Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-24 / 301. szám

Talált ház a Duna partján Valóban Ybl Miklós tervezte Első hallásra nem akartam elhinni, hogy ilyesmi létezik. Most, 1985-ben derül ki egy házról, hogy nem más, mint Ybl Miklós tervezte Verőce­maroson az Árpád út 53. szám alatti épületet. Első utam a nagyközség ta­nácselnökéhez, Versényi Pé­terhez vezetett. Tőle tudtam meg, hogy az épület létezésé­ről nagyon is tudtak, de hogy ez egy „Ybl-ház”, az nem volt közismert. — A Műemléki Felügyelőség vette pártfogásába az épüle­tet. Tessék, ezt a tervezetet ké­szítették az épület hasznosítá­sára. A tervező elképzelése szerint alkotóháznak felelne meg leginkább, építészek dol­goznának itt kis kollektívában. Javasolja ezen kívül, hogy a házat emeljék műemlék jelle­gűvé. Ismerve a nagyközség anya­gi lehetőségeit, egy ilyen fel­újítás csak külső segítséggel képzelhető el, amit' többek kö­zött a Műemléki Felügyelőség talán meg is ad. Talán. A ter­vezet készítőjét. Rhédey Lász­lót az OMF Hilton melletti épületében találtam. r Es békességben? Elfértünk, megfértünk Pelenkákat lengetett a szél Ami a családon belül történik, magánügy. Az ember pél­dául nem kevés szégyenérzettel illetéktelen hallgatózónak ér­zi magát, amikor megállni kényszerül a monori Forrás áru­ház előtti pádon sírdogáló két idős asszony mellett, mert ki­derül, hogy egyikük az unokái miatt sír, a másik pedig mert nem talál vigasztaló szavakat. Társadalmi üggyé a család belső dolgai akkor válnak, ha csak külső beavatkozással old­hatók meg a súlyos csomókká gubancolódott szálak. ... ennek az épületnek a helyén állt a dédapám háza. 1963-ban bontottuk le, s már úgy építettük, hogy a lá­nyaimnak is helyük legyen benne, eleinte mégis úgy lak­tunk, hogy a konyhában volt apám, anyám, az előszobában az egyik lányom, az utcai szobában a másik lányom a férjével, egy kis szobában a férjem meg én... És elfér­tünk, és megfértünk kisebb zörrenésekkel. Ide születtek az unokáim, még a dédunokák is. Gyerekek nélkül nem volt ez a ház soha. Két napig nyomoztam, hogy csomók nélküli családot ta­láljak, olyat, amelyben több generáció fér meg egy fedél alatt, ahol naponta megtörté­nik az állítólag lehetetlen és harmóniába olvad az idősek tapasztalata és zsémbelése, a fiatalok energiája és türelmet­lensége, a még fiatalabbak vidámsága és toporzékolása. Segítségül hívtam a nyomo­záshoz körzeti orvost, tanácsi ügyintézőt és magánembert. Mindenki visszakérdezett: — ... több generáció, együtt? Es békességben...? Ezen gondolkodnom kell mert így hirtelen ... A Cinkos—Szalai család volt az első, nehezen előkerí­tett cím, a monori Toldi ut­cában. S mert nem akartam hivatlanul és váratlanul be­állítani, Cinkosnét a Forrás áruház iparcikkosztályán ke­restem először. Nevetett, az­után szabadkozott, végül még­iscsak elmondott egyet-mást. w ; 1'. alig vagyunk otthon. Le­het, hogy ez a békesség oka? — tréfálkozik, aztán elmeséli: amikor férjhez ment, férjével együtt az ő szülei házánál maradtak, s mert nyilvánva­ló volt, hogy mindkét generá­ciónak szüksége van egymás­ra, az újonnan felépített csa­ládi házba is együtt költöz­tek át, mindannyian. A szü­lők most már betegesek, de az együttlakás nem kényszer így sem. hanem természetes. Természetesnek érezte ezt Cimkosné lánya is, aki tavaly ment férjhez, s a vő zokszó nélkül illeszkedett be új csa­ládjába. S úgy tűnik, a „har­madik generáció" maradása végleges: a tetőtér beépíthető, ezt közösen megoldhatják, hogy helye legyen a majd megérkező negyedik generá­ciós „képviselőnek" is. — Ennyi az egész. Tudunk alkalmazkodni, békés a ter­mészetünk, és szükségünk van egymásra. Érdemes erről ír­ni egyáltalán? Budai Ferencék monori Ság- tíri utcai családi háza az évek során egyre bővült. Hol egy toldalékkal, hol egy pad­lásszobával, és az udvaron mindig pelenkákat lengetett a Iteél. Étek W Haár Laci bácsi ballag az ételhordóval, a Deák Ferenc utca sarkán állunk meg szót váltani. Egyedül ól, a kérdés­re is csak legyint: — Égyütt lakni, az ma már nem divat. A fiatalok men­nek és keresik külön a maguk boldogulását. De tudja mit mondok magának? Ezért nem elég a szén se. Ahol három gyerek volt, az háromfelé sza­lad, három házat kell fűteni egy helyett... — De nagy lett itt a csend! — lépek be ismerősöm elő­szobájába. — Hát elköltöztek a gyere­kek. Mondtam is az este a fe­leségemnek: Aztán mi a fenét fogunk ebben a nagy házban csinálni? Berendezzük a szo­bákat táncteremnek? Beszélgetésünk másnapján Budai Ferencné bead a szer­kesztőségbe egy levelet: ne fe­lejtsem ki, hogy a család együttmaradásához három do­log elengedhetetlen: az őszin­teség, a megbecsülés és a sze­retet. m' w Olyan könnyűvé koptattuk ezeket a szavakat, hogy szin­te maguktól szaladnak a toll hegyére, a súlyukat alig érez­ni. És hát őszintének lenni, megbecsülést, szeretetet mu­tatni távolról is lehet. meg alkalomszerűen. De biztos, hogy az ugyanaz? És biztos, hogy éppen annyit ér...? KOBLENCZ ZSUZSA — Fölmerült, hqgy emlék­ház, vagyis múzeum legyen, de egy ilyen jó fekvésű házat vétek lenne csak azért átala­kítani, hogy kirándulók néha körbe járjanak benne. Alkotó­háznak javasoltam — mondta. — Ez állna legközelebb az épület korábbi funkciójához. Átalakítás után az eredeti álla­pothoz közelítene a belső el­rendezés. Az elhanyagolt kert rendbehozásával együtt hat­millió forintból kijönne. — Mi lett a sorsa a terve­zetnek, ki hagyja jóvá, vagy bírálja felül? — Benyújtottuk a miniszté­riumba, jelenleg a választ vár­juk. — Mikor épülhetett a ház és egyáltalán bizonyított-e, hogy valóban Ybl Miklós ter­vezte? — 1889-ben épült, romanti­kus stílusban. Az építészeti és díszítési elemek valóban Ybl- höz vezetnek, bár az ő terve­zett és felépült munkái között írásos nyomát nem találtam ... Ki „fedezte” föl? Lázár An­talhoz, az Építőművészek Szö­vetségének főtitkárához vezet­tek a szálak. — Szakvéleményezni hívtak Verőcemarosra, éppen abba a házba, amelyik a szóban forgó mellett áll. Azok a tulajdono­sok hívták föl a figyelmemet a szomszéd épületre. Azonnal megnéztem. A volt tulajdono­soktól hallották, hogy Ybl ter­vezte azt a házat, a stílusje­gyek alapján nagyon valószí­nűnek találtam ezt, így hát ér­tesítettem róla az Országos Műemléki Felügyelőséget. Kapcsolatba kerültem a volt tulajdonos özvegyével... Már indultam is Liszkay Nagy Miklósáéhoz. — Tudja mióta harcolok ér­te, hogy megmentsék a házat? Férjem halálakor ki kellett költöznünk a nyaralóból. A bútorokat elhozattam. Nagy ré­szüket a kiscell'i múzeum vet­te át a dokumentumokkal együtt. Én vagyok az egyedüli élő szemtanú, aki emlékszik még, hogy volt berendezve. Minden segítséget fel is aján­lok, minden segítséget és a tu­lajdonomban levő bútorokból, rajzokból is odaadom, amire igényt tartanak a felújított épületbe. —: Elmondaná, hogyan is épült a ház? — A férjem nagyapja*, Lisz­kay Boldizsár vásárolta a Sturm családtól 1920-ban. Sturm Ferencnek tervezte Ybl Miklós. Nyolc évig azt hittem, elvész ez az érték, most újra reménykedni kezdtem ... A nyomozás végére értem ugyan, a történet több részlete mégis talányos maradt. Pél­dául: miért kellett nyolc év­nek eltelnie ahhoz, hogy egy ilyen nyilvánvaló értéket föl­fedezzünk? DUDÁS ZOLTÁN ÖTÄ — Itt tessék aláírni — így a postás, aztán már csak a hátát látni. Egy köteg százas marad utána. Vékony köteg — számol­gatja a nyugdíjas ember — az ezret nem éri el. El­éri, nem éri, a lehető leg­jobbkor érkezett. Váratla­nul, kérés, kérvény nélkül, éppen karácsony előtt. Alighanem az égből poty- tyant. Nem, nem — a mel­lékelt szelvényre azt írták: Vasutas Szakszervezet, 0,5 százalékos ÖTA. Aha. — Kérem szépen, mi az az ÖTA? — érdeklődöm Hernádi Istvántól, a ceg­lédi körzeti üzemfőnökség szb-titkárától. — Nem éppen gyakori úgy tudom, csakis a vas­úton belül jött létre. Any- nyit jelent: önkéntes tá­mogatási alap. Bármely vasutas dolgozó tagja le­het, ha vállalja, hogy a havi fizetéséből 0,5 száza­lékot befizet a közös kasz- szába. Valamikor az ötvenes évek elején alapították meg, a szakszervezet kez­deményezésére, elsősorban a vasút belső egészségügyi intézményhálózatának fi­nanszírozására. Azóta szám­talan segélyformában oszt­ják el a pénzt. Kisebb-na- gyobb összegeket kapnak azok, akik évente 28 nap­nál hosszabb ideig kény­szerülnek kórházi gyógy­kezelésre, akik cukorbete­gek, akik 120 napnál töb­bet töltenek betegállo­mányban, és így tovább. Esetenként a nyugdíjas- alapszervezetek mérik föl, hogy kik szorulnának rá a szociális segélyre. Ez történt most is: való­ban kérés nélkül küldtek az ÖTA-ból a legidőseb­beknek, akik bizony rend­kívül alacsony nyugdíjat tudhatnak magukénak. Gondolom, karácsony előtt megörültek neki. VARGA SÁNDOR Visít a garázs a telepen Óh, azok a sonkák, csikók Karácsony tájt rossz idő jár a sertésekre; ám annál jobb a gazdáikra: disznóvágást tartottak, tartanak, s a jelek szerint a belátható jövőben is fognak tartani. Az idősebbek váltig állítják, szabályos szer­tartás egy-egy ilyen esemény. Nemcsak erőpróba, különös fáradságot hozó nap, ds egy­fajta koronája is az addigi erőfeszítéseiknek. Mindig kér­dés: ki legyen a böliér? Ez ugyanis bizalmi feladat, nem jó a szomszéd által ajánlott, meg a munkatárs által di­csért. Az előbbi sokat kért, amaz sokat vitt. Emez meg el- sózta a hurkát, s kevesebb fokhagymát tett a kolbász­ba... Fehér Józsefhez — például — ki tudja, hányán ragasz­kodnak, decembertől február végéig jár Nagykőrös házai­hoz, s végzi megelégedésre a cseppet sem irigylendő mun­kát. (|r;i S miután kiválasztódott az egyedül alkalmas böllérem- ber, foghat hozzá a család a szükséges anyagok beszerzésé­hez, ami. mit tagadjuk, évről évre több — s változó! — gon­dot okoz. Hol a fokhagyma alkalmatlan a feladatra, hol paprikát nem lehet kapni. Só­ból sem mindegy, milyen van, állítják sokan, a bors is sok borsot tör az emberek orra alá, s a többi kiegészítő anyag­ról még nem is beszéltünk. Tény viszont, hogy újabban a lakótelepi garázsokban is dol­goznak fel állatokat, ami azt mutatja, ismét fénykorát kez­di élni a házi hústartóisítás ezen ősi mestersége. Miért? Erre nem szabad hányaveti, rövid választ ad­ni, hiszen több ok szorítja,er­re a vállalkozókat. Hogy vilá­gosabban lássunk, kövessük egy darabig gondolatmenetü­ket. Élősúlyban egy 120—160 ki­logrammos állatot 35—40 fo­rintért lehet megvenni (ter­mészetesen kilónként). Az ügyesebbje még marhahúst, diszr.óhúst is vásárol mellé, szaporítani a kolbásznakva- lót, mert halódóban a divatja a szalonnának, zsírsütésnek. Mindezek olcsón a boltban is kaphatók, míg a késztermék­nek még az íze is annyira más, hogy sokakat egymagában is döntésre visz. Mindezek együt­tesen öt-hatezer forintos egy­szeri kiadást jelentenek, ám ennek fejében igen hosszú ideig nincs gond húsra, vacso­rára. s nem marad éhkoppon a váratlan vendég sem. Mit lehet ezért a pénzért kapni a boltban? Máskülönben a disznóvágás a takarékosság mindennapi megvalósulásának tipikus ese­te. Hiszen szinte minden da­rabnak helye van, a csonto­kat kivéve hasznosul minden. Nem szóltunk még a NAP utánozhatatlan hangulatáról. Az csak természetes, hogy hajnalban — úgy négy óra fe­lé — finom kisüstiből jár egy- egy kupicával, s utána a ki­kerülhetetlen adoma a meg­szűrt és elszaladt valamikori disznóról. A pörzsöléshez már jó évtizede mindenütt a gáz­láng járja, s újabban a kat­lan alá is ezzel gyújtanak be. Az csak természetes, hogy a gazdasszony meg a böliér egész nap pörlekedik egymás­sal — hol a fűszer kevesebb, hol „így szeretném”, hol „úgy ■jobb lenne”. Aztán az egyez­ségihez a kóstoló visz köze­lebb s ebben részt venni ma is a legnagyobb megtisztelte­tésnek számít. Az is; egész évre az az íz lesz a megha­tározó. Délre kész az egész, jön az ebéd, majd a rendrakás — ennyivel is kevesebb a mun­ka karácsonyon ... BALLAI OTTÖ Egyedül él Reggel nyolc órakor már ketten üldögélnek a szépen be­rendezett napközi otthonban. Az étkező és nappali helyisé­gen kívül két szobában tölt­hetik el itt napjaikat, délután Ülhetnek a gyékényszéken W Tavasszal a Tá­péi Háziipari Szö­vetkezet bedolgo­zókat toborzott Cegléden és kör­nyékén. A hathe­tes tanfolyam után tíz-cgyné- hány ceglédi asz- szony készít ott­hon gyékényfona- tú szék- és ülő­garnitúra-ülést, háttámlát. Távoli országokban, töb­bek között Fran­ciaországban és Angliában is ked­veltek a gyékény­fonata ülőalkal­matosságok. Far­kas Imréné — a szövetkezet ceglé­di megbízottja — ülőlapot készít. APÄTI-TÖTH SÁNDOR FELV. A meghitt ünnepi hangulatban, kellemes meleg szobá­ban, a barátok, családtagok társaságában kevesen gondolnak azokra, akik ilyenkor, mint egész évben mindig, egyedül töl­tik a december utolsó, legszebb napjait. Sokuknak talán a karácsonyfa fénye sem világít, nem volt, aki megvegye, aki feldíszítse számukra. A gödöllői szociális otthonban azokkal beszélgettünk, akik hivatásból gondozzák az idős, beteg, ápo­lásra szoruló öregeket. négy óráig, a még bejárni tu­dó magányos emberek. Min­denütt rend, tisztaság, az asz­talokon terítő — mint otthon, s amerre nézek, zöld növé­nyek. Az étkezőben televíziót nézhetnek, a szobákban kézi- munká zhatnak. Zebegnyei Istvánná gondozó­nő büszkén mutatja a foglal­koztatókat; a tálalót most ala­kították ki egy öltözőből, ezt a harmincnégyezer forint érté­kű munkát a Bpsnyő vegyes­ipari gmk tagjai társadalmi munkában készítették el az öregek számára. Kolozs Lajos bácsi nem akar reggelizni, szégyelli, hogy ete­tik. Nem is 83 éves kora miatt van ez. Eltört a karja, és most teljesen magatehetetlen. A napköziben jól érzi magát, ha fáradt, ledőlhet a heverőre a pihenőben, a mellette levő für­dőszobában szívesen meg is mosdatják. Lajos bácsi egye­dül él, sénki rokona, várja, hogy elhelyezzék szociális ott­honban. A házigondozók szokásos napi útjára együtt indulunk busszal. Lehoczky Lászlóné, Harangozó Lászlóné és Mészá­ros Lászlóné más irányba mennek ápoltjaikhoz, elválunk egymástól. Kovács Jánosné szociális szervezővel, akinek a házigondozók ellenőrzése is feladata, tovább utazunk a város másik részébe. Libát őrzött A Költői Anna utcában a kilencvenéves Dobos Ferencné és hatvanegy éves lánya is ápolásra szorulnak, őket tisz­teletdíjas gondozó, a szom­szédban lakó R. Nagy István­ná látja el. És az sem mellé­kes, hogy hallgatja Dobos né­ni emlékeit, akinek elmondása szerint, ha a lába és a dere­ka nem fájna, semmi baja nem lenne. Könnyes szemmel meséli a néni az élete történetét, a sokgyerekes család legnagyobb lányának nehéz sorsát. Egy osztályt végzett csak, utána libát kellett őriznie, majd cse- lédeskedett. Most csak az a bánata, hogy nem lát már ol­vasni. Pedig rengeteget olva­sott annak 'dején, libapász- torkodása alatt is szaladt a mezőn, ha egy újságpapírt fújt a szél... Nem is felejtet­te el a betűket. Dobos néni elégedett a mostani sorsával, drága asszonynak, angyalnak nevezi szomszédját, és a dok­tor úr is minden hónapban meglátogatja. Várja a reggelt A Szabadság úton Gál Sán­dorját épfíen rossz kedvében találjuk, ő hetvennyolc éves. Kétszeri combnyaktöréses műtétje óta járókával tud csak közlekedni a lakásban. Borzasztóan érzi magát egye­dül, senki nem nyitja rá az aj­tót, mindig a reggelt várja, amikor az ő kis csibéje, Gabika — Lehoczky Lászlóné — meg­érkezik. Panaszkodik Gál né­ni: spórolni kell a szénnel, nagyon kevés. Kovácsné meg­nyugtatja, nem kell félnie, a tanács ad igazolást a Tüzép- telepnek, és haza is szállítják a tüzelőt, meleg lesz továbbra is a lakásban. A tüzelő is, a szó 's melegít. BASRA! ERZSÉBET ...ha egy újságpapírt fújt a szél... I tüzelő is, a síé is melegít

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents