Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-24 / 121. szám

Jtmr A hulladék is lehet érté A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 121. SZÁM 1986. MÁJUS 24., SZOMBAT Köszönet a lakosságnak, az intézményeknek Fejlesztések az elmúlt öt évben öt esztendővel ezelőtt, 1981. május 28-án a városi ta­nács 666 millió 840 ezer forintot hagyott jóvá a műkö­dési költségvetésre, s a fejlesztési alap 829 millió 353 ezer forinttal számolt. A teljesítések ezzel szemben 1 milliárd 84 millió, illetve 389 millió 775 ezer forintot mutatnak. A működési bevételnél tö­rekedtek a lehetőségek maxi­mális feltárására, emellett nem tervezett intézkedések is hoz­zájárultak a több mint 60 szá­zalékos növekedéshez. A mű­ködési költségeket minden­képpen ki kell fizetni, hiszen az ebben szereplő pénzek biz­tosítják a város intézményei­nek zavartalan működését, s ebben van az ott dolgozók munkabére is. De a parkfenn­tartás. a köztisztaság, néhány út korszerűsítése is ide tar­tozik. Az oktatás, a közműve­lődés összes kiadása, illetve bevétele szintén ebbe a ro­vatba könyvelődik. A VI. ötéves terv fejlesztési alapjának felhasználásáról már több alkalommal írtunk. An­nak kialakítását az MSZMP XII. kongresszusának határo­zatai. a megyei tanács irány­elvei. valamint a városi párt- bizottság által jóváhagyott gazdaságpolitikai koncepció foglalta keretbe. Az akkor ki­alakított ágazati arányok le­hetővé tették a kevésbé ellá­tott területek ütemes fejlesz­tését. A középtávú terv végrehaj­tását elemezrve megállapíthat­juk, hogy a bevételi előirány­zatot 60 millió forinttal, azaz csaknem ötödével teljesítette túl a város. Talán világosabb, ha azt írjuk: öt év alatt egy lakosra 14 ezer 180 forint fej­lesztés jutott, ami a megelőző tervidőszakénál csaknem más­fél ezer forinttal több. Nézzük, mi létesült az összegek fel- használásával. A 16 tantermes általános is­kola. a Toldi iskola 660 négy­zetméteres tanműhelyének megszervezése, az egészségügyi beruházások beindítása módo­sulásokat jelentettek. Lakás­építés és telekgazdálkodás te­rületén a tanácsi telekgazdál­kodás került előtérbe. Össze­sen 317 telket biztosított a ta­nács. így csökkent a lakás­hiány is. Fontos mutató, hogy a 100 lakásra jutó lakosok száma 281-ről 272-re csökkent. A villanyhálózat a tervezet­tet meghaladó mértékben fej­lődött, A közvilágítási hálózat építése összhangban állt a la­kossági igényekkel, hiszen 262 darab új lámpát kapott a vá­ros. javult a gyalogátkelőhe­lyek megvilágítása. A gázve­zeték tanácsi fejlesztési keret­ből kanyarog a magánlakás- építők telkeihez, de a lakos­sági önerős fejlesztés is dina­mikusan bővül. A tervezett öt kilométeres ivó vízihálózattal szemben közel 28 kilométer épült meg. s befejeződött a kétezer köbméteres felszíni víztározó építése. Ennek a technológiai szerelési munká­latai áthúzódnak a VII. ötéves terv időszakára. Az üzembe helyezést a tanács hitelfelvé­tellel gyorsítja. A csatornázás is dinamikusan halad tovább, hiszen kettő helyett majdnem 7 kilométer valósult meg. Az út- és járdaépítésben a Reviczky, a dr. Kiss Sándorné, valamint önerős formában a Ságvári és a Kárpát utcák ki­épülése kedvezőbb közlekedé­si lehetőségeket teremtett. A város járdaépítési terve négy­szeresen túlteljesült. E mun­kát a város lakosságának tár­sadalmi munkája nagymérték­ben elősegítette. Megyei támogatással, s szin­tén a lakosság társadalmi munkájával, valamint helyi és koordinációs pénzeszközök be­vonásával 60 férőhelyes böl­csőde épült a Vági lakótele­pen. Megépült az új mentőál­lomás. s befejezéshez közele­dik a 17 munkahelyes rende­lőintézet felépítése is. Tehát a városfejlesztés eredményei igen jelentősek. A lakosság életkörülményei számottevően javultak. Többször szó esett a lakosság társadalmi munkájá­ról. s nem alaptalanul, hiszen 117 millió 435 ezer forint az általuk elvégzett munka érté­ke. A városi tanács, miután megtárgyalta a VI. ötéves terv teljesítéséről szóló beszámolót, megállapította, hogy a tanács intézményeinek működési fel­tételei javultak, ugyanez mondható el az infrastruktúra tervezettet meghaladó fejlesz­tése okán a lakosság életkö­rülményeiről is. A tanács testületé köszöne­tét fejezi ki a város lakossá­gának, a gazdálkodó szervek­nek és intézményeknek az eredményes közreműködésért az önerős fejlesztésért, az el­végzett társadalmi munkáért. Ballai Ottó Sikerrel kecsegtető vas- és papírgyűjtő-akció folyik jelenleg városunk iskoláiban, a Budapest és Környéke MÉH Vállalat nagykőrösi telepének szervezésében. A gyűjtésben eddig részt vevők közül az Arany János Általános Iskola úttörői több mint 8 ezer kilogramm vasat, a kacsénak pedig 1109 kilogramm ron­gyot és tíz tonna vashulladékot gyűjtöttek össze. De további iskolák is bekapcsolódnak ezekben a napokban a szanaszét he­verő hulladékok begyűjtésébe. (Hancsovszki János felvételei kapósak a serdülő labdarugók a fővárosban Mégsem sikerűt a továbbjutás Dabas—Nagykőrösi Kgy. Kinizsi 6-3 (5-1) Az MNK-ban hazai pályán a jó játékerőt képviselő me­gyei I. osztályú dabasi labda­rúgócsapat volt az ellenfél. Az első félidőben korán kapta a gólokat a Kinizsi — kettő kö­zülük hárítható lett volna —, ezzel szemben a körösi csa­pat négy helyzetet is kiha­gyott. Á második félidőben sokkal jobban ment a játék, ez gólokban is mutatkozott. Még szorosabb is lehetett vol­na az eredmény, a gólkülönb­ség túlzott. Góllövő: Farkas J., Sallai, Kovács Z. Ikladi ifi—Nk. Kgy. Kinizsi ifi 2-1 (2-1) Kinizsi ifi: Deák — Szűcs, Ferc.si, Kecskés Z., Hegedűs — Dobos (Balogh), Onhausz, Pör- ge, Gonda — Eszes, Vikor. A ballagások miatt elhalasz­tott mérkőzést szerdán ját­szották Ikladon. Bakonyi Ist­ván edző szerint változatos, jó A SZÜLŐVÁROSÁHOZ erősen kötődő embert ismer­tem meg Koselák Ferenc tmk- csoportvezető személyében, pedig mindig eléggé nyugha­tatlan ember volt. Hiszen dol­gozott az Egyesült Izzóban, a darugyárban, a konzervgyár­ban, a bőrgyárban, csupa fő­városi munkahelyen. De mint mondta, ő csak addig maradt meg egy-egy munkahelyen, amíg ott a szakma újat tu­dott neki nyújtani. Mesterlegényszerű vándorlá­sai ellenére neki nem voltak személyes konfliktusai sem vezetőkkel, sem kollégákkal. Ez persze csak úgy volt le­hetséges, hogy mindenütt jól dolgozott, az alkotó munka igényével, lelkiismeretességé­vel. S hogy végül is mi hozta haza Nagykőrösre? Erről talán beszéljen ő maga, kezdve éle­te történetét a legelejével. A legfrissebb adalékot mi tesz- szük hozzá: az idén megkap­ta az Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója miniszteri kitünte­tést. — Nagykőrösön, negyven­hétben születtem. Édesapám hentes és mészáros volt, hát innen a szakmához, az élel­miszeriparhoz a kötődés első szála. De erősíti a szálakat az is, hogy egyik nővérem és an­nak a férje a konzervgyárban dolgozik, s a másik nővérem is ott állt először munkába annak idején. A fiam is ide jött volna a sajtgyárba, de le­beszéltem róla, mert helytele­nítem, hogy ő ott legyen be­osztott, ahol én vezető vagyok. De Kőrösön maradt ő is. Most éppen katona, a NEFAG a munkahelye — mesélte Kose­lák Ferenc, majd elbeszélte, hogyan kezdett, mekkora ke­rülővel jutott vissza végül is ugyanoda, azaz Kőrösre, ahonnan elindult fiatalember­ként a nagybetűs életbe. Eredetileg villanyszerelőnek tanult, dolgozott is fél évig egy kisiparosnál, amíg állami vállalatnál elhelyezkedett a fővárosban. Kitanulta az autó­villamosságot, a háztartásigép­javítást, a l.akatosságot, éppen ezért csábította haza a körösi egykori gépjavító vezetője. Dolgozott is három évig a gépjavítóban, de az élelmi­szeripar nagyon vonzotta, s ki is kötött itt H)62-ben, ahol most is dolgozik, a Közép­magyarországi Tejipari Válla­lat körösi sajtgyárában. Im­már óriást szakmai tapaszta­latok birtokában, néhány év­vel idősebben, megnyugodva, a biztos, a jól belátható utat választotta. Időközben elvé­gezte a tejipari szakközépis­kolát. csoportvezetővé nevez­ték ki. s ma tizenhárom-ti­zenöt beosztottja van, akik együtt olyan kollektívát al­kotnak, amelyben a helyben letöltött munkaviszony átlaga egy évtized fölött van. Jóban, rosszban összetartó, egymást ismerő emberekből áll az a tmk-csoport. Bár ők sem mentesek a szakmai és emberi problémáktól, de azok megoldása ugyanúgy a csoportvezető feladata is, mint a tejüzem számára a hűtés, a gőz, s egyáltalán a zavarta­lan termelés technikai feltéte­leinek megteremtése. Aztán beszélgetésünk végén szinte mellékesen említi meg Koselák Ferenc, hogy az üzem párttitkára is egyben. Pedig szerénységre nincs oka. Hi­szen ő volt az egyike azoknak, akik javasolták, hogy a köz­vetlen termelésirányítók, ve­zetők kezébe adja a vállalat vezetése a differenciált bér- fejlesztés odaítélésének jogát, mint a fegyelmezés és ösztön­zés legjobb, leghatékonyabb eszközét. TAVALY MÁR a csoportve­zetők, és szakszervezeti cso­portbizalmiak döntöttek arról, hogy mekkora bérfejlesztés il­let meg eav-egy dolgozót ad digi munkája alapján. S úgy tűnik az új ösztönző rendszer bevált. A vándor tehát — mind­annyiunk örömére — mos1 már megállapodott. Aszódi László Antal iramú mérkőzés volt, köny- nyen lehetett volna pontot, vagy pontokat szerezni. Gól­lövő: Pörge. Ennek a mérkőzésnek az eredményét is befolyásolta, de a bajnokság elvesztésében is döntő lehet, hogy egyes játé­kosok — minden külön beje­lentés nélkül — csak úgy egyszerűen elmaradnak a mér­kőzésről. A vasárnapi kettős kiállítás miatt is — ami a fe­gyelmezetlenség következmé­nye volt — Czinkus és Berta­lan nem játszhatott Ikladon, és Bertalan' még két mérkő­zésen nem játszhat. Több fe­gyelmet, lelkiismeretesebb magatartást kell tanúsítaniuk az ifiknek, mert könnyen el­úszhat a bajnokság. A megyei serdülőváloga­tott tizennyolcas keretében két körösi játékos is szerepel: Aszódi János és Pécsi Zoltán. Az országos bajnokságra ké­szülő Pest—Nógrád megyei válogatott végleges kialakítá­sa érdekében Balassagyarma­ton játszottak felmérő mérkő­zést, a Pest megyeiek 5-1-re nyertek. A körösi játékosok megfelelően játszottak, 1—1 gólt is lőttek. A visszavágó május 27-én, Kartalon lesz, és azután alakul ki a végleges Pest—Nógrád megyei keret. Kapósak a körösi serdülő labdarúgók a fővárosban. Az itt továbbtanulók között nem­csak az MTK-ba kerülő Do- náth játszik jövőre magasabb osztályban. Holló kapus az Üjpesti Dózsában, Barcsay pe­dig a Csepel együttesében ját­szik majd, de valószínű, hogy Szrapkó is magasabb osztály­ban folytatja. A serdülőgárda jövőjéért aggódóknak elmond­hatjuk, hogy a jelenlegi jól szereplő csapatból tizenhatan jövőre is az egyesületnél ma­radnak, és közülük tizenné­gyen a serdülő utánpótlás­együtteséből. SZOMBATI MŰSOR Tekézés. Cegléd: X. Türei Pál csapat- és egyéni emlék- verseny. VASÁRNAPI MŰSOR Labdarúgás. Tápiószele: T. Kohász—Nk. Kgy. Kinizsi fel­nőtt és ifjúsági megyei II. osz­tályú bajnoki mérkőzés. HÉTFŐI MŰSOR Labdarúgás. Kinizsi sport­telep, 16 óra: Tormási Építő­ipari Kisszövetkezet—Démász, 17 óra: Törteli Tsz —Konzerv­gyár, 18 óra: Amatőr MTE— Pedagógusok; Vági-lakótelepi pálya, 17 óra: Nyársapát—FG Fortuna, 18 óra: Gimnázium —Mészáros Tsz, városkörzeti kispályás bajnoki mérkőzés. P. S. Faaprítékből falazóblokk Megkezdték a Durisol elne­vezésű új építőelem — kézi falazóblokk — gyártását a Ko­márom Megyei Állami Építő­ipari Vállalatnál. Osztrák li- cenc alapján faaprítékből vegyszer és cement hozzáadá­sával készítik. A különböző méretű ele­mekből szárazon, kötőanyag nélkül lehet felhúzni a fala­kat, s ezután kell képlékeny betonnal kitölteni a blokkok üregeit. Különösen nagy elő­nye, hogy jó hőszigetelő, meg­felel a nemrégiben életbe lé­pett szigorított hőtechnikai 'üőírásoknak is. A rostos szer­kezetű Durisol korbadásmen- les, kémiailag stabil, tűz- és nedvességáiló. Jó hangnyelő­könnyen lehet fűrészelni, vág­ni, csavarozni. Családi házak emeletes lakótömbök és üze­mi csarnokok építésére egy aránt alkalmas. A Komép új üzemet épített a Durisol rendszeres gyártá­sára és értékesítésére. A li- cenc mellett a gyártógépsort is Ausztriából vásárolták, ahol már régóta készítenek ilyen építőelemeket. A tatabányai üzem kapacitása évente két­millió blokk, ebből 1600 csa­ládi ház építhető fel. Gázdosszié egy gépíró!? Az Abonyi, a Bállá Károly, a Batthyány, a Bíbor, a Bok­ros, a Kovács Sándor és a Zöldmező utcaiak tavaly no­vemberben gyűltek össze elő­ször a Szivárvány utcai iskola elsősökre méretezett padjai­ban, hogy döntést hozzanak: társulnak-e arra, hogy portái­kon a kényelmes földgáz le­gyen az energiahordozó.. Azután az idén tavasszal újra együtt találhattuk az- el­szánt társaságot, hiszen be­számoltatták a tervezőt meg saját vezetőségüket arról, hogy mit dolgoztak, mit intéz­tek. Erről is, csakúgy, mint az alakuló ülésről, beszámoltunk olvasóinknak. Legutóbb már a kivitelező választása volt soron. Ám­bár ... A jogi szabályozás avatatlan számára áttekinthe­tetlen szövevénye még ezt a kiválasztást is bizonytalanná teszi. Miért? Már írjuk is. A gázvezetékre az utcában la­kóknak van szükségük, tehát nekik önkéntes társulást kell alakítaniuk. Ezt követően azonban a tanács kezébe ke­rül a dolog — pontosabban: a városgazdálkodási osztály mű­szaki csoportja lesz a HATÓ­SÁG — s a szerződést a kivi­telezővel már nem a lakók kötik. Ám pénzüket ezt meg­előzően még be kell hogy fi­zessék. Nos, az áprilisi összejövete­len a tervező, Biczók Lászlóné elmondta, a terv engedélyezés alatt áll. Mi a helyzet május köze­pén? Hát, kérem szépen, a Bá­nyaműszaki Felügyelőség a lu­das. Nincs gépírójuk. Harminc nap ide, harminc nap megint csak ide, de ha egyszer nincs, akkor nincs. Az építőközösség megfontolás tárgyává tette, hogy — ha szükség lesz rá — írógéppel, gépíróval, papírral felszerelkezve fog e nagyhírű, s bizonyára rendkívül fontos intézményhez elmenni. Mert bizony, annak idején, amikor majd engedélyeztetni kell a gáz áramoltatását, újra kap­csolatba kerülnek eme orszá­gos rangú céggel. S mivel ak­kor nyár lesz — de erre már jobb nem is gondolni!... Egyszóval: elfogadott, össze- pecsétezett terv még mindig nincs, ám ehelyett jelentkezett két kivitelező is. A szolnokiak ceruzája fogott vastagabban, ők 1 337 201 forintot kérnek munkájukért, a Generál gmk (Biczók László) 957 365 forin­tot számolt ki. Mivel a dolgok jelenlegi állása szerint 73 csa­lád, va'amint tíz óvoda és két iskola is beszáll, összesen 85- felé osztódnak a fentiek. Né­mi osztással kiszámítható, hogy 5346 forint különbség van a két ajánlat között. A ki­vitelezés határideje augusztus közepe. S ha rpégsincs kész a nagy mű, akkor kötbérrel sújtható a vállalkozó. A lakógyűlés egyébiránt fe­szült hangulatban zajlott. Rengeteg kérdés vetődött fel, nem utolsósorban a meglehe­tősen hézagos táiékoztatás miatt. Néhányra érdemes itt is visszatérni. Mi a helyzet azzal, aki ké­sőbb, a már elkészült veze­tékre csatlakozna? Nos, ő az átvétel pillanatában érvényes csatlakozási összeget fizeti be — a tanács számlájára. Ezért érdemes előre jelentkezni, hi­szen akkor kevesebb jut egy- egy lakásra. Mivel a közmű építése meghaladja a határ­összeget, a településfejlesztési hozzájárulás alól a befizetők mentesülnek majd. Nem árt tudni hogy ez a jövő évtől számított öt évre vonatkozik, s külön kell majd kérni, a teho megállapításakor. B. O. SZOMBATON A nagyteremben Nincs kettő négy nélkül. Színes, . szinkronizált, olasz filmvígjáték. Előadás 6 és 8 órakor­A stúdiói erem ben Dot és a kenguru. Színes, szinkronizált mese-rajzfilm, (él 4-kor. Az istenek a fejükre estek Szinkronizált, botswanai film­vígjáték, fél 6-kor. VASÄRNAP A nagyteremben Nincs kettő négy nélkül. Előadás 4, (5 és 8 órakor. A stúdióteremben Dot és a kenguru, fél 4-kor. Az istenek a fejükre estek; fél 6-kor. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap' Megállapodott a vándor

Next

/
Thumbnails
Contents