Pest Megyei Hírlap, 1986. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-08 / 57. szám
Közös és elkülönült érdekek Hasznos kompromisszum VECSÉS, mint az agglomeráció egyik jellegzetes települése, rendelkezik mindazokkal a sajátosságokkal, amelyek nem könnyítik meg a fejlődést. A lakosság azonban már bi- bizonyította; nem átmeneti otthonának tekinti a falut, s ha kell, tud áldozni is érte. Először a gázvezeték-építés — ott érezték közvetlen érdekeltségüket az emberek — mozgatta meg a közösséget. Az üzemek, gazdasági egységek, intézmények forintjai mellé portánként 15 ezer forint önkéntes településfejlesztési hozzájárulást tettek le a vecsépiek, ^ az elmúlt három évben egymás után készültek el újabb és újabb szakaszokon az építkezésekkel. Az új tanácsi gazdálkodás bevezetése előtt azonban nem állt könnyű választás előtt a nagyközség vezetősége. Nehéz volt ugyanis olyan célokat találni, amelyekre Vecsés különböző területein élők egyaránt szívesen áldoznának, vállalnák a teho fizetését. Nem mintha nem lenne mit építeni Vecsésen, vagy nem lehetne fejleszteni valót találni, de a nagy kiterjedésű, egymástól jól elkülöníthető településrészeknek nehezen egyeztethetők az érdekei. Végül mégis sikerült olyan kompromisszumra jutni, amelynek életrevalóságát a lakosság szavazatával alátámasztotta. Kétszáz ‘forint erejéig vállaltak részt szűkebb pátriájuk fejlesztésében a következő, öt esztendőre a helybeliek. A befolyó összeg felhasználása azonban megoszlik a központi, az egész települést érintő, és a közvetlen, kézzel fogható helyi célok között. Az első két év bevételéből azokat a nagyobb, központi beruházásokat segítik elő, amelyek elkészülte tovább már nem halasztható. Így sor kerül a 12 tantermes iskola megépítésére, bővíteni kell röntgennel és sebészettel a szakorvosi rendelő- intézetet. Közös cél az ivóvízellátás javítása, valamint az intézményes szemétszállítás korszerűsítése is. A tervidőszak további három évében minden településrész maga határozza meg, hogy a közvetlen, helyi érdekek szerint út-, járda-, csatornaépítésre, a közvilágítás korszerűsítésére vagy más egyéb célra fordítja a tehót. A nagyközségi tanács azonban — szinte viszonossági alapon — igyekszik majd ezeket a célokat is, erejéhez mérten támogatni. Így például, a tervek szerint a már megkezdett módon, vecsési rendszerrel folytatják majd az út- és járdaépítést. Ahol a lakosság vállalja az építkezés költségeinek harmadát, ott a másik harmadot a tanács, a harmadikat pedig a teho fedezi. SIKERÜLT hát megtalálni Vecsésen azokat az egész településre vanatkozó és szűkebb közösségeket érintő érdekeket, amelyek képesek voltak összefogásra, közös erőfeszítésre késztetni az embereket. S ha a tervidőszak programjának végrehajtása hiánytalanul sikerül, öt év múlva már nem kell a falu vezetőinek óvatos előrelátással keresni a kompromisszumot. Mr. A. Éneklő rajok A közönség is szavazott XXVIII. ÉVFOLYAM, 57. SZÁM 1986. MÁRCIUS 8.. SZOMBAT A munkavédelmen mm spórolnak Á monori városi jogú úttörőelnökség kulturális szakbizottsága ismét meghirdette az éneklő rajok vetélkedőjét. Az influenzajárvány ellenére népes mezőny gyűlt össze az üllői ének-zene tagozatos iskolában. Sok szép és nívós produkciót láthatott a szép számú közönség, amelyeket tapssal köszöntött a számok befejezése után. Több mint 160 kék és piros nyakkendős lépett pódiumra. A kisdobosok versenyében első helyezést és arany oklevelet kapott a 482. számú Arariy János úttörőcsapat (Monor, Kossuth iskola), második díjat és ezüst oklevelet érdemelt ki a 4420. számú Nyáry Pál úttörőcsapat (Nyáregyháza). Az úttörők vetélkedőjét is a monori Kossuth iskolások nyerték, de holtversenyben, mert a monori-erdei 5324. számú Bagi Ilona úttörőcsapat raja is első lett, s arany oklevelet kapott. Második lett a nyáregyházi 4420. számú Nyáry Pál úttörőcsapat, harmadik pedig a 2612. számú Martinovics Ignác (Vecsés, 2. sz. iskola) és az 1536. számú Zrínyi Ilona úttörőcsapat (Vecsés, 3. számú iskola). Odaítélték a közönség díját is, amelyet egyhangúlag a monori 482. számú Arany J£nos úttörőcsapat kisdobosai nyertek meg, vezetőjük Pozsgai Mária tanítónő. Az üllői úttörőcsapat dicséretet érdemel a színvonalas rendezésért, legfeljebb csak azért fájhatott a szívük, hogy a ..hazai pálya” előnyét nem tudák kihasználni, mert ezúttal nem indultak a versenyen ... Ecseren szombaton 14 órától és holnap ugyancsak 14 órától a nyugdíjasklub foglalkozása. Gyomron ma 8-tól autóvezetői tanfolyam, 10-től balett-tanfolyam, 19-től diszkó, holnap 18-tól ifjúsági klubfoglalkozás. Az úttörőházban 9-től az ügyes kezek szakkör, 10-től' a fotó, 14- től a néptáncszakkör foglalkozása. Filmvetítés a művelődési házban 16.30-tól: Altatódal nászágyon, holnap 16.30-tól és 18.30-tól: Anna és a vámpír. Monoron a filmszínházban ma és holnap 16- tól: Hat gézengúz, 18-tól és 20- tól: Nevem: Senki. Úriban szombaton 9-től 11-ig és 13-tól 15- ig gyermekfoglalkozás. Ve- cscsen 14.30-tól nőnapi megA Pest Megyei Kéményseprő-, Cserépkályha-építő és Tüzeléstechnikai Vállalat 3-as számú nyáregyházi kirendeltségének vezetője, Őrlik Lászióné egyben a vállalat szak- szervezeti bizottságának titkára is. Ö mondta el egy beszélgetésünk alkalmával, hogy a szakszervezeti választások nem hoztak jelentős személyi változást, mert arra nem volt szükség. A korábbi szakszervezeti tisztségviselők túlnyomó többségét újraválasztotta a tagság, akiket meg nem, azokra azért nem voksoltak, mert nyugdíjba mentek. Maga az szb-titkár tizenhat éve tölti be ezt a tisztét, a legutóbbi választásokon csupán három szavazatot nem kapott meg, aminek a jelentősége eltörpül a többség újból megelőlegezett bizalma mellett. Párját ritkítja Az új, vagy mondjuk úgy, ismét megválasztott szakszervezeti vezetőség legnagyobb feladata lesz az elkövetkező években, sőt, már idén is, hogy a tavalyinál magasabb vállalati terv teljesíthetőségének érdekében, szorgalmazza a dolgozók anyagi megbecsülésének javítását, az anyagi érdekeltség növelését. A minőségi premizálás a kéményseprők, kazántisztítók munkaintenzitását nyilvánvalóan tovább fogja növelni. Ám a tervek teljesítéséhez több új dolgozóra is szükség lesz, így a nyáregyházi ki- rendeltségen is, hiszen az idei feladatok növekednek, de a létszám változatlan egy ideje. Az új belépők azonban száemlékezés a Vöröskereszt rendezésében. A műsorban fellépnek óvodások, német nemzetiségi táncot mutatnak be, az iskolások fiúkórusa és színjátszói, a felnőtt szereplők közül pedig többek között pódiumra lép a Jókai színjátszó együttes is, 15 órától szőlőmetszési bemutatót tartanak a Jókai u. 6. szám alatt. A bemutatót vezeti Tóth László agro- nómus, 17-től a Jaguár együttes tart próbát. A napokban adtuk közre azt az írásunkat, amely a nyáregyházi klubkönyvtárban sorra került beszélgetésről adott számot. Sok mindenről folyt akikor a szó: a kisközség kulturális életéről, a klubkönyvtár és a művelődési ház rendezvényeiről, magáról a könyvtárról, a fiatalokról.^ s egyebekről. Sztahó Jánosné, a két intézmény vezetője beszélt akkor az úgynevezett nagy rendezvényekről is. Ezúttal a klubkönyvtár márciusi programja révén adunk bepillantást a település kulturális életébe. Az első rendezvény március 8-án lesz a nemzetközi nőnap alkalmából, 18 órakor kezdődik, majd a nőnapi batyus- bállal folytatódik 20 órától hajnali kettőig a művelődési házban. Tizedikén a Szigor és az engedékenység címmel érdekesnek ígérkező előadást tartanak a TIT szervezésében 18 órai kezdettel. A következő TIT-előadásra március 20-án kerül sor a Falu fejlődése címmel, helyszíne a Da- nuvia üzeme, kezdési időpontja 14' óra. A harmadik ismemítsanak arra, hogy. önmaguk és egymás munkájára igényes emberek kollektívája fogadja őket, ám emellett olyan családias munkahelyi légkör, ami bizony párját ritkítja. Ezt a jó kollektív szellemet pedig áthatja a munkaszeretet, a felelősségtudat, mert a kémény- seprés is ugyanolyan szakma, hivatás, mint bármelyik másik az ipar vagy a szolgáltatások területén. Hiszen nagy értékek, emberi életek múlnak a kéményseprők lelkiismeretes munkáján. Jó cipőben Apropó! Értékek és az ember védelme. Vajon hogyan áll ezzel a vállalat, kérdezhetne vissza az olvasó. Mi ebben a kérdésben a kéményseprők munkahelyi egészség- védelmére gondoltunk. Erről a következőket mondta el Őrlik Lászlóné. — A munkaruha-ellátással a korábbi években sok gondunk volt, ma már inkább csak méretprobléma fordul elő. Azonban a méreteltérés sem olyan nagy gond, hiszen ha másként nem megy a dolog, akkor az illető dolgozó számára saját méretére készíttet munkaruhát a vállalat. Ez pedig düftin- vagy bársony- ruha, ami egyenruha és védőöltözet is egyben, záródó ujjú nadrággal és felsővel. Hozzá tartozik az egyenruhához az alsóneműtől a derékszíjig szinte minden. Különösen fontos a kéményseprőknek aJ jó minőségű csúszásméntéé bakancs, amivel soha nem spórolt a vállalat, hiszen a ké- ‘ményseprő élete függhet tőle, amikor a magasban dolgozik. Biztos lábbal, jó cipőben kell megállnia. Ezzel a témával egyébként a szakszervezet munkavédelmi felelőse, Kovács Jánosné közvetlenül, s igen lelkiismeretesen foglalkozik. Járja a munkaruházati boltokat vagy kiállításokat, s ha új, a dolgozóik számára hasznosítható munkavédelmi eszközt lát, mintapéldányt vásárol belőle, s bemutatja egy olyan vállalati zsűrinek, amelynek tagjai sorában fizikai munkások is vannak. Tehát, ha a zsűri dönt, akkor biztos, hogy az eredményesen használható retterjesztő előadást a Harmonikus célok — boldogság, siker — címmel dr. Dudás Jenő tartja a KISZ-klubban március 24-én, 18 órai kezdettel. Az állandó közösségek, klubok, szakkörök pedig az alábbi témákban és időpontokban adnak szép és értelmes elfoglaltságot felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. ^ Az irodalmi színpad foglalkozásai hétfőnként vannak a művelődési házban, az általános iskolások számára. A népi tánccsoportok próbája csütörtökönként van szintén iskolásoknak. A furulyaszakkört péntekenként látogathatják a klubszobában a diákok A kézimunka szakkör péntekenként fogad gyerekeket és felnőtteket a kora esti óráktól a könyvtárban, s ugyanott szombat, reggelenként váTinak a gyermekklub foglalkozásai is. A művészi torna és balett- tanfolyam pénteken 17-től 20 óráig tart a művelődési házban, a 3. csoport, azaz az 5—12 évesek számára. A KISZ klub szerdán és pénteken látogatható a pinceklubban. A. L. A. munkavédelmi eszközt vásárolja meg a vállalat. Forró tea — Egyébként kétévenként kapnak egy-egy téli és nyári öltözetet dolgozóink, de természetesen, ha idő előtt elkopik, kicseréljük azonnal, hiszen a munkavédelmi eszközökön nem szabad spórolni dolgozóink kárára. A vegyszeres kazántisztítók külön munkaruhát is kapnak, a kémény- béléscsövezők még egy plusz kétrészes, meleg védőruhát is. — A védőétel vagy védőital kiadása sem formális nálunk. Ilyenkor, télen a jó forró citromos teához valót minden szabadban dolgozó kollégánk megkapja — mondta a kirendeltségvezető. Náluk valóban komolyan veszik a munka- és egészség- védelmet, utóbbit meleg vizes gyógyfürdők is szolgálják. Mintegy végszóra beállított- az irodába az egyik fiatal kéményseprő a védőitalhoz valókért. Aszódi László Antal Kisiparosoknak Taggyűlés Március 10-én, hétfő délután öt órakor a KIOSZ gyömröi alapszervezetének Táncsics Mihály utcai székházában taggyűlést tartanak az iparos küldöttek részére. A fontos tanácskozáson választásokra kerül sor. A Pilisi Nagyközségi Közös X.anács könyvtárában Kottásé Árpádné minden év februárjában — a mezőgazdasági könyvhónap idején — mozgalmassá varázsolja a könyvtárat. A hagyományos és bio- kertészkedőlc ebben az időben gyakran kölcsönöznek ki kertészeti témájú könyveket. A könyvtár dolgozói készséggel igazítják el az olvasókat a kiválasztásnál. A lassan talán tovatűnő hideg után megkezdődik majd a kertészkedés. E héten filmvetítéssel gazdagított ankétot rendezett erről a könyvtár. A sokrétű mezőgazdasági ismeretek képviselője Kafka József. a pilisi Aranykalász Mgtsz kertészmérnöke — mint minden évben most is örömmel vállalta az előadást. Bevezetőben ismertette a talajfertőtlenítés fontosságát, amiről általában sok gyakorló kertész is megfeledkezik. Az uborka és hozzá hasonló igényű növények rossz tavaGombán, Bénycn és Káván: dr. Nagy Márta (Káva, tanácsháza), Gyomron: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. 62., telefon: 70.), Monoron, Monori-erdőn, Vasadon, Csév- haraszton és Péteriben: központi ügyelet (Monoron, a rendelőintézetben), Maglódon és Ecseren: dr. Kóspál Lajos (Ecser), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon, Úriban és Mendén: dr. Marosi Gyöngyi (Mende), Üllőn: dr. Balázs László. Vecsésen: központi ügyelet (a szakorvosi rendelőben, Bajcsy-Zs. u 68.). Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a János utcai, az üllői és a gyömrői. Megyei tanácstagéit Színes nusnkaterv A vonzáskörzetben a tavalyi általános választások során tíz megyei tanácstagot választotlak az állampolgárok. A megyei tanácstagi csoport a hét elején tartotta meg idei első ülését, amelyről lapunkban is beszámoltunk. Ezen a tanácskozáson Bakonyi György * csoportelnök ismertette az idei munkatervet, amely igen színesnek ígérkezik. A legközelebbi csoportülést május 13-án tartják a Duna ÉL- VEGY monori raktárbázisán. Ezen az aktuális teendőkön kívül szó lesz majd a tehó bevezetésének körzeti tapasztalatairól. A raktárbázis munkájával is megismerkedhetnek a tanácstagok, megtekinthetik a hatalmas objektumot, amely sok település élelmiszer-ellátásáról gondoskodik — egyre magasabb színvonalon. Szeptember 9-én á májusban összeülő KISZ X. kongresszus határozatairól, a tanácsok és a KISZ együttműködéséről lesz szó a csoportülésen. A tanácstagi csoportnak jó a kapcsolata a gödöllőiekkel, ezt az ülést közösen tartják meg. Jó alkalom ez arra, hogy Gödöllő és Monor tanácselnöke beszámoljon a VII. ötéves terv célkitűzéseiről. A hivatalos program után a megyei tanácstagok meglátogatják a fontosabb építkezéseket, létesítményeket a vonzáskörzetben. Kihelyezett az idei utolsó csoportülés is, amelyre december 9-én kerül sor. A gombai Fáy András Tsz-be látogatnak ezen a napon a körzet megyei tanácstagjai, ahol betekintést kapnak a közös gazdaság munkájába. A Monori Népi Ellenőrzési Bizottság tevékenységéről is szó lesz ezen a napon, értékelik a csoport éves munkáját is. A csoport tagjaira ezenkívül számtalan feladat vár. Rendszeresen részt vesznek az őket megválasztó helyi tanács testületi ülésein, beszámolnak megyei tanácstagi munkájukról és eseti megbízatásaik teljesítéséről. Feladatuk továbbá, hogy segítsék a tanácsok önállóságának mind teljesebb kibontakozását. . G. J. lyi terméseredményét ez is indokolhatja. Kafka József a méregmen- tcs kertészkedést összehasonlította a vegyszeres kertészkedéssel és felhívta a figyelmet a helyes és idejében végzett permetezésre. Az előadás után a hallgatók feltehették kérdéseiket. Közülük többen érdeklődtek a fóliákért építése és gazdaságossága iránt. Kiderült, hogy a fólia alatti kertészkedés évről évre nagyobb teret hódít, mint a melegágy alkalmazása és előnyösebb is. Színes képekkel illusztrálta a kertészmérnök a paprika, paradicsom és uborka fajtáit, külön-külön azok kezelési igényeit. A talaj fertőtlenítését és a gyümölcsfák téli ápolását a jó kertész nem mulasztja el — mondta Kafka József. A meghitt és hasznos beszélgetés a késő esti órákig húzódott el a könyvtárban. Bognár Józscfné Pilis Fogorvosi ügyelet: szombaton reggel 7 órától 13 óráig Monoron, a szakorvosi rendelőben, a vecsési és üllői betegeket 8-tól 14 óráig a vecsési szakrendelő fogászatán látják el. Egyéb időpontban, tehát szombaton 13-tól hétfő reggel 7 óráig: Budapesten, a VIII. kerületben, a Szentkirályi utcai szakrendelőben. Állatorvosi ügyelet: dr. Dudás Jenő Monor, Krúdy u. 9. Beteg állatok bejelentése reggel 8-tól 13 óráig Monoron, a főtéri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. ISSN 0133—2631 (Monori Hírlap) Hizlalják a jószágokat Az utóbbi években .kialakult a teljes húsfeldolgozó vertikum a monori Kossuth Tsz-beú Az állattenyésztési és hizlalást főágazat tavaly csaknem egymillió forint eredményjavulást ért cl. Évente 6 ezer darab választási malacot hizlalnak fel megfelelő súlyúra a szövetkezet sertéstelepén. Képünkön Hegedűs László tápot szór a malacoknak a zsákból. (Hancsovszki János felvétele) — ér Kulturális programok Nyáregyháza, kiskönyvtár Előadások, foglalkozások Levelesládánkból Bár havasak még a kertek Ügyelet