Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-02 / 282. szám
prsT incuri 1985. DECEMBER 2., HÉTFŐ Nemzetközi ifjúsági zongoraverseny Tehetség és szorgalom csillaga Gáspár Róbert Bármilyen furcsának tűnjék is, az újságíró bajban van a jó hírrel, mert tudja, hogy a nagyérdemű olvasót sokkal jobban leköti az, ha valami izgalmas esemény féléről hall. Teszem azt lezuhant, vízbe fulladt, megfojtotta, kirabolta — és sorolhatnám. Ezzel szemben mit írhatok én? Hogy eredményesen szerepelt két Pest megyei kisfiú a csehszlovákiai V. Űsti nad Labem-i nemzetközi zongoraversenyen. A tizenegy éves, váci Bogányi Gergely harmadik díjas lett, a nyolcéves, dunakeszi Gáspár Róbert különdíjat kapott. Persze azért ez is valami, és ha vesz- szük a fáradságot, hogy valamiféle értékskálába illesszük, menten kiderül, hogy toronymagasan felette áll a meggyilkolta, kirabolta-féle híreknek. Csak hát efféle összehasonlításokkal — sajnos — nemigen szoktunk bíbélődni, pedig megérné; egyből helyükre kerülnének a dolgok. És az újságírónak sem kellene szabadkoznia, ha történetesen jó hírnek, ilyesfélének, ered nyomába. Először Domoszlay Erzsébetet, a dunakeszi zeneiskola tanárát kerestük fel. Lassan terjed a híre — Itthon, sajnos még a szakemberek se igen tudnak arról, hogy létezik ez a verseny, pedig a gyerekeknek és a tanároknak egyaránt jó lehetőség arra, hogy nemzetközi szinten is összehasonlítást tegyenek. Tény az is, hogy 1971 óta — ettől az évtől nemzetközi a verseny — sok tehetséges magyar zongorista épp itt tűnt ki játékával először. A mi Le- gindi Gáborunk — akinek épp tegnap volt hangversenye a Zeneakadémia kistermében — 1980-ban itt nyert harmadik díjat. Külföldön gyorsabban terjed a híre; úgy tudom, jövőre már húsz ország részvételével zajlik a verseny. — A dunakeszi zeneiskolának neve van. Sok tehetséges diák kerül ki az önök kezei alól. Ha jól emlékszem, a Ki mit tud?-on Rácz Csilla is említette, hogy az ön tanítványa. Miként iehet ilyen sűrűn aranyra bukkanni? — Szívesen kezdek el a gyerekekkel viszonylag korán, 4—5 éves korukban foglalkozni. Tapasztalataim szerint a korai kezdésnek számos előnye van: ebben a korban hallatlanul fogékonyak, remekül csiszolható a hallásuk. De talán a legfontosabb az. hogy hozzászoknak a rendszeres munkához, megtanulják, hogy az eredmény előfeltétele: meg kell harcolni érte. Ma még viszonylag kevesen tanítanak óvodás korúnkat. Többször is felkértek — épp a közelmúltban is —, hogy tartsak bemutató órát. Szívesen vállalom. A lényeg az, hogy a kicsikkel játékosan kell haladni. Nagyon fontos, hogy az ember jó kapcsolatot alakítson ki velük, hiszen kezdetben a tanár kedvéért tanulnak, a zene valódi szeretete csak később alakul ki bennük. Mintha csak a mondottakat illusztrálná: Pisti, az egyik kis tanítvány közben Erzsi néni ölébe ül, és a nyakába csimpaszkodik, szeretettel bújik hozzá. De közben megérkezik Gáspár Robi. Csillogó, szénfekete szemű fiúcska, pont •olyan, amilyennek egy nyolcévesnek lennie kell. Szeretettel nevelni — Szeretsz gyakorolni? — faggatom. — Igen — vágja rá. — Négyéves koromban kezdtem tanulni, és nagyon szeretek zongorázni. — A szüleid mit szólnak hozzá, hogy naponta több órát gyakorolsz? — Megszokták — mondja, és legyintéssel érzékelteti: már beletörődtek. Jót nevetünk rajta. Aztán odaül a zongorához, hogy játsszon valamit. Pillanatok alatt átváltozik, felnőt- tesen komoly lesz, bámulom, mennyire tud koncentrálni. Nem szimpla iskolás játék ez, átüt rajta — ha még halványan is — az egyéniség. Aztán, amint feláll, újra az előbbi, mosolygós kisfiú. — Mi a kedvenc játékod? — érdeklődöm tovább. — A villanyvasút. Apuval is szoktunk játszani. De most a keszthelyi ünnepi hangversenyre készülök és kicsit többet kell gyakorolni. Aztán meg az országos verseny selejtezője lesz. Bogányi Gergely Elbűvöl ez a kedves, tehetséges gyerek, csakúgy, mint Bogányi Gergő, akivel a Zeneakadémián találkoztunk. A rendkívül tehetségesek előkészítő osztályába jár és áradó szeretettel beszél tanárnőjéről, Esztó Zsuzsáról. — Ezúttal harmadszor voltam a csehszlovákiai versenyen — mondja. — Tizenkettőn jutottunk a döntőbe. Itt Chopin- és Bartók-darabokat játszottam. Egyébként a váci Hámán Kató Zenei Általános Iskolába járok, kedden és pénteken van itt délután órám. Egy kis házimuzsika — Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? Gondolkodtál ezen? — Igen, zongoraművész, és olyan jó tanár, mint Zsuzsa néni. Édesapja, aki eddig figyelmesen hallgatta, közbeszól: — Az a lényeg, hogy tisztességes ember legyen. Négy gyerekünk van, és mindannyian szeretnek zenélni. Igaz, mindketten zenepedagógusok vagyunk. Gergő például négy és fél éves korában, magától kezdett el pötyögni a ^zongorán. Láttuk, hogy érdekli, beadtuk hát a zeneiskolába. A lányom zongorán és fuvolán játszik, Gergő gordonkázik is, a legkisebb pedig szintén a zongorát és az ütőhangszereket kedveli. így, ha van egy kis időnk, házimuzsikálunk. Nagy Emőke Mélyen gyökerező nemzetiségi hagyományok Saját örömükre dalolnak — Két évvel ezelőtt a sváib- bálon merült föl az ötlet, hogy jó lenne a régi német népdalokat feleleveníteni. Ez szombaton történt, szerdán már összegyűltünk néhányan a lakásomon. A kórusnak ma 28 tagja van, többségében asszonyok. A dalokat 1979- ben elkezdtem gyűjtögetni, már akkor készültem a nyugdíjasévekre. Elsősorban azokat a darabokat vettem számba, amelyeket a budaörsi németek énekeltek valamikor, ez a repertoár 150—200 dalt jelent. Szakály Mátyás nyugdíjas pedagógus — természetesen ének-zene szakos — mondja mindezt a Lyra Népdalkörről. Fellépésre készülnek éppen a Budaörsön már hagyományos nemzetiségi nap műsorában. Az asszonyok magukra öltik az egykori népviseletet idéző gyönyörű ruhákat. Valameny- nyi darabot saját maguk készítették, még a jellegzetes kék színű harisnyákat is ők kötötték. Szükség van az ünnepélyes öltözékre, mert a kórus fellépései az elmúlt esztendőben bizony alaposan megszaporodtak. Nincs már nélkülük ünnepség, alkalmi műsor Budaörsön. Éppen ezért egy idő óta már a művelődési ház keretében dolgozik az együttes. — Pedig mi egyáltalán nem ezért alakultunk — mondja Szakály Mátyás —, nem akartunk fellépni, szerepelni. A saját magunk örömére kezdtünk énekelni. Idén május elsejéig a lakásomon találkoztunk, próbáltunk. Az első nyilvános szereplésünk tavaly volt a svábbálon. Azóta egyre több a fellépés, talán nem is szeretnénk eny- nyit. Húsz-harminc ember összeáll és saját kedvtelésére régi dalokat énekel. Kell-e ennél ékesebb bizonyíték arra, hogy Budaörsön még ma is élénken élnek o mélyen gyökerező nemzetiségi hagyományok? S nem ugyanezt bizonyítja-e a tény, hogy a településen élők ugyanígy igénylik ősi kultúrájuk ápolását, hisz szinte kikényszerítették a csoportból a mind több és több nyilvános fellépést. A Lyra Népdalkor nem azért alakult, mert egy nemzetiségi községnek illik, hogy legyen nem-' zetiségi csoportja. Belső kényszer, a hagyományok tisztelete hívta létre az együttest. A szombaton rendezett nemzetiségi nap azonban mást is bizonyított, nevezetesen Tv-FIGYELŐB^ Bckestratégia. A múltaktól kacagva kell búcsúzni — szokták idézni Marxot, ám arról, hogy a jelemkor mikor érdemli ki a volt szócskával jelezhető átminősítést, nem szól a recept. így aztán meglehetősen nagy a tétovázás, hogy e tárgyban ekkor, ama témakörben pedig amakkor törhet ki a figurázó, leleplező nevetés. Ezt a bizonytalanságot igen jól jelezte az a Békestratégia című zenés összeállítás, amely e századi irodalmunk számos kiválóságának részben az első, részben a második világháború ihlette kisebb-nagyobb tragikomédiáit, vérfagyasztó viccelődéseit elevenítette meg, illetőleg az ezek előtti, utáni békeévek szorongásaival jelezte: milyen keserves is az ocsu- dás. Mert míg a nyitányként látott-hallott kiképzősdin — hála Sinkovits Imre pompás tisztesének — jóízűen tudtunk heherészni, az ostrom utáni évekből való lelkesítő vers páros felmondásakor valahogy feszengeni kényszerültünk, hiszen oly közeli még az az idő, amikor ezt a ma már paródiának ható, de akkor éppen nem annak szánt versezetet kinyomtatták. És valahogy így voltunk a többi szemelvénnyel is: az egyik mindenestül megfelelt a szórakoztatás igényeinek, a másik viszont, kellő távlatok híján, többé vagy kevésbé zavart. Nyilván nem alakul ez így, ! ha a jelenetek kiötlőinek a nevét meg a darabok címét is sorra-rendre kivetítik, tehát a komikus meg' a tragikomikus — alkalmasint a groteszk — irodalom tájékozottabb ismerőin kívül az az úgynevezett átlagnéző is, tudja, hogy most Nagy Endrét szólaltatták meg, valakit követően pedig Örkény István szellemének egyik terméke riogat. Sülyi Péter szerkesztő és Molnár György rendező azonban valamiféle egységes, erre az egész XX. századra jellemző látomást akart tovagörgetni, így hát a tételes szétválasztással nem óhajtottak élni. Annál kevésbé, mert ha így taglalnak, nem tudják kedvük szerint megkísérteni Fellini szellemét. E fölött a Békestratégia elnevezésű egyveleg fölött ugyanis a nagy olasz filmkomponista stílművészete lebegett. Akárcsak az ő szürreális látomásaiban, itt is ismétlődtek a motívumok — emlékezzünk csak a mind nagyobb és nagyobb bombát cipelő vén hadfira —, a színhely, ez a vedlett falú körúti 'bérház is állandó háttérként keretezett; no és a szereplők is javarészt ugyanazok voltak, csupán a jelmez cserélődött testeiken. Csak hát ez a kozmikus képzeletű celluloid-dirigens azért mégiscsak igen távolról vállalta a keresztapaságot, mert hiába voilt az a sok vonulás, ködgomoly és más efféle, a Budapesten kamera elé vitt képződmény messze nem kerítette úgy hatalmába a publikumot, amint azt a mester Duna-parti tanítványai eredetileg elképzelhették. Azért is, mert ellenállt az olykor egyértelműen földközeli és tragikus irodalmi alapanyag, és azért is, mert — tetszik, nem tetszik — a színészek terelge- tőiből hiányzik az a bizonyos freskófestői tálentum, az egységbe való komponálás stiluses egyensúlyérzéke. Így aztán legföljebb ha egy- egy telitalálatos színészi alakítás emléke él tovább az előfizetőkben. Szacsvay Lászlóé például, akinek simlis sapkás szolgája valóban eleven szoborrá nemesedett, vagy Kern Andrásé, aki szintén mindig dicséretesen volt jelen. Mindeneseire a Békestratégia sokkal nagyobb szabású és kevésbé irritáló vállalkozás volt, mint a néhány évvel ezelőtti, szintén az ifjabb szí- nésznemzedók tagjait mozgósító, a felszabadulás utáni évek viseletét, viselkedését, jellegzetes dallamvilágát kifigurázó Lóden-shaw. Az egyszerűen kegyeletet sértett, míg emez helyenként elviselhető- nék mutatkozott... Akácz László azt, hogy Budaörsön nemcsak a múltra még emlékező, idősebbek ragaszkodnak anyanyelvükhöz és nemzeti kultúrájukhoz. A műsorban a legapróbb óvodásoktól kezdve az általános iskolásokon keresztül a gimnazistákig minden korosztály fellépett. S itt nem is magának az előadott műsornak van jelentősége. Sokkal inkább annak, hogy a kis óvodások német nyelven énekelnek, mondanak egyszerű versikéket, hogy az iskolások anyanyelvükön játszanak el apróbb jeleneteket. Igaz, hogy ezek a gyerekek talán otthon is csak magyarul beszélnek szüleikkel — már a felnőtt kórus idősebb tagjai között sem igen hallani német szót —, de természetesen, magától értetődően képesek használni anyanyelvűket is, hiszen óvodás koruktól tanulják, párhuzamosan a magyarral. S ha a mindennapi életből ki is szorult már a német beszéd, Az 1. Számú Általános Iskola tanulóinak műsora Hancsovszki János felvétele az ősi kultúrának, a nemzeti hagyományok megőrzésének, továbbadásának továbbra is egyetlen eszköze az anyanyelv marad. S hogy Budaörsön erre igény van, azt jelezte a lelkes produkciókon kívül, a művelődési ház • zsúfolásig megtelt nagyterme is. M. N. P. Magyar Családi Kalendárium Krónikák krónikája Jó néhány éve még azért panaszkodtunk, mert alig volt évköny a karácsonyi könyvpiacon. Most már dömping van belőlük. Emlékszem még arra az időre, amikor a Kincses Kalendáriumot készítettük, s egymillió példányban kellett kinyomtatni, mert úgy is kevésnek bizonyult. A magyarok ugyanis kalendáriumolvasók, különösen falun becsülték sokra, szinte kézikönyvnek tekintették, belejegyezték a család történetét, a legfontosabb, jeles napokat és az időjárási viszonyokat. Az utóbbi évékben viszont nincs hiány kalendáriumokból, mert a napi- és hetilapok, folyóiratok ugyancsak bőven adnak ki évkönyveket. A kalendáriumdömping ellenére mégis egy új, eddig nem létező, de most szép formában megjelenő kalendáriumra szeretném felhívni a figyelmet, a Magyar Családi Kalendáriumra, amelyet a Hazafias Népfront Családvédelmi Tanácsa adott ki, Leven- del Júlia és Horgas Béla írók szerkesztésében, Szántó Tibor jeles grafikus és könyvművész pedig a kiadványt tervezte és gondozta. E nagyon igényes művet, gyönyörű kivitelű kalendáriumot ajánlom most. Ügy gondolom, hogy ez nem egy évkönyv a sokadik kalendárium között, hanem az, amelyre már nagyon vártunk. Ebben a kötetben kiváló művészek és tudósok, felelős Írástudók szólnak az olvasóhoz. A kalendárium része a Hazafias Népfront családvédelmi munkájának, tágítja a nyilvánosságot a család ügyében való közös gondolkodáshoz — amint azt Pozsgay Imre főtitkár a népfront nevében megfogalmazta a kötet beköszöntőjében. Krónikák krónikája ds egy kicsit ez az évkönyv, mert hónapról hónapra közli a kis magyar kalendáriumtörténetet, az ünnepekről, a népszokásokról szóló leírásokat, a napok és nevek eredetét, az égbolt csillagait bemutató írásokat, s mindehhez ragyogó díszítő rajzokat, illusztrációkat, reprodukciókat közöl. Ki tudja például, hogy mikor jelent meg István bácsi kalendáriuma? Kevesen, talán azok. akik olvasták Benedek Elek írói munkáit, mert a kitűnő mesemondó az 1920-as lírai önéletrajzában, az Édes anya- földem-ben idézte. Megemlítette, hogy ezt a kalendáriumot az írni-olvasni tudó szabadrendű székely földműves családban agyonolvasták, mert tele volt a falusi népnek való Egy ballépés ezer bajt okoz. s efféle hasznos és erkölcsös történetekkel. A népszokásokat is közük a hónapok népi elnevezése alatt szereplő magyarázatokban. Február például a Böjtelő hava. Leírják, hogyan farsangolnak, szórakoznak az emberek. Vegyük az év utolsó hónapját, a Karácsony havát, amikor is több jeles ünnep van. A Miklós-napi népszokásokat már egy 1785-ből származó kis írás is rögzítette, miszerint „a Szent Miklós- püspök napja előtt való estvéli vagy éjszakai időben különféle öltözetekben és álarcokban járnak házról házra, s a gyenge gyermekeket is helyes elmével ellenkező, ijesztő, csúfos figurákkal rettegetik”. Ebben a hónapban van a Luca-napja, amelyet nagyon sokan megülnek, s versekben is üdvözölnek. Persze főünnep a karácsony, amikor karácsonyfát állítanak és misztériumjátékokat szerveznek, és regölnek. A napokról, a nevekről, eredetükről a mai emberek vajmi keveset tudnak, hiszen alig jelentek meg mostanában olyan könyvek, amelyek ezek történeteivel foglalkoztak volna. Ezt a Családi Kalendárium pótolja. Minden hónapnál kiválaszt egy napot és nevet, s megmagyarázza, hogy mi az eredete. Novemberben van Katalin napja. Persze csak az anyakönyv és a naptár ismer Katalinokat. A családi élet, a barátság, a szerelem csak Katókat ismer és Katikat, Katicákat, Katinkákat és Katusá- kat: Csárdás és dzsesszmeló- diák, falusi nóták és városi műdalok is egyre csak ezeket a becéző-cirógató névváltozatokat hangoztatják. S az a név, mely nálunk ily sokféle becéző formában ismert, az ókori Egyiptomban keletkezett. Mi mindent megtudunk,' ha elolvassuk a Családi Kalendárium cikkeit például a téli csillagos égboltról. Ragyogó gyűrűt alkot az égen a hét legfényesebb csillag, a Szekeres Kapellája, a Bika Aldebranja, az Orion Rigele, a Nagy és Kis Kutya Siriusa és Pronküonja, és az Ikrekben található Pollux és Castor. A csillagos ég más bolygóival is megismerkedhetünk, ha elolvassuk a kalendáriumot. Az ismeretterjesztő krónikák mellett nagyon sok irodalmi mű. novella, vers és széppróza más gyöngyszemei kaptak helyet a Családi Kalendáriumban: Móricz Zsigmond remek novelláján, az Otthonon, Karinthy Frigyes Tanítom a kisfiamat-on és Krúdy Gyula Az enyém című novelláján át Fekete Gyula, Ke- resztury Dezső és Mándy Iván novellájáig sok szép írás. Izgalmas már a névsor is, ahogyan az ember áttekintette a Családi Kalendáriumban írók neveit. Rangos névsor, holtak és élők, a legjobbak, szinte az egész magyar irodalom tükre látható ebben az évkönyvben. Kár, hogy mindössze 47 730 példányban adták ki, hiszen ott kellene lenni minden család asztalán. Igaz, hogy először jelenik meg. s meg kell ismerkedni a kalendáriumokat szeretőknek a stílussal, a válogatással. s mindazzal, ami ezt az évkönyvet megkülönbözteti a többitől. Különben a kecskeméti Petőfi Nyomda is szép, ízléses munkát végzett, pompás művet adott ki a Papíripari Vállalat szolnoki ofszet papírján. Gáli Sándor
