Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-09 / 108. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 108. SZÁM 1986. MÁJUS 9., PÉNTEK iászkarajenoi postások A hivatal kiválósága Amikor a minap Jászkara- jenőn jártam, a postahivatal épületét még állványok ölelték körül, mert felújítják és bővítik. Szükségtelen egy ilyen munkálat átmeneti hátrányait, nehézségeit ecsetelni, hiszen még a családokat is kizökkenti megszokott életritmusukból az ehhez hasonló esemény. Elképzelhető, menynyi nehéz napot, órát kellett elviselni az ott dolgozóknak, miközben feladatukat zavartalanul teljesítették. A postaiaknak nemcsak az immár egy esztendeje tartó kellemetlen körülmények elviseléséhez volt energiájuk, hanem még többre is futotta az erejükből. Bizonyíték erre, hogy 1985-ös eredményeik alapján elnyerték a Kiváló hivatal, kitüntető címet. Munkájukra nem volt panasz, bevételi irányszámaikat túlteljesítették. Hírlapelőfizetőik létszáma az év eleji áremelkedés ellenére nem csökkent, sőt némely napilapból több olvasót tartanak nyilván, mint korábban. A hivatalbeliek háromszáz óra társadalmi munkát végeztek. Az építkezés következtében számtalan olyan feladatra vállalkoztak, amely nem lett volna a kötelességük. Kapcsolatteremtés Amikor Csörnyei Jánosné hivatalvezetővel ezekről beszélgettünk, úgy tűnt, hogy ő a kifogástalan helyi kapcsolataikra a legbüszkébb. A későbbiekben ezt a témát ketten is szóba hozták. Bagán István, aki több mint tíz esztendeje gépkocsival járja a település tanyavilágát, így vélekedett: — A mi munkánk aligha képzelhető el a lakossággal való jó kapcsolat nélkül. tehet — A kézbesítő mit ennek érdekében? — Pontosnak, udvariasnak és figyelmesnek kell lenni. Ez azt jelenti, hogy az adott helyeken a megjelölt időpontban megjelenek, a küldeményeket szabályszerűen és mindig a címzettnek kijelölt szekrénybe kézbesítem. Előfordul, hogy az emberek szívességet kérnek, s ha ez nem sérti az előírásokat, mindent elkövetek, hogy teljesítsem. Több újságelőfizető A háromszáz családról gondoskodó kézbesítő egyike azoknak, akinél rendszerint emelkedik a hírlapelőfizetők létszáma. Nála a legkedveltebb újság a Pest Megyei Hírlap, a Népszabadság, a Szabad Föld és a Képes Újság. Szerinte az embereket meg kell győzni, hogy aki olvas, tájékozottabb, többet tud a nagyvilág eseményeiről. Ezt az érvelését általában elfogadják. A telefonközpont kezelője, Terjéki Józsefné, a fiatalabb dolgozók közé tartozik, de már több munkafolyamatot elsajátított. — Mit kell tenni ahhoz, hogy a telefonálók elégedettek legyenek a munkájával? — Elsősorban a legrövidebb időn belül jelentkeznem a hívásokra, majd gyorsan kapcsolok. Aki így dolgozik, arra rosszat nem mondanak. Természetesen sok függ a lehetőségektől. Én mindig arra törekedtem, hogy jó munka- kapcsolat alakuljon ki a vidéki központok kezelőivel, akiktől segítséget kapok. — örül az elismerésnek? — Természetesen, hiszen ezzel az én munkámat is méltányolták. Gy. F. Mozi Cegléd, Szabadság filmszínház, szombaton és vasárnap, délután: Donald kacsa és a többiek (amerikai rajzfilm). Este: Vad Banda (amerikai western). Szombaton éjszakai előadás: Földrengés Tokióban (japán katasztrófafilm). A kamaramoziban: Jézus Krisztus szupersztár (amerikai film). A mesemoziban, szombaton és vasárnap, délelőtt és délután: Hahó, Öcsi (magyar mesefilmsorozat). Abony, szombaton és vasárnap : Elvarázsolt dollár (magyar kalandfilm). Szombaton éjszakai előadás: A kobra napja (olasz bűnügyi film). Vasárnap, délután: A kis egyszarvú (japán rajz-mesefilm). Albertirsa, vasárnap: Törekvő tanerő (francia filmvígjáték). Törtei, szombaton és vasárnap: Break (amerikai zenés film). Dánszentmiklós, szombaton, délután: Jégmezők lovagja (szovjet film). Este: Forróvérű kísértet (olasz film). Ceglédbercel, szombaton: Ö, kedves Harry! (NSZK bűnügyi filmvígjáték). Vasárnap: Kéjnő Kaliforniába készül (amerikai film). Jelentkezzék a szőlőtermesztő szakcsoportba! A ceglédi Állami Tangazdaság szőlőtermesztő szakcsoportot alakít. A ceglédberceli dombháton. 70 hektáron telepíthetnek borszőlőt a szakcsoport tagjai. Egy-egy család 3000 vagy 6000 négyzetméteres ültetvény telepítésére és művelésére vállalkozhat. A szakcsoport állami támogatásban részesül, a jelentkezők az OTP-től mezőgazdasági kölcsönt vehetnek igénybe. Adagoknak csupán a kétkezi munkát, a metszést, a zöldmunkát és a szüretelést kell elvégezniük, mert a tangazdaság szolgáltatásként elvállalja a talajművelést, a tápanyagpótlást és a növényvédelmi teendőket. A termést - a szerződések alapján, a szezonáraknak megfelelően - a tangazdaság vásárolja meg. Várjuk a ceglédi és a környező települések lakóinak jelentkezését, május 31-ig: a Ceglédi Állami Tangazdaság központjában Cegléd. Törteti út 575. 2700 Telefon: 11-277. Kikapcsolódás Menjünk a ligetben A Körösi útról lekanyarodva, nem sokkal az Áfor tankautótöltő állomás mögött apró, barátságos ligetre lel az arra járó. A hintákkal, asztalokkal, padokkal, focikapukkal, rönkökkel kerített homokozóval kibélelt, füves szeglet a Kossuth Tsz pihenőparkja. Kellemes hely, amit most a szövetkezet a tanács egészségügyi osztályának és a sportfelügyelőségnek a szervező munkája nyomán a városlakóknak ajánl: használják, ahogy kedvük tartja, s miként idejük engedi. Elsősorban a szűk mozgásterű lakótelepi családokat szeretnék megnyerni az egészséges időtöltés ügyének, amikor május 10-zel kezdődően a nyáridő valamennyi szombatján jeles helybeli sportók által vezetett foglalkozásokkal, vetélkedőkkel meg egyéb programokkal és bográcsos főzési lehetőséggel, ‘büfével tárják a levegőzni, kikapcsolódni vágyó ceglédieket. Szerdán Fogadóóra Május 14-én, szerdán 8-tól 12 óráig dr. Horváth Géza, a városi tanács vb-titkára tart fogadóórát a városházán hivatali szobájában. A barátság szálai Lapunk más helyén is br- / számolunk a békehónap ese- 4 menyeiről. A fasizmus fel.tt aratott győzelem napja, a béke és barátsági hónap nyitánya alkalmából Cegléden a napokban mégemlékezéssket rendeztek a város középiskoláiban, amelyeken részt vett Biró Gyula, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára is. Ez alkalommal vették fel az MSZBT-tagcsoportok sorába a ceglédi Kossuth Gimnáziumban és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás- képző Iskolában alakult csoportokat, melyek vezetői Bíró Gyulától vehették át az ezt tanúsító oklevelet. Az összejövetel keretében kimagasló munkája elismeréseként jutalomban részesült Szokolay Istvánná, a KÖZGÉP és Mester Béláné, a Magyar—Szovjet Barátság Tsz tagcsoportjának vezetője. A nap folyamán a 203-as számú Bem József Ipari Szakmunkásképző intézetben békegyűlést tartottak, amelyet Czinege Imre igazgató nyitott meg, s a vendégek sorában üdvözölte Biró Gyulát, Podmaniczki Istvánt, a városi pártbizottság titkárát, Zám Ágnest, a megyei pártbizottság politikai munkatársát, Fekete Antalt, a városi tanács elnökét és Tolna Sándort, a KISZ városi bizottságának titkárát. Az MSZBT főtitkára mondott ünnepi beszédet, felidézve a 41 évvel ezelőtt történteket, amelyeket fiatalként maga is átélt. A továbbiakban a felszabadulást követő időkre emlékezett, amikor szakmunkástanuló volt, és az akkori mozgalmi keretek között megfelelő indíttatást kapott későbbi politikai pályájához. A Szovjetunióhoz fűződő barátság mindennapjainkban megnyilvánuló számos szálát idézte fel és azt a szüntelen törekvésünket, amellyel a világbéke megőrzésén fáradozunk. A házigazda diákok énekkaruk és irodalmi színpaduk előadásával tették emelkedett hangulatúvá az összejövetelt. T. T. Birkózók a szőnyegen Szombat Birkózás: A városi torna- csarnokban 10 órától lesz a győzelem napja tiszteletére szervezett nemzetközi serdülő kötöttfogású birkózóverseny. A viadalt a jugoszláviai Zen- tai VSE fiataljainak indulása avatja nemzetközivé. A rendezők — a' sportág népszerűsítése érdekében — belépődíjat nem szednek, sok fiatal szurkojót, érdeklődőt várnak. Vasárnap Tömegsport: A városi tornacsarnok elől 10 órakor indul az olimpiai ötpróba kerékpáros kispróbájának mezőnye. Jelentkezéseket a helyszínen is elfogadnak. Kézilabda: A városi tornacsarnokban megyebajnoki női találkozót játszanak a Ceglédi VSE és a Tápióvölgye csapatai, negyed tizenkettőtől. Előtte 10 órakor az ifjúságiak lépnek pályára. Labdarúgás: A Bem SE gerjei sporttelepén délután fél öttől Bem SE—Bag megyebajnoki mérkőzés. A középmezőnyben álló együttesek a jobb helyezés eléréséért küzdenek. Az utóbbi időszakban a Bem SE szerezte a több pontot. U. L. A szolnoki rádió műsora Május 12-től 18-ig Hétfő, 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Hétfői hullámhossz — a lakásszövetkezetekről. Telefon: 18-111. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Kedd, 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: George Harrison énekel. 17.15: Zsibongó. Gyermekműsor. 17.30: Szentesi és békéscsabai úttörőkórusok énekelnek. 17.40: Üzemi lapszemle. 17.45: ötven év táncmelódiáiból. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Szerda, 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Könnyűzene Simon és Garfunkel dalaiból. 17.20: A kisváros. Élet és minőség Tiszafüred példáján. 17.40: Beatparádé. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Csütörtök, 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Hét közben. Aktuális riportműsor. Telefon: 18-111. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Péntek, 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: A tegnap slágereiből énekel Tom Jones. 17.15: Közgazdasági kislexikon. Palatínus István írása 17.20: John Kaating zenekara kedvelt melódiákat játszik 17.30: Utak, hidak, közúthálózat-fejlesztés Szolnok megyében. 17.45: Szántó Judit tánczenei felvételeiből. 17.55: Hétvégi programok. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Szombat, 7.00: Román nemzetiségi műsor. 7.30: Szombattól szombatig. Zenés hétvégi riportműsor. Telefon: 18-111. (A tartalomból: Hírek, lapszemle, piac, sport- és programajánlat.) 8.00: Roppanástól koppanásig. Könnyűzenei lemezbemutató. 8.40: A héten történt. 9.00: A nap hírei, eseményei. 9.30—10.00: Román nemzetiségi műsor. Vasárnap, 9.00—11.00: Vasárnap délelőtt. Zenés hétvégi magazin. (A tartalomból: Hírek, programajánlat, Bács- Kun napló. Vezeti Halász Ferenc. Pünkösdölő.) 11.00—11.30: Szlovák nemzetiségi műsor 19.30—20.00: Hangos újság. Az adások mindennap az 1350-es kilohertzen hangzanak el. Vegyszerez a vasút A Budapest—Cegléd között húzódó vasútvonal mentén a MÁV gyomirtószerrel permetez ezekben a napokban, május 11-ig, majd június 30- tól július 7-ig. A fenti időpontoktól számított két hétig tilos ezeken a területeken állatot legeltetni. Az esetleges jószágelhullásért a MÁV nem vállal felelősséget. CEGLÉDIAPRÓHIRDETÉSEK ■ -á-J'7:": a* . >\«v v* - v * * .l-'v >*/ • *' Cegléden kétszobás központi fűtéséé családi ház 2üU négyszögöl kerttel eladó. Ér deklődni: Nagykátai út 58/A. Cegieden. Kertész utcában 3 szobás, két család részére is alkalmas kertes ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Zsilka Mihály. Cegléd. Puskin u. 18._______ ___ Ce gléden, Budai úton beépíthető. 220 négyszögöl porta, kis mel- leképülettel eladó. Kút, villany van Érdeklődni: Zsilka Mi-; hály. Cegléd Puskin U. 18. _________________! El adó Cegléden. Kossuth F. u. 4. III. lh. IV. em. 13.. alatti 2 szoba összkomfortos, erkélyes lakás. Érdeklődni: délután 6 órától._________________ El adó haromszobás családi ház Cegléd Alkotmány utca 28. szám alatt. Érdeklődni lehet este 6 órától a helyszínen._________ El adó ház, Cegled, Csutak K. u. 44. külön bejáratú szoba, konyha albérletbe kiadó. Cegléd, Bezerédi u. 35.__ Ho rgász utcában építési telek sürgősen eladó. — Érdeklődni lehet: Cegléd, Csoko- nai u. 26. szám. Cegléden, Rákóczi úton, társasházi, 53 nm-es, kétszobás lakás eladó. Megkeresést csak levélben kérek ,,Földszinti, 122 593” jeligére a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségére, Cegléd, Teleki utca 30. szám.________________ ke rtes ház van eladó. — Érdeklődni: Cegléd, Budai út 8. Tóth János. Cserői állomástól öt percre, vasútvonal mellett 1600 négyszögöl szőlő, gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Szűcs Sándor, Cegléd XI. kér., Pesti út 430., vagy Cegléd, Déllő u. 34. Háromszobás komfortos családi ház eladó, Csemö, Fenyvesi út 1. sz. Fakan- néknál, a November 7. Mgtsz mellett. Kétéves, piros Ba- betta eladó. Albertirsa, Temesvári u. 31. Klenk. _______________ La kóház eladó városhoz közel, 864 négyszögöl földdel, Cegléd XI. kér., 664. Mi- zsei út, agyagbánya dűlő. Megtekinthető mindennap.___________ Sü rgősen eladó 235 négyszögöl építési telek. bekerítve, felvonulási épülettel, sóderral a Nefelejcs utcában. Irányár. 210 ezer forint. Érdeklődni: Cegléd Áruház méterosztály. Kovács- né. 752 négyszögöl területtel tanya Igényesnek eladó érdeklődnj ugyanott._______ Viz — gáz — padlófűtés szerelését határidőre vállalta Csureai Ferenc, Cegléd Alkotmány u. 56. f2700) __ Ka rbantartó lakatost felvennék. Telefon: 10-772. A ceglédi Magyar— Szovjet Barátság Mgtsz felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: gépjárművillamossági műszerész mezőgazdasági gépszerelő. géplakatos. láng- és ívhegesztő. Jelentkezés személyesen vagy te- 1 ef on on a termei ős ? ö- vetkezet I-es kerületében (Cegléd. KüLső- Kábai u.) Telefon: 10- 814. 11-888. A ceglédi Magyar- Szovjet Barátság Mg Termelőszövetkezet növénytermesztési ío- agazata felvesz traktorosokat, magas kereseti lehetőséggel. — jelentkezni iehet: a /termelőszövetkezet. növénytermesztési fő- ágazatánál (Cegléd. Külső-Kátai út. tsz. 1-es kerülete). Házamat eladom vagy elcserélem, Cegléd Vezér utca 6. szám alatt, házhoz szoba, konyha, gazdaság: epület. 300 négyszögöl porta tartozik. Lrany- ar: 200 ezer forint. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni le* he t egész nap. _______ Ke rtes ház eladó Cegléden, Budai úti megállónál. Nyilas Istvánné. __•__________ Há z eladó Cegléd, Arany u. 4. alatt. Érdeklődni csak szombaton és vasárnap lehet a helyszínen. , A MEZŐGÉP Vallalat Cegled, fevételre keres érettségizett, képesített könyvelőt. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet, a személyzeti vagy munkaügyi előadónál, Cegléd, KülsőKátai út. ____________ Ör egszőlőben XI. kerület., 64 C (16-os kilométerkőnél) 121)0 négyszögöl gyümölcsös, lakható épülettel eladó. Cím: Ceg- léd XI., Pesti ut 64 C. Mikebudán háromszobás, verandás házamat, 800 négyszög- öles kerttel eladnám vagy ceglédi, kis családi házra is elcserélhető. Érdeklődni: Mikebuda TI. kér., 55. szám. Darányi._______ Ár verésre kerül 1986. május 30. napján, 10 órakor, a Városi Bíróság vh. irodájában, a Cegléd, Örkényi út 6. szám alatti ingatlan. Érdeklődni Városi Bíróság, Cegléd. Péntekenként.________ Okleveles könyvvizsgáló magánszemélyek részére könyvelést vállal. Érdeklődni 18 óra után, 10-863-as telefonon. _____________ Ve tt úton, három kilométerkőnél levő tanya, 1600 négyszögöl területtel, azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Bíró Istvánnál, Cegléd I. kér., Buzogány utca 10. Klarinét eladó, Cegléd, Marx K. u. 2—4. II. 8.__________________ 250 ETZ motor felszereléssel eladó, ugyanitt 90 db 2,40 cm akácoszlop is kapható. Cím: Cegléd, Sarló u. 19. _____ El adó 4 szobás, komfortos családi ház, 2800 négyszögöles kerttel. Másfél szobás, gázfűtéses lakást, I— II. emeletig beszámítunk. Érdeklődni 16 órától, Cegléd, Baj- csy-Zsilinszky út 13. Elcserélném Pesterzsébeten levő, 73 nm- es, harmadik emeleti lakásomat ceglédi OTP vagy szövetkezeti, két vagy két és fél szobás lakásra, harmadik emeletig, megegyezéssel. Érdeklődni munkanapokon. Bp. XX. kér., Pazsi- tos sétány 2. III. em. 21. vagy mindennap 17 óra. után, 10-288-as telefonon._____________ Táp terménybolt nyílt Cegléd, Dohány utca és Vak Bottyán utca sarkán. 5—10 óráig házhoz szállva is rendelhető. Két szoba komfortos, kertes, kis családi ház eladó, Cegléd V., Fegyver u. 10./A. Eladó két család részére, nagy családi ház, amely külön épületből áll. Hozzá tartozik meg nagy pince és telek, a gáz a házban van. Érdeklődni lehet: Ceg- léd. Batthyány ú. 29. két és fél szobás, fürdőszobás lakás van eladó. Cím: Cegléd II., Mária u. 20. Érdeklődni: 16.30-tól lehét. _____________ Üj állapotban levő Babetta motorkerékpár van eladó. Cim: Ceglédbercel, Bartók B. u. 10. _________ El adó: Cegled, Köztársaság U. 20—22. tsz. 1. alatti, 2 szobás. érkelyes, gázfűtéses, OTP-örök lakás. — Érdeklődni lehet: napközben 11-333/122, Királyné, délután 17 órától a helyszínen, kézzel szépen kötöknek bedolgozást biztosítok. Fonalbolt, Cegléd, Kossuth F. u. 30. Pf.: 14. 2784. Eladó egy darab Tótja kazán, Cegléd, Mátyás király utca 1 A. Eladó Cegléd X. kér., Szarvas utca 16. számú, 3 szobás, javításra szoruló kertes ház, pincével és egyéb épülettel. — Irányár: 500 ezer forint. Érdeklődni: szombaton a helyszínen. _________ Be költözhetően eladó Cegléd, Bercsényi u. 5. szám alatti ház, részben vagy egészben. Érdeklődni lehet: 18—20 óra között, Cegléd, Széchenyi u. 41. II. 40. Kökény. Telefon: 11-83?._______ ÜJ SZOLGÁLTATÁS! új korrózió- védelmi rendszer, műanyag kerékjárati védödob felszerelése, mely jelentősen meghosszabbítj a gépkocsija élettartalmát. Megrendelhető személy- gépkocsikhoz és haszonjárművekhez. _ Korrózió védőhatás 8—10 év. Gaál Károly, karosszéria-lakatos- mester, Cegléd, Dugovics u. 3. 2700. öregsző’őben 400 n.öl szőlő, épülettel eladó. — Érdeklődni: mindennap 16 óra után lehet, Cegléd, Üjváros-szél 29. szám. Komfortos családi ház eladó. Cegléd, Magyar ti. 23. __________________ La da 1300-as PD-s, új műszakival, vonóhoroggal, kiváló állapotban eladó. Érdeklődni: 19 óra után, Cegléd, Marx K. utca 2—4. II. em. 10. Telefon: 11-893. Cegléden eladó 2 szobás, gázfűtéses, telefonos lakás, a Kölesei téren. Érdeklődni : 10-559-es telefonon. Magyar Néphadsereg Helyőrségi Művelődési Központ, Cegléd, FELVÉTELRE KERES: egy fő szakácsot, egy fő felszolgálót, egy fő népművelési előadót. Jelentkezni lehet, Cegléd, Kossuth Ferenc u. 1. sz. alatt. GYASZHtR. A Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola igazgatósága és nevelőtestülete, megrendültén tudatja, hogy az iskola volt tanára, SZŰCS BÉLA, 1986. április 28-án, 70 éves korában váratlanul elhunyt. Negyven éven át, 1980-ig tanított iskolánkban. Köztiszteletben álló, sok-sok diák által szeretett igazi tanár- egyéniség volt, aki kimagasló szaktudással, odaadással nevelte az ifjúságot. Halála nagy veszteség mindannyiunknak. Temetéséről később intézkednek hozzátartozói. Igazgatóság. ELVESZETT! Keresem Ceglédbercel alatti szülőknél eltévedt zsemleszínű palotapincsi kiskutyát. Kérem a becsületes megtalálót vagy nyomravezetőt, magas jutalom ellenében sürgősen értesítsen. Tóth János. Cegléd, Kos-* suth F. u. 44. II. lh. 2/9. ELVESZETT május elsején fekete kölyökkutya, bőr színű nyakörvvel. A megtalálóját jutalomban részesítem. Cegléd, Nyúl utca 3. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen édesapánk, nagyapánk, testvérünk, OROSZ SÁNDOR temetésén megjelentek, sírjára a kegyelet virágait tették. Köszönetét mondunk a közeli és távoli rokonoknak, volt munkatársaknak és minden jó ismerősnek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak. barátoknak, munkatársaknak, szomszédoknak és ismerősöknek a Gabonaforgalmi Vállalat vezetőségének és minden dolgozójának, a Május 1. Ruhagyár 263, 265 szalag művezetőinek és minden dolgozójának, felejthetetlen jó férjem, édesapám, DOBOS LÁSZLÓ elhunyta alkalmából a temetésen való megjelenésükért és a sírra küldött koszorúkért, és minden szál virágért, valamin* együttérző részvétükért. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetét mondunk mindazoknak a jó rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, volt munkatársaknak, akik felejthetetlen jó édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, testvérem, ÖZV. LENDER MIHÁLYNÉ szül. Mizser Lídia temetésén megjelentek, részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk a ceglédi Toldy Ferenc Kórház sebészeti osztály orvosainak, ápolóinak, akik áldozatos és fáradságot nem ismerve küzdöttek életéért. GYÁSZOLÓ GYERMEKEI. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlapi