Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-01 / 27. szám
8 1986. FEBRUAR 1., SZOMBAT Sfmánia Néhány évtizeddel ezelőtt még többnyire csak gyerekek foglalkoztak a modellezéssel és legfeljebb néhány hóbortos felnőtt. Ma viszont a modellezés már nem a gyerekek játéka, hanem tömeghobby. A modellezők világa külön birodalom, a maga törvényeivel, szabályaival, konfliktusaival. Szakzsargonjukat a kívülálló alig érti. Belülről azonban már közel sem olyan nagy az egyetértés: még a modellezés pontos definíciójában sem tudnak megegyezni. A legszigorúbb szekta tagjai például csak azt tartják igazi modellezőnek, aki mindent saját maga fabrikál, még a legkisebb alkatrészeket is. Szerintük nem méltó a modellező névre, aki a készen kapható alkatrészkészletekből építi modelljeit, vagy kész modellt alakít át valami mássá. Háború dúl a dinamikus modellek és a statikus modellek kedvelői között is. Az előbbiek mániákusoknak tartják az utóbbiakat, ők viszont a mozgó járműveket játékszernek tekintik. Valamennyi szekta közös jellemzője azonban, hogy hívei között a gyerekek mellett egyre inkább túlsúlyba kerülnek a felnőttek. Külön kategóriát képeznek a szabadon száguldó vagy távirányítható ver- seny-modellek, amelyek elkészítéséhez már egy sor elméleti — matematikai és fizikai — alapismeret is nélkülözhetetlen, no meg műszakirajz-ismeret. Szerződésszegő juhtenyésztők A tagság bizalma kötelez is „Talán másfél éve éreztük először, hegy valami nincs rendben a szövetkezettel. A tavaly márciusi közgyűlésre aztán a szokásosnál is többen jöttek cl.” Az Öcsa és Vidéke Áfész egyik tagjának szavai gondokra utalnak. Mi történt voltaképpen? — Gazdálkodási mutatóink romlását egyrészt az alaptevékenység csökkenő jövedelmezősége okozta — jellemzi a helyzetet Sáyhi Éva közgazdasági osztályvezető. — A mintegy 70 százalékban közületi forgalomból élő boltjaink árukészlete jóval nagyobb volt a vásárlói igénynél. Megrendelőink fizetésképességének labilitása pénzügyi nehézségeket okozott. Mindez átlagosan 20 millió forintot vont el a gazdálkodástól. Válságokok — Mivel az alaptevékenység manapság nem hoz kellő nyereséget, mi is az új vállalkozási formákban láttuk a gyarapodás további útját — veszi át a szót Sipos Péter elnök. — Gesztorai lettünk 4 építőiipari, 2 növénytermesztői és 1 juhtenyésztői szakcsoportnak. Ez utóbbival azonban nagyon megjártuk. Pedig kezdetben, 1982-ben, igen életképes ötletnek tűnt létrehozása, A meglevő 6,5 millió forint értékű állatállományhoz átvettünk a Fehér Akác Tsz-től még ugyanennyit, bérelve hozzá a szükséges eszközöket, legelőket, hodályokat. Szerződést kötöttünk a 12 tagú szakcsoporttal. Eleinte rendMedvevadászat kábító injskciévsS Méretet vesznek a bocsról A jegesmedvék életének tanulmányozása igen nehéz, de rendkívül vonzó feladat, amely elengedhetetlenül szükséges az állatok védelmének megszervezéséhez. A több évtizede tartó vizsgálódások eredményeként tudták meg a kutatók, hogy a jegesmedvék az áprilisban bekövetkező párzási időszaktól eltekintve, magányosan élnek. Késő novemberben vagy december elején jönnek világra a bocsok — rendszerint kettő —, amelyek nem nagyobbak egy kis macskánál, vakok és süketek. Az anyamédve dús szőrzetében ágyaz nekik fekhelyet a hóbuckába vájt barlang mélyén, amelynek bejárati nyílását úgy választja meg, hogy azt a szél hóval behordhassa. Ezen csak egy kis nyílás marad szabadon, ami az anyaállat meleg leheletétől képződik. (A barlangban egyébként általában 40 fokkal melegebb van, mint odakünn.) A jegesmedve teje nagy zsírtartalmú, a bocsok csupán ezzel táplálkoznak, míg az anyaállat át- alussza a telet. A bőre alatt felhalmozott vastag zsírréteget éli fel ez idő alatt. A nőstény jegesmedve márciusban vagy áprilisban mászik elő az odújából, a bocsok testét ilyenkor már dús szőrzet borítja, és vadonatúj bun- dácskájukban, vaksi szemükkel hunyorogva tekintenek szét a hó és a jég birodalmában. Ilyenkor jelennek meg a különleges medvevadászok, a kutatók, hogy kábító injekciót tartalmazó lövedékkel egy időre mozgásképtelenné tegyék az anyaállatot, megjelölvén a fülébe erősített bilétá- val, s tetováló fogóval az állat alsó ajkába egy azonosító jelet nyomva. Ezenkívül festékkel egy nagy számot dörzsölnek be az állat szőrébe mindkét oldalon. A megjelölt állatot így könnyen lehet követni a jégen, vagy megfigyelni magasból. Az így megjelölt állatok bizonyos védelmet élveznek az orvvadászoktól is, szőrük ugyanis értéktelen — legalábbis a következő vedlésig —, nem érdemes tehát puskavégre kapni őket. Közben óvatosan befogják az anyaállatot mindenhová követő bocsokat is — képünk ezt mutatja —, ők is jelölést kapnak és méretet vesznek róluk, hogy nyomon tudják követni későbbi fejlődésüket. jén ment minden, de az 1933. első féléves elszámolásnál már hiányok mutatkoztak. Haladékot és újabh támogatást kértek, ám kötelezettségeiket később sem teljesítették, a kár meghaladta a 8 millió forintot. Ekkor döntettünk úgy, hogy a bírósághoz fordulunk. Az eseményeket figyelemmel kísérte a szövetkezet hatvantagú pártalapszervezete. — A szakcsoportokkal foglalkozó felelős beszámoltatása után egy gazdasági intézkedési terv azonnal; elkészítése mellett döntöttünk — mondja Tóth Andor, a pártalap- szervezet titkára. — 1981 nyarán ezt a taggyűlés megvitatta, s határozatunk alapja lett a tavaly augusztusban megfogalmazott Mészöv—Áfész közös dokumentumnak. A két és fél éves időszakot felölelő tervezet felelősökre lebontva tárgyalja az elvégzendőket — a decemberi ismételt módosítás szerint. Mitől várható tehát az Áfész pénzügyi helyzetének stabilizálódása? Mindenekelőtt nyereség- és jövedelemérdekeltséggel ösztönözni a boltvezetőket az ésszerűbb készletgazdálkodásra és vevőpolitikára. Rendezésre szorul a szakcsoportokkal való pénzügyi-gazdasági kapcsolat is. A cél: minél kisebb forgóeszköz lekötésével működjenek, ugyanakkor hosszú távon biztos nyereséget produkáljanak • a szövetkezetnek. Alaposabb és körültekintőbb ellenőrzés szükséges ezentúl. Időközben a juhtenyésztő szakcsoport megváltozott vezetőséggel, visszafejlesztett formával tovább működik. Tartozásuk, s az egyéb kintlevő pénzek behajtása szintén szerepel a tervben. Némi segítséggel Mindehhez némi segítség, hogy a bank a múlt év végére esedékes 8 millió forint hitel visszafizetésének határidejét későbbre prolongálta. A tagság célrészjeggyel támogatta az Áfészt. Melléjük állt a Mészöv, egyik munkatársuk megbízottként részt vesz a célkitűzések megvalósításában. — Szeptembertől hetente 1—2 napot Öcsán tartózkodom — tájékoztat Rátkai Mihály, a mezőgazdasági osztály főelőadója. — Hivatalos vagyok az igazgatósági ülésekre, egyetértésem nélkül semmilyen pénzügyi intézkedés nem születhet. Vajon hogyan vélekedik a tagság a szövetkezet jelenlegi állapotáról? — Az emberek főleg vásárlás közben érzékelik, hogyan dolgozik az Áfész — jegyzi meg Kovács Attila, aki 10 éve küldött. — Bugyi községben élek. ahol az alapvető ellátás kielégítő. Inkább a vál isztok maradt el a lakosság megnövekedett jövedelmétől. Ennek bővítésére a kis alapterületű boltokban nincs lehetőség. Őszintén, korrekten — Ezért gyakran rivalizálnak a községek: hol legyen előbb ABC — kapcsolódik a beszélgetésbe az 1966-tól igazgatósági tag Dobos Sándor. — Ilyen feszültség volt a közelmúltban Bugyi és lakóhelyem, Alsónémedi között. A megyei tanács és a Mészöv anyagi segítségével, pályázat útján mindkét településen épül áru ház az új tervidőszakban. — Érdekes, hogy amikor az elnök bejelentette az Áfész anyagi helyzetének megingd sát, megszűntek a követelőzé sek —i veszi át a szót Földiné Hajdú Anna. az igazgatóságtól. — A tagság megértette, ha nem is fogadta el a tényt. Az emberek toleránsak, amennyiben őszintén és kor rekten tárjuk eléjük a bajokat. — Az év végi nagyközségi párt vb-ülésen megállapították: összességében az Áfész jól szolgálta a lakossági ellátást — jegyzi meg Zátonyi István szövetkezeti instruktor. — Gondjaikat viszont maguknak kell megoldaniuk, Végül megkérdeztük: mi a Mészöv álláspontja az Áfásáról? — Esetük nem egyedülálló és nem is reménytelen — véli Nagy Gábor elnökhelyettes. — Igaz, a célokat csak nagyon feszített, jól összehan golt munkával, a módosított intézkedési terv következetes végrehajtásával és szigorú költséggazdálkodással érhetik el. A vezetőség azonban fiatal, rajtuk áll... Tóth Andrea Semmit nem adtak ingyen Taka’OS házban él Dömsö- dön a Dékány család, mégis sokan meglepődnének, ha tudnák, hogy a családfő, Dékány János milliomos. — Csakhogy én nem, a forintokat, hanem a kilométereket gyűjtöttem — mondja elgondolkodva. — Ez volt életem egyik nagy álma. Sokat dolgoztam érte, mint mindenért az életben. Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek semmit nem adtak ingyen. Ez Dékány Jánosra kétszeresen is vonatkozik. Nemcsak azért, mert az ifjúságának legszebb évei egybeestek az országépítés legnehezebb időszakával, hanem, mert állami gondozottként, ahogy ő fogalmaz, lelencként nőtt fel. — Dömsödre adtak ki nevelőszülőkhöz, így ragadtam itt — emlékezik. — Három évvel a felszabadulás után lettem önálló, s kezdhettem a saját életemet élni, üres zsebbel, de nagy vágyakkal és elhatározásokkal tele. A legnagyobb álma a család és az otthon volt. Mindaz, ami gyermekként kimaradt az életéből. — Jogosítványt szereztem, először traktort, munkagépet vezettem. Olyan járműveket, amelyeket ma legföljebb múzeumban lehetne látni, ha volna efféle gyűjtemény. Sokat vezettem és nagyon szerettem volna elérni az egymillió balesetmentes kilométert. Olyan helyen dolgoztam, ahol nagyon lelkiismeretesen jegyezték a lefutott távot, és 1964-re már volt háromszáz- ezrem. Tehergépkocsin járt akkor. Egy alkalommal a rakomány elmozdult, leborult. gyobb baj ugyan nem történt, de a több mint negyedmilliónyi balesetmentes kilométernek búcsút kellett mondania. — Nem elég jól vezetni, egy kis szerencse sem árt. Dékányné likőrrel kínál, látom, hogy Dékány János mielőtt szájához emelné a gyűszűnvi italt, néhány pillanatra elgondolkodik. — Nem vagyok nagyivó. Az ital a gépkocsivezető legnagyobb ellensége. Aki' nem tud ellenállni, jobb, ha kiszáll a volán mellől. Amikor kínálnak, legyen az vasárnap vagy hétköznap este, mindig átvillan az agyamon, vajon nem kell-e még aznap kocsiba ülnöm, van-e elég idő másnapig, hogy elmúljon a szesz hatása. A Budapesti Vízügyi Igazgatóság autóbuszát vezette több éven át. Dömsödre 1978- ban ment vissza, a Dózsa Tsz-be hívták, ugyancsak autóbuszra. — A keresetem ugyan szerényebb, mint Pesten volt, mégis szívesen jöttem. Kényelmesebb, mert nem kell naponta bejárni a fővárosba. De azért esett különösen jól, mert maga az elnök hívott. Kezdetben tehergépkocsit vezetett, majd egy új Ladára került. — A hétszázötvenezer balesetmentesen megtett kilométert igazoló plakettet már a Dózsa Tsz-ben kaptam meg. Milliomos egyedül vagyok a szövetkezetben, talán Dömsö- dön is — mondja némi büsz- kességgel a hangjában. — Nagyon szép ünnepségen kaptam meg a kitüntetést. Csak azt sajnálom, hogy a hátralévő kilenc év alatt, ennyi van a nyugdíjig, már nem tudok duplázni. Kérdeznem sem kell, mondja magától, hogy elégedett, boldog embernek érzi magát. Minden álmát valóra váltotta. Szegény, de családszerető lányt vett feleségül, akivel egyúttal népes rokonságra tett szert, hiszen Dékányné- nak hét testvére van. Déká- nyék két gyermeket neveltek fel s házasítottak ki. — Most már négy unokám is hazavár — mondja búcsúzóul Dékány János. — Szeretném hátralévő munkáséveimet is becsülettel ledolgozni. Móza Katalin K atika, marad még? — kopogott rá a takarítónő. Akkor rezzent fel, behajtotta az aktát, bezárta az íróasztalát és hazaíndult. A porta ablakán át kiszűrődő, erősebb fényben megnézte az óráját, örült, hogy lesz még ideje vásárolni. Az élelmiszerüzlet gondolái között kevesen tébláboltak. Amíg leemelte a májkrémes dobozokat, arra gondolt, ugyan mi a fenéért hívják gondolának az áruval rakott polcokat? Ha csak azért nem, mert a forgalmasabb napszakokban a vásárlók erőszakos és mohó hullámokban hömpölyögnek közöttük. — Csókolom! — tekergett a dereka táján egy vékony kis hang, mint a szakadni készülő cérnaszál, aztán még egyszer. — Csókolom! — Nahát! Szia! — mondta Kati, a nahát pedig annak szólt, hogy a gyerek éppen a nem sokkal ezelőtt becsukott gyámügyi akta főszereplője volt. — Te ilyenkor vásárolsz? — Cigit az anyunak! — mutogatta a hatéves Ancsa a doboz Fecskét, és a kabátujjból kilógó csuklója olyan szán- nivalóan vékonyka volt, hogy Kati rásimította a tenyerét. — Igyekezz haza, Ancsa. Kint már sötét van. A gyerek bólintott, elköszönt, Katiban megint öszegubancolódtak a már elsimult gondolatok: mégis hagyni kellene az anyjánál, hátha ... Vagy ne várják meg a legrosszabbat? Ancsa az anyja első házasságából származott, de a második házasság is ugj'anúgy és ugyanazért bomlott fel: a szülők ittak. A második házasságból született kisfiú az apai nagyanyánál jó helyre került, de ez a kis fűzfavessző-csuklójú, szánnivaló, kolduló szemű lányka, az örökké éhes és rosszul öltöztetett Ancsa lassan szerepcserére kényszerült az anyjával, Reggel ö ébresztgeti az asszonyt, hogy munkába induljon, gondoskodik Koblencz Zsuzsa: ^.JJétböznapoL róla, hogy legalább kenyér legyen otthon, s Kati egy látogatás alkalmával akkor nyitott rá, amikor a vézna gyerek anyja összehányt, összerondított ágyneműjével, a vízzel és a doboz alján maradt mosóporral birkózott. H azafelé már erőszakkal állított sorompót ezeknek a gondolatoknak. Megpróbált — ahogyan magában nevezte — „átállni normális családra”. A kisebbik fia nyitott ajtót. — Pszt! — mondta. — Mikrofonról veszünk, mert rossz az átjátszó zsinór! Kati megállt a kisebb szoba ajtajában, ahol egy barna meg egy szőke fej hajolt a magnó fölé — ez volt az egyetlen négyzetméter, ahová nyugodtan nézhetett, mert egyébként... Székek, fotelek, egymásnak háttal és lábbal felfelé, takarókupacok, egy kifordított nadrág, mintha lógó zsebeivel nyelvet öltene, két sarokba vágott, tartalmát undorral kifelé öklendező iskolatáska... Inkább elfordult, nyelt egyet, kiment a konyhába, ahol a mosogatóban zsíros tányérok áztak, a kenyértartó tátott szájában ferdére nyiszált kenyérdarabok potyogtatták a morzsákat, s mindezek megkoronázásául tárva-nyitva állt a hűtőszekrény ajtaja. — Nagyon jó, hogy átálltam normális családra... — kínlódott Kati a nevetéssel és a kétségbeeséssel. Előbbi győzött, bár meglehetősen keservesre sikerült, viszont mégiscsak sikerült mozgósítania némi energiatartalékot. Közben befejeződött a magnófelvétel, a srácok kisorjáztak a konyhába. — Anya, hoztál valamit? — kérdezte a kicsi. — Anya, az orosz szótárból egy csomó szót nem tudtam kikeresni! — mondta a nagy. Kilenc óra lett, mire leperegtek az események, a székek, takarók a helyükre kerültek, a tiszta tányérok a faliszekrénybe, a vacsora maradékai a szemétbe, a kikeresett orosz szavak a szótárfüzetbe, a párnák az ágyakra, a gyerekek a párnákra. Kati úgy érezte, ha mindezt filmen látná, gyorsított pergetéssel, megszakadna a nevetéstől: elöl a csapzott anya, sarkában két loholva buzgólkodó csemetéjével, akik bűntudatosan igyekeznek helyrerángat- ni az esti órákban mindazt, amit délután fáradságos munkával összekutyul- tak. Kiszállt a lábaiból minden erő, s bar azon igyekezett, hogy összeszedje magát, nem tudta visszaszorítani egy mondatban feltörő dühét, amikor a kicsi, már, az ágyban, megszólalt: — Anya, én megint éhes vagyok .. Innen már lassítva pergett a felvétel. Konyha. Hűtőszekrény. Vaj. Kenyértartó. Kistányér. Tej. És ólmos, rozsdás mozdulatok. — Kicsik még. Két kisgyerek... — vigasztalta magát Kati, és ez olyan jól sikerült, hogy rápotyogtak a vajas kenyérre a könnyei. Mert kicsik, tényleg kicsik, és ő fél éve volt utoljára moziban, és hónapokig olvas végig egyetlen könyvet, és ha bemegy a fürdőszobába, holt biztos, hogy kint addig történik valami, s öt percen belül csuromvizes fürdőköpenyben kell kirohannia, és esténként orosz szótárt lapoz, hangosan olvassa a Többsincs királyfit meg a Mackó anyót, aki dajkát keres, és... A fiúk elaludtak. Az óramutatók kattogva araszoltak a kát legnagyobb számjegy felé. Mire összetalálkoztak, aludt már Kati is, 32 éves gyámügyi főelőadó, elvált asszony két gyerekkel, bőséges helyet hagyva a dupla rekamié másik oldalán, ami pedig már három éve üres volt. Aludt, és az álmai, mint ijedt kisgyerekek, hüppögve bújtak az éjszaka sötét szoknyája mögé. Életen nagy álma volt
