Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-07 / 262. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985. NOVEMBER 7., CSÜTÖRTÖK Btádiú-, televízió-, családi programok 'Keresztrejtvény Musorajánlat az ünnepre X háromnapos ünnep alatt lesz idő a kikapcsolódásra, egy kis pihenésre, regenerálódásra. Akár egész napot is szánhatunk arra, hogy együtt kiránduljon a család a pilisi hegyekbe, a Börzsönybe vagy a Dunakanyarba. Érdemes átlapozni a művelődési intézmények műsorfüzeteit, bőven akad szórakoztató műsor. Ugyanakkor a televízió és a rádió is felkészült arra, hogy minél sokszínűbb adást sugározzon, összeállításunkban ezekből a műsorokból, illetve szervezett programokból tallóztunk. November 7., csütörtök óra 15 perckor kezdődik, amelyet 20 órakor a HARCTÉRI REGÉNY bemutatása követ. KOSSUTH RÁDIÓ ZENÉS MŰSORRAL köszönti hallgatóit reggel a rádió A délelőtt elsősorban a gyerekeké lesz. A SÁRKÁNY a címe Jevgenyij Svarc mesejátékának 8 óra 53- kor. Az egymás utáni két napon át sugárzott folytatásos mese szépségét emeli a rangos szerep- osztás: Sinkovits Imre, Hegedűs D. Géza, Garas Dezső, Kálmán György, Hűvösvölgyi Ildikó, Benedek Miklós neve fémjelzi Magos György rendező igényességét. HATVÁNY LAJOSNÉ IRODALMI EMLÉKEIT hallhatjuk II órakor, Gábor Miklós és Laünoviís Zoltán — hangfel vételről — közreműködésével. A zenés délelőtt után a délutáni kínálat prózai ösz- szeállításokban bővelkedik. FORINTOKRÓL ÉS RUBELEKRŐL — a magyar—szovjet kereskedelmi kapcsolatokról — szól Barát József és Hávél József ösz- szeállítása a 12 óra 45 perckor kezdődő (inneni mérlegben. PERBEN A FALU. Ez a címe 15 órákor Szél Júlia dokumentumriportjának. Negyven esztendővel ezelőtti történésekről vallanak azok, akik tanúi voltak az úgynevezett földosztás-pernek. Ezt követően 15 óra 30 perckor SIMANDY József operett- felvételeiből tallóznak. Az ÉNEK IGOR HALÁLÁRÓL című orosz hősi éneket követi az ÜNNEPI KÖSZÖNTŐ, melyet Borisz Sztukaiin, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete 17 órakor mond el. A GYŐZTES. A Rádiószínház ezúttal Alekszej Arbuzov színművének feldolgozását sugározza 18 óra 40 perckor. VESZTESEK. Galgóczl Erzsébet rádiójátékét Vadász Gyula rendezésében hallhatjuk ZZ óra 48-kor, Berek Katalin, Horváth Sándor és Törőcsik Mari közreműködésével. PETŐFI RÄDIÖ TÖVISEK ÉS VIRÁGOK. Egyórás zenés irodaimi magazin kezdődik 10 óra 5 perckot*. Szablyár Ferenc összeállításában szatirikus költemények irodalmi témáit fűzte egybe. Bemutatnak egy ismeretlennek tűnő színdarabot, megnyitnak egy kiállítást — az események gyakorta érdekes háttérinformációkat tartalmaznak. Ozsgyánl Csaba a VÁMMENTES GONDOLATOK című műsorában kulturális különlegességekből csemegéz 13 óra 5 perckor. A MAGUNKAT AJÁNLJUK kétórás színes adása 15 óra 5 perckor kezdődik. Sediánszky János többek között Hegedűs Géza író rádiós sorozatáról szól, beszélgetnek Kollányi Ágoston filmrendezővel, ellátogatnak az utolsó paradicsomba, Polinéziába. VAN KÖZÜNK EGYMÁSHOZ. . . Egy gyermekirodalmi pályázat visszhangjáról szól a gyermékrá- dió összeállítása 17 óra 30 perckor. 3. MŰSOR A zenekedvelők válogathatnak a harmadik műsor kínálatából. Jjgy 10 óra 20 perckor KODÁLY DALMŰVEI csendülnek fel, zenekari muzsikát közvetítenek 15 órakor, az európai kulturális fórum alkalmából HÍRES ELŐADÓMŰVÉSZEK felvételeit hallgathatjuk 16 órakor, az új magyar zene hónapjának eseményeként SZOKO- LAY SÁNDOR MÜVEIT sugározzák. TELEVÍZIÓ 1. ARGYILUS ÉS TÜNDÉR ILONA — ezúttal bábmesejáték feldolgozásban — 9 órakor nézhető meg. gyermekotthonban nevelkedő vágyairól szól 15 óra 30 perces kezdettel. Folytatódik a JOHANN SEBASTIAN BACH című sorozat 21 óra 35 perces kezdettel. SLAGERBARATSAG »85 címmel helyszíni közvetítés lesz 18 órakor a vigadóbeli hangversenyről. Az ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS 19 TELEVÍZIÓ 2. A CSÓK. A báli este félhomályában a fiatal tisztet egy ismeretlen nő váratlanul megcsókolja, így kezdődik Roman Báláján tévéfilmje 18 óra 10 perckor. A későbbi zenés adást 21 óra 20 perckor a LABDARÜGÖ-KUPANAP összeállítása zárja. November 8., péntek. KOSSUTH RÁDIÓ LAKATOS ÉVA PORTRÉJÁT rajzolja meg Rapcsányi László 11 órakor. NEM TÖRTÉNT SEMMI . . . Bakonyi Péter jegyzete mindany- nyiunkat érintő gondolatokról szól 12 óra 45 perckor. Az ezt követő zenei válogatások után a liádiószínház A MEGTISZTELTETÉS című, Basar Sabuncu-aiko- tást közvetíti 14 óra 52 perckor. KUTATGKÖR. Vidéki szellemi műhelyeket keresett fel Krassó László szerkesztő 16 óra 5 perckor induló adásában. A JELENIDÖ- BEN 17 órakor a lakásépítés társadalmi buktatóit próbálja elemezni Vicsek Ferenc riporter segítségével. EMBERMESÉK kezdődnek 18 óra 40 perckor. Lengyel Nagy Anna, a műsor készítője megtörtént esetek nyomába szegődött. A nap további részében elsősorban a zenekedvelőkhöz szól a rádió. NÉPDALOK hangzanak el 21 óra 23 perckor, az ÉJI MUZSIKA 22 óra 15 perckor csendül fel, régi híres előadóművészek lemezeit forgatják 23 órától. PETŐFI UÄDIÖ NÉPSZERŰ MUZSIKÁVAL szórakoztatják a hallgatókat 8 óra 20 perctől a Petőfi rádió műsorszer- kesstői. FORGATTAM KORMÁNYT ÉS TOLLAT címmel az Ifjúsági Rádió bemutatója következik 9 óra 10-kor Mark Twain életéről. LÁTTÁM SZÉPET. Ezúttal Sütő Irén válogat legkedvesebb verseiből ll óra 34 perces kezdettel. A hetvenöt esztendős Tabi Lászlót köszönti a rádió 14 órakor a MONDTAM A MAGAMÉT című adásban. A Fonográf Country Club a helyszíne a BELÉPÉS NEMCSAK TORNACIPŐBEN 17 óra 5 perckor kezdődő adásban, ahol a Fonográf együttes tagjai és a Nemzeti Színház művészei mérik össze erejüket. NÖTAKEDVELŐKNEK szól az öszszeállftás 20 óra 10-kor, FÉNYES SZABOLCS SZERZEMÉNYEIBŐL hallhatunk 22 óra 30-kor, majd régi fúvósmuzsikával búcsúzik a rádió 24 órakor. 3. MŰSOR Az adó egyik figyelemre méltó érdekessége a KOZVJPAKT HANGLEMEZBEMUTATÓ, Puccini egy- feivonásosának közvetítésével 12 órakor. Ezt követi AZ ELHAGYOTT ROBOT című rádiójáték 13 óra 5 perckor. Este Csokonai Vitéz Mihály A MÉLA TEMPE- FÖI című alkotásának rádióváltozatát hallhatjuk 19 óra 5 perces kezdettel. TELEVÍZIÓ 1. A délelőtti gyermekműsorok közül érdekesnek ígérkezik Lázár Ervin mesejátéka, A KISFIÜ, MEG AZ OROSZLÁN 10 óra 30 perces kezdettel. A MAGYAR LANTOS. £z a cím« a 18 óra 20 perckor kezdődő adásnak, amely a hazai felvilágosodás és a nyelvújítás korát mutatja be, ezúttal Batsányi János sorsán, költészetén keresztül. A Filmkoktél 20 óra 5 perckor jelentkezik. A NAGYON KÜLÖNLEGES ÜGYOSZTÁLY — az amerikai sorozat — következő adása. A MEGHÖKKENTŐ MESÉK — 21 óra 15-kor — a régmúlt korok Indiájába vezet. Dán—finn kop- rodukciós film a MAGÁNYOSAN 21 óra 40-kor. Forman alkotása AZ ELSZAKADÁS — ami 22 órakor kezdődik —, ezzel zárul a műsor. TELEVÍZIÓ 2. A fő műsoridőben folytatódik AZ UTOLSÓ ZSIVANY című ausztrál tévéfilmsorozat 20 órakor. OFFENBACH: HOFFMANN MESÉI című dalműve 21 órakor kerül a képernyőre. November 9., szombat A TIZEN TÜLIAK TARSASAGA 9 őrá 50 perckor jelentkezik. A NAPFÉNY A HINTA FELETT című csehszlovák tévéfilm egy KOSSUTH RÁDIÖ A zenés délelőtt és az állandó műsorok után születésének századik évfordulóján AURELIANO FERTILE OPERAFELVÉTELEI csendülnek fel 14 óra 20 perckor. Avar István, Kohut Magda, Császár Angéla, Moór Mariann jelenítik meg 16 óra 5 perces kezdettel Romain Rolland AZ ELVARÁZSOLT LÉLEK című regényét. ELRENDEZÉS — ez a címe az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatójának. A 18 óra 45 perckor kezdődő adás Kolin Péter igaz történetét mutatja be. PETŐFI RA»IŐ MINTHA MA TÖRTENNE . . . ! Stella Adorján írását 10 órakor hallhatjuk, amelyet 11 óra tízkor Komjáthy György műsora követ; VASÁRNAPI KOKTÉL — szombaton. A szokásos időben jelentkezik — 15 óra 5 perckor — a TASKARAműsoridőben, 2D óra I perekor kezdődik az ILLÜZIÖ A SZERELEM — összeállítás Jacoby Viktor szerzeményeiből. SZINDBAD. Dajka Margit kiváló alakításainak következő részét láthatjuk 21 óra 5 perces kezdettel. TELEVÍZIÓ 2. RABA ETO—RTV BASEL kézilabda-mérkőzés közvetítése kezdődik 17 óra 25 perckor. KARL BÖHM EMLÉKÉRE — az osztrák filmet 18 óra 45-kor vetítik, amit 20 óra 10-kor követ a MALI SZIVÉBEN című NSZK dokumentumműsor. Játék a gazdag emberről, az AKÁRKI. Hugo von Hoffmann- stahl művének feldolgozását a Kö^színház előadása eleveníti meg 20 óra 55 perckor. ★ Ecseren este 7 órától a Rábai Miklós Művelődési Házban VIDÁM ESZTRADMÜSORT rendeznek, ahol többek között Verebély Iván, Szuhay Balázs és Gránát Zsuzsa szórakoztatják a közönséget. Az óbudai Petőfi SE TÜRAT VEZET a Nagykovácsi—vadvédelmi terület—Tök útvonalra. A résztvevőiket délelőtt 10 órára várják a Moszkva téren. Az Országos Takarékpénztár 8K a Kamaraerdőbe és a Csíki hegyekbe vezet KIRÁNDULÁST. Találkozó reggel 8 órakor a Moszkva téren. A TIT GOMBASZ SZAKKÖR reggel 7.40 órakor a Batthyány térről Pilisszentkeresztre indul. ★ DUNAKESZIN, a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola iskolagalériájában Kalmár Márton szegedi szobrászművész szobrait, érmeit és grafikáit állítják ki. GÖDÖLLŐN a Galériában az Országos Műemléki Felügyelőség építészeti múzeumának rendezésében a Lechner üdön-emlékkiál- lítás várja a látogatókat. SZENTENDRÉN, a művelődési központban Hegyi Gábor fotóművész Szentföldi látomások címmel rendez kiállítást művészi fotóiból. A Művésztelepi Galériában Rényi Krisztina grafikusművész és Pirk László festőművész tárlata látható. A szentendrei Képtárban Szentendrei Tárlat *85. címen rendeznek kiállítást. NAGYKÖRÖSÖN, az Arany János Múzeumban a város szülötte, Rcm- sey Jenő festőművész mutatja be alkotásait. SZOBON, a Börzsöny Múzeumban a szentendrei iparművészek állítanak ki. A bemutatott anyagban keramikusok, belsőépítészek, bőrdíszművesek, üvegművészek, textilesek, fafaragók és díszkovácsok művészi munkái láthatók. A béke órája Alekszandr Tvardovszkl címben szereplő verséből idézünk: „A föld nem Itta még be vérünk, fegyverünk csöve még meleg...” — A versidézet folytatása a vízszintes 34. és a függőleges 6. számú sorokban olvasható. vízszintes; 1. Alacsonyabb létszámú emberi csoport. 8. Francia lestő, művészete a tájfestészet volt (1796— 1875). 13. Mesterember. 14. Hámi- sltatlan. 15. A kompót részel 17. Téli latyak, itt fordítva. 18. A magasban. 19. Latin kötőszó. 20 Afanka becézve. 22. A Föld legnagyobb sivatagja. 24. Hal, besózott ikrája a kaviár. 25. Magasított rakodótér a teherpályaudvaron. 27. Tisztség betöltésére javasolt személy. 29. Numero rövidítése. CO. Tölténytartó, névelővel. 31. Csík, sáv. 32. A fejére. 34. A versidézet folytatása. (Zárt betű: E.) 39. EUenérték. 39. Igénybe veszi a Patyolat szolgáltatását. 40. Egyik-másik. 42. Halottat gyászol. 43. Égtáj rövidítése. 44. Esztendő. 45. Szurkoló a focipályán. 4?. Finnország a finnek nyelvén. 49. Keresni kezd! 50. Idős bácsi. 51. Tinó egynemű betűi. 52. Tizenegy Bécsben. 53. Nem valami rendes ember Jelzője (két szó). 85. Tüskés bőrű, hasznos rovarevő állat. 58. ftőmai szám és a tízszerese. 58. A medúza balfelel 59. vég angolul (FINE). 60. Villamoskocsiszín. S3. A Nemzeti Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből Vácott délután 14 órakor a NAPRAFORGÓ KÖR keretében Gera Klára gyermekfoglalkoztató programot vezet. DIÓ, majd 16 órakor a POPTA- RISZNYA, valamint 21 óra 5 perckor a TÁRSALGÓ. 3. MŰSOR ZENE, ZENE, ZENE — jellemzi a harmadik műsor egész napját. ELLA ISTVÁN BACH-OnGONA- VERSENYEIT hallhatják 8 óra 17- kor, KÍVÁNSÁGMŰSORRÁ kerül sor 13 óra 5 perckor, majd ZENEKARI MUZSIKA hangzik fel 15 órakor, OPERA-MÜVÉSZLE- MEZEK forognak 18 óra 25-kor. Műsorzáráskor, 22 óra 58 perces kezdettel OH, SZERELMEM, LELKEM SZÉP BOLDOGSÁGA, TE ÖLSZ MEG! címmel Vörösmarty Mihály és Pcrczel Etelka románcát, idézi meg Lukácsy Sándor műsora. TELEVÍZIÓ 1. A délelőtti gyermekműsorok és a délutáni sportösszeállítások után 17 óra 13 perckor A ZONGORÁNÁL: FÉNYES SZABOLCS. A fő Csütörtök pozsonyi TT íiloo: 17.55: Sportrevü 12.00: 18.30; A Jezerka Stúdió műsora 19.30: Tv-hfradó 12.15 : 20.15: A barátság útjai. 12.55: 20.50: A tűz meghódítása. Szovjet 12.05: film. 2. rész , 27.30: A nagy mű. Poéma 22.35: A Leningrad! Balett miliő- 15.25: ra 15.30: 2. MŰSOR 18.05: Közvetlen vonalon. Tévéjá- M.S5: ték _ 1T.35: 20.15: A vitéz király. Tévéopera 19.00: 22.10: A labdarúgó kupamérküzé- 19.30: sek tükre 21.00: A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 21.35; MCSORABÖL 23.25: Moszkvai Idő szerint! 25.35: 8.00: Híradó 1.22: 8.35: Koncert 8.50: A XI. össz-szövetségl tévéfilmek fesztiváljának díjnyertes filmjei 9.20: A Szovjetunió népeinek 12, dalai és táncai 9.50: Moszkva — Vörös tér. Kató- 14. nai díszszemle és a dolgo- 15. zók felvonulása. Ünnepi 17 úttörőkoncert 12.30: Költők októberről 13. 13.00: Az ifjúság és a béke 20, 13.35: Koncert 14.10: Timur és csapata 21, 15.35: Vlagyimir Iljics Lenin életének fejezetei. I. rész 21, 16.40: Koncert 17.05: Hírek 22, 17.10: Szertorna világbajnokság 18.00: Dalok 16, 18.45: Rajzfilm 20. 19.40: Sakk-világbajnokság 21, 19.45: Ünnepi koncert 21.00: Riportok a díszszemléről és 22 a felvonulásról 22.15: Az ünnepi koncert folytatása 23.30: Hírek 23.40: Sakk-világbajnokság * 23.55: Golgota. II. rész 8, 1.35: Politikai dalok 9 Péntek XJ: POZSONYI TV II, 15.50: Rövidfilmek 11, 17.55; Pozsonyi magazin 13, 19.30: Tv-híradó 12 20.00: Állatok a kamera előtt. 13. 20.25: A pármai kolostor. 13. 21.20: Házastársi öttusa. 14. 22.40: Az irigy ember. Lengyel 15, bűnügyi film 18. 2. MŰSOR IS, 17.20: Metronóm. Érdekességek 19, a könnyűzene világából 19, 20.00: ... s amikor a szerelem- 19. me! találkoztam. Tévéjáték 21. 22.10: Szimfonikus hangverseny 21, A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 23. MŰSORÁBÓL 23. Moszkvai idő szerinti 23.: 8.00: Híradó 23. 8.35: Népdalok ___________ 1. Tr ojka 1985-ös állami díjasok Vidám hangjegyek Az október külföldi vendégel Filmkoncert Dokumentumfilm A XI. össz-szövetségl tévéfilmek fesztiváljának díjnyertes filmjei Hírek Vlagyimir Iljics Lenin életének fejezetei. II. rész Szertorna világbtjnokság 1985-ös állami díjasok Rajzfilmek A Gránát-szigeteken Híradó Esztrádműsor Hírek Golgota. Hl. rési A cirkusz porondján Szombat POZSONYI TV .50: A Borz-szlkla alatt. Cseh film 05: A Keleti-Kárpátok vidéke .00: Tornász VB. ,35: Trnaval meghívó. Szórakoztató műsor .30: Tv-hfradó 30: A törvény szolgálatában. Bűnügyi sorozat ,40: Gólok, pontok, másodpercek .55: Beneficlum. Szórakoztató műsor 55: A sznob. NSZK tévéjáték 2. MŰSOR .35: Rövidf Űrnek .00: Reflexió. 50: A sárga postakocsi. Tévéfilm .35: Marcella Lalferova és vendégei A AIOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORABÖL Moszkvai idő szerinti .00: Híradó .35: Koncert .00: Dokumentum film .30: Ébresztőóra .09: A hazámat szolgálom .00: 1985-ös állami díjasok .45: Zenés műsor .15: Jeralas .30: Falusi óra .30: ZenebutiU ,55: Kerbel szobrász .45: Állatok világa .45: Ifjú öregkor. Tévéjáték .00: Nemzetközi panoráma .45: Szertorna világbajnokság .35: Hírek .40: Sakk-vllágbajnokság .45: A nevetés körül ,00: Híradó .35: Szerelmes saját akaratából ,00: Labdarúgószemle ,25: Hírek .30: Sakk-világbajnokság 45: Hivatali regény ,09: Operettmuzsika Színház művésze (Sándor). 66. önti magába az italt. FÜGGŐLEGES: 1. Kiruccanás. 2. Sírni kezd! 3. Vívótőr. 4. Szabolcs megyei község. 5. Tito egyik személyneve. 6. A versidézet befejező sora. (Zárt betű: L.) 7. Irodalmi beli- lap rövid neve. 8. ... du Midi; francia csatorna. 9. Tüzet szüntet. 10. Vés. 11. Híres párizsi színház. 12. Csak a beavatottak által ismert. 14. Ragyogó napsütés. 16. A bécsiek népligete. 18. Kezdetleges művégtag. 21. Mohamedán vallástudós. 23. Afganisztáni város, közigazgatási székhely. 26. Anyagi ösztönző. 28. Izguló. 31; Harci fejfedő. 33. A kábel belseje! 33. Orosz író, a szocialista realizmus megalapozója (Makszim). 33. Félig kész! 41. Francia női rév. 42. Csavar. 43. Biztatószó. 43. Az amerikai hírszerző hivatal (CIA) hírhedt Igazgatója volt. 46. Híres hollandiai egyetemi város. 47. Belga fürdőhely. 48. Finom felsőbőr. 50. Egyszerű apró egysejtű élő szervezet. 54. Omszk folyója. 55. Téli sportot űz. 57. Világ- Ifjúsági Találkozó. 59. .. . Dlavolo; Auber vlgoperája. 61. NDK-bell motorkerékpármárka. 62. Zenélni kezdi 63. ...fair Lady; musical. «4. EEEEEEE. Beküldendő: a vízszintes 14. és a függőleges 6. számú so- rok megfejtése. ■ GY1RMEKR1JTVENY■ i > 5 H 5 4» * 5 q 10 U ib i * <6 %0 V U» Pajtások! Szlnyel Merse Pál festő (1845—1920) a magyar művészet kiemelkedő egyénisége volt. Három nagyszerű festményével emlékezünk a művészről. VÍZSZINTES: 1. A madarak testén a fedötol- lak alatt levő apró, puha, finom toll (névelővel). 8. Hüvelyes növényfajta, másik neve futóbab. 9. Tisztelt Cím. 10. Lakoma. 12. Kiss Laci Monogramja. 13. Olyan dolog, amely félrevezet, megtéveszt. 15. A főváros egyik kerülete Budán. 16. ötvenhat római számmal. 17. A lopó része! 18. A marabu egynemű betűi. 20. Ha tokaji, úgy a borok királya. 22. Átnyújtva a kezébe tesz. 22. Jugoszláv folyó. 25. Élete fő műve, a magyar festészet egyik remeke. 26. A mozdony népies neve, névelővel. FÜGGŐLEGES: 1. A meztelen emberi test ábrázolása a képzőművészetben. 2. Egyik remek festménye, melyet Bécsben készített. 3. Csak félig erős! 4. Utolsó műveinek egyik nagyszerű alkotása. 5. Csahos házőrző. 6. Valamit fénymázza! bevonni. 7. Építész, a 19. század második felének egvllc nagy mestere (Miklós)., 10. Kiváló szovjet sakkozó. 11. Zavarosan Író! 13. Titulus, rang. 14. Papa becézve. 19. Duna menti városunk. 21. Ide járnak az Iskolások. 22. Feleden dáma! 24. A közepén hasad! Gyerekek! A megfejtett festmények címét, a többi novemberi megfejtéssel együtt — egy levelezőlapon — december 10-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. Már egyetlen heti helyes megfejtéssel la lehet nyerni I