Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-28 / 151. szám

1986. JŰNIUS 28.. SZOMBAT Színházi levél A puding próbája Legszorgal­masabb két színházunk, az Operett és a Vidám Szín­pad is befe­jezi lassan az évadot: holnap­után, hétfőn tartják utolsó előadásukat. Az 1985—86-os színházi szezon ezzel hivatalo­san is lezárul, noha már sak­kal előbb véget ért. Gyakorla­tilag az utolsó bemutatókkal tekinthető befejezettnek egy évad. mert azután már csak részletkérdés, melyik színház hány előadást tart még. Vagy nem? Lehet rajta vi­tatkozni, különösen ennek a sikertelenül, sok emlékezete­set egyáltalán nem nyújtó évadnak a végén. Nem akarok messzemenő következtetéseket levonni az évadvég néhány szembeszökő műsortervi ada­tából, de azt sem mondhatom, hogy ezek nem jellemzőek, visszamenőlegesen is. Mire gondolok? Arra például, hogy a Madách Színház a júniusi, tehát utolsó játszási perió­dusban, a 22-i évadzáró elő­adással befejezőén, a követ­kező műsorrendet mutatta: Macskák 12 előadás, Maude és Harold öt előadás, A Bolond két előadás. Ugyanez a Ma­dách Kamarában, június 1— 15. között: Várj, míg sötét lesz hét előadás, Páratlan pá­ros három előadás. Jövőre, ve­led. ugyanitt öt előadás, Sze­get szeggel egy előadás, Hofé- lia hat előadás: És még két példa: Pesti Színház, június 1—12. között: Arzén és leven­dula öt előadás, Kicsengetés három előadás, Edith és Mar­lene két előadás, Kőműves Ke­lemen (egy márciusi elmaradt előadás pótlása) egy előadás. Vidám Színpad június 1—30. között: Huzatos ház nyolc előadás Szeretem a feleségem hat előadás, örült nők ketre­ce tizenöt előadás. Igazán nem kell semmit ki­élezni, elég, ha összeadjuk a kifejezetten szórakoztató, s e válfajból is inkább a második (ha nem a harmadik) vonalból származó darabok előadásszá­mát, meg a másfajta műve­két. Az arány e négy színiház­ban ez lesz: hatvanöt könnyű mű, hat politikai kabaré, nyolc új magyar mű, egy Shakes­peare, egy kortárs magyar mű. Az arányok magukért be­szélnek. S ha azt is összeszám­lálnánk, más, jóval korábban záró budapesti színházak utol­só játszási heteiben milyenek voltak ugyanezek az arányok, a statisztika keveset javulna. Továbbmegyek: nem volt más a vidéki színházak évadzárása sem — tisztelet talán két ki­vételnek. Amit ebből a jelenségből az évad egészére nézve tanulság­ként le lehet vonni, az elég­gé kézenfekvő: statisztikailag is kimutatható már, hogy a magyar színházak földcsu­szamlása a merőben szórakoz­tató, az elsősorban a jövedel­mezőségre irányuló műsorterv felé egyre gyorsulóban van. Lehet ezt a financiálisán bi­zonyára kedvező tendenciát akár eredményként is értékel­ni, de több mint kétséges, hogy az effajta sikerek ellen- súlyozzák-e a művészi munka sikertelenségeit, a műsorpoli­tika torzulásait, a fokozódó igénytelenséget. Az az ellentmondás, amely­re nem tegnap kezdtünk felfi­gyelni, hogy t. i. a jövedelme­zőség hajszolása a színházak­nál elkerülhetetlenül egyfajta felhíguláshoz fog vezetni, míg a másik oldalon a művelődés- politika éppen a művészi igé­nyességet, a színházi alkotó- műhelyek felelősségteljes mű- vészetpoilitikai megnyilatko­zásait, az értékorientált mű­sortervet kéri számon, mára, ha lehet így mondani, kitelje- sedett. Más szóval: ha ma egy magyar színház következete­sen ragaszkodni próbál az ér­lékekhez. és nem hajlandó beülni az ellentétes igények (s elvárások hintájába, köny- nyen pórul járhat. itka kivétel az olyan 'pß színház, amelyben ti igény és színvonal, szakmai műgond és az olcsóságoknak nem engedő műsorpolitika, meg a jövedel­mezőség együtt található. A fővárosban leginkább két szín­háznál tapasztalható ez, a Ka­tona József Színház ban, s a Játékszínben, De ez sem egé­szen mérvadó. Előbbi például épp a színvonala miatt megy jól, utóbbi meg, mivel befoga­dó színház, megengedheti ma­gának azt a luxust, hogy ré­szint válogasson a bemutatók­ban (tegyük hozzá, jól válo­gat. mert olyan magyar mű­veket szed elő, amelyeket vagy nem is játszottak, mint Füst Milán két darabját is, vagy rég nem kerültek színre), ré­szint pedig, hogy válogatott előadói gárdát szervezzen, s ez maga is biztosítók a sikerre, mert olyan nevekkel dolgozik, akik önmagukban bevonzzák a közönséget. És tegyük eh­hez még azt is hozzá, hogy e két színház meglehetősen kis befogadóképességű, s mint ilyenek, könnyebben tudják megtölteni nézőterüket. Egy nagy nézőterű színháznál a kockázat, adott esetben a vesz­teség is, sokkal nagyobb, ez igaz. Ami megint csak ördögi kör, hiszen ahhoz, hogy a szín­ház jól menjen, olyan előadá­sokat kell játszania, amelyek­re bemegy a közönség —, de a közönség manapság egyre inkább csak azokra az előadá­sokra megy be, amelyek nem terhelik meg szellemi kapaci­tását. Ott vagyunk, ahol a part szakad. Bár én a magam részéről nemigen hiszek ebben a „csak a szórakoztatóra jön be a Nagyérdemű” című érvelés­ben. Akad ellenpélda is, és nem is kevés. Megint a Ka­tona József Színházra kell hi­vatkozni: telt házasak az olyan előadásai, mint a Három nő­vér, a Galócza, a Coriolanus — tehát az évad legjobb pro­dukciói. Ugyanakkor a nem értéktelen bemutatókra más színházakban csak nehezen szervezhető közönség. Igen bo­nyolult összefüggések ezek, és azt hiszem, ma már nem is oldhatók meg a közönségszer­vezésnek vagy a bérletezés- nek a zol. kai a sok évtizede ki­alakult, s gyakorlatilag alig változott módszereivel, ame­lyek annak idején egy telje­sen más szituációhoz igazod­va jöttek létre. Itt is változ­tatni kellene, mert aligha két­séges, hogy a színházak mű­vészetpolitikai szerepe elvá­laszthatatlan a közönség sze­repétől, s attól a funkciótól, amelyet ez a kapcsolat a szín­házak jelenlegi helyzetében jelent. A régi angol mondás szerint: a puding próbája, hogy meg­eszik. Témánkra vonatkoztatva, ez annyit tesz: a jó színház próbája, hogy közönsége van. De sajnos, ez ma már nem jelent valós mér­cét, nem dönt el jóformán semmit. Az értékorientáltnak óhajtott színház közönség- és bevételorientálttá vált, s ez­zel részévé lett annak a na­gyobb összefüggésű mozgás­nak, mely a fenti relációkban országunk életének számos más területén is zajlott, s zaj­lik. Az igazi konfliktus, azt hiszem, éppen itt található. És ez már messze nemcsak színházi ügy. Takács István Fába álmodott szobrok... Somogyi pásztorfaragó ősök mintájára vette először kezé­be a faragókést Nagy Ferenc faszobrász, a népművészet mestere. Képünkön: a Patkó Pista kürt részlete. Cser István felvétele Paizs Goebel Jenő emlékezete Kerekasztal a malomkő mellett Barátai, pályatársai Paizs Goebel Jenő szeretetre méltó, igénytelen, mindig derűt hozó Szent Fcrcnc-i alakját emlékezé­seikben szinte szentként tisztelik. Gyermekkori betegsége megfosztotta a tökéletes hallás, a tiszta beszéd és a hibátlan járás képességétől, barátai mégis egész életében boldog, ki­egyensúlyozott embernek ismerték. Talán éppen testi fogyaté­kosságai miatt intenzívebben figyelt a hangokra, a színekre, jobban megbecsülte az élet örömeit, a természet adományait és felíérképcziictetlen, gazdag szépségét. A színészi tehetséggel is megáldott Paizs Goebeinek hosszú, finomujjú, rendkívül kifejező kezei voltak. Beszé­dének hiányosságait egyéb­ként is kezének pantomim- szerű játékával pótolta. Jel­lemző, hogy kéztartása számos önarcképén kap igen fontos szerepet (például a Szent Se­bestyén és az Aranykor című, vagy kisebb, töprengő tekin­tetű arcképein). Egyszemélyes pantomim A szó legnemesebb értelmé­ben teljes életet élt. Igazi bol­dogságát művészi képességei­nek, kivételes tehetségének, fo­lyamatos alkotótevékenységé­nek köszönhette. Azok közé tartozott, akik a legtöbbet tartózkodtak és dolgoztak a régi szentendrei Művésztele­pen, amelynek nemcsak ala­pító tagja, hanem a lelke, összetartó, éltető eleme volt jókedvével, humorával, nyi­tottságával, segítőkész barát­ságával. Nagy szerepe volt a mű­vésztelepen a Kántor Andor műterme előtt asztalként fel­állított malomkő mellett foly­tatott, kerekassíal-beszélgeté- sekben. Kollégáival társasjá tékokban, kuglicsatákban vett részt a közeli Ösbudavár ven déglőben. A művésztársaknak mégis Paizs Goebel Jenő rög­tönzött némajátékai jelentet­ték a legfőbb szórakozást. Az egyszemélyes pantomim-szín­ház (természetesen jelmez és kellékek nélkül) a festőkollé­gákat — Czóbel Bélát, Bánáti Sverákot, Diener Dénesi, Bar- csay Jenőt vagy Hincz Gyulát — jelenítette meg: ki hogyan fast a szabadban? »Rádiófigyelő KAPASZKODÓ. Az ember sok mindennel kibékülhet az életben, de azt hiszem, azzal soha, ha fogyatékos utódot hoz a világra. .Társadalmunk, ugyan fontos kötelességének érzi az ilyen gyermekekkel való törődést, ám a gazdasági helyzet annak is korlátokat szab. Éppen ezért van nagy jelentősége annak, ha a szü­lők érzik a segítő szándékot, bizalommal fordulhatnak va­lahová ötletekért, tanácsokért. Nem lehet eléggé dicsérni a rádiót azért, hogy fölfigyelt erre a gondra, és időről időre visszatérően egy önálló mű­sort szán a problémakörnek. A György Gábor vezette adás legutóbb egy januárban kez­dődött szolnoki bölcsődei kí­sérletről számolt be. Miután mostanság már kevesebb gye­rek születik, így mód volt ar­ra, hogy a rászorulóknak egy tizenkét tagú csoportot indít­sanak. A gondozónőket fölké­szítették a fogyatékos gyer­mekek ellátásának korántsem egyszerű feladatára. A kicsi­nyekkel rajtuk kívül logopé­dus, gyógytornász és pszicho­lógus is foglalkozik. A csoportba olyan aprósá­gokat vettek föl, kik minden valószínűség szerint rehabili­tálhatók, amely a fogyatékos­ság milyenségétől is függ. Fél év után dől el, hogy van-e re­mény. Ezt természetesen tuda­tosítják az édesanyákkal. A január óta eltelt időszak alatt szép eredményeket értek el. Még olyan gyerek is akadt, akit már áthelyezhettek az Jelenet a Madách Színház számos kasszasikerének egyikéből. Gyabronka József, Löte Attila és Pásztor Erzsi a Maude és Harold előadásában. ugyanott működő egészséges csoportba. Palotás Agnes ri­porter a gondozónők vezető­jét is megszólaltatta, aki hang­súlyozta; bár nagyon aprólé­kos. személyes 'foglalkozást igénylő ez a munka, szívesen vállalják, mert ha nem'Ls'Táf-' ványosan, de minden gondo­zottjuk fejlődött. Az egyik mama ugyancsak szót kapott. Nagyon boldog, mert látja kis­lánya haladását, és ahhoz is segítségét kap, hogyan tornáz­tassa otthon a gyereket. S a tanulság: a fejlődés neír meg­felelően, négy- vagy hatéves korig látják el itt a fogyaté­kos kicsiket. Ha többet nem érnek el velük, mint azt, hogy önállóan el tudják látni ma­gukat, már sok gond és teher lekerülhet a család válláról. Bárha minél több ilyen kez­deményezés lenne az ország­ban! SEGÍTHETÜNK? Vngváry Ildikó egyórás ripoirtműsorá- ban jogi és pályaválasztási kérdésekkel, valamint olcsó üdülési lehetőségekkel fog­lalkozott. Az adás alatt bárki betelefonálhatott a stúdióba. Szinte özönlöttek a fölháboro­dott telefonok az első riport után, amely arról szólt hogy a siófoki kórház vezetősége visszavette egy elvált, két­gyermekes fiatalasszonytól a beutalót, amikor leszázalékol­ták. Döbbenetes volt, hogy nyilatkoztak a. kolléganői, ho­gyan a szakszervezeti bizalmi: — nincs is rászorulva az ol­csó csereüdülésre, mert var­rónő, és annyit kereshet ott­hon amennyit akar. Csak meg kell nézni, milyen jó cuc­cokban jár! Egyértelmű volt, hogy itt bizony nem az em­berség, hanem az irigység döntött. Ám nem gondolkozunk egy­formán — szerencsére! A mű­sor végéig számos fölajánlás érkezett: a Baranya megyei IBUSZ és az Idegenforgalmi Hivatal egy-egy nagyon ked­vezményes lehetőséget adott Pécsre, illetve Zalakarosra, TANYAI NYARALÁS. Bi­zonyára sokan éreztek hajlan­dóságot szabadság ilyetén el­töltéséhez a kedvcsináló mű­sor végére. Hiszen a fiatal, gyermekes családok Pécs kör­nyékén hamisítatlan falusi környezetben, erdő közelében olcsón üdülhetnek. Ez a vá­rosi ember számára nagy le­hetőség. mert közel kerülhet az év során oly nehezen né! külözött természethez. Körmendi Zsuzsa Temetés — ágyúdörejben A telep tagjai közül régi barátság fűzte Kántorné Gálffy Lolához, akivel Réti­növendékként, 1916—1924 kö­zött együtt járt a főiskolára. Nyúlánk alakja a telephez kapcsolódó Paizs Goebel-ké- pek visszatérő, kedves motí­vuma. Szoros kapcsolata Czimra Gyulával a szentendrei telep történeténél korábbi időkre nyúlik vissza. 1924—1926 kö­zött együtt dolgoztak Párizs­ban, majd Padi László kései követőiként Barbizonban is. (Paizs Goebel nagybányai út­ja előtt, 1926-ban a barbizoni festők társasága tagjául vá­lasztotta.) A Czimrával való barátság a szentendrei mű­vésztelepen folytatódott to­vább. Czimra 1929-től négy éven át Paizs Goebellel egy szobában dolgozott. A nehe­zebben alkalmazkodó Czimra zsörtölődéseimél mindig Bar- csay Jenő vállalta a békebíró szerepét, aki barátként ugyan­csak dolgozott Paizs Goebel műtermében. A sűrűn hulló SAS-behívók idején, 1944 no­vemberében a kockázattal nem törődve, Paizs Goebel Mária utcai műtermében, Bu­dapesten is szállást, menedé­ket nyújtott a kibombázott, majd illegálisan bujkáló Bar- csay Jenőnek. Paizs Goebelt Barcsay Jenő baráti társasá­gában, a fűtetlen, hideg szo­bában, meghűlés eredménye­ként érte a szörnvű betegség váratlan, utolsó rohama, amelynek következtében előbb elvesztette látását, majd rövi­desen, 1944. november 23-án meghalt. A hirtelen rátörő halálos betegség mártírjaként, agytumortól megvakult szeme mögött a II. világháború vég­napjainak víziójával. 48 éve­sen fejezte be életét. Rákos- keresztúri, télbehajló temeté­sén a közelgő ágyúk távoli döreje szolgáltatta a gyász­zenét. Paizs Goebelt természetesen nemcsak megnyerő, társaság- kedvelő egyénisége miatt sze­rették barátai, hanem kifogy­hatatlan festői fantáziájáért, kivételes művészi adottsá­gaiért, tehetségéért is tisztel­ték. Olyan embernek ismer­ték, aki valóban hitt a mű­vészet szabadságában és füg­getlenítve magát minden di­vatos stílusirányzattól, esz­méit, álmait, emberi egyéni­ségét képeiben meg tudta valósítani. Sikeres indulását mutatja, hogy már párizsi útja előtt a Szépművészeti Múzeum szá­mára is vásároltak tőle ké­A művész születésének 90. évfordulója alkalmából iúrtius 27-én a Ke­repesi temető művészparcella iában a Pest Megyei Múzeumok Igazga­tósága koszorúzással egybekötött megemlékezést rendezett. Beszédet régi barátja és pályatársa, Kántor Andor érdemes művész mondott. Pest megyeiek a Balaton partján Néptáncosok találkozója pét. Egyéni, dekoratív, stili­zálásra hajló stílusa a 20-as évek végén kezdett kibonta­kozni, amikor fokozatosan szakított a korai Szőnyi-iké- pekkel rokon, plaszticitást hangsúlyozó, fény-—árnyék­hatásokat kereső, figurális- aktos kompozíciókkal. 1930- tól olaj helyett temperatech­nikával dolgozott; ennek meg­felelően képei egyre színeseb­bek lettek. Üjabb képeinek szignatúráin a német (würt- tembergi) családnév mellett állandó pártfogójának és se­gítőjének, Ödön bátyjának új­ságírói nevét (Paizs) kezdte használni. Témavilága egyre gazdago­dott. Kígyózó, tekergőző, ős­erdei vadállatok keringenek képein, halott és hulló mada­rak, láthatók Aranykor (1931) című kepén és vázlatrajzain, majd a tél mesebeli csöndjét festi finoman részletező bruegheli távlatokkal: a Lágy­mányos, befagyott tavon lé­zengő apró figurákkal (1931) és a Tél, küszködő lovassze­kérrel, kőhídon haladó moz­donnyal (1932). A Csopaki álom (1932) és a Görög emlék (1933) a növény- és állatvilág, a természet és az ember cso­dálatos, álomszerű összefonó­dását mutatja. Ugyanebben az időben készült a hasonlókép­pen mágikus hatású Rákos csendélet, amely világos szí­neivel, áttekinthető kompozí­ciójával, háttérben a tenger­parton dolgozó festő nyurga, tonzúrás figurájával, élénk színezésű, dekoratív képei kö­zött a legszebb. Mágikus képek Szentendrei festményei kö­zül a Szamárhegy (1933), a Szentendrei kishíd és a Ma­dárdal (1934) a legpoétiku- sabbak. A dekoratív síkSzerű- ség lassan feloldódik, a kép- mezőj: előbb díszletszerű síkok bontják fél^, majd kanyargó ívek, egymásba mosódó üveg­zöld, fehér, tintakék és kiegé­szítő sárga-vörös színek érez­tetik a különböző irányba nyíló terek mozgását és mély­ségét. Paizs Goebel mozgó, de mégis statikusnak tűnő figu­ráinak varázsa adja a képek mágikus hatását; mintha a festő az öröklkéVaíóSág Számá­ra megállította volna az idő múlását. A 30-as évék végétől fest­ményeinek alakjai pálcikasze- rűen megnyúlnak. A Fuvaros (1939), lovaival és falra vetülő árnyékaikkal együtt Giaco­metti elvékonyított figuráira emlékeztet. Csöndbe burkoló­zó, a magateremtette színes mesevilágától búcsúzó, Hava­zik (1939) című képén magas tetejű színes házakra, körbe­futó kerítésekre és ember­módra hajladozó fiatal fenyő­fákra hull a hó és valóban, „álom hull a hóban ...” Későbbi képei minden szö­vevényességük, csontvázszerű szerkezetük ellenére is jobban kötődnek a valósághoz, (Tera­szon, Labdázók, Lola a kert­ben, Cirkusz, Szerelem, Gyü­mölcsbolt Vetkőző nő, 1940— 43.) Kései akvarelljei vízió­szerűvé válnak. Tágranyilt szemű — utolsó — önarcképe (1943) a háború végén Egry József hasonló látnoki önarc­képeinek szuggesztív döbbene­tével — már egy más világ­ból, hoz számunkra szavakban feloldhatatlan üzenetet. Mucsi András A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, a Fogyasz­tási Szövetkezetek Országos Tanácsa és az Ipari Szövetke­zetek Országos Tanácsa július 4—6 között rendezi meg Veszprém és Somogy megyé­ben a szövetkezeti néptánco­sok XI. országos találkozóját. A részt vevő 39 együttes kö­zött ott lesz a tápiószecsői Hagyományőrző együttes és a bagi Muhai Elemér népi együttes is. Siófokon július 4-én és 5- én lépnek pódiumra, majd Veszprémben, Balatonföldvá- ron, Balatonfüreden, Boglár- lellén, Keszthelyen,. Vonyarc­vashegyen lesznek még bemu­tatók. A gálaprogramot július 6- án Siófokon tartják, ahol a TOT főtitkára köszönti a cso­portokat, majd ünnepélyesen kiosztják a díjakat. A legjob­bak este díszelőadáson búcsúz­nak a közönségtől. N. P. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents