együttes aratott nagy sikert. A fürdő bejáratánál régi is­merősünk, Vrabecz Fái fürdő­mester szegődött mellénk. A nagy medencén túl, a park vé­gében készülő újabb medencé­hez vezetett. — A gyerekeké lesz ez a kettős osztású pancsoló. Augusztus 20-én tartjuk a' hi­vatalos avatást — büszkélke­dik a gazda rátartiságával. Már a fából ácsolt fürdő fel­ügyelője is ő volt; mindvégig aktív részese a nagyközség lé­tesülő büszkeségének. A sátrak között Valent Mi­hállyal, a Szabadság Tsz elnö­kével is összefutottunk. A tessz tagjai, mint a község terveinek lelkes támogatói, ak­tív részvevői minden juniális- nak. Mit is kérdezhet az em­ber ilyentájt egy mezőigazöa- sági nagyüzem vezetőjétől? Természetesen az aratást. A naphoz nem illő, kissé rossz­kedvű választ kaptunk: — Nem sok jóval biztatnak a kilátások Áz idő előtti, kényszerű betakarítást az 'őszi árpáVal kezdtük; gyenge az eredmény. Több mint 800 hektáron hétfőn indulunk a búza aratásával. A szemek töppedtek, a kánikula nem tett jót a kalászosoknak. Néhány lépéssel arrább Fa­zekas László tanácselnök egy újabb látogatásra invitált. Van más esemény is Albertirsán, nem csupán a juniális. meg a strandbővítés. Érdemes lenne a községfejlesztésd elképzelé­Száll, repül a hinta. Ez aztán a remek szórakozás! (Erdősi Ágnes felvételei) sakről is beszélgetni. De ez egy más téma lesz, most a szombati borverseny még ki nem hirdetett eredményét súgta meg a nagyközség párt­titkára, Nagy Gábor: — Reis József pedagógus, aki csak kedvtelésből borász- kodik, egy arany és két ezüst oklevelet nyert. A díjazottak között van Ványi István, Kő­hegyi Mihályné és Misányi István vörös, illetve fehér bo­ra — sorolta csak úgy emlé­kezetből Nagy Gábor, mert a nyertesek listája vasárnap Könyv nélkül egy ilyen hét­vége sem az igazi. Erről olvastam Távlatokban gondolkodni Egyet a hasamba, egyet a vödörbe V alami továbbképzésre jártunk. Vagy három tucatnyi ismeretlen ember verődött össze, az első hét után azonban már fölismertük egymást az utcán. A tan­folyamot egy iskolában tartották, ahová csinos kis ligeten át is el lehetett jutni. Miután fölfedeztem, rendszeresen arra mentem. Idejében indultam, lassacskán ballagva mentem keresztül a parkon, ahol gyerekek és madarak játszottak, dús leve­lű bokrok, színes virágok vonták maguk­hoz a szemet. Mendegéltem, meg-megáll- tam, olykor madarat, máskor gyerekeket nézegettem, szemügyre vettem fáikat, bok­rokat. A ligeti utat mások is észrevették. Ezt onnan tudtam meg, hogy egyikük-má- sikuk sebesen elhaladva mellettem üdvö­zölt. Néhány nap múlva egyikük lassított, próbálta fölvenni lassúdad ritmusomat, ami nem nagyon sikerült, minduntalan megiramodott, lassított, bevárt. A követ­kező alkalommal nekidurálta magát, s megkérdezte: csak nem vagyok beteg? Miért gondolja? Hát mert oly lassan já­rok, néha megállók, csak nem légszomj miatt? Gyorsan mentegetőzni kezdett, a világért sem akar megsérteni. Megnyug­tattam, nem sért, s elárultam a titkomat: van órám. Kiszámítottam, mennyi idő alatt lehet odaérni, eszerint osztom be lépteimet, élvezem a levegőt, a napsuga­rat, a ligetet, a madarakat. Akik mellet­tem sebesen elhúznak, mire odaérek már elterpeszkednek az előtér székeiben, szív­ják a cigarettát, s néznek kifelé. A távlati gondolkozás teljes hiányát mostanában az autósokon figyelem meg. Ha nemcsak néznének, hanem látnának is, észrevéve ötven—száz méterre a lakott helyet jelző táblát, nem nyomnák a gázt, hogy odaérve csikorogva fékezzenek, ha­nem hagynák gurulni a kocsikat, miként a piros lámpához tartva is. Vagy a másik. Ismeretes, hogy hazánkban túlnyomó többségében úgynevezett szocialista kocsik futnak. S azok között is túlsúlyban van­nak a Trabantok. Némelyek, akik ezt munkájukkal kiérdemlik, nyugati márká­jú járművel futkároznak. Ezek képtele­nek elviselni, ha előttük „szocialista” autó fut, különösen az kergeti fejükbe a vért, ha Trabant, kis Polski hátát kell nézniük. Nosza előznek, akármilyen a közlekedési helyzet. Ha egy csöppet is képesek volná­nak távlatokban gondolkozni, beláthatnák, akárhányszor előznek szabályosan, sza­bálytalanul vagy életveszélyesen, mindig lesz előttük az „utált” kocsikból, hiszen abból van a több. A minap közlekedési ellenőrző kampány néhány tapasztalatáról olvastam. Egyebek közt azt említi, hogy teherautók mind gyakrabban akadályozzák a forgalmat a belső sávokban, holott nekik a szélen kel­lene haladniuk. Miként a kevésbé fürge személyautóknak is ott lenne ildomos, mégsem ezt teszik. Magatartásuk ellent­mondani látszik az iméntieknek. Igenis, ők távlatokban gondolkodnak, tudják elő­re, hogy ha majd az út összeszűkül, nem fogják őket beengedni, ezért sorolnak ki­lométerekkel korábban a belső sávokba. Szó sincs ilyesmiről. Csupán reflexről. Mint a kis kutyuska. Ötször-hatszor meg- dádázzák valamiért, s akkor abbahagyja. Gondolkozás nélkül. M ire alapozom ezt az autósok esetében? Egyszerű. A belső sávokban haladó teherautósok sem tartanak később követé­si távolságot, s a Trabantok, Fiatok ugyanúgy közelítik meg a lakott terüle­tet, piros táblát, mint a nyugati márká- júak vezetői: sebesen, féket csikorogtatva. Ösztönösen. Pedig a fejük mindig ott ül a nyakukon. Mikor fogják fölfedezni, hogy azt használni is lehet? Kör Pál délelőtt még szigorúan őrzött titok volt. Aztán, míg a fogat­hajtó- és lovasbemutató hely­színe faié vettük utunkat, csak visszafordította a szót az előb­bi témára. — Nem is gondoltuk, hogy ennyi bürokrácia kíséri a parcellázást. De jövő tavasz­ra csak hozzáfogunk. Több mint 600 jelentkező van már­is, és 9 vállalat Területet igé­nyelnek dolgozóik számára sátorozásra. Különösen örü­lünk, hogy közöttük van a Magyar Autóklub Pest megyei szervezete, amely kempinget kíván kialakítani. Beszélgetés közben százak­kal együtt figyeltük a tápió- szentmártonialc remek lovas­bemutatóját. A fogatok is nagy tapsot kaptak. A nap tisztele­tére Bozsik József, a fogat­hajtó-világbajnokság harma­dik helyezettje is gyeplőt fo­gott. Szóval igen,csak rangos bemutató kerekedett. Az úton túli tisztásról eközben föl-föl- röppent a kavargó felhők alá Szuda Károly albertirsai mo­toros sárkányrepülő, az MHSZ Szolnoki repülősklubjának tag­ja. Kapkodhatta fejét az em­ber, mire, merre figyeljen. Pattogó ritmusú zeneharsant és taps csattant: apró piros szdknyácrkában, fehér trikó­ban és csizmács&ában csinos kislányok felvonulása lepte meg a felmorajló közönséget. Az abonyi majorettek és az őket kísérő fúvószenekar mél­tán aratott külhonban • is si­kert. Délfelé járt az idő, s a ven­déglátó sátrakból mind tömé­nyebben áradt szét az íny­csiklandozó ételek illata. Bog­rácsban, szabad tűzön, főtt a birkapaprikás és a babgulyás Sült a kolbász, az oldalas a fortyogó zsírban A két hely­béli közös gazdaság, a Sza­badság és a Micsurin sátrá­ban is asztalhoz szólították a vendégeket. A hangosbemondó a mese­színház délutáni bemutatója hirdette, a sportpályán mé' küzdöttek a helyi és a pilis- focicsapatok, a strandról ki­hallatszott a lubickoló gyere­kek örörnsiikkantása, am’.ko- fájó szívvel búcsút mondtam' az aíbertirsaiaknak és vendé­geiknek. Kádár Edit Elkészült a birkapaprikás: jó étvágyat!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents