Pest Megyei Hírlap, 1986. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-17 / 64. szám

1986. MÁRCIUS HÉTFŐ

A vonaton szervezték a szelei hétvégeket

A kezesség erejét bizonyítja

Pintér Béla igazgatóhelyettes,

testnevelő tanár, .harminc-egynéhány teremben taníthatja diákjait.

ev után végre tornaValamikor az ötvenes években került Tápiószelére Pintér Béla, testnevelő-tanárként. Évek óta az általános iskola igazgatóhelyettese és 30 egynéhány esztendő után most jutott el odáig, hogy tanítványait a tornateremben látja ikörbeszaladni. Tornaterem? Egyenesen sértés ilyen kifejezést használni arra a csodálatos csarnokra, amelyet társadalmi munkában építettek fel a szeleiek. Régi hagyományai vannak az összefogás e fajtájának a településen, s az elmúlt években számtalanszor értek el helyezést a megye települései közötti versenyben. Elmúlt évi teljesítményük alapján másodikak lettek. Ennek ékes bizonyítéka az új sportcsarnok.

Utcák, járdák

Tápiószelére mindig érdemes menni, hiszen ott mindig történik valami. Az 5655 lélekszámú település lakói rendre kirukkolnak valami érdekes dologgal. Ezúttal annak eredtünk nyomába, hogy miként sikerült kivívni a kettősség erejét bizonyító második helyezést. Egy-egy lakosra 6307 forint értékű társadalmi munka jut, ami több, mint 30 millió forintot jelent.

— Eredetileg mekkora ösz- ttefogásra számítottak, milyen értéket terveztek? — kérdeztem Molnár Jánost, a községi tanács elnökét.

— Tizenötmillió forintnyi segítséget vártunk az itt élő polgároktól és a vállalatoktól, hiszen van teendő bőven. Most készül a vízhálózat, s az elmúlt év végére a 85 belterületi utcából már 76-ban volt víz. Ami azt jelenti, hogy 1100 család ingatlanán helyben van ez az éltető elem. Ám ez csak egyik része volt feladatainknak. Mint a megye többi településén, nálunk is akad jócskán burkolatlan utca. A vasúttól kaptuk az elhasznált zúzalékot, amit a Kohászati Gépgyártó Vállalat helyi üzemének segítségével szállítottunk a helyszínre. Természetesen egy utcában járdára is szükség van. S tavaly majd 600 járdalapot fektetett le a lakosság. De amire legbüszkébbek vagyunk, az a tornacsarnokunk. Egy hónapja készült el, bár kívül még akad tennivaló, de már használják a gyerekek és délutánonként a felnőttek is. Két évvel ezelőtti árakon számítva, legalább 25 millió forintba került volna, ma elérnék a 40 millió forintot is a költségek. Mi mindezt hét és fél millió forintból hoztuk ki.

_ ? ? ?

— B

izony semmire sem mentünk volna a helybeli vállalatok segítsége nélkül. Az Állami Pénzverő, a Vetőmag- termeltető és Értékesítő Vállalat, a KGV mind, mind hozzájárult az építkezéshez. Az utóbbi önköltségi áro-n készítette el a vasszerkezetet, s vállalta a generálkivitelező szerepét. A szakipari munkáknál is segédkeztek. A csempézés, parkettázás, kőműves munka, betonozás, falazás a lakosság és a helybéli kisiparosok összefogásának az eredménye. A tanács gondoskodott a munkálatok megszervezéséről, a műszaki ellenőri teendők ellátásáról.

Jónás István: — Oda megyünk, ahol munka van, ahol szükség van a dolgos kezekre. (Fotó: Veress Jenő)

Hiába no, ebben már van gyakorlatuk a tápiószeleiek- nek. A tanácstagok saját körzeteikben gondoskodtak a munkáskezekről. Miskolczi Ferenc a Budapesti Szakipari Vállalatnál dolgozik. Míg a főváros felé vitte a vonat ingázó társaival, kialakult a hétvége programja. Van, aki bóbiskol ilyenkor a vonaton, van, aki kártyázik, mások beszélgetnek, Miskolczi Ferenc pedig, mint tanácstag, beszervezte a bejáró munkásokat a hétvégi munkába. Volt, aki külön szabadságot vett ki, hogy parkettázzon, csem- pézzen, mások hazaérkezve a fővárosból öltöttek ismét munkásruhát és indultaik a tornacsarnokhoz.

Jól sikerült. Egyik oldalával az iskolának, másikkal az óvodának támaszkodik, s így mindkét intézménnyel közvetlen összeköttetésben áll. Méretei pedig lehetővé teszik, hogy egyszerre több csoport is megmozgassa a tagjait. Egyébként, bármilyen verseny megrendezésére alkalmas, hiszen a nemzetközi szabványok alapján festették fel a pályát. Mivel hasonló nagyságú, mint a ceglédi, bíznak benne, hogy idővel nemzetközi versenyek lebonyolítására is sor kerül Tápiószelén. ,

Vasárnap is...

Hány és hány munkás fordult meg itt, míg elkészültek a falak, helyükre kerültek a tornaszerek! A mászókötél kampóba még árván lóg a mennyezetről, s a friss festékszag arra utal, hogy nemrégiben hagyták el a szakmunkások a terepet. A társadalmi munkások egyikével, Jónás Istvánnal munkahelyén, a KGV-ben beszélgettünk. Mint az építőrészleg festője, ő is sokszor indult munka után a csarnokhoz. Gyakran szombaton és vasárnap is dolgoztak.

— Én ugyan szelei vagyok, de akadnak kollegáim, akik a szomszéd falvakban laknak. Többnyire Sinka Jánossal, Borbély Lászlóval és Kulcsár Sándorral dolgoztunk együtt. Van, aki Szőlősön él, van, aki Szilváson, de eljöttek segíteni ők is. Igaz, amikor náluk kellett dolgozni, ott kélt el a munkáskéz, mi szeleiek mentünk. Mindig oda, ahol szükség volt ránk.

— Vannak gyerekei, akik a csarnokba járnak tornázni?

— Két családom van, de én

is szeretnék, s még velem együtt bizonyára sok felnőtt ott futballozni, kézilabdázni. S ráadásul én vagyok a labdarúgó-szakosztály vezetője is, így hát különösen igyekeztem az építkezésen.

Kicsik, nagyok

— Megváltoztak a helyi körülmények, a focisták is nagyobb bizakodással nézhetnek a jövőbe.

— Van egy titkos célunk — mondja Jónás István, — Szeretnénk felkerülni a megyei első osztályba.

A focisták szereplése most már nem a tornacsarnokon múlik, hiszen minden adott a jó eredményhez. De nemcsak ők örülhetnek az épületnek, hanem Szele egész lakossága, kicsik és nagyok egyaránt. Vajon kiket kellene mindezért kitüntetésben részesíteni? Kik azok. akik leginkább rászolgáltak az elismerésre?

— Ez a legnagyobb gondunk, bánatunk — ingatja fejét a tanácselnök —, hiszen mindenki megérdemelne egy kitüntetést, egy elismerő oklevelet. De sajnos, mindenkinek nem adhatunk, csak megköszönni tudjuk a község lakosságának segítségét, ösz- szefogását.

Fiedler Anna Mária

Gyors változás, nagy felelősség

Most a pénzügyek okozzák a legtöbb fejtörést

Alig múlt két esztendeje, hogy a járási hivatalok megszűnésével új feladatok előtt álltak a helyi tanácsok. A hozzájuk került hatáskörök, a megnövekedett munkamennyiség sok helyütt átmeneti gondokat s némi fejtörést okozott. Innen is, onnan is hallani lehetett a híreket, a többlet feladatokhoz nincs elegendő s főleg megfelelően képzett szakember.

Helyben az első fok

A kétévi pihenő, a rövid átmenei időszak épp csak arra volt elegendő, hogy megismerjék, megszokják új munkakörüket, s máris rájuk tört az új tanácsi gazdálkodás, a nagyobb anyagi önállóság. Megyénkben találomra felkeresve néhány települést, arra igyekeztünk választ találni, hogyan győzik felkészültséggel, hozzáértő szakemberekkel a tanácsok ezeket a gyors változásokat.

Tokody Zoltán, Nagykovácsi tanácselnöke szerencsésnek mondhatta magukat.

— Nálunk minden státus be van töltve, hét-nyolc éve nincs munkaerő-problémánk. Dolgozóink képzettek; vagy már megszerezték a szükséges képesítésüket, vagy most járnak a munkakörükhöz szükséges iskolába. A járási hivatalok megszűnésekor ugyan megsokasodtak feladataink, de a területek előadói eleget tudtak tenni a követelményeknek, nem kellett létszámot bővíteni. Aki korábban csak előkészítette első fokra az anyagot, az két éve maga képviseli az első fokú hatóságot.

Pilisvörösváron, úgy tűnik, szintén teljes a nyugalom.

— Tulajdonképpen nincsenek jelentős gondjaink — mondja Keszléri József tanácselnök.

— Nincs jelentős fluktuáció és viszonylag magas szintű képesítéssel rendelkeznek munkatársaink. Persze, átmeneti nehézségeket a gyes, újabban a gyed nálunk is okoz, hiszen a gyermeküket nevelő kismamákat szerződésesekkel kell helyettesíteni.

— Jelentett-e nehézséget a tanácsnak a járási hivatal megszűnése?

— Áthidaltuk azt az átmeneti Időszakot is. Két személyivel növekedett akkor a létszámunk, úgy hogy nem kellett minden új feladatot a régi dolgozóknak magukra vállalniuk. Ami az akkori átszervezésnél nagyobb nehézségeket okozott, az új tanácsi gazdálkodás bevezetése. Szerintem nem ártana bővíteni a pénz- és az adóügyisek létszámát. S végül, de nem utolsósorban, hiányzik az apparátusból egy fontos munkakör. Nincs aki átlássa, összefogja a beruházásokat. A részfeladatok különböző szakterületekhez tartoznak, de nincs aki megszervezze az egészet, az előkészítő tárgyalásoktól az átadásig.

Valóban, a legtöbb kistelepülésen, sőt, még a nagyközségek némelyikében is, ez jobbára a tanácselnök vagy a vb-titkár feladatköre. De nézzük, mi a helyzet ott, ahol szívesen beruháznának, szerveznének bármilyen munkakörben, ha lenne miből. Dr. Koródi Mária, Biatorbágy vb- ti tkára:

Nem vállalja

— Nálunk úgy három-négy éve hágott tetőfokára a fluktuáció, A járási hivatalok megszűnése az apparátus stabilizálódása szempontjából kifejezetten jól jött nekünk. Bértömegünk azóta 38—40 százalékkal emelkedett, felvehettünk ) két új munkatársat is. Egyetlen állást, a pénzügyi csoportvezetőit azonban 1984 őszétől nem tucjjuk betölteni. Pedig hirdettük mór igen csábító ajánlattal — szolgálati lakással együtt is.

— Hogyan gazdálkodnak szakképzett pénzügyis nélkül ?

— Szakképzett munkatársban nincs hiány, ezért a,munkakört belső helyettesítéssel be tudjuk tölteni, csakhogy a kolléganő, aki immár másfél éve • másodállásban csoportvezető, nem hajlandó végleg teljes felelősséggel elvállalni ezt a munkát.

Szántai Istvánná, úgy tűnik, meggyőzheteten. S mi tagadás, alapos megfontolást takarnak érvei.

— Az új tanácsi gazdálkodás súlyos felelősséget jelent. Ha , csak a leglényegesebb szempontokat vesszük: saját bevételeinket nem tudjuk az adók emelésével, nagyobb arányú behajtással növelni, mert nincs kitől, nincsenek ugyanis rejtőzködő adóalanyaink. Nincs iparunk, gazdasági egységeink. Alapvetően állami támogatásra szorulunk. Az pedig beruházásra, fejlesztésre kevés.

H!bcl fedezhető?

Ugyanakkor az emberek mindenütt azt hallják, hozzánk került a helyi gazdálkodás, szabad kezet kaptunk. Hogyan magyarázzam el, hogy a fejlesztéshez kevés a szabad kéz? Hadd említsem az állami támogatásra épülő jelenlegi gazdálkodás egyik konkrét buktatóját. A mi számlánkról fizetjük a béreket. Ha egy beruházás kivitelezőjének hirtelen utalnunk kell, s a fizetésekig nem kaptuk meg a fejkvótát, állami támogatást, 12 százalékos kamatra előlegezi meg az OTP a béreket. Miből fedezhetjük ezeket a kockázatokat? S végül, de nem utolsósorban, nemcsak az iparban, nálunk is gyakran változnak a szabályozók. Ez is bizonytalansági tényező. Egyszerűen nem merem vállalni a felelősséget, a kockázatot.

— Bizonyára segítséget lehetne kérni a megyei tanácstól?

— Hát... Kapcsolatunk meglehetősen papírizű, személytelen. A falugyűlés elé viszont nekünk kell kiállni, s válaszolni a konkrét kérdésekre, megmagyarázni a sokszor bizony nehezen megmagyarázhatod

Reméljük, hogy akár a két évvél í^előtti, bizonytalanságok,! 'a mostani is csupán átmenet. S hamarosan stabilizálódnak a követelmények, a pénzügyi, fejlesztési feltételek, hogy a legtisztább lelkiismerettel is felelősséget vállalhatnak a gazdálkodást számon kérő lakosság előtt.

Márványi Ágnes

GOMBÓ PÁL:

Ottli oni LeresLcdefc

Felesegem, aiji vezérigazgató volt,

nyugdíjba ment. Ennek örömére vásároltam neki négy széket. Hogyan s mint — erre hadd ne vesztegessek szót. tény az, hogy holtfáradtan tértem haza.

Otthon kinyitottam az ajtót saját kulcsommal, ám még meg sem szólalhattam, feleségem elémbe pende- rült és kijelentette:

— Nagy tapasztalataimat ezentúl itthon fogom kamatoztatni, átszerveztem a háztartást, légy szíves magázni.

— Óh! — mondottam, s lábam a földbe gyökeredzett.

— Mit óhajt a kedves vevő vacsorázni? — kérdezte ő.

— Töltött káposztát — vágtam rá felcsillanó szemmel.

— Sajnos, azzal nem szolgálhatunk — felelte ő —, jelenleg hiánycikk a koriander, beszerzési forrásaink nem szállítottak káposztát, de tessék talán kifáradni a konyhába, és megszemlélni a pillanatnyilag rendelkezésre álló választékot.

Megszemléltem. Volt hidegpult a konyhaasztalon, sonka, párizsi, kemény sajt, puha sajt, körözött, kenyér, kifli. A meleg ételeket a fedelek felemelése után a tűzhely plaíniján szemlélhettem meg. Töltött paprika, tojásos nokedli, palacsinta — a szélére kirakva többféle konzerv, úgymint zöldborsó, ráchal, szekszárdi gulyás.

— Hideget kérek és egy teát — mondottam.

— Miféle hideget? Tessék pontosan megjelölni az árut.

— Párizsit, sajtot, körözöttet.

— És kenyeret? Vagy zsömlét? — kérdezte nejem és kezében valamiféle blokkot tartott. Két zsömlét — mondottam. — Ja, és négy palacsintát, kakaósat.

em

Feleségem jegyzetelni kezdett: két párizsis, sajtos zsömle, egy tea, négy kakaós palacsinta. Mindezt felírta egy cédulára, aztán elővarázsolt valamiféle bélyegzőt, s rányomta a papír aljára.

— Tessék lefáradni az alagsorba, ott van a számlázó — utasított.

Lefáradtam. Egy eltorlaszolt íróasztal mögött ott ült a lányom, előtte egy elektronikus számlázógép és egy nyomtató egység.

— Tessék helyet foglalni, és várni, amíg szólítom — mondotta. Ö is magázott, de hát így van ez egy rendesen megszervezett vállalatnál. Leüitem a sarokba, és figyeltem, amint lányom ujjai gondosan billentyűznek. A képernyőn titokzatos számok jelentek meg, oldalt árösszegek. Itt-ott egy betűt, számot törölt, újat billentett helyükbe. Aztán mikor ez kész volt, megkérdezte a nevemet és címemet. Mondtam:

— A te atyai neved és itt helyben.

— Ne tessék a kedves vevőnek engem tegezni és a helyben, az nem cím. A garancialevélre pontos adatokat kell rávezetni.

BcEcHyUgodtSilt az ^j rendbe, bediktáltam a bediktálandókat, ő pádig előbb a kész számlát átvitte a nyomtató egységre, aztán a memóriaegységből lehívott egy garancialevél-szöveget, személyi adataimat ugyancsak bebillentyűzte, majd a kész garancialevélre elektronikus úton rávezette. Mikor mindez kész volt, kimanikűrözte a körmét, majd a nevem kiáltotta. Odaléptem a barikádhoz, összeerősítve egy gemkapoccsal megkaptam a két iratot.

— Tessék átfáradni a pénztárhoz — mondotta. — Első emelet.

Felvonszoltam magam kétszintnyl lépcsősoron, a gardróbszobában beszorítva ott ült a fiam. előtte pénztárgép. Átvette a számlát, visszaadta a

garancialevelet, hogy arra nincs szükség, majd kért 89 forint 60 fillért. Átadtam egy százast, kihúzott egy fiókot, a benne lapuló rekeszes pénztartóba betette a százast, visszaadott 10 forint 40 fillért, amit eltettem, kiállított egy nyugtát, összegemkapcsozta a számiával, és utasított:

— Tessék átfáradni a földszinti árukiadóba.

Lementem a földszintre, ahol a másik fiam várt, munkaruhában. Átvette az iratokat és azt mondta:

— Tessék várni.

Leültem az ebédlőasztalhoz, és vártam.

Munkaruhás fiam alig negyedóra múlva megjelent két gondosan csomagolt zsömlével és egy ugyancsak alaposan begöngyölt lapos csomaggal, amiben alighanem a palacsinta lapult.

Átvettem, de ő csak állt. Én is, tanácstalanul. Majd tapasztalataim tárházából elővettem az ilyenkor szokásos tudnivalókat és megszólaltam:

— Kérem, szeretném tányéron elfogyasztani, ha volna szíves ebben segíteni és volt még egy tea is.

— Ja! — mondotta.

— Igen. értem — kaptam észbe, és munkaruhája zsebébe csúsztattam a húszast.

— Szívesen — szólalt meg, és alig tíz perc múlva előttem hevert az áru kiszállított állapotban.

Lassan ettem. Ekkor megjelent nejem, és büszkén mosolygó arccal így szólt:

— Na. ugye, van itt rend!

Tekintettel nyugdíjas állapotára, figyelmes gyengédséggel mondottam:

— Akár egy hivatalban vagy áruházban, látszik a szilárd vezetés és az alapos munkamegosztás, a kereskedelem és a kiutalási rendszer jól szervezett keveréke, méghozzá a modern technika alapján.

Feleségem bólintott és azt mondta:

— Most már tegeződhetünk.

Ekkor leültem szokott karosszékembe, köröttem helyet foglalt a személyzet is, és a Pármai kolostort néztük egy másik elektronikus szerkezet képernyőjén.