Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-26 / 48. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 48. SZÁM 1986. FEBRUÁR 26., SZERDA Gimnázium A megyei átlagok fölé jutva Városunk patinás intézménye, a Kossuth Gimnázium, Pest megye második legnagyobb gimnáziuma, 1984 óta 18 osztállyal működik. Diáksága a demográfiai hullám emelkedése miatt növekszik. Egy osztályra átlagban 29,9 tanuló jut. (valamivel több , a megyei átlagnál), jelentős hányaduk ceglédi általános iskolából indul. A bejárók aránya' az elmúlt Öt év során 34 és 38 százalék között változott. Az 539 fős diáksereg kis híján 40 százalékát fizikai dolgozók gyermekei teszik ki. Külön nevelési leckét ad a tantestületnek az, hogy sok tanuló él csonka családban, igaz, anyagi helyzetük nem rossz. A gyerekek túlnyomó többsége a továbbtanulás szándékával kopogtat a gimnázium kapuján. Felzárkóztatás Egyebek között ezeket a számmutatókat gyűjtötte ösz- sze a Pest Megyei Tanács művelődési osztályának összegző vizsgálata, amely értékelni, elemezni kívánta a Kossuth Gimnázium ötesztendős oktató-nevelő munkáját, a személyi és tárgyi feltételek alakulását, s az elért eredményeket. r>" : : ■ ' asm -■< i ■ A vizsgálati jegyzőkönyv szerint az —iskola^ a megye egyik legszebb és legjöbtibart fölszerelt intézménye, tárgyi feltételei jók, megfelelnek a korszerűség szabta követelményeknek. A Rákóczi úti épületben minden tantárgy számára szaktermet alakítottak ki, bár a tanulói létszám növekedése miatt nem lehet valamennyi foglalkozást az adott szakteremben tartani. 25 ezer kötetes könyvtár, médiatár, 5 számítógép és 1 videomagnó segíti az oktatást, felkészülést. A szemléltető és az audiovizuális eszközöket a tanárok rendszeresen használják. Az iskola vezetősége és a színvonalasan dolgozó tantestület mindent megtesz azért, hogy a beiratkozott tanulók eljussanak az érettségi vizsgáig, s bizonyítványt szerezzenek. Ezt alátámasztja, hogy a jól szervezett felzárkóztatás és korrepetálás következtében a lemorzsolódás aránya minden évben a megyei átlag alatt marad, noha erősen ingadozik. A többi iskolához mérten alacsony a felzárkóztatásra szorulók száma. Magyarból csupán 10, oroszból 32, (matematikából pedig a diákok 25 százaléka. Hogy milyen eredménnyel járt a munka, arról dolgozat íratásával is meggyőzödnek. a szaktanárok: aki sikerrel vette az akadályokat, annak számára megszűnik a kötelezettség félévkor, a többiek azonban továbbra is részt vesznek a felzárkóztató foglalkozásokon. A gyerekeli szívesen élnek ezzel a lehetőséggel — a tapasztalat ezt mutatja. Körök Az ismeretek elmélyítését, illetve' a majdani felvételik előkészítését szolgálja a fakultációs rendszer. Lehetőség van valamennyi elméleti tárgy magasabb óraszámban való tanítására, a gyengébb képességűek pedig a gyakorlati fakultáció kínálatából választhatnak: a gépírással, az anyagvizsgálattal, a könyvtárkezelői és a postaforgalmi ismeretekkel barátkozhatnak. Nagy jelentőségű módszer Megölik a baktériumokat Űj eljárást dolgoztak ki a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ szakemberei az ipari szennyvizekben levő mérgező anyagok megkötésére. Hazánkban jelenleg 300 biológiai szennyvíztisztító telep működik. Az ipari üzemek. elsősorban a vegyipari vállalatok évről évre több ipari szennyvizet bocsátanak ki, ennek mennyisége 1990-re eléri az évi 4,5—5 millió köbmétert. A telepeken a jelenleg alkalmazott módszerrel az iszapban levő baktériumtenyészet a környezetkárosító anyagoknak alig felét emészti meg, a többi az élő vizekbe jut A mérgező anyagok bizonyos határon túl elpusztítják a szennyeződést felfaló baktériumokat. Ezért fontos, hogy a mérgező anyagokat egy időre megkössék és csak fokozatosan engedjék szétáramlani a tisztítandó vízbe, ahol a baktériumok apránként ezeket is képesek elpusztítani. A magyar kutatók éppen erre találtak megoldást. A szabadalomra váró módszer lényege az, hogy a biológiai szennyvíztisztítás során egy keményítőszármazékot, béta- ciklo-dextrint adagolnak a szennyvízbe. Ez az anyag gyűrűbe fogja, mintegy becsomagolja a szennyvízben levő mérgező anyagokat és csak fokozatosan engedi visz. sza a baktériumok táplálékául, Ezzel a módszerrel a Izennyeződés 70—75 százalékától tudják megtisztítani a vise t. A most kidolgozott módszert elsősorban a mérgező anyagokat — például a klórfenolt és klórozott szénhidrogént — is kibocsátó ipari üzemek szennyvíztisztító telepein ajánlják bevezetni. Ezeken kívül azokban a tisztítómű- vekben érdemes alkalmazni, ahol a házi eredetű kommunális szennyvizekhez is hozzákeverednek az ipari üze- ipek mérgező anyagai. A szakemberek elkészítették a keményítőszármazékot adagoló szerkezet mintadarabját. Egy-egy szennyvíz- tisztító telepen a becslések szerint 100 ezer forintos költséggel megoldható a berendezés üzembe helyezése. A víztisztításra alkalmas béta- ciklo-dextrint jelenleg csak a Chinoin gyártja, gyógyszer- alapanyagként. Ebben az évben azonban a győri szeszgyárban is megkezdik a vegyi anyag nagyüzemi gyártását. A nagy jelentőségű módszer gyakorlati alkalmazása mellett szól az is, hogy viszonylag olcsó. A számítások szerint 50 köbméter szennyvízbe mindössze egy kilogramm, 35 jorint értékű keményítőszármazékot kell adagolni. Olyan mérési módszerről is beszámoltak, amellyel ellenőrizhető, hogy a szennyvíztisztító telepeken hogyan változik az iszapban levő baktériumtenyészet szennyeződésemésztő képessége. Az automatikus berendezés mégha, tározott időnként méri a bak- tériumtényészet aktivitását, s a telep kezelői ennek megfelelően adagolhatják a tisztításra váró szennyvizet. A tanulószobai órák száma 30, amelyből hatot felzárkóztatásra, kettőt az emelt szintű matematika tanítására fordítanak, a maradók 28 pedig a korrepetálásé. Az iskolában igen nagy figyelmet szentelnek a tehetséggondozásnak. Elsősorban e cél szolgálatában állnak a diákkörök. Heti 22 órában foglalkoznak a tanárok a tehetséget mutató fiatalokkal, 16 diákkör tantárgyhoz kötött, a megmaradók halmazában akad Önképzőkör, irodalmi színpad, KRESZ, honismereti és számítástechnikai diákkör. A délutáni foglalkozások keretében 4 testnevelő tanár (heti 18 órában) törődik a gyerekek mozgásigényének kielégítésével. A diáksportkörben 6 szakosztály működik eredményesen. Elismerést érdeméi a gimnázium énekkari munkája. 70—80 fős leánykaruk évek óta a megye egyik legjobban dolgozó középiskolás kórusa. Több rádiófelvé- telük van. Matura után Az utóbbi négy esztendő matúrái íalapján elmondható: a kötelező érettségi tárgyakban elért átlagok mindig a megyei átlagok fölé emelkednek, de a választható ismeretkörökben sem kevésbé jó az eredmény. A gimnázium befejeztével az érettségizettek háromnegyed része kísérletet tesz valamelyik felsőoktatási intézményben,, közel 50 százalékukat még abban az évben fel is veszik. Ez annyit jelent, hogy az iskola csaknem minden második tanulója késedelem nélkül megkezdheti felsőfokú tanulmányait. Ráadásul az előző évben elutasítottak próbálkozásai egy idő után többnyire sikerre vezetnek. A megyei összegző vizsgálat jegyzőkönyve szerint a ceglédi Kossuth Gimnázium megfelelő feltételek mellett, a tanulásra az átlagnál erősebben ösztönzött diákokkal, felkészült tanárokkal, körültekintő vezetéssel, jól teljesíti oktató-nevelő feladatait. Varga Sándor Áfor: béremelés Most már válogathatnak Fehér Mihálytól, az Áfor ceglédi tankautó- töl tő telepének vezetőjétől kérdeztük: — Mi jellemezte az 1985-ös' évüket? — Az Áfor a tavalyi terveit túlteljesítette. Ceglédnek érdekesen alakult a helyzete. Cegléd és Kecskemét között egy olajszállító vezetéket építettek ki, amiből az következett, hogy az ellátási körzetünk területe jelentősen lecsökkent. Ez magával hozta a forgalmi terv csökkentését. Az értékesítési tervünket viszont túlteljesítettük. — Milyen a telep munkaerő- helyzete? — Létszámgondunk nincs és nem is lesz egyhamar, mert olyan értékű béremelés volt az elmúlt évben, ami úgy gondolom, kevés helyen fordult elő. — Kíváncsivá tett. Árulja el, mennyiről volt tehát szó? — Huszonkilenc százalék volt az átlagos béremelés. Ezt jól megfontoltan, differenciált módon osztottuk szét. Az egy főre eső keresetszinttel most már Cegléd vonatkozásában az elsők között vagyunk. Ennek megfelelően válogathatunk a dolgozók között, ha szükséges, .mert tisztességesen megfizetjük őket. Három szocialista brigád dolgozik itt. A Kun Béla szocialista brigád várhatóan elnyeri a vállalat kiváló brigádja címet. A Vörösmarty Mihály és a Dózsa György szocialista brigád -ris szép eredményeket mutatott fel. A dolgozz hibátlanul mozgalomban négy elfogadott ésszerűsítést nyújtottak be. Köztük a környezetet szennyező hulladékanyagok korszerűbb gyűjtésével foglalkozik az egyik. — Ha már itt tartunk, mondja el, hogyan kezelik a keletkezett szennyvizet? — Tőlünk szippantó kocsikkal hordják el az olajos szennyvizet. Betonkádakban gyűjtik, leválasztják az olajat a vízről, amit mi fáradtolajként visszavásárolunk. Az így megtisztított víz már nem szennyezi a környezetet. — Miképp jellemezné a tavalyi forgalmazásukat? — A kereslet, az igény eltolódott a magasabb oktánszámú benzinek felé. Amíg 1984- ben a 86 oktánszámú benzinforgalmunk naponta 80 tonna. volt, addig ez 1985-ben 45 tonna volt naponként. Ugyanilyen, vagy még nagyobb arányban emelkedett viszont a 92 oktánszámú benzin forgalma. Ügy látszik, hogy igen sok Trabant- és Wartburg- tulajdonos kedvelte meg a szuperbenzint. Tavaly októbertől működik a gázcsere-telepünk. Hétfőtől szombatig, reggel hattól este nyolcig áruljuk a palackos gázt. A lakosság már kezd megismerni minket, mert nálunk nem lehet üres kézzel, bocsánat, üres palackkal távozni. — Mi készül a Pesti úti benzinkút mellett? — Az Áfor és a városi taMaci, a közkutya — Anyu, azt mondják, a Maci nem az enyém! — ordít a gyerek. — Ne hagyd, fiam, hogy mindenedet elvegyék! — szól az anya ingerülten, aztán úgy dönt, segít a gyereknek. — Na, hol van a macid? — és elindul a lépcsőház felé. Ekkor azonban felsikalt: — Te jóisten, ez egy kutya! Egy loncsos kóbor kutya! — Az hát! A mi kutyánk, az én kutyám! — örül a gyerek a „loncsos” jelzőnek. Ügy véli, ez az eb fajtájára vonatkozó megjegyzés. Az ajtóban mindenki kutyája, a lakótelepi blöki, szóval Maci áll, teljes életnagyságban. Színe ugyanolyan meghatározhatatlan, mint ősszel volt, s ez a feladat tavasszal sem lesz könnyebb. Drappnak nem mondhatom, mert senki se hiszi, pedig olyan. Egyezzünk meg a világos tejeskávé színben. Maci kíváncsian álldogál az első eme-, leti ajtóban. Amikor az ifjú házigazda elé teszi az állott csirkelábat, fintorogva odébbáll. Akármit csak nem eszik meg! Van válogatni- való, ha a kutya egy egész lakótelepé. Hozzácsapódik az iskolába, óvodába igyekvő gyerekekhez, s már meg is van az aznapi betevő. Próbáltam utánanézni, hol hajtja fejét álomra Maci, de egy jó félnapi kísérgetés után sem óhajtott lenyn- godni. Ahogy sötétedett, fogta magát s eltűnt. Maci fajtabéli hovatartozását nagyon nehéz megállapítani. A közkedvelt jószág ugyanis magán hordozza a kutyafaj összes létező stílusjegyét. Rokonsága igen szerteágazó lehet. Persze, a környékbeli gyerekeket nem túlságosan izgatja, hogy Maci melyik fajta díszes példánya. AZ sem túl meghökkentő, hogy az apróságok Maci legújabb udvarióját Juditnak nevezik. A lényeg: a lakótelepi gyerekek lázban égnek attól, hogy Macinak (vagy a párjának) nemsokára kölykei lesznek, legalább egy jut majd minden lakásba, s akkor nem kell majd veszekedni, kié is legyen az a kutya ... R. L. nács közös beruházásával egy újabb gázcsere-telepet építünk a lakosság ellátásának javítására. Nagyon remélem, hogy tartani tudjuk az egyeztetett ütemet, és akkor még az idén egy új teleppel gazdagodik a város. K. S. Kirándulás A kertbarátkor március 1- jén, szombaton tanulmányi kirándulást tesz az albertirsai és dánszentmiklósi Micsurin Tsz gyümölcsösébe. Délelőtt 9 órakor indulnak a helyőrségi művelődési központ elől autóbusszal. Alma, csonthéjas és bogyós fajták gondozását szemlélhetik meg. Jelentkezés a népfrontirodán február 26- ig. Termoszban fut a tej A havas, csúszós utak nehezítik a szállítást, mégis fennakadás nélkül érkezik a tej a Ceglédtej üzemébe, és feldolgozva eljut az üzletekbe is; Cegléd, Monor és Nagykata körzetébe. Négy tankautó és tizenkilenc IFA termoszgépkocsi látja el a szállítási feladatokat. (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Tisztasági verseny Tanulság mindenkinek jut A megyei tanács, a Vöröskereszt megyei szervezete és a HNF Pest Megyei Bizottsága ismét meghirdette a települések tisztasági versenyét. Az önértékeléshez szükséges pontozás elvei nem változtak, így minden város és község ismeri a tennivalókat. A vonzáskörzetekben gyűlnek össze az adatlapok, amelyeket a megyei szervek bírálnak majd felül és azok alapján a legjobb és legtisztább környezetet kialakító települések jelentős összegű fejlesztési hozzájárulást kapnak. Az első kiírás óta nőtt a tekintélye e versenynek, de nem mindig tudják az érdeklő csoportok a megadott határidőket tartani a késedelmes nevezés miatt. Ennek a fontosságára ismételten felhívjuk a figyelmet. Összesen négy pontot kaphat egy-egy település. A részletek alapján persze differenciáltabb lehet a kép, ezért elhatározta a helyi aktivista csoport, hogy minden település a saját pontszámán kívül megkapja a vonzáskörzet egész területére vonatkozó adatokat. A versenyben úgyis vannak nyertesek és vesztesek, de tanulság mindenki számára akad. A felszabadulási településtisztasági verseny éppen ezért nagyon fontos, ösztönző és az egész megyét mozgósító újszerű munkaterület. S. D. Győzelem a rangadón Négyes ifjúsági siker Folytatják jó szereplésüket a Ceglédi VSE utánpótlás korú asztaliteniszezői az NB Il-es csapatbajnokságban. Előbb a Hajdúszoboszlói Gázlángot verték biztosan, majd a rangadón is diadalmaskodtak a BVSC ellen. Az eddig harmadik helyen álló ceglédiek így pontszámban utolérték a közvetlen élőt. tűk álló fővárosiakat. Versenyben vannak a jobb helyezésekért, amelyekből akár még első helv is lehet. Ceglédi VSE II.—Hajdúszoboszlói Gázláng 19-6. A három állandó csapattag mellett két elsőéves ifjúsági játékos, Bándy és Halmi is helyet kapott a Vasutasban. Egyikük sem vallott szégyent. A biztos győzelem részesei voltak: Szappanos (5), Kristóf, Iván (4—4), Bándy és Halmi (3-3). Ceglédi VSE II.—BVSC II. 14-11. A rangadó az előzőnél már jóval nagyobb csatát hozott, amelynek eredményeképpen a CVSE megérdemelten vágott vissza az ősszel elszenvedett 14-11 különbségű vereségért. A ceglédiek összeállításának érdekessége volt, hogy abban újra helyet kapott Bándy is, aki nagyon fontos győzelmeket aratott, két ellenfelét verte, s nem sok — csupán egy labda — hiányzott a harmadik — Csizmadia elleni — sikeréhez. Jobban kezdett a CVSE, 7-2-re elhúzott. Ezután viszont, a budapestiek győzelmei következtek, sorrendben öt. így már döntetlenre álltak. Közben Iván 2-0-ra diadalmaskodott Turbók ellen (neki ez volt az egyetlen veresége). Ezután a hajrában újra a ceglédiek következtek. Szappanos remek csatában győzött korosztályának válogatottja, Zsar- nóczi ellen, az i betűre a pontot pedig Bándy tette rá Daru elleni sikerével. A győzelem kivívásából Szappanos és Iván vállalta a legnagyobb részt, de dicséretet érdemelnek a többiek is, így a fiatalok között á legifjabb Bándy, valamint a játékot sérülten is vállaló Türei. Győztek: Iván, Szappanos (4—4), Bándy, Kristóf, Türei (2-2). ★ Időközben Gödöllőn megrendezték a Pest megyei ifjúsági egyéni bajnokságot is. A fiúk mezőnyében nagy volt a ceglédiek fölénye, a dobogó fokait egymás között osztották szét, s párosban is házi döntőt vívtak. Végeredményben egyéniben 1. Bándy Zsolt, 2. Halmai Attila, 3. Szálkái Attila és Szily Zoltán. Párosban 1. Halmai— Szálkái. 2. Bándy—Szily Z. A CVSE nem adta sokkal alább az újoncok küzdelmében sem, hiszen Plutzer Ferenc ebben a számban — korosztályban — aranyérmet nyert, ugyanakkor Farkas a harmadik helyen végzett. A kettőjük alkotta serdülő fiú páros kitűnő fegyvertényt hajtott végre az idősebbek között aratott sikerével, ahol valamennyi ellenfelüket megelőzve az első helyen végeztek. U. L. Elveszett Cegléden február 1 rol 19-re virradóra egy feke diplomatatáska és egy akaszthat sporttáska, világosbarna. A b csiiletes megtaláló nagy értéi jutalomban részesül. Ha szem lyesen nem tudja eljuttatni, kül< je posta útján, legalább a tarts mát, mivel nélkülözhetetlen tá gyak vannak benne a munkán hoz. Ha a tartalma hiánvos. akk( sem probléma. Cím: Cegléd. Ti mörkény u. 7. 30 A, 2700. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) /