Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-04 / 79. szám

1986. Április 4., péntek

PEST MEGYEI HÍRLAP

11

Az agrárértelmiségben óriási szervezőerő rejlik A jövendőnek urai vagyunk

Szunnyadó energiák ébresztői Létezni nem más, mint tenni

j-, A városokban a lakáshiány rontja el az otthonnal nem rendelke*ok eletet, a községekben meg ott az elárvult ház, amelynek tetejét mar elhordta a vihar, az udvart felverte a dudva. Ha nem is mindenhol, de sok helyen csökken a falvak lakossága, amire bizonyság, hogy vannak települések, ahol mind nehezebb összeverbuválni a teljes létszámú osztályokat. Az okok szerteágazóak, valamennyi szálát nagyon nehéz lenne kibogozni. Tény azonban, hogy a települések fejlesztésére fordított állami forintoknak mindössze tíz százaléka Jutott a mintegy 3 ezer községre az elmúlt években.

Igaz az is, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek kialakításával, a koncentrált iparosítással, egyirányú átrendeződés indult meg. A felesleges munkaerő az iparvidékekre áradt. Most azonban növelni kellene a falvak megtartóképességét, amihez viszont nincs elegendő pénz. Kilátástalan a helyzet? Nem egészen. Az évek során új értelmiségi réteg alakult ki — elsősorban a mezőgazdaság szocialista átszervezése folytán —, amely hatással van a helyi élet minőségének javítására. A képzett agrár- szakemberek olyan szervezőerőnek bizonyulnak, amely segíti az adott település kulturális, gazdasági felemelkedését, befolyásolja az emberek gondolkodásmódját.

Mindezt Magyari András, a biológiai tudományok doktora, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem kutató profesz- szora is megerősítette.

— Gyakorlati tapasztalataim szerint az egyetemről kikerülő hallgatók nemcsak szakemberek lesznek, hanem rövid időn belül egyéb közéleti munka ellátására is vállalkoznak. Én magam ezért is tartom fontosnak az ifjúság közéleti nevelését, amit nem árt már az óvodás korban elkezdeni. A felsőfokú intézményekben pedig egyszerűen elengedhetetlen.

A sokat emlegetett eredmények véletlenül sem jelentkeznek mindenütt egyformán. Van, ahol ugyanaz a szakismeret, közéleti tevékenység látványos eredményeket hoz, s van, ahol a lelkét is kiteheti az agrárszakember, akkor sem éri el a célját.

— Üzeme, települése válogatja. Régi gond, hogy mindmáig lényegesen többen kívánkoznak városközeibe, mint az elhagyatottabb vidékekre

— folytatja Magyari András.

— De nemcsak erről van szó. A fiatalok ugyanis sokkal inkább pályáznak a jól menő gazdaságokba, mint a gyengébbekbe. Ezt nem is vehetjük zokon tőlük. A tény viszont tény marad. Sokan nem oda kerülnek, ahol a' leana- cyobb szükség lenne ráiuk. És itt kezdődnek a bajok.

közéleti ember valaki, hogy cirkalmas szóvirágokkal rukkol elő. Az embert konkrét tettei minősítik.

Ez alól nem kivétel az oktató, a tanár sem. Felelősségük óriási.

— A tanárral, kutatóval szembeni követelmény magas. A szakma mellett ismernie kell a társadalom problémáit is. Mindemellett fontos, hogy az ember jó pedagógus legyen. Csak így tudja felkelteni hallgatói figyelmét a köz- életiség iránt.

Régen külön iskolát teremtett egy-egy nagy tanáregyéniség. A kezük alól kikerült generációk az elveszettnek hitt helyzetekben is feltalálták magukat. A mai fiatalság sem kevésbé fogékony a réginél.

— Sokszor a fiatalok szemére vetjük, hogy nem kellően rugalmasak, igazából semmi sem érdekli őket — jegyzi meg befejezésül Magyari András. — Ha éz így van, a mi hibánk, ezt ugyanis tőlünk látják. Amíg a határozatok szelleme a szárnyaló sashoz hasonlítható, megvalósításuk gyakran egy beteg verébhez. Én mégis azt mondom, a legtöbb fiatalban van ambíció, csak fel kell ébreszteni a szunnyadó energiákat.

Az agrárszakember felkészültségével, a korszerű termelési viszonyok megteremtésével, a gazdálkodás színvonalának emelésével befolyásolja, sőt alakítja az adott település arculatát.

Bóna Zoltán

Négy évtized alatt mintegy huszonötezer diplomát adtak Gödöllőn a fiatal mezőgazdasági szakembereknek

(Barcza Zsolt felvétele)

át

Rejlik-e a szabályosban szabálytalan? S ha igen, valójában tudhatjuk-e teljes biztonsággal, mi teszi szabálytalanná azt, ami nem illeszthető be könnyen a sorba? Egy ember sorsában, pályájában mi az, ami szabályosnak, s mi az, ami attól elütőnek tekinthető, ítélhető? Mit mond — tudat-e valamit — valakiről az, hogy immár a harmadik évtizedet tölti élete első munkahelyén? Avagy sokkal fontosabb az, hogyan teltek, telnek a napok, a hetek, a hónapok...?!

Egy történet soha nem ott kezdődik, ahol eseményekhez kötötten elkezdhető. Sokkal előbb. A dátum tehát — 1964 —, amikor Mátravölgyi Mária belépett a Mechanikai Művekhez, és friss villamosmérnöki diplomával . a technológiai osztály dolgozója lett, nem a történet kezdete. Az sem a kezdet, hogy a gyár társadalmi ösztöndíjasa volt. A személyiség jellemzői, a magatartás meghatározó jegyei nem diplomák, nem társadalmi ösztöndíjak, nem munkaköri beosztások, leírások függvényei. Hanem akkor minek a vonzatai? Meglehet, a budakeszi otthontól, a törökbálinti munkahelytől egészen távol, a Szabolcs- Szatmár megyei Űjfehértón kereshető a válasz. Ott, ahol a tanyán élő, a parasztgyerekek — akkori! — sorsát természettől rárótt adományként fogadó kislány a szülők tiszta szíve, becsületes igyekezete, kötelességtudata, család- szeretete adta példák mellé társíthatott további, máig ható. az emberből ki nem törülhető erkölcsi értékeket. A pedagógus házaspárét, akikkel a sors szerencséje cseppnyi gyerekként összehozta, s akikre — felnőtt fejjel — harmatos szemmel gondolt, amikor azt olvasta az újságban, munkásságukért Állami Díjat kaptak.

Szerencse? Igen, szerencse is kell az élethez. Csakhogy: az egyik marok ad, a másik elvesz. A történelem, mint seregnyi más családnak, nekik is kikézbesítette a miérteket, a hogyanokat nem tűrő ukázt, s Budakeszi lakói lettek, a szülők, a három lány. Mária, a legidősebb, tanyai ártatlanságával szólalt meg az új társak előtt az

külsőségek, hanem tartása, tudása adják.

(Hosszan sorolhatnám azokat a számokat, amelyek azt bizonyítják, hogy az egykori kicsiből óriás lett. Sok történet maradt meg erről a csaknem két évtizedről bennem. Itt van például a haraszti elit tehenészeti telepünk ügye. Én egyébként is a tehenet szent állatként tisztelem, olyannak, amely meghálálja a törődést és hasznot is hajt gazdáinak. Ma már törzstenyészetünk számítógépes rendszer segítségével létezik, s tagjai vagyunk a Holstein-Fríz világszövetségnek. Hogy ilyen szintre jutottunk, abban nem kis része van a telep vezetőjének, egy Bábolnáról ideszegődött embernek. Egyszer panaszkodott: gané ez a takarmány, elnök elvtárs, láthatja, hogy penészes! Láttam! Másnap összehívtam az ipari szakembereinket, s megbeszéltem velük, hogy n$egcsináljuk a széna fölé a fedett színeket. Így ma az egyetlen olyan téesz vagyunk az országban, amelynek az összes szénája esőtől védett helyen van. De hogy mást is mondjak: a jó szakembert meg kell becsülni. Az előbbi telepvezető nagy lóbolond, s mert szóbeli egyezségünkben benne volt, hozzájárultam, hogy a tehenészeti telep mellett egy kisebb istállót tartson. Egyetlen kikötésem volt csupán: a lovakra a téesz nem fizethet rá. Állta a szavát...)

Mindig töri valamin a fejét. S harcosságával, megfontolt, józan ‘ érvelésével maga mellé tudta állítani a szövetkezet vezetőségét, szakembereit. Így született meg Duna- varsányban a világ legnagyobb nyúltelepe, de most már ez is eltörpül az újdonságok mellett. Már folynak ^ tárgyalások egy különleges angol baromfifajta behozataláról, s hatékonyan működik az embrióátültetéssel foglalkozó gazdaság] társaság is, amelynek a téesz a gazdája. A GT igazgatója pedig Tresser Pál fia, aki az egyetem után maga is másfél évig fizikai munkásként tanulta a korszerűbbet, a( jobbat egy amerikai farmon. Az alma nem esett messze...? Nem, biztos vagyok benne, hogy tudatos szülői beavatkozásról van szó. Mert aki egy nagy közönségre kisugárzó erővel rendelkezik, az odahaza is kell, hogy hasson.--------------------------Ebben a gazI Az ember | «óságban------------------?-■ esztendőnként több mint harminc országból ezernél is több vendég fordul meg, jó eredményeik igazán vonzóak. Nem is érnek rá pipcrkőcködni, állítja az elnök, akit hirtelen haragúnak, de gyorsan megbo- csátónak ismernek. Indulatában mindig a közösért, az ügyért, sohasem önmagáért haragszik. Mert nem tűrheti el szó nélkül, hogy hanyag munkahelyi vezetője miatt egy becsületes kétkezi munkás ne

k

a

pjon fizetést! De azt sem hagyhatja, ha a tehenek alatt több a trágya, mint szabadna. Magyaráz, érvel, ha kell, büntet is. Á rosszindulatú pletykákra nem figyel. Nemcsak őt kezdik ki olykor a névtelenek, hanem munkatársait is. Névtelen levelekből egész kosárral őriz. Ezek mind úgy kezdődnek: „Kedves Elnök Elvtárs!”... És mindig másról szólnak. Róla a feletteseinek és más felsőbb szerveknek írnak — ugyancsak aláírás nélkül.

Szereti a fiatalokat. Számos feladatot vállalt fel — párttagként is, mezőgazdasági szakemberként is —, ezek közül egyet nyugdíjasként is mindenképpen megtart: mint a mezőgazdasági tudományok doktora, címzetes egyetemi tanárként rendszeresen tanít Gödöllőn. így kerül közel a fiatalokhoz. Nem titkolja, közülük nem egynek ajánlott állást a téeszben, s szinte mindig jól választott.

öt esztendeje két helyettesének megmondta, a legközelebbi választáskor elmegy, hogy a jobbik a helyére kerülhessen. Állítja azt is, hogy bár nagyon szereti azt, amit eddig csinált, ha letelt az idő, ő többet ide be nem teszi a lábát. Mert hagyni kell az utódot, hogy minden befolyástól mentesen maga alakítsa a sorsát, a környezetét. No, persze, egy kis engedményt azért tett: ha kérdezik, mindig válaszol ...

Párizsban, a köztársasági elnöki palota egyik helyiségében egy fényképen három ember látható. Mitterrand és Lo- sonczi Pál társaságában Tresser Pál. Az aláírás: „Amikor az elnökök találkoztak.” De vajon tudják-e a franciák, s vajon tudjuk-e. mi, magyarok, hogy ki is igazán az a Tresser Pál?

Furucz Zoltán

iskolában, s értetlenül hallotta a kacajt... Tájszólással beszélt. Seb? Sebzés, mert máig emlékezik rá. Amint a dacra is. Jó tanuló lesz ... ! Az lett. Csúfolták, mert mezítláb járt az iskolába, ösz- szeszorította a száját. Kődarabkák az életút alapjából, s veszedelmes tévedés áldozatává válik az, aki úgy hiszi, ezek a kődarabkák eltüntethetők a feledés, az időmúlás aszfaltja alatt.

Ülünk a Mechanikai Művek szokváú'y berendezésű irodaszobáinak egyikében, Mátravölgyi Máriával, a párt- bizottság titkárával beszélgetünk, jelenből múltba, múltból jövendőbe kalandozva. A sudár nőalak retus nélkül beleilleszthető lenne a valamikori sematikus filmek szereplői közé, ám a párttitkár, a párttitkárok ilyen ábrázolását szerencsére elfújta a történelem tisztító, sodró szele. S mit hozott helyette? Amit a váltakozó kor, az egyre bonyolultabb helyzet kikövetelt. Feltételezhető, kevésbé az egyén, sokkal inkább a politikai munka változó közege az eredője, hogy a technológus, majd a művezető — harminc és ötven fő közötti létszámú üzemrésznek volt hat esztendőn át az irányítója — a feladatok más dimenziójába lépett át. Művezetőként lett tagja a gyár párt-végrehajtóbizottsájgának, azaz nem volt véletlen, de számára mégis meglepetésként hatott, amikor tanulni küldték; az MSZMP Politikai Főiskoláján töltött három esztendőt. Dátumokkal nem bíbelődő emlékezete hirtelen pontos időpontot mondat ki vele; 1980. február másodikén választották meg a párt- bizottság titkárának, s a XIII. kongresszust megelőzően ismét bizalmat kapott.

Nem terített lába elé szőnyeget a valóság. Hat esztendő alatt három vezérigazgató váltotta egymást, s természetes, kinek-kinek más a stílusa, a munkamódszere, ami, ha tetszik, ha nem tetszik, rajta hagyja nyomát a politikai munka mindennapjain is, hiszen lehetetlenség valamit, ami politika és gazdaság ötvözete, úgy szétválasztani, hogy eddig politika, az meg már gazdaság, gazdálkodás. Éppen ez a szét nem választhatóság, az összefüggések, a kölcsönhatások örökös mozgása az, ami örömet ad és riaszt, ami olykor a tehetetlenség érzését telepíti az emberre. Egy párttitkár, aki nem röstelli bevallani, hogy akadnak ügyek, helyzetek, amikor tehetetlen? Egy ember, aki most történetesen párttitkár, s aki ezen a helyen * is, mint lenne minden más helyen, őszinte, mindent a nevén nevez.

Párttitkár, de nem szeret szerepelni, megjelenni olyan rendezvényeken, ahol nincsen feladata, gyűlöletesnek tartja az ál szén t udvariaskodást, a semmitmondást. Okos kis magánmunkatervet állított össze, valamennyi párt- alapszervezet taggyűlésére rendszeresen eljusson, nehogy azt mondhassák neki, oda elmentél, nosza, hozzánk miért nem?! Ügyel az érzékenységre, de ki nem állhatja a tunyaságot, a fizikai, szellemi restséget fedő érzékenykedést, amikor valaki lesi az alkalmat a megsértődésre, hogy így legyen lehetősége a feladattól való szabadulásra. Sok értékes ember volt, van itt, a gyárban — mondja. Rövid mondatokat fogalmaz.

Véletlenül sem téved a nyelve hegyére az én, a nekem, ha gyári dolgokról, a kommunisták munkájáról van szó. Nem hirdetője, sokkal inkább gyakorlója annak, hogy a testület vézet, hogy nemcsak a döntés felelőssége közös, hanem a döntés joga is az. A technológus pontossága, a művezető rendet, fegyelmet kérő, követelő, tartó, tartató munkamódszere kapcsolódott össze évek folyamán azzal a bonyolult, semmiféle munkaköri leírásban nem rögzíthető feladatcsoporttal, melyet tisztsége ró rá. Mondták: tud rettenetesen dühös lenni. Meri vállalni elkeseredéseit. A hibátlan ember lehetetlenségét a szabolcsi tanyák zárt, szemérmes világában egy életre megtanulta, s ezért irtózik attól, ha valaki magának akarja kisajátítani a tökéletesség, a mindent tudás egy személyre szabott birodalmát.

Kérdezik és ő is kérdez, de elsősorban önmagától. Technológusként, művezetőként örömmel tanult a nagy tapasztalaid, magasan kvalifikált szakmunkásoktól. Miért, hogy a mai ifjú mérnökök közül sokan restellik ezt? Igaz, alkalmazzák — házi szóhasználat szerint — a vetésforgót, azaz az újonnan felvett műszaki meghatározott időt tölt el egy-egy részlegben, mielőtt megkapná a végléges beosztását, de mérgesen, értetlenül látja, e forgásnak mind kevesebb a haszna, az eredménye, mert az ismerkedésre biztatottak pusztán illendőségből tesznek úgy, mintha érdekelné őket az, ami valójában nem érdekli őket. Gyakran elsodorják a napi feladatok, a rítusként ismétlődő értekezletek, s asztaláról nem akarnak elfogyni a papírok. Mélyen hisz abban, hogy a leghatásosabb politizálás a nyugodt, formális elemektől mentes, egyéni eszmecsere, de erre a szükségesnél kevesebb idő jut.

Mert nagyon szegények voltak, egyetemista korában a társadalmi ösztöndíjból és tanítványok óradíjából tartotta fenn magát, fedezte az elkerülhetetlen költségeket. Teremtődött olyan helyzet, amikor úgy érezte, nem bírja tovább, s úgy döntött, abbahagyja a tanulást... A sors, mintha ismételné magát. Párttitkárként is eljutott egyszer ide, a gyáron belüli ' és az otthoni terhek -r- szüleit egyetlen napon vesztette el — drámai feltorlódása embert próbáló hetek, hónapok örvényébe vitte. Kijutott belőle. Nyom nélkül? Ez lehetetlen. Á közösség azonban, önző; teljes embert követel. Félretéteti azt, ami a kapun kívül van, s talán így jó, így helyes, mert kikényszeríti a seb, a sebek takarását, a takarással hegedését, a hegedőssel gyógyulását. S mert ezt teszi, az ember rájön, a közösség önzése a közösség adta segítség a talpra álláshoz, a könnyek felszárításához, az újrakezdéshez.

A gimnáziumot még úgy járta ki, hogy osztályukban ő, egy 'szem maga képviselte a paraszti származást, egy másik gyerek pedig a munkásosztályt. Iskola volt ez is, iskola az iskolában, más tantárgyakkal, tanulni-, tudnivalókkal; ezekből is sikeresen vizsgázott. Arra rendezkedtem be, hogy élek úgy, ahogyan tisztességesnek, becsületesnek gondolom — mondja. Konokul védte az igazát, de tiszteletben tartotta, ha mások igazsága erősebbnek bizonyult. Nem szavakkal, tettekkel küzdött, s a lényeget nézve mindegy volt, hogy az a tett a tanulás, a technológusi, a művezetői munka, a párttitkán teendőköre. Édesapja segédmunkás volt. édesanyja takarítónő. ö diplomát szerzett, kisebb húga szintén, s köny- nyebben már úgy, hogy ő is, középső húga is dolgozott, s hazaadták a fizetésüket... Konokság, akaraterő, meggyőződés, hit? Melyik? Mind, együtt? Egy sors. Egy ember. Nem több. de nem is kevesebb. Egy ember, aki hitt, hisz abban, hogy nem játékszerei, hanem urai vagyunk a jövendőnek, jövendőnknek.

Mészáros Ottó

Nem elég ugyanis megfizetni, elhelyezni a diplomást, egyéb ' feltételein is javítani kellene, mert igényes, példamutató munkát csak így várhatunk el tőle. Hiába menne valaki tehát az isten háta mögé dolgozni, ha a házastárs nem talál képzettségének megfelelő munkát, nincs bölcsőde, óvoda, rossz a közlekedés, hiányos az ellátás.

Áthidalni a meglevő ellentmondásokat belátható időn belül nagyon nehéz. Az eddigi településpolitika kedvezőtlen hatásaival a jövőben is számolhatunk. Az elvándorlás üteme azonban fékezhető, sőt, megállítható. Ilyen közegben az eredmények is gyorsabban születnek, s ez növeli az ott élő agrárszakemberek köz- megbecsülését. Hogy kik válnak közösségi emberekké?

— Akik kíváncsiak. Érdekli őket a tsz, a falu, az ország sorsa — mondja a professzor. — Ezt a kíváncsiságot már itt az egyetemen fel lehet kelteni, és ebben nekünk oktatóknak nagy szerepünk van. A másik tényező, amit hangsúlyoznék, a tavasztalat. Ha valaki nem öncélúan alkalmazza tudását. hanem azt megosztja másokkal. felébresztheti a a problémák megoldásának vágyát. Sőt, a jónak, hasznosnak ítélt ismereteit igyekszik kipróbálni. Mert nem attól