Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-11 / 264. szám

1985. NOVEMBER 11., HÉTFŐ PEST . mii. j i:r. 3 KVDSZ-választss értekezlet Számadás és tisztújítás A HVDSZ megyei választói küldöttértekezletén elnöklő Reznek András nyugdíjas be­vezető szavai után Soltész La­jos, a HVDSZ Pest Megyei Bi­zottságának titkára számolt be az elmúlt tel évtized mozgal­mi munkájáról. Mint hangsúlyozta, ez idő alatt tovább növekedett a tag­ság társadalmi és termelési aktivitása. Az árutermelő vál­lalatok versenyképességük ja­vítása érdekében gyorsították a termékszerkezet korszerűsí­tését. S az ágazathoz tartozó vállalatoknál a lakossági kom­munális szolgáltatásokat ille­tően javult az ellátottság, a színvonal. Ezekben az ered ményekben nem kis szerepet játszott a szakszervezet fele­lősségteljesebb termelést és gazdálkodást segítő tevékeny­sége, a szocialista brigádok helytállása. Ha ehelyütt minden részlet­ről nem is szólhatunk, néhány jellemző adat azért kapjon nyilvánosságot: az 56 Pest me­gyei vállalatnál, ahol a dolgo­zókat a HVDSZ tömöríti, öt esztendő alatt csaknem felével nőtt a termelési érték, s két­harmadával az egy főre jutó nyereség. A dolgozók átlagbé­re 40 százalékkal emelkedett, s bár kevesebb lett a szocia­lista brigád (822-ről 753-ra csökkent a számuk), évente 5—600 kollektíva kapott elis­merést, kitüntetést. Az újítá­sok száma esztendőnként 400 körüli. Ám nemcsak arról esett szó tegnap, ami dicséretes. A be­számoló is említette, s a vita 8 hozzászólója is: van még mit javítani a munkafeltétele­ken, a szakszervezeti tevé­kenységen. Széli Károlyné, a PVCSV osztályvezető-helyette­se, Honti János, a Váci Kom­munális- és Költségvetési Üzem műszaki vezetője és Mundtner Károlyné, a buda­örsi költségvetési üzem osz­tályvezetője-tette szóvá: a bi­zalmiak munkáját is nehezíti, j hogy a dolgozók nem mindig kapnak kellő megbecsülést a fő munkaidőben folytatott te­vékenységükért, s vannak presztízs nélküli munkakörök, melyeket nem könnyű betöl­teni, ha a dolgozók bére, jö­vedelme elmarad az átlagos tói. Faragó Ágnes, a DMRVV központi diszpécserszolgálatá­nak vezetője a szakszervezet környezetvédelmi tennivalóiról beszélt, Szever Jázsefné, PEVDI függetlenített szb-tit- kára azt említette, hogy gazdaság fejlődésétől nem ma­radhat el a szakszervezet, job­ban fel kell készítenie tiszt­ségviselőit. Brunner József, t PVCSV biztonságtechnikai ve­zetőjepedig szorgalmazta: ahoj az üzemi baleseti helyzet ki­fogásolható, ott tegyék tüze­tesebb vizsgálat tárgyává: mi­lyen a munkafegyelem. Hiszen a kettő összefügg ... A vitában szólalt fel Somos­kői Gáborné, aki a HVDSZ központi vezetősége és az SZMT nevében üdvözölte a tanácskozást, s a többi között arról szólt: hamis vélekedés, hogy a szocializmusnak min­denkit el kell tartania függet­lenül attól, hogy az illető ho­gyan dolgozik. Ám az ágazat ban feltétlenül indokoltnak tartják, hogy a közszolgálta­tásban dolgozók bérének fej­lesztése közelítse meg a min­denkori országos átlagot. Dr. Arató András az MSZMP Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács üdvözle­tét tolmácsolta, majd a szak­szervezetben dolgozó kommu­nisták teendőiről beszélt. Mint kiemelte: e kettős társadalmi feladatkörben példaadóan, be­csületesen, s hatékonyan kell dolgozniuk, erősíteniük mun­kájuk politikai jellegét, s jel­ző, véleményező, javaslattevő szerepükkel úgy kell élniük, hogy mindenkor érvényesítsék a párt politikáját. A vitát követően került sor a tisztújításra. Lejárt a HVDSZ 13 tagú Pest Megyei Bizottságának mandátuma. A testület helyett most 5 tagú titkárságot választottak a de­legátusok. A titkárság veze­tője a megyei bizottság koráb­bi titkára,. Soltész Lajos lett. Ugyancsak megválasztották a HVDSZ soron következő IX. kongresszusának 17 Pest me­gyei küldöttét, s azt a 13 dele­gátust, akik az SZMT Pest megyei küldöttértekezletén képviselik majd a HVDSZ it­teni tagságát. Szentendre tervei a következő évekre NEHOGY MEGKOPJON A VARÄZSA A művészek között. Balról jobbra: Farkas János, Balogh László, Ilann Ferenc, Lehoczki János, Hajdú László, Bihari József, Aczél György Szentendre város sok ismert gonddal küzd. A VII. ötéves terv előkészítésekor, amikor sorra veszik, milyen égető fel­adatokat kellene megoldani, mint a megyében általában, felelősen rangsorolják, mit vállaljanak első teendőnek. E térségben is az egészséges ivó- vízhálózat bővítése, a csator­názás, a lakásépítési, valamint az oktatási program folytatása került az élre, de elképzelhe­tetlen, hogy ne fejlesszék a ke­reskedelmi hálózatot vagy a szolgáltatást. Ezt hangsúlyozta a tegnapi beszélgetésen Krasznai Lajos, valamint a város vezetői. Ugyanakkor érthető, hogy az elsődlegesség meghatározása mellett nem mondhatnak le a művelődési igények kielégíté­séről sem. Dr. Bihari József a többi között arról tájékoztatta Aczél Györgyöt, hogy a közel­jövőben megnézik Szigetbe­csén azt a házat, ahol A.ndré Kertésznek, a nagy - fotórhű- vésznek hagyatéka kap ott­hont. Ráckevén a rendőrség régi épületében rendezik be múzeumot. Cegléden Bene­dek Péter alkotásai kapnak méltó helyet. Vácott a Gádor­gyűjtemény a kanonoki épü­letbe kerül, Nagykörösön hely­reállítják a műemlék kúriát, jövőre Vajda János hagyatéka is megkapja az őt megillető helyet. Szóba került a gödöllői kastély sorsa, melynek állag­megóvási munkái elodázhatat- lanok... Van tehát bőven tennivaló. S e programban mindenkép­pen nagy szerep jut Szentend­rének is. Maga Aczél György fogalmazta meg: ma tizennégy múzeum van Szentendrén, de tovább kell lépni, nehogy megkopjon varázsa. S amikor Rozgonyi Ernőné dr. arról szá­molt be, hogy a továbblépésre milyen elképzeléseket dédel­getnek —, a Politikai Bizott­ság tagja megjegyezte, „ha­ladj, hogy támogathassunk”. Vagyis azt hangsúlyozta, hogy elsősorban a városnak kell számba vennie, milyen forrá­sokra alapozza elképzeléseinek megvalósítását, csak annak alapján várhat külső segítség­re. Miről Is van szó? Mihez is kell megnyernie a művészeket és a lakosság többi részét? Mi­hez nyújthatnának segítséget az intézmények, s mivel told­hatná meg a támogatást a művelődési tárca? A Szamár-hegynél levő pin­ceprogram befejeződött, meg­erősítettek a pincéket, támfa­lat építettek, s már rendezhető a környék is. Felvetődött az ottani fűrészmalom hasznosí­tása. A sokféle elképzelésből leginkább támogatható egy múzeumi központ kialakítása, 1960 négyzetméter kiállítóte­rületével. Megoldaná a megyei múzeumi igazgatóság és a Fe- renczy múzeum raktározási és műhely,gondjait is. Az elkép­zelés megvalósítása' nemcsak a helyi és a környék művészei­nek érdeke, hanem országos ügy is, hiszen nemcsak a már meglevő gyűjtemények kínál­ják a sok látnivalót az idelá­togatók számára, hanem a ma alkotó idősebb generációk mostanában többen felajánlot­ták életművük gyűjteményét szeretett környezetüknek. A program során ezt a gon­dolatot ápolták a művészek is. Farkas Ádám például elmon­dotta, hogy csaknem áláz itt élő művész kész a támogatás­ra: öt-tíz millió forint értékű alkotásukat ajánlják fel a cél­ra: legyen állandó kiállítóhely a fűrészmalomban. Magyarországon ilyen ada­kozás még nem volt hasonló célra — ezer-kétezer mű: ér­mék, rajzok, szobrok, festmé­nyek szolgálnák az álom meg­valósítását. Farkas Ádám ön­maga kétszázezer forintra be­csült szobrait áldozza a közös ügynek. S mint mondotta: a többiektől is ez várható. Jól találkozik tehát az egyéni és a közösségi érdek. Aczél György nagyszerűnek tartotta az elképzelést, mond­ván a sok múzeum mellett valóban szükséges egy olyan intézmény, ahol egyetlen he­lyen mutatják be a város és környéke művészeti kincseit. Egy helyen, hogy azután a lá­togató saját élménye hatására válogathasson: mit néz meg a városban. Igaz, hogy a népgaz­daság nehéz helyzetben van, de nem is az államtól kellene a megoldás kulcsát várni. A művészek felajánlása máris alapot teremt a továbblépésre, hiszen az alkotásokat árveré­sen nem is az értékén kellene továbbadni, hanem megaján­lásként a vásárlók felülfizet­hetnek: jótékony célra szíve­sen áldoznak az emberek, a mecénások, akár egyénekről, akár intézményekről van szó. Fel kellene kutatni a még parcellázásra alkalmas telke­ket és az abból befolyó összeg szintén rendelkezésre állna. A nap során számos egyéb ötlet is elhangzott. Segítene a pro­paganda is. Szószólóra talál­nak a szentendreiek a televí­ziónál, rádiónál és sajtónál. Támogatandó az az ötlet is, amely szintén nem egyszerűen szentendrei vagy megyei ér­dek. Országos ügy, hogy meg­őrizzük néprajzi hagyomá­nyainkat. Sok megyében pusz- tulóban, elhanyagoltan,, sok­szor üresen állnak a pótolha­tatlan értékek. Mozgalmat kel­lene indítani: minden megye adjon a szentendrei szabadté­ri múzeumnak egy, csak egyet­len házat! Aczél György ígér­te mint országgyűlési képvi­selő Baranyában közben is jár ennek érdekében. Elkép­ETFO VAN A z ember igen bonyolult lény, gondol­kodásában ugyanakkor hajlamos az egyoldalúságra. Bonyolultsága minden megnyilvánulásában megmutatkozik, jel­lemzésére mégis beérjük egy-egy kiraiga- dolt vonásának minősítésével. Vannak emberi tulajdonságok, amelyeknek miben­létét ugyan alig tudjuk meghatározni, mégis nagy tisztelettel övezünk. Ilyen pél­dául a tehetség. Lényegét jeles gondolko­dók sokszor és sokféleképpen igyekeztek megfogalmazni, megfejteni azonban éppoly kevéssé sikerült, mint mondjuk a szép­ségét. Mindkettőről ismertek a közhely- szerű igazságok. Szép az, ami érdek nél­kül tetszik. Tehetséges az, aki többet tud, mint amit megtanult, olyasmit lát, hall, érzékel, amit mások nem. Tudjuk, hogy a tehetség fele szorgalom, s azt is, hogy kitartás nélkül fabatkát sem ér. Kétségtelen viszont, hogy ha a tehetség nem ölt testet a többiek által látható, ta­pasztalható szellemi, fizikai teljesítmény­ben, tárgyban, termékben, fölfedezésben, akkor mit sem ér az egész. Ez olyan la­pos igazság, hogy szégyenkezés nélkül le sem írható, mégis le kell írni, mert ma­napság nagy kultusza van a tehetségnek. Ám annyian élnek vele vissza, hogy ho­vatovább bátorság kell a közkeletű téte­lek hangoztatásához. Hallom például, hogy egy gödöllői apa szerint az iskolában nem a szorgalmat, hanem a tehetséget kellene értékelni, osz­tályozni. Fejtegetéséből azt is megtudtuk, hogyan gondolja. És főleg: miért gondol­ja. Csemetéjét tehetségesnek tartják, mégsem tartozik a jó tanulók közé, mert lusta. Ezért gyakran kap rosszabb jegyet, mint más szorgalmasok. A szembeállítás eleve rossz. Szorgalom vagy tehetség? Érhet-e valamit az egyik a másik nélkül? Lehet-e szorgalmas vala­ki bizonyos tehetség nélkül? De nem is ez a lényeg. Véleményünk szerint se a te­hetséget, se a szorgalmat nem szükséges értékelni, díjazni, jutalmazni, hanem a teljesítményt. Az említett apuka felfogá­sa alighanem egy tőről fakad azzal, amit manapság szintén gyakran hangoztatnak. Kérem szépen, mondják olyan szívhez szólóan, én tizenöt, húsz évig tanultam, ilyen meg olyan tudományos fokozatot ér­tem el, s csak ennyi az illetményem. A másfél, két évtizedes tanulás vala­miért történt. Hogy utána a tanult ember alkosson, gyarapítson. Hasznosítsa tudá­sát, a maga és az őtí taníttató közösség javára. Díjazni azonban mégsem a húsz­évi tanulást, hanem az annak eredmé­nyeként keletkezett produktumot kell. S ha most valaki azt fejtegetné, hogy tel­jesítene ő, ha olyanok volnának a körül­ményei, megfelelőek lennének az alkotó munkához a feltételek, az is hamisan okoskodna. Nagy baj, ha nincsenek meg a tudás hasznosításának a feltételei. Ezek megteremtése azonban még a díjazás előtti szakasz teendői. Elmaradása súlyos következményekhez vezet. A lényegen ez nem változtat. Tanulhatunk akár száz évig, akármilyen nagy tehetséggel, ha nyomában nem jön létre használható, fo­gyasztható jószág, akkor minden hiába­való. M akacsabb elmék ezek után is védhe­tik vélt igazukat: de akkor is többet érdemel, aki húsz évig tanult, mint aki csak tízet vagy nyolcat. Eloszthatjuk a javakat így is. A hosszú tanulás jutalma a kevés, a rövid ideig tartóé a ke­vesebb. S mutogathatunk egymásra. Ahe­lyett, hogy javakat állítanánk elő. Minél többet, minél jobbat. Sokat könnyebb el­osztani, mint keveset. Munka közben ugyanis kiderülhet, ki tesz többet a tete­mes mennyiségű jószág előállításáért. Ak­kor talán el is felejtjük firtatni, ki hány évig koptatta az iskolapadot, a tehetség, szorgalom pepecselő méricskélését, hiszen ott az eredmény. Elég azt mérni. Kör Pál zelhetetlen, hogy ne találjon visszhangra más megyékben is e nemes nemzeti ügy. Kezde­ményezzen Pest megye! A patriotizmus valódi formája ez. Aki nem újít, megkopik, is­métlődött többször is a szent­endrei program során. A szentendreieknek nincs okuk a félelemre, kifogyhatatlanok az újítási szándékban. Erről ta­núskodott a többi között az is, amit az iparművészek alkotó közösségének megalakulásáról mondottak el. Lehoczki János ismertette elképzeléseiket: a tanácstól kapnak egy épüle­tet, amely tavaszra már az ő birtokukba kerül. Szentendre, Pomáz, Tahi, Leányfalu ipar­művészei tömörülnének. Olyan emléktárgyakat készítenének, árusítanának, ami sajátos, ami másutt nem található, csak e helyen. Aczél György figyelmezteté­sét rögtön megszívlelték: csak azok tömörülnének, akik te­hetségesek, nem lenne szabad az út minden belépni szán­dékozó számára. A színvona­las választódjék el a színvonal alattitól! A művek eladását értő műkereskedőre kell bízni. Mint ahogy arra is előre szük­séges készülni: mi az a sajátos jegy, amelytől igazán szent­endrei lesz az alkotó közösség művészete. Aczél György mondotta: ha egy megye nagyon akar vala­mit, akkor az mindig sikerül. Akkor is, ha szűkösek az anyagi források. Pest megye már sokszor bizonyított. Szent­endrén, amikor 1968-ban el­kezdték, a művészstooMtika; program megvalósítását,, keve­sen hitték, kevesen tudták el­képzelni, milyen gazdag tár­házát hozzák létre a kultúrá­nak. Milyen értékeket gyűjte­nek össze a nemzet számára. S most összefognak egy úi feladat megvalósítására. Hely­ben teszik meg az első lépése­ket. Az alapforrások pedig el­indítják a megyei, az országo« szervek támogatását. Ösztön­zőre találtak a tegnapi vendé­gek részéről, mert ahogy Aczé’ György mondotta: könnyeb? támogatni azokat, akik nem ismernek lehetetlent, s önma­guk kezdeményezik saját öt­leteik valóra váltását. S. A. A galéria kiállításán Séta a városban Erdősi Agnes felvételei Szorgalom és tehetség

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents