Pest Megyei Hírlap, 1986. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-04 / 3. szám

FFST « MEGYEI 1986. JANUÁR 4., SZOMBAT 4 Avar harcosok, magyar jobbágyok nyomdokain Tisztartóbirtokon, négy évszázad után Minden család résztvesz a közös cselekvésben Királyunk, II. Ulászló adományozta tiszt­tartójának, Kubinyi Lászlónak Tatárszent- györgyöt, 1507-ben. Ekkor keletkezett az első írásos nyoma történelmi hagyatékunkban en­nek a településnek, amelynek mai határában, Sarlósáron földvár állt egykoron, Szabadrét pusztán pedig avar temetőre bukkantak a ré­gészek, a VIII. századból származó leletekkel. A XVI. században — egyes források szerint 1570 táján — elpusztult, majd 1751-től kezdik újból betelepíteni. Ekkor vásárolja meg föld­jét Grassalkovich Antal, s az ő birtokaként a gödöllői uradalom része lesz. Tatárszent- györgynek 1784-től van községi rangja. Az 1828. évi lajstromban szerepelt 27 jobbágy, 17 házas, 18 házatlan zsellér és 4 féltelkes jobbágy. Forgalmi utak keresztezésében fekvő, két- JÓ 3 CSSpat tős keresztutcás település, fésűs beépítéssel, __________ ész akkeleti tengelyében kiszélesedő torkú ut­cával. műsorokat nem tudják meg­venni, olyan drágák. Hát jól van ez így? A változtatás nem a szentgyörgyieken múlik. Előbbre jutni Megállunk a tanácsháza fo­lyosóján, kopogtatunk a fehér ajtók egyikén. A szobában ül Krizsán Lászlóné tanácselnök. Ölében nyitott dossziék, előtte az asztalon a villamosítás foly­tatásának tervrajza, hatalmas lepedő, mindent beborít Mint igazi háziasszony, szívesen fo­gadja a vendéget s még szíve­sebben mutatja meg mindazt, amivel a legutóbbi találkozá­sunk óta gyarapodtak. Rábök egy lapra, amin épü­let terve körvonalazódik. Ez lenne majd a tornaterem, de azt mondja a hatóság, hogy magasabbra kell építeni annál, mint amit itt látnak — hadar­ja —, pedig nem nagyon futja a pénzünkből. Ha kell, hát kell. A költségvetés eddig 4,4 milliót tartalmaz. Segítenek a szülők, az üzemek is, eddig még nem volt arra példa, hogy magunkra hagytak volna. Itt van a Fehérakác Tsz, a Béke, a Vörös Október, a seprűüzem, a műszéntermelö, mindig tá­mogat bennünket a Csepeli Acélöntöde, a bejáró dolgo­zóink munkahelye. S megtudjuk, hogy a most fölépült orvosi lakásnál a bel­ső szakipari munkákat leg­alább egyötödrészt a lakosság vállalta magára ellenszolgálta­tás nélkül. Az óvoda tetőteré­ben négy pedagógusnak alakí­tottak ki szolgálati szálláshe­lyet. Űj a villanyhálózat a külterületen, 1 millióba került, ebből 600 ezer a lakosság zse­béből került ki, a többit álla­mi pénzből fedezték, köszönet érte az országgyűlési képvise­lőnek is — mondja az elnök­asszony. A cigánytelepet foko­zatosan fölszámolják, csinos ikerházakat építenek a falu­ban, hogy az elhanyagolt kör­nyezetből méltóbb helyre köl­tözhessenek onnan a családok. S amit eddig felsoroltunk, az mind tavaly történt. Az utóbbi öt esztendőben szépen gyara­podott a község, ezt a falugyű­lésen is megvitatták, elismer­ték az emberek. A falugyűlés? Népszerű ese­mény. Alig férnek a terembe, annyian eljönnek. És kérdez­nek. Kérdéseikre megfontolt, konkrét válaszokat várnak, nyílt beszédet. A tanácselnök, vagy a vb-titkár, Gazdik La­ti j utcában új nemzedék: Berente Attila siet az Iskolába josné, nem győzik a felelgetést, de jóleső érzéssel gyürkőznek a vitázókkal, hiszen Tatár- szentgyörgyön hagyomány, hogy mindenki egyet akar: előbbre jutni. Vüágtó! eSzártsn S ez itt a szokásosnál is ne­hezebb. Sajátos körülményeik miatt a tatárszentgyörgyiek eléggé elzártan élnek. Meglevő útjaik, amelyeket használhat­nának, nagyon rossz állapot­ban vannak, égetően sürgős volna rendbehozni azokat. Mi­ből? Segítség kellene ehhez is. Egy község nem tud megbir­kózni ilyen költséges feladat­tal — de ismertek a megyei ta­nács lehetőségei is. Az elnök­asszony nem mondja, de tekin­tete elborul. Talán úgy látja, nincs remény? Kérdezem a községi párt- alapszervezet titkárát, Tarján Andrást: jól látom-e, hogy er­re gondol Krizsánné, minden­kinek „csak” Margitka? Ka­pom is a határozott feleletet: olyan nincs, hogy az elnök fel­adná. Közös erővel mindig ki­találnak valamit, addig keresik a megoldást, míg rá nem lel­nek. Az összefogás itt talán erősebb, mint másutt. Az ön- tevékenység, a kezdeményező-' készség is elevenebb. Elzártsá­gukban magukra, egymásra vannak utalva, ezért is élnek szeretetben, kölcsönös megbe­csüléssel tekintve egymás munkájára. Fitalok és idősek egyaránt. A falu 1876 lakosának csak­nem fele nyugdíjas korú. A másik fele? Fiatal. Nem ván­dorolnak el. Tarján András, aki egyben az általános iskola igazgatója is, közli az adatok alapján: állandósult a tanuló- létszám, nem fogynak el a gye­rekek. Ez pedig azt jelenti, hogy az ifjúság ragaszkodik a falujához, házat épít, vagy a szülők, nagyszülők fedele alatt teremt magának otthont. A Vörösmarty utcát új utcának hívják, itt emelkedik most a legtöbb családi ház. A tervcik­lusban 64 tanácsi telekből 40-et vásároltak meg a letelepedni, maradni szándékozó fiatalok. Ezért kellene nagyon az iskolá­hoz a tornaterem. Legyen szín­tere a tömegsportnak, a labda­rúgás és az erdei tornapálya mellett. Fájó pont, hogy a szép klubkönyvtár — amit három esztendeje újítottak föl — nem tölti (nem töltheti) be mara­déktalanul hivatását. Gyakran az előadás színvonala nem vonzó, máskor a magasabb igények kielégítésére alkalmas Ha azt mondjuk, szívesen maradnak a fiatalok Tatár- szentgyörgyön, föltételezzük, hogy akad számukra kereseti lehetőség. S jól gondoljuk, hi­szen azok az üzemek, termelő- szövetkezetek, amelyekről a hasznos támogatás kapcsán már szóltunk, munkát is adnak az embereknek. Nézzünk kö­rül, holl, mit csinálnak. Utunk először a varrodába vezet. Augusztus óta működik, az Örkényi Béke Tsz helyi tex­tilüzemének keretében. A gé­pek mellé innen kerültek ki az asszonyok. A Vörös Október Ruhagyár megrendelésére fér­finadrágokat varrnak. Nem kis büszkeséggel mutatja be mun­katársait Jóri Miklósné ága­zatvezető — egyben a tanácsel­nök társadalmi helyettese —, hiszen olyan jól megtanulták lányai a munkafogásokat, hogy exporttermékek készítését bíz­za rájuk a gyár. A szépséghi­bája a dolognak nagyon pró­zai. Olyan a norma, amellyel nem lehet keresni. Pedig na­gyon igyekeznek az asszonyok. Nem türelmetlenek, nem mél­tatlankodnak, dolgoznak, hű­ségesen. Méltányolja is maga­tartásukat a gyár, a vezetők vizsgálják: min lehetne változ­tatni annak érdekében, hogy a tisztességes munkáért leg­alább olyan tisztességes bért tudjanak fizetni. Teljes nőuralosn Deák Ferencné keze alatt varrógépen a söprű Jól berendezett szaktanteremben a gyerekekkel: Márkusné Krizsán Györgyi Az üzem egyéb műhelyeiben a Hazai Fésősfonó és Szövő­gyár megrendelésére javítják a szövetekben a hibás szálakat a kivarrók, mások eltávolítják a szintén hibának számító szö­szöket, bolyhokat — noppokat —, ügyes kézzel, jó szemmel. Bár, ami a szemeket illeti, azt mondják, hogy ebben a mun­kában hamar lehet szemüveget szerezni. Csinálják. Szakérte­lemmel magyarázzák a műve­let minden csínját-bínját, a hozzá nem értő is fölfogja. A gyapjúválogató is tíz esztende­je ad már munkát az erre vál­lalkozóknak. Az üzem törzs­gárdája jó hatással van a most kezdő fiatalokra, nem beszélve a három szocialista brigádról, amelynek tagjai mindenütt ott vannak, ahol társadalmi össze­fogásról van szó. A söprűsök? Teljes a nőura­lom a faluban. Itt Í3 egy asz- szony — de még milyen ener­gikus asszony! — a vezető: Ba­kó Ferencné. öt üzemet kor­mányoz a telepen, ami tulaj­donképpen egy lajosmizsei ipa­ri szövetkezethez tartozik. Hat- vanan vannak összesen. A tel­jesítmény — s így a kereset is — változó, megrendelés sze­rint dolgoznak. De nyeresége­sen. Pillanat alatt előkerül a köpenyzsebből a számológép s máris kiderül: az idén összesen 70 ezer 770 darab söprűt gyár­tottak a szentgyörgyiek. Szál­lítanak tőlük a közel-keleti or­szágokba, a Német Szövetségi Köztársaságba is, kezük, mun­kája ott van a hazai piacon. A telep lakatosai — a férfiak — húsipari üzemek számára készítenek saválló fémből csontozáas'ztalo.kat, kampókat, melyekre húsokat akasztanak s üzemi ajtókat. Joggal büszkék a munkájukra. A ládagyártók, a továbbfeldolgozásra alkalmas félkész termékeket előállítók egészítik ki a képet, összeszo- kottan dolgoznak. A munka nagyja Tatárszentgyörgyön valósá­gos rangja van a munkának, ez a napnál is világosabb. A jelenség gyökerét az óvodában érdemes keresni. Az apróságok otthon azt látják, hogy szüleik szorgalmasan dolgoznak, dél­előtt a munkahelyükön, azután a ház körül. S mit tapasztal­nak az óvodában? Azt, hogy az óvónők, dadák — Tarján And- rásné vezetésével — mindent megcsinálnak maguk, amit csak lehet, bevonva a gyereke­ket is. Bábszínház kell? Hasz­nált bútorból összefabrikálják, bábura még nem költöttek, ter­mészetes anyagokból — tök, kukoricacsutka, alma, stb. — megformálják, diribdarab szövetekből, selymekből felru­házzák, kifestik, összevarrják, hajtogatják, ragasztják, ahogy kell. A foglalkoztató termek falait mindhárom csoportnál vidám mesefigurák népesítik be, a vezető óvónő ecsetvoná­sai nyomán. A - konyhában az éppen használaton kívüli üs­tök tetején gusztusos karton- térítők, az ebédlőben kockás abroszok borítják az asztalo­kat, az ablakokon hasonló függönyök. A gondoskodás, a szeretet, a vállalkozó kedv, az örömmel végzett munka jelei lépten-nyomon. Nem kellenek ide fennen hangoztatott neve­lési elvek. A pedagógiai felké­szültség hivatástudattal páro­sulva sok mindenre képes. Szíwel-lélekkel munkálko­dó, teremtő emberek élnek itt, akik az avar harcosok, a ma­gyar jobbágyok, zsellérek nyomdokain évszázadokon át építették szűkebb hazájukat, fáradoztak a boldogulásért, hogy majdan learathassák munkájuk gyümölcsét. Az ara­tásra azonban mind ez ideig nem került sor. Mindig akad valami, ami még hiányzik. Ami még elengedhetetlenül szükséges. Amit sürgősen meg kell csinálni. Nemzedékről nemzedékre száll a hagyo­mány, amely szerint — mint a legutóbbi falugyűlésen is — nem csupán azzal vetnek szá­mot, mire van szükségük, ha­nem azt is elhatározzák, ki, mit tesz azért, hogy amit na­gyon akarnak, azt végül is a magukénak mondhassák. Nincs olyan család, amely kivonná magát a közös cselekvésből. Azok is ott vannak az élvonal­ban, akik naponta bejárnak, s csak késő délután érnek haza a faluba. Hét végén ásót fog­nak, lapátot Vagy fejszét, csá­kányt, ha kell. Vagy a zsebük­be nyúlnak, együtt, az utcák népe odaadja, amennyit nélkü­lözni képes, a köz javára. Ta- társzentgyörgy egyre szebben virul. A varrodában: Farkas Évának már engedelmeskedik a gép Elkészült a posta és a takarékszövetkezet közös épület« Bálint Ibolya és Hancsovszkl János (fotók) riportja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents