Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-07 / 262. szám

1985. NOVEMBER 7. Karpov szépített Moszkvai hajrá Moszkvában szerdán Kasz- piarov folytatás nélkül felad­ta a kedden függőben maradt 22. játszmát. A Karpov—Kasz- parov sakkvilágbajnoki döntő, állása 11,5:10,5 a kihívó Kasz- parov javára. A hátralevőkét partiból Karpovnak 1,5 pontra van szüksége a cím megvédé­séhez, Kaszparovnak viszont egy is elég, hogy világbajnok legyen. ■> . .. .* . .1 tói.„ \ wlőépííész” portréja Kézilabda-fellegvár '.'jf FáWiáii Ferencet a Szilas- 3 menti Tsz SK elnökét noyem? y bér 7-e alkalmiból a 7il,agyat ' Népköztársasági Spottérdem- Z érem ezüst fokozatával tüntet- ? ték ki. Csömört' országszerte köz­ségi kézilabda-fellegvárnak titulálják. Nem ellentmondás, hogy a „főépítész” Fábián Fe­renc labdarúgással kezdte. — A csömöri focicsapatban 1912-től 1947-ig játszottam —■ emlékezett vissza a sportve-' zető, — Közben a MADiSZ* égisze alatt életrehíyíák- a kézilabdát s ehhez pártoltam át. A csapat kapuját 1948— 49-ben én őriztem. Ezt a posztot később , a fiam vette át. IVe g j'éti s y.á 2»d De ne szaladjunk- ennyire előre az időben. Fábián Fe­renc megnősült, s egy Ideig csak nézőként járt a mérkff­Kispályás mérkőzések Magyar If júság Kupa Az ünnepi sportműsort a szokáshoz híven 'tömegsport­eseményék gazdagítják. A köz­ségekben, városokban egyaránt, lesznek mérkőzéseik, s • első­sorban a , kispályás,..topj. do-, minél Különösen érvényes ez a tétel Vác városra, hhöT mind­három napra jut esemény. Csütörtökön a november 7-e tiszteletére kiírt tornát bonyo­lítják le. Péntekén a Magyar Ifjúság Kupa újabb játéknap­ja következik. Szombaton a városi kispályás elsőséget dön-i tik el a csapatok. A Magyar Ifjúság Kupára visszatérve: a dicséretesen sók részvevő miatt egy felvonás már lezajlott. A rajthoz állt 23 együttes kőzül-a 6 csoport­győztes vetélkedik majd a Fbr- te 2 játékterén: Márianosztra, Váci Kötött, Szokolya, Szob, Váci Lakótelepi SE, Vác Föld- váry tér. Heggel 9 órától, két csoportban vetélkedik a me­zőny, s a két csoportelső jut a jövő esztgpdei megyéi dön­tőbe. Bár á körzetekből csak egy csapat hivatalos, a két 'legnépesebb terület, így a Vác iiS két továbbjutót nevezhet. zésekre, majd 1958-ban- ismét bekapcsolódott a munkába, az irányításba. A. Búdápest-baj- nokságban, illetve a megyei I. osztályban szereplő gárda 1959-ben aranyérmesként a nyíregyházi osztályozóra volt hivatalos. Kivívták a felju­tást, s azóta a Nemzeti Baj­nokság törzstagja a Pest me­gyei csapat. Hét -évet a legmagasabb osztályban, 14 esztendőt az NB 'I-ben, négyet pedig az NB II-ben töltött. Így az idei kuzdelemsorozatot, amelyről sajnos nem tudta visszavere­kedni magát régi szereplésé­nek színterére a bések közé”. Amikor a kitüntetett sport­vezető pályafutását visszaper­gette, elbeszélése nyomán a község sportmúltja is fel- elevenedett. Kezdetben mostoha körül­mények várták a játékosokat. Lavórban mosakodtak, a kút- bóí merített, nem éppen me­leg vízzel. Ez az időszak messzetűnt már. Korszerű, vi­lágítással ellátott pálya, szép öltöző, klubépület várja a já­tékosokat. A kézilabdázók so­rából, n-enr hiányzik a 51-as születésű ifjú Fábián Ferenc, valamint két : évvel fiatalabb testvére, Pál sem. Ferenc ka­pus, öccse pedig balszélsőt játszik. tt. .‘Sajnos-, ,női csapatot .PW *‘JM‘ KáCöib; -lányom belyben nero szerepelhetett. Pótolta ezt a gumigyár csapatában, majd egri főiskolásként. Itii(i;i-parii dönfő , ö is eljegyezte magát a sporttal. Fábián Katalin test­nevelő tanár a csömöri tö­megsportsorozat szervezője. A „Csömör ötös” elnevezésű via­dal október végi nyitánya félezer résztvevőt vonzott. Az NB I-es kézilabdaévek a legerhlékezetesebbek. Elő­fordult, hogy 1000—1500 szur­koló övezte a játékteret, s a sportbarátok idegenbe is elkísérték kedvenceiket. Ma is előttünk van a Goldberger - pálya lelkes hangulata. 1971- ben itt, a Duna partján vív­ta a Magyar Népköztársasági Kupa-döntőt a Pest megyei gárda, amely többek között a Győr és az FTC legyőzésével jutott el a végállomásig, ahol a Bp. Honvéd volt az ellen­fele. Fábián Ferenc, aki koráb­ban a kézilabda-szakosztály vezetője volt, 1966-ban a sport­köri elnöki tisztet vette át. Azóta is ő irányítja az egye­sületet, amely jó ideje Szilas- menti Tsz SK néven szerepel. Fábián Ferenc, a patronáló termelőszövetkezet elnökhe­lyettese jó néhány társadal­mi feladatot is ellát. Megyei tanácsiág. emellett a tanácsi sportbizottság, valamint a TOT-sportbizottság tagja. SportSamílIa A sportfamíliába szorosan beletartozik Fábián Ferene- né is. Nem gördített soha akadályt a „családi elfoglalt­ság” elé, sőt maga is segített szerel ésmosással, útravaló-ké- szítésseí, csomagolással. Vi­dékbe is elkísérte á , csapatot. Á Szilasmenti Tsz SK azon kivitelek közé tartozik, ahól nincs labdarúgó-szakosztály. A kispályás focisták azonban itt sem hiányoznak, felüdítő test­mozgásként választják a lab- dakergetést. . A legutóbbi ünnepi tornán, amelyet .kilenc csapat részvé­telével' rendeztek, ketten fel­váltva bíráskodtak. Az egyi­kük Fábián Ferenc volt. ö dirigálta a döntőt... REITTER LÁSZLÓ Kei sportágban Új kapitányok Buda István államtitkár, az OTSH elnöke két sportágban új szakvezetőt nevezett ki. A Magyar Üsző Szövetség elnök­ségének javaslatára Gyarma­ti Dezsőt bízta meg a férfi- vízilabda-válogatott szövetsé­gi kapitányi teendőinek ellá­tásával 1988. december 31-ig. A Magyar Röplabda .Szövetség elnökségének előterjesztése alapján Botos Ferenc szak­felügyelőt nevezte ki a férfi- válogatott új vezető edzőjé­nek, míg Sándor Péter szak­edzőt szákfelügyelőnek. Tisztes és méltatlan búcsú Nincs több kupaszerda Megint elúsztak a magyar remények, legalábbis ami a labdarúgó kupacsapatok euró­pai kupákban való esetleges helytállását illeti. A tegnapi visszavágók egy részsikert hoztak ugyan — a Videoton varsói döntetlenjét minden­képpen annak lehet minősíte­ni —, de a végeredményen ez sem változtatott: a következő fordulóban nem lesz ott a serlegben egyetlen magyar csapat neve sem. A délutáni programot egyébként a Steaua Bukarest —Bp. Honvéd találkozó ve­zette be. Az már az első, a Fáy utcában megnyert össze­csapást követően is előreve­tette árnyékát, hogy a ma­gyar bajnokra nagyon nehéz 90 perc vár, ilyen nagy gól­különbségű vereségre azonban még a legpesszimistább szur­kolók közül is csak kevesen számítottak: Steaua—Bp. Honvéd 4-1 (2-0) A Bukarestben 30 ezer néző előtt lezajlott találkozón már az 1. percben vezetést szerzett a román bajnok, amely elő­nyét még az első félidőben két gólra növelte. Térfélcse­re után a hazaiak töretlen lendülettel folytatták a har­cot az újabb gólokért, s erőfeszítéseiket siker is ko­ronázta. Már megszégyenítő vereség vetette előre árnyékát, amikor 11-esből Détári belőtte a becsületgólt. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy 2-0-nál a Honvéd-szabadrúgást köve­tően a kapufán csattant Dé­tári lövése, de a kihagyott helyzet nem magyarázat szá­mos kulcsjátékos messze a várakozás alatti teljesítmé­nyére. A Honvéd ezzel 4-2-es ösz- szesítéssel kiesett. A Videoton sokkal remény­telenebbnek tűnő helyzetből rajtolt, hiszen a budapesti pi­ros-fehérekhez hasonlóan, ide­genben, Varsóban kellett pá­lyára lépnie, méghozzá előny helyett a fehérvári 0-1-röl in­dulva. Legia—-Videoton 1-1 (0-1) Kovács Ferenc legénysége — bár ezúttal sem játszott jól a Videoton — megmutatta, hogy küzdőképességére min­dig lehet számítani. Az első negyedóra1 erőfelmérő tapoga­tózását követően ugyan előbb a Legia támadott veszélyeseb­ben, a Videoton , viszont si­kerrel átvészelte ezt az idő­szakot. Aztán jött a 35. perc: a Kerekes lerántásáért meg­ítélt szabadrúgást Novath 22 méterről, a bal felső sarokba irányított lövésével góllá ér­tékesítette. A második játékrészben egyre inkább támadásba len­dült a Legia csapata, amely­nek csatárai azonban nem tudtak igazán nagy gólhely­zetet kialakítani. Egészen a 76. percig kitartott a Video­ton, amikor azután egy min­taszerű támadás eldöntötte a továbbjutás sorsát. A balról jött beadásból ugyanis Dzie- kanowski 6 méterről gólt fe­jelt. A Videoton 2-1-gyel kény­szerült búcsúra, de — a Hon­véddal szemben — legalább emelt fővel léphet le a nem­zetközi küzdőtérről, hiszen já- tékqsai minden tőlük telhetőt elkövettek a sikerért, a to­vábbjutásért. J. K. Károm mérkőzés Öt pont Üjabb három és nagyon szóró* összecsapáson öt pontot szerez­tek a Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi asztaU^eniszezői az NB III-as férfi csapatbajnokság Sza­bados-csoportjában. Előbb ide­genben a kecskeméti Spartacust győzték le 9-7-re, majd a Békés­csabai Előre Spartacussal 8-8-as döntetlent játszottak, ezután pe­dig otthonukban a Mezőtúri Fő­iskolát verték 9-7-re. Az utóbbi három találkozón Erdey 11, Var­ga Sándor 8, Szakács 6 és az if­júsági korú Varga István 1 egyé­ni győzelemmel járult hozzá csa­pata sikeréhez. Foci napról' napra Dány-Dunakeszi rangadó Mindennapra jut bajnoki lab­darúgó-mérkőzés. A megyei I. osztály rangadóját, a Dány—Du­nakeszi Vasutas mérkőzést ma vívják. Ha győz az 5 ponttal ve­zető Dány, már őszi bajnok. A területi bajnokság Duna-csoport- jában egy kivétellel -szombaton lesznek a mérkőzések, s ugyan­Ijkő osztályú röplabdús terv Menetelő Dun ■ Tovább tart a Dunavarsány nagy menetelése. Az NB Ií-ben szereplő női röplabda­csapat, amely ebben a baj­nokságban az első két hely valamelyikét célozta "meg cso­portjában, eddig í mindössze egyszer szenvedett vereséget. Amikor leültünk edzőjükkel, Szalisznyi Lászlóval egy rö­vid mérlegkészítés erejéig, éppen a Volánt fektették két vállra. Előkelő Eieíven A Bp. Spartacusfól március­ban — immáron másodszor — Dunavarsányba igazolt szakember elsőként az ed-^g lejátszott mérkőzésekről szólt... A hé* találkozóból hatot nyert meg csapata és csak a TE el­len maradt alul ,s?epzápíós mérkőzésen, drámai nagy csa­tában. Mindez azt jelenti, hogy jelenleg a gárda az előkelő második helyen tanyázik' és minden esélye megvan árra. hogy ezt megőrizze az őszi szezon végén. Amikor az; ed-, digi sikerek titkai felől - kér­deztük az edzőt, ő a követke­zőket válaszolta: — Titokról ebben az, esetben sincs szó. Sokkal inkább al»-- pos. jól s:került nyári felké- izülésröl és azt követően ke­mény munkáról az edzéseken. A csapat tagjai mindenféle kedvezmény nélkül, a napi n.unka, illetve iskola mellett járnak, a, fyeti rároms/.ori;gra- korlásra és rendkívül lelkesek. Lelkesedés, igen, bizonyára ennek is köszönhető áz‘- idei rendkívül jó és a jövőre néz­ve is biztató rajt,. amellyel Szalisznyi László- is -száz szá­zalékig elégedett. Árra,’ ózon­ban, hogy a csapat tagjai kö­zül kik produkáltak kiemel­kedőt az elmúlt időszakban, már ríém válaszolt ilyen egy­értelműen. Egységes csapat — Nem lehet és nem is akarok senkit s,eW külön k}-. emelni. Éppen az a nagysze­rű. hogy a rendkívül tehetsé­ges gárdát jószerint tíz azonos képességű játékos , alkotja., mégpedig úgy. hogy ha vala­kinek gyengébben megy, 'segí­teni tud a másik. Egységes, fiatal és sokra hivatott együt­tes alakulgat itt most, aibiely' az elmúlt, hetekben még'.csak, az első lépéseket tette meg egy■ hosszú úton. Ennek az útnak a legköze­lebbi állomásaival 'kapcsola­tosan ezután megtudtuk, hogy az őszi idényben még négy mérkőzése van hátra a csa­patnak, És mivel a sorsolás szeszélye folytán a nehezebb ellenfeleken már túlvannak, most a könnyebbek következ­nek. Érthető tehát, ha vala­mennyi találkozón győzni sze­retnének a varsányiak. Kiváló fellevelek Erre valóban minden esé­lyük meg is van, és arra is — hacsak nem következik be kisebbfajta ..katasztrófa” a csapat háza táján —, hogy a bajnokság végén elérjék azt az állomást, amelyre az „osz­tályozó” táblát akasztják. Az osztályozó során nyolcicsapat' küzd majd a feljutásért, közü­lük ez sak két együttesnek sikerülhet... Mindez- azonban még a tá­voli jövő. A lényeg: jelenleg magabiztosan menetel a nagy -cél, a feljutás felé a du na var­sányi gárda:-És ebben az ed­digieken kívül a bázisvállalat­nak, a. duriavarsányj , Petőfi Tsz-nek is nagy, döntő szere­pe van. hiszen , á lehetősége-1 ken belül miauién feltételt biz­tosít az eredményes szereplés­hez. A többi már „csak” a lányokon, a csapaton múlik. BÖDI ISTVÁN A Duna menti sznpermaratoni * ígéretes lehetőség A IT. Duna menti szupermara­toni egyik legrangosabb rész­vevője a dunakeszi Szendrei Sándor lesz Bár a stopperórák csak no­vember 8-án, pénteken dél­előtt 10 órakor indulnak majd el a Csepel Autó szigetszem- iniklósi sporttelepén kijelölt rajtnál, a rendezvény — a II. Duna menti szupermaratoni futóverseny — tulajdonképpen már a nagy októberi szocia­lista forradalom évfordulóján, november 7-én megkezdődik. A hivatalos program szerint ugyanis csütörtökön délután 14 órától a Hotel Stadionban fogadja a szervező bizottság a viadalra érkező hazai és kül­földi atlétákat. A sport — sokszorosan be­bizonyosodott ez már az évek, évtizedek során — nemzeteket összekötő, egymástól távolál­lókat közelítő nagy kohó, amelyben a legkülönfélébb szí­nű, természetű, világnézetű emberek adnak egymásnak randevút, hogy azután a ve­télkedések során mindent a háttérbe szorítva, mérjék ösz- sze tudásukat a pályákon. Az eredmények mellett legalább annyira fontos a versenyek előtt és után szövődő baráti kapcsolatok sokasága, ame­lyek átívelnek országhatárokon és földrészeken. A II. Duna menti szuper­maratoni egy a sok lehetőség közül, ahol a mindenre el­szánt hosszútávfutók űzik- hajtják magukat és egymást előre, hogy legyűrjék a há­romnapos programban rájuk váró összesen 200 kilométert. Amint tavaly is bebizonyoso­dott, közben hajnaltól napes­tig, valóban vég nélkül zaj­lottak a szakmai és a magán- beszélgetések, számos, mara­dandó emberi kapcsolatot lét­rehozva. Egészen bizonyos, hogy a rendezvény idén értékesebb lesz, szakmailag és emberileg egyaránt. Az indulók között ugyanis számos olyan, valóban klasszis jelzővel illethető fu­tó is van, akik garantálják az emelkedő színvonalat. Elég csak a dunakeszi Szendrei Sándort említeni; a 23 éves atléta a Bp. Honvéd színei­ben éppen az* elmúlt hetek­ben érte el minden idők leg­jobb magyar maratoni ered­ményét. A jugoszláv Dusán Mravlje egyáltalán nem biz­tos, hogy a leggyorsabbak kö­zött fog haladni, személye mégis kuriózumszámba megy. Ö ugyanis három. egj'mást követő évben ezüstérmes leit a 250 kilométeres Spartathlonon. A sort még lehetne folytat­ni, de most nem ez az elsőd­leges. A győztes idejénél, eset­leges útvonalcsúcsoknál sok­kal fontosabb, hogy ez a há­romnapos esemény is egy le­hetőség arra, hogy a résztve­vőkön keresztül népeket, nem­zeteket hozzon közelebb egy­máshoz. Hogv mellesleg nagy csaták, taktikai harcok, izgalmas haj­rák szemtanúi lehetnek a né­zők, a futók mellé helységen­ként csatlakozó amatőr koco­gok felfrissülnek, ez a sport sokszínűségét igazolja. Mindez a Duna menti szu­permaratoni három napjának is lehetősége és kötelezettsége. Ezért is várják a .sportbará­tok tízezrei felfokozott érdek­lődéssel a Szigeísznntmiklós- tól Dunakesziig kígyózó ?00 ki­lométeres futóverseny történé­seit. Jocha Károly ekkor játszik az NB Il-es Váci IZZÓ''is. ',J *■’?* "• A részletes műsor: CSÜTÖRTÖK Területi ‘bajnokság. Mátra-c*o­port. Göd—Edelény (13). Megyei I« osztály. Dány—Duna­keszi VSE (13, Csönge), Budaörs —Dabas (13, Kerényi). PÉNTEK Területi bajnokság, Duna-cso- port. oroszlány—Érd (13, Pálfi). Megyei I. osztály. Szigetszent­miklósi TK—Pilisvörösvár (13, Bo­ros l.). ;;f Megyei II. osztály. A-csoport (a felnőtt mérkőzések 13 órakor kezdődnek)*. Üllő—Pereg (Hanzi), Tápiószele—Monor (Lovász), Nagy- káta—Újlengyel (Kollár), Iklad— Újszilvás (Töreki), Bugyi KSK— Hernád (Dörnyei), Kakucs—Süly­sáp (Máté), Pilis—Nagykőrös- (Szarka). SZOMBAT NB I.' MTK-VM—Ü. Dózsa (11), Debrecen—Pécs, Haladás—ZTE, VoTSn—Rába ETO, Siófok—Vasas, Békéscsaba—Bp. Honvéd (13), Vi­deoton—Csepel, FTC—Tatabánya (ifi). NB II. Diósgyőr—Váci Izzó (13). Területi bajnokság. Duna-cso- port. DömsÖd—Építők (13. Pa­minger). Dunai Kőolaj—ESMTK (13, Bulla), Pénzügyőr—Ráckeve (13. Radicsí. Mátra-csoport. Göd— Hatvan (13) . . Megyei bajnokság. Az ifjúsági élőm érkezések 11, a felnőtt talál­kozók 13 órakor kezdődnek a« elöl állók otthonában. I. osztály, VOSE—GEAC (Bokor), Ceglédi VSE—Kartal (Ans vált. Bag—Tá-r niószentmárton (Márk). Szentendr re—Főt (dr. Varga), Szigetújfalu —Bem SE (Debre). II. osztály. P,-csoport. Esze Ta­más SE—Szokolya (Kálmáni. Po- máz—Márianosztra (Surmann), Ve- rőcomaros-r-Perbál (Horváth M.). Halásztelek—Aszód (Túrií. Pécel —Törökbálint (Dörn^eh. Dunakor- sánv— Nagymaros (SZáoskvj, Ve­resegyház—Vecsés (Puskás). ' ' Feikérirtk tudósítóinkat, bogy a labdarúgó-márkőzéspkről iéíepté- seiket szombaton 13 óráiul a le telefonon szevkesztpségiÁnknek a szokott formában. .<•, ^ Megyei <»(« Két nyolcas A megyei spóftre.jtvény- pályázút 12 fordulójára 944 darab szelvény érkezett szer* kesztöségünkbe. A maxíjnű- triót jelentő 8 találatot 2 pá­lyázó érte el: Lenért Istvárí (1119 Bp.. Allende park Iá.), Moravcsik Vilmos .'(2132:.■"GpŰ, Nemes István u. 32.). A nye: reményt az 50—50 db. totó-, szelvényt postán küldjük el, részükre. A legközelebbi megyei totó­szelvényt — kivételesén — hétfői számunkban közöljük­Egy gól a letkésiek mérkőzéséről, amelyre á Magyar Ifjúság Kupa vá- . cl előcsatározásai során került sor Batcza Zsolt felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents