Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-15 / 39. szám
8 1986. FEBRUAR 15., SZOMBAT »■Színházi levél— Két legenda Orosz nyelvi versenyen Képregényhez írtak szöveget £ Ünneplőbe öltözött Pest megyei gyerekek vendégeskcd- ; tek a hét második felében két n^pon át a Szovjet Kul- í túra és Tudomány Házában. Visszafogott, tiszteletteljes ^ zsivajjal várakoztak, hogy bebizonyítsák, százhuszonha- í tűk közül 18-an méltóképpen képviselik majd szűkebb pátriánkat, a tavasszal Csillebércen megrendezésre keil rülő országos orosz nyelvi versenyen. Vagy inkább: két legendás nő. Még pontosabban: két énekesnő, akiknek a sorsa, személye és pályafutása legendássá lett. Ha ideírom a nevüket, mindenki azonnal tudja, milyen legendákról is van szó: Edith Piaf és Marlene Dietrich. Ha van a modern színpadi művészetekben homlokegyenest eltérő pályafutású és személyiségű két művész, akkor Piaf és Dietrich az. Látványosan szembe is lehet állítani őket: a külvárosi, tépett, szürke, hányódó, sebzett érzelmi életű, ösztönlény és ösztönös tehetség Piaf, meg a jó családból származó katonatiszt-lány, a jólnevelt, okos, fegyelmezett, ápolt, hűvös, és a sorsát mindig jól irányító, csillogó mozisztár és szex-idol Dietrich. A törékeny alkatú, alkoholba fúló életű kis Veréb (piaf franciául verebet jelent), s a sudár, megcsodáltan gyönyörű alakú és mesésen szép lábú, mértékletes (de nem önmegtartóztató) Dietrich. De vajon közelebb visz-e bennünket bármely látványos ellentétpár e két legendás nő igazi énjéhez? Vagy: ezek az ellentétpárok visznek-e közel hozzájuk? Piaf is, Dietrich is megírta a maga életét, s megírtak róluk sok-sok könyvet, riportot — és ott vannak a filmjeik meg a dalaik, a lemezek és a rádió- meg tévéfelvételek, s a fotók ezrei. Ha ettől nem nyitott könyv az életük, akkor ugyan mitől lenne, lehetne az, vagy lehetne még jobban az? És mégsem csak erről van szó. Még arról sem, hogy a két életrajz, a Piaf Életem- je, s a Dietrich Tiétek az éle- íem-je már címében is, de még inkább stílusában, fel- dolgozási módjában, merem mondani: őszinteségében és kendőzetlenségében, illetve fegyelmezettségében és kont- rolláltságában milyen alapvetően különbözik egymástól, s mennyire jellemző e két rendkívüli asszonyra. Ez végül is így természetes: mindegyik önmagát adja itt is, így is. Ami azonban ezeknél a vallomásoknál és elbeszéléseknél fontosabbnak tűnik, az nem nagyon található ezekben az életrajzokban. Talán a riportokban, a róluk írt könyvekben itt-ott megvan belőle valami, szétszórva, töredékekben. Hogy mi ez? Ügy fogalmaznám: sors és tehetség kölcsönhatása és drámaisága. Az aligha vitatható, hogy mindkettejük sorsát a tehetségük határozta meg, még akkor is, ha e tehetség teljesen eltérő módon nyilvánult meg, kapott teret s bontakozott ki. Tehetségük minéműsége (eltérő volta, különbözése, sajátos területe stb.) nagy mértékben határozta meg pályafutásukat, életüket, egész tevékenységüket. Hogy ebben a tehetségben persze döntő tényező és alapvető formáló erő volt a származás, a honnan jött?, az természetes. Sem a tehetségük jellege, sem a pályájuk íve, iránya nem cserélhető fel. Egyediek voltak, egyediek ma is. Olyannyira, hogy hozzájuk hasonló mindmáig nemigen született, egyikük műfajában sem. Vagy ha igen, akkor valamilyen igen lényeges piafi vagy dietrichi tulajdonság hiányzik belőlük. Megismételhetetlenek és egyszeriek. Mint minden igaz művész. Majdnem elkerülhetetlen, hogy kettejük élete, külön- külön is, de együtt, egymással összekapcsolva is, színpadi művé kerekedjen. A fentebb már emlegetett ellentétek és párhuzamok, eltérések és hasonlatosságok erre még külön is csábítanak. Piairól korábban már született egy életrajzi ihletésű, nálunk több színházban is játszott (Pécsett jelenleg is látható) színpadi vagy pódiumi mű: a Nem bánok semmit sem. Talán ez, talán a Marlene Dietrich tavaly magyarul megjelent, s igen népszerűvé vált életrajza, s az. ővele készült párizsi tévéfilm vetítése, talán az, hogy az 1963-ban elliunyt Piaf 1985- ben lett volna hetvenéves (tizenegy évvel volt fiatalabb Dietrichnél) — talán egyik esemény sem, vagy mindez együtt késztette a harminckét éves Pataki Évát, hogy a két csillag, a két legendás nő életéről, s kettejük kapcsolatáról színpadi munkát készítsen, Edith és Marlene címmel. A Pesti Színház meg valószínűleg azért kapott a munkán, mert rendelkezésére állt két jeles színésznő, akikben valami színészalkati hasonlatosságot véltek találni Piaffal és Dietrichhel. Kútvölgyi Erzsi és Hernádi Judit alkalmasnak látszottak arra, hogy a két hírességet megjelenítsék a színpadon. S mivel mindehhez Mészáros Márta, az ötvenkét éves kiváló filmrendezőnő társult, mint színpadra állító, abban lehetett reménykedni, hogy itt valami izgalmas, érdekes, a két művész tehetségének igazi mélységeit és jellegzetességeit megmutató, tehetség és sors egymásra- hatását érzékeltető, drámai fordulatokban gazdag színházi élményben lehet részünk. Nem ez történt. Amit kapunk, az tulajdonképpen nem más, mint a Piaf- és Dietrich- életrajzokból kiollózott szövegek, vagy interjúrészletek egymás után illesztése, néhol dialógussá formált változata — de ez a szöveg kilenc tízedében oly lapos, oly szellemtelen, olyannyira nem színpadi szöveg, hogy nemcsak hogy drámai értéke nincs, hanem még információhordozóként is gyönge, és merő közhely. Amit a két hősnőről ez a szöveg elárul, az a felület felülete; olyasmi például, hogy Piai cifrán és mosdatlan szájjal káromkodik — mert ugye ő az utca lánya, Dietrich meg megfontoltan okoskodik és aranyigazságokat pottyant e! — mert ugye ő egy okos, fegyelmezett úrinő. H ogy valami mégis összetartsa ezt a kompilátumot, ott vannak a dalok, összesen tizenhat, megosztva Piaf és Dietrich között. Csupa híres „nóta”. Két jól éneklő színésznőnek ezek tulajdonképpen nem jelentenek megoldhatatlan feladatot. De ha a Mylord vagy a Nem bánok semmit sem! mögé Piaf hangját s a Lili Marlen vagy a Mondd, hol van a sok virág? mögé Dietrich egyéniségét képzeljük — halljuk, akkor az önkéntelen és elkerülhetetlen összehasonlítás igen hátrányosan üt ki a két színésznő számára. De ez nem elsősorban az ö hibájuk; nem ők írták és rendezték ezt a munkát. Kiejtés, szituáció Börzsei Gyuláné, orosz szakos vezető szakfelügyelő tájékoztatása szerint, a megye minden részéből, egyéni pályázat alapján érkeztek a VI., VII. és VIII. osztályos tanulók. A Pajtás újságban jelent meg egy képregény, ehhez kellett orosz nyelvű szöveget írniuk. A második fordulóra 40-en jutnak majd tovább. — Két nagyobb feladatot kapnak a gyerekek. Először ismeretlen orosz szöveget kell felolvasniuk. A zsűri a kiejtést, az intonációt értékeli. Ezt követően négy magyar nyelvű kérdésre kell magyarul válaszolni, amellyel a szövegértést mérjük. A másik feladatot oroszul kell megoldani: szituációs beszélgetést folytatunk a résztvevőkkel. Az idén egyébként nagyon sokan szerettek volna jelen lenni a nyelvi vetélkedőn. A legtöbb pályázat Nagykőrösről, Ceglédről, Érdről, Százhalombattáról, Szentendréről, Visegrádról, Pilisszántódról, Gödöllőről, Vácról és Mcmorról érkezett. Az ünnepélyes megnyitón Alekszej Grebenyev, a Puskin Orosz Nyelvi Intézet budapesti kihelyezett tagozatának igazgatója, a filológiai tudományok kandidátusa oroszul köszöntötte a megjelenteket. Lassan^ tagoltan beszélt. Figyelem az arcokat. Látszik, hogy megértik a hallottakat. Amíg a fiúk és a lányok sorszámot húznak, Alekszej Grebenyevvel beszélgetünk. Diákolimpia — Állandó és szoros az együttműködésünk a Pest megyei orosz szakos tanárokkal — mondotta. Rendszeres szakmai továbbképzést tartunk számukra és ezek a szemiriáriumi foglalkozások természetesen kapcsolódnak a nyelvi versenyre való felkészüléshez. Az előbbiből következik, hogy a módszertant is áttekintjük. Az országos nyelvi versenyeken mindig jelen vagyunk, s ezen kívül három évenkint megrendezzük a nemzetközi nyelvi diákolimpiát. Az utolsó éppen tavaly volt. Az olimpiai évben nemcsak a tanárokkal, hanem a benevezett gyerekekkel is foglalkozunk. —• Véleménye szerint Magyarországon hogyan tanítják az oroszt? — Tudom, hogy nincsenek megelégedve az elért eredményekkel, de az én véleményem szerint jelenleg magas színvonalú az orosz nyelvoktatásuk. Tetszik, hogy társalgási irányú, és a technikai ellátottság is magas színvonalú. Különösen a fiatalabb pedagógusok munkáját értékeljük kiválónak, mind módszertani, mind nyelvtudományi szempontból. Ami a gyakorlati alkalmazást Illeti — az még megszilárdításra vár. A legfontosabb, hogy a nyelv alkalmazását a tanítás első percétől megköveteljék. Azaz, a használatnak a tanítással párhuzamosan kell megvalósulnia. Ehhez azonban kevés a tanári tudás. Szükség van orosz nyelvű könyvekre, egyszerű szövegű videofelvételekre — s ez nem egy esztendő feladata. Ami a gondokat illeti: azok mindenütt megvannak, ahol idegen nyelvet tanítanak. Talán egyedül az angol és a német kivétel alóla, hiszen ott a didaktikának már évszázados hagyományai vannak. Az orosszal kapcsolatban is folynak hasonló munkák, de még nem eléggé hatékonyak. Társalognak A szentendrei Her dics Antal VII. osztályos. Minden izgalom nélkül lép a bizottság elé, s váTETÖTÖL TALPIG. Manapság egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy o divat nem csupán esztétikum kérdése. Számtalan tényező játszik közre, míg kialakul, mit hordunk a következő évszakban. Fogalmazhatnánk úgy is; mit hordhatunk. Ugyanis nem elég azt tudni, hogy a nemzetközi módiban mi a vezető irányzat. Az igényfelmérésektől- a gyártói kapacitásig, a kereskedelem rugalmasságáig sok mindentől függ, mit öltünk magunkra. Elsősorban gazdasági szempontok játszanak szerepet abban, mennyire változik a divat. Ezt állapították meg azon a konferencián, amelyet a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság rendezett. Ebből az alapállásból kiindulva készült Merza Jenő riportja a helyszínen. A legfontosabb, mindannyiunkat érdeklő kérdéseket gyűjtötte csokorba. A gyártók, a kereskedők, a tervezők és a főhatóságok válaszai egyúttal tükörképe gondjainknak. Am az, hogy az öltözködéssel kapcsolatos megfigyelések során kirajzolódott gazdasági életünk számos problémája, az általánosította a témát. Az alapanyag-ellaszol a kérdésekre: mit csinálsz a szabadidődben, vasár- naponkint, a téli szünetben, nyaranta. A zsűri tagjai elégedetten bólintanak, majd amikor elhagyja a termet, összenéznek: hibátlanul, szépen beszél, jó kiejtéssel. A következő jelölt Vaczlavik Ferenc, VI. osztályos, Pilisszántóról. <3 bizony erősen izgul, tördeli a kezét és néha meg kell ismételni a kérdést. De azért elégedett vele is a zsűri, s mint a Puskin Intézet igazgatója is megjegyzi, a legfontosabbnak jól megfelelt: választékosán szólt, nem ismételte feleleteiben az elhangzottakat. Ceglédi Dóra, a nagykátai I. sz. általános iskola VIII-osa, Kottlár Edit, a ceglédi Földvá- ry Károly Általános Iskola VII- ese és Tófalvi Mónika, a vecsési I. sz. általános iskola VIII- osa már befejezte az első fordulót, az eredményhirdetésre várnak. Arról kérdezem látás nehézsége, a konfekció- ipar lassúsága, a kereskedelem és a gyártók közötti rugalmatlanság és még számtalan tényező, mind azt eredményezi, hogy még csak kullogunk a divat után. A nem túl szerencsés időpontban, a kora délelőtti órákban sugárzott műsorból kibontakozott az újítás lehetősége, de érzékeltették a megszólalók azt is, hogy itt nem az egyes emberek akarásán múlik sok min. den. Közös, jól értelmezett vállalkozói kedvvel lehetne segíteni azon. hogy a korszerűbb öltözködés egyúttal mindennapi közérzetünk javulását is jelentse. RÖGESZMÉIM. Mit jelent manapság az, ha valaki már- már megszállottan munkálkodik, hogy a rögeszméit megvalósíthassa? Egyáltalán érdemes-e egy látszólag elérhetetlen cél érdekében mindent mozgósítani ? A kérdések Pásztor Magdolna mikrofonja előtt hangzottak el. A válaszokat dr. Körösvölgyi Lászlótól, a Hungexpo vezérigazgatójától vártuk. Olyan embert hallhattunk, aki maga is azzal a hittel munkálkodik, hogy elképzelései egykoron valóra válnak. Nevezetesen, a Azért nem olyan könnyű a válaszadás. Ez látszik Trkala Éva pilisszántói diák arcán őket, miért neveztek be a ver« senyre? Dóra és Edit egybehangzóan válaszolják: külkereskedők szeretnének lenni, s ezért tanulják intenzíven az oroszt. A másik választott nyelv a német, illetve az angol lesz. Mónika orvosi pályára készül, s úgy gondolja, hogy ehhez legalább két nyelven kell beszélnie. Bencsik Edit, aki a nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából érkezett és VII-be jár, ugyancsak nagyon fontosnak tartja a nyelveket és nagyon szereti az oroszt. Szívesen tanulja, örül, ha valakivel beszélgetni, vagy levelezni tud és megértik egymást Az ember azt hinné, hogy két-három éves tanulással a hátuk mögött még nemigen tudnak társalogni. A Szovjet Kultúra Házában töltött nap azonban mást bizonyított. Az ott dolgozók — még ha tudtak is magyarül — mintha összebeszéltek volna, oroszul szóltak a gyerekekhez. S ahogy a kisdiákok válaszoltak, abból világossá vált: valami egészséges dolog kezdődött el. Körmendi Zsuzsa hírünk a világban gondolatkört járta körbe a riporter és beszélgetőpartnere. Egy majdan megrendezendő magyar világkiállítás lehetőségét vetette fel a vezérigazgató. Jelezvén: egy ilyen esemény rendkívül sokat jelentene az országnak. Hírünk, nevünk lenne a világ azon részeiben is, ahol még azt sem tudják, hol van Budapest. Természetesen az erkölcsi siker mellett nem árt számolni sem. Az adatok arról szólnak. hogy egy-egy ilyen nagy esemény rendkívüli bevételeket hoz az illető ország konyhájára. A riporter a hallgató sugallta kérdést tette fel, amikor kétkedve szólott: vajon vannak-e olyan termékeink, amelyek állnak a versenyt? Vajon nem értékeljük-e túl önnön lehetőségeinket? Természetesen egy rögeszme a valós lehetőségek számbavételével kelhet útra. így aztán dr. Kőrösvölgyi László logikusan fejtegette a reális alapokaf; Az már más kategóriába tartozik, hogy a különböző területeken ügyködők épp ilyen megszállottan szeretnék-e, hogy valóban jó hírünk legyen a világban? Erdősi Katalin Takács István Kútvölgyi Erzsi, Zsíros Erzsébet és Szakácsi Sándor az Edith és Marlene egyik jelenetében Takáts Zsuzsa, az érdi I. sz. iskola, és Szívós Éva, a szentendrei Lenin Általános Iskola tanulói az írásbeli feladat megoldásában mélyednek el Turcsi Géza orosz szakfelügyelő kiosztja a sorszámokat. (Erdősi Ágnes felvételei) R A DIÓFIGYELŐI
