Pest Megyei Hírlap, 1986. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-17 / 64. szám

1986. MÁRCIUS 17., HÉTFŐ Fekete villám, Megperzselt fa Egy távoli földrész üzenete Politikai könyvkiadónk, a Kossuth néha szépiro­dalmat is megjelentet, fő­leg, ha a regények politi­kai töltésűek. Ilyen jellegű könyvet adott most ki, egy ausztrál író két regé­nyét egy kötetben. S bár ez a hatodik kiadás, a vál­lalkozás mégis dicséretes, hiszen ritkán jut el hoz­zánk az ausztrál irodalom, így különösen érdekes le­het, miként élnek ott az emberek. Feszülő ellentétek Tudjuk, hogy az angol gyar­matosítók egy Kor íegyenceket telepítettek erre a földrészre, s ezek leszármazottai alkotják az ausztrál nemzetet. A benn­szülött lakosság sokáig meg­tartotta hagyományait, szoká­sait. A fehér emberek nem­igen fogad.ák őket maguk kö­zé. Mindebből sok konfliktus származott és származik ma is. Nemcsak a faji előítéletek, - hanem a társadalmi egyenet­lenségek, az emberek közti különbségek, s az egymáshoz való viszonyuk sok bajnak az okozói. Sokan gondolják, hogy Ausztrália egy boldog ország, amely még most is szívesen befogadja az idegent, az oda települőt, holott a gaz­dagság, a vagyon nagyon is megosztja az embereket. Az' ausztrál írókat is ezért foglal­koztatja a társadalmi, az em­beri problémák megoldatlan­sága. A Fekete villám, a kötet in­dító regénye egy negyvenöt éves, ragyogóan szép, elegáns és híres asszonyalakról szól, aki az ausztrál tévé egyik sztárja. Az ember azt gondol­ná. hogy egy olyan teremtés­nek, aki a szépség megőrzését reklámozza, aki szerint igazi női feladat: tetszeni, az ma­ga is boldog. Ehelyett kitű­nik, hogy boldogtalan, mert a társadalmi viszonyok olyanok, hogy az ember nem lehet boldog. Vagy mégis'.' Igen. ha van bátorsága szembenézni az előítéletekkel, a társadalmi, az osztály- és a faji viszonyok megkövesedett szokásaival, s meri vállalni a való életet. Ezt bizonyítja regényében az író. A történet egyszerű ... A történet nagyon egysze­rű: a szép tévésztár egyszerre magára marad. A férfi, aki­re egész életét feltette, várat­lanul otthagyja egy másikért, aki nem szép ugyan, de gaz­dag. Az asszony úgy érzi, összeomlott egész világa, és inkább a halálba menekül, mintsem vállalja az elhagyott asszony sorsát, öngyilkossági kísérlete azonban nem sike­rül, s miközben ébrenlét és az eszméletlenség határán le­beg. letesznek az ágvára egy füzetet: a fia naplóját, aki évekkel korábban elesett Ma­lájföldön. Ez a napló felfed előtte egy soha nem sejtett titkot, amely egyszerre fordu­latot hoz életébe. A naplóból megtudja, hogy fia egy maláj lányt szeretett, akinek gyermeke született tő­le, s ez a gyermek él. Az asz- szony ekkor elhatározza, hogy magához veszi a gyermeket, segít a bennszülötteken, akik szörnyű, embertelen körülmé­nyek között élnek. Erős, szinte áttörhetetlen falba ütközik szándéka. A körül­mények, a társadalmi viszonyok megismerése azon­ban felnyitja a szemét, s elhatározza, hogy küzdeni fog az egyenlőségért, az ember teljes szabadságáért... Ez a cél meghozza számára a bol­dogságot, az élet értelmét. .. A kötet másik regényében, a Megperzselt fában még az Merre van a Bajza utca? Zöld színek a palettán — Wo ist Paissenstrasse? — ismételgette valahogy ' így e kérdést az a német turista, aki tanácstalanul állt az őt még tanácstalanabbul körűi­éi lók gyűrűjében. Többen a Váci utcára tippeltek, s abba az irányba próbálták eligazí­tani. Ám amikor a gelbe Unterbahnt kezdte emlegetni, a németül tudók észbekaiptak. Rájöttek, hogy a magyar sza­vakat rosszul ejtő vendég a Bajza utcába szeretne eljutni. Külföldi útjaink során ma­gunk is gyakran kerülünk hasonló helyzetbe. A soknyel­vűség korlátáit még akkor is nehéz átlépni, ha netán be­szélünk egy-két nyelvet, dg épp nem a vendéglátó orszá­gét. Megoldhatja-e valalha is ezt a problémát az emberiség? Van aki hisz benne, más egy­szerűen utópiának tartja. A sokszáz olyan mesterséges nyelvtervezet közül, mint ami­lyen például a sok hívet szer­zett volapük vagy az idő, úgy látszik, hogy dr. Ludwig Za- menhof lengyel szemorvos pont száz éve közreadott ter­vezete vált a legéletképeseb­bé, s a kibontakozó világmoz­galom soraiba vonzott sok álmodozót, de sok neves al­kotó egyéniséget is. Dr. Bsrnáth Tiborral, a Pest Megyei KISZÖV elnöké­vel a mozgalom megyei hely­zetét tekintjük át abból az al­kalomból, hogy mcst érkezett el a tisztújítás és valamiféle mérlegkészítés ideje. A megye területén Vácott és Nagykő­rösön alakultak ki a legré­gibb hagyományok, s nem túl­zás, hogy ezekben a városok­ban az elmúlt öt-hat évtized alatt százak barátkoztak meg a béke és barátság nemzet­közi közvetítő nyelvének gon­dolatával, s ‘ tanulták meg közvetlen kapcsolatot aláirt­va ki számos külföldi eszpe- rantistával. A vasutasok kö­rében népszerű mozgalom hamarosan kibontotta a zöld- csillagos zászlót Dunakeszin. majd a nyolcvanas évek ele­jén megalakult a Magyar Eszperantisták Pest Megyei Bizottsága is, melynek szer­vező és propagandamunkája nyomán művelődési házak és iskolák indítottak tanfolya­mokat, s jelenleg IS tagszer­vezet működik, köztük egv szövetkezeti csoport is. A Pest megyei bizottság alelnö- ke dr. Bernáth Tibor. — Mire jó a szövetkezetek­nek az eszperantó? — Támogatják a mozgal­mat, nyelvtanfolyamokat szer­veznek, külföldi kapcsolato­kat építenek ki. Delegációink eljutnak a testvérmegyékbe, kölcsönös tapasztalatokat szerzünk, csereüdüléseket bo­nyolítunk le. A találkozások alkalmával nem kell tolmács, a résztvevők között a közös nyelv segítségével közvetlen kapcsolat alakulhat ki. A leg­erősebb kontaktus eddig a testérmegyék közül a bulgá­riai Szófia megyével jött lét­re. Most tárgyalunk azNDK- beli Suhl megyei kapcsolatok megteremtéséről is. A megye­bizottság mellett létrehozott utazók klubja révén gyakran szervezünk külföldi utakat. Csoportjaink megjárták Tö­rökországot, s az idén görög túrát is tervezünk. — Kik támogatják még az eszperantót Pest megyében? — Mint az köztudott, a mozgalom legfőbb támaszai a szakszervezetek; így nálunk a Szakszervezetek Pest Me­gyei Tanácsa. A szövetkezetek abban a formában is mecéná­sok, hogy 12 egység jogi tag­ja a szövetségnek, melyet így anyagilag is támogat. A március 22-én új veze­tőséget választó Pest megyeiek sem számítanak arra, hogy külországban ezen a nyelven társaloghatnak az utca embe­rével. Csupán azt vallják meg­győződéssel, hegy a világnak szüksége van olyan egyezmé­nyes nemzetközi .nyeivre, amely segít ledönteni a meg­értés korlátáit. Az eszperan­tó a gyakorlati bizonyítás esz­köze, s hívei úttörő munkára vállalkoztak. Az emberek kö­zötti békét és barátságot erő­sítik kapcsolataikkal. Kovács T. István előbbinél is erőteljesebben ábrázolja az ausztrál viszo­nyok tarthatatlanságát. Nagy megjelenítő erővel rajzolja meg az ausztrál valóságot, il­letve annak egy kis darabját. Az író, Dymphna Cusack osz­tályharcos hangot üt meg írá­sában. Ragyogóan indítja a regényt, szinte idillien: a ten­ger partja nyugodt, a gazda­gok sokadalma hömpölyög, az erőteljes, boldog, gond nélkül1 fiatalok élvezik a tenger cso­dálatos. de veszélyekkel teli világát. Leselkedő szempár fi­gyeli eleinte csodálattal, majd egyre növekvő rémülettel, amint egy fiatal férfi újra és újra meglovagolja a félel­metes sziklazátonyok felé hömpölygő hullámokat. Ez az ember vagy őrült, vagy szán­dékosan keresi a halált. Az ausztrál tengerparton megje­lenő fiatalember végső két­ségbeesésében valóban a ha­lált választaná: gyűlöli a tár­sadalmat. amely a „hazafi- ság” jelszavával arra kénysze­rítette, hogy mint önkéntes, részt vegyen a világ legigaz­ságtalanabb háborújában, az­tán pedig kitaszította magá­ból. A regény egyik hősét ugyanis Vietnamban egy al­kalommal a dzsungel ösvé­nyein napalm égeti össze: hó­napokig nyomja a kórházi ágyat, felépül ugyan, de a fel- ismerhetetlenségig eltorzul, elcsúful az arca, a bőre. Fe­lesége elhagyja, szüleitől, de osztályától is elszakad, s ke­resi a halált, mert ilyen kül­sővel az emberektől számki­vetve. nem akar élni. Társadalmi érzékenység MegperzselŐdött egy vidéki asszony is, a postamesternő, akit boldog szerelmi viszony után elhagyott a csinos repü­lőtiszt. Visszament- letagadott családjához. Az asszony el­veszíti apját, anyját. hága„ kertije Csaknem a fűz marta­léka lesz. Már-már ő is bú­csúzna a világtól..., amikor a véletlen összehozza őket és egy bennszülött kisfiút, aki szintén sokat szenvedett csak azért, mert színes bőrűnek született. Dymphna Cusackban nagyon érzékeny, a társadalmi, em­beri viszonyok iránt mélyen érdeklődő írót ismerhettünk meg, aki jól tudja vázolni a társadalomban feszülő ellen­téteket, s közben fordulatok­ban gazdag, cselekményes tör­téneteivel szórakoztatja az ol­vasót. Gáli Sándor Nemzetiségi gála Szentendrén Fesztiválköszöntő kiszejárás Egymás után nyitották meg kapuikat Szentendrén a fesz­tiválköszöntő tárlatok, bemu­tatók, köztük az Öbuda Tsz színpompás virágkiállítása, mely a cím fölötti képen lát­ható. Az események szinte egymást érik. A hét vége a táncosoké volt. A szűkebb környékről és Pest megye különböző részeiből érkeztek az amatőr együttesek, hogy bemutatkozzanak a művelő­dési központ színpadán. Talán a zord március, ta­lán a zsúfolódó események miatt alakult úgy; a színház­teremben bizony meglehető­sen gyér közönség gyűlt ösz- sze a nemzetiségi együttesek gálaműsorára. Pedig a szer­vezők, a művelődési központ népművelői igazán mindent megtettek a sikerért. Kezdve azon, hogy színvonalas műsor- kínálatot nyújtottak. Ahogyan a fesztivált finanszírozó ide­genforgalmi szervek közösen gondolkodnak a közművelő- .dés szakembereivel a program 'kialakításában, ugyanúgy ki­vehetnék részüket a közönség- szervezésben is. Mert bizonyá­ra meg lehetett volna szer­vezni, hogy egy szentendrei program keretében erre az estre csoportokat hoznak. így a szentendreiek mellett hazai és külföldi turisták egyaránt tapsolhattak volna az együt­teseim ek. A pomázi tamburazenekar nyitója után a pilisszentke- resztiek mutatták be szlovák hagyományaikat. — Ezen az estén szeretnénk keresztmetszetét adni mind­annak, amivel foglalkozunk — mondotta Urbanics László A legfiatalabb hagyományőrző. (Barcza Zsolt felvételei) együttesvezető. — Szerencsére a falu apraja-nagyja szívesen énekel, táncol. Nincsen gon­dunk az utánpótlással. Az influenzajárvány miatt a pá­vakor most otthon maradt. Saját gyűjtésű táncos játék például a télbúcsúztató, ta­vaszköszöntő kiszejárás. Na­gyon élvezik a gyerekek. — Kidolgozott, régebbi mű­sorunkkal jöttünk most — kapcsolódott a beszélgetésbe Wenczl József, a pilisvörös vá­ri német nemzetiségi együttes koreográfusa. — Félkész ál­lapotban van egy újabb vál­lalkozásunk. A tavasz végére remélem elkészül. Ünnepnap a címe. A három részből ál­ló összeállítás az ünnepi ese­mények rítusát, belső értékét mutatja fel. Már-már feledés­be menő szépségeket szeret­nénk újraidézni. Tv-FIGYELŐ Anyanyelvűnk, pusmogunk, pöszögünk, raccsolva, hadar­va adjuk-vesszük a szót — hangzik fel újból és újból a hivatalból hozzáértők kisebb és az aggódók jóval nagyobb csapatának a panasza. Bizony így van! Akár a család leg­szűkebb környezetében he­gyezzük a fülünket, akár pe­dig a rádió és a televízió hangszórójából előtörő mo­nológokra, dialógusokra össz­pontosítunk, mindenfelé a pongyolaság, a felkészületlen­ség jelei keserítenek. (Hogy, hogy nem, még a státusos bemondók, műsorvezetők kö­zött is akad — s milyen szép számmal akad! — olyan, aki­től azonmód meg lehetne von­ni a mikroíonhasználat jo­gát, ha csak egy picit is szi­gorúbbak lennének a fölfo­gadók.) Nem csoda hát, hogy a mai magyarok beszédkuitúrája időről időre témát ad a külön­féle televíziós műsoroknak is. Legutóbb például az ifjúsági szerkesztőség vette a fáradsá­got és boncolgatta: hol, ho­gyan s kik érdemelnének büntetést azért a sok-sok fül­szaggató pusmogásért, hada­rásért. Nos. akik végigfigyelták ezt a Magyarul, emberül című — mellesleg sokkal szellemesebb elnevezést megérdemlő — ri­portcsokrot, azok egyebek kö­zött megtudhatták, hogy a bajok egyik fő gyökere az is­kolai oktatásban ered. Az al­só fokúban is sok tápanyag gyarapítja, de még több a gond felső fokon! Az egyete­mek és a főiskolák ugyanis kizárólag a magyar szakos hallgatók kifejezésbeli pallé­rozásáért tesznek valamit, a többiekkel e vonatkozásban semmit nem törődnek. Nyel­vészeink hiába sürgetik, hogy a tanári pályára lépő ifjakat egytől egyig föl kéne világo­sítani arról, mi is a retorika. Akárcsak a jurátusok eseté­ben. Ez utóbbiak tanácsve­zető bíróvá és más, szintén felelős beosztású ítélkezővé emelkedett társai ugyancsak a beszédképzés elmaradása miatt ingatták a fejüket. Persze rajtuk kívül még nagyon sokan nyilvánítottak véleményt ebben a most em­legetett — amúgy a szerkesz­tői, riporteri alaposságról és fáradhatatlanságról tanúsko­dó, messze kitekintő, a téma mélyére leásó — negyvenper­ces összeállításban. Mondan­dóik summázata: már kicsi körülitől az értelmes és szé­pen hangzó megnyilatkozásra keliene rászoktatni a felnö­vekvőket, mert a szóbeliség fontos része egy-egy szemé­lyiségnek. Ha baj van vele, alábecsülted a pöszögőt, racs- csolót, ám ha artikulációs hi­bák nélkül, a kapkodást elke­rülve mondja a magáét vala­ki, hát így egészen másként tekintenek rá. Jó műsor volt, hasznos műsor volt; kár, hogy az Orient expresszen bekövetke­zett gyilkosság filmes meséje után kapott teret, amikor a nézők túlnyomó többsége még azon morfondírozott, hogy miképpen is nyomozott az az egyá’talán nem herku- lesi alkatú Hercule Poirot... Műsor. Ez a társítás azon­ban csak apró vétek a mű­sorszerkesztés nagyobb balfo­gásai nfiellett! Alkalmasint még azt is elfelejtik, hogy mi fán terem a sorozat. Tehát azt, hogyan illene besuszte- rolni azokat a folytatásos lát­nivalókat, amelyeket ereden­dően egy főcím és több alcím mögé szerkesztettek. Itt van például a Doktorrá fogadom elnevezésű — a ma­ga nemében szintén rendkí­vül munkaigényes, mint ol­vashattuk, két hosszú évig készült — jelentés egészség­ügyünk jelen állapotáról. Hát ezt úgy szétszortírozták, hogy egy memóriabajnok sem em­lékezhet rá, mikor mit fesze­gettek benne. Hetente kell az ilyesmit adagolni, nem. ha­vonta vagy még nagyobb idő­szakot átugorva! Egy biztos: Gém Györgynek és Moldova Ágnesnek ezt a tengernyi munkáját sikerült a hatásta­lanságig ide-oda eldugdosni. Akácz László Amint elkezdődött a műsor, nagy volt az izgalom a csopor­toknál. A pomázi tamburaze­nekar mellett most eljöttek az énekesek, táncosok is. — A szerb klub feladata el­sősorban az anyanyelv ápo­lása, gyakorlása — szólott Rockov András és Rufajlo- vics Hajnalka. — Mindehhez tartozik a folklór értékeinek felmutatása is. A pomázi mű­velődési házban lenne a köz­pontunk. Sajnos, minimális támogatást kapunk. Hogy úgy mondjam: meglehetősen mos­toha körülmények között pró­bálunk, gyakorolunk. Pedig egyre többen, és egyre lelke­sebben jönnek hozzánk. — Nagymamáink rokolyáit elővettük a szekrény mélyé­ről — mondogatták a pilis­szántóink, miközben a szép kasmírszoknyákat mustrál­tuk. — Ezek nem gyúródnék, a rakás is megmarad bennük — mutatja Bogár Ferencné. örülünk, amikor járhatjuk az országot, amikor a pávakor nemcsak az otthoni színpadon lép fel. Minden korosztály képvisel­tette magát ezen a gálamű­soron. A pilisvörösvári német táncosok egyre kifinomultab­ban mutatják fel tudásukat. A pávakörök közül a pilis- szentivániak a német, a pilis- szántóiak és a pilisszentke- resztiek a szlovák dalokat szó­laltatták meg a színpadon. A pomáziak a szerb gyűjtés leg­újabb vonásait mutatták fel. Kicsinyek és nagyok egyaránt ott nyüzsögtek a művelődési központ folyosóin. A legfiata­labb, az alig egyesztendős Hoffner Gergely még csak a nagyobbak gyűrűjében élvez­te szemmel láthatóan a nagy nyüzsgést. Szülei ott ropták a táncot a színpadon, miközben a legifjabb utánpótlás jókedv­vel nézegette őket. A gálaest reprezentálta Pest megye nemzetiségi községeit. A pergő műsor során nyomon követhettük a gondos hagyo­mányőrző tevékenységet. A ki­mozdulás otthonról mindig so­kat jelent az amatőr együtte­seknek, hiszen alkalom nyílik ilyenkor a bemutatkozásra, s arra is, hogy megismerkedje­nek a többiekkel. Talán vala­mivel jobb időpontválasztás­sal, avagy kedvezőbb szerve­zéssel az az öröm is megada­tott volna, hogy a nézőtéren is többen élvezhették volna a színvonalas bemutatót. Erdősi Katalin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents