Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-04 / 79. szám
PEST . MEGYEI "* A EGYESÜLJETEK! XXX. ÉVFOLYAM, T9. SZÁM Ära: 2,20 forint 1986. ÁPRILIS 4., PÉNTEK Az MSZMP Központi Bizottsága nevében Kádár János és Németh Károly koszorúzoít Megemlékezések megyeszerte A felszabadulás évfordulóján Koszorúzások az emlékműveknél ® Kitüntetéseket adtak át a Parlamentben Hazánk felszabadulásának 41. évfordulója alkalmából csütörtökön reggel ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással felvonták a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját a gellérthegyi felszabadulási emlékműnél. Zászlófel- vonási ünnepséget tartottak a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren is, ahol ugyancsak ünnepélyes külsőségek között, katonai tisztelet- adással vonták fel az állami zászlót. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa ugyancsak tegnap délelőtt koszorúzás! ünnepséget rendezett Budapesten, a szovjet hősök Szabadság téri emlékművénél és a magyar hősök emlékművénél a Hősök terén. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa nevében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a kormány elnöke helyezett koszorút az emlékművek talapzatára. Az MSZMP Központi Bizottságának koszorúját Kádár János, az MSZMP főtitkára és Németh Károly főtitkár- helyettes helyezte el. A kegyelet és a megemlékezés virágait a Szovjetunió budapesti nagy- követsége nevében Borisz Sztukalin nagykö- .vet, Nyikita Darcsijev tanácsos, valamint Vlagyimir Zotov ezredes, katonai és légügyi attasé helyezte el. Az emlékművek talapzatán koszorút helyeztek el a társadalmi és tömegszervezetek képviselői. A magyar fegyveres erők nevében Kárpáti Ferenc, Kamara János belügyminiszter és Borbély Sándor, a munkásőrség országos parancsnoka helyezte el a kegyelet és a megemlékezés virágait. Megkoszorúzták az emlékműveket az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnokságának képviselői, valamint a diplomáciai testület tagjai. Virággal borították az emlékművek talapzatát a budapesti üzemek, intézmények, hivatalok dolgozó kollektíváinak, valamint Budapest tanuló ifjúságának képviselői is. A koszorúzási ünnepségeken részt vettek: Aczél György, Grósz Károly, Havasi Ferenc, Óvári Miklós, Sarlós István, Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gye- nes András, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, Berecz János, Horváth István, Pál Lénárd és Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkárai, továbbá a Központi Bizottság, az Elnöki Tanács és a kormány számos tagja. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa hazánk felszabadulásának 41. évfordulója alkalmából, eredményes szakmai és közéleti tevékenység elismeréséül, az állami és társadalmi élet különböző területein dolgozóknak és a fegyveres testületek tagjainak kitüntetéseket adományozott. A kitüntetettek egy csoportjának Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön délben, az Országház kupolacsarnokában nyújtotta át az érdemrendeket. Az ünnepségen megjelent Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai és Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. Losonczi Pál rövid beszédben méltatta hazánk felszabadulásának történelmi jelentőségét, majd utalt arra, hogy a most kitüntetettek is nagymértékben hozzájárultak az elmúlt évtizedek országépítő munkájának eredményeihez. Ezt követően az Elnöki Tanács elnöke átnyújtotta a kitüntetéseket. (A kitüntetettek névsorát a 14. oldalon közöljük.) A kitüntetések átadása után az Elnöki Tanács fogadást adott a kitüntetettek és a vendégek tiszteletére. Budaörs és Szigetszentmiklós először ünnepeltek városként Nagy Sándorné ünnepi megemlékezését tartja a budaörsi művelődési házban. Mellette balról jobbra: Eehérváry János, a városi tanács elnöke, Csapó Sándor, az MSZMP városi bizottságának első titkára és Mészáros Geyza, az MSZMP városi bizottságának titkára. (Barcza Zsolt felvétele) (A Pest megyei ünnepségekről tudósításaink a 3. és 14■ oldalon.) T engernyi szó, írott betű munkáról, fegyelemről, versengésről, vállalkozásról, kezdeményezésről, teljesítmények többleteinek szükségességéről, irányítók és irányítottak felelősségéről, a szocializmus szellemi-anyagi alapjainak fokozott hasznosításáról, képességekről és készségekről. Tengernyi szó, írott betű, s ugyanakkor: tavacskányi tett. Igaz lenne, valót tükrözne ez az arány, ez a viszonyítás? Ha csökkenne a szófolyamok frázisszintje, akkor — attól — növekedne, terjeszkedni kezdene a tettek tavacskája? Nincsen fölös szó, ha azt mondja ki, amit kell, ami a lényeg. Nem a szavak sokadalma a baj, .hanem az, ha segítségükkel ki-ki mellébeszélhet, kerülheti a lényeget, az általánosság palástjával fedheti a megfoghatót. Sokszor beszélünk, írunk így munkáról, fegyelemről, versengésről, vállalkozásról, kezdeményezésről, mindarról, amit a bevezető sorokban említettünk. Talán másként kellene beszélnünk, írnunk, hogy másként cselekedhessünk. Tudásszomjunk csobolyóját ■merítsük meg a legtisztább forrásban. Az évszázados rend megsemmisítésétől egy új rend megteremtése felé című' tanulmányában azt írta Lenin: „Új munkafegyelmet teremteni, az emberek közötti társadalmi kapcsolat tij formáit építeni, új formákat és módszereket teremteni az emberek munkába való bevonására — ez sok-sok évre, ez évtizedekre terjedő munka.” Vannak divatos, sokszor citált lenini gondolatok; ez nem tartozik közéjük. Talán azért, mert kényelmetlenül hat, türelemre int, amikor mi — imm;V negyvenegy esztendeje, új hazát építve, új történelmet csinálva és megélve — telve vagyunk türelmetlenséggel, a semmi nem jó ma, ha holnap jobb lehet őszinte akarásával. Őszintén akarjuk, de: mi az, amit akarunk?,! Mi az? Például és elsőként: jobban élni. Lehet. Csak jobban kell dolgozni hozzá. Csak, csupán. Tavaly a megye ipara, 1984-hez képest, 4,1 százalékkal bővítette termelését. Ami jelentősen meghaladja az országos átlagot. Derék. Meghökkenve azt látjuk ugyanakkor, hogy a legtöbbet nyújtók, a példásan teljesítők közösségei korántsem haladhatnak úgy, amint arra joguk lenne, mert lehetőségeiket megnyirbálja az a furcsa metszőolló, amely igyekszik sövényegyenest formálni jókból és rosszakból, kiemelkedőkből és elmaradókból. Hosz- szú esztendők óta első ízben került a megyei átlag fölé termelésbővítésével a gépipari üzemek csoportja, de állíthatjuk-e nyugodt lélekkel, ennek előnyeit jóízű gyümölcsként leszüretelheti egy-egy kollektíva? Nem, nincsen szüret. Igaz, éveken át a csekély eredmények, a lassú haladás vackoréba sem kellett beleharapniuk, mert elmaradásaikat a megértő népgazdaság kiegyenlítette a másoktól elvett többletekből. Amint most az ő többleteikből jut másoknak, máshová. Nem történt, történik tehát igazságtalanság. Nem, csak éppen elÉLJEN ÁPRILIS NEGYEDIKÉ! veszett, elvész valami roppant fontos. A magunk munkájának édes vagy keserű íze, felelőssége, a munkaárték teremtette szabadságfok beruházásban, bérben, műszaki fejlesztésben, szociális gyarapodásban. S ha elveszett egyszer, tízszer, százszor, ki keresi, áhítja, akarja, ki gürcöl érte szenvedéllyel?! A megyében tavaly — főként a kukoricának köszönhetően — tizenegy százalékkal több gabonát termeltek meg, mint 1934-ben, ám nehogy elfeledjük: az üzemek egy részé nagyot lépett, így alakult ki az átlag, egy másik rész viszont tápod tatnyit sem kívánt mozdulni, mert az kockázat, újabb munka. S hagyhatnánk, ha tudnánk, lelkűk rajta, maguknak keresik a következményeket, de látjuk, tapasztaljuk, csekélyek, mosolyogtatok a következmények, attól még vígan boldogulnak ők, mivel értik a csíziót, Riadozunk, ■ félünk, olykor már-már rettegünk a különbségektől, a sorba be nem il- leszthetőtől, az átlagostól e!- ü tőtől. A szabályost összekeverjük az uniformizálttal, a restet a segítségre érdemessel. s ezért, hogy ne kelljen nyíltan kimondani: ennyit adtatok a társadalomnak, a társadalom is ennek megfelelően ad nektek. Ezzel a művi beavatkozással éppen azt bénítjuk meg a szocializmus nemes nedveket hordó élő szövetében, ami a legfontosabb: a képességek maximális kamatoztatásával szerzett emberséget, önérzetet, rangot, tekintélyt. önbecsülést, öntudatot a szocializmus emberének csiakis és kizárólag a munka adhat! S ahhoz, hogy adhasson, éppúgy kell az egyéni szándék és törekvés, mint a szűkebb és tágabb környezet közvetítette serkentés, elismerés, kényszerítés. Nehézen találkoznak ezek össze, s ha olykor mégis, hamar következhet a szétválás, mert a frigy szépségét megcsúfolja az_ ügyeskedők, a szerzők, az élősködők vadházassága a fitymálva vett törvénnyel, az engedékenységgel, a szemhu- nyással, a tehetetlenkedő hivataloskodással, mely formát emel lényeggé s lényeget si- lányít formalizmussá. Keressünk ismét gondolati támaszt Leninnél. Azt írta Hogyan szervezzük meg a versenyt? című cikkében: „A szocializmus nemcsak nem fojtja el a versenyt, hanem ellenkezőleg, először teremti meg annak lehetőségét, hogy a versenyt valóban széles, valóban tömegméretekben alkalmazzák, hogy valóban a dolgozók többségét vonják be az olyan munkába, ahol megmutathatják, mit tudnak, ahol kifejleszthetik képességeiket ...” Negyvenegy esztendő áll a hátunk mögött új történelmi utunkon, pályánkon, mégis van, amiben a kezdetek kezdeténél tartunk. Ebben, a verseny ügyében is. Miért? Talán-talán azért, mert ha versenysakkor ott lenniük kell élen állóknak és sor végén rekedöknek, akkor nem lehet vélt tekintéllyel, hatalmi szóval osztani elismeréseket és korholásokat, akkor a tények és nem a szavak embereinek szavai beszélnek. Szedhetünk nyalábnyi, ünnephez illő színes virágot a valóság mezején. Mákádon, örbottyánban. Tökölön, Ber- neCebarátiban tavaly valóság lett az áhított közüzemi víz, tetemes lakossági hozzájárulás egyengette, egyengeti az útját. S a lakosság mennyi minden másban tanúsította, tanúsítja az évezredek érlelte bölcsességet: cselekvésre születtünk. Igen, cselekvésre. A megyében a hatodik ötéves tervben, tehát 1981 és 1985 között összesen 4,9 milliárd forintot ért el a társadalmi munka értéke! Akik ilyen összegnek megfelelő önzetlen, áldozatos munkát tettek le a közösség asztalára, tartha- tók-e, ítélhetek-e közömbösnek, közügyekkel nem törő- dőknek, önzőknek, a maguk világába zárkózóknak? A kérdés szónoki, ám mégsem in- dokojatlan, mert annyiszor hangzik el korholás, kárhoz- tatás általánosan, a társadalomnak címzetten, hogy már-már hihetnénk, tényleg jelentéktelen az, ami telik tőlünk. Annyi telik tőlünk, ameny- nyit a körülmények kikövetelnek. A követelmények növekedésének hangoztatása semmit sem ér, ha a követelmények növekedését nem érzékeltetik a gyakorlat módosulásai, átalakulásai, ha az ideiglenesség, a kapkodás véli helyettesíteni a hosszú távú törekvéseket, ha az átmenetiség, jellegével éles ellentétben, gyökeret ereszt, ha a feszültségek enyhítésének ára újabb feszültségek teremtése. Lenin pártjának XXVII. kongresszusa adta a legfrissebb példát rá, milyen erők rejlenek vezető erő és vezetett tömegek nyílt eszmecseréjében, közös útkeresésében, a hibák elleni együttes fellépésében. milyen energiák szabadíthatok fel a szocialista alkotás bonyolult feladatainak gyorsabb, ésszerűbb megvalósításához. Igen, így, hibák beismerésével, akadályok nyílt feltárásával is lehet haladni előbbre és feljebb, sőt, csakis így sikerülhet! Bonyolult nemzetközi feltételek közepette, belső feszültségek terheit viselve küzd, él a szocialista országok közössége s e közösség tagjaként hazánk. Így köszöntjük felszabadulásunk évfordulóját, s tudjuk, voltak már vígabb, gondtalanabb ünnepeink is, mint amilyen a mostani. S mégis, vagy éppen ezért: cselekvésre születtünk ... ! Munkára, tettre kötelez bennünket létünk, s tudatos munkára, átgondolt tettre, tulajdonosi felelősségre a szocializmus. Ilyen egyszerű lenne? Ilyen bonyolult. Ilyen bonyolult, mert ahhoz, hogy munka, hogy tett tudatos legyen, szükségszerű a felismerés: sok mindenen igazítani kell, összekeveredett értékrendeken éppúgy, mint kinek- kinek szája íze szerint értel- rhezett fegyelmen, követelmények rendszerén, tervek fontossági sorrendjén, azaz társadalom és gazdaság mindennapos vezérlő elemén, a politika gyakorlati végrehajtásán. K öszöntjük virággal, énekkel, ünnepi szóval szabadságunk napját, büszkén eredményeinkre, s remélhetően tudatában nehézségeinknek. E nehézségek nagyok, de: cselekvésre'születtünk! Nincsenek megoldhatatlan helyzetek, legyűrhetetlen akadályok, de van tehetetlenkedés, dilettantizmus teremtette ijedelem, öngerjesztő kishitűség szította riadalom, van képesség- és készséghiány, politikai képzetlenségből fakadó bizonytalankodás, s van — mert tejtestvér ezekkel — látszatokkal vigasztalódó parancsolgatás, úrhatnám türelmetlenkedés, felelősséggel labdázás, felelőtlen kibickedés. Nem csupán eredményeink, hanem e negatívumok is azt kel!, hogy eszünkbe juttassák;. cselekvésre születtünk. S legyen vezérelvünk e cselekvésben az, amit Adam Smith, több ' mint két évszázada írt le: „A becsületesség a legjobb politika.” CSELEKVÉSRE SZÜLETTÜNK
