Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-08 / 33. szám
s mr * jif,6 > *;*i « 10SG. FEBRUÁR 8., SZOMBAT Fcbru.ír 8 —12.: ] á tekí i lm s zcmle Ma esíc — új helyszínen, a Budapest Kongresszusi Központban — Szomjas György A falfúró című új filmjének vetítésével — megkezdődik a XVlll. Magyar Játékfilmszemle. Az évről évre ismétlődő esemény mindig kettős arculatú. Visszatekintés az előző esztendőben bemutatott filmekre, s előrepillan- tás — a mozikban még nem került alkotások vetítésével — a következő év termésére (ami persze már tulajdonképpen múltidő, hiszen a filmek, amelyek 1336-ban a nézők elé kerülnek, jobbára 1935-ben készültek). De ez a Janus- arc nemcsak az időrendi- séget jelzi. Kifejezi azt a kettősséget is, mely napjainkban a magyar filmművészeiét jellemzi. E kettősség egyik oldalát azok a filmek jelentik, amelyekről azt szoktuk mondani: nemzetközi sikerre is számot tartó művészfilmek. Az évente most már húsz új játékfilmet sem produkáló magyar filmművészet arányaiban még mindig elég sok ilyen filmet készít. Mutatja ezt egy adatpár: évente átlag 25—30 országban, mintegy 70—80 fesztiválon szerepelnek magyar filmek, s körülbelül 23—23 különböző rangú és értékű díjat nyernek. (E számban persze az animációs és a rövidfilmek díjai is benne vannak.) Ez nagyon szép, ennyi díjjal a nálunk háromszor-négy- szer több filmet készítő országok filmművészete sem dicsekedhet. De - s itt van a másik oldal — e filmjeink jelentős hányada itthon sem kritikai, sem közönségsikert nem tud aratni. Most nem a Reál ezredesre gondolunk, hanem mondjuk az Eszkimó asz- szony fázikra. Tehát . sok, itthon nem éppen kedvezően fogadott filmünk a nagyvilágban jobban „forog’’. A hazai közönségsikerek egy része viszont a nemzetközi porondon nem arat elismerést. Nem új keletű probléma ez, de mintha a távolság kétféle filmtípus (és a kétféle alkotói szemlélet) között egyre nőne. Az utóbbi hónapok új magyar filmjei, a Város- bújócskátói az Orpheuszig, a Hány az óra Vekker úrtól a Hülyeség nem akadályig legalábbis ezt a benyomást keltik. A szemle új filmjei milyen képet adnak, az majd eldől. Az előzetes információk annyit mindenesetre elárulnak, hogy többségükben mai témájúak, sőt, a legmaibb mában játszódnak, s hogy a filmrendezők fiatal, még a közép- nemzedékhez sem sorolható generációjának munkái. Lehet, hogy valamiféle váltás vagy áttörés jeleit regisztrálhatjuk majd a szemle vetítésein? Még nem tudni. De ha így lenne, az csak hasznára válna a filmművészetnek. S nekünk, nézőknek is. T. I. fii Radio f i g y elő is JÓ REGG' LT! Talán az egyik legjobb műsoridő arra. hogy alapinformációt nyújtson a rádió a hallgatók számára. Igaz, a korai órák meghatározzák a műfajt. Ilyenkor nincs arra mód, hogy hosszú elemezésekbe fogjanak bármiről is, hogy tüzetesen végigjárhassanak valamilyen prog- lémat. Ám arra mindenképpen van lehetőség, hogy felhívják a szerkesztők a figyelmet bizonyos jelenségekre. A korai órákban bizonyára sokan felkapták a fejüket, amikor a háztartásokat segítő gépekről esett szó. Szociológusok és a téma' szakemberei szólották arról, milyen.is a helyzetkép ma hazánkban. Beszéltek arról is, milyen lenne az igény, hogyan lehetne a huszadik század rohanó embere válláról néhány nyomasztó terhet levenni. Jó tíz esztendővel ezelőtt számtalan szociológiai elemzés jelent meg arról, hogy a háziasszonyok számára a jövőt a szolgáltatások bővítése, a korszerű eszközök vásárlása jelenti. Azóta sok minden változott. Tudjuk, hogy nem éppen olcsó mulatság a különböző szolgáltatásoka igénybe venni. Hozzálátunk otthon a mosáshoz, a főzéshez, mi több, nekilátunk saját magunk a lakás ki festéséhez, kisebb-nagyobb dolgok megjavításához. Tehát ahelyett, hogy korunk asszonyai megszabadulnának a konyha, a lakás rabságától, egyre több munkát vállalnak magukra, hogy a családi költségvetésből jusson másra is. Egyfajta megoldás lenne segítségül hívni a háztartási gépeket. A rádióműsorból érdekes adatokra lehettünk figyelmesek. Míg minden második családban van korszerű hűtőgép — sok helyen még kettő is —, addig a legtöbb helyen rég elavult, hagyományos mosógéppel küszködnek. Hiányzanak a mindennapi tevékenységet segítő alapvető kisgépek. Az okok elemzésére s a téma folytatására nem lenne érdemtelen egy hosszabb műsor keretében visszatérni. AZ ENERGETIKA nagy ígéretei. Rétegműsorként hangzott ei a késő esti órákban a fúziós erőművek távlatairól, szóló összeállítás. Simonffy Géza külföldi fizikusok véleményeit sorakoztatta egymás mellé. Igaz, a laikus hallgató számára a szakmai fejtegetések nem sokat mondanak. Csakhogy nem bánhatta meg az sem, aki minden műszaki felkészültség nélkül leült a rádió mellé. Igaz, hogy m:i még a fantázia világába tartozónak véljük mindazt, amiről szó esett. Egy pillanatig sem gondoljuk azt, hogy egykoron nem válik valósággá a ma még megoldhatatlannak vélt probléma. Nem mindegy, mennyi idő alatt sikerül a tudósoknak az emberiség jövőjét érintő egyik legnagyobb feladatot megoldaniuk. Ezért volt olyan fontos a műsor végkicsengése: a fejlett országok közös összefogása alapján érhetnek el gyors eredményeket. A világ minden részéről ugyanez a vélemény hangzott el a fizikusok szájából. Reméljük, hogy az elképzelések nem maradnak csupán a meditálás szintjén. Er. K. Kiállításon: látszólag jó, ám nem használható Lehetetlen lehetetlenségek „Az 1982-es kiállításon bemutattunk egy rossz gyermekcsizmát, amelyet a szombat- helyi Sabaria Cipőgyár gyártott. Mindezek hatására a cipőgyár megváltoztatta a terméket, s az új csizmával BNV-díjat nyert. Az 1983-as kiállításon szerepelt egy húsklopfoló. Eredménynek számít, hogy a bemutató alapján megvonták a konyhai eszköztől a Kiváló Áruk Fóruma minősítést. Az első kiállítást ötezer látogató, a következőt négyezernyolcszáz tekintette meg, ennél sokkal nagyobb volt a kisugárzó hatása.” (Lehetet- len(?)ségelc Újságja) A gödöllői művelődési központban nyomon követhetjük egy sikeres vállalkozás útját. Míg négy esztendővel ezelőtt szenzációnak számított a használati tárgyak szégyenpadra ültetése, addig manapság úgymond kinőtte magát az egész kezdeményezés, az akkoriban feldobott ötlet. Ma a kiállítás megtekintésekor ugyancsak jót mosolygunk a formáját vesztett fakanálon, a használhatatlan asztali lámpán, a furcsa megjelenésű tárgyakon, a látszólag jó, ám semmire sem alkalmas dolgokon. Csakhogy az első benyomások után ma már továbbgondoljak; mit is lehetne annak érdekében tenni, hogy egy idő múlva üresen tátongjon e terem. Ugyanis ez azt jelentené, hogy a hibákat az illetékesek kijavították. Mindenesetre itt még nem tartunk. Az eredeti cél Varga Kálmán, a művelődési központ igazgatóhelyettese szerint azt szeretnék elérni, ha a gyártók felfigyelnének hibáikra. Ebben az esztendőben újszerű kezdeményezéssel is találkozhatunk. A Struktúra Szervezési Vállalat ergonómiai szakmérnökeinek segítségével elemzik a tárgyak hibáit. Ezeket elküldik a gyártóknak, s ha igény van rá, kidolgozzák a megoldás módját is. Ily módon elérhető a rendezők eredeti célkitűzése: mindennapjaink során kevesebb bosszúsággal találkozhatunk. Az együttműködés alkalmat nyit arra is, hogy a vásárlói igények és a gyártók felelőssége találkozhasson. Az együttgondolkodás nyertese mindenesetre a tárgyak használója. A hétvégen megnyílt kiállítás tehát nem a szenzációvadászat olcsó eszközeivel szeretné a közönséget a házba csalogatni. A szándék ennél sokkal nemesebb, egyszerűen a népművelés sajátos eszköztárával szeretnék a mindennapi kultúrát szolgálni, közérzetünkét kellemesebbé tefi- ni. Mindenki körülnézhet saját háza táján: akad lehetetlenség éppen elég. Tehát egyfajta önvizsgálatra is serkent: vajon milyen dolgokat követünk el, amelyekkel kellemetlen perceket szerezhetünk közvetlen és tágabb környezetünknek? A bemutató és az általa sugallt gondolatok nem maradnak a gödöllői ház falai között. Vándorútra kelve serkentenek arra, hogy előbb- utóbb elfogyjanak a lehetetlen tárgyak. Színe és visszája A harmadik alkalomra napvilágot látott a Lehe.tetlen(?) ségek Újságja. Az ötletesen szerkesztett kiadványban stílusosan,- az alkalomhoz illően követhetjük nyomon a lehetetlenségek természetrajzát. Sok eszköz és sok történél nem juthatott be sem a bemutatóterem szégyenpadjára, sem az újság lapjaira. Mégis mindannyiunknak van egy jó ötlete, amelyek a kiállítás megtekintése közben előjönnek a feledés homályából. Mert bármilyen furcsán is hangzik: minden lehetetlenségnek megvan a maga színe és visszája. A kiállítás ideje alatt is várja a ház a még föllelhető tárgyakat. Erdősi Katalin Fotó: Barcza Zsolt mbSzínházi LEVF.Lassaa A háborúknak vége? A háborúnak vége. Trója — tízévi ostrom után — elesett A görögök győztek. És most kiélvezi« a győzelmet. De az istenek már készítik számukra is a pusztulást. Alig néhányan térhetnek csak haza szülőföldjükre. Annak meg, aki a győzelem legagyafúrtabb cselét, a hatalmas falovat kitalálta, Odüsszeusznak, soksok éves bolyongás lesz az osztályrésze. Ennyit még ma is mindenki tud a műit, a legendák és mítoszok ködébe vesző trójai háborúról. Emlékszik a háborút kirobbantó okra is. Az istennők, Héra, Aphrodité es Athéné szépségversenyéről, a szép ifjú, a trójai Parisz döntéséről (a legszebbnek járó aranyaimat Aphroditénak adta, aki ezárt a spártai király, r.Ienelaosz világszép feleségének, Helénának a szerelmét ígérte az ifjúnak), Heléna Trójába szöktetéscről, s a hűtlen asszony visszahozataláérl és Trója megbüntetéséért Me- nelaosz segítségére kelt görög hadakról annyit hallott a mai ember is, hogy a trójai háború mondakörének alap- szituációjával és fő figuráival nagyjából tisztában van. A mi viszont ebben a ■ mondakörben érdekes, az túl van az alapsztorin s a fő figurákon. Már a görög drámaírók klasszikus triászát, Aisz- khüloszt, Szovhoklcszt és Euripidészt is (de sok-sok, névtelenségbe hullott társukat is) az izgatta igazán, ami a homéroszi eposzok meséi és hősei mögött felsejlett: ez indokok, a motivációk, a lélektani indítékok, az emberi drámák, s az ember és az istenek rettenetesen bonyolult vi- szonylatrendszere. Másképp fogalmazva: a görög dráma . legfőbb témái ugyan ebből a mondakörből, vagy a hozzá kapcsolódó mellékcselekményekből adódtak, de — éppen mivel az alaptörténeteket, a mitológiai mozzanatokat minden korabeli néző igen jól ismerte — a drámaíróknak azzal kellett megragadni közönségüket, hogy hogyan láttatják belülről, a hősök és az istenek pszichológiája felől a történeteket. Igen kitűnő példa erre Euripidész tragédiája, a Trójai nők. Amikor írta — feltehetőleg i. e. 415-ben — Athén, a görög demokrácia legfőbb támasza, és Spárta, az arisztokratizmus legfőbb képviselője, alighogy befejezte a tízéves, úgynevezett peloponné- szoszi háborút. Ez egyben az athéni Periklész bukását is jelentette. S miután körülbelül hat évig viszonylagos béke uralkodott, Athén épp 415-ben indított egy — ma úgy mondanánk: inváziós — hajóhadat Szicília szigetére, hogy ott beleavatkozzon a görög városok viszályába. Euripidész azt akkor még nem tudhatta, hogy a szicíliai expedíció végeredménye Athén teljes bukása és Spárta győzelme lesz. De azt tudta, hogy az értelmetlenül indított háborúk meg a győzelem utáni kegyetlenkedések megbosszulják magukat. Ezért idézte fel a Trójai nőkben Trója ostromát, pusztulását, a győztes görög hadak kegyetlenkedéseit, s idézte, kortársainak szánt figyelmeztetésül, hogyan pusztultak el végül maguk a győzök is. Kortársai (nem az athéni nép, hanem az athéni vezetők, akik a szicíliai expedíció melleit kardoskodtak) a figyelmeztetést nem vették jó nevén, ezért Euripidészt száműztek Athénból. Sorsa kegyes volt hozzá: a száműzetésben két évvel előbb halt meg, semmint hogy láthatta Volna Athén bukását. Ugyané sors keserű fintora, hogy az események Euripidészt igazolták. Hogy a Trójai nők drámaírói üzenete mennyire aktuális korunkban is, arra nem kisebb író jött rá, mint Jean- Paul Sartre. Ezért dolgozta át a tragédiát 1365-ben. Talán nem is a legjobb kifejezés itt az átdolgozás, hiszen az alapokat nem változtatta meg, a iigurákat nem rajzolta át, a cselekmény tő vonalait is meghagyta. Inkább azt kellene mondanunk: tömörítetté Euripidészt, modernizálta a nyelvét. enyhítette a mitológiai utalások bonyolultságát, s — főleg — a modern ember pszichológiájához, s a második világháború iszonyatait megélt tudatához igazította Trója bukásának és a megalázóit, tönkrezúzott trójai nőknek a történetét. Nagyjából tehát az történt, ami a modern kor nem egy hasonló drámaátdolgozásával, Dürrenmatt János királyától Brecht Coriola- nusáig: Sartre megkereste a klasszikus műben a jelenhez szóló aktualitást, és ezt a szólamot felerősítette, anélkül, hogy erőszakot tett volna Euripidész tragédiáján. Egyszerűen ., . továbbgondolta a görög 'drámaköltő gondolatait a háborúról, a gyötrelmekről, a bűnökről, a győztesek kegyetlenségéről, és ennek az egésznek az iszonyatos értelmetlenségéről, ostobaságáról. E rre az aktualitásra érez rá, s emiatt véli időszerűnek a Trójai nők bemutatását a Nemzeti Színház mostani felújítása, Vámos László rendezése (talán már harmadszorra viszi színre ezt a tragédiát munkássága, során). Ez az előadásból világosan ki is tűnik. Űgv rajzolja fel a dráma erővonalait, hogy a néző félreérthetetlenül megérezze: a megölt tériét és fiait elsirató trójai királyné, íle- kabé, Hekabé legdicsőbb fiának, Hektárnak az özvegye, Andromakhé, Hekabé megszállott, látnoki tehetségű lánya, Kasszandra, s mind a többi trójai nő nem a két és fél ezer évvel ezelőtti tragédia, s a még sokkal régebbi, a mítoszok ködébe vesző trójai háború szenvedő hősnői, hanem akár korunk háborúinak asszonyai is lehetnének. Vámos rendezése is Sartre gondolataihoz igazodik: ne áltassuk magunkat azzal, hogy ha egy háború véget ért, azzal véget értek a háborúk. Takács István *****&>*& fun.*«.
