Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-19 / 116. szám

Gomba, Bénye, Káva Közös falugyűlés Vita az ötéves tervről A Hazafias Népfront helyi koordinációs bizottsága közös falugyűlést szervez a gom­baiak, bényeiek. kávaiak szá­mára ma. hétion délután 17 órától a gombai Fáy András Művelődési Házban. Napirenden a VII. ötéves terv javasolt célkitűzéseinek megvitatása szerepel. Káváról 16 óra 15, Bénvéről 16 óra 30 perckor különbusz szállítja Gombára, majd visz- sza az érdeklődő helyieket. Kulturális program Szakvizsga gépírásból A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 116. SZÁM 1986. MÁJUS 19.. HÉTFŐ begyei tanácstagok csopcrtiüése A választók döntése törvény ŐRI Ecseren hétfőn 10 órától a bélyeggyűjtő szakkör össze­jövetele, 16.30-tól pártoktatási előadássorozat: A párt vezető szerepének kérdései, előadó dr. Fogd Mihály, 18-tól film­vetítés: Ágyúgolyó futam. Gombán, az autós kertmozi­ban 20.30-tól: Földrengés. Gyomron 15-től a rajzszakkör foglalkozása az alkotóházban, 18-tól a kertbarátok összejö­vetele, előadás Lombtrágyázás a házikertben címmel. Gyom­ron ifjúsági előadáson Robin Hood nyila, 16.30-tól: Piszkos ügy. A Strand kertmoziban 21-től: Elvarázsolt dollár. Maglódon filmvetítés a műve­lődési házban ifjúsági előadá­son: No megállj csak! 16.30- tól és 18.30-tól: Gregory ba­rátnője. Mendén 13-tól röp­labdaedzés, 18-tól a népi együttes próbája. Monoron a filmszínházban 18-tól és 20- tól: A nyolcadik utas a halál. A monori tanács házasságkötő termében a körzeti állami ze­neiskola növendékeinek hang­versenye 17.30-tól. Sülysápon 16-tól a nyugdíjasklub foglal­kozása. Húsz szakközépiskolás diáklány is érettségi vizsgát tett az elmúlt héten a monori József Attila Gimnázium és Szakkö­zépiskolában. Szaktárgyaikból — egyebek között gyors- és gépírásból — adtak számot arról, milyen fokon sikerült eze­ket elsajátítaniuk. Képünk előterében Búzás Ildikó koncent­rál; a gyorsírott szöveget kell gépbe áttennie. (Péter László felvétele) A mi becsületbeli ügyünk Olvastam a Monori Hírlap 1986. május 10-én megjelent „Becsületbeli ügy Pilisen” fel­című riportot. Tapasztalatból tudom, személyes meggyőződé­sem, hogy a cikkben leírt minden szó a tényleges való­ságot fejezi ki. Pilis nagyköz­ség tanácsa nagy fába vágta a fejszét. Igaz, azzal a meg­győződéssel, hogy a beígért pénzt meg' is kapják. Ismerve a nehezedő gazdasági helyze­tet, a pénzt nem, de a na­gyobb önállóságot a nagyköz­ségi tanács megkapta. Erősen merem hinni, hogy végül is a nagyobb önállóság mellé — ha kicsit később —, de megkapja — a jelenleg érthető okokból késlekedő — összeget. Amint az a cikkből is kitűnik, a községi párt- és tanácsi vezetők addig sem tétlenkednek, az önállóság bir­tokában, céltudatos ambíció­val, szakmai hozzáértéssel, a község lakosságának döntő többsége által elismert ember­séggel végzik felelősségteljes munkájukat, ahogy azt tették eddig is. Ebben a munkájuk­ban támogatja őket a község­ben működő gazdasági üze­mek párt- és gazdasági veze­tése, a lakosság is. A cikket olvasva arra gon­doltam. hogy nemcsak az ő becsületbeli ügyük, hogy a ki­tűzött célok — elsősorban az iskola felépítése — megvaló­suljanak, hanem az enyem is, hiszen nagyapa vagyok, és ha minden jól megy, még déd- nagyapa is lehetek, hogy to­vább ne is mondjam. Nekem is örömöt jelent, ha a gyere­kek jobb körülmények között, kényelmesebben tanulhatnak, a tanárok megfelelő helyzet­ben foglalkozhatnak diákjaik­kal és készülhetnek fel az okításukra, így mind jobban megvalósulhat az az igény, hogy ne csak leadják, hanem át is adják a tanulók számára az anyagot. Mindez arra ösztönöz — a divatos kifejezéssel élve —, hogy a községi tanács által a lakosság egyetértésével meg­határozott teho összegén felül további 3 ezer forinttal segít­sem elő a nemes cél elérését, a kitűzött feladatok megvaló­sítását. Sedró János nyugdíjas tsz-elnök Pilis Továbbra is indulatokat gerjesztő téma a település- fejlesztési hozzájárulás. Mostanában azonban már nem az előkészítése, szervezése, hanem a bevezetés gondjai miatt — derült ki a Pest megyei tanácstagok monori csoportjának legutóbbi kihelyezett ülésén, amelyet a Duna ÉLVEGY raktárbázisán tartottak. A különböző összegű tehók megszavazása után már a kivetés, il­letve a mentesítési kérelmek elbírálása van soron, de ezt a munkát nehezíti és lassítja, hogy bizonyos ren­delkezések, végrehajtási utasítások a kelleténél később érkeztek meg a felettes szervektől, s akarnák a szük­ségesnél bürokratikusabb intézkedések is. Mindennek következménye, hogy a kivetés is elhúzódik, a körzet­ben eddig csak két településen történt meg. A többi helyen a szeptemberi adórészletekkel együtt kell majd befizetni az ez évi tehát egy összegben. Szóba került a csoportülé­sen az is: néhány tanács elő­reláthatóan nehéz helyzetbe kerül a korábban beígért vagy csak remélt megyei pénzügyi támogatás elmaradása miatt. Ezekben az esetekben termé­szetesen külön-külön kell ér­tékelni, hogy reálisak voltak-e az eredeti elképzelések, meg­alapozottak-e a remények? Egy biztos, azt a feladatot, amelyre a lakosság a telepü­lésfejlesztési hozzájárulást megszavazta, mindenütt végre kell hajtani, az a tanácsok számára törvény. Nyilván azok a községek lesznek könnyebb helyzetben, ahol ezeket a VII. ötéves tervbe is beépítették. A meglehetősen nagy ér­deklődést, élénk eszmecserét kiváltó napirend után Farkas György, a házigazda Duna ÉLVEGY monori raktárbázi­sának vezetője, szintén izgal­mas, de jóval derűsebb dol­gokról tájékoztatta a körzet­beli községek megyei tanács­tagjait. Jogos büszkeséggel beszélt például arról, hogy az ország haSonló szakmai vállalatai között — a buda­pesti után — a monori a leg­nagyobb. A hajdani — de leggyakrabban ma is. így em­legetett FÜSZÉRT a Duna ÉL­VEGY idei 11,2 milliárd fo­rintos forgalmából 2,5 mil- liárddal részesedik. Az össze­sen tíz raktárbázis átlagos nyereségszintjével szemben ők az első negyedévben 1,67 szá­zalékot produkáltak. Nem lehet szó nélkül elmen­ni a mellett, hogy az egyre jobb eredmények, a raktár­bázis ismét erősödő hírneve elsősorban a háromszáz dol­gozó kemény munkájának, a törzsgárda kitartásának és helytállásának köszönhető. A 11 ezer négyzetméternyi alap- területű bázisról 120 telepü­lést látnak el illetékességből, de nincs az országnak olyan városa, ahová ne szállítaná­nak a 11—12 ezer féle áru valamelyikéből. A napi for­galmuk általában 10 millió forint körülire tehető, de a múlt hónapban fordult elő először, hogy 242 millió fo­rint értékű árut szállítottak ki az üzletekbe. A fenti számok azt bizo- hjntják, hogy nagy á kérésiéi? és bőséges a kínálat. Termé­szetesen — sajnos — ezzel együtt mindig akadnak hiány­cikkek, ezek számát azonban igyekeznek a legminimáli­sabbra csökkenteni. Tizennégy nagyvállalattal állnak kapcso­latban, s összesen 220 szállí­tójuk van. Az általában jó kapcsolatok ellenére az is igaz, hogy akadnak cégek — főleg a vegyiáru-termelők —, amelyek visszaélnek monopol­helyzetűkkel, így a FÜSZÉRT kiszolgáltatottá, a vevő pedig elégedetlenné válik. A kereskedésnek ez a „nagyüzemi” módja sem nél­külözheti természetesen a kez­deményezéseket, a jó ötlete­ket, az újításokat. S ebben a monori raktárbázis — nyu­godtan mondható — az élen jár. Ök bővítették például a vállalaton belül elsőként a kínálatukat üveg-, porcelán-, műanyag árukkal, s ma már a futball-labdától a kávéada­golóig számos — náluk — nem hagyományos árut kínál­nak a boltosoknak. Ugyancsak ők alakították ki az URH-s üzletszerzői rende­lésfelvételi rendszert. Ez ab­ból áll, hogy az üzletkötők az árumintát is szállító „dobo­zos” Barkósaikba az adó-ve­vőn keresztül a boltokból azonnal leadják a rendelést, a központban lévő kártyaszo­bából (információs kártyák!) pedig azonnal visszaigazolják, mi az, amit tudnak küldeni, mi az, amit nem. Ez a rend­szer egyébként kiválóan be­épült a raktárbázison folyó munka technológiai sorába. A kezdeményezéseik közé sorolható még a kiskereske­dők önkiszolgáló üzletházá­nak vagy a Duna-lánc áruhá­zi rendszernek a kialakítása. Az előbbinek egyébként az állami, szövetkezeti kereske­delmi cégek vezetői nem na­gyon örülnek, mert szerintük az ő»"úzteti pozíciójukat ront­ja, hogy ha a kiskereskedő, akár nffpjában kétsizér fel' tudja újítani az árukészletét, S ha már pár mondat ere­jéig szó volt a dolgozók helytállásáról, el kell azt is mondani, hogy a raktárbázis szocialista brigádjai rendsze­resen jó eredményeket érnek el a szocialista munkaver­senyben. Minden esztendőben — a tavalyit kivéve — volt olyan kollektívájuk, amelyik kiérdemelte a vállalat kiváló brigádja címet. Ezt — s a többi jó — hagyományt akar­ják tovább folytatni. Vereszki János ka, aztán minden évben el­megyünk nyaralni, és a mun­kahelyi brigádommal színház­ba vagy szintén kirándulni. Végül utolsó kérdésemre válaszolva elmondta Orlikné, hogy sikeres élet áll mögötte, boldog embernek mondhatja magát. S az sem okoz neki gondot, hogy nő létére a ké­ményseprők között dolgozik, hiszen ez a szakma ér any- nyit. mint bármelyik másik. Az egyik irsai kollégának, aki két éve ment nyugdíjba, ta­nárnő a lánya, a veje mérnök. Egy másik kéményseprő fia­talasszony lánya tolmács a Magyar Rádiónál. A fiatalok közül egyik sem szégyellj, hogy „csak” kéményseprő az apjuk, vagy az apósuk, sőt, büszkék rá. Hiszen a fekete­bársony egyenruhában is dol­gos kézre, bátor, s büszke szív­re van szükség, fönn a szédítő magasban, ahonnan olyan pi­cinek látszanak az emberek. De ha a kéményseprő le­ereszkedik a földre, ugyan­olyan ember, mint a többi, csak talán annyiban más a szakmája miatt, hogy azt ke­vesen csinálnák utána... Aszódi László Antal Köszönetünket fejezzük kt mindazoknak a kedves rokonok­nak, ismerősöknek, szomszédok­nak. munkatársaknak, a földhi­vatal dolgozóinak. társadalmi szerveknek, akik szeretett tériem, édesanárk. Farkas Géza temeté­sén Pilisen megjelentek és mély gyászunkban velünk együtt érez­tek, őt utolsó útjára elkísérték és sírjára a megemelékezés és a hála virágait, koszorúit helyezték. A gyászoló család. ISSN «133—2551 (Monori Hírlap) I\féhány évvel ezelőtt, ■L ’ amikor életre hívták a különböző vállalkozási for­mákat, sokan megkérdője­lezték azok létjogosultsá­gát. A különféle szakcso­portok, gazdasági munka- közösségek jóformán előbb alakultak meg a munkahe­lyeken, mint ahogy a rá­juk vonatkozó jogszabályok megjelentek volna. S bár azóta eléggé beszabályozták működésüket, azért most sem mondhatjuk el, hogy mindenütt a célnak megfe­lelően működnének. Meg­lehetősen kiterjedt ipari szakcsoporti hálózattal ren­delkeznek például a mező­gazdasági üzemek és az ál­talános fogyasztási, értéke­sítő és beszerző szövetke­zetek. Azt mondják a benn­fentesek, hogy azért éri meg ezek fenntartása, mert évente sok millió forint tiszta hasznot hoznak a kö­zös kasszájába. Igen ám, de az sem közömbös, hogy mi­lyen áron. Az Alsó-Tápiómenti Afész-nél például cseppet sincsenek megelégedve a különféle fantázianevet vi­selő szakcsoportok munká­jával. Az előző vezetés tel­jes szabad kezet adott mű­ködésükhöz, s ez odáig ve­zetett, hogy ma már nehéz belelátni munkájukba még az illetékes szövetkezeti ve­zetőknek is. Jellemző az áldatlan állapotra, hogy a szakcsoportok 13 millió forinttal adósai a szövet­kezetnek, s nyereségük is a kívánt mérték alatt ma­radt. A szövetkezet gesztor­sága alatt működő szakcso­portoknak — hét van belő­lük a sülysápi szövetkezet­nél — a forgótőkét az Áfész adta eddig, de a működé­si mechanizmusba vajmi kevés beleszólásuk volt a vezetőknek. Ügy is mond­hatnánk, hogy jóformán azt csináltak, amit akartak. Nem kétséges, hogy a meg­engedettnél jóval több bér áramlott ki, s ez egy szűk réteg jövedelmét növelte — indokolatlanul. A közelmúltban megbe­szélésre hívták össze Süly­sápon a szakcsoportok ve­zetőit. Néhány hónap tü­relmi időt adtak részükre, hogy rendezzék dolgaikat, kiegyenlítsék fennálló tarto­zásaikat. Kétoldalú együtt­működési megállapodást kötöttek, amelynek értel­mében szabályozták, hogy önállóan maximum 2 mil­lió forint értékhatárig vál­lalhatnak a jövőben mun­kát, köthetnek szerződése­ket. Ezen értékhatár fe­lett vállalkozni szerződés­re, ajánlattételre csak a gesztor szövetkezet előze­tes jóváhagyása alapján jo­gosultak. A szakcsoport kö­telezi magát, hogy minden januártól decemberig ter­jedő időszakra pénzügyi tervet készít, ennek egy példányát a gesztor szövet­kezet rendelkezésére bo­csátja. Meglehet, nehéz ellen­őrizni a szakcsoportok mun­káját. A munkahelyek azonban mégsem törődhet­nek bele abba, hogy néhá­nyon felelőtlen gazdálko­dással, produktum nélkül jussanak jogtalan jövedel­mekhez. Feltétlenül erősí­teni, hatékonyabbá kell tenni a belső ellenőrzést. Sülysápon, az Alsó-Tápió- mente Áfésznél úgy gon­dolják, hogy a munkafolya­matba beépített ellenőrzést kell erősíteni a jövőben. Sülysápon nem titkolják, hogy a türelmi idő lejárta után nem lesznek engedé­kenyek. Ha addig nem si­kerül rendbe tenni a szak­csoportok szénáját, kényte­lenek lesznek szigorúbb in­tézkedéseket hozni. Csak akkor engednek szabad utat további működésükhöz, ha megteremtik a törvényes gazdálkodás feltételeit. Ha nem, akkor esetleg sor ke­rülhet még a felszámolá­sukra is. Mert jó dolog az eredmé­1 * nyessénre való törek­vés, de csak akkor, ha azt becsületes, szorgalmas mun­kával, törvényes keretek között tudják elérni a szak­csoportok. Gér József Kellemetlen sarok Jó pénzt jó munkáért Második otthonaként jár be ' lent korommal írják a nevüket rettem az emberekkel foglal­kozni. Feladataim közül ugyan ez a legnehezebb, de a leg­szebb is. Az szb-ben azonban csak úgy tudtam eredménye­sen dolgozni, hogy jó munka­helyi hátteret sikerült kialakí­tanom magam körül. Mindig is számítottam olyan kollé­gákra. mint például Kovács- né, aki másfél évtizede van mellettem, s így nyugodtan kimehettem a területre a me­gyében dolgozók közé, elbe­szélgetni velük, személyesen megismerkedni gondjaikkal, szakmai problémáikkal. Természetesen ehhez a mun­kához jó családi háttér is kel­lett. Édesanyám is, férjem is sokat átvállalnak az otthoni munkákból. Csak így tudtam napi nyolc óránál többet dol­gozni, persze nem a magam boldogulásáért, mindig máso­kért, a kollégákért tevékeny­kedem az egész vállalat terü­letén. Másként nem is volna lehetséges, hiszen az ember nem önmagáért él, hanem azért a közösségért, amelybe beletartozik — válaszolt meg­győzően. — Mégis mire marad ideje odahaza? — Amikor éppen nem az újabb szakmai rendeleteket olvasom, akkor a kisunokám- mal foglalkozom, babaruhákat varrunk, mert a hét végén ke­rül haza szüleihez a kislány. Nyáron ott van a kerti mun­- tortékercselő szakmunkás,- majd egy úgynevezett irodai ■' szakiskolát végzett el, s akkor 3 került a XIX. kerületi DISZ- apparátusába. Aztán férjét át­- helyezték Debrecenbe, s oda is : költöztek lakni. Majd amikor t férje 54-ben leszerelt, haza- j költöztek Nyáregyházára, s ő 1 a Vörös Október Férfi Ruha- ■ gyárban helyezkedett el mint- gépi varró, onnan pártappará­- tusba hívták dolgozni a leg­- nehezebb időszakban. Az ál­- landó idegfeszültségnek mégis- lett a sajnálatos következmé­- nye, mert 1956-ban halva szü­- letett első gyermeke, kislánya. 3 A másik gyermekük ma már í a hatéves lányunoka édes- 5 anyja, Nyáregyházán tanító­- nő. j A nyáregyházi kirendeltsé- ^ gén 61-ben vette föl a mun­- kát mint művezető, s bekap­- csolódott a mozgalmi életbe is. Immár tizenhat éve szb­- titká, a vállalatnál. Munkáját ä négy kiváló dolgozói kitünte- c téssei, SZOT-Érdemérem ezüst- fokozatával, majd tavaly no­- vember 7-én ÉVM miniszteri- kitüntetéssel, a Kiváló Mun­- káért érdeméremmel ismerték e el. — Hogyan vállalhatott eny­- nyi feladatot az, aki munka- ;, helyi vezető, családanya egy­- személyben? — kérdeztem tő- 5 le. i — Először is el kell mon­- dánom, hogy mindig is sze­Akárhányszor is jártam ed­dig a Pest Megyei Kéménysep­rő, Cserépkályha-építö és Tü­zeléstechnikai Vállalat 3-as számú nyáregyházi kirendelt­ségén. igazi családias hangula­tot tapasztaltam a kollégák között. Ez persze nem lehet véletlen, hiszen hosszú ideje összeszokott közösségnek ad ptthont a saját maguknak épí­tett faház. Kovács János mű­vezető-helyettes az egyik mű­szaki, a másik Krizsán Mi­hály. Egyikük szakmája vil­lanyszerelő, a másiké autó­szerelő, de feleségeik is ugyan­ott dolgoznak mint adminiszt­rátorok. Hát így is. igazából is családias a munkahely. De még tizenhét kéményseprő tartozik a nagy családba, s vi­gyáz is a vezetőség, hogy a nagy területen elszórtan se szakadjon meg a kéménysep­rők között a jó kollegiális kap­csolat. Kis kerekaszta!-beszélgetés­nek indult ismerkedésünk a kollektívával, majd Őrlik Lászlóné, a kirendeltség veze­tője került az érdeklődés kö­zéppontjába, nem utolsósor­ban azért, mert egy női veze­tő élet- és pályatörténetére voltam kiváncsi. Őrlik Lászlóné mindig is te­vékeny mozgalmi ember volt, s ma is az. Édesapja egészség­őr volt, férje katonatiszt, ő maga a Ganz Villamossági Művekben dolgozott mint mo-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents