Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-24 / 46. szám

1986. FEBRUAR 24., HÉTFŐ

Új búzafajta

Kiválónak látszik

Magas sikértartalmú, a hajdan világhírű Bánkúti 1201- eshez hasonló minőségű új búza született az MTA mar- tonvásári mezőgazdasági kutatóintézetében. A már nagyüzemi termesztési kísérletekben vizsgázó új búza alkalmas az intenzív termesztésre, ennek megfelelően magas hozamú, ugyanakkor sütő- és tésztaipari szempontból is értékesebb a jelenleg termesztésben lévőknél. A többszörös keresztezéssel létrehozott MVM jelű búzát a jelenlegi módszerektől némileg eltérő technológiával kell majd termelni.

A szakemberek szerint alkalmazásával tovább növelhető majd mezőgazdaságunk versenyképessége. Az új búza ugyanis nemcsak a belföldi választékot bővíti majd, hanem az exportlehetőségeket Is szélesítheti.

Népszerű a Márka-bízó

Márka-bizó — így nevezik a szigetszentmiklósiak új áruházukat, mely használtcikkek vételével és eladásával foglalkozik, s nagyon hamar népszerű lett. A folyamatosan bővülő árukészlet a tartós fogyasztási cikkek széles skáláját öleli fel, s természetesen OTP-részletre is lehet vásárolni. (Veress Jenő felvétele)

Hamar gazdára találtak a házhelyek

Közel, s mégis távol a világtól

Furcsa, szokatlan ez a falu. Lehet, hogy hiányzik a képből valami? Valóban: nem látok tornyot. Szinte hihetetlen, hiszen kevés település van az országban, ahol a háztetők egyhangúságát ne törné meg a magasba szökő templomtorony látványa.

És nincs gyógyszertár, állomás, tisztességes bolt. Lehet berzenkedni, ágálni az áldatlan állapotok ellen, csakhogy a múlt ismerete nélkül elég nagy felelőtlenség lenne. Múlt. Akár nagyzási hóbortnak is nevezhetnénk a település múltjának emlegetését, hiszen Felsőpakony csak nemrég létezik és a „nincsekre” csupán ez a magyarázat.

Serdülőkorban

Történt egyszer, valamikor régen, hogy a Dégenfeld grófok tulajdonába került "a mai Felsőpakony területe. A század elején itt élt gróf Dégen- feld-Schonburg Ottó. Másutt is voltak birtokaik — például Ácson kastélyuk, a grófné leginkább itt tartózkodott, ám az öreg gróf többnyire Felsőpa- konyban lakott. Halála után — 1928-ban kísérték utolsó útjára — a három örökös közül ketten eladták a rájuk eső részt. Tulajdonképpen ekkor kezdődött a falu története, hiszen korábban csupán a kastélyt körülvevő majorság létezett. Az a rész, ahol ma az utcák húzódnak, 1942 előtt egy ügyvéd tulajdona volt, aki ezt a kétszáz magyar holdnyi te- í'ületet eladta a Magyar—Holland Banknak. A pénzintézet 1942-ben parcellázott, és a házhelyek nagyon hamar gazdára találtak.

Lassacskán alakult az új település. Az egymás mellett épülő házak utcává sokasodtak, kijelölték a községháza és a templom helyét. Azonban 1959-ig nem nagyon emelkedett a népesség, mindössze 500-an éltek a faluban, ma 2600-an. A hirtélen növekedés oka a villany bevezetése volt: 1959-ben Felsőpakonyba is eljutott az elektromos áram, s egyre többen kezdtek betelepülni a községbe.

Ez a rövid történeti visszatekintés magyarázatként szolgál a pakonyiak legtöbbet emlegetett panaszaira. Ámbátor csak részben, mert a település serdülőkora nem indok arra, hogy nem közlekedik busz Gyálra vagy a fővárosba. Holott Gyáltól alig hat kilométerre fekszik Felsőpakony, Budapesttől csupán tíz-egyné- hányra. Mégis időrabló, bonyolult dolog eljutni valamelyik településre. Márpedig be kell menni, mert helyben nemigen lehet vásárolni.

Út kellene

Húsért és gyógyszerért Pest- imrére kell bemenni — mondja Soós Károlyné. — Haza viszont csak délután tudunk jönni. Jó lenne, ha délelőttönként is fordulna egyszer-két- szer busz Pakony és Budapest között. Mert Pakonyban egy cipzárat, egy gombot sem kapunk — folytatja —, van ugyan már egy rőfösboltunk, de nem létezik, hogy találnék benne egy idős embernek való mamuszt.

A legnagyobb bánatunk azonban mégis a közlekedés. Elkészült ugyan a bekötőút

Gyál felől, de nem alkalmas az autóbuszforgalom lebonyolítására.

— Ki tudja, mennyi pénz kellene ahhoz, hogy eljöjjön hozzánk a busz? — tárja szét a kezét a családi házat formázó tanácsi kirendeltség vezetője, Vérségi Molnár Tibor. — Megfelelő állapotba kellene hozni a bekötőutat, amire saját erőnkből nem vagyunk képesek. Egy buszforduló kialakítása másfél millió forintba kerülne. S ha óriási terhek vállalásával el is készül, a Volán egy hónapig közlekedteti a buszt, aztán kijelenti, hogy nem gazdaságos és megszünteti a járatot.

— Tudom, hogy kisebb településeken nem lehet csodákat várni a településfejlesztési hozzájárulástól, de talán segítene a sok gond megoldásában.

— Ha mindenki befizetné a 600 forintot, körülbelül 360 ezer forint gyűlne össze. De csak szerencsés esetben! Ez is mire elég? Helye van itt minden fillérnek. Vitathatatlan, hogy bővíteni kell a bolthálózatot. Tulajdonképpen az alapvető élelmiszerek kaphatók, de a választékkal bizony gondok vannak. És a hús! Éz lenne a legfontosabb. Vagy itt van az út. Egyetlen köves utunk van, a Petőfi utca. Aztán a járdát is építgetni kell. Erre évente 50 ezer forintot szoktunk fordítani, amiből 500 méterre futja. A tanács adja a sódert, cementet, s a lakók csinálják meg társadalmi munkában. Vagy a közvilágítás! Ez is pénzbe kerül. Szerencsére most már mindenhol van villany, legutóbb a Deák Ferenc utcába vezették be.

Kapocs a sínpár

Most hó fedi a burkolatlan útfelületet, eltakarja a hiányosságokat. Fehér paplan borítja a községet. Alig-alig jár ember az utcákon, egyedül a bolt előtt ácsorog két férfi. Aki csak teheti, behúzódik a melegre, a gyerekek a nemrég felújított óvodában vagy a már bővítésre szoruló iskolában tanulnak. Mi is egy jó meleg szobában beszélgetünk Soós Károly községi elöljáró házában, az Ady Endre utcában.

— Igen, az iskola — mondja. — Hiányzik a tornaterem, nagyon elkelne a gyerekeknek. Bár a Gépszerelő Szövetkezet minden héten ingyen elviszi a gyerekeket saját buszával a fővárosba úszni tanulni. Erre nem is lehet panaszunk. Nagyobb gond, hogy orvosi ügyelet csak Gyálon van, s a

segélykérő telefont gyakran elrontják.

— Gyakoriak a garázda jellegű cselekmények?

— Nézze csak meg a vasúti megállót! Először kőből építették, amit egyesek illemhelynek használtak. Utána megcsinálták üvegből. Azt meg ösz- szetörték. Most fémből állították újra helyre, de már valaki nem bírt magával, s a hullámlemezt felfeszítette.

Az apró, fémből készült bódé mellett vezet az egy pár sín, egyik végén a főváros, másik irányban Lajosmizse, Kecskemét. A fehér hóban árván fut a sínpár, a kapocs, mely összeköti a települést a világgal. Itt van közel mindenhez, s mégis oly távol. Megközelíthetetlenül. Egy falu, amely nem olyan régen lett uradalmi birtokból önálló településsé, s ahol még sok teljesítetlen óhaja van a lakosságnak.

Fiedler Anna Mária

Villamosítás: közösen sokkal olcsóbb

A város tavaly többet

Energiát takaríthatnak meg

kapott

•0 Villanyáram nélkül el ^ sem tudnánk képzelni az £ életünket; a termelőberen- < dezések meghajtó energiá- Í ján túl a háztartásban £ számtalan helyen alkalmaz- £ zuk a munkára fogott elekt- ^ ronokat, a rádiótól a ke- i nyérpirítóig, a villanyfúróitól a lámpatestig.

Városunkban a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat a villanygazda. Milyen fejlesztések, beruházások történtek az elmúlt évben, kérdeztük Berecz Lajos üzemviteli és Fischer János hálózatszerelési osztályvezetőt.

Vezeték, kábel

— Az elmúlt esztendő megközelítően 8,2 milliós hálózat- fejlesztést eredményezett városunkban. Mielőtt részletesebben szólnánk az elköltött pénzek sorsáról, némi összehasonlító .adat hadd kerüljön ide. 1984-ben kétmillió-háromszáz- negyvenezer forintot költöttünk, de ez korántsem azt jelenti, hogy akkor kevesebb munkánk lett volna. Ugyanis az üzemigazgatóság területén nagyjából évente 75 millió a beruházási végösszeg. Ezen belül a város most igen nagy arányban részesedett.

Az említett 8,2 millió két nagyobb tételből áll össze: a saját meg a külső cégeknek végzett hálózatépítések összege. Ez utóbbiak közül a tanácsi beruházások azok, amelyek a lakosságot a leginkább érdeklik — mondja Fischer János.

— Hol épültek ezek a vezetékek?

— Nemcsak vezetékek, tehát látható, oszlopokon át futó drótok, hanem földkábelek is épültek. A Gyopár utcai sorházaknál meg a mellette levő korszerű csoportos családi ház építésére kijelölt területen mintegy három és fél millió forintba került a villamos- energia-ellátás megoldása. Itt a kábeles módszert is alkalmaztuk, ami nem várt problémákat is okozott.

Különösen az utóbb említett rész igen rendezetlen terület volt, ott egyszerre történt tereprendezés meg különböző építések. Talán érzékelteti a gondokat, hogy miután mi elkészítettük a kábelesítést, a gázvezetékeket építő cég azokat vagy harminc helyen vágta át. A javításokat viszont nem mi végeztük el, így tartunk tőle, hogy az esetleges hibák majd később jönnek elő.

Kábelt alkalmaztunk a Zsemberi Gyula utca mellett is. Ez az építés az anyagellátás akadozása miatt volt a szokásosnál nehezebb, és az sem könnyítette helyzetünket, hogy itt mi voltunk az utolsó kivitelező. Aki arrafelé járt, láthatta, micsoda küzdelem folyt novemberben a jéghideg sárral, hiszen a kábelbefűzést, fektetést nem lehet gépesíteni. Ennek a fejlesztésnek az is haszna lesz, hogy a későbbiekben a Petőfi iskola' melletti oszlopos állomást majd kicserélhetjük.

Féléjjeies mód

— És a közvilágítás?

| — A Vásárszél utcában javítottunk a helyzeten. Egyfelől sűrítettük a lámpákat, másfelől korszerűbb típusokat alkalmaztunk. A közvilágítással függ össze a főtér átépítésével kapcsolatos munkánk is. A sok kivitelező meg a forgalom, s az elhúzódó munkálatok közepette — ez sem pályázhatna 1985 legegyszerűbb beruházása címére ...

— Többször szóba került már az úgynevezett féléjjeies világítási mód. Mikor valósul ez meg?

— Ennek előkészítése 1985- ben is, az idén is folyik. Ehhez nem árt viszont tudni, hogy a négy főútvonalon alkalmazzuk majd. Arról van szó, hogy azokat a lámpákat, amelyekbe két fényforrás, izzó

jár, összeköthetjük úgy is, hogy az egyiket a kevésbé forgalmas időszakban — az éjszaka második felében — központilag kikapcsolhatjuk. Ha mindez alkalmas helyen történik, jelentős energiamegtakarítással járhat elsősorban a népgazdaságnak — magyarázza Berecz Lajos.

— Nagykőrös legújabb jelzője a „zártkertes város” lehetne. Hogy halad a villamosítás?

— Tavaly elsősorban a temetőhegyi részen építettük tovább a hálózatot. Ezek lényegében önerős fejlesztések, s talán most is érdemes hangsúlyozni, hogy már a szervezéskor kifizetődőbb belépni az áramot bevezettetők közösségébe. Ugyanis az építés költsége így több részre oszlik, tehát egy-egy személyre kevesebb pénz jut. Későbbi bekapcsoláskor pedig már mindig az eredeti összeget kell fizetni, azaz nemcsak szomszédainak, társainak, de lényegében saját magának ellensége az, aki ez utóbbi megoldást választja. Mindazok, akik csak később gondolták ,meg magukat, ha idejében jelentkeztek volna, fele pénzből kihozhatták volna a vezetékeket. Márpedig ez jelentős önköltségcsökkentő tényező lehetne, különösen, ha árutermelésbe fogják a zártkertet.

Kisgépekkel

— Beruházásokhoz emberre, anyagra, gépre van szükség...

— Hálózatépítőink nem éppen irigylésre méltó körülmények között dolgoznak, hiszen jóformán egész esztendőben a szabad ég alatt vannak. Ezt a hátrányt, úgy tűnik, egyre kevésbé tudjuk pénzzel ellensúlyozni. Talán ezt is jelzi, hogy utánpótlásunk gyér, szinte alig van jelentkező.

Az anyagellátásról már részben tettünk említést, a kábelek kapcsán. De volt bajunk a cseh importból származó faoszlopokkal, a rögzítőelemek közül a csavarokkal, s időnként vasbeton oszlopot is késve kaptunk, vasúti szállítókapacitás hiánya miatt.

Gépeink közül a nagyobbak — járművek, munkagépek — egyre öregednek, s a fokozott igénybevétel meg is látszik a 6—8 esztendős szerkezeteken. Ugyanakkor különböző kisgépek — például aggregátorok — beszerzésével igyekszünk

könnyíteni dolgozóink munkáján — fejezte be a tájékoztatást Fischer János osztályvezető.

B. O.

Tápiószelén

A holnaputánra is gondolnak

Tápiószelén — mint arról már hírt adtunk — a lakosság majdnem egyhangúlag elfogadta a településfejlesztési hozzájárulás fizetését. A tehó- ból befolyó összeget elsősorban kisebb beruházásokra kívánják fordítani.

A helyi tanács azonban nemcsak a ma és a holnap, hanem a holnapután szükségleteivel is számol. A hosszútávú tervkoncepció készítésénél figyelembe vették például, hogy lassanként lebontásra érik meg az általános iskola egyik régi épülete. Már most fontolgatják egy későbbiekben tető alá kerülő hat tantermes iskola felépítését. E beruházás révén az ezredfordulóig megoldódna az egy műszakos oktatás és lehetővé válna a napközis helyek számának emelése.

Közelebbi terveik között szerepel egy tanuszoda vagy strand építése. Hogy melyik, arról a lakosság megkérdezésével dönt a tanács.

I

M

ár régen nem voltam otthon, mert engem is a kórház sivár fehér kórtermébe űzött a betegségem. Most lábadozom. A lábadozó betegnek meg csak jót tesz az utazás.

Enyhe, februári vasárnap délelőtt. A harangszó elhessegeti a csendet. A Fürdő utcán lépkedek lassan hazafelé. Ez vezetett a fürdőhöz, ahol a gyógyító vízben hajdan oly sokan áztatgatták eres, fáradt lábukat az emberek. Most úgy hallottam, hogy fogytán a víz, a fürdőnek csak a neve maradt meg.

| Talán a tizedik új házat hagyom el, amikor rádöbbenek arra: ennek az utcának új ar- 1 culata van kibontakozóban. Minden második ház új, frissen épült vagy épül.

Az egyik új ház udvarán napbarnított arcú férfi. Ismerősnek tetszik, de nem tudom, hogy ki ő. Köszönök.

— Jó napot.

— Szervusz. Haza, látogatóba, apádékhoz?

Megállók.

— Haza — mondom és meg- 1 próbálom megfejteni ismerős arcának titkát. Nem jut eszembe a neve.

1 Kilép a kapun. Mosolyogva kezet nyújt. Arcát fürkészem. Észreveszi.

— Lugosi vagyok. Az öcséd volt a cimborám.

— Tudom, tudom — mondom gyorsan, mert már való- ; ban tudtam, hogy ki ő. Jól em- ! lékszem: náluk is öt vagy hat , gverek volt. — Még vasárnap : is dolgozol?

— Kell. Muszáj — mondja i nevetve. — De tudod, ez nem . az én házam, az öcsémé. Az

enyém is ilyenforma. Tudod, néhány esztendeje csak építkezünk. Ha az egyik testvéré vagy sógoré elkészült, akkor kezdünk a másikéhoz, persze kalákában. Évek óta csak építkezünk szombaton meg vasárnap. De észre se vettük, hogy felépültek a házak, olcsón. Csak rajz kellett, meg egy szakember.

— Szép ház, szép kis kert — nézegetek körbe.

— Hamarosan rá se fogsz ismerni erre az utcára. De nemcsak erre! Az egész falura. A téesz jól fizet, jó a kereset a ruhagyárban, a papírgyárban is.

K

ijön az öccse is. Nem, rá nem emlékszem. Akkor ő még kisgyerek volt, amikorén a fővárosba kerültem. Az építkezésről beszélgetünk. Mindenki igyekszik a régi, öreg házat átépíteni, fürdőszobát akar, mert van vezetékes viz. Csak az építőanyag miatt aggódnak. Tavaly is, tavalyelőtt is akadozott az építkezés, mert hol ezt, hol azt nem kaptak, vagy messziről kellett fuvarozni. Most minden van. De meddig?

Elköszönök Lugosiéktól. ígérem, hogy majd legközelebb, ha hosszabb időre érkezem látogatóba, akkor leülünk beszélgetni, feleleveníteni egy kicsit a múltat, a sárfalú házakban lepergetett napokat.

Már ott állok a házunk előtt.

Benyitom a kiskaput. A kutya nem rohan elém. Nincs. Már kutya sincs, csak néhány tyúk kapirgál az udvaron. És csend van, végtelen csend itt, ahol mindig gyermekzsivajtól volt lármás a nagy udvar.

Apám a tornácon áll. A kiskapu felé fordítja fejét. Mint egy szikár, betonba vésett szobor, két keze összekulcsolva maga előtt. Homloka csupa ránc, haja, bajsza, szemöldöke deres. Csizmában, fekete ruhában, fehér ingben őrködik a zsugorodó kert és udvar fölött.

— Megjöttél? — mondja örömét elrejtve, mintha csak a piacról hazatért fiát köszö- tené.

— Meg. Hogy van apuka?

— Hogy lehetnék? Dologtalanul. Már nehéz a szerszám. Sose hittem volna, hogy dologtalanul is tudok majd élni. A tévében láttam egyszer egy embert, százéves volt, a borjakat itatta. Én meg nyolcvan alig múltam, de nemigen emelgetem a teli vödröt. Késett a vonat?

— Nem.

— Akkor megállítottak útközben.

— Lugosiékkal beszélgettem.

— A Lugosi fiúkkal? Akik olyan takaros kis házat építettek Fodorék mellett? Látod ...

Hirtelen elhallgatott.

— Na, gyere be, ülj le.

Odabent beszélgetünk tovább. Apám gondterhelt.

— Ügy hallom, szétverték az apjuk házát is és újat építettek. Miért? Miért kell elpusztítani mindent, ami régi ? Látod, ebben a házban született az én nagyapám is. Terméskővel én hozattam rendbe. Most is fel lehet ezt újítani anélkül, hogy szétvernék. Még a vizet is be lehet vezetni, ahogy a villanyt bevezették, de az alap maradt, az még három nemzedéket is kiszolgál.

— Igaz, igaz — bólogatok.

A

ztán közénk telepszik a csend. Sokáig hallgatunk, nézzük egymást, mennyit változtunk, amióta nem találkoztunk.

Olyan jó itthon lenni — látogatóban.

Bába Mihály:

Olyan jó otthon