Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-31 / 306. szám

1985. DECEMBER 31., KEDD

^ÉMáso

5

Új szénlelőhely ötven esztendőre

Befejeződtek a földtani kutatások az Ajka II. szénlelőhelyen. A Veszprémi Szénbányák Vállalat szakemberei által készített zárójelentés szerint Sümegtől keletre, Gye- pükaján térségében több mint 100 millió tonna kitermelhető szénvagyon található, s mezőkapcsolással tovább] 30 millió tonna szenet is/kibányászhatnak.

Az Ajka II. lelőhely kutatása 1982-ben kezdődött, és a hazai szénbányászat történetében rekordidő alatt fejeződött be. A gyorsított munkára azért volt szükség, mert a már 120 éve művelt ajkai bányák szénkészlete kimerülőben van. Az új szénlelőhely azonban főrabbi 50 évvel hosszabbíthatja meg a szénibányászkodást.és egyaránt hozzájárul a lakosság és az erőművek ellátásához.

Az eocénprogram negyedik bányája, a Lencsehegy II. pedig rhegkezdte a termelést december 6-án

már

A szakember a jé befektetés

Beszélgetés a TOT főtitkárhelyettesével

Gyakran elhangzik napjainkban a kérdés a falvakban: dolgozik-e elegendő felsőfokú végzettségű, szakember a termelőszövetkezetekben ? Köztudott ugyanis, hogy ez az egyik alapja a mezőgazdaság további gyarapodásának, ez segítheti leginkább az előrelépést. A szakember a legjobb és a leggyorsabban megtérülő befektetés — hirdette már Erdei Ferenc.

• Milyen hát a mezőgazdasági szakemberellátás az országban?

Ezzel a kérdéssel kopogtattunk be Lehoczki Mihályhoz, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa főtitkárhelyetteséhez.

— A mezőgazdasági ter- melőszövetkézetékb.en jelenleg húSzéZér'’'egyétéfhét‘'Ss főiskolát végzett szakember tevékenykedik — hangzik a válasz. — A TOT elnökségének értékelése szeriht azokban a termelőszövetkezetekben, amelyekben több a szakember, jobb az irányítás, és ez kifejezésre jut á terméseredményekben is. Ennek a húszezer felsőfokon Végzett szakembernek a munkáját segíti az a harmincezer dolgozó, akiknek középfokú szakképzettsége van. TSvabbmenve:

200 ezer szövetkezeti tag végezte el a szakmunkásképzőt.

— A fent említett húszezer felsőfokú végzettségű szakembernek csak egy része vesz részt — vehet részt — a termelés közvetlen irányításában, a vezetésben.

• Mi ennek az oka?

— Az főleg, hogy ilyen diplomával városokban is el tudnak helyezkedni. Pedig elmondhatom, hogy nagyon sok vidéken, községben, ma jobbak a munkakörülmények, mint sok városban. A lakáskérdés sem gond, és a szórakozási lehetőségek is javultak, nem beszélve a kereseti lehetőségről.

© A mezőgazdasági kormányzat, az új szabályozó- rendszer kedvezményeket biztosít a vidéken elhelyezkedő szakembereknek. Különösen azoknak, akik vállalják a.kedvezőtlen adottságokkal rendelkező- gazdaságokban a munkát.

— Hogy vidéken nagyobb a sár? Természetesen nagyobb. Hogy nincs mindenütt színházi előadás? Ez is természetes, de aki mezőgazdásznak tanul, annak számolnia kell ezzel. Több elhivatottságot várunk a szakemberektől. Természetesen megértjük azokat is, akik családi körülményeikre hivatkozva a városok közeiében maradnak. De mindinkább számot kell vetniük

azzal, hogy ma már nemigen akad olyan hely Magyarországon, amelyre ráillene az isten háta mögötti jelző.

9 Kevés szó esett még a mezőgazdasági szakemberek területi eloszlásáról. Vagyis arról, hogy a nagyvárosok körül általában sok, azoktól távolabb viszont kevés ./a felsőfokú végzettségű szakember. Véleménye szerint hogyan lehetne változtatni a jelenlegi helyzeten?

— Azt hiszem, az ösztön- díjrendszer kiterjesztése kínálja a legjobb megoldást. Vagyis az, hogy a megyék küldjenek minél több ösztöndíjast az egyetemekre, főiskolákra.

— Mindez persze csak a kérdés egyik oldala. Az ösztöndíjrendszer csak akkor számíthatna nagyobb sikerre, ha az egyetemi-főiskolai felvételeknél is némi előnyben részesítenék azokíát. ‘akiknél valóban feltételezhető az elhivatottság-érzet, az a szándék, hogy diplomájukkal a kezükben visszatérnek a szőkébb pátriájukba. Végtére is az ilyen szakemberekre lehet alapozni leginkább a falvakban, akik a saját, személyes boldogulásukat összekötik a szűkebb pátriájuk felvirágzásával — mondotta befejezésül Lehoczki Mihály főtitkárhelyettes.

Illés Sándor

A fiú, mély álomból ébredve, a szemeit dörzsölte.

— Mi...i, mi történt? —

kérdezte. , ,

— Nem tudom. Hallgatnak az ágyúk. Gyere,, kilesünk a bunkerajtón.

— Legalább a mamuszokat húzd a lábadra! — szóltam a mögöttem álló fiamra. — Odakint még sötét van.

Mélyet. nagyot . lélegezve léptem ki a szabadba. Sarkamban Lacival, Néhány halvány fényű csillag hunyorgott az égen. Hajnaltájt lehetett az idő, néhápy kakas is megszólalt. Szokatlan volt a vörösség, ami a falut körbe- vette. Füstszagot sodort a csípős szél. Laci a takarmánykazalhoz támasztott létrán felment a kazal tetejére, és meglepődve szólt.

— Anyu. a falu körül égnek a kazlak.

Aratás idején a község vezetősége a gazdáknak nem engedte meg. hogy hazahordják a gabonát, ezért közel a faluhoz, ki-ki a maga földjének a végébe hordta össze és csépeltette el a kenyérnek- valót.

— A kazlakat fölgyújtották, de miért?

— Gyere be. megfázol — szóltam a fiamra.

Az egyre erősödő lángok bíborvörösén csaptak az ég felé. Tűzkoszofú fonta félkörbe a falut. Döbbenetes látvány volt. A házunk felé néztem. Csodával határos módon az épület állt a helyén.

A közelben puskaropogas hangzott Megrettenve szóltam a gverekre.

— Azonnal .gyere, le! — Én is indultam a bunker felé.

— Ezek már az oroszok lesznek — szólt Laci, és sehogy sem akart a bunkerajtóból eljönni.

— Gyere le! — kiáltottam

ismét a fiamra.

;

Mi tagadás, féltem a következő percektől. Amikor meghallottam a bunker körül a gyors, pattogó beszédet, a két alvó gyereknek még a fejét is betakartam. Lacit is szerettem volna a dunna alá takarni, de az csak mosolygott, ijedelmem láttán.

— Nem olyan katonák azok Meglátja.

Nagyra tágult szemekkel néztem a bejáraton lefelé sorakozó, kormos arcú harcosokat, kezük a nyakukba akasztott géppisztolyt fogta:

— Germán, germán jeszty? — kiáltották, és szemük kutatva járt körbe a rosszul világított helyiségben.

— Germán nincs — szóltam sietve.

Azzal már tisztában voltam, hogy a germán szó németet jelent.

— Nincsen német.

Az elterített dunna sarkát rángattam, mert az egyik katona a géppisztoly hegyével a dunnát lökdöste.

— Germán jeszty!

— Nincs! — sikítottam. — A gyerekeim! Ne bántsátok!

Ha higgadtan tudok gondolkozni, magamat és a katonákat is megkímélem néhány nehéz pillanattól, de a rettenetes napok után tud-e okosan gondolkodni az ember. Asszony voltam, a gyerekeiért aggódó édesanya. És Laci, a szűk beszédű, .kissé félszeg természetű fiam mentette meg a helyzetet.

— Germán kaput, pásti, pasli — és a kezével mutatta, elmenekültek. — Ruszki szoldád harasó. Zdrasztutye.

Csodálkozva kaptam a tekintetemet a fiamra. — Miket beszélsz te itt össze-visz- sza?

— Gyuri bácsi, a szökött katona tanított rá, hogy mit mondjak, ha megjönnek az oroszok — válaszolt Laci, felhajtva a dunnát a két gyerek fejénél.

A katonák kormos arcán megkönnyebbülés látszott. A géppisztolyt a hátukra lökték, és pufajitás karjukkal törölték le arcukról a verítéket

— Germán káput, vojna káput! — kiabálták, füles sapkájukat dobálva, és Lacit ölelgették. A kormos puszikból nekem is jutott, a fiam arcán legalább tíz virított már.

A lármára a két gyerek is felébredt, Marika, nagy csillagszemeivel, értetlenül nézte a katonákat. Palkó meg sírni kezdett, megzavart álma miatt.

Szétnéztem a bunker desz- kapolcán, mivel kínálhatnám meg az első vendégeket, fel- szabadulásunk hajnalán. A tálban töpörtyű volt, a konyharuhákba csavarva pillényi kenyér. Kézbe fogtam mind a kettőt, és szíves szóval kínáltam:

— Egyetek, legények!

Nézni is öröm volt, mekkora étvággyal haraptak a tűzvonalból érkező katonák a kenyérbe, s marokkal tömték szájukba a töpörtyűt. Nagyot ittak rá a vizeskannából, és azután karjukat lengetve búcsúztak.

Ha a halom hegynek hiszi magát

Áldjon vagy verjen strs keze

) Tündérszárnyú takácsok szövik sorsok szálait? Bőit . szorkányok ujja tapasztja össze azokat? Mesélőtöl és £ mesétől függne, ki a tökéletes tündér, ki a rút boszor- 11 kány? Mesélő,1 mese az-e, akinek, aminek hisszük, vagy $ egészen más, csak éppen idősíkokat kell elforgatnunk ^ ahhoz, hogy rebbenő röptű legyen, tündér legyen a ^ tegnapi boszorkány, s helyébe az kerüljön, aki álmok '/ kékjéből, hű szívek pirosából, csodák fehérjéből gyáraik:■ tott? Ila magunkról kévését tudunk, tudhatunk-e ele- % get másokról, s mások mit ismerhetnek belőlünk, ha í önmagunk riadtan kerüljük a tükröt?

Finoman fogalmazva, barátságtalan ' a fogadtatás. Az igazat írva: ellenséges. Aszót váltás szóváltás az első percekben. Ahhoz túlságosan sok ünnepségen, értekezleten láttuk egymást, hogy simán kidobjon. Simán szeretne szabadulni tőlem. Tőtom? Ülök, ő le és fel jár a tágas igazgatói irodában. Nyolc esztendeje, negyvenegy esztendősen foglalta el. Kinevezése feltűnést keltett; ilyen fiatalon ,. ? 1

Néhány nappal korábbról a bátyja szavai: Törekvő gyerek volt az öcskös mindig. Játékban, az iskolában, Otthon anyánk előtt, az egyetemen, a mozgalomban, bárhol néztem, ott láttam az első sorban, lehetőleg ott is elsőként. Tudnia kell. hogy anyánk nagyon nehezen, kemény fizikai munkával, özvegyen nevelt fel bennünket.

' Neki az volt a fontos, hogy boldoguljunk, talán fel sem merült benne soha, ennek a boldogulásnak ára van, s megtörténhet, az az ár már nem ér meg semmiféle előremenetelt. Amikor engem elö- 'ször váltottak le — azután még többször megtörtént ez velem —, drága jó anyám kétségbeesve kérdezgette, de hát miért nem engedsz az uraknak kisfiam?! S hiába magyaráztam neki, ezek már nem urak édesanyám, ezek nekem elvtársaim, egy párt- bfln vagyunk . ,., nem értette, azt hajtogatta, hiszen a feletteseid, tisztelned kell őket azzal, hogy engedsz nekik.

Köntöst ad a szavaknak a környezet? Az egyik csapat lágy omlású bársonyban, a másik fémes esikorgású vér- tezetben, csupán csak azért, mert ez a csapat bohókás könnyedséggel berendezett parányi panellakásban, az a csapat meg gonddal válogatott bútorzatú irodában hangzott — bukkant— fel?

Engem kérdeznek. A bátyám küldte? Nem. A sógornőm mondta? Nem. De járt náluk? Jártam. Azért jött ide, mert elmondtak mindennek? Nem mondták el semminek. Akkor miért jött? Ránézek, talán enyhe grimaszt vágva, úgy mondom: Nem tudom. Nem tudja?! Meghökkenti az őszinteség. Talán éppen ez téteti le vele a bajvívó kardot, lehuppan a szemben levő fotelba. s legyint, sóhajt beletörődve : kérdezzen.

Űristen, mit kérdezzek? Mit keresék én itt egyáltalán, milyen alapon nyúlok bele sorsok már-már követhetetlen fonadékú szálainak sűrűjébe, amikor erről az emberről tudom azt, amit nekem tudnom kell, hogy igazgató, érti a szakmáját, kitüntetéseket kapott, tagja a városi pártbizottságnak, tisztségei vannak szakegyesületekben ... Kérdezzen, mondta. Kérdezhetem azt. hogy bár bátyja és ő közötte hat év a korkülönbség, a pártba miért húsz év eltéréssel vezetett az útjuk? Kérdezhetem, igaz-e, hogy amikor megkeresték a tárcától, nevezetesen az őt felügyelő miniszterhelyettes, felmentés előtt álló bátrának — aki akkor éppen a minisztérium egyik osztályának élén állt — segítsen már helyet keresni a városban, elzárkózott a kéréstől, mondván. ez lehetetlen, kisváros ez. itt azonnal híre menne, hogy ugye ő volt az, aki... Megkérdezzem, amikor végső szorultságukban, a sógornő hozzá jött kölcsönt kérni, nrért mondta azt az asz- szonynak, látod, a bátyuskának nem kellene olyan nagy okosnak lennie, akkor nem tartanátok itt?

Kávét hoz a titkárnő, üdítőket. Nesztelen léptekkel jön, megy, rezzenéstelen az arca,

mint aki tudatja. ő nem több, csupán mozgó tartozéka ennek a világnak, tőlebeszélhetünk, nem kell behúzódni a csend paplanja alá. Beszélhetnénk ...

Jó híre van a gyárnak. Odakoccan a kanálka a csésze oldalához, olyan hirtelen kapja fel a mondatra a fejét, hogy válla, keze is rándul, csattan a válaszmondat: Kegyetlen nyolc évem van benne! Halkabban folytatja» Napi tizenkét, tizennégy órák. Maga biztos ismerte már akkor is a céget, amikor én még azt sem tudtam, létezik ilyen. Ez csak a nevében volt gyár...

Érdekes, ugyanazzal a két ujjával dobol az asztalon, mint a bátyja, csak kettővei. Mikor ülhettek utoljára egv asztalnál? Az öcskös rettenetesen tud dolgozni. Ha neki azt mondják, reggelre hordja el azt a hegyet, elhordja. S ha másnap azt kérik, vigye vissza, megteszi. Nekem az volt a bajom, hogy ilyenkor mindig megkérdeztem, ha át- hordalták, miféle trükk az, hogy most meg vissza? Valójában csak annyi a különbség az öcskös meg közöttem, hogy ő tud hallgatni, én meg örökösen tízmillió kérdéssel hadakozom és fel is teszem ezeket a kérdéseket... amilyen a formám, legtöbbször annak, akinek nem kellene, s akkor, amikor a legrosz- szabbkor érkezik a kérdés. És tudja, azt nem voltam ké- i.pes soha megemészteni, hogy nem a kérdéseimre feleltek, hanem valami egészen másról kezdtek beszélni.

Utak, az egyik nyílegyenes, a másik mint szétszóródó sugár fónynyalábjai. A nyílegyenes úton ott sorakoznak egy pálya logikus állomásai. Végig kitűnő iskolai, egyetemi bizonyítványok, so-kféle mozgalmi munka, két év ta- nársegédeskedés az egyetemi karon, utána külföldi ösztöndíj. felelős beosztás az országos irányítószervnél, három esztendő a baráti szocialista országban levő külkereskedelmi képviseleten, s onnét hazajőve az igazgatói szék. A szétszóródó sugár? Tizenhat évesen párttagság, munka melletti tanulás, pártbüntetés. a következő évben a pártbüntetés eltörlése igazságtalanságának elismerésével — ..tudja, ez ötvennégyben volt, végül azt mond- 'tam, megölök valakit, ha nem ismerik el, csupán ki akartak ... velem, mert egy hónap után nem vállaltam el egy újabb kinevezést, azért kaptam a pártbüntetést” —, s kitüntetés ugyanabban az esztendőben. Volt városi párt- bizottság első titkára, vezér- igazgató, minisztériumi osztályvezető, volt állás nélkül, azután rendelkezési állományba helyezve, leste az utasításait népes létszámú titkárság s megtörtént, ho"-"- beosztott mérnökként azt mondták neki, fizessen már egy felest a segédmunkásnak, hogy a raktárból fölhozza az íróasztalát ...

Agyunk vetítővásznán köny- nyen lejátszhatók ezek az utak, de megjárni? S ha megjárni nem is. de melyikkel szimpatizálni? S ha szimpatizálni az egyikkel, miért? S ha a miértre is tu du' felelni, vajon a válasz egyezik az elveinkkel vagy csupán gyakorlati tapasztalatainkkal kvadrál? S ha előbbi, ha utóbbi, melyik a jó válasz, a kellő válasz, közösségnek, társadalomnak?

Kisváros. Itt nincsenek zárt információs csatornák, az emberek pontosan tudják, hogy A és B testvérek, A volt sok mindenki, nagy fejes is, de most nem több, mint egy. itt a városban is kicsinynek számító üzem osztályvezetője, s feltételezhető, innét megy nyugdíjba, hová mehetne máshová ötvenöt évesen? Vele szemben B egészen más. Tetszik, nem tetszik, ebben a városban az ő gyára dirigál, s ide ő juttatta el azt a kó- cerájt, ahol korábban egyik vezetőség kergette a másikat, közéleti fogócskaként hol megríkatva, hol kacagtatva a komolykodó képpel kezükre bízottakat. Nála ennék — vége, aki neki megfelelt valamelyik poszton, az biztos lehet benne, stabilan áll a széke. S a városban ugyanez megy. ha ő valami mellé áll, arra mérget vehetnek, meglesz.

Mi magának a siker? Beesteledett, a titkárnő régen elköszönt, a folyosóról a takarítók porszívójának zúgása szűrődik be a párnázott ajtón. A siker? Hátradől a fotelban, nem teszi le a kezében tartott poharat, forgatja, mint aki a pohár alján levő kortynyi citromlé mozgását tartja szemmel, úgy felel: A siker engem soha nem érdekelt, mert olyan, hogy siker, mint konstans tényező, egész egyszerűen nem létezik. Nincsen. A siker minden helyzetben. minden feladatban, minden időszakban más és ‘más. Nekem feladatokat adtak. azokat és megoldottam, s mert igyekeztem tisztességgel megoldani, így megfeleltem a várakozásoknak. Ezek szerint a bátyja azért nem feleit meg a várakozásoknak, mert nem oldotta meg a feladatokat? Hosszú órák óta beszélgetünk, de csak most először zökken ki magabiztosságából, mindent tényként közlő stílusából. A bátyus meg én ... Tudja, mennyit hallgattam én miatta?! ö mindig a saját feje után ment. Ö elképzelt egy világot, ahol minden szó egyenlő azzal, ami a jelentése, ahol mindén ember a két lábon járó tisztesség, igyekezet. ó bármiért vállalta a konfliktusokat, ha az nem egyezett a maga szabta mércékkel. Sok olyasmibe is beleszólt, ami nem tartozott az illetékességi körébe ... nézze, a minisztériumból is azért került ki, mert véletlenül belenézett egy előterjesztésbe, amihez a világon semmi köze nem volt, s azt mondta, ez egy hülyeség ... Egy iparági fejlesztési koncepció volt, mindenki jóváhagyta már, erre ő elkezdett rohangálni, a miniszterhez, a pártközpontba, de ezt nem lehet gyerekekkel kezdte, azután a kutyaúristennel folytatta ... hamarosan túladtak rajta. És mi lett azzal az előterjesztéssel? A fene tudja. Ilyen anyagok hetente, havonta készülnek, itt a gyárban is, ez a rítusnak egy része, mindenki tudja, közülük ha minden ötödik, tizedik jut el a valóságig, akkor meg miért kell olyan komolyan venni?! ö inkább bukott, de nem engedett, a bátyus ilyen volt egész életében, szegény anyánk mindig azt hajtogatta ez a gyerek nem ismer se istent se embert, fejjel megy a világnak, milyen sorsa lesz ennek, verni fogiák csak, verni, mi lesz így belőle...?!

Sors. sorsok. Két testvéré. Két testvéré? Nincse- ^ nek önmagukban álló sorsok, máshoz, másokhoz ezer ^ szállal nem kötődőek. Akkor tehát? Kié az a sors? ^ Egyéni vagy kollektív alkotás? Mennyi belőle a saját ^ rész és mennyi a közös? S k:-ki vállalja a magáét? f Mert: mi az, hogy sors? Vagy úgy kellene egyáltalán 2 kérdezni, mert csakis így értelmes: kinek a sorsa? S ^ tovább: hol. mikor, miben, miért... de ki kérdezzen? £ S ,ha akadna, ki felel? Merünk-e. szentségtörés féléiig mét feledve, az emberi méltóság hitétől felvértezetten £ kérdezni, igen, áldjon vagy verjen sors keze, de miért ^ áld, miért ver, s azokat-e, akiket illet...?!

£ Mészáros Ottó

4