Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-31 / 306. szám

BESZÉLGETÉSEK A FEJLŐDÉS ALLOMASAIKÖL A 7. OLDALON

l AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

XXIX. ÉVFOLYAM, 306. SZÁM Ara: 2,23 forint 1985. DECEMBER 31., KEDD

T

etteink tükre társadalom és gazdaság. Egyik sem lehet másmilyen — bármennyire óhajtjuk is —, mint amilyenre cselekedeteink — az élet valamennyi területén, a gazdaságban éppúgy, mint szellemi-tárgyi környezetünkben megvalósuló tetteink — formálják. Magunkkal nézünk szembe tehát, amikor megállunk két tervidőszak határán, a hatodik és a hetedik ötéves terv végénél, kezdeténél. Mire jutottunk, mire készülünk? Annak függvénye lenne a válasz, honnét nézzük a dolgokat, mihez képest mérünk, mérlegelünk? Meglehet, van jogosultsága ennek is. Eltérnek a nézőpontok, különbözőek a mércék. Mégis, nincsen tízmillióféle népgazdaság, tízszer millió társadalom. A részcélok, a részérdekek kusza szövevényében csakis egyvalami lehet az útjelző, az össztársadalmi érdek.

Örömre ad okot, hogy fél évtizedre visz- szanézve, öt esztendőre előre tekintve, a megyében sok mindenben sikerült az országos átlagot meghaladóan dolgozni, illetve a további menethez szilárd alapokat teremteni, s januárban úgy útnak indulni. Fél évtizedre visszanézve, öt esztendőre előre tekintve, gondok, adósságok redőzik homlokunkat, mert nem sikerült sok minden elképzeitet, tervezettet megvalósítani, legalább az országos átlaghoz felzárkózni a megyében. Nagy robajjal csapódna egymáshoz, s hullana szavaira a két mondat, mert egyik a másikkal össze nem férhet? Tetteink tükre mindkét mondat, mindkét állítás. Nem a szavak ilyenek, hanem a valóság ellentmondásos; haladást és adósságot sűrítő. Példák mezejéről esetek virágai: a megye ipara mind termelését, mind kivitelét nézve, az országos átlag felett teljesített; a növekedés teljes egészében a termelékenység emelkedéséből származott; sikerült megállítani a megye mezőgazdasági üzemeiben a nyereség csökkenését; összetételében ugyan eltérően a tervezettektől, de teljesíti a megye az új lakások építésére kidolgozott programot... És most nem virágok, hanem gyomnövények példák mezejéről: a megye gépipari üzemeiben a vártnál lassúbbnak bizonyult a termékszerkezet korszerűsítése; a mezőgazdasági szövetkezetekben az állattenyésztés gazdaságossága romlott; a megye építőipari cégeinek jövedelmezősége ma nem éri el az 19Sl-es színvonalat... Esetek, tények, tapasztalatok apró kockáit forgatjuk tenyerünkön, nézzük, miként illeszthetők össze, mi módon alkotnak logikus rendet; aki útra készül, annak tudnia kell, honnét indul. Az esztendővég egyénileg is, közösen is a számadás ideje, s ideje egyben a nekigyürkőzésnek, mert január mi- sodikán már ismét munkanap köszönt ránk, s hogy érzékeljük huszonnégy óra értékét, súlyát, leírjuk: egy munkanap 3,5 milliárd forinttal gyarapítja a nemzeti jövedelmet... ! Egy átlagos munkanap. S a jó? S a rossz mennyivel apasztja?

Nem szónokiak a kérdések, sőt! Elkerülhetetlenek, mellünknek szögezendők, minden munkahelyen felteendők, hiszen véget kell vetni annak a furcsa helyzetnek, amelyben a közösségek elégedettek munkájukkal, erőfeszítéseiket már-már hősiesnek tartják, s ugyanakkor tartósan nehéz gondokkal küzd a nagy egész, a népgazdaság. Elöl lelhető e kettős hangzás makacsul újra meg újra felfakadó forrása? Talán nem tévedünk, ha úgy véljük, amint a társadalmi, politikai életben, a gazdaságban is ritka az önkritika, szerény az önértékelésre való hajlam, az óhaj- tottakkal szemben kevés figyelmet kapnak a tények, a további cselekvést befolyásoló tapasztalatok. Többet hiszünk magunkról, mint amennyit teljesítünk, s amit teljesítünk, azt értékesebbnek tartjuk, mint ameny- nyit — nemzetközi mérlegen — ténylegesen ér. Egyetlen, a köznapokig talán el sem jutó, az ismeretekbe azért be sem épülő tényt: kivitelünk árszínvonala a mögöttünk levő fél évtizedben — dollárban számolva — megközelítőleg harminc százalékkal csökkent! Igen, sajnos, csökkent, ami vaskos, meg nem kerülhető kritikája annak, amit teszünk, az mennyit ér. S akkor is ennyit, ha jelentésmondatok, szónokszavak, értekezletszövegek mást penderítenek elénk, ha némely helyen pusztán annyi a népgazdasági gondokból való részt vállalás, hogy hangos a jajszó, a panaszkodás a szigorúságra, az. elvonásokra, a holnapi teendők teljesíthetetlenségére, a követelmények abszurditására. Volt panasz korábban is, s most, számadáskor kiderül, az ipari üzemek nyeresége a megyében 1935- ben a vártnál jóval gyorsabban nőtt! Kerülve a félreértést, a félremagyarázást: tisztelet mindazoknak, akik nagy erőfeszítésekkel — a gépek mellett éppúgy, mint a gyártmánytervezésen, az üzemirodában éppúgy, mint az igazgatói poszton —, ötletességgel, kockázatvállalással, rugalmassággal nem hátráltak meg a gondok elől, olyannyira nem, hogy úrrá lettek azokon. A megye nem szűkölködik ilyen közösségekben, személyekben! Hivatkozhatunk olyan termelőhelyekre, mint a Dunai Kőolajipari Vállalat, a Forte Fotokémiai Ipar, a Váci Kötöttárugyár, az Örkényi Béke Termelőszövetkezet, Abony mindhárom közös gazdasága, a péceli Rákosvölgye Tsz. Esetleges a felsorolás, s ami az igazán fontos: sokan-sokan kimaradtak abból. Mert tág a kör, mely átfogja azokat, akik értik csoport- és társadalmi érdekek közös alapjait, összefonódásait, szétválásokkal, egyesülésekkel tarkított gyakorlatát. Ha valami, akkor ez a tág kör a legfőbb alapja, a reménybeli sikerek valóságos sikerré váltásának. válásának.

Van egy alapszám, fontosságát fölösleges lenne részletezni, megnevezése tudatja: a nemzeti jövedelem 15—17 százalékos növekedésével számol az Országgyűlés téli ülésszakán elfogadott, 1980 és 1990 közöttre szóló tervtörvény. Minden más célunk, tervünk, elképzelésünk ennek az alapszámnak a függvénye, a termelőágazatok beruházásaitól a lakossági fogyasztás emelkedésén át a reálbérek szerény gyarapodásáig. Ezzel kapcsolatban egyetlen mondatot idézünk Havasi Ferencnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának a Központi Bizottság 1985. november 12-i — az ötéves terv koncepcióját megtárgyaló — ülésén tartott előadói beszédéből. így hangzik: „Jó lenne, ha a fejlődés nálunk is élén- hsbbé válna, erre törekszünk is, de abból a követelményből nem engedhetünk, hogy a növekedés csak intenzív forrásokból táplálkozhat."

Ezeknek az intenzív forrásoknak bizonyos része már most is fellelhető a megye termelőágazataiban, a továbbiak pedig megteremthetők. Utalhatunk olyan, már a gyakorlatban bevált forrásokra, mint a hulladékszegény technológiák elterjesztése, a fajlagos energiafelhasználás mérséklése, a mezőgazdasági üzemekben a műtrágya- és növényvé- dőszer-felhasználás optimalizálása. Rengeteg a lehetőség, a tapasztalatok azonban azt mutatják, elmarad azoktól a bátorság a kezdeményezésekhez, csekély az érdekeltség a lehetőségek hasznosítására, s egyáltalán, gyakran még a minimális érdeklődés sem mutatkozik, mit lehetne jobban, ésszerűbben tenni, hanem makacsul tartja magát a megszokás kényelme, a bevált módszerek ismételgetése, tetézve szubjektív okokkal, személyek alkalmatlanságával az irányításra, a vezetésre. A megyében, sajnos, nemcsak a_ pozitívumokra, hanem a mondat befejező részében szereplő állításra is példák sorát szolgáltatták, ‘szolgáltatják ipari, építőipari, mezőgazdasági üzemek, társulások.

Minden területen, tekintetben lépni kell tehát a következő öt esztendőben, hiszen meglehetősen meredek emelkedőnek vágunk neki. A középtávú népgazdasági terv az ún. komplex hatékonysági mutató — az élő- és holtmunka együttes hozamát kifejező mérce ez — tizenhét, tizenkilenc százalékos javulását vette alapul. Érzékelhetőbbé téve, nem túlzás az előbbi, meredek emelkedő fogalma, leírjuk: a hatodik, azaz a most befejeződő ötéves tervben ennek az összetett mutatószámnak a tizenkét százalékos javítása volt a cél. Sikerült belőle elérni — hat százalékot ... ! Ennek a háromszorosa tehát a feladat. Nyers a fogalmazás, de így igaz: nincsen mis választásra lehetőség. Vagy sikerül jelentős lépést tenni a hatékonyság fokozásában, vagy menthetetlenül lemaradunk társadalom- és gazdaságfejlesztő terveink valóra váltásában.

oldog új esztendőt, mondjuk, halljuk ezekben a napokban, s nem üres formaság, valóban ezt kívánjuk, óhajtjuk. Akkor is, ha a nemzetközi helyzet nem ad okot túlzott optimizmusra, ha itthoni gondjaink nem könnyűek, ha a családi tervekből is sok minden adósságban maradt, a későbbiekre tolódott át. Ráférne a világra is, személyünkre is egy valóban boldog, békés, nyugodt munkával telő új esztendő, sok-sok ilyen év. Régen elporladt elődeink egyik bölcsessége, hogy reményeidet se nádszálra ne támaszd, se hóra ne fektesd. Ök is megszenvedtek a tapasztalatért, mi is ezt tesszük: a remény bennünk sarjad, s bennünk kell, hogy gazdag táptalajra találjon. E gazdag táptalaj nem lehet más, csakis és kizárólag a teremtő munka, az egyetértés a célokban és az együttes cselekvés, hogy céljaink mindegyike a valóságba plántálod,jék át, megfogható, nemzetet, népet gyarapító eredmények összegezője legyen.

BOLDOG UJ ÉVET KÍVÁNUNK!

Várossá lett nagyközségeink