Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-31 / 127. szám

8 1986. MÁJUS 31., SZOMBAT idő - Hobby—i A z időjárás azoknak ^ kedvez, akik szeretik szabadban tölteni a hét­végéket. Jólesik az erdei séta, a fürdőzés, és a ker­ti munkákat is örömmel végezzük a szép napsütés­ben. E heti összeállítá­sunkban az erdei gomba­szedőknek szolgálunk né­hány hasznos tanáccsal, írunk a gyümölcsöskertek gyomtalanításáról és a frissítő, gyógyító fürdőkről. Emellett szokásunkhoz hí­ven szerepelnek összeállí­tásunkban hasznos taná­csok és ételreceptek is. Ellenőrzés a piacokon Kezdődik az erdei gombaszezon A kirándulók, országjárók gyakran látnak gombát az er­dőben. Nagy a kísértés, hiszen csak utána kell nyúlni, le­szedni és máris vihetjük haza az ínycsiklandozó falatokat. Sajnos azonban az is közis­mert, hogy minden évben vannak áldozatai a laikusok által szedett gombák fogyasz­tásának. Mint dr. Kelemen Erzsébet­től, a Pest Megyei Köjál élel­JerSey, szövet vagy kasmír Kalap helyett elegáns T 7 + 7 X f— 15 .szál a9 mezés- és táplálkozás-egész­ségügyi osztályának vezető fő­orvosától megtudtuk, múlt évben három csoportos gom­bamérgezés történt a megyé­ben, melynek során 25-en be­tegedtek meg. Egyedi mérge­zésből pedig 43 megbetegedés származott. Valamennyi ma­gánháztartásban fordult elő. Az idén eddig csak egy gya­nús eset volt, de a vizsgálatok során ez sem igazolódott. Tény viszont az is, hogy a gyilkos galóca csak június elején je­lenik meg az erdőkben. Pest megyében a váci és a ceglédi piacon, valamint Pomázon, Szentendrén és hétvégeken a gödöllői kultúrházban is folyik gombaszakértői vizsgálat. Csak a szakember által ehetőnek minősített -termék fogyasztha­tó! Ezen túlmenően nem árt azt is tudni, hogy a gomba a las­san emészthető ételek sorába tartozik. Ez is oka annak, hogy fogyókúrában ajánlott étel, hiszen aki gombát evett, később lesz újra éhes, mert az huzamos ideig laktat. Ezért nem szabad egy-egy alkalom­mal nagyobb mennyiséget fo­gyasztani belőle. A sok rostos anyag ugyanis oly mértékben fokozhatja a gyomor ritmikus összehúzódásait, hogy görcsös fájdalom keletkezhet. Az egyébként egészséges ember számára viszont a gom­ba fogyasztása kifejezetten ajánlható, hiszen megnöveli a táplálék rosttartalmát. Az ajánlott mennyiség mintegy 20 deka egyszerre. A mérgezéshez hasonló tü­neteket okozhat, ha helytele­nül tárolták, ha elöregedett, megfagyott, esetleg a műanyag zacskóban befülledt. Csak egészséges, friss, szel- lős és hűvös helyen tárolt gombát szabad használni. Nem kevésbé fontos másik szabály: az elkészített ételt csak az­nap lehet veszélytelenül el­fogyasztani ! Ga. J. 29,5 29,5 Gyomtalanítás a keltben Pánt 3 'ÍT5 í— 7 -f­23—f ■23­+-7H \/ V % —H % \< Fej '-ész. V j ___ T <T> 1 —1 6--------1-14--------1 Z2-2-2 i. V, 1 Nem mindenki visel szíve­sen kalapot. Viszont hűvös, szeles időben gondoskodni kell valamiféle fejfedőről. Akik tudnak szabni-varrni, azok számára mutatunk be egy könnyen elkészíthető, csinos, elegáns modellt, ami kombi­nációja a kendőnek, sapkának és a turbánnak. Anyaga lehet vastagabb jer­sey, vékony szövet vagy kas­mír. Ebből 60x60 cm nagy­ságú kelme s ugyanakkora darab bélésanyag (sifon vagy szitavászon) szükséges. A sza­básmintán egy kocka 10x10 cm. Amikor az anyagra he­lyezzük a szabásmintát, ügyel­jünk, hogy az anyag és a min­tán jelzett szálirány, vonala megegyezzék. A varrásra szá­mítva 1-1 cm ráhagyást hagy­junk minden oldalon. Minde­nekelőtt tűzzük le a fejrész oldalán jelzett 2-2 cm-es be- csípéseket. Ezután rávarrjuk a szélpántot a fejrész elö- részére, s mielőtt még hátul összevarrnánk, egyszer meg­csavarjuk, így középen hátul egy hurok keletkezik. Ebbe húzzuk be a szalagot, a hu­rok alatt kissé összehúzva, majd néhány öltéssel rögzít­jük. Ezután a fejrész két csil­lag közötti részét beráncol­juk. majd a pánt és szalag mögé helyezve, az anyag bal oldalán finom öltésekkel oda- öltjük. Kertünk környezetkímélő művelésében a gyomirtó vegy­szerek használata elkerülhető. Engedményt csak akkor te­gyünk, ha valamely elhanya­golt parlagot kívánunk mű­velésbe venni. Ekkor használ­hatjuk például az általános hatású gyomirtószert, a Gra­mofonét. A zsenge növények­re került permetezőszer el­pusztítja a növények zöld színanyagát, és így elpusztít­ja valamennyit. Leghatáso­sabb, ha a gyomok 10—15 cen­timéteres állapotában perme­tezzük ki finom porlasztással. Ha 0,4 decilitert tíz liter víz- . ben feloldunk, 100 négyzetmé­terre elegendő permetlevet nyerünk. Elsősorban tarackkal fertő­zött parlagok megtisztítására ajánljuk a Glíalkát. Ügyel­jünk az előírt töménység be­tartására. Környezetkímélő kertműve­lésünknek legfontosabb eszkö­ze a kapa, illetve a talajmaró. Ne tekintsünk azonban min­den gyomot megveszekedett ellenségünknek. Például a kert egyik vagy másik szögletében szerényen megtelepedő tyúk­húr bizonyosan nem jelent ve­szélyt kultúrnövényeinkre. Természetesen a szőrös disz- nóparéjt és más hasonló, nagy testű és talajzsaroló gyo­mot nem tűrhetünk el. Ugyan­így ellenségünk a tarack is, amelyet folyamatosan irta­nunk keli kézzel és kapával. De a szerényebb gyomok élet­teret kaphatnak a kertünkben, virágozhatnak is, azt azonban ne várjuk meg, hogy magot érleljenek. Általában ne a gyomoktól teljesen mentes, úgymond „steril” kert kialakí­tására törekedjünk. Ha a növekedő gyomok a 10—15 centiméteres magassá­got elérik, akkor kapáljunk, illetve a gyepesített gyümöl­csösben kaszáljunk. Ha ennél kisebbek, akkor a rögben könnyen megtapadnak, és a kapáláskor szinte átültetjük csak őket. Ne hagyjuk magot érlelni a gazt, mert akkor bő­ven lesz gondunk a kert tisz­tántartására a következő évek­ben is. A kikapált gyomot gereb­lyézzük össze, és terítsük el a fák és bokrok koronacsurgó­jában. Ugyanígy tegyünk a fü­vesített gyümölcsösben is a fűszálakkal. Az elterített mulcsréteg (gyom és fűkaszálék) alatt nehezebben szárad ki a ta­laj, és kevésbé fejlődik a gyom. Ezért a kikapált illetve lekaszált gyomot folyamatosan hasznosítsuk a tenyészidőn át. Üj kapálás illetve kaszálás előtt az előzőből származó el­terített mulcsot gyűjtsük ösz- sze, és vigyük komposztra. (Környezetkímélő kertművelé­sünkben minden szerves anya­got meg kell becsülnünk és hasznosítanunk.) Az új kaszá- lékot most terítsük a régi he­lyébe. Keresztrejtvény Hippi' i József 125 éve született Rippl-Rónai József, a modern magyar művészet egyik nagy alakja, a posztimpresszionizmus legfőbb magyar Képvi­selője. Rejtvényünkben hat művének címét találják. VÍZSZINTES: 1. Az első: olajfestmény, 1895- ben festette, a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. 13. Lárma. 14. Szokás (latin eredetű szó). 15. A külső után ítélve. 16. Állatok lak­helye. 17. ízeltlábúak külső váza, névelővel. 19. Kábítószer. 20. Ma­kó része! 22. Artemisia kariai ki­rálynő által a rodésiaiak fölött aratott győzelem emlékére állított emlékoszlop. 24. Lábrész! 25. Tör­ténelmi korszak. 26. Rába . . . (győ­ri sportegyesület). 27. Az ittrium és a szén vegyjele. 29. ... Bull, neves norvég hegedűművész, Liszt Ferenc kortársa. 30. Üttörő ala­kulat. 32. ... a bécsi erdőből (J. Strauss). 24. Hatalom gyakorlá­sa. 36. Egykori megyénk. 38. Szá­mos. 39. A második: kartonra fes­tett pasztellkép 1896-ból, a pécsi Janus Pannonius Múzeumban. 41. Község Tolna megyében. 43. Ku­bikusmunkát végez. 44. Fényké­pezőgép-márka. 45. Lesotho fővá­rosa. 46. A Nyugat-indiai szige­teken élő indus. 48. Nyitott, pa- lánkos versenycsónak. 49. Sértet­len. 50. Cin. 51. A New York-i opera népszerű neve. 53. Hegység Európa és Ázsia határán. 54r. Rang­jelző. 56. Szerep Madách: Mózes című drámájában. 59. Autósiskola. 60. Noha. 63. Ilyen a táskarádió. 64. Zamat. 65. Keresztülbukik. 67. Kerti munka. 68. Mesterséges nemzetközi nyelv. 69. A harma­dik mű: olajfestmény, a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. 70. Trópusi fákon képződő gyanta­szerű anyag. FÜGGŐLEGES: 1. A negyedik: olajfestmény 1903- ból az MNG tulajdonában. 2. Gyógyfürdő Zala megyében. 3. Friss. 4. Község Vas megyében. 5. Azonnal. 6. Tudományos em­ber. 7. ... inas, Munkácsy Mi­hály festménye. 8. Mint a 43. szá­mú sor. 9. Szuha egynemű betűi. 10. Neves angol Shakespeare-sze- repeket játszó színész volt. 11. Fo­lyó az NSZK-ban. 12. Válogató- verseny. 18. Biztatás. 21. Tv-kri- mihős (Telly Savalas). 23. Vá­gom. 28. Vízi jármű. 29. Indíték. 31. Híres málnatermő vidék a Kis- Alföldön. 32. Sportszerv névbetűi. 33. Egoisták beszédében gyakran előforduló szó. 35. A mohamedá­nok második szent városa. 36. Patinás sportegyesületünk. 37. Kő­ből faragott oszlopot helyettesítő nőalak. 40. Fogoly. 41. Fatia . . Jókai': Szegény gazdagok című regényének egyik alakia. 42. Az ötödik mű, olaj, szén, pasztell­képe, az MNG tulajdona. 44. Ki­csinyítő képző. 46. Készpénz, rö­viden. 47. Vevőkészülék tárcsája. 49. A méhek . . . (Maeterlinck írá­sa). 51. Férfinév. 52. Baóh e temp­lom karnagya volt Lipcsében. 54. Ez a kartonra festett olajkép Ka­posváron van. 55. Vallási szertar­tás. 57. A szobába. 58. Elbeszélő műfaj. 61. Német névelő. 62. ír pálinka. 66. Súlymérték rövidí­tett jele. 68. Szovjet repülőgép- típus. Beküldendő: a hat fest­mény címe. A beküldési határidő: 1 hét. A MÁJUS 17-1 REJTVÉNY HE­LYES MEGFEJTÉSE: Szigeti Jó­zsef, Yehudi Menuhin, Niccolo Paganini, David Ojsztrah, L. Ko­gan, Ruggiero Ricci. KÖNYVUTALVÁNYT NYERTEK: Fehér László, Üllő, Malom u. 2., Gruber Rezső, Leányfalu, Kikelet u. 6., Hencz Agnes, Becske, Fő út 23., Marosfi János, Törökbá­lint, Munkácsy u. 70., Nagy Ilo­na, Tápiógyörgye, Ady E. u. 50/a., Kiss Erzsébet, Pécel, Sárközi u. 16., Szabó Károlyné, Gyömrő, Ár­pád u. 14., Szelepcsényi Béla, Pi­lis, Liliom u. 6., Székely István­ná, Szigetszentmiklós, Dunasor 13 a., Tóth Sándor, Bag, Puskin út 81. ő Pajtások! Than Mór (1828—1891?) festő, a magyar történelmi festé­szet nagy alakja volt, emellett a falfestészet területén is kiemelkedő műveket alkotott. Három jeles al­kotása szerepel alábbi rejtvé­nyünkben. Finom falatok KUKORICASALÁTA Hozzávalók egy személyre: 10 deka csemegekukorica (konzerv), 3 deka lila hagyma, 1 fel tej fejes saláta, 1 mokkáskanál ecet, 1 kávéskanál cukor, 1 mokkáska­nál só. , , . A megtisztított lila hagymát vékonyra legyaluljuk, gyengén besózzuk és állni hagyjuk. A tejes salátát le­veleire fejtjük folyó vízzel megmossuk, majd vágó­deszkán szeletekre vágjuk és a hagymához tesszük a lé nélküli csemegekukoricával együtt. Ezután a kukoricá­iéból, az ecetből és a cukorból páclevet készítünk, a sa­látára öntjük. Jól összekeverjük, és tálalás eiptt. leg­alább fél óra hosszat állni hagyjuk. TATÁR BIFSZTEK Hozzávalók egy személyre: 10 deka hátszín. 1 mok­káskanál részéit vöröshagyma.. 1 gerezd fokhagyma, 1 késhegynyi fűszerpaprika. 1 mokkáskanál só. 2 ká­véskanál "napraforgó olaj. 1 fél mokkáskanál őrölt bors. 1 tél mokkáskanál mustár, 1 karika citrom. 2 babér­levél. A megmosott és letisztított sovány marhahúst mind­két, oldalán . olajjal bekenjük, borssal, babérlevéllel fokhagvmával együtt egy porcelántálba ttesszük. Alufó­liával lefedjük és legalább 1—2 napig hűtőszekrényben érleljük. Felhasználás előtt a fűszereket kiszedjük be­lőle és húsdarálón a húst legalább kétszer áldaráljuk majd ízesítüik, az apróra vágott vöröshagymával, fű- szerpaprikával, őrölt borssal, mustárral, sóval és kevés citromlével. Jól Összekeverjük, és pirított kenyérre kenve fo­gyasztjuk. A víz örömei {■ ® #- ■ w «-a #• B frr Frassato, gyógyító fürdő Hazánk gyógyvizekben Európa egyik leggazdagabb országa, 85 helyen majdnem háromszáz gyógyforrást tarta­nak nyilván. Az orvosok szerint a fürdő olyan, mint a gyógyszer: meg­felelő adagolásban gyógyít; túl- és helytelenül adagolva káros. A gyógyvizekloen kü­lönböző anyagok találhatók oldott, állapotban: a többi kö­zött kalcium, fluor, magné­zium. vas. mész, só és radio­aktív anyagok. Az eltérő ösz- szetétel és hőfok határozza meg. hogy milyen gyógyhatá­sú a víz. A vízben oldott anyagok egy része a bőrt izgatja. más részük bejut a bőr felszíni ré­tegeibe. s megváltoztatva a bőr kémiai összetételét, ha­tást, gyakorol az egész szerve­zetre. Nagyon fontos a gyógy­vizek hőhatása is. A meleg fürdő 30—40 °C hőmérsékletű víz amelynek hatására a bőr eret — átme­neti szűkület után — kitágul­nak A szív gyorsabban kezd dolgozni, hogy fenn tudja tar­tani a megnagyobbodott vér­pálya keringését. Ez átmene­tileg vérnyomás-emelkedést okoz, mely például a magas vérnyomásban szenvedőknek kifejezetten káros, Ök lan­gyos vízben kezdjenek füröd­ni, és csak fokozatosan ke­verjenek hozzá forróbbat. Ne­hogy azt higgyék az alacsony vérnyomásüak. hogy nekik vi­szont jó a meleg fürdő. Ha hosszabb ideig vannak a me­leg vízben, az értágító hatás érvényesül, és bizony 51? is rosszul lesznek. Legjobb, ha a fejükre vizes borogatást tesz­nek. A meleg fürdő vis?,ont csil­lapítja az i/.üietek és az iz­mok fájdalmait. oldja az izomgörcsöt, elősegíti a gyul­ladásos anyagok eltávozását. A finneknél elképzelhetet­len. hogy ne legyen szauna, amely a gőzfürdő egvik jel­legzetes formája. Ma már ná­lunk is egvre több fürdőben tálaiható A forróra felizzított kövekre hideg vizet öntenek és az ígv fejlődött gőzt hasz­nálják edzésre, gyógyításra. A langyos fürdővíz 35 fokos víz, nyugtató, pihentető. Gyógyfürdőinkben forró (39—40 fokos), közömbös (35 fokos) és hűvös (32—33 fokos) vizű medencéket találhatunk. Az előzuhany után először a melegebb medencébe men­jünk. Ne merüljünk el benne nyakig, hanem csak a fájó testrészünket áztassuk meg kb. 5 percig. Utána a közömbös hőmérsékletű medence követ­kezik vagy a zuhany. Így nem leszünk bágyadtak, és gyor­sabban szokunk hozzá a kinti levegőhöz. Ledörzsölés. szára­dás után pihenjünk legalább egy fé) órát. Ne ijedjen meg senki, ha a fürdő után esetleg fokozódik a fájdalma. Ez az úgynevezett „fürdőreakció’', mely csak 3-4 napig tart. Ennek ellenére mondjuk el orvosunknak. A fürdőkúra igazi jótékony ha­tása rendszerint nem közvet­lenül a kúra befejezésekor, hanem csak néhány héttel vasv hónappal később mutat­kozik, Ez a jelenség az ideg- rendszerre gyakorolt hatással magyar ázható. t X 1 lm gr.1.' .1 í iO 44 u 1 i ! 15 ^ I----V ÍO XI A 11 IS 1H =—J Vízszintes: 1. Sekély tenger Eszak-Ansztrá- tia és Dj-Guinea. az Indiai- és Csendes-óceán között. 8. A gőtének egy különleges fajtája. 8. Üres tok! 10. Történelmi festményének témá­ja ez az országgvíilés <1707). u. Olaszország hivatalos rövidítése. 13. Törpe formájú, torz alakú ember. 14. Egy kis szöveg nélküli éneklés. 16. Háromszorosan, dél­amerikai eredetű társasági tánc. 18. Lekaszálta az érett gabonát. 19. Üjság. 21. A szakszervezetek csúcs­szerve 24. Otthonul szolgáló he­lyiségek. Függőleges: 1. Ez a történelmi falfestménye az akkori Vigadóban készült. 2, Anyagok, áruk tárolására szolgáló épü-etrész. 3. A románok kiváló terepjáró autója. 4. Fogás, zsák­mány németül (FANG). 5. Az el­nyomás éveinek tragikus esemé­nyeire utaló festménye 1861-böl. 6. itt írta Mikes Kelemen törökor­szági leveleit. 7. Becézett Mihály (fordítva). ]2. Amire a házak épül­nek. 15 A Pál utcai fiúk című re­gén vben a vörös ingesek vezére (Feri). 17. Katonai rónám. 20. A lakat része! 22. Mázolni kezd! 23. Kifogástalan. Gyerekek! A vastag betűk!-:.'! szedett sorok megfejtését, á többi málusi megfejtéssel együtt — egy levelezőlapon — június tll-is küld­etek be a szerkesztőséghez. Már egyetlen heti helyes megfejtéssel is lehet nyerni I

Next

/
Thumbnails
Contents