Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-26 / 48. szám

1986. FEBRUAR 36., SZERDA Kéretlen szomszédság Nem telepítették, csempészték? A hatalmas gödörből fekete füst gomolyog az égre. Tisztes távolságból, csendben figyeljük, csak Mackó, a telep mindenre elszánt házőrzője ugat harciasán a hátunk mögött. — Nem füstöl ez mindig ennyire — mentegetőzik Prok- sa József égetőmester. — A gödörben lecsapódó pára miatt ég most ilyen látványosan a hulladék. Szigorú szabályok A Bugyi község ' határába telepített hulladékégető indu­latokat kavart és kavar ma is a faluban. Igaz, hasonló léte­sítmény közelségének sehol a világon nem örülnek az em­berek, különösen, ha tudják, nem háztartási szemetet, ha­nem veszélyesnek mondott Vegyi anyagot semmisítenek meg karnyújtásnyira tőlük. S hiába a tájékoztatás a külön­böző biztonsági berendezések­ről és előírásokról, a pár ki­lométernyire jelcsapódó láng­oszlop pillanatok alatt teszi semmissé az okos szavakat. Vaskos akták szerint a köz­ségi tanács 1979-ben adott engedélyt az ÉGISZ (akkor még EGYT) Gyógyszervegyé­szeti Gyárnak a szo-mszédos Borzashegy területének fel- használására, s ugyanebben az évben datálták az építési engedélyt is. A hulladékégető I981-re készült el, s azóta üzemel. A falubeliek szerint az ügyletet nem verték nagy dobra, így aztán sokan még ma is azt tartják: a hulladékégetőt inkább csem­pészték, mintsem telepítették a falu' mellé. — Mit tehettünk volna? — kérdez vissza Tóris Sándor tanácselnök. — Nekünk akko­riban még kisebb szavunk volt, a megye és a járási hi­vatal tárgyalt a gyógyszer- gyárral. Ránk egy feladatot bíztak: a helykijelölést Bor­zaspusztára azért esett a vá­lasztásunk, mert elég távol van a községtől, s ami a ta­lajvíz minőségének megóvása szempontjából nagyon fontos, magasabban fekszik, mint a falu. A közhiedelemmel ellentét­ben szigorú szabályok vigyáz­nak a környék lakosainak egészségére. Az előírások be­tartását nemcsak a gyár szak­emberei, hanem a környezet- védelmi hivatal is rendszere­sen ellenőrzi. Történtek per­sze kisebb malőrök az elmúlt évek folyamán, ezek azonban sohasem veszélyeztették az emberi egészséget. Szigorúan tilos például délkeleti szélben üzemelnie a hulladékégető­nek, mert akkor a füst és a kellemetlen szag a falu felé sodródik. Ezt az előírást nem sikerült mindig betartani. So­káig zavaró volt a távolban magasan felcsapó lángoszlop. Nagyobb lángon — Ráadásul dél körül kezd­ték a munkát — meséli He­gyi Józsefné, a tanács műsza­ki előadója —, nemegyszer még az étvágyunk is elment a tűz láttán. Nyomasztó volt nézni a messziről felfénylő oszlopot. Később az ÉGISZ szakemberei új technológiát dolgoztak ki, s eltűnt a tűz. Hegyi Józsefné kalauzolá­sával jutunk ki a latyakban alig látható bekötő úton Bor­zaspusztára. Félúton utolérjük a Kőbányai Gyógyszerárugyár tartálykocsiját, így együtt ér­kezünk a telepre. — Régebben egyszerre és nagyobb ’ lángon égettük el a folyékony hulladékot, most inkább lassabban, kisebb tűz­zel dolgozunk. Nem hogy lángoszlop, de még füst sem keletkezik. Ez a mai nap ki­vétel — mentegetődzik sokad­szor Proksa József. Időközben a melegedőből előkerülnek a munkatársak — a hat éjjeli­őrrel, együtt, mindössze tizen- ketten dolgoznak a telepen — az újonnan érkezett tartály- kocsira vezetéket szerelnek, Égetőgödör — füstfelhőben Most éppen vendég hulladék érkezett. (Erdősi Agn*S felvételei) amely a gödörbe továbbítja a folyadékot. — Nem arról volt szó, hogy itt csak az ÉGISZ anya­gait semmisítik meg? — kőbányaiak tartályko- csijárá gondol? Ritkán jönnek máshonnan szállítmányok, bár ezzel az ÉGISZ foglal­kozik, nem mi. Egy biztos — magyarázza Hegyi Józsefné —, rengeteg vegyi, illetve gyógyszergyár keresett meg bennünket az elmúlt évek­ben, hiszen országszerte igen nagy a hiány ilyen jellegű hulladékégetőkben. Mi termé­szetesen minden ajánlatra nemmel feleltünk. Az ÉGISZ évenként újítja meg a tanáccsal kötött szer­ződését, az aláírásért cserébe 200 ezer forintot ad a közsé­gi gyermekintézmények fenn­tartásához. S bár a pénz jól jön a falunak, Tóris Sándor sem bánná már, ha a hulla­dékégető — amely állandó feszültségforrás a tanács és a lakosság között — elkerülne a környékükről. Mendemondák — A tervek szerint 1988-ra várható a telep megszünteté­se. Ekkorra készül el ugyanis a dorogi égető. Persze nem lehetetlen, hogy a későbbiek­ben veszélyes hulladékot tá­rolnak , majd az amúgy is ki­épített Borzaspusztán, hiszen a múlt év nyarától — átme­netileg — raktároznak már itt ilyen anyagokat. Erre állí­tólag addig van szükség, amíg Aszód-N agy völgy térsé­gében el nem készül egy mo­dern lerakodó hely. A kör­nyezetre egyébként most már nemcsak a szakemberek, ha­nem műszer is vigyáz — magyarázza Tóris Sándor. — A tanács udvarán elhelyeztek egy környezetvédelmi csapdát, amely a légszennyeződést fi­gyeli. A regisztrált adatokat hetente ellenőrzik. Azok ed­dig még nem lépték át a tű­réshatárt. Rendszeresen vizs­gálják a talajvíz minőségét is. A körültekintő, szabályos eljárások ellenére a falu nem hajlandó megbarátkozni a kéretlen szomszéddal. Időről időre újabb mendemonda kap lábra, mostanában pél­dául épp arról beszélnek községszerte, hogy ijesztően szaporodik a légúti betegsé­gekben szenvedő gyerekek száma. Az ok természetesen a hulladékégető. Igaz vagy sem a pletyka, egy biztos: a falu lakói minél távolabb szeretnék tudni az égetőt. A dorogi telep megépítésével re­mélhetőleg teljesül vágyuk, hiszen bármennyire is ügyel­nek biztonságukra a szakem­berek, a nyitott rendszerű borzashegyi hulladéktemető valójában nem XX. századi konstrukció. Egy megfelelő technikai szinten álló, zárt, több gyár anyagát befogadni képes égető nemcsak a lakos­ságnak, hanem az orvosok­nak, környezetvédelmi szak­embereknek s a hulladékot termelő vállalatoknak is meg­nyugtatóbb megoldás lesz. Horváth Judit Az emberek nagy többsége a vadászban csupán azt az egyént látja, aki puskájával szórakozásképpen meg­öli a gyanútlan vagy riadtan menekülő vadat. A leg­utóbbi időkig magam is e nagy többséghez tartoztam. S minthogy a legbátrabb vadnak a leggyávább vadász- szal szemben sincs sok esélye, ezért mindig a tapsi­füleseknek, fácánoknak, őzeknek szurkoltam. Az Egyesült Villamosgép­gyár vadásztársaságának ün­nepi vacsoráján arról faggat­tam a jelenlevőket, szenvedé­lyüknek mi az oka. Amit meg­tudtam róluk, annak alapján a korábbi feltételezésemért meg­követem őket. Szervezett hajtás A Tápióbicske határában te­vékenykedő vadásztársaság tagjainak túlnyomó többsége Pest megyében dolgozik. Szé- csi György elnök a vadásszá válás feltételeinek ismerteté­sével rögtön meglepetést okoz. Vadgazdálkodási, természetvé­delmi és vadértékesítési iter­vekről beszél, amelyek elfo­gadásában szavazatával, s tel­jesítésében évente legalább hatnapi munkájával minden vadásznak részt kell vennie. A havi nyolcvanforintos tagdíj, s az évi vadászjegy (engedély) százhetven forintos árának kifizetésén túl még olyan kötelezettségei is van­nak, mint például a fácán­csirkék nevelésének segítése, a magaslesek karbantartása, a takarmánynak a vadetetőkbe való kihelyezése, dúvadak (ró­ka, szajkó, szürkevarjú, kóbor macska és kutya) irtása vadá­szat előtt, s a külföldi vadá­szok kísérése. A vadásztársaság bevételi tervében a legnagyobb összeg éppen a külföldi vadászoktól származik. Ezért van az, hogy a területükön évente elejthető tizennégy őzbakból legalább nyolcat külföldi vadász kerít­het puskavégre, s csupán hat kilövésének jogát oszthatják el a társaság legtöbbet dolgozó tagjai között. Az évi három nyúl- és kilenc fácánvadászat, valamint a két-három szerve­zett vaddisznóhajtás ad a pus- karopogtatásra nagyobb lehe­tőséget. Távcsővel figyelik A pándi Egyetértés vadász- társaság elnöke. Hajas Ferenc, aki a szintén vadász feleségé­Pácienssk a Dunakanyarból Receptek a növényeknek Sikeresnek bizonyultak a' MÉM Növényvédelmi és Ag­rokémiai Központja növény­egészségügyi leányvállalatá­nak szolgáltatásai: a múlt évben négyezren keresték fel laboratóriumát, ahol azt vizs­gálták, hogy egészségesek-e vagy fertőzöttek a behozott növényminták. A beteg növé­nyek gyógyítására egy év alatt 2300 receptet állítottak ki, amelyekre a vállalat hely­színen lévő üzletében ki is lehetett váltani a növényvédő szert. A szolgáltató leányvállala­tot másfél éve alapították azzal a céllal, hogy segítse a fővárosban, a környékén, majd megfelelő hálózat kiépí­tésével országszerte is a ha­zai szőlő- és gyümölcsültet­vényeket ápoló, valamint a zöldségtermő területtel ren­delkező kistermelők növény- védelmi munkáját. Pest me­gyéből a Dunakanyarból és a Pilisből hozták be a legtöbb mintát Budapestre a vállalat Fehérvári úti laboratóriumá­ba. ahol két növényvédelmi szakmérnökük vizsgálta meg azokat. Ök minden esetben elmondják és a szaktanács- adói recepten írásba is adják az ügyfeleknek, hogy a fellé­pett kártevő ellen milyen vegyszerrel mikor és hány­szor kell védekezni. A vidéki hálózat kiépítését segítve már több helység ta­nácsa jelentkezett, hogy bérle­ményt szívesen adna számuk­ra üzlethelyiségnek, így a többi között Vác és Veres­egyház is. vei együtt vendégeskedett az ünnepi vacsorán, hol költői líraisággal, hol meg a nehéz helyzetben levő gazdasági ve­zető okfejtésével gyarapítja ismereteimet. — Bennünket a természet szenvedélyes szeretete hevít. A vad csak része a természet­nek, a lövés pedig a vad bir­tokba vétele. Sok tanulás és tapasztalatszerzés szükséges az élővilág megismeréséhez, hogy azt védeni is tudjuk. Köt ben­nünket a vadászati erkölcs is, amelynek lényege, hogy csak azt a vadat szabad kilőni, amelynek hiánya nem okoz kárt az állományban. A mi éves pénzforgalmunk eléri az egymillió forintot. Ehhez arra van szükség, hogy területün­kön tizenöt őzbakot tőkés or­szágból érkező vadász ejt­sen el. Az ötszáz grammnál súlyo­sabb agancs értéke megha­ladja a vele azonos súlyú arany értékét — említi Hajas Ferenc. Két hivatásos vadászt fizet a társaságuk, évente ez mintegy negyedmillió forintos kiadást jelent. A külföldi va­dásztatása a társaság szem­pontjából egy üzleti tárgya­lássorozatot jelent. Távcsővel figyelik a vadakat, s a külföl­di csak a sikeres alku után lőhet. Házihacsa bánta A vadásztársaságok kiadá­saihoz tartozik a vadkárok megtérítése is. Erről a káro­sult és a kártérítő egyaránt elégedetlenül beszél. (A ter­melő kevesli, a vadász sokall­ja.) íme, Hajas Ferencék pa­nasza: — Az erdőgazdaságok egész éven át dolgoznak, s emiatt a vaddisznók kimenekülnek az erdőből és ott fialnak a mi területünk kukoricásaiban. Az általuk okozott kárt mi fizet­jük. Aztán, mikor a kukoricát a kombájnok levágják, az ál­latok visszamennek az erdők­be, s az ottani vadásztársasá­gok lövik le azokat. Miénk a kár, övék a haszon. Általános panasz: egyre gyérebb a vadállomány. A mo­dern mezőgazdaság nem tűri meg az apróvadat. Egy-egy óriási búza- vagy kukorica- tábla betakarítás utáni fel- perzselése katasztrófa a nyúl és fácán számára. Szőke Tibor tápióbicskei főmezőgazdász vadászként azt mondja: — A vadhús meg­szerzése nem szempont szá­momra. Mit számít az a ti­zenöt kiló hús évente, amit a vadászatból nyerek? De az. hogy vadászat közben járom a természetet, gyönyörködök benne, s közben minden gon­dom elfelejtem, semmi mással nem pótolható élményt jelent számomra. A vad'hiányt szimbolizálja egyébként legemlékezetesebb­nek mondott kalandja is. Vad­kacsát akart lőni, s hogy idő előtt föl ne rebbenjenek, jó messziről vette célba a ma­darakat. Mikor lövés után a szürkületben rájuk talált, ki­derült: két házikacsa bánta, hogy tollúk színe megtévesztő volt. Terítéken a dúvad Azt tartja számon emlékei közt Bartal László, a hernádi szövetkezet mérnöke is, hogy egy körvadászaton már any- nyira lemondott a zsákmány­ról az órákon át tartó ered­ménytelen gyaloglás után, hogy amikor előtte ugrott fel egy tapsifüles, meglepetésében elfelejtette használni a fegy­verét. A Dunakeszin lakó Kerekes József és felesége ugyan tud példáit olyan fácánvadászatra is, amelyen alig győzték a puskát ropogtatni, de volt olyan napjuk is, amikor reg­geltől estig hiába taposták a sarat, semmilyen vaddal sem találkoztak. Így végül ezen a vacsorán a kalandmesélésben Hajas Ferenc érdemelte ki a pálmát: — Tegnap este Szalóki Illés vadásztársammal vaddisznóra mentünk. Két különböző ma­gaslesen helyezkedtünk el. Este nyolc óra tájban felad­tam a reményt, s elindultam Szalóki Illés felé. Lámpával jeleztem neki, nehogy vad­disznónak véljen, ő visszaje­lez, tudja, ki vagyok, menjek bátran. A következő pillanat­ban lövés dörren. Azt mondja, a szóráson (csali-etetőn) ész­revett három süldőt, de nem találta el egyiket sem. Mon­dom neki: ha nagyvadra lö­vünk, tiszteljük meg azzal, hogy megbizonyosodunk róla,* nem érte-e a golyó. A szórá­son semmi, de attól öt mé­terre egy vércsepp. Továbbha­ladva egyre több és egyre na­gyobb vérnyomot találtam, s végül ráakadtam a hetven- kilós süldőre is, már nem volt benne élet. Fenséges pörkölt Amit ezen az estén megtud­tam: egyre kevesebb a vad, rengeteg a munka, sok a ki­adás (egy valamirevaló fegy­ver legalább tízezer forint). Van-e hát akkor értelme az egésznek, nem akarnak-e va­lami más passziót választani? Akiknek feltettem a kérdést, úgy néztek rám, mintha or­vosra lenne szükségem. Ja, majd elfelejtettem meg­említeni: a vaddisznópörkölt fenséges ízű volt. Cseri Sándor Miénk a kár, övék a hasion A lövés a vad birtokba vétele Je-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents