Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-20 / 117. szám
Permetfelhőben a meggyes Rendszeresen védik permetezéssel a rovarkártevők és a gombabetegségek ellen a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Fejlesztő Vállalat ceglédi kutatóállomásának gyümölcsöseit. Bessenyei György a fiatal meggyesben permetez (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Évmilliók emlékei így formálódott vidékünk A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 117. SZÁM 1986. MÁJUS 20., KEDD Anya- és gyermekvédelem Javul a g®nfaás szinworala Sokai várnak az ultrahangkészülék alkalmazásától FÖLDRAJZI SZAKMUNKÁK szerint Ceglédnek észak—déli irányban 10,5 perc, míg kelet—nyugati irányban 17 perc a kiterjedése. A földrajzi fokok „nyelvén” nem sok, bár ha geológiai múltját vizsgáljuk, szinte történelemkönyv. Az új városmonográfia elég részletesen foglalkozik a földtani adatokkal, így azokra némiképp utalunk. A vidékünk kialakulásának három időszakban volt legmozgalmasabb a változása: a földtörténeti ókorban, a miocénban és a pliocén-negyedidőszakban. A legidősebb mélységi gránitok vallatása arra utal, hogy kb. 280—320 millió évesek az analizált muszkovit- minták. A Duna felé haladva az alapkőzet relatíve magasabban nyugszik, Cegléd környékén 1600 méter mélységben, de Tápiószőlős felé haladva 3000 méter mélységre zuhan. A fölúcói .eiieti újkor szintén igen muigaiinas időszak, az ÉK—DNY von urat o A hangsúlyosabbá vált, főleg a Kárpátok és a Dinári-Alpok hatalmas mozgásaiból adódó alátorlódások miatt. A negyedidőszaki üledékképződések a mai életünket is befolyásolják; az agyag, a homok, a kavics elengedhetetlen építőipari alapanyagok; a homok, sőt a tőzeg szerepe pedig a környékbeli szőlő- és gyümölcstermesztés szempontjából fontos. Juhász Árpád érdekes könyve, az Évmilliók emlékei, nagyon sok helyszíni adatgyűjtés alapján Dél-Pest megyét is említi. A mélységi kristályos kőzetek lényegében a Mecsek folytatásának tekinthetők, így egy 3000 méterrel mélyebb térszínben a Zengő-csúcs igen magas meredélynek számítana. De mifelénk lesüllyedt a Mecsek. Ezeket a kőzeteket Cegléd, Újszilvás, Nagykőrös-Kálmán- hegy környékén is megtalálták a fúrók. Telérkőzetek is vannak a gránitaprólékok között, mivel azok töredezettek, breccsásodtak. Nagyon kevés vas, magnézium és kalcium található a „mecseki gránitban”. Az aplitféleségek 30 százaléka plagioklászföldpát, 25—30 százaléka biotitcsillám, Ceglédi VSE—Csongrád 11-10 (1-4, 5-1, 2-2, 3-3). Cegléd, 150 néző. Vezette: Medveczky. Cegléd: Konyesni, Beck, Ungvári, Bóbis, Papp, Lőrincz, Kelemen, Sipőcz, Tóth, Béres. Edző: Czigány Károly. Góllövők: Kelemen (4), Bóbis (2), Beck (2), Ungvári, Papp, Lőrincz. Az esős idő ellenére meglepően nagy számú közönség jött el erre a sokáig emlékezetes, hatalmas küzdelmet hozó találkozóra. A csongrádi csapat, telitűzdelve OB I-es szentesi játékosokkal, tiszteletet parancsoló eredménnyel érkezett. Két góllal verték meg a bajnokesélyes MAFC együttesét. A találkozó a ceglédiek 15 százalék kvarcmennyiség is található bennük. Törteli fúrási adatok szerint ott több a pala alkatrész, mint a ceglédiben. Viszont a szénhidrogén-kutatási fúrásokból eredő információk szerint magas vas- és magnéziumtartalmúak a magmás kőzetek Törtei, Jászka- rajenő térségében; természetesen olyan mélyen találhatók, hogy a közeli évszázadokban nem kell számítani arra, hogy vasbánya nyílik az említett községek határában. A vidék hév- és gyógyvizei szintén geológiai hatások eredményei, akár a ceglédi, akár a tápiószőlősi gyógyvíz, vagy éppen a karai Mira-ku- tak és a szándioxid-kútcso- port. Talán ez a figyelemkeltő írás is jelzi, mennyire érdekes és izgalmas tudomány a geológia, s annak ellenére szinte benne van a mindennapi életünkben, nem is tudatosodik bennünk. De ezek ismerete elengedhetetlen egy jó vízhozamú kút megfúrásához, s bármiféle próbafúrások elvégzéséhez. S tájegységünk múltjához ez is hozzátartozik, akárcsak Juhász Árpád munkája a helytörténeti anyaghoz. Surányi Dezső KFT-koncert KFT-koncert lesz május 25-én 20 órai kezdettel Újszilváson, a művelődési házban Jó ideje már, hogy a Kossuth Ferenc utca végében levő térséget elkerítették, s kiakasztottak több táblát is, efféle feliratokkal: Építési terület! Idegeneknek bemenni tilos! Csakhogy az arra járó laikusoknak gyakorta támad az a benyomásuk, hogy még az ismerősök is elkerülik a leendő Volán-pályaudvar tájékát. A tavalyi versenytárgyaláson elnyert munkának semmilyen szemmel látható nyoma nincs — mondják. Igazuk lenne a tamáskodóknak ? szempontjából nagyon rosszul indult, percek alatt 4-1-re elhúzott a vendégcsapat, és szinte reménytelen helyzetbe került a hazai együttes. A második játékrészben vízilabdázóink óriási akarással, sziporkázó játékkal megfordították a találkozót, kiegyenlítettek és a vezetést is megszerezték. Az utolsó játékrészben már három gól volt az előny, amiből a végére egy maradt, ami azt jelentette, hogy a nagyon fontos két bajnoki pont Cegléden maradt. A ceglédi csapatból igazságtalanság lenne bárkit is kiemelni, minden játékos tudása legjavát nyújtotta. A második játékrészben mutatott teljesítményük sokáig emlékezetes marad. Beck Mihály A városi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén az 1985-ben végzett anya- és gyermekvédelmi munkáról tárgyalt. Család- és nővédelmi tanácsadás. Az 1975 óta működő intézmény heti két alkalommal1 fogadja a jelentkezőket. Egy részük lépteit sajátos kötelem, a házasságot megelőző tanácsadás kötelme irányítja. 30 százalékuk már eleve terhesen érkezik, így aztán nehézségekbe ütközik a tanácsadás. Egyébként igencsak csökkenőiéiben van az intézmény forgalma, míg 1931-ben 2623-an, addig 1985-ben mindössze 962-en járultak színei elé. Persze az sem örömteli, hogy az 1981-es 805-höz képest már jóval többen, 1065-en kopogtattak a terhességmegszakítást engedélyező bizottság ajtaján. Terhestanácsadás. A terhességgel összefüggő betegségek (fenyegető vetélés, vérszegénység, méhszájelégtelenség stb.) esetén a szakorvos megfelelő kezelésben részesíti a leendő anyákat, szükség szerint táppénzre veszi vagy kórházba utalja őket. Éppen ezért indokolt, hogy a nők már terhességük tizenkettedik hete előtt felkeressék a tanácsadót. Az 1981 és 1985 közötti esztendőkben az első terhességgel jelentkezők száma lénye— kérdeztük Sárik Jánostól, a fővállalkozó Détév igazgatójától. — Eddig annyi történt — mégpedig az ütemterv szerint —, hogy az építési területre kerültek a szükséges anyagok. Nem vitás, ebben semmi látványosság nincs. Sőt még egy darabig nem is lesz, mert elsőként a föld alatti, mélyépítési teendők kerülnek sorra, nagyjából 17 millió forint értékben. Két alvállalkozóé a feladat, a Dél-Pest Megyei Vízgazdálkodási Társulásé és a Parképítő Vállalaté, ök nagyjából kéthónapos késedelemben vannak. De, azt hiszem, ez nem számottevő, már csak azért sem, mert velük párhuzamosan a Détév is hozzá tud látni a saját részéhez. — Mi a Détév dolga? — A forgalmi épület pilléreinek elhelyezése, amikre acéloszlopok meg gerendák kerülnek. Félév végén állni fog a váz. Ez — mivel a föld alatt magaslik — már valószínűleg magára fogja vonni a városlakók figyelmét. — Tehát tudják tartani a vállalt határidőt? — Igen. Jövő év júniusában készen lesz az új autóbuszpályaudvar. — Milyen forgalomra lesz alkalmas? — A tervek szerint naponta átlagosan 600 járat, 12 ezer utas fordul meg majd az állomáson. A 12 kocsiállás mellett 20 jármű fogadására alkalmas tároló rész is épül. — A végösszeg? — 40,8 millió forint. — ga ges eltérést nem mutatott, átmeneti csökkenés után tavaly valamelyest emelkedett a két vagy több gyermeket vállalók aránya. Ebben valószínűleg az időközben életbe lépett újabb szociálpolitikai intézkedések játsszák a főszerepet. Ugyanezen időszakban 277 ko-, raszülött látott napvilágot, csökkent a halva születések száma, apadt a születés körüli (6 napon belüli) halálozás száma és aránya. Ezek az adatok a terhesgondozás színvonalának javulását jelzik. 1985-ben jelentősen javult a kórház szülészeti osztályának műszerezettsége, mégpedig egy ultrahangkészülékkel, valamint egy Cardiotocograf nevű, magzati szívhangot vizsgáló és figyelemmel kísérő műszerrel, ami ma már az intenzív szülőszobai ellátás nélkülözhetetlen eszköze. A jelenlegi ultrahangkészülék alkalmazásától a korai csecsemőhalálozás 10—15 százalékos csökkenése várható. Gyermekvédelem. A város három telephelyén (Ady u., Reiner u., Kozma S. u.) 7 gyermekorvosi csoport dolgozik. A rendelők tárgyi feltételei még mindig elmaradnak a kívánttól, noha az elmúlt évek során sokat javultak. A várók kicsik, zsúfoltak. A körzeti gyerekorvosok napi 3 órát rendelnek, s ezt követően az újszülöttek, a koraszülöttek és a veszélyeztetett gyerekek megelőző gondozásával foglalkozna!?. Egy-egy körzethez átlagban 1200 gyerek tartozik, ezenfelül minden doktor ezer óvodás- és iskoláskorú csemete iskolaorvosi ellátásával is törődik. Összehangoltan dolgoznak a melléjük beosztott védőnőkkel, akik már a terhesség kezdetén felveszik a kapcsolatot a kismamákkal, figyelemmel kísérik terhességüket, a leendő anyukákat felkészítik a kisbaba fogadására, majd a szülés után a gyermekkörzeti orvossal együtt tesznek eleget gondozási feladataiknak. A szakorvosok és a védőnők munkájában igen nagy jelentősége van az egészségneve lésnek, amit már az újszülött látogatásakor megkezdenek, majd a tanácsadásokon folytatnak. Később bölcsődei, óvodai, iskolai felkérésre szülői értekezleteken tartanak felvilágosító előadásokat. A gyermekek egészségnevelésével pedig az általános iskola felső tagozataiban, középiskolákban a családi életre neveléssel kapcsolatos órákon foglalkoznak. Két helybeli általános iskolában jól berendezett orvosi rendelő működik, sőt ez év elején a Mészáros iskola is kialakított egyet. A Táncsics viszont a kisegítő iskola rendelőjét veszi igénybe. Igaz, hogy jelenleg az itt folyó gyógyító munkát a rendelő hiányos felszerelése akadályozza, kissé késik a megrendelt eszközállomány. V. S. Vöröskeresztes kitüntetések A Vöröskereszt városi vezetősége ülést tartott, amelyen tájékoztatás hangzott el az egészséges életmódra nevelés tanácskozásának előkészületeiről. Az összejövetelen dr. Bíró János főorvos emlékezett meg a vöröskeresztes világnapról, majd ezt követően átadták a kitüntetéseket. Hegedős János hatvanegyszeres véradó a Véradásért emlékérmet, dr. Hollós Ildikó a Vö- röskeresztes Munkáért az arany, Mészár Edit a bronz fokozatot kapta. Fodor Péter- né a Kiváló Véradószervező, míg Szűcs Ferencné a Szociális gondozásért emlékérmet vehette át. Prágai fotóiárlai Május 22-től június végéig Csehszlovákia fővárosában a Prágai Magyar Intézetben Etűdök, jelek, emlékek címmel mutatja be Apáti-Tóth Sándor ceglédi fotóművész több mint száz felvételből álló anyagát. Tanácstagi beszámolók Május 21-én, szerdán 17 óra 30 perckor a Kossuth Gimnáziumban, 6-os körzet, Fekete Antal. Május 22-én, csütörtökön 13 órakor Táncsics iskola, 2-es körzet, Vincze János, 13 órakor VIKUV 11-es körzet, Király József, 18 óra Malom téri iskola, 23-as körzet, Ottho- hál Vilmos. Május 23-án, pénteken 13 óra Kinizsi utcai iskola, 21-es körzet, Farkas Károly, 18 óra újvárosi iskola, 32-es körzet, Halasi Sándor, 16 óra Lenin Tsz központja, 57-es körzet, Józsa István. Strandkajak Érdekes műanyag holmikat készítenek Újszilváson, az Ag- roplast GT telephelyén. Az esztendőnként 8 millió forintnyi termelési értéket előállító gt nevéhez fűződik többek között a televízió Felkínálom című műsorában nemrég bemutatott színes strandkajak. A szakemberek szerint az igen könnyű vízi alkalmatosság nagyjából 7 ezer forint körüli fogyasztói áron kerülhet forgalomba. Egyelőre inkább csak a kölcsönzőboltok érdeklődésére számítanak. .. ■■ i—ni i ' ■a——»■ KÖ SZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Fájó szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, jó szomszédnak, ismerősöknek, akik felejthetetlen jó édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, ÖZV. ANGYAL PÁLNÉ szül. Bíró Terézia temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és akik részvétüket táviratban fejezték ki és mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD, Törtei. Azonnal beköltözhető 2 szobás, udvari házrész sürgősen eladó, Cegléd, Árpád u. 29. sz. alatt. Megtekinthető: kedd, péntek, 16.39—18-ig. Vasárnap, 14—18-ig. — Érdeklődni lehet: Cegléd, Lövész u. 8. Beköltözhető családi ház, 174 négyszögöl területtel eladó, Cegléd, Széchenyi út 3. szám. öregszőlőben 80*9 n.öl termő gyümölcsös eladó. Érdeklődni lehet: esténként, telefonon, Cegléd, 10-633. Eladó Ugyer 11. dűlőben (egyéni terület) 1160 négyszögöl jótermő fiatal hereföld, kis épülettel. Érdeklődni lehet: kűri Ferenc, Cegléd, Déli út 48. sz. Üj családi ház e.adó, Cegléd, Madarász u. 1. 2700. Édesanyánk mellé keresünk ottlakással gondozónőt. Érdeklődni: 18 óra után, Csikiné, Cegléd, Teleki utca 28. Cegléd Városi Tanacs műszaki osztálya 1 fő piactakarító* és 1 fő segédmunkást vesz fel, 4 órás elfoglaltsággal. Jelentkezés: I. em., 20-as szobában. Magyar Néphadsereg Helyőrségi Művelődési Központ, Cegléd, FELVÉTELRE KERES: egy fő szakácsot, egy fő felszolgálót, egy fő népművelés] előadót. Jelentkezni lehet, Cegléd, Kossuth Ferenc u. 1. sz. alatt. Minden típusú személygépkocsi szélvédőd vég cseréjét és szigetelését váilalom. Nyugati kocsihoz üveg szükséges. Alváz- védelem 3 év garanciával, fényezés hőkezelés. Atkári fényező Cegléd. Vitéz utca Telefon: 10-927, Két család részére ház eladó, Cegléd, Külső-Kátai út 34. sz. Kertes kis ház, műút mellett olcsón eladó. Érdeklődni: du. Cegléd, Felszegi út 24. Bornemisza (piros csengő).__________ A Pest Megyei Hűtőipari Gazdasági Társaság felvételre keres 8 általánossal rendelkező segédmunkásokat, nehéz fizikai munkára. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: Albertirsa, Baross u. 78, öregszőlőben ÍÖÖ n.- öl szőlő, épülettel eladó. — Érdeklődni: mindennap 16 óra után lehet, Cegléd, Újváros-szél 29. szám. Árverésre! 1986. május 2'9-án, de. 11 órakor, újból árverésre kerül Cegléd, Bacsó Béla út 39/A alatt levő ingatlan, 660 ezer forint értékben. Érdeklődni: Ceglédi Városi Bíróság végrehajtási Irodájában, minden hét péntekjén, további felvilágosítást adnak. _____ Kö zponti fűtéses, kertes családi ház, garázzsal eladó. Cegléd, Ilona u. 10. Szoba, konyha albérletbe kiadó, Cegléd IX. kér., Szalag u. 4. szám._________ Ny ugdíjas asszony gyermek mellé vagy magányos személyhez gondozónak elmenne. Megkereső levelet „Jószívű 122 771” jeligére kérem, a Hírlapkiadó Váll. kirend. Cegléd, Teleki utca 30. Cegléd, Gém utca 7. számú ház eladó egy- vagy másfél szobás cserelakás is érdekel, második emeletig. Érdeklődni lehet, a 9. szám alatt is. IT 55—07 Wartburg tourist, lejárt műszakival eladó. Cegléd, Bokor utca 15. Sürgősen eladó 300 n.-öles telken levő, kétszintes családi ház, szintenként 150 nm-cs, két család részére is megfelelő. Érdeklődni lehet, tel.: 667-068, Reményiné, 8-tól 14 óráig. Féisőnyáregy- háza. Árpád u. 2. Ili Zsiguli olcsón eladó, Cegléd, Kökény út 37. 503 kiló teherbírású IZS aiutó eladó, 1987. novemberig érvényes műszaki vizsgával. — Érdeklődni: 16 óra után. Cegléd, Molnár köz~ 3.____________ Ce gléd, Venyige köz 7. szám alatt, kertes csa'iádi ház eladó. Érdeklődni: Magyar u. 10. sz. alatt vagy munkaidőben, Kecskemét, 21-932-es telefonon, dr. Borka Istvánnál. 1100 négyszögöl szőlő, gyümölcsös eladó. Rajta épület, fúrott kút. Irányára: 70 ezer Ft. Cím: Csemő I. kerület, Magyar D. 3. Érdeklődni: Cegléd, Bimbó u. 6. Eladó 3 szobás összkomfortos társas házrész, Cegléd, Arany utca 6. Megtekinthető: 17 óra után, hétvégén bármikor. Lakótelepi cserelakás, II. emeletig érdekel. Kiadó bútorozott szó ba. Eladó kapálóek' és répavágó. Cegléd, Bajcsy-Zs. u. 25. Családi ház, 2 szobás összkomfortos eladó. (PM), Törtei, Kossut! Lajos út 17. Érdeklődni: Tüzép-telcp, Angyal Sándor. Eladó 291 négyszögöl építési telek, a Nefelejcs utcában. Kút van. — Érdeklődni: Cegléd X., Nagykátai út 24. ______ A PEMÜ Ceglédi Cipőipari Gyára felvételre keres egy műszakos munkahelyre tüzödei szak- és betanított munkásokat. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. 220 voltos aggregátor, RSNV permetező szivattyú és egy 12 hek- tós tartály eladó. — Csemő, Matusz dűlő 16^ Dobozi Ferón. Eladó Rekamié, heve- rők, székek, fotelok, asztalok, 2 ajtós szekrények, szerszámok, kompresszor, kályhák, ruhaneműk, bélyeggyűjtemény, huszvár- na láncfűrész, varrógép, egyéb használati eszközök. Üzlethelyiség kiadó. Cegléd. Petőfi út 23. szám. Eladó 1 szoba összkomfortos garzon- lakás. — Érdeklődni: Cegléd, Köztársaság u. 16. II. 22. Telefon: 11-210. 17 óra után. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap* Egyelőre nem látványos Vízilabda Emlékezetes teljesítmény