Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-22 / 94. szám

PEST MEGYEI VilAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! IZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGI ÉS 1 NEGYEI T1NACS LAPJA XXX. ÉVFOLYAM, 94. SZÁM Áru: |,1H) forint 19S3. ÁPRILIS 22., KEDD Fénykor után, mélyponton túl (3. ó idul) Mit érnek a pedagógiai napok ? (5. oldal) Sajtónup a fővárosban (8. oldal) Kádár János látogatása a KISZ KB székházában. Nagygyűlésen mondott beszédet Mihail Gorbacsov az NSZEP kongresszusa Mihail Gorbacsov az Október 7. gyárban tartott nagygyűlésen beszé­det mondott Kádár János, az MSZMP főtitkára — Németh Károly- nak, a párt főtitkárhelyettesé­nek kíséretében — hétfő dél­után látogatást tett a KISZ Központi Bizottságának szék­házéban. A vendégeket Hámori Csa­ba, a Politikai Bizottság tag­ja, a KISZ Központi Bizott­ságának első titkára fogadta és tájékoztatta az' ifjúsági szö­vetség közelgő ; XI. kongresz- szusának előkészületeiről. Kádár János az elhangzott tájékoztatót kővetően szólt a Kommunista Ifjúsági Szövet­ről, és jónak ítélte azt a mun­kát, amelyet a KISZ tagsága végez. A párt főtitkára el­ismerően beszélt a fiata­loknak a munkában és a tanulásban mutatott helytál­lásáról, majd néhány idősze­rű ifjúságpolitikai kérdéssel foglalkozott. Kérte a KISZ vezetőit: az egész ifjúsági mozgalom céltudatosan dol­gozzon azon, hogy a fiatalok életszemlélete és életfelfogá­sa a helyes irányba, jól fej­lődjön. A találkozón részt vettek a KISZ KB titkárságának tag­jai. Befejeződött 5 A vezető szervek még­is választásával hétfőn Ber- ;> linben véget ért a Német Szocialista Egységpárt XI. s kongresszusa. | A zárónapon több kiilföl- $ di delegációvezető üdvözlő- 5 beszédének elhangzása után !> Erich Honecker, az NSZEP ÍJ KB főtitkára ismertette a ^ KB politikai bizottságának § és a KB titkárságának az § összetételét. 1 Az NSZEP főtitkárává s ismét Erich Haneckert vá- ^ lasztoíták meg. ^ Kádár János, a Magyar ^ Szocialista Munkáspárt fő- ^ titkára táviratban köszön- i tötte Erich Honeckert. ^ Aczél György, az MSZMP s Politikai Bizottságának tag- íj ja, a magyar pártkiildött- ^ ség vezetője a berlini ma- ^ gyár nagykövetségen talál- $ kozott a magyar kolónia ^ tagjaival. ^ Az NSZEP kongresszu- ^ sán részt vevő szovjet párt- •; küldöttség Mihail Gorba- ^ csovnak, az SZKP KB fő- $ titkárának vezetésével hét- ^ főn délelőtt az Október 7. $í Szerszámgépipari Kombinát ^ berlini törzsgyárában tett látogatást és beszédet man­s' dott. A gyári nagygyűlésen, be­szédében Mihail Gorbacsov megismételte azt a korábbi ja­vaslatot, hogy oszlassák jel egyidejűleg a NATO-t és ti Varsót Szerződés Szervezetét, egyben gálád banditatáma­dásnak nevezte a Líbia elleni amerikai légitámadást. A szó­nok a többi között rámutatott, hogy az NSZEP jelenlegi kongresszusa újabb ösztönzést ad az NDK haladásának. Az NDK sikerei — más testvér­országok eredményeihez ha­sonlóan — erősítik a szocia­lizmus helyzetét, szemléltetően bizonyítják lehetőségeit és fö­lényét. A Szovjetunióban nagy lelkesedéssel fogadták az SZKP XXVII. kongresszusá­nak a társadalmi-gazdasági fejlődés meggyorsítását célzó irányvonalát. A szovjet embe­rek megértik, hogy új szerűen kell dolgozni, ezt akarják is, és nem rettennek vissza az át­állástól. Gorbacsov hozzáfűzte: ter­veikben fontos helyet foglal el az együttműködés a szocialista közösség országaival. Ez tette lehetővé, hogy az elmúlt évti­zedekben leküzdjék a nehézsé­geket és kiemelkedő eredmé­nyeket égjenek el. — Ez teljes mértékben vo­natkozik a Szovjetunió és az NDK kapcsolataira is — mon­dotta. — A Szovjetunió és az NDK termelési együttműködé­séről elmondta azt is, hogy eb­ben rendkívül nagyok még a távlati lehetőségek. Beszédének külpolitikai ré­szében legfőbb feladatnak je­lölte meg a nukleáris veszély kiküszöbölését, a fegyverkezési hajsza beszüntetését és a béke megszilárdítását. A jelenlegi feszültség fő okaként az Egye­sült Államok nagyhatalmi po­litikáját jelölte meg. Példa­A munkásosztály ünnepe al­kalmából minden esztendőben kitüntetik az élenjáró kollek­tívákat. Megyénkben idén a Pest Megyei Üt- és Hídépítő Vállalat nyitotta a sort, amely az elmúlt ötéves tervidőszak­ban háromszor érdemelte ki a Kiváló Vállalat címet. Az ün­nepi eseményen részt vett dr Kádár József, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium államtitkára, Balogh László, a megyei tanács elnöke, aki az MSZMP Pest Megyei Bizott­ságát is képviselte, dr. Kocsó Illésné, a HVDSZ központi Vezetőségének titkára, vala­mint Csapó Sándor, az MSZMP Budaörs Városi Bizottságának első titkára. A vállalat elmúlt évi tevé­kenységét Varga János igaz­gató Ismertette, rámutatva, hogy feladataikat a korábbi­tól nagyban eltérő körülmé­nyek között kellett megolda­niuk. Munkáikat a területi széttagoltság s az jellemezte, hogy 80 .százalékban 1 millió forint érték alatti megrende­lésekből tevődtek össze. ként említette a nicaragual, az angolai, az afganisztáni, vala­mint a Kambodzsa körül ki­alakult helyzetet. Megállapí­totta, hogy az elmúlt napok­ban az amerikai kormányzat (Folytatás a 2. oldalon) Az állami vendégházban, Losonczi Pál szálláshelyén, a kétoldalú tárgyalások megkez­désekor mindkét államfő be­vezetőt mondott. A plenáris tanácskozást kö­vetően Losonczi Pál és Ibra­him Babangida szűk körű esz­mecserét folytatott, amelyen a két államfőn kívül részt vett Nagy Gábor külügyminiszter- helyettes, Bende József, Ma­gyarország lagosi nagyköve­te, nigériai részről pedig Bo- laji Akinyemi külügyminisz­Az erőfeszítéseket értékelte dr. Kádár József is, aki az ÉVM—HVDSZ által odaítélt Kiváló Vállalat oklevelet, az igazgatónak átnyújtotta. Ki­emelte. hogy nőtt a vállalat termelékenysége még ebben a mélyépítőkre nézve különösen nehéz helyzetben is. Balogh László, aki a megyei pártbizottság üdvözlő sorait adta át, hangsúlyozta, hogy a Pest Megyei Üt- és Hídépítő Vállalatnak sikerült alkalmaz­kodnia a piaci igényekhez, s több, jobb munkával megáll­ni a talpán. Felhívta a figyel­met arra, hogy az önálló ta­nácsi gazdálkodás újfajta kap­csolatot igényel, amelyben a vállalat számára a hasznot ho­zó együttműködés alapja a korrekt vállalás és költségve­tés lehet. Az ünnepség további részé­ben Varga János igazgató ki­tüntetéseket és jutalmakat adott át; a Kiváló Építésveze­tőség címet a nagykátai kö­zösség nyerte el. Egy hónap múlva BNV Vásári készülődés Egy hónap múlva, május 21-én nyitja meg kapuit a ta­vaszi BNV, a beruházási javak szakvására. Az idén minden eddiginél nagyobb az érdek­lődés a kiállítás iránt: már márciusban minden fedett ki­állítói területet lefoglaltak a hazai és a külföldi cégek. Több mint ezer vállalat hoz­za el termékeit, vagy képvi­selteti magát a tavaszi vásá­ron. A BNV-n 97 ezer négy­zetméternyi kiállítási terüle­ten 14 árucsoportban mutat­ják be újdonságaikat a beru­házási javakat gyártók. A ma­gyar vállalatok közül mintegy 450-en vesznek részt a BNV-n, a korábbinál több kisvállalat, ipari szövetkezet és számos gazdasági munkaközösség is kiállít. A külföldi kiállítók 23 or­szágból és Nyugat-Berlinből érkeznek. A szocialista orszá­gok közül a legnagyobb kiál­lítást az idén Lengyelország, a Szovjetunió és Csehszlová­kia rendezi. A legnagyobb tő­kés kiállítók az osztrák és az NSZK-belj cégek. A MÁV az idén is 33 szá­zalékos kedvezményt biztosít a vidékről érkező látogatók­nak. A Keleti pályaudvarról különvonatok közlekednek, közvetlenül a vásárba szállít­va a látogatókat. tér és J. T. Kolo, Nigéria bu­dapesti nagykövete. Kölcsönösen nagy jelentősé­gűnek értékelték a látogatást, hangsúlyozna, hogy a jelenle­gi világpolitikai helyzetben, az igazságosabb világgazdasági rendről zajló viták időszaká­ban nagyon fontosak az ilyen magas szintű találkozók. Babangida hangsúlyozta, hogy meg kell szüntetni a ni­gériai gazdaság egy-két ter­méktől való, egyoldalú függé­sét. Ügy értékelte, hogy a gaz­daság struktúrájának átalakí­tásában áttörést lehet elérni olyan baráti országok közre­működésével, mint Magyaror- zág. Babangida kiemelte, hogy a magyar—nigériai kapcsola­tokat semmilyen komoly el­lentét. probléma nem terheli, a kétoldalú kapcsolatok Nigé­ria számára előnyösek. Losonczi Pál áttekintést adott a magyar gazdasági fej­lődés külső és belső feltéte­leiről. Kijelentette, hogy a magyar—nigériai kapcsolatok nagyon jók, majd kifejezte reményét, hogy az együttmű­ködést hosszú távra tervez­hetik. A közel egyórás államfői eszmecserével párhuzamosan a magyar és a nigériai szakér­tők egyeztették tárgyalási el­képzeléseiket. Megállapodtak abban, hogy egy gazdasági és egy politikai tárgyalócsoport folytat megbeszéléseket. A két tárgvalócsoport tegnap meg­kezdte munkáját. A tárgyalásokat megelőzően, a délelőtti órákban, Losonczi Pál megkoszorúzta az ismeret­len katona emlékművét. Ezt követően a Nemzeti Múzeum­ban a Nigéria tegnap és ma című kiállítást, tekintette meg. Hétfőn valamennyi lagosi napilap fényképes tudósítás­ban számolt be Losonczi Pál érkezéséről. NYOMOLVASÁS ság kongresszusi előkészületei­\ r alame’.yest változott a helyzet a decemberi­hez képest a megye gépiparában, ami a dollár elszámolású kivitel lehető­ségeit, azok megítélését il­leti, ennek ellenére is igaz: a vállalati felfogás és az országos követelmé­nyekre támaszkodó, össze­gező megyei feladatok kö­zött még mindig érzékelhe­tő az eltérés. Sokféle oka van ennek, a januártól megváltozott exportösztön­zés hatásait még nem, a ko­rábbi szabályozási elejnek kedvezőtlen következmé­nyeit azonban pagyon is ki­tapinthatjuk az adott hely­zet létrejöttében. S még va­lamit, amiről inkább csak barátilag szólnak az érinr tettek az újságíró előtt, s ez a valóban keresett — mű­szaki jellemzőiben, árában a piaci versenyt sikerrel álló — termékek mennyi­ségi hiánya. Magyarán: az eladhatónál kevesebb van ezekből. Tágítani a kört ezeknek az áruknak az előállításá­ban a műszaki — techni­kai; technológiai — fej­lesztés sokféle formájának hasznosításával lehetséges és szükséges. Közöttük az eddigieknél lényegesebb szerep kell hogy jusson a kooperációknak, azon belül is a licenciák vásárlásának, gyors bevezetésének. Ennek említése hallatán érdekes a reagálás. Még ott is, ahol sikerrel alkalmaznak vásá­rolt gyártási eljárásokat, erőteljes a kétkedés, az el­lenkezés. Az indok így hang­zik: ezzel valójában a vala­mikori indián harcosok szerepére kárhoztatjuk mar gunkat, akik nyomolvasás­sal próbáltak választ adni a kérdésre, ki járt előt­tük... A hasonlat szemlé­letes, csak éppen: hamis! . Veszedelmes dolog ugyan­is azonosságot feltételezni a természeti népek kiala­kult ismeretei és a mai ipari termelés fejlesztésé­hez szükséges hatalmas is­meretanyag között. Ha már ragaszkodunk a hasonlat­hoz, akkor azt sem szabad elfeledni, az indiánok —: és más természeti népek — nyomolvasása, az ebben a tevékenységben felhalmozó­dott ismeretanyag koránt­sem csupán a ki' jairt itt megválaszolását szolgálja. Hánem például azt is. mi­ként lehetne a leggazda­gabb vadászzsákmányra szert tenni... ! S ha né­melyeknek — de sajnos, meglehetősen népes e né­melyek csoportja — rangon alulinak látszik a nyomol- vásás, akkor fpi azt tesz- szük hozzá: legalább eljut­nánk addig, hogy jól olva­sunk a nyomokból. Mert nem mindenkor sikerül ez. Logikus: a licencia' eladó­ja nem a legfrissebb kuta­tási-fejlesztési eredménye­ket kínálja, hanem általá­ban két és öt esztendő kö­zöttieket. Az új műszaki is­meret — logikus — tehát már nem egészen új, ami­kor megvásároljuk, hazai viszonyaink között mégis friss. Tapasztalataink azon­ban azt mutatják — benne üzletileg eredményes fej­lesztések sorsának nyomon követése —, hogy a megye gépipari üzemeinél a li­cencia megvásárlásának kezdetétől a tényleges — üzemszerű — hasznosításig túlságosan sok idő telik el, három-négy esztendő. Ami köznapi fogalmazás­ban úgy hangzik, hogy va­lójában öt és kilenc esz­tendő közé tehető a koope­ráció ilyen formájában elő­állított áruk első sorozatá­nak konstrukciós kora, ami­nek természetesen érzékel­hető hatása van — elsősor­ban a külpiacokon — a jö­vedelmezőségre. A remélt és a tényleg34 ár közötti — olykor tetemes — eltérés sok esetben éppen arra ve­zethető vissza, hogy amit nyert a cég a licencia meg­szerzésével, azt elvesztette a késedelmes — de: nem mindig maga tehet a kése­delmek okairól! — adaptá­cióval, az üzemszerű ter­melés mind távolabbra to­lódó elkezdésével. 0 ** rvendetes változás jel­zője, hogy a megye gépipari vállalatai­nál, a hetvenes évek sze­rény részesedéséhez mér­ten, folyamatosan növeke­dett a licencia alapján gyártott termékek aránya az összes értékesítésen be­lül. Természetesen a válla­latok közötti eltérések je­lentősek, ám az átlag így is közelében van a tíz száza­léknak, azaz minden száz forint értékű eladásból tíz forintot képviselnek a vá­sárolt technikai tudás ka­matoztatásával készített áruk. Bizonyos termékcso­portoknál kizárólag az ilyen típusú fejlesztésnek köszön­hető, hogy a cég megma­radt a dollár elszámolású piacokon, sőt, olykor eladá­sait is bővíthette. Két terü­leten — a villamosgép és -készülék iparban, vala­mint a híradás- és vákuum- technikai iparban — külö­nösen kiemelkedő ezeknek a fejlesztéseknek a része­sedése az értékesítésből, az­az van megfogható válasz a kétkedésre, az ódzkodás­ra, érdemes-e nyomolva­sásra vállalkozni. Persze, tudni kell, milyen nyomok értő olvasása járhat a leg­gazdagabb — vadászzsák­mánnyal. Mészáros Ottó Kiváló Pest megyei útépítők Kemény, tudatos munka Megkezdődött a hivatalos program Losonczi Pál tárgyalásai a Nigériai Köztársaságban ^ Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és kísérete ^ hétfőn délelőtt Lagosban megkezdte a tárgyalásokat a ^ nigériai vezetőkkel. Losonczi Pál cs vendéglátója, Ib- ^ rahim Babangida elnök ezt követően szűk körű tanács­ig: kozást is folytatott. A magyar államfő vasárnap érke- ; zett ötnapos hivatalos baráti látogatásra Nigériába, ^ amely hazánk legfontosabb fekete afrikai kereskedelmi ^ partnere. (

Next

/
Thumbnails
Contents