Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-31 / 127. szám
1986. MÄJUS 31., SZOMBAT 9 r EGYÜTT AZ UTAKON AZ UTINFORM KLENT! Csordás Csaba: — Az M<-es autópályán a hét végén is tart a forgalomelterelés Marton vásár és Kápoinásnyék között, valamint Sza- badbattyán térségeben. Ezeken a helyeken a Balaton felé vezető útpályán kétirányú a forgalom. Vasárnap délután 14 órától Martonvá- sár és Kápoinásnyék között mind a két forgalmi sávot igénybe vehetik a főváros felé haladók, a Balaton irányába autózók viszont csak a leállósávon közlekedhetnek majd. A Közlekedéstudományi Intézet autós túraversenyt rendez a hét végén. A szombati útvonal: Budapest 11-es út—Szentendre—Visegrád— Nagymaros—Rét-ság—Hollókő—Széesény—Salgótarján. A vasárnapi útvonal : Salgótarján—Nádújfalu—Mátraalmás—Kálló—Veresegyház—M3-as autópálya, Shell-kút, Budapest határában. A versenyzők országúti világítással közlekednek majd. Kérjük, segítsék elő haladásukat és előzésüket udvarias vezetéssel. Hidfelújítási munkák miatt tovább tart a félpályás lezárás a 2-es úton Vác után, a 2-es és a 12-es út csomópontjában. A 11-es úton Visegrád előtt víztelenítési és árokburkolási munkák miatt esetenként félszélességben lezárják az útpályát. Ugyancsak egy sávon haladhat a forgalom az 51-es úton Dümsöd előtt, mert itt a föútra új aszfaltszőnyeget terítenek. Aszfaltoznak a 8102-es úton is Törökbálint térségében. Itt is csak egy sávon haladhat a kétirányú forgalom. EGY BALESET ANATÓMIÁJA E heti példabalesetünk Százhalombattán esett meg, és nagyon szomorú. V. I. tizenhét esztendős tanuló haláláról szól. A kislány — az első rendőrségi vizsgálatok szerint — figyelmetlenül lépett le az úttestre, és ezért elgázolta egy arra haladó motorkerékpáros. V. I. a kórházba szállítás közben meghalt. • Ez a baleset sincs tanulság nélkül, s ez most így szól: nemcsak azoknak kell betartani a közlekedési szambályokat, akik ezt járművezető-képző tanfolyamokon elsajátították, hanem mindannyiunknak, hiszen életünket védhetjük meg, ha szabályosan közlekedünk. Másik tanulság, hogy mindig körültekintően kell viselkednünk az utcán, a figyelmetlenség végzetes lehet. E heti példánkra is vonatkozik az OKBT jelmondata: Mielőtt lép, észfék! AZ ELTÖRÖTT SARU ESETE Mint már hírt adtunk arról, a Ferjáncz—dr. Tandari versenyzőpáros a Saturnus Rallve-n vezető helyről kényszerült kiállni, mert autójukon eltörött a generátor főkábelének saruja. — Egy ilyen apróságnak tűnő hiba hogyan volt képes megfosztani a győzelem lehetőségétől az igazán rutinos magyar bajnokpárt? — ezt kérdeztük Ferjáncz Attilától, a Váci Autó SE népszerű versenyzőjétől. — Az autósportban minden, néha jelentéktelennek látszó apróságnak is jelentősége van — válaszolta Ferjáncz Attila. — Ez a saru sárgarézből készült, és úgy látszik, csak alig több, mint egy versenyt bírt ki, hiszen a bulgáriai bemutatkozáson nem volt gond ezzel. Mindemellett erős vibrációnak van kitéve, akárcsak az egész szerkezet, és a jugoszláviai verseny hatodik gyorsasági szakaszának első kilométerein eltörött. Amikor észleltem, hogy megszűnik a töltés, először megpróbáltam enélkül végigmenni a versenytávon. Sajnos, ez éjszaka történt, amikor némi világításra feltétlenül szükség van, és ráadásul a leghosszabb — negyvenhat kilométeres — szakaszon voltunk. Amikor már egyáltalán nem ment a kocsi akkumulátorról sem, akkor először azt néztem meg, nem a pótkerék szabadult-e el, s pem ez sértette-e meg az akkumulátor kábelét! Aztán a motort veáérlő komputert cseréltem ki, mire a motort újra el tudtam indítani. Később kiderült, hogy ez csak azért volt, mert"egy"kissé magához tért a lemerült áramforrás. Amikor újra megállásra kényszerültünk, a kábeleket kezdtem vizsgálgatni, így jutottam el a generátor főkábeléhez. Az is nehezítette a dolgomat, hogy időnként összeért a törött saru két vége, és ilyenkor úgy látszott, megjavult a kocsi. Aztán egy csavarral felerősítettem a kábelt a generátorra, de a roppant kemény, murvás úton éz többször lerázódott. Csak az utolsó néhány kilométer volt aszfaitos. s ott nem is volt probléma az ideiglenes felerősítéssel. A sok szereléssel végül is annyi időt vesztettünk, hogy nem volt. már esélyünk a jó helyezésre, és ezért társammal, dr. Tandari Jánossal úgy döntöttünk, hogy inkább kiállunk, mint hogy néhány bizonytalan EB-pontért tovább rongáljuk a Rothmans—Audi Quattrót. STEVIE WONDER GESZTUSA A Direccion General de Trafico (a spanyol közlekedés- biztonsági szervezet) a nemzetközi ifjúsági év ’85 keretében az alkohol és a gépjárművezetés témakörében tervezett kampányt az év elején — írja a Közlekedésbiztonsági Figyelő. A kampány vezéregyénisége Stevie Wonder híres amerikai popénekes volt, akinek részvételét az RCA spanyol hangt lémezgyártó cég szervezte meg. Az ötletes S. Wonder híres dala: „Ne vezess, ha ittál” (Don't drive drunk) adta. amelyet a „Woman in Red” című filmben énekel. A sztár már részt vett Amerikában hasonló jellegű közlekedésbiztonsági kampányban. A forgatás Los Angelesben folyt, jó hangulatban. Stévie a köyetkezőket mondta: „Hello, Stevie Wonder vagyok. Emlékezz, arra, amit dalomban éneklek: Ne igyál, ha vezetsz!” A filmet sugározta a tv, és a rádió is. hírt adott róla. a kampányt kiegészítő reklámeszközként megjelent egy lemez a fent említett dallal, poszterek készültek és népszerűsítő plakátokat. állítottak fel az utak mentén. A szerzői jogokat Stevie Wonder minden korlátozás nélkül felajánlotta, sőt, arra is felhatalmazást adott Spanyolországnak. hogy a filmet más európai közlekedésbiztonsági szerveknek is továbbadhassa. A népszerűsítő filmet benevezték a berlini PRI nemzetközi filmfesztiválra is. • Mit tehetünk ehhez hozzá? Azt, hogy ,jó lenne — és a hazai helyzetet ismerve hasznos is —, ha a magyar közlekedő közönség is hozzájutna Stevie Wonder dalához, így talán megfogadhatná tanácsát: Ne igyál, ha ve z e l s z: ÚJ LÁDÁK A BNV-N Múlt szerda óta — amióta megnyílt az idei tavaszi BNV — kétségkívül sztár lett a K papiionban a Lada-stand. Itt állították ki ugyanis az új szovjet gépkocsikat, a Lada Samarát, a módosított kombit és a 2108-as modellt. Hogy hazánkban nagy az érdeklődés az újdonságok iránt, az eddig sem volt kétséges, az autók körül mindig érdeklődő tömeg bizonyíték erre. VÉLEMÉNYEK A RADARRÓL Az Eszak-Rajna-Vesztfália tartományban sebességmérés alkalmával kél radart állítottak fel a iendörök egymás után. Minden ötödik olyan Járművezető, akit az első mérőhely után jelentős sebes- ségtúilépés (több mint 20 kilométer per óra) miatt állítottak és büntettek meg, a második mérőhelyen is túllépte a megengedett legnagyobb sebességet Nem volt sokkal jobb a helyzet azoknál sem, akiket ennél kisebb sjbességtúllépés miatt büntetlek meg az első méröpont után. Figyelemre méltőak voltak a sebességtúllépések után adott válaszok is. Csak öt százalékuk vélte úgy. hogy valóban túl gyorsan hajtott, 5,8 százalékuk úgy vélte, hogy a rendőri ellenőrzés a forgalom folyamatosságának biztosítása érdekében történik. 5.4 százalékok szerint 1ohb volna, ha a rendőrség a bűnözés ellen harcolna intenzivebben. 8,1 százalékuk azi a véleményét hangoztatta, hogy a rendőrség az ő pénzér* vadászik. Kellemes hétvéget kíván járművezetőknek és gyalogosok nak egyaránt: Roőz Péter POSTABONTÁS VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PF.: 311 -1446 ■BHBHBBH Hazafelé halvacsora A fóti öregek napközi otthonának lakói számára a helyi Vörösmarty Termelőszövetkezet és a Vöröskereszt autóbusz-kirándulást rendezett. A szervezők munkáját dicséri, hogy a szakszerű tájékoztatáshoz idegenvezetőről is gondoskodtak. így ismerkedhettek meg a nyugdíjasok Cegléd, Kecskemét, Kiskunfélegyháza és Szeged nevezetességeivel. A jól sikerült program záróakkordjaként a kirándulók közfelkiáltással halvacsorát szavaztak meg a Fehér-tóparti halászcsárdában. Kovács Miklós Főt Megszépült lakótelep Városunk lakótelepén, a Szivárvány utca 6. szám alatti tízemeletes házban mintegy kétszázan élnek. Az első családok még tavaly nyáron költöztek ide. A környéken több kisebb-nagyobb gödör, építési hulladék éktelenkedett. A társasház közös képviselője, Szabó László vezetésével azonban összefogtak a lakók és közös erővel tiszta, rendezett környezetet teremtettek. A nehéz földmunkák elvégzésére tanácsi munkagépek jöttek segítségükre és ezek működtek közre a szeny- nyező hulladékok eltüntetésében is. A házbéliek ezután hozzáláthattak a 24 facsemete, a 200 különböző díszcserje és a számtalan tavaszi virág elültetéséhez. Mintegy> «ser- négyzetméter területet füvesítettek, .parkosítottak, A gyermekek nagy örömére a napokban elkészült az új homokozó is. A március végén kezdődött társadalmi munka főleg a hétvégeken folyt, de aki tehette, hét közben is tüsténkedett. A lakótelepiek nem pihennek babérjaikon! Kis méretű focipályát szeretnének kialakítani a sportolni vágyó fiataloknak és néhány padot fognak felállítani a parkban a pihenni vágyóknak. Eddigi városszépítő tevékenységükért kiérdemelték a városi tanács, a HNF és a Vöröskereszt elismerő oklevelét. Lénárt József Budaörs Elkelne a segítő kéz A régi postaépület előtt mentem el minap és eszembe jutott, milyen nehéz idők voltak, amikor még ide kellett járni, hogy küldeményeinket feladhassuk, fia hárman álltak a kis előtérben, akkor egy negyedik ügyfél már nem fért be, ezért aztán sokat zú- golódtak-morgolódtak az emberek. De mindez már — szerencsére — a múlté! Az új postára betérve mindenki nyugodt, nem siet, sőt, az öregek le-leülnek az asztalkák mellé, hogy fájós lábukat pihentessék és közben néhány szót váltsanak egymással. Az ügyintézés gyors, zökkenőmentes, mert az ablakok mögött ülő alkalmazottak pontosan, folyamatosan dolgoznak. Azonban a postások sorsa mégsem egészen felhőtlen: a lehetséges tíz dolgozó helyett mindössze négyen vannak, a többi álláshely betöltetlen. Mester Lászióné, Dobos Jánosné, Gazsi Lászióné és Révész Gábor azonban naponta lelkiismeretesen oldja meg feladatát, ha kell, akár túlórában is. A Budakeszi centrumában található postán hiába lóg feltűnő helyen a felhívás: hivatali munkára jelentkezőket felveszünk — egyelőre nincs foganatja. Pedig a napi több száz távirat, levél, csomag és pénzküldemény átvételénél és továbbításánál elkelne a segítő kéz, csakúgy, mint a sok-sok sajtótermék szortírozásánál, eladásánál. Igaz, az utóbbi munkába a kézbesítők — közülük főleg a szocialista brigádok — is besegítenek. Padányi Lajos Budakeszi Törött lámpa, sérült autó Nagykátán, a Vágóhíd utca 13-as számú házzal szemben parkoltam autómmal május 20-án. Álló kocsim mellett elhaladt a helyi villanyszerelő vállalat hatalmas markológépe, majd megállt és tolatni kezdett. Meg sem állt, míg csattanás, csörömpölés nem hallatszott... Összetörte a kis Polskim lámpáját és alaposan behorpadt a karosszéria is. A sofőr csak annyit mondott, hogy sajnálja, de nem lát hátra a gépből. Ráadásul betétlapot sem adott, ezért bementem a vállalat telephelyére, de a gépkocsivezető főnöke is elutasított azzal, hogy mit akarok egy ilyen kis sérülés miatt! ültette körül fákkal. A gyorsan növő jegenyék és hársak azóta hűs árnyékot vetettek az ott játszadozó gyerekekre, kismamákra. A közelmúltban azonban modem fűrészekkel megjelentek a favágók, és... alig néhány óra elteltével a gyönyörű, egészséges fák az út porában hevertek. Ismét győzött az ember a természet felett, csak az a kérdés, a végén ki marad alul? Egy-két asszonyka érdeklődni próbált a „fanyüvőktől”, hogy ki a megbízójuk, de kitérő választ kaptak. Csupán annyit sikerült kiszedni belőlük, hogy a fák gyökerei nem tettek jót a környező épületeknek. Fura érvelés! Az illetékeseket arra kérném — a környék lakóinak nevében is —, hogy mihamarabb pótolják a kivágott fákat. Az ültető brigádnak az itt élők jobban fognak örülni, mint fűrészes elődeiknek. Sőt, sokan akár társadalmi munkában is szívesen végeznék ezt a feladatot. Sík István Gödöllő Ä jó példa is ragadós utcáinak szépítésére. Szerencsére bőven akadnak kivételek is, melyek közül most egyet szeretnék megemlíteni. A minden szempontból örvendetesen fejlődő Biatorbágy új utcasorairól van szó. Az itt lakó — többnyire fiatal — emberek követik az öregek nagyszerű hagyományát: gyümölcsfákat ültetnek nemcsak a kertbe, hanem a házuk és a kerítés közötti területre, sőt, az utcára is. A termés meg- dézsmálásától nem kell tartani, hisz szinte valamennyi ház előtt meggy-, cseresznye-, körte- és diófák pompáznak, melyekről legfeljebb az arra kószáló idegenek vesznek el egy-két szem kóstolót. A községnek ez a hagyománya, azon kívül, hogy szép, hasznos is, mert néhány év múlva a bővebb termésre forduló fák gyümölcséből nemcsak a család asztalára, hanem piacra is jut majd. Érdekesség, hogy a faluban vagy a környéken hétvégi telekk,el, nyaralóval rendelkező városaik követik a helybéliek szokását, és az igénytelenebb díszcserjék közé ők is ültetnek néhány, több gondozásra szoruló gyümölcsfát. M. Szabó Attila Biatorbágy Dancsó Anna Nagykáta Ki bízta meg őket? A Kállai út végén található hangulatos játszóteret annak idején, mintegy húsz évvel ezelőtt, három kedves ismerősöm A televízió, a rádió és az újságok egyik kedvenc témája a lakótelepek sivársága, a kockaházak közötti utcák lélekölő elhagyato.ttsága. Hiányolják — gyakran nem is ok nélkül — a tarka virágokat, a zöld füvet, a levegőtisztító lombos fákat. De hasonlóan kopár negyedekkel vidéken is találkozhatunk, ahol a családi házakban élők nem fordítanak elég gondot lakóhelyük A dicséret sokszor ösztönzőbb kritizálni könnyebb! Ezúttal olyan témát adunk közre, amelyről korábban rovatunkban nem szoktunk írni. Pedig mi tagadás gyakran fordulnak hozzánk olvasóink olyan kéréssel, hogy adjunk nyilvánosságot köszö- netüknek, mellyel hálájukat akarják kifejezni egy-egy orvos vagy ápolónővér lelkiismeretes, munkájáért. Ilyenkor azt a gyakorlatot követjük, hogy tanácsol juk olvasóinknak: elismerésüket küldjék el az illető intézmény vezető főorvosának, hiszen úgy véljük, a gyógyító hivatás természetes velejárója az emberséges bánásmód. Ez alkalommal azonban kivételt teszünk, hiszen az alábbi írásban említett egészségügyi intézetben sok beteg fordul meg a Pest megyeiek közül is. Íme, a levél: mészetes emberséggel, s legjobb tudása szerint. Balogh Gyula Pomáz Népdalosok a békéért A Hazafias Népfront tápió- szecsöi békebizottsága az idei békeév, illetve a májusi békehónap egyik rendezvényeként kerekasztal-beszélgetést tartott. Az eszmecsere után a résztvevők átvonultak a Damjanich Művelődési Házba, ahol a kora esti órákban békegyűlés kezdődött. Mindkét esemény vendége Pásztor Béla, a HNF Országos Tanácsának tagja 'volt, aki a békegyűlésen előadást is tartott. Az estébe nyúló rendezvényen fellépett a veres- egyházi Röpülj páva-kör énekkara, Pataki István vezetésével. Az ismert népdalokat a közönség együtt énekelte a kórussal. A békenap befejezéseként a veresegyháziak meghívták a tápiószecsöi hagyományőrző együttest, hogy tapasztalatcserével egybekötött vendégszereplésen kicseréljék műsoraikat. Ofella Sándor Tápiószecsö Gyakorlott mozdulatokkal kötözik a feltételezett sérültet * rülést kellett ellátni s lassan a pihenőkörletnek kijelölt folyosó megtelt az ápoltakkal. A sikeres * gyakorlatot értékelés követte, melyen Jánosi József, a polgári védelem városi törzsparancsnok- helyettese elégedetten beszélt a látottakról, s külön kiemel- 1e a szakmai felkészültséget. Elmondta, hogy a polgári védelem szakalegységeinek bevetését nemcsak háborúban, hanem természeti katasztrófa, súlyos üzemi balesetek esetén is elrendelhetik. A sikeres vizsgát tett hallgatók adott esetben felhasználhatják a tanfolyamon tanultakat — segíthetnek embertársaikon. Kürti Attila Százhalombatta A Magyar Szénhidrogénipari Kutató-Fejlesztő Intézet százhalombattai polgári védelmi szervezetének egészségügyi szakasza az 1985— 86-os kiképzési évet bemutatóval zárta. Dr. Szabados Istvánná szakaszparancsnok egy írontorvos határozottságával vezette beosztottjait és irányította a ,.sebesülteket” a megfelelő ellátási zónába. A bemutatót megtekintő vendégek alig hitték, hogy nem egészségügyi szakemberrel, hanem vegyésszel állnak szemben, akinek 26 fős szakasza rendkívül felkészülten és kellő komolysággal oldotta meg feladatát. A területet ért képzeletbeli csapás következtében sokfajta feltételezett séGyakran esik szó mostanában az egészségügy helyzetéről, orvos—beteg kapcsolatáról. Sokan vitatják, hogy a kialakult hálapénzgyakorlat mellett egyál talán ingyenesnek lehet-e tekinteni az orvosi ellátást. Egy-egy kirívó negatív esetből hajlamosak vagyunk általánosítani, és egészségügyünk helyzetéről sötét képet festeni. Pedig mindannyian ismerünk ellenpéldákat is. Csak, ahogy mondani szokás; könnyebb kritizálni! Pedig a dicséret sokszor hatásosabb ösztönző, mint a bírálat. Ezért nem szabad fukarkodni vele, ha van rá okunk! A megyében élők közül sokan jól ismerik a budapesti ORFI-t. Bizonyára többen vannak olyanok is, akik e kórház intenzív részlegén kapták vissza újra életüket. Itt, ezen az osztályon gyakorolja hivatását dr. Kiss Gabriella főorvosasszony, aki reggelente már 7 órakor magára ölti a fehér köpenyt, s az éjszaka érkező betegek ágya mellett kezdi napi „áldásos” tevékenységét. A vizit során mindenkihez van egy-egy kedves szava, egy biztató si- mogatása. Kedves, megnyugtató hangja számtalan betegnek ad erőt, biztatást a gyógyuláshoz, S a doktornő így teszi ezt nap mint nap, szerényen, magától értetődően — reméljük, példát adva az utána következő orvosnemzedékeknek. Munkáját pénzzel még senkinek sem sikerült meghálálni, az efféle célzást egyértelműen elhárítja. Hivatástudattal dolgozik, úgy, ahogyan felesküdött rá, terElismerő értékelés Szakszerűen segíthetnek