Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
1985. DECEMBER 24., KEDD PEST MEGYEI HÍRLAP 11 Baranyi Ferenc: A költő kézfogásával Sokan elsorolták már az Irodalmi lapok hasábjain is, hogy Paolo Santarcangell torinói egyetemi tanár, a kiváló költő is műfordító mi mindent tett a magyar irodalom itáliai népszerűsítése ügyében. Most csak azt az igen gondosan szerkesztett és nagy műgonddal fordított Pctőfi-kötctet említeném meg, amely a nyáron látott napvilágot a torinói Unione Ti- pografico gondozásában. Azt hiszem, minden magyar ember hálás neki érte, akinek Petőfi neve még most is jelent valamit ... Korántsem viszonzásul, csupán a köszönet kézfogásakép pen hadd adjam közre két saját versét Paolo Santarcangeli- nek. Mindkettő a legutóbbi verseskötetében (Resa dei conti, Milano, 1984) jelent meg olaszul. Baranyi Ferenc költő vallomását már sokszor olvashatta, hallhatta Pest megye lakossága. Pilisen, Mo- noron, Cegléden — de bárhol a megyében, otthon van. Ahol született, ahol iskolába járt, ahol udvarolt, ahol gyakorta verseit szavalják. Az ünnepre két olyan fordítását ajánlotta a szülőföld olvasóinak, amelyek másutt még nem jelentek meg. így írja levelében: El o- kCi ■’jAv. hi t ' yCaZ-fti* űr«- *> f oh- ^ •f&.A't * lé? "T-t Ki? rV— a (XM-pfr-rt-h-ép —"— á t—,*C -ét/, Paoló Santarcangeli: Szil ifi llí k 1. HIÁBA FUTSZ ELŐLEM Az utolsó csúcsnál is távolabb vagy, ki szebb voltál utolsó májusomnál és friss, akár a jégből ernyedő víz. A legkeserűbb évszak árnya rajtam. Amott a hegy, emitt a víz határol, amíg új májusok enyhét idézem. Minden vizet meginnék s felfalnék minden ételt. Rongyos vándor vagyok, botomra bízva. A szemem: tükre hírhedett utaknak. A hátamon: nagy álmok kis batyuja. Leszáll az est, de bennem százezernyi csillag világok Hiába futsz előlem: ki nem térhetsz előlem, én kedvesem, virágos homlokú nőm. Ha vándorkedvem új poklokba űzne: ha tehetnéd se jöjj velem! Maradj csak az éj fölötti légies magasban. Énrám ne sírva gondolj, csak emberséggel — így jelenvaló léssz. Remény takar majd, örökzöld borostyán, s — akár a fényre lepkeraj — körédgyűl a tudat, hogy szeretlek. rendezése 2. A HOMÁLYBÓL Csak szóbeszéd miatt hagytál el engem — s máig sem igazából. Annyit se mondhattam: ne menj, maradj még. S most sem segít a szó, hisz nem tanítottalak meg rámfigyelni. Magadat is kijátszva lajstromoztad szemfényvesztéseid: belőlük éltél, sütkérezvén örökös árulásban. Szemem izzása voltál s zene a fékevesztett levegőben. Megállt a levegő, kihúnyt az izzás — magam vagyok. De nékem zene és fény maradsz immár örökké. Csalárd való, túladagolt elixir —■ te éltettél sokáig, majd fényedet kiloptad éjszakámból. A szám hiába szólal, ha meghallgatója nem te vagy szavamnak. Hang nélkül koldulok az omladékon, vánszorognak az órák, éj éjt követ — mind nékem táruló sír. Csak éj, csak éj, csak éj van. Ha nem segítsz: megsemmisít a semmi. Dr. Szlamenieky István: Sok szállal kötődöm A sors engem valójában ’49-től irányított másfelé; felvételt nyertem az Agrártudományi Egyetemre, s egyben a Népi Kollégiumba. Ennek immáron több mint három és fél évtizede, de kötődésem valóban más-más okból megmaradt. Lehet, hogy utólag furcsán hat, de az első időszakban a visszatérés oka az aratási szezon volt. Apám ugyanis (mint kőműves) tartós időn át vállalt aratást, időnként cséplőgépnél is munkát, hogy az évi ke- nyérnekvalót és a két disznó hizlalásához a takarmányt megszerezze, S ebben minden évben szereplő voltam, kaszás és marokszedő egyaránt. Kötődést jelentett számomra a Búzavirág Termelőszövetkezeti Csoport megalakulása, meditációja, időnkénti vergődése; a Jaki Anti bácsival való viták, konzultációk. Drukkoltam és segítettem, hogy az őszibarack termesztéséről híres ó- falusi dombok értéket hozzanak, ne essen vissza annak nívója. Sajnos, a fajtaváltás nem tudta követni a piaci értékítéletet, a környék termesztésének tekintélye visszaesett. A ma is országosan ismert Benla- völgye Tsz-hez kötődésem egyfelől azáltal alakult ki. hogy nagyapám belépett földjével együtt a szövetkezetbe, másfelől, mint aki az agrárszakmában diplomát szerzett, jó barátságba keveredtem Dékány Pista bácsival, szoros kapcsolat épült ki köztünk. Érdemi konzultációk részese voltam az új szarvasmarhatelep elhatározása előtt, a húsipar kiépítésénél, örömükben és gondjaikban együtt voltam velük. Többször részt vettem közgyűléseiken és nosztalgikusan arra is figyeltem, hogy azóta összeszántott régi földdarabkáink környékén, miként varázsolt a szövetkezet új kultúrákat, változtatta meg a táj képét. Kapcsolatom kibővült azáltal, hogy a szövetkezeti kereskedelem területére kerültem. Nem sok meggyőzés kellett számomra ahhoz, hogy személyes érvelésem is helyt kapjon egy nagyon, de nagyon elmaradott falu, vagy város kereskedelmének fejlesztéséhez. Szerencsére volt tehetségünk hozzá, s a tanácsi, állami vállalatok mellett, hamar nevet szerzett az Áfész Skála-Coop hálózatába tartozó áruháza, a lakók közmegelégedésére működik. Sajnos a kereskedelem terén még sok az adósság, de egyre kevesebb a tehetsége az állami és szövetkezeti frontnak egyaránt. A nyár elején drukkoltam a választási szezonban, hogy ki fut be képviselőként; örültem, hogy Antal Imre barátom lett a nyerő, aki egy érdemleges gépipari vállalat élén szerez tekintélyt szülőhelyemnek. Végül, ha kötődésről van szó, a legerősebb az, hogy ma is ott él édesanyám és egyik testvérem családjával, akik gyakran odavonza- nak, amely mindannyiszor élményekkel gazdagít és információikkal lassítják a felejtési folyamatot. Dr. Székely Lajos: Mérföldkövek „Minden ember legyen ember / És magyar, / Akit e föld hord s egével / Betakar.” Ezt szavalta Vörösmarty Mihály 1842. október 5-én a fóti Somlyó kies lejtőjén Fáy András, a „haza mindenese” szüretén. Együtt szüreteltek, iddogáltak költők, színészek, szobrászok, festők, politikusok, s közben a haza sorsáról váltottak szót. A reformkor emlékezetes napjai voltak ezek, a szabadságra ébredés napjai. Ezekben az években indult el Csíkszeredáról egy székely fafaragó mester az ország belseje felé munkát keresendő. Budához közeledvén hírül vették, hogy jó munka adódik a közelben, egy bizonyos Fóth nevű községben, ahol Károlyi István gróf székesegyházat készül építeni Ybl Miklós tervei alapján. ÍGY TÖRTÉNT. így jutott a Csíkszeredából jött Székely István Fótra. 1846 táján neki is kezdett „művéhez”, a máig is híres fóti templom ácsmunkáihoz. A munka jól ment. de két év után megszakadt. Az 1848-as szabadság- harc idejére a fóti férfiak, a „veressipkások” hadba vonultak a haza védelmére. A szomorú végű harc után a templom építője, a szabadságharc jeles katonája. Károlyi István honvédezredes is a pesti Újépület börtöncellájába, a „magyar Bastille”-ba került, ahol kivégzését várta. A hagyomány szerint családja 30 ezer ezüsttel megváltotta életét, „kegyelmet” kapott. Akkor már 1851-et írtak. Folytatódott az élet — Foton is —, a falu az önkényuralom súlyos terheit nyögte. Újraindult az elkezdett építkezés is és 1855 végéig tartott. Á Szeredéből ideszármazott Székely család újra munkához jutott és gyökeret vert, megtelepedett a községben. A százharminchárom dicsőséges napot rémséges évek követték: félelem, munkanélküliség, szegénység. A Székely család ez idő alatt hatszor kényszerül a faluban más-más helyen szűkös otthont cserélni, míg végül 1931-ben a „Suum Cuique” („mindenkinek a magáét”) fót-újfalusi telepen szoba-konyhás lakáshoz jutnak. Innen jöttem. Születésem — 1923-at írtak akkor — a legnehezebb, a legszegényebb évek idejére esett, mondta dr. Székely Lajos. Nagyon szegények voltunk, de csak anyagiakban, szellemiekben korántsem. MEGPRÓBÁLTATÁSOK. Még alig cseperedtem, máris közvetlen kapcsolatba jutottam a munkával és a nélkülözéssel. Magamnak sem sok reménye volt vágyai teljesítésére: a továbbtanulásra. „Szívesen taníttatnálak fiam — mondta apám —, ha bírnánk.” A munkásember belső lázadása mégis elindított arra az útra, ami deresedő fejjel ítélve is rögös, buktatókkal volt teli. Nélkülözés, megkülönböztetés az egyik oldalon, akarás, szorgalom a másikon. Kevés generáció mondhatja el magáról, hogy annyi megpróbáltatást, félelmet, életveszélyt élt át, mint a miénk. De átvészeltük. És ma már történelem a fóti Nemzeti Bizottság, és a hazai első „szabad” fóti gyermekotthon. Kevesen látták azt az első harminc, csontig soványodott gyermeket, akit a svéd Vöröskereszt segítségével hoztak Fótra, a szabad ország első gyermekotthonába. Nehéz a halványuló múltból visszaidézni a felszabadító harcokat és a harcoló szovjet katonák fóti kórházát, majd a svéd Vöröskereszt fóti kórházát. Az itteni szolgálatom lett a községhez való megtapadás legfőbb kötőanyaga. Az ifjúság szervezője lettem, ott bábáskodtam az úttörő-mozgalom megszületésénél 1947-ben, vezetője („elnöke”?) lettem a fóti 48- as ifjúsági bizottságnak, a népi mozgalom felélesztésének. S mindezt 28 éves „siheder” fejjel! SZABAD HAZÁBAN. Mint a legtöbb fiatal, magam is fel akartam értelmemmel falni az egész világot, mindent megismerni, amit addig elzárt előlem a szegény ember sorsa. így történt, hogy a tudományegyetem három karára is eljutottam, filozófus lettem (azaz „bölcseletkedvelő” — de nem bölcs), klasszikus nyelvész, pszichológus, etnográfus, tanultam jogot, teológiát és ki tudja mit még. ha az idő olv gyorsan el nem halad fejem felett. Büszke vagyok rá, hogy a Népi Kollégiumok Országos Szövetségének (NÉKOSZ) alapítója, pedagógiai vezetője lehettem és olyan kollégium igazgatója, amely a „fényes szelek” viharában is élen járt Ha külső késztetésre olykor el is hagytam Fótot, belső késztetésre újra visszatértem: huszonnyolc évig voltam falumban tanácstag, a művelődési bizottság elnöke, és immár két évtizede a Hazafias Népfront keretében szervezett Fáy—Vörösmarty Társaság elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. Mindkettő nem kötött, de láncolt falumhoz, annak jelenéhez és jövőjéhez. mindenkihez, aki itt él. NEMZETI LÉTÜNK KÉRDÉSEINEK NYOMÁBAN. Már annak is fél évtizede, hogy nemzeti létünk nagy gondjaiból valamicskét felvállaltam. Ezóta vagyok tagja a Hazafias Népfront Országos Tanácsának és töltöm be az elnökség mellett működő Balesetvédelmi Társadalmi Munkabizottság elnöki tisztét. A népfront VIII. kongresszusán, mint Pest megye küldöttét, újra az országos tanács tagjává és a bizottság elnökévé választottak. Milyen társadalmi célt szolgálok a munkabizottságban, amelynek elnöke vagyok? Szilárd meggyőződéssel vallom, hogy nemzeti létünk alapjának védelméről van szó. Arról, hogy évenként ?200 személy hal meg baleset, 2800 pedig az alkoholizmust követő májzsugorodás következtében értelmetlenül, önpusztító módon. Emellett közel félmillióan sérülnek meg, válnak nyomorékká, kerülnek kritikus élethelyzetbe gondatlanság, felkészületlenség, virtuskodás miatt! Mindezt ki nézheti tétlenül? Az egyéni sérülések és családi tragédiák a népgazdaság éves költségvetésének mintegy 2%-át emésztik fel. (Ennyi jut körülbelül a közoktatásra!) És akkor hol marad még a fájdalom, a szomorúság, a szeretett személy elvesztésének pótolhatatlansága? A MINDENNAPOK. Amit itt elmondtam, a társadalom jobb és szebb életéért, egészségvédelméért vállalt társadalmi munkám! A főhivatásom mégis az egyetemi, főiskolai oktatás, Az Orvostovábbképző Intézet (egyetem) Egészségügyi Főiskolai Karán — a megalakulás óta — vezetem a Pedagógiai Intézetet, benne az egészségügyi tanárképzést és valamennyi szakon tanuló hallgatók pszichológiai. pedagógiai, egészségnevelési képzését. Professzornak lenni szép hivatás. É hivatás szakmai oldala ölelkezik a népfrontmoz- galomban vállalt társadalmi munkámmal, az elmélet és gyakorlat szép egysége ez. Összeállította: SÁGI ÁGNES
