Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-02 / 282. szám

1985. DECEMBER 2., HÉTFŐ Kötvényjegyzők Budaörsön Jövőre már szerelik a telefont Dr. Tóth Györgynének a fia fizeti a kötvény árát. Karsay Jenöné postai ügyintéző türelmesen magyarázza, hogyan, mit kell tenni Erdősi Ágnes felvétele Újdonság a Thermopor falazóblokk Olcsóbb és jól szigetel A telefon kínos. Régóta tud­juk ezt már, naponta hallunk eseteket arról, lka mit képes megtenni azért, hogy az áhí­tott vonalhoz jusson. Kinek létszükséglet, kinek munkaesz­köz, másnak a társadalmi, ba­ráti kapcsolatok ápolására szolgál. Mindenesetre olyan érték, hogy akár státusszim­bólum is lehet. Nincs a szalmazsákban Budaörsön, az új lakótele­pen élűk számára eddig elér­hetetlen álom volt a telefon. Ebben teljes volt az egyenlő­ség. A toronyházalkiban lakók semmilyen pozícióban vagy összeköttetéssel nem juthattak vonalhoz. Orvos és mérnök, jogász és kisiparos osztozott a toporgás, várakozás kellemet­len perceiben a lakótelep négy telefonfülkéje előtt az eszter­gályossal vagy a segédmun­kással. Még jogos a múlt időben való fogalmazás, mégis több száz lakótelepi család már bol­dog telefontulajdonosnak érez­heti magát, pedig egy apró kartaniliapot kaptak csupán, amely igazolja, hogy ilyen és ilyen sorszám alatt átvették tőlük a| telefonkötvény-igény­lést. — November 18-a óta árul­juk a kötvényéket — tájékoz­tat Karsay J enőné, a budaör­si kötvényiroda-kirendeltség munkatársa. — Az első napon pontosan százan jegyezték. So­kan lecsapták az asztalra a huszonötezer forintot és cso­dálkoztak, hogy még nem kell fizetni. Persze nem ez a jellemző. A legtöbben először csak ér­deklődni jönnek. Az egyik legfontosabb kérdésük, hogy miikor kell 'fizetni. Bizonyos, hogy soikan végül i:s azért dön­tenek a jegyzés mellett, mert a határidő május 31-e. — Nézze, nekem sincs a szalmazsákba varrva otthon az a 25 ezer forint — mondja egy magát megnevezni nem akaró kisiparos. — Most váltottam ki az igazolványt, és a fejem búbjáig el vagyak adósodva. De a telefonra szükségem van és május különben is messze van. Rémhírekkel érkeznek Fiatalasszony éhkezik kis­gyerekkel. A kitöltött jegyzé­si (ívet hozta vissza, ám kis­sé tanácstalan, mert rá kel­lene írnia a férje személyi számát — ez ugyan nem sze­repel a nyomtatványon. Az ügyfélszolgálati iroda ügyinté­zője segít, az első emeleti né- pességnyilván tartóba irányít­ja. — Mi a fővárosban lead­tunk egy telefont — mondja Karlikné Sándor Mária —, most kiderült, hogy ez itt úgy­szólván semmi előnyt nem jelent, igaiz előjegyzett vára­kozók vagyunk. Csak akkor kaphatunk új készüléket, ha kötvényt jegyzőnk. — Hogyan teremtik elő a 25 ezer forintot? — Viszonylag szerencsés helyzetben vagyunk, mert van megtakarított pénzünk. Másra szántuk ugyan, de te­lefonra nagy szükségünk van. Ennék ellenére tudom, hogy a .mi helyzetünk nem jellemző. A Szivárvány utcában lakunk, a legutóbb átadott épületben, ahol a lakók többsége annyi­ra el van adósodva, hogy nem tud erre pénzt áldozni, még akkor sem, ha hosszú távon visszakapják. Beszélgettünk is arról, miért'nincs lehetőség arra, hogy a lakóközösség kö­zösen vásároljon egy kötvényt. — Tessék mondani, tényleg elfogytak már a kötvények? — kérdezi egy középkorú hölgy. — Karsay Jenőné meg­nyugtatja, hogy nem, egyúttal részletesen ismerteti a jegyzés módját, feltételeit. Azt. hogy a jelentkezetteket a posta feb­ruár végén értesíti, hogy el­fogadták-e jegyzését, és min­dent megtesznek, hogy a jövő év második felétől már szerel­hessék az állomásokat. — Tegnap óta vagy a husza­dik, aki úgy hallotta, elfogy­tak a kötvényék — mondja kissé fáradtan az ügyintéző —, remélemi mindenkit sikerül megnyugtatnom. Irhabundás idős asszony ér­kezik. Gondja nem egyedi. Dr. Tóth Györgyné és férje a Lé­vai utcában laknak, és ugyan­csak kötvényt jegyeznének, de nem a saját nyugdíjukból. — Mindig volt telefonunk, most talán még nagyobb szük­ségünk lenne rá, mint fiata­labb korunkban. A fiunk, aki Pesten Xsyküik, vásárolná a köt­vényt, de akkor már azt sze­retnénk, ha a telefon is a ne­vére kerülne. Tudományos ku­tató, akinek szinte munkaesz­köz lenne, meg különben is, ha velünk valami történik ... A hölgy végüli is elégedet­té távozik, mert az ügyintéző segítségével sikerül megfelelő megoldást találni, igaz, a fiá­nak ki kell költöznie a szülők­höz. Dr. Tóth Györgyné el­menőben megjegyzi: — Persze, a fiamnak sincs még együtt a pénze. Talán OTP-kölcsöwből, talán más­képpen, de megnyugtatott, hogy előteremti. Remény az öt százalékban Akadnak, akik semmikép­pen nem tudják előteremteni a kötvény árát. ők az ötszá­zalékos szociális keretben re­ménykednek. Közéjük tarto­zik Bolla Pálné is. Három gyermeke van, az egy kereset­ből , és a gyesből nem telik a jegyzésre. Aprólékosan elma­gyarázzák neki a teendőit, hi­szen a szociális telefon igény­lése nem tartozik a legegysze­rűbb eljárások közé. — Csak elismerést és kö­szönetét érdemel a tanács — mondja Dombóvári István —, mi ugyanis olyan házba kér­jük a telefont, amely még el sem készült, de a tanács ér­tesített minket a jegyzés le­hetőségéről. Hogy miből fizet­jük be a pénzt? A lakásra együtt van az összeg, bútor meg nem sok kell az alig har­minc négyzetméterre. És má­jus még sóká lesz ... Nincs sorban állás, de per­cenként jön újabb ügyfél. Szé­pen fogynak a különféle pos­tai prospektusok és a kis sár­ga kártyanaptárak. Magas hölgy érkezik, egyelőre érdek­lődni. A lakóteleptől alig kő- hajításnyira. a Csíki vendég­lőnél laknak. Az ügyintéző széttárja karját, sajnos a jegy­zés csak a lakótelepiekre vo­natkozik. Az asszony csalódottan, lép .el az ablaktól, s indulna ki­felé. Karsay Jenőné utána­szól: — Egy pillanatra! Engedje meg, ez a vigaszdíj —, és egy kártyanaptárt nyújt át a meg­lepett asszonynak. A lakóházak és kommunális épületek kivitelezésében az eddiginél jóval szigorúbb hő- szigetelési követelményeket támaszt az 1986. január 1-én életbe lépő hőtechnikai szab­vány. A hagyományos kismé­retű tömör téglával már kép­telenség lenne az új követel­mény teljesítése, mert csak­nem egy méter vastag falat i kellene építeni, hogy megfe­leljen a szabványnak. Ezért az építőanyagipar a szigorú hőszigetelési előírásokat telje, sítő régi termékek gyártásá­nak bővítésével és újabbak kifejlesztésével készítette elő a jól szigetelt, energiatakaré­kos házak építését. így jövőre már több mint kétszeresére bővül például a kiváló hőszigetelő képességű gázbeton falazóelemek kíná­lata, amely évente mintegy 25 ezer családi ház felépíté­séhez lesz elegendő. A Tégla- és Cserépipari Tröszt kifej­Nem csípnek azok, hanem szúrnak. Csak akkor lehet ve­lük dolgozni, ha olyan kedvük van. Azt megérzi a méhész. Ha jó hangulatban vannak, kedvez az idő, nincs frontát­vonulás, akkor marokkal le­het szedni őket a kaptárból. Különben százával kapja az ember a szúrásokat. Nem mé­hész az, aki kesztyűt húz, én gyakran félmeztelenül járok közöttük. A telet nem szere­tem, januárban, februárban már szinte rosszul vagyok: kí­vánja a szervezetem a mérget. Lesem őket: mikor ébredez­nek? Alig várom, hogy szúr­janak. Az első kast 1932-ben vet­tem, de már korábban, gyer­mekkoromban kezdődött a szenvedélyem. Emlékszem, a tökvirágról akartam befogni egy méhrajt, nem sikerült. Azért csak próbálgattam, több-kevesebb eredménnyel. Lakott a közelünkben két lesztette a Rába falazóblok­kot. Osztrák licencek alapján meghonosították az ugyancsak jó hőszigetelő Poroton tégla és a kétsoros hungarocell be­téttel ellátott Thermoton tég­la gyártását. A választékot gazdagítják jövő év januárjá­tól a Thermopor falazóblok­kal. aminek gyártására egy NSZK-beli cég licence alap­ján rendezkedtek be. A Thermopor is üreges fa­lazóelem, s érdekessége, hogy anyaga is porózus, tele van szabad szemmel alig , látható légbuborékokkal, amelyek to­vább növelik a termék hőszi­getelő képességét. A nyers agyagba ugyanis fűrészport kevernek, amely a tégla ki­égetésénél megsemmisül ugyan, óm létrehozza az anyag porozitásút. E falazó­blokkok gyártása lényegesen olcsóbb, mint a Poroton tég­láé. öreg vasutas, ők okítottak. Ketten voltunk testvérek, az apám engem, a kisebbiket adott iskolába. „Kevés a föld, egyőtök tanuljon!” így aztán elvégeztem a polgárit, szeret­tem volna tanító lenni, de a méhek is ott voltak, dönteni kellett: nem mentem tovább. Azért a tanítóságból is lett valami: szakkört • vezetek a gyerekeknek. Ej, de cudarok tudnak lenni, másszor meg milyen kedvesek! Sokszor jobban hallgatnak rám, mint a tanárra. A múltkor itt volt az egyiknek az édesapja, mondja ám: Gyula bácsi, mit csinált ezzel a fiúval, hogy így megjavult? Egyszerűen az élő­lények szeretetére nevelem őket. Ha látnak egy méhet, az úton, vagy a pocsolya vizébe pottyanva, ne lépjenek ró, ha­nem halásszák ki. A fejemhez vágták már né­hányszor: te Gyula, minden­kiből méhészt akarsz csinálni? Pátyon szervezik a vízműtársulást Akárcsak a többi Buda kör­nyéki községben, Pátyon is komoly gondot okoz a lakos­ság vízellátása, annak ellené­re, hogy a település gyors ütemben fejlődik, sok az új — természetesen fürdőszobával épített — családi ház, amelyek száma várhatóan tovább nö­vekszik majd. Páty lakosainak száma ugyanis évről évre emelkedik. Sokán telepednek itt le azok közül, akik más megyékből igyekeznek a fővá­ros közelségébe, s nem cse­kély a Budapestről kiköltöző fiatalok száma sem. A víz tehát a község to­vábbfejlődésének egyik, ha nem legfontosabb záloga. Ezért is várják oly nagyon a Bics­kétől épülő gerincvezetéket, amely Pátyra is elhozza majd az egészséges, iható vizet. A helyi munkák, feladatok minél gyorsabb és pontosabb végrehajtása érdekében a köz­ségi tanács már megkezdte a lakossági víziműtársulás szer­vezésének előkészítését. Dehogy akarok. Csak azt sze­retném megértetni, hogy ezek a kis élőlények nagyon fonto­sak az ember számára. S nem azért, mert mézet termelnek, amit dollárért el lehet adni. Ha nem lennének méhek, mé­hészek, akkor nem ehetnénk csonthéjasokat, kevesebb len­ne a napraforgó, a dinnye és még sorolhatnám. Az idén olyan szép lucernatermés volt a környéken, hogy öröm volt nézelődni a határban. Hálás dolog a gyerekeket tanítani. A két legügyesebb minden évben kap két rajt. Magam telepítem. Akad olyan, aki már három méhcsaládot nevel, dolgoztat otthon, a szakkörön kívül. Aztán el­mennek más, felsőbb iskolák­ba. Egyikük most a gödöllői egyetemre jár. Ha szó esik majd a méhekről, elmondhat­ja: értek hozzájuk. S ez nagy dolog, mert ezt a tudományt sajnos sehol nem oktatják. Még az agronómusok többsége sem törődik a fontosságával. Pedig jó lenne, ha úgy alkal­maznák a vegyszereket, hogy közben a méhekre is gondol­nak. Tudom én, hogy szükség van a vegyi anyagokra, de ne öljék meg hasznos segítőtársa­inkat! Általában hajnali négykor kelek. Teszek, veszek, azután meghallgatom a falurádiót, azt szeretem, érdekel. A tv- híradó már az ágyban talál. A két adás közötti idő a mun­káé. Csak az jöjjön méhész­nek, aki dolgozni szeret, mert tavasztól őszig nincs megállás. És sok az aggodalom, mindig felüti fejét valamilyen beteg­ség. Az idén az ázsiai nagyat­ka pusztított. Ügy hallom, a fele állomány odaveszett, el­vitte a kórság, számosán ab­bahagyták a méhészkedést. Van olyan év, hogy ráfizet az ember, a másikban meg be­hozza. Én már nem a haszo­nért csinálom — szerétéiből. Most 104 család van betelel­ve, valamikor sokkal több volt. Előfordult, hogy rajzás­kor négy teherautóval men­tem a nógrádi hegyekbe. Olyan vidék az ... A világ legszebb helye. Kel a nap, in­dulnak a méhek — nem lehet azt kibeszélni. A legszebb ze­ne a méhzúgás. elhódítja az embert. Szeretem a muzsikát, de amit a méhek produkál­nak, ahhoz nincs semmi fog­ható. A nógrádi hegyek már messze vannak nekem. Hat- vankilenc éves vagyok és na­gyon fáradt. Csak itt a kör­nyéken kalandozom: Dömsö- dön,i Délegyházán, Áporkán. Nem merészkedek távolabbi vidékekre. Milyen jó volna újra útrakelni... Hívnak is. Az' ikladi agronómus azt írta: Jöjjön Gyula bácsi, ne törőd­jön semmivel, tartom a he­lyét ! Sass Gyula dömsödi mé­hész szavait lejegyezte: Kövess László Móza Katalin Gombó Pál: jl örömei eállít hozzám a segédszerkesztőm és azt mondja: — öregem ezt olvasd el, de a megadott sorrendben. Ez itt a 9 éves fiam dolgo­zata, az a címe, hogy A tél örömei. Nyilván te is írtál gyerekkorodban ilyen dolgozatot. Namármost én a gyerek mondatait meg­számoztam és utána hasonló számmal meg­találod mai hírrovatunk rárímelő közléseit. Olvasd egészséggel! Így ő, aki egyébként neuraszténiás alkat. Ezért kivételes kajánságától felvillanyozva kezdtem el olvasni. Gyerek 1. — Téli reggeleken jó édesanyánk meleg ruhába öltöztet bennünket. Tükör 1. — Nagy a hiány megfelelő nagy­ságú gyerekcipőkben. Beázó talpak, lekonyuló felsőrészek. — Vigyázat! Ne öltöztessük túl gyerekein­ket, megizzadnak, felfáznak'. Áhá, értem! A kolléga azt akarja meg­mutatni, mennyi a gond az örömben. Jelzem: spéciéi a gyerekek legjobb emlékezetem sze­rint sohase voltak , ilyen jólöltözöttek. Gyerek 2. — A ház előtt vígan csúszkálunk a jégen. Tükör 2. — A gyerekek síkosra csúszkálták a jeget — két idős nő lábát törte. Van ilyen. A lét bajjal jár. Ebadta kölykei. Óvatlan öregasszonyok. Dehát ez a hír, kö­zöljük. Gyerek 3. — Szünnapokon elmegyünk a nagy jégre és vidáman korcsolyázunk körbe- körbe. \ Tükör 3. — Mért nem nyitnak új szabad­téri jégpályákat? — Többórás sorbanállás a műjég előtt. — Jég — csak sportolóknak? — Mért nincs kereskedelmi forgalomban cipőre csatolható olcsó korcsolya? Tényleg, mért nincsen sok csak úgy vízzel felöntött pálya, s miért nem gyártanak csak úgy felcsavarozható korcsolyákat? De a gye­rek azt írja, hogy ők igenis vidáman kor­csolyáznak. Protekciója van? Vagy az egész gondtalan jéglátogatást pusztán hallotta az öregapjától? Mert papája már órákat állt sorba. A fene érti ezt, de a mi hírrovatunk az igenis aktuális, bátor, problémaérzékeny. Gyerek 4. — De tanítási napokon is sok az öröm. A szünetben hólabdázunk az iskola­udvaron, odafelé, meg visszafelé pedig ke­mény hólabdacsatákat vívunk az utcán. A lá­nyok sikongatnak, erre hátukba tömjük a havat, mire vagy sírnak, vagy nevetnek, vagy nekünk még ők dugnak bele a nyakba hót. Tükör 4. — Jeges hólabda betörte az ab­lakot — ki fizet? A szülők anyagi felelőssé­gét állapította meg a bíróság. — A hó nem játék! Meghűlt gyerekek hó­csata után. Dehát tényleg, az a gyerek már semmit nem csinálhat? Mindig is hócsatáztak, most meg a Jog és a Tudomány kezébe kerülnek? Másrészt, ha az én ablakomat törik be? Vagy az én unokám hátába dugják a havat, aztán hajszolhatjuk a gyermekorvost? Egész jól szembeállította a dolgokat a kolléga, ön­magában rejlő ellentmondások, mint a dia­lektikában. Gyerek 5. — A lejtős utakon meg szánká- zunk. Hahó! Hahó! A felnőttek kitérnek elő­lünk, a húgom előttem ül és nevet. Tükör 5. — Az autó nem tudott kitérni a szembe szánkózó gyerekek elől — két súlyos sebesült. Felelőtlen szülők! Vigyázat az uta­kon a váratlan gyerekveszélyre! — Tiltsák meg a szánkázást a lejtős he­gyi utcákon! Több baleset. Lakossági levél 127 alá­írással. S top. Ennyi elég. Hát persze, hogy ve­szélyes a dolog, kísérje a szülő a gye­reket. De hogyan? A szán száguld, ő lemarad. Vezesse ő a szánkót. De akkor mi az öröm a gyereknek? Ródlizzanak az arra kijelölt helyen. De hol van ilyen? Hébe- hóba, ha akad. Hóba lehet szánkázni, hébe nehéz ám eljutni. S ha mégis, a kijelölt te­repen egymásnak mennek a sűrű szán­forgalomban. Tör a láb. Tör a frász. Mit lehet itt csinálni? Szerkesztőként sem­mi gondom: a híreket közölni kell, tények. A figyelmeztetések bölcsek: életvédeiem, egészségügy, a jog jogos szempontjai. Ha­nem ... hanem hol marad az életöröm ? A gyerek a tél örömeiről ír. Dehát megtiltjuk azokat neki, eltanácsoljuk tőlük, saját érdeké­ben ne legyen neki életöröme. Egyetlen teendő tűnik itt bölcsnek: figyel­meztetni kell a tanerőket, ugyan már ne írassanak ilyen a valóságtól elszakadt dolgo­zatokat. Nem az iskolának, hanem az életnek fogalmazunk! Például néhány téma: Mit tu­dunk a KRESZ-ről? Hogyan lehetünk meg­fontoltak? Az öröm — gyanús! Jöjjön Gyula bácsi, tartom a helyét Alig várom, hogy szúrjanak...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents