Pest Megyei Hírlap, 1986. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-29 / 75. szám
1986. MÁRCIUS 29., SZOMBAT ■in ^Cgyfap Huszár és páva Bódy Irén kékfestő motívumai Bényei József: Besze Imre: Utolsó szalmaszál Utolsó szalmaszál vagy, köszönöm a kegyelmet: életem szóm,iát oltó szádat és puha melled. Van még egy lehetőség. Úgyis múlik a nyár már. Köszönöm, hogy kerestél és talán megtaláltál. Feleségemnek Hol ölelkeznek a hegyek, tövükben ott vagyok veled; ott, hol égre száll madár. Köves István: Héphaisztosz az olvasótáborban Gazdag vagyok! Enyém itt minden szó a leírható s a kimondható s enyém itt minden gondolat az ismertek és a titkosak Gazdag vagyok! Nem rettent múlt jövő jelen lábaimnál hűsöl a pulihűségű történelem s tenyerem csillagábrabokrában ezernyi élet s egyetlen halál van Hol született a szerelem, ott te is megbújtál velem — vajúdott őszi határ. Hol ketten vagyunk, te, meg én, egy örök lány s örök legény — ott nincs hatalma senkinek. S ha télen meghal e vidék, mi is elmegyünk — semmiség, hisz’ voltál enyém s én tied. Hegyek szerelme őrzi már közös voltunkat. S egy madár isten-tenyérből vesz vizet. Magyar anekdoták 5 A háború humorai Hát van Ilyen? — teszi fel a kérdést Nagy Endre, a 2 magyar kabaré atyja. Persze, hogy van — válaszol rá A nagy háború anefc. 2 dotakincse című kötet előszavában, majd megállapítja, hogy az ember a f legcsodálatosabb élőlény, mert mindenütt megél, és mindenhez hozzáalkal- í mazkodik a természete. Még az öldöklő háború vérzivatarához Is. Az I. vi- f lágháború humoros történeteit sokan sokféleképpen feldolgozták. Válogatási sunk Nagy Endre kötetéből való. Lembergnél a tűzvonalban, a fedezék mögött erősen készülnek a tüzelésre, amikor a százados harsány, parancsoló hangon kiált a bakákra: Tűz! Az egyik önkéntes erre szolgálat- készen ugrik a kapitány elé, előránt egy pakli svéd gyufát, meggyújt egy szálat, és előzékenyen szól: parancsoljon rágyújtani, itt a tűz, százados úr! ★ Az egyik operettszínész megsebesült a harctéren, hát hazahozták. A seb elég jól begyógyult. A színész így foglalta össze sebesülésének történe-: tét: hirtelen éles fájdalom nyilallt át a térdemen. Annyira, hogy összeestem. Ez az egész. Aztán hozzátette: de merje nekem ezentúl valamelyik rendező magyarázni, hogy kell összeesni! ★ Károlyi Mihály gróf,, amikor hazatért a francia hadifogságból, az Egyetem utcai palotájában meglátja egyik legényét, Pistát, aki a mozgósításkor bevonult, és meg is sebesült a déli harctéren. Most éppen szabadságolták. — No, fiam, hallottam, hogy hősként viselkedtél a csatában — mondja Károlyi a legénynek. — Derék ember vagy. Van-e valami kívánságod? — Méltóságos uram, annyi koronát szeretnék, amilyen messze van az egyik fülem a másiktól. Károlyi tréfás kedvében már kJ akarta mérni a két fül közti távolságot, amikor észrevette, hogy a legénynek hiányzik az egyik füle. — Hát a másik füled hol van? — Valahol Sábáénál — válaszol a legény —, mert ott hagytam én azt, méltóságos uram! ★ Este van. Egy ellenséges falu előtt hangzik a kemény parancs: átmegyünk a falun. Minden szakasz másmás utcán. A falu túlsó oldalán pi* henőt tartunk. Ha valaki ellenszegül a faluban, azt szúrjátok le! Előre! i Egy óra múlva a falu túlsó szélén a hadnagy azt látja, hogy két baka egy kövér, leölt malacot cipel. — Hogy került az a leszúrt maiad hozzátok? — kérdi. — Hadnagy úrnak alássan jelentem — szól az egyik baka —, ellenszegült a nyomorult! v Apró történeteivel emberi közelségbe hozza kultúránk és tudományos í életünk nagy alakjait Bisztray Gyula 1972-ben megjelent Jókedvű magyar z tudósok című anekdotagyüjteménye. A könyv nemcsak szórakoztató célú 'tarí télietek füzére, hanem művelődéstörténeti adalékok tára is. A szerző hagyó- z mánymentö feladatra is vállalkozott, mert a korábbi gyűjtemények haszno- 2 sitható emlékeinek összegyűjtése mellett író- és tudóstársak segítségével a í meg élő szájhagyomány Írásba foglalását is vállalta. Kodály Zoltán szabálytalanul, nem a kijelölt átkelőhelyen kelt át a Nép- köztársaság útján. A közlekedési rend szigorú őre megállítja hát, és kezdi kikérdezni: — Neve? — Kodály Zoltán. — Foglalkozása? — Zeneszerző-tanár. — Lakása? — Népköztársaság útja 87—89. — Havi jövedelme? — Negyven-ötvenezer forint. A rendőr végignézett a hosszú hajú szabálysértőn, bosszúsan becsapta noteszét, s részvétteljesen mondta: — Hallja, jóember, most az egyszer elmehet. De máskor jobban vigyázzon magára, mert visszakísérjük ám! ★ A londoni emigráció alatt Pulszky Ferenc, a magyar archeológia egyik alapítója, a Nemzeti Múzeum hajdani igazgatója kezelte a menekültek segélypénztárát. Egy alkalommal az egyik emigránstársa — a kért újabb segély megtagadása miatt — a nyílt utcán megtámadta, és becsmérelte Pulszkyt. Az összekoccanást pisztolypárbajjal kellett elintézni. Az első lövést a magáról megfeledkezett emigráns adta le, de nem talált. Ekkor Pulszky végignézett ellenfelén, leeresztette pisztolyát, és távozott. Mikor segédei megkérdezték, miért nem élt a lövés jogával, a tudós csak ennyit mondott: Ugyan, csak nem vagyok bolond, hogy saját kabátomra lőjek! ★ Winklér Lajos, az analitikai kémia .professzora a bölcsészkar egyik elhanyagolt épületrészében dolgozott. A húszas évek elején panaszára fölkereste őt egy kultuszminisztériumi illetékes. A professzor felsorolta az épületben meglevő hiányosságokat, s kérte az intézet renoválását. Az illetékes vizsla szemekkel jár- tatta körül tekintetét a helyiségekben. Egyszercsak — hogy ő is kritizáljon valamit — megszólal: Hát aa a vastag pókháló mit keres ott a sarokban ? Sürgősen le kell kaparni! — Isten ments! — kiált fel Winkler professzor. — Az tartja össze az épületet! a nagy színész Tóth-Mátké Miklós: Átutazóban r--------------------- szócskát odailleszI H a a nagy I tik a színész elé, ---------------- - ezáltal bekerül abba a csekély létszámú, ám annál il- lusztrisabb társaságba, amely a színházi világ arisztokráciáját jelenti. Nagy színész nem lehet akárki. Még az sem mindig, akit dijakkal koszorúznak. Nagy színész csak az lehet, akit a szakmai közvélemény amolyan lélekben való titkos szavazással annak kiált ki A lelki urnákba csúsztatott szavazatlapocskák sohasem hazudnak, erre minden színész kényes, hiszen csalás esetén önmaga érzéseivel kerülne ellentétbe. Pe rc Adorján is ilyen nagy színész a fővárosi Nagy Színházban. Most éppen átutazóban tartózkodik Mező- csalánoson. Pontosabban: itt romlott el a kocsija, és amíg megjavítják — néhány óra csupán —, addig belátogat a színházba. Természetesen, hogy az autószerviztől odáig eljusson, végig kell haladnia a fél városon. És ez egyáltalán nem könnyű feladat egy olyan ismert, nagy színész esetében, mint Perc Adorján. Lépésenként leállítják autogramért, gratulálnak a legutóbbi filmjéhez, ebédmeghívásokat kénytelen visszautasítani. — Csak néhány pillanatra tisztelje meg a házamat — esdskel egy matróna —. könnyebben halok meg, hogyha ez megtörténik... Perc Adorján megdöbben. Mit tegyen most? Többen hallották. Ha nem megy be, és az öregasszony -csakugyan meghal... — De Igazán csak egy percre — mondja —, átutazóban vagyok, nincs sok időm. , --------------- antik bútorokkal I A birsillatú, I zsúfoI,t, szobában- oroszlanfe.) karfajú, dís?es, nagy fotelhez tereli a . vendéget az öregasszony. — Nem fogja kitalálni, művész úr, miért ültettem oda! — Valóban nem fogom kitalálni... — mondja Perc Adorján. — Mert ötven évvel ezelőtt ott ült Kezes Duci is, a híres primadonna...! — Igazán? — Bizony. Később pedig őrs Dezső, Ányos Pál, Omlai Alfréd, csupa híres, nagy színész, akik valameny- nyien átutazóban tartózkodtak Mező- csalánoson ... Sajnos már mindegyikük a föld alatt. És látja, milyen a sors, én, az egyszeri) asszony túléltem őket... Perc Adorján feszeng a fotelben, kényszeredetten mosolyog. Kedves a nénike. igazán aranyos ... — Mivel kínálhatom meg? — Köszönöm, de éppen csak... — Ne szabadkozzon, drága mester... Azért az öregasszonynál is akadhat valami ilóka ... Konyak? Gin? Whisky...? — Ugyan, hiszen ma még vezetek ... — Akkor talán tea — mondja az idős hölgy —. finom, zöld teácska, és mellé püspökkenyér ... Tegnap sütöttem. majd meglátja, kedvesem, hogy milyen omlós ... Az én püspök- kenyerem még szegény Omlai Alfrédnek is nagyon ízlett... Még cso- magoltatott is az útra ... Perc Adorján nem tiltakozik tovább. Körülnéz. Legalább húsz ember zsúfolódik a szobában, és mind őt lesi. Akár egy különös állatot, akit a yénasszonynak sikerült befognia a ketrecbe. És most várják a nagy produkciót. Hogy issza majd a teát. hogy eszi a püspökkenyeret. És csakugyan. amint a háziasszony begőzölög a teával, halk. várakozásteli moraj a nézők között. Figyelem, emberek, most fogja meg a csészét, most emeli a szájához, kortyol... Szépen kortyol, azt el kell ismerni. Most visszateszi a csészét, tör a püspökkenyérből, beteszi a szájába ...----------------Perc Adorján megI Amikor 1 köszöni a vendéglá— ....*— tást, és távozik, hálás taps k íséri. Aztán az emberek egymás után foglalnak helyet a fotelbein, amit nemrég még a nagy színész feneke lapított. Megfogdossák a csészét, a kanalat, a szerencsésebbek megosztoznak a morzsákon, amit a tányéron hagyott. — Mit kér a csészéért? — kérdezi egy lila ruhás hölgy reménykedve. — Leikecském, ez megfizethetetlen — szorítja magához a matróna, és amúgy mosatlanul elhelyezi a vitrint ben. Perc Adorján végre beér a színházba. A színészek körülveszik, a kezét szorongatják, ölelgetik, a próba egy időre félbeszakad. — Na végre, itt otthon vagyok — mondja Perc Adorján —. folytassátok csak, nézem egy kicsit... Beül a színház nézőterére, középre. Joó Jónás, a rendező is odaül mellé, onnan szói fel izgatottan a színpadra Sziláhka Macának és Ló- nyainak, hogy ismételjék meg a jelenetet. A színészek érzik az esemény ünnepi voltát, hogy Perc Adorján szeme rajtuk, és mindent beleadnak. — Jó — kiáll feli a jelenet végén Joó Jónás, majd a nagy színészre tekint. — Dórikám. neked van valami észrevételed? — Semmi — mondja Perc —: el vagyok ragadtatva . .. Gyerekek, nagyszerű lesz! Ezután az igazgatóval találkozik a nagy színész. A titkárnőn bordó kiskosztüm. és új frizura, amit sebtiben Igazittatott a színházi fodrászatban, amíg Perc a próbát tekintette meg. A kávé a termoszban kitöltésre készen. mellette a díszvendégnek járó herendi porceláncsészék. — Parancsoljon — leheli a titkárnő, és kitárja a párnázott ajtót a nagy színész előtt, áld egyenesen az igazgató ölelő karjaiba érkezik. — Dórikám — szorongatja az igazgató —, nem változtál semmit! — Te sem — mondja Perc. *-----------a fejét, hol találkoztak I Töri I már. Aztán nem erőlteti — .— tovább, végül is mindegy. Leül a bőrfotelbe, szórakozottan vé- gigröpteti pillantását a szobán, majd, mint egy megfáradt szitakötőt, megpihenteti vendéglátóján. — Ha a hegy nem megy Mohamedhez — kedéiyeskedik az igazgató, miközben helyet foglal egy másik fotelben —, akkor Mohamed megy a hegyhez. Dórikám, rendkívül örülök a látogatásodnak, ugyanis már éppen fel akartalak keresni... — Valóban ...? — Igen. Nagyon sokat jelentene a Csortos Gyula Színháznak, ha jövőre vendégszereplést vállalnál... — Nem hiszem, hogy megoldható — mondja Perc —, előreláthatólag három darabban is főszerepet játszom az anyaszínházban, azonkívül két filmre is kötöttem szerződést... — Nem lehetne mégis...? Azt a darabot mutatnánk be, amelyik neked tetszik... — Csábító — tűnődik el Perc —, de hidd el, sok lenne... Ne feledd, nem vagyok már húszéves ... — Ugyan — legyint az igazgató —, a korra neked van a legkevesebb jogod hivatkozni... — Köszönöm — nyugtázza a bőkot Perc —, ele talán majd máskor... Az igazság az, hogy fáradt vagyok, nem is annyira fizikailag, inkább lelkileg vagyok hulla... És egyre kevésbé reménykedem a feltámadásban ... — Éppen ezért jó lenne, ha lejönnél ... Vidék, új környezet, tiszta levegő... — Színház — sóhajt Perc —. itt is csak színház... Erdőkerülőnek kéne mennem vagy favágónak, és egy időre kuzellőztetni magamból mindent... Ha valamire vágyom, hidd el, már csak erre... Később Televényivel is találkozik a nagy színész. A főiskolán évfolyamtársak voltak. — Hallom, jó vagy a III. Rlchárd- ban ... — mondja Perc. — Azt beszélik... — mondja Televényi. • > . — Már régen a Nagy Színházban lenne a helyed... — mondja Perc. — Ott vagy te... — mondja Tele- Vényi. — Majd rövidesen meghalok, és akkor jöhetsz — mondja Perc. — Bolond — nevet Televényl —, ilyen áron nem kell. És különben sem vágyom sehová ... Itt legalább, úgy érzem, megbecsülnek... Olyan vagyok, akár egy tanyai tanító, aki fiatal korában kedvetlenül ment le a tanyára, később meg el se tudná máshol képzelni az életét... Talán, mert időközben bemesélte önmagának, hogy missziót teljesít... •------------egymást, hallgatnak. A I Nézik I főiskolásévek néhány :-------fényvillanása cikázik át agyukon, inkább csali egymás iránti udvariasságból önmaguk előtt, mintsem emlékeztetőül. — És a nők.’..? — vált át más témára Perc,. — Köszönöm,, megvannak... —• mondja Televényi. — Még mindig a nagy formák? — Változatlanul — nevet Televényi —, de azért néha hagyom magam rábeszélni a kisebbekre is ... — Irigyellek — mondja Perc —J nekem nincs rájuk időm. — Elég baj — mondja Televényl —, a nőkre mindig kell hogy jusson idő... —• A régi vágj', Tankréd — mondja Perc —örülök, hogy találkoztunk.., Ha fent jársz, keress fel... — Felkereslek — mondja Televényi. És mindketten tudják, hogy erre úgysem kerül sor. Minek? Hiszen már mindent elmondtak egymásnak. Perc Adorján ezután visszamegy az autószervizbe, átveszi a kocsit, kifizeti a munkadíjat, A borravaló mellé néhány autogrammal ellátott fotót is szétoszt a szerelők között, aztán beül a meggypiros Ford Cap- rijába, és elhajt. A város végén tábla: Viszontlátásra városunkban. A nagy színész egy pillantást vet rá, majd százas sebességre kapcsol... <
