Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-12 / 86. szám
1986. Április 12., szombat 7 f^fíyftgp A MAGYAR KÖLTÉSZET HETE 1986 Száz esztendeje született Tóth Árpád Egy földön járó égi énekes £ ' zernyolcsz&znyolcvanhatban születtem, Aradon, de mégis inkább debreceninek számítódom, mert gyermekkorom és fiatalságom ott telt el. Apám, a debreceniek szobrásza, festőművésznek nevelt, a debreceni Nagyerdő azonban, valamint Csokonai Vitéz Mihály és tudós irodalomtanárom, Kardos Albert, a versek felé hajlítottak. Költői pályára léptem tehát, vagyis filozopter lettem (szabályszerűen félbe-maradva), majd úricsaládok házitanítója és vidéki hírlapíró. Ez idő szerint Az Est-nél dolgozom. Verseimmel szereztem magamnak vagy há- ■? romszáz olvasót, s kis csapatom élén elszántan rontok a halhatat- A lanság kiküzdésére, zsebemben a Zrínyi Miklós-i kirohanás aranyai nélkül, amit persze, tekintettel a fent jelzett pályaválasztásra, talán fölösleges is külön megjegyeznem. Eredeti verseken kívül sok műfordítást is követtem el, s egyáltalán a XX. század elején mindazokban az új magyar műveltségért küzdő törekvésekben tőlem telhető részt vettem, amiket ma oly keresztényi jámborsággal szokás destrukciónak bélyegezni. A fóntebbl írás kurta önéletrajza Tóth Árpádnak. Az Est első, 1923- as Hármaskönyve számára készült, de kimaradt. Szabó Lőrinc, a költő hagyatékának rendezése közben bukkant rá, már nyomdai levonatban. beletördelve egy köröm- nyi arakép, profilban. Annak a szintén nagy költőnek a kezébe került, aki jó barátja volt a nála tizennégy évvel idősebb kortársának, akire fiatal korában úgy tekintett föl, mint tanítómesterére: Később a rajongó tisztelet, az alkotói munka meghitt légkörében teljesedett ki, amikor Babits Mihállyal együtt, hárman Baudelaire A romlás virágai-nak az első teljes magyar tolmácsolására vállalkoztak. Munka közben tanultak egymástól is, de Szabó Lőrinc talán legtöbbet Tóth Árpádtól, aki mint fordító, a világ lírájában való kezdeti kalandozásait hasznosítva, később az idegen műalkotásokat a tökéletes for ma hűség és a hangulati szigorúság jegyében hódította meg. Bár a szigorúság talán túlságosan keményen hangzik az ő esetében. Hiszen csodálatosan szép versfordítás-kötete, az örök virágok, melyben az európai líra hervadhatatlan szépségeit ültette át a magyar költészet virágoskertjébe, éppen azt bizonyítja, hogy csak olyan illatok hódították el, amelyek szívéhez, 'leikéhez közel állottak. Ezeket azután játszi könnyedséggel szólaltatta meg a mesterhegedűs, az eredeti hanghordozáshoz alkalmazkodva, értelmileg és érzelmileg hűségesen, a saját hangszerén. A fordítás számára nem csupán laza ujjgyakorlat volt, hanem költészetének elidegeníthetetlen tartománya. A világra kitágult tekintettel nézett. Nem véletlen az, hogy egy lángelme kivel társalog, kit hív meg lakása meghitt zugába, négy- szemközti beszélgetésre. Villon, Ronsard, Gaútier, Musset, Verlaine, Rimbaud, Milton, Shelley, Keats, Poe — hogy csak találomra néhány nevet említsünk, akiknek költészete mély benyomást tett rá. Természetesen a vonzódás és a hatás nehezen választható el egymástól. Németh László írta: A világirodalom sugarai befejezték a szőlőszemek elcukrosítását. Áttüze- sedtek, földerültek a Tóth Árpádversek, ahogy az érett bogyókban bizakodó fényességgel csillan meg a szüretre kész zamat. Nincs költőnk, aki ennyire megmámorosodott volna az örök virágok illatától. Valóban megmámorosodott, de nem lett tőlük részeg. Mindent megtanult, de semmit nem másolt a magyar és a világköltészet példáiból. Költői nyelve a magyar poézis — Csokonai, Arany János — termékenyítő hagyományaiban gyökeredzik. képzettársításai az európai líra szárnyain emelkednek magasba. A magyar vers tájain egy merőben külön világot rendezett be, melynek ő a szeretetre méltó uralkodója. Gáncstalan költőnek is szokták nevezni, Baudelaire szép szavaival szólva Mint akit nem ver béklyóba semmiféle nyűg. De nem ez az ő igazi titka. Babits Mihály egy visszaemlékezésében szól arról, hogy éppen Tóth Árpáddal szoktak néha azon tűnődni, milyen különös, rejtelmes dolog a vers Mi az, ami lényegét és értékét adia. A tartalom — ahogy írja — bizonnyal nem. Jól tudjuk, hogy nagy gondolat nem elég a vershez, s hatalmas versek prózára lefordítva, néha egészen banális semmiséggé meztelenednek. Az érzés szintén aligha: hisz a legmelegebb, legmélyebb érzésből rossz vers születhetik. A forma talán? Mily üres játéknak hat sokszor a formai remeklés! A forma és a tartalom összhangja? Ez tökéletesen meglehet a legjelentéktelenebb versekben is ... Nyilván nem fogom — mondja Babits — most hirtele- nében megfejteni, ha eddig még senki meg nem fejtette. Ki fogja valaha megmagyarázni a zene mibenlétét annak, akinek hallása nincs? Én csak legfeljebb egy szót mondhatok, mint ahogy a matematikus x-et mond, elnevezi az ismeretlent, hogy beszélni tudjon róla. Ezért mondom ezt a szót: varázslat. Így van ez Tóth Árpád esetében is. A hangulatok varázslatos keveredése. A német Nibelung-énekek mintájára alkotott tizenhárom-ti- zennégy szótagból álló két jambus- sor, amely úgy hat, akár a halk gordonkaszó a szelíden nyugvó éjszakában. A vonó hosszan, elmélázva dorombol a húrokon, a múlandó élet szépségeinek az igézetében. A szivem adnám oda hegedűnek, A szívem, melyből bú és vágy zokog. Lopjon szívedbe enyhe bánatot És kósza vágyat, mely árván röpülget, Hogy szűz álmodban, halkan, édesen, Nem is sejtve, hogy könny az, amit ejtesz, Álmodban, mit reggelre elfelejtesz, Sirasd el az én züllött életem — olvashatjuk a Hajnali szerenádban. Eredetileg festőművésznek készült. Festő látásmódját verseiben is megőrizte. Az impresszionizmus áttetsző érzékletességét is érezzük az ilyen sorokban: Rigóhang, egy inasszáj szurtos füttye ..., csendes zongorák skálája a politúros homályból. Vagy: A déli óra úgy zeng, mint a bús arany éjfél. Igaz, betegsége mindvégig beárnyékolta életét. Ám — ahogy Szabó Lőrinc följegyezte róla — nemcsak szomorú idő volt ez; aki fiatalsága óta sejti, hogy minden jel szerint a tüdővész fog végezni vele, az ríagyon tud örülni, mindennek, s még a munkának, a sikeres munkának is, sokkal jobban és sokkal mélyebben, mint aki mindig egész- ' séges, örült is Tóth Árpád, tudott szórakozni egész leikéből, s egészen nagy társaságokat egymaga csodálatosan el mulattatott. Sakk játék, mindenféle fejtörő és furcsaság éppúgy érdekelte, mint a régi francia nyelvtan vagy az ófelnémet ragozás ___ mint hosszú, mozgékony uj jai közt a karikatúra-rajzoló ceruza vagy a kéken füstölgő szivar. Magánélete minden megnyilatkozásában éppúgy elsőrangú formaművész volt, mint költészetében. önmagát akkor sem tagadta meg, amikor az egykori vidéki újságíró. Az öröm illan című harmadik kötetének megjelenése előtt álló költő váratlanul Az Est segédszerkesztői szobájában ütötte föl tanyáját. Mint a lap egyik vezércikkírója és kritikusa a napi szerkesztésben sem okozott csalódást. Ceruzája és radírgumija fáradhatatlanul és nagy kedvvel dolgozott. A bezúduló napi hírek tömkelegében éppolyan gyorsan kiismerte magát, mint a versírás mesterségbeli szabályai között. Mikes Lajos, Az Est-lapok legendás hírű, „rejtélyes doktora”, teljhatalmú irodalmi szerkesztője feA költs önarcképe dezte föl egy hajnali órán az újságírás számára is a Centrál kávéház asztalánál egy félbemaradt sakkjátszma után, kikeveredve a vele folytatott számos irodalmi vita egyikének a szövevényéből. Akkor mindössze már csak hét esztendő állt a magyar vers egyik legkiemelkedőbb művésze előtt. Ez idő alatt is fáradhatatlanul dolgozott a reá jellemző választékossággal és az életkedvét tápláló mindennapi munka örömével. Az utolsó években egyre inkább leverte lábáról a betegség. Akárcsak korábban, a Tátra tiszta levegőjében kereste gyógyulását. A végén csonttá és bőrré soványodott, de még utolsó napján is hihetetlen akaraterővel javítgatta a Lélektől lélekig című könyvének a nyomdai levonatát az a — Kosztolányi szavával szólva — földön járó égi költő, aki száz esztendővel ezelőtt született. H alálára el lehettünk készülve; mégis hihetetlen csapásként hatott és sújtott le: mert lényében volt valami múlhatatlan ... Szelleme friss és hős maradt a végsőkig; s mikor kincses hajója már süllyedőben volt, a kapitány ott állt még a hídon, s szeretettel vetett még egy pillantást ránk, barátaira, kik a partról néztük süllyedését, s tehetetlen nyújtottuk feléje kezünket — emlékezett róla megrendültén Babits Mihály. SZOMBATHELYI ERVIN Lány a tóparton Besze Imréi Igaz és meleg hajam homokszagú kezem olajos forgács-szavaim közétek szórom hadd érezzétek paraszt és munkás megrágott szavak vasujjú kezek igaza melege erődöm vértem létezés nemlét törvénye mozdít anyám ki csókolt apám ki megvert vigyázzatok rám % Csanády János: Villoniáda A bőkezű föld, mely visszahív ma, mert bűnbánatra nincs okom, földműves testvéreim sorsa enyém volt, bárhogy ment sorom; s hogy íme: itt az alkalom, s lehet, körükbe visszatérek, most, hogy éveim számolom, a telkemet nem nyomja vétek. Csakhogy, mint a jó rokonok, kapaszkodhattam fűbe, fába, földrengés, vihar: rokkanok vállára hulló kénes láva nem csüggesztett — szavába vágva istent is letorkolta ott, hol az Cr is úgy visított, mint beszorult féreg a fába. Agyvértolulásos városok aszfaltján éltem, növekedtem, s elfeledtek a rokonok: „Rossz pénz, elveszett Budapesten” — Velük voltam én sok-sok esten, de nem tudhatták, így igaz; ködös, zimankós télbe estem; hitsorsosuk, a vad kamasz. Ajánlás: Herceg, a föld, mely visszahív ma, megszámláltatva éveim, úgylehet, e sorokba írva él csak, akár emlékeim? Fodor András: Amikor szembefordulsz... Amikor szembefordulsz a mozgó végtelennel, egy pillanatra látod, hogy árad még a lét: pupilládban a mennybolt töretlen kupolája örök lencsébe fogva méri a változók vad örömét. Lábak ingáin duzzadó haragos tarka vásznak, vitorlák nyelve leng a néma vízen át, a csípőkből szökcllő testek forró virága az időnek feszíti két bársony-paizsát. Amikor szembefordulsz a sodródó jelekkel, egy percre megbocsátod hogy nem rólad beszelnek, hagyod a névtelent, a megszámolhatatlant, hadd töltse be esendő törvényeit a térnek. Ha tudnál nyelvükön, most kimondhatnád a földet, bőrödön átbizsergő kisértetét a szónak; jön a világ a fűben, mint hű kutyafej úszik zöld ár fölött egy eleven csónak. Borsos Miklós rézkarca
