Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-04 / 29. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 29. SZÁM 1986. FEBRUÁR 4., KEDD Legendás a munkabírása Kék Trabant a maglódi utcákon Összpontosítják az ereket Csarnoktároló, fémsiló épül Szinte végig sem lehet menni Maglódon az utcán anélkül, hogy ne látnánk egy sietősen haladó kék Trabantot. A volán mögött dr. Pápes Tibor ügyvezető körzeti orvos ül. Bizony oka van a sietségre a közel tízezer lakosú nagyközségben, mert amikor az ügyeletes orvosi feladatok is rá hárulnak' még a szomszéd falu, Ecser betegeit is el kell látnia. Közéleti ember Mindennapos feladata a csaknem háromezer ember ellátása, akik a körzetéhez tartoznak. Emellett az ISG maglódi járműgyárának üzemorvosa is. Mikor felkeresem a gyárban külön.e célra kialakított kis rendelőjében, legendás munkabírásáról, sokoldalú tevékenységéről faggatom. — Még 1969-ben kerültem Maglódra, mint körzeti orvos. Azóta a nagyközség szinte minden lakója, családostól személyes ismerősöm lett, s ez nagymértékben hozzájárul az emberek megismeréséhez, a jobb diagnózis kialakításához. Igen jól alakultaik a kapcsolataim a község vezetőivel. Az idén is megrendezik az immár hagyományossá vált szülők bálját a maglódi központi általános iskolában, a tornateremben és az összenyitható tantermekben. Időpontja február 15-én, 18 óra. Hagyományos és már évek óta nagyszerű színfoltja ez a rendezvény a farsangi életnek. Megkértem Morvái Józsefnét, a szülői munkaközösség elnökét, mondjon néhány szót terveikről. A szülői munkaközösség rendszeres éves programmal dolgozik. Legfontosabb feladatnak tartják az idén is a szülők és pedagógusok kapcsolatának erősítését, a gyermek- nevelés segítését. A szülők iskolája előadásai, továbbá a nevelési ankétok témái mind ezt a célt szolgálják. A szülői munkaközösség elnöke azt is elmondta, hogy minden esztendőben keresik, kutatják azokat az anyagi lehetőségeket is, amellyel az iskolát tudják támogatni. Örömmel említi a Sok segítséget adtak az azóta már elkészült központi orvosi rendelő átalakításához. Szerencsém, hogy az asszisztensem a feleségem, aki nagyszerű munkatárs, sokat segít a munkában. Két gyermekünk van, Mónika és Zoltán. Sok örömet okoznak nekünk. Jól tanuló, szorgalmas gyerekek. A nagyközségben ellátom a Zöldkeresztben is a vizsgálatokat, tanácsadással segítem a kisgyermekes anyákat. Szőkébb környezetemnek pedig tanácstagja vagyok. Bármikor szívesen foglalkozom a problémáikkal. A járműgyár vezetőivel is jók a kapcsolataim. A rendszeres üzemorvosi teendők mellett részt veszek a gyárban a negyedéves üzembejáráson, így személyesen megismerhetem a dolgozók munkahelyeit. Szűrővizsgálatok — Örömmel mondhatom, a munkavédelem és a munka- egészségügy jó. A gyárban nincs foglalkozási ártalomból eredő megbetegedés. Rendszeresek a munkaköri alkalmas- sági orvosi vizsgálatok munmúlt nyáron elkészült két új tantermet, amelynek építésében több mint százötven szülő munkája is benne van. Az ez évi február 15-én megrendezésre kerülő szülők bálja azt a célt szolgálja, hogy a bevételből segítsék egy újabb tanterem létesítését. Közismert, hogy az idei 16 felsős csoporttal szemben az ősz folyamán már 18 felsős osztály tanul majd az iskolában. A felső tagozatosok színvonalas oktatását csak újabb helyiségek létesítésével tudják megoldani. Ladányi János iskolaigazgató örömmel újságolta, hogy igen népszerűvé váltak a szülők körében a minden hónap utolsó keddjén megtartott fogadóórák. Ott mód és lehetőség nyílik a szülők és nevelők őszinte véleménycseréjére. Kapcsolataikat a jövőben is a szülői munkaközösség hathatós segítségére alapozva akarják fejleszteni. M. F. kába lépés előtt, a munkakör-változtatáskor és hosszabb betegállomány után is. A veszélyeztetett munkakörökben is rendszeres szűrővizsgálatot tartunk. Itt szeretném felhívni a dolgozók figyelmét ismételten: „Az üzemorvos feladata kifejezetten egészségügyi jellegül” Tehát sem hatásköröm, sem illetékességem nincs annak eldöntésére, hogy a dolgozót a vállalatnál milyen munkakörben foglalkoztatják. Hatásköröm ilyen vonatkozásban kizárólag arra terjed ki, hogy olyan munkakörre ne alkalmazzanak dolgozót, aki egészségügyi okokból annak ellátására nem alkalmas. Forgó szemek Nagyon jól együttműködünk az üzemi vöröskeresztes csoporttal. Kitűnően szervezett elsősegély-tanfolyamokat, egészségügyi felvilágosító előadásokat tartottunk, szeretném, ha az idén is így lenne. — Kérem, mondjon el egy érdekes történetet, mely nem orvosi titok ... — Nemrég történt: a fiatalember fájdalmakra hivatkozott. Megvizsgáltam. Nem találtam semmi különöset. Két nap múlva megint jelentkezett, megvizsgáltam, semmi betegségre utaló jel, közben pedig igencsak forognak a szemei, ugyanis asszisztensnőmet hivatták a szomszéd helyiségbe. Végül kiböki: Doktor úr! Csinos asszisztensnője van, nagyon tetszik. — Hát, válaszoltam, nekem is nagyon tetszik, azért vettem feleségül. A fiatalember lángvörös lett, s csodák csodája, hirtelen meggyógyult. Azóta sem volt beteg. Marczi Ferenc Kulturális program Maglódon kedden a művelődési házban 16.30-tól és 18.30- tól filmvetítés: Ádáz hajsza. Menüén 18-tól: az ifjúsági klub összejövetele. Monoron. a filmszínházban, 18-tól és 20-tól: Aranyoskám. Ha a két fiatalembernek — a 20 éves monori Raffael Tamásnak és a 21 éves, ugyancsak monori Bálint Róbertnek lett volna határidőnaplója, amelybe a veiük kapcsolatos fontosabb események kerültek volna bejegyzésre, a napló a következőképpen festene. 1985. március 24: Ma a mo- nori-erdei Rétes csárdában szórakoztunk. Kifelé menet láttuk, hogy a Rétes előtt parkol egy nyitott Skoda, benne az indítókulccsal. Beültünk. Raffael nem tud vezetni, de megpróbálta. Az árokba fordult a kocsi. Otthagytuk, de előbb kiemeltük belőle a TESLA márkájú magnórádiót és két hangfalat. Március 31: Raffaelnek ma jó napja volt. A monori vasúti ABC előtt egy Skoda pillangóablakát sikerült kifeszítenie, kivett belőle egy Unitra magnórádiót és egy hangszórót. Április 8: Szerencsénk van ezekkel a Skodákkal. Raffael Ahogyan az elmúlt évtizedben országszerte, úgy Pest megyében is dinamikus volt a gabonatermelés fejlődése, ami nagyon lényeges a felvásárlás, az őrlés, valamint a megye takarmányellátása szempontjából. Különösen kiemelkedő a búzahozam alakulása: az V. ötéves tervidőszak alatt 43 százalékkal, a most lezárult ciklusban 48 százalékkal növekedett. Hasonló a kép a többi kalászost illetően is. A kukorica hozama az előző tervciklusban 57 százalékkal emelkedett, míg a jelenlegiben — a legutóbbi két aszályos év miatt — stagnál. A megnövekedett össztermés kedvezően érintette a felvásárlást. A kalászos gabonáé alig egy évtized alatt 30 százalékkal lett nagyobb. Emiatt megnőtt a raktározási hely iránti igény. Ezt csak tovább fokozta, hogy a Budapesti és Pest Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat által értékesített takarmány meny- nyisége az elmúlt öt év során egyötödével megnőtt, s tavaly meghaladta a félmillió tonnát. A vállalat raktárállománya az V. ötéves tervben lassan gyarapodott, s csak részben felelt meg a követelményeknek, ugyanis a 220 ezer tonnának elegendő tárolótér 16 százaléka ideiglenes raktár, 6 százaléka pedig nyitott szín. Csak 35 százalék a korszerű, komplett technológiával ellátott raktárak aránya. A társmegyékből A feszültséget tovább fokozta, hogy — miközben a saját felvásárlásból származó kalászos gabonával telnek a raktárak a III. negyedévben — ugyanakkor kell fogadni a társmegyékből érkező szállítmányokat, továbbá a takarmánykeverék-gyártáshoz szükséges import- és egyéb ipari alapanyagokat is. Ez a többlet évi 160—180 ezer tonnát jelent. Az igények növekedésével, nehéz lépést tartani. A gondokat az V. ötéves terv 16 százalékos raktárhely-gyarapodása csak kis mértékben enyhítette. A többi között megépült a ferencvárosi malom- üzem 10 ezer, s az aszódi 6 ezer tonnás lemezsilója. A vállalat a raktárgazdálkodást és a raktári hálózat fejlesztését kénytelen volt a kialakult helyzethez igazítani. A tárolási csúcsidőszakban évek óta 25—30 százalékos túltárolás volt a jellemző. Mintegy 40 ezer tonna kapacitással olcsó kivitelű, ideiglenes raktárak épültek a megye több körzetében. Csak a VI. ötéves tervben újabb tízezer tonnányi átmeneti tárolót kellett építeni. A szétszórt raktárhálózatot koncentrálni, a telepeket, üzemeket ésszerűbben kialakítani műszaki és gazdasági okból is indokolt volt. Ezért — figyema megint kinyitott egyet csavarhúzóval, volt benne egy Continental magnórádió és két hangszóró, de ha már kéznél volt, kiemelte az üléshuzatot is. Április 9: Autózni nagyon jó dolog. Egy Wartburg Combinak rövidre zártuk a vezetékét, Csévharasztig mentünk vele, de aztán otthagytuk.' Április 14: Egy garázsról lefeszítettük a lakatot, Polski Fiatot találtunk benne, azzal mentünk Monori-erdőre, de Raffael megint az árokba fordította a kocsit. Otthagytuk azt is. Április 20: Raffael egy udvarról segédmotorkerékpárt hozott ki. Simson volt. Másnap eladta háromezerért, pedig tízezernél is többet ér. Május 4: Raffaelnek megint kellett egy motor. Ez Babetta volt. Eladta. Május 8: A mai zsákmány: egy Polski Fiat, két karton külföldi cigaretta, és jó kis magnókazetták. Május 27: Raffael bement egy udvarba. A verandán talált lembe véve vállalatunk tárolási helyzetét és a mezőgazda- sági üzemek érdekeltségét — a jelenlegi tervidőszakban 16 ezer tonnányi termést fogadó raktár építésébe társultunk be. így a növekvő mennyiségben felvásárolt gabona viszonylag biztonságban volt. Megfelelő minőségű volt az őrlés, az ipari keveréktakarmány-gyártás, a szemes takarmány iránti igény kielégítése, a készlethelyzetnek megfelelő, zavartalan volt az ellátás. Bár elérték céljukat a raktárhelyzet jobbítására tett átmeneti intézkedések, mégsem tekinthetjük megoldottnak a helyzetet. A vállalat 236 ezer tonnát befogadó raktárainak j csak 39 százaléka felel meg a I technológiai követelmények- I nek. Negyvenöt százalék a pa- dozatos, megfelelő felszerelt- ségű raktárállomány aránya. A csarnoktárolók egy része nyitott, falazatlan és az ideiglenes raktárak aránya még a folyamatos selejtezés után is 15 százalék, ez több mint 35 ezer tonnás tárolóteret jelent. A mezőgazdasági bértárolás változatlanul növekvőben van, az elmúlt négy esztendő átlagában évi 70—75 ezer tonna ez a mennyiség. S a vetéstervek. a gabona — főleg a búza — hozamának növekedése alapján számíthatunk az össztermés emelkedésére. Nem tekinthető felső határnak a tavalyi félmillió tonnát meghaladó mennyiség: jó közepes kukoricatermés esetén egymillió tonnánál több gabonával kell számolnunk. Ez a vállalat felvásárlási lehetőségei szempontjából kedvező, de tovább fokozná a raktárigényt. A gabonaraktározási gondok tartós megoldását — a Gabona Tröszttel egyetértésben — abban látjuk, hogy megfelelő technológiájú épületeket építsünk a tröszt támogatásával. A mai körülmények között ez koncentrált fejlesztést jelent, s korszerűsítést ott, ahol a feldolgozás vagy az elszállítás lehetőségei adottak, vagy távlatilag megvalósíthatók. Nem gyökeres A VI. ötéves tervben 7 ezer 200 tonna befogadóképességű saját raktárunk épült; a már említett 16 ezer tonnának elegendő. A gabonaprogram részeként újabb 26 ezer tonna tároló létesítésébe fogtunk. Ez év szeptember végére kell elkészülnie Nagykátán két, egyenként ötezer tonnás csarnoktárolónak és a hatezer tonnás fémsilónak, továbbá Da- bason és Vecsésen egy-egy ötezer tonnás csarnoktárolónak. El kell kezdeni — s 1986-ban be is kell fejezni — Kiskun- lacházán egy hatezer tonnás fémsiló építését. Ha mindezek megvalósulnak, vállalatunk raktárállománya újabb 13 százalékkal nő. A most folyó építések még egy Szokol rádiót, egy Unitra magnót és egy horgászbotot. Ez is valami. Május közepe: Gyomron járt Raffael. Téglával betörte egy lakás ajtaját, belülről nyitotta ki az ajtót. Belepakolt egy nylonszatyorba és úgy elrohant, hogy a saját kabátját is otthagyta. Május 30: Akadnak, akik kint hagyják száradni a kiteregetett ruhákat az udvaron. Raffael összeszedte őket. Június 9: Raffael ma egy MZ 125-ös motorkerékpárt kötött el. Estefelé egy udvarból kitolt egy Zsigulit is. de a kormányzár miatt nem tudta elindítani. Már hajnalban is úgy járt, csak akkor egy Lada nem indult be ... A képzelt határidőnapló, mint látjuk, bővelkedik eseményekben. Végül is csak akadt, aki föl jegyezze a históriákat: a bírósági jegyző. A mindig nem jelentenek gyökeres fordulatot, figyelembe véve a nyitott színek elhaszná- lódottságát, valamint a többszintes padozatos raktárak műszaki állapotát. Ezért elengedhetetlenül szükséges lesz—> mindenekelőtt a megye déli és északi részén —, hogy a VII. ötéves tervben legalább 60 ezer tonnás új tárolókapacitás létesüljön. Ily módon jobbá és gyorsabbá tehetnénk a gabona átvételét, javíthatnánk a dolgozók munkakörülményeit, csökkenthetnénk a gabonaátadók és átvevők közötti feszültségeket, amelyek a műszaki feltételekre vezethetők vissza. Világbank-hitel Vállalatunk azon munkálkodik, hogy a gabonaraktározásban meglévő elmaradását mielőbb megszüntesse. E cél érdekében Világbank-hitel igénybevételével, s a saját fejlesztési eszközeivel elsősorban raktárakat épít és korszerűsít. A fejlődést tovább fogja gyorsítani — ezt diktálják az üzemek saját érdekei is — az intenzív gabonatermelési program, s Pest megye mezőgazdasága műszaki ellátottságának javulása. Boros András, a Budapesti és Pest Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat igazgatója A gyümölcsfák ápolása A MÉM növényvédelmi és agrokémiai központjának tájékoztatása szerint tavaly az alma kártevőivel kevesebb baj volt ugyan, mint más években; a nyár végi meleg, száraz idő hatására azonban országszerte elszaporodtak és erősen felhalmozódtak az atkák. Ezért kora tavasszal különös figyelmet érdemel majd az ellenük való védekezés. A levéltetvek és az almamoly fellépése átlagos volt, s bár valamelyest gyengült a vértetű-fertőzöttség, leküzdése továbbra is munkát ad; lisztharmat a jonatán típusú almafákon jelentkezhet tavasszal. A lombhullás után sajnos szomorú képet mutattak az ország gyümölcsöskertjei: betegek a gyümölcsfák. Különösen a fák törzse és vázágai szenvednek sokat a kártevőktől és a betegségek pusztításától. Emiatt csökken a fák élet- és termőképessége, ami nagy veszteség a termelőnek és a népgazdaságnak egyaránt. Nagyon fontos tehát a fák téli és tavaszi ápolása; a törzs, megtisztítása, a koronaalakítás és a metszés során keletkezett sebek szakszerű kezelése ugyanis mérsékelheti a bajt. Ezért a téli fagymentes napokat használjuk ki e munkák elvégzésére. vádirat hiánytalan, eszerint Raffael Tamás — akit egyébként a fiatalkorúak bírósága lopás, magánlaksértés és köny- nyű testi sértés miatt egy ízben már 10 hónap szabadságvesztésre ítélt — ezúttal bűnösnek találtatott 9 rendbeli lopás bűntettében és 3 rendbeli lopás vétségében, jármű önkényes elvételében és annak kísérletében és rongálásban. Büntetése 5 év és hat hónap, börtönben letöltendő szabadságvesztés, 7 évre eltiltás a közügyek gyakorlásától. Bálint Róbert, akinek jó szakmája és munkahelye van, s eleddig büntetlen előéletű volt, beismerte a terhére rótt bűncselekményeket. Azzal védekezett, Raffael Tamás igen nagy hatással volt rá, az ő érdekében követték el tetteiket. Lopásért, jármű önkényes elvételéért ő is megkapta büntetését: két évi szabadságvesztést. 3 évre eltiltást a közügyektől. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy a hasonló jellegű bűncselekmények nagymértékben elszaporodtak ... K. Zs. (ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) Tápegységek tartályai Nyáregyházán, a Danuvia üzemében készülnek az úgynevezett hidraulikus tápegységek tartályai. A KGST-integrá- ción belül a fővárosi nagyüzem szakosodott ennek a berendezésnek a gyártására. A nyíregyháziak már hosszú évek óta készítik vasból ezeknek a tartályait, évente mintegy 500 darabot. Lassú Sándor — képünkön — a tartály varratait csiszolja simára, (Hancsov&zki János felvétele.) Szülők bálja sokadszor Kapcsolat az iskolával A 17-es tárgyalóteremből Ka az Ifjak naplót írtak volna...